Balassi Kiadó strana 2 z 3

Az 1956-os forradalom leverése után az újabb kutatások szerint közel húszezer magyar kamasz ment felnőtt kísérő nélkül Nyugatra, köztük vagy ötszáz tizenéves fiú, akiknek többsége lelkesen részt vett a harcokban, majd pár évi hányódás után légiósnak állt és csakhamar a háborgó Algériában találta magát. Sorsuk sokféleképpen alakult. Volt, aki eltűnt, megsebesült, elesett vagy dezertált, majd nem kevés viszontagság árán hazatért, hol sokukra a kommunista rendőrállam zaklatása és börtöne várt, vagy a besúgók pária-léte egy fél életen át. Mások húsz, harminc évig szolgáltak a francia trikolór és a Légió zöld-vörös zászlaja alatt Algériában, Korzikán, Csádban, Tahitin és sok más állomáshelyen. Ma, jóval túl a hetvenen, veteránotthonokban, magányosan vagy családjuk körében élnek szerte a nagyvilágon. A szerző az ő sorsukat követi nyomon megannyi bizarr és torokszorító epizódon át. Azokét, akiket kiterjedt itthoni és franciaországi kutatás nyomán sikerült azonosítania. (Az ötszázból 269-et!) Közülük is főként azon tucatnyi veterán életútját tárja fel személyes közelségből, akik leszerelve Provence-ban és Korzikán telepedtek le, és hatvan év múltán ma is összetartanak. Nóvé Béla kutatásainak eredetiségét az adja, hogy az általa felfedezett veteránkör tagjait öt éven át sikerrel rábírta kollektív emlékezetmunkára, amelynek célja nem csupán a múltbeli események feltárása volt, hanem közös újraértékelése is. Mindebből a könyv mellett egész estés sorskövető dokumentumfilm is született szintén Patria nostra címmel. (Dunatáj, 2016) Mint a szerző kiemeli: az általa megismert maroknyi veterán csupán szerencsés túlélője e sok nehéz próbát kiállt nemzedéknek. Ám még e tisztes kort megért férfiak majd egész élete is a hazavesztés és hazakeresés, az otthontalanság és otthonteremtés erőn felüli küzdelmeivel telt el. Nyugtalan hely- és társkeresésük, úgy tűnik, ma sem ért véget: közülük többen is tervezik, hogy hosszabb időre vagy végleg hazatérnek.

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem uralmának időszakát egykorú történeti szövegek, illetve a latin és magyar nyelvű propagandisztikus művek alapján művelődés- és eszmetörténeti szempontból elemzi a szerző. Munkája első részében azt vizsgálja, hogy a dinasztia népszerűsítésére szánt alkalmi művekben miként nyilvánul meg a miles christianus késő középkori alakja, amely a Báthoryak vallásosságát a családi hagyományokon és az egyéni tiszteletadáson keresztül erőteljesen meghatározta. A kötet második része a Báthory-dinasztia által kormányzott új állam irányítását, államformáját érintő vitákat és a katolikus vallásgyakorlatot idézi fel. Az elemzett művek új megvilágításba helyezik nemcsak az uralkodó és a rendek, illetve a különböző udvari érdekcsoportok egymás közti kapcsolatát, hanem a Báthory-dinasztiának a pápasággal és a Habsburgokkal fennálló viszonyát is.

A 21. század eleji színházértelmezésben bizonyos súlypont-áthelyeződéseket vehetünk észre, amelyek szerint színház jobbára ott jön létre, ahol az ember és a tárgy nem helyettesíthető. A legtöbb néző számára a színház nem idegen sem az igazságtól, sem a valóságtól, hanem testileg intenzív és valóságos. Amíg az új audiovizuális médiumok új virtuális realitásokat hoznak létre, addig a színházban a test és a tárgyak létének egyszerisége, jelenléte és multifunkcionalitása kelt érdeklődést.

E kötet címében három kiemelkedő zenemű áll jelképeként a magyar zenetörténet három századának. E három évszázadban, témánk határai között maradva, olyan személyiségek tűnnek fel útjelzőül, mint Rákóczi és Mozart, Berlioz és Liszt, Bartók és Kossuth, Erkel és Kodály. Nevük a magyar muzsika újabbkori történelmi ihletettségének megannyi tetőpontjára utal. Kötetünk tényeket tár fel abból a korból, amelyben a honi zeneművészet, a török dúlás elmúltával, fokozatosan megerősítette kapcsolatát Európával meg abból a két emberöltőnyi időből, amelyben a világkultúra egyik vezető erejévé válhatott. Húsz fejezete ismeretlen áramlatokat tesz láthatóvá: korjelző mestereket és remekműveket, titkos szellemi kapcsolatokat világít meg, kísérletet téve arra, hogy megmutassa e törekvéseknek, e személyiségeknek, e műveknek és hatásoknak tereken és korokon átívelő jelentőségét.

"Kötetünk egy induló vallásantropológiai sorozat első tagja, amelyben magyarországi, erdélyi terepeken, valamint archivális forrásokon végzett vizsgálatok eredményeit adjuk közre. A szerzők nagyrészt a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékén 2013-ban alakult munkacsoport tagjai, hozzájuk csatlakozott néhány más egyetemeken tevékenykedő kollégájuk is. A kötet részint évek óta folyó kutatások összefoglalása, részint az új kutatások kezdetét is dokumentálja: a boszorkányság magyarországi, valamint közép- és kelet-európai megnyilvánulásait, a természetfelettivel való kapcsolat mediátorainak szélesebb rendszerében, a kölcsönhatások kontextusában értelmezve, továbbá a közelmúltban napvilágra került páratlan gazdagságú forrásanyagra támaszkodva. A kötet első tanulmánya a magyarországi boszorkányüldözés rövid történetébe illesztve ad áttekintő elemzést a hazai kutatásokról a 18. századtól napjainkig. Ezt követik a katolikus és protestáns demonológia világképalkotó, a népi kultúrát befolyásoló szerepét feltáró cikkek, amelyek az egyháztörténet és jogtörténet, valamint az egyházi elit nézőpontjából vizsgálják a kora újkor boszorkánysággal kapcsolatos eseményeit, a háttérben a felvilágosodás eszméinek térhódításával, a babonaellenes küzdelemmel 1740-1848 között. A boszorkányüldözés írott dokumentumait, perjegyzőkönyveit felhasználó tanulmányok a kora újkori városi és falusi boszorkányvádak társadalmi és kulturális kontextusának mikrotörténeti elemzését nyújtják. A kora újkori közösségek mágikus szakértőinek: gyógyítóknak, tudósoknak, táltosoknak a vizsgálata is tárgyát képezi néhány cikknek, amelyeknek a szerzői a kora újkori és a jelenkori mágikus piac rekonstruálásával a gyógyítók, nézők és táltosok tevékenységét, a boszorkányság rendszerében betöltött szerepét térképezik fel. Két nyelvészeti megközelítésű tanulmány, majd tárgy-, személynév- és helynévmutató zárja a kötetet. A könyvet szívesen ajánljuk a humán tudományok képviselőinek, de a művelt nagyközönség számára is tanulságos lehet e sokakat vonzó témák változatos tudományos megközelítése." (a Kiadó)

"(...) A magyar Himnuszra - Kölcsey Ferenc versére és Erkel Ferenc muzsikájára - nagyon is illik a meghatározás első mondata, a második azonban semmiképp: e mű nem királyhimnusz, hanem néphimnusz. Kölcsey 1823. január 22-én írt versének szellemi gyökei mélyebbre hatolnak a XVIII-XIX. századi nemzeti himnuszok világánál. A latin egyházi himnusz tudománya azt tartja, hogy "a korai kereszténység korában, nemritkán még a középkorban is, egyes esetekben akár napjainkig, a himnusz általában emelkedett hangú, vallásos vagy egyházi éneket jelent. A hymnus-kifejezés a IV. században már Dávid zsoltárait is magában foglalta. Alkalmazták továbbá zsoltárszerű alkotásokra is: bibliai vagy apokrif énekekre". (...)" (részlet a könyvből)

"(...) A magyar Himnuszra - Kölcsey Ferenc versére és Erkel Ferenc muzsikájára - nagyon is illik a meghatározás első mondata, a második azonban semmiképp: e mű nem királyhimnusz, hanem néphimnusz. Kölcsey 1823. január 22-én írt versének szellemi gyökei mélyebbre hatolnak a XVIII-XIX. századi nemzeti himnuszok világánál. A latin egyházi himnusz tudománya azt tartja, hogy "a korai kereszténység korában, nemritkán még a középkorban is, egyes esetekben akár napjainkig, a himnusz általában emelkedett hangú, vallásos vagy egyházi éneket jelent. A hymnus-kifejezés a IV. században már Dávid zsoltárait is magában foglalta. Alkalmazták továbbá zsoltárszerű alkotásokra is: bibliai vagy apokrif énekekre". (...)" (részlet a könyvből)

A török kori Magyarország, több évszázad távlatából visszatekintve, nem tűnik az építészet számára kedvező időszaknak. Mégis, a királyi Magyarországon éppúgy, mint Erdélyben, a történelmi helyzethez alkalmazkodva és a hódoltságot mindvégig átmeneti állapotnak tekintve, szinte mindenütt építkeztek. Már a hódoltság első, 16. századi időszakában számos munkát megkezdtek - melyek egy részét a háború megszakította -, hogy a 17. század második évtizedétől annál nagyobb lendülettel bontakozzék ki a fejlődés Pozsonytól és Csáktornyától Munkácsig és Brassóig. A kötet a 16-17. század királyi Magyarország nyugat-dunántúli területének magánföldesúri kastélyait mutatja be, ugyanakkor vázlatosan áttekinti a történeti, társadalmi, művelődési és gazdasági hátteret is. A kastélyok késő reneszánsz és kora barokk változata nagyjából 1550 és 1700 közé helyezhető, bár csekély számban léteztek korábbiak is. A több mint másfélszáz kastély építészeti képe, megépülésének módja és menete, a betűrendes felsorolásban pedig egészének és részeinek vázlatos története és leírása is szerepel az eddig feltárt adatok alapján, gazdag képanyaggal illusztrálva.

A 13. századi európai historiográfia egyik legérdekesebb és legfontosabb művét, egyben a francia nyelvű történetírás egyik legelső alkotását tartja kezében az olvasó. A IV. keresztes hadjáratban és Konstantinápoly elfoglalásában résztvevő Robert de Clari lovag műve a francia történelem rendkívül eredeti nézőpontú és értékes forrása, de emellett fontos információkkal szolgál a korabeli európai hatalmi viszonyok, a pápaság és a császárság, a Bizánci Birodalom, a közép-európai és a balkáni, valamint a Kelet-Mediterráneumban élő népek történetének és gondolatvilágának tanulmányozáshoz is. Napjainkban, amikor egyre fontosabbá válnak a különböző kultúrák számos konfliktussal terhelt találkozásai és egymás mellett élésének kérdései, a Bizánc hódoltatását és a Keleti Latin Császárság létrehozását elbeszélő kötet hozzájárul e bonyolult kapcsolatrendszer történeti alkotóelemeinek megismeréséhez. Clari krónikáját Gérard Jacquin (Université d'Angers), Farkas Csaba (Csongrád Megyei Levéltár) és Csernus Sándor (Szegedi Tudományegyetem) tanulmányai kísérik. A korszakban való eligazodást bőséges jegyzetanyag, térképek és többfajta segédlet szolgálják.

Moravcsik Gyula kitűnő szöveggyűjteményének, Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásainak folytatása Baán István munkája. A kötet az 1301 és 1599 közti magyarországi, illetve a Magyarország sorsát érintő eseményekkel foglalkozó forrásokat közli, beleértve többek között a Bizánc bukása után működő történetírók műveinek idevonatkozó részeit is. Ezzel olyan forráscsoport válik megismerhetővé, amely eddig magyarul nem jelent meg. E hézagpótló munka nemcsak a szövegek megbízható fordítását közli, hanem a források értelmezéséhez szükséges bevezetéseket és magyarázatokat, valamint a legfontosabb szakirodalomra való utalásokat is tartalmazza. Ily módon a középkorral foglalkozó egyetemi oktatók, történelem szakos egyetemi hallgatók, középiskolai tanárok, de a történelem iránt érdeklődők számára is betekintés nyílik a magyar-bizánci kapcsolatoknak ebbe a kevésbé közismert, de sok, közérdeklődésre is számot tartó eseményt felölelő korszakába.

"Az egyik legrégibb és legteljesebb iratanyaggal rendelkező magyar városi levéltár Kolozsvárott működik. Kötetünk jelentős része - amely az egykori szabad királyi város 16-17. századi, majd a nemesi vármegyének alárendelt, csorbult városi jogokkal rendlelkező város 18. században született boszorkánypereit és boszorkánysággal rágalmazott személyeinek becsületsértési peranyagát tartalmazza - e gyűjteményből származik. A szövegekben szereplő vádlók, vádlottak vagy egyszerű tanúk többsége a városfalak belső peremén és a külvárosokban letelepedett szegények soraiból került ki, közöttük előfordulnak a várost körülvevő falvakból betelepült románok mellett a város középkori őslakosainak számító szászok is. Mivel a kolozsvári perek közül 1910-ben Komáromy Andor csak 36 esetet közölt, érdemes volt a levéltári állományt ismételten átvizsgálni. Az újonnan feltárt dokumentumokat most teljes terjedelemben adjuk ki. Az átírást kezdetben Kiss András főlevéltáros végezte, majd tanítványa, Pakó László folytatta. Kötetünk újra közli Komáromy Andor feltárásait, és minden helyen pótolja az általa nem közölt szövegrészeket, hiányokat is. Az újabb perfeltárásoknak köszönhetően immár 88 eset áll a boszorkányságkutatás rendelkezésére." (a Kiadó)

"A kötet a kunok történetét foglalja össze a forrásokban való felbukkanásuktól (1054-1055) az 1230-as évekig, a mongolok nagy nyugati hadjáratáig. A kun törzsek közel kétszáz évig meghatározó szerepet játszottak szomszédaik, a Rusz, a Bizánci Birodalom, a II. Bolgár Cárság, a Latin Császárság és a Magyar Királyság történetében, annak ellenére, hogy nem rendelkeztek hasonló központosított államszervezettel. Könyvünk a nomád kunok történetét e kapcsolatrendszer keretében mutatja be. Kovács Szilvia a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Tudományegyetem Turkológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, kutatási területe a kelet-európai nomád népek története a 11-14. században." (a Kiadó)

A szerző a magyarság történetéről kialakított hagyományos elképzeléseket ütköztette a magyar nyelv török jövevényszavainak kutatásával, az írott források új eredményeivel és azokkal a történeti vizsgálódásokkal, amelyek a középkori eurázsiai steppe nomád népeivel foglalkoznak. A magyar nyelv a Volga és az Ob közötti régióban alakult ki a Kr.e. első évezred első felében, ugyanakkor a Volga-Káma-vidéken található keleti magyarokra csak a 10. század elejétől vannak adatok. A magyar nyelv kialakulása és a keleti magyarok megjelenése között minimum ezerötszáz éves az időbeli eltérés. A magyar nyelv török jövevényszava alapján rekonstruálták a korai magyarság vándorlási útvonalát, a Volga-vidékről a Fekete-tenger északi partvidékére, elkerülve a Kazár Birodalmat. Újabban kazár nyelvi adatok vizsgálata nyomán biztosan állítható, hogy a török jövevényszavainkat a kazár nyelvből is átvehettük, így az egész vándorlás-elmélet újragondolása válik szükségessé. Bíborbanszületett Konstantin és a Dzsajháni-hagyomány alapkérdésit is áttekinti a szerző. Végül egy tágabb perspektívából vizsgálja a honfoglalást és a kereszténység felvételét. Európa kialakulásának második fázisában a magyarságnak a Nyugathoz való csatlakozását nem a civilizációs fejlettségi szint, hanem sokkal inkább a geopolitika, a történeti hagyományok és a rövidtávú politikai érdekek motiválták.

1946-ban, amikor megbizonyosodott róla, hogy szüleit, testvéreit, rokonait elpusztították Auschwitzban, úgy döntött, Palesztinában telepedik le, részt akar venni a zsidóság új hazája, Izrael állam létrehozásában és felépítésében. 85. születésnapján elhatározta, utódai és az utókor számára elmondja élete tragikus eseményekkel, felejthetetlen élményekkel és vidám anekdotákkal tarkított történetét. Egy sikertörténetet, mert -mint vallja- ő legyőzte Hitlert, életben maradt, és megvalósította álmait. Ma is Izraelben él, népes, szerető családja körében. Amit elért, állhatatosságának, merészségének, szerencséjének, szorgalmának tulajdonítja, szülei tanításának, példájának és síron túli szeretetének köszönhetően.

Hoppál Mihály negyedszázada foglalkozik intenzíven sámánkutatásokkal, munkájáról készült könyvei, fotói, filmjei a világ számos országában ismertek. Új könyvében azokról az élményekről és tapasztalatokról számol be, amelyeket igencsak változatos helyszíneken szerzett híres, illetve szinte teljesen ismeretlen népek, népcsoportok között. "Régi igazság a tudományos kutatásban, hogy nem a téma teszi a tudományt, hanem a módszer" - vallja, s nézőpontját a körön belül álló megfigyelő önreflexiója határozza mg. A kutató ugyanis benne él a cselekmények sűrűjében, mégis képes kívülről szemlélni mindent. A kötet címében tudatosan használja a sámánság fogalmát, megkülönböztetve a korábban elterjedt és sok kritikára okot adó sámánizmust. A sámánság kifejezéssel arra kíván utalni, hogy érdeklődésében a helyi szokások, változások foglalják el a központi helyet, s csak a tapasztalatokból levont következtetések lehetnek az elmélet építőkövei. Helyszíni beszámolóit fényképekkel, dokumentumokkal gazdagon illusztrálja.

Görög Veronika 1980-an találkozott először az akkor harminckét esztendős Berki Jánossal, akit a Nógrád megyei Varsányban és környékén híres mesemondóként emlegettek. A következő esztendőkben számos "mesehétvégén" gyűltek össze széles családi körben az érdeklődők, s ilyen alkalmakkor jegyezte le Berki cigányul és magyarul elmondott fantáziadús történeteit a kutató. A kötet a mesék mellett Berki élettörténetét is tartalmazza saját előadásában, amelyből családja, környezete, a nehéz körülmények között élő cigányság sorsa is hitelesen kirajzolódik. Görög Veronika tanulmánya a cigány mesék magyar és európai összefüggéseit elemzi. Berki János már nem érhette meg e könyv megjelenését.