Book Dreams strana 8 z 10
vydavateľstvo
Örvény
Szofi és Derm története
Voltaképpen az életem a feje tetejére állt… Mindez egy átlagosnak tervezett nyaralás során történt. Mondanom sem kell, nem számítottam arra, hogy egy mítikus lény – egy sellő! – ejt rabul, miközben nyugisan lubickolok a Balaton vizében. És ha ez önmagában még nem elég hajmeresztő, nem egy átlagos habfiú szemelt ki magának, hanem egyenesen egy herceg! Noha minden porcikám tudja, hogy nem helyes vonzódnom hozzá, mégsem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek – amit természetesen hülye lennék bevallani bárkinek is… Egyetlen dolgot kell szem előtt tartanom: kiutat találni ebből az átkozott tündérmeséből.
Predaj skončil
9,44 €
Lucy
1942 nyarán a világ már teljesen beteg. A betegség neve: II. világháború.Luan Keito, kínai pilóta kényszerleszállást hajt végre az angol Dawson farm közelében. Pearl Harbor után megváltozik a világ hozzáállása az ázsiai katonákhoz, így Luan nem számíthat semmi jóra a származását illetően. A két fivér, Adam és Sean azonnal a fejébe veszi, hogy jutalom ellenében leadják a férfit a helyi hatóságoknál. Lucy, a legkisebb Dawson azonban másképp gondolja, keresztülhúzza zsarnok testvérei számításait.Luan és Lucy között barátság, majd szövetség szövődik, aminek hatására a lány felfedezi magában azt az erőt, amiről addig sejtése sem volt. Megszöknek a farmról, majd elindulnak a semleges Svájcba. Az útjuk nem zökkenőmentes. A nyomukban vannak a hatóságok, Lucy testvérei és a portyázók. A háború kellős közepén hajtóvadászat indul két ártatlan ember után.Vajon megéri kockára tenni egy életet, egy másikért?
Predaj skončil
7,04 €
Az örökség
A sikeres író Annie Scott, nyugodt életét hátrahagyva, visszautazik családja birtokára Abies Valleybe, hogy átvegye örökségét. Hazatérése egy új fejezetet nyit életében, amiben nem csak egy szőlőbirtok tulajdonosa lesz, hanem régi és új kapcsolatokra is szert tehet. A padláson rábukkan egy naplóra, melyben olyan titkokra derül fény, amik megváltoztathatják a sorsát.Roseline családja generációk óta a szőlőbirtoknak szentelte életét. Azonban egy nemvárt látogató felkavarja a fiatal lány békés hétköznapjait, de a sors közbelép és akadályokat gördít elé. Vajon fel tudja venni ellene a harcot, vagy a döntései tévútra vezetik majd?A két lány élete összefonódik az időn és téren át újabb esélyt adva nekik, vagy a végzetüket már nem kerülhetik el?
Predaj skončil
8,42 €
Legédesebb tini élet
Ria és Devon kapcsolatára bármit lehet mondani, de azt biztosan nem, hogy átlagos. Már az első találkozásuk óta izzik köztük a levegő, csakhogy sokáig nem tudták hová tenni ezt a megmagyarázhatatlan állapotot. Kettejük viszonya a tanév kezdete óta elég szélsőséges skálán mozgott, viszont bármit is tettek, újra és újra visszataláltak egymáshoz. Devon már készen áll, hogy meglépjék az utolsó lépcsőfokot, azonban Ria képtelen dűlőre jutni a saját érzéseit illetően, pedig a tanév vége egyre csak közeledik. – „És ha végül nem lesz köztünk semmi? – Nem az a kérdés, hogy lesz-e közöttünk valami, hanem az, hogy mikor. – Elképesztőnek tartom, hogy ennyire biztos vagy magadban. – Abban vagyok biztos, hogy ami kettőnk között lehet, az lesz majd elképesztő!”
Vypredané
14,48 €
Örvény - Atlantisz I.
Voltaképpen az életem a feje tetejére állt...
Mindez egy átlagosnak tervezett nyaralás során történt. Mondanom sem kell, nem számítottam arra, hogy egy mítikus lény - egy sellő! - ejt rabul, miközben nyugisan lubickolok a Balaton vizében.
És ha ez önmagában még nem elég hajmeresztő, nem egy átlagos habfiú szemelt ki magának, hanem egyenesen egy herceg!
Noha minden porcikám tudja, hogy nem helyes vonzódnom hozzá, mégsem tudok megálljt parancsolni az érzéseimnek - amit természetesen hülye lennék bevallani bárkinek is...
Egyetlen dolgot kell szem előtt tartanom: kiutat találni ebből az átkozott tündérmeséből.
Vypredané
16,10 €
A fekete vár
Voltak érzéseim iránta, nem tagadás. Viszont inkább lettek volna közömbösek, gyámoltalanok, mintsem, hogy ennyire teljes szívemből gyűlöljem őt. Mert ez az érzés szinte uralta az egész lelkemet, feketévé festette és állandó tervekre sarkallt, hogy tehetném tönkre életének összes további napját.
Ó igen, a férjemről beszéltem.
Skócia, a 16. század végén. Evian Eilean nic Domnaill, Ayrshire hercegének egyetlen – ámde elég szeszélyes, éles nyelvű – lánya. Szülei a széltől is óvják, hisz Evian jelenti a család számára a reményt. Édesapja nagy tartozást halmozott fel, így nem maradt más választásuk, mint hogy Eviannek találjanak egy gazdag kérőt, aki segíthet a család anyagi helyzetén. A királyi udvarba küldik a lányt, hogy a hercegnő oldalán illemet tanuljon, és Evian valóban igyekszik levetkőzni makacs jellemét, lakatot tenni a szájára… Egészen addig, amíg meg nem jelenik az udvarban Lord Devon Cronsfeldt. Fiatal kora ellenére több győztes csatát tudhat maga mögött, s a királyi haderő élén állva, nem is leplezi szándékát: feleségül kívánja venni a király egyetlen lányát. Evian vörös fürtjei azonban megbabonázzák és sürgető vágyat érez arra, hogy a lányt még előbb megszerezze magának.
Vypredané
13,55 €
Az a nap
“Nekem a legboldogabb nap volt az életemben, nekik a legszörnyűbb.”Dorothy álma végre valóra vált. Két küzdelmes év után teherbe esett, ám azzal nem számolt, hogy amíg ő boldogan rója az utcákat, addig a világ felfordul körülötte.Egy újdonsült kismama menekülése New Yorkból 2001. szeptember 11-én.
Predaj skončil
1,38 €
Menj a Pokolba!
Egy angyal, aki a mennyet hagyta el egy démonért. Egy démon, aki semmit sem veszített, csupán gazdagabb lett egy angyallal.
Lehet közös jövője két ennyire különböző léleknek?
Predaj skončil
1,38 €
Jogában áll szeretni
Dempsey ex-katonaként és nyomozóként túl van már pár komoly bevetésen, mégis villámcsapásként éri a találkozás Shastával.Kalandos egymásra tálalás után Dempsey kissé elbizonytalanodik, hogy vajon belefér-e a nő túlpörgetett életébe. Egyéjszakás kalandnak indult a kapcsolatuk, de a férfi úgy döntött, nem zárja le ezt az aktát, hanem nyitva hagyja, és esélyt ad ennek a hirtelen jött lehetőségnek.Vajon lehet-e jövője egy egyéjszakás kalandnak?
Predaj skončil
1,38 €
Démonom
“Azt mondják, az ördög közöttünk jár, vagy ha nem ő, akkor a csatlósai. Sosem hittem a mennyben és a pokolban, de eljött az az idő, amikor világossá vált előttem, hogy nem én mozgatom az életem fonalát. De nem is a Párkák, hanem az az oldal, amelyiknek engedek, hogy irányítson. Mi lenne, ha hagynám, hogy megigézzen egy démon csókja?”
Predaj skončil
1,38 €
Oka nősülne(?)
„Mit vár az ember egy baráti vacsorától? Először is azt, hogy jól fog lakni, ha törik, ha szakad. Legalábbis én így gondolom. Azután jókedvű beszélgetést, kellemes hangulatot, tehát egy rakás pozitívumot.Na, igen, de mi van akkor, ha az ember a szüleivel él már nagyon hosszú ideje, és azok ezt megelégelik.Segítek a megfejtésben: Káosz!Édesanyám –, akit imádok persze – a fejébe veszi, hogy kiházasít, és vakrandit szervez az otthonunkba, a tudtomon kívül.Micsoda árulás!Így mi lesz a baráti vacsorából? Az ég se tudja, nemhogy én…”
Predaj skončil
1,69 €
Jogában áll hozzám jönni
Shasta és Dempsey immár egy éve alkotnak egy párt. Hirtelen találtak egymásra, és sokáig azt hitték, ez csak múló fellángolás, de az idő őket igazolta. Minden szerelmespár életében eljön az a bizonyos vízválasztó év, de mivel ők kissé nyakatekerten kezdték ezt a kapcsolatot, ezzel is kilógnak a sorból.Dempsey úgy érzi, helyére került az életében minden, és ezt Shastának köszönheti, aki hasonlóan kivirágzott a nyomozó mellett. Kiegészítik egymást, boldogok együtt, és ilyenkor már csak egyvalami van hátra…Vajon a nyomozó meg tudja hozni azt a döntést, amit csak egy férfi hozhat meg?
Predaj skončil
1,38 €
Shell Shocked
A világ megváltozott. Az embereknek már nem a megélhetésért kell küzdeni, hanem a túlélésért. Elszabadult egy vírus, ami cseppfertőzés útján terjed, és a fertőzöttek élőhalottá változnak. A nagyvárosok a porba hulltak, a hatalom azt jelenti, hogy van vized, élelmed, lőszered és életed. Ebben a káoszban egy kisebb csapat elit katona indul útnak. Egyetlen céljuk van: a túlélés. Csupán egymásra támaszkodhatnak, egymásban bízhatnak. Vajon jelent-e még valamit ebben a világban a bajtársiasság és a becsület?
Ruby Saw összegyűjti eddigi könyvei szereplőit ebben novellában. Többek között olyan ismerős arcok tűnnek fel, mint Alex Austin, Dempsey Lynch, Francis „Dutch Boy” Costello, Ace „Milkman” Jensen, River Carter, Jin Park, Jack „Angel” Davis, Ted „Snake” Greene és Luan Keito, valamint Vergilius sem hiányozhat ebből a posztapokaliptikus világból.
Predaj skončil
1,38 €
Lángra lobbant rózsa
Nancy egyetlen társa a monotonitás. Nem vágyik semmire, csupán azt szeretné, ha nem törnének meg unalmas mindennapjai. Egyik napon azonban olyat tesz, ami akarata ellenére változtatja meg az életét. Elengedi abból az elmegyógyintézetből, amiben ápolónőként dolgozik, a mentális betegségben szenvedő Aiden Frasert.
Aiden pszeudobulbar betegségben szenved, valamint a depresszió sem kerüli el, viszont ebből kezd kilábalni, amikor a felszínre engedi elfojtott érzéseit. Ámokfutásba kezd Fjols városában, de letartóztatják és a poeni elmegyógyintézetbe zárják.
Nancy és Aiden élete keresztezi egymást, és kiderül, hogy annyira nem is különbözőek. Aiden kezében lángra lobban az a bizonyos rózsa, kivirágzik. De vajon Nancy el tudja engedni a régi életét egy újért? Készen áll a lángolásra?
Predaj skončil
1,38 €
Beleszeretni
Tizenkét novella szerelemről, kapcsolatokról, lehetetlen helyzetekről. Őrült vonzódás, mesés egymásra találás, véletlen találkozás földön, mennyben és pokolban. Ruby Saw novelláskötete tizenkét novellát tartalmaz, melyekben leginkább a szerelemé a főszerep.
Predaj skončil
7,04 €
Az élet megy tovább
Luna és Yasan két különböző kultúra szülöttei, mégis egymásra találnak. A lány varázslatos első szerelemnek éli meg a kapcsolatukat, amíg borzalmasan nagy hibát nem vétenek. A fiatalokat a szülők elszakítják egymástól, és ők ebbe bele is törődnek.Tizenhat évvel később azonban találkoznak San Francisco utcáin, és újraélik a régmúlt boldog pillanatait.Történet egy tragikusan végződő első szerelemről és az újra egymásra találásról. Tizenhat év elteltével vajon az érzések teljesen elmúlnak?
Predaj skončil
1,38 €















