Bookline Könyvek strana 6 z 10
vydavateľstvo
nemfőzelék - hamem 35 saláta
Főzelékes Feri nem tud elszakadni a zöldségektől. Ezúttal legjobb salátareceptjeit gyűjtötte csokorba, hogy a tőle megszokott, könnyed stílusban mutassa meg, hogy bár a saláta egyszerűen elkészíthető, könnyű étel, mégis rengeteg lehetőséget és ízkombinációt rejthet magában, ha bátran kísérletezünk.
Feri salátáiban jól megfér egymás mellett a körte a sült padlizsánnal, az áfonya a csicseriborsóval, a lencse pedig a gránátalmával és a gesztenyével, és a kötet hagyományosabb receptjeiben is mindig lesz egy kis "feris" csavar, ami új dimenzióba emeli a megszokott ízeket.
A salátákat tálalhatjuk sültek mellé köretként is, de a gazdagabb, kölessel, kuszkusszal, bulgurral, hajdinával gazdagított variációk magukban is megállják a helyüket.
Vypredané
12,90 €
Túl a parán - Minden, amiről az apák nem beszélnek
Szülővé válni, szülőnek lenni sokszor parás. Az anyáknak éppen úgy, mint az apáknak, bár az apák félelmeiről a legutóbbi időkig jóval kevesebbet tudtunk. Az apák csak mostanában kezdték hallatni a hangjukat, eddig nem volt menő megszólalni ilyen "nőies témákban", azt pedig pláne nem volt menő bevallani, hogy az apáknak is vannak félelmeik. Szerencsére azonban sokasodnak a hangok, s Szél Dávid hangjára különösen érdemes figyelni. Több okból. Egyrészt, mert szórakoztató: vicces, önironikus és kedvesen csapongó. Másrészt az írásain keresztül bepillantást nyerhetünk valaki más gondolatvilágába és érzéseibe. Amit látunk, az pedig izgalmas és elgondolkodtató: hiszen Szél Dávid nem csak egy jó tollú, GYED-et is megjárt apuka, hanem - sok egyéb, az identitását meghatározó szerepe mellett - pszichológus is, azaz szakember, így mindarra, ami vele és körülötte történik, egy különleges szemüvegen keresztül tekint. A Túl a parán így nem pusztán élet- és aparajz, hanem társadalomrajz és pszichológiai kézikönyv is egyben, amelyben szinte minden előkerül, ami a szülőség, a szülői lét kapcsán foglalkoztat bennünket.
Szél Dávid tanácsadó szakpszichológus és business coach. Szakmájában és magánemberként is a nők/anyák egyenjogúságának, a férfiak/apák emancipációjának elkötelezett híve. Blogját, az Apapara blogot 2012 óta írja. Első könyve 2015-ben jelent meg Apapara címmel.
Vypredané
11,29 €
Puszild meg
Az évtizedek óta eltitkolt zaklatási ügyek napfényre kerülése nem csupán felkavarta, de el is gondolkodtatta a közvéleményt. Az eddig néma áldozatok szerte a világon, így Magyarországon is a nyilvánosság elé álltak személyes történetükkel, és megszólalásra kényszerítették az elkövetőket és a cinkosokat is. A szexuális abúzus mindennapos beszédtémává vált.
Nehéz feldolgozni és megérteni a szexuális visszaélés és erőszak működésmódját. Mit jelent egyáltalán a szexuális zaklatás, miért robbant ki épp most ennyi botrány, és miért nem álltak elő eddig az áldozatok? Mi a különbség egy ízléstelen bók és a szexuális zaklatás között, és a történtek után ki lehet-e még egyáltalán fejezni, ha a másik tetszik nekünk?
Kovács Bálint, az Index újságírója áldozattal, elkövetővel, terapeutával, bíróval és jogvédővel egyaránt beszélt, hogy megírhassa a zaklatás természetrajzát. Könyve számtalan szempontot megvilágít, provokatív és elgondolkodtató.
Vypredané
8,06 €
Ikigai - A boldogság japán titka
35 GYAKORLATÁLMAINK MEGVALÓSÍTÁSÁHOZ Mindannyian keressük a boldogság és az elégedettség titkát. Japánban ehhez a titokhoz az ikigai jelenti a kulcsot. Az ikigai az a szenvedéllyel végzett elfoglaltság, amely értelmet ad a mindennapjainknak és az életünknek. Az ikigai a boldogság záloga. Nem könnyű azonban megtalálni azt a tevékenységet, amelyet örömmel végzünk. Az IKIGAI - A HOSSZÚ ÉLET JAPÁN TITKA című kötettel világhírűvé vált és a japán kultúrát jól ismerő szerzőpáros új könyvében azonban részletesen elmagyarázza, mit kell tennünk. Miközben elvégezzük a szerzők által adott gyakorlati feladatokat, megismerjük vágyainkat és azt, hogy miként használhatjuk ki legjobban saját képességeinket. Alaposabb önismerettel és az útmutatásokat követve könnyebben ismerjük fel életcélunkat és valósítjuk meg álmainkat, ezáltal mi magunk is boldogabbak lehetünk, ráadásként pedig a világot is boldogabbá tehetjük.
Vypredané
11,93 €
Mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk?
„Az öngyilkos merénylő felrobbant kocsiját fotóztam Irakban. Az összegyűrt kasztni úgy ékelődött a falba, mintha köré építették volna a romokat. Egy rémült katona intett megálljt, majd magyarázat helyett rám szegezte a fegyverét.” Földes András, az Index újságírója rutinmunkára indult a déli határhoz, de végül a közel-keleti háború mélyén találta magát. Bejárta a hadurak fogságába esett Líbiát, gyilkos drónok elől menekült az iraki fronton és Afrikáig hajózott egy csapat anarchistával. Hároméves útján gyűjtött információkat afgán zsoldosoktól, embercsempészektől és hippimennyországot ácsoló naiv önkéntesektől. Az izgalmas dokumentumregény azonban nem csak a Föld legforróbb konfliktuszónáit tárja elénk. A káosz közepén lesz érthető, miért érezzük Európában is, hogy felfordult velünk a világ. A Föld alapjaiban változott meg, amióta az internet és a high-tech kütyük mámorában elfelejtettünk kinézni az ablakon. A menekültválság is csupán jel volt, hogy nagy dolgok zajlanak odakinn, amelyekbe a szerzőt kísérve most az olvasó is betekinthet. A szerző útközben döbbent rá, hogy a világot átformáló változások a saját magánéletét is alaposan megkavarták. A kalandos, de minden elemében igaz történetekben felvillan még Magyarország elmúlt néhány éve, és az is, hogy mi történik az újságíróval két bevetés közt. A Pulitzer emlékdíjas Földes András szórakoztató, és sokszor humoros könyve arra keresi a választ, hogy miként lehetünk úrrá a kaotikus 21. századon. És persze, hogy mit tegyünk, ha fegyvert fognak ránk.
Predaj skončil
7,30 €
Bátran a vadonban
Egyre több embert érint az elszigetelődés, a társas magány problémája, s egyre többen gondolják úgy, hogy nehéz valódi, mély kapcsolatokat kialakítani. Hiába vagyunk szociális lények, a konfliktusoktól és az elutasítástól való félelem bénítóan hat ránk, a szorongás, a bizonytalanság, a félelem pedig aláássa azt a törekvést, hogy nyissunk a másik és a világ felé.
A tartalmas társas kapcsolatok kulcsa a bátorság. Bátorság kell ahhoz, hogy megismerjük és elfogadjuk magunkat. A megszerzett önismeret révén ugyanakkor kibontakoztathatjuk a bennünk rejlő pionír szellemet, s felfedezhetjük mindazt, ami rajtunk kívül van - legyen az akár egy másik ember, egy másik kultúra vagy egy másik közösség.
HA ELÉG BÁTRAK VAGYUNK, LEHETŐSÉGEINKNEK SEMMI SEM SZABHAT HATÁRT, ÉS MIÉNK LEHET A VÉGTELEN!
A houstoni egyetem neves kutatóprofesszora, Brené Brown a tőle megszokott közvetlen stílusban meséli el azokat a személyes történeteket, amelyek segítenek megérteni, hogyan alakíthatunk ki valódi kötődéseket, és fedezhetünk fel ezáltal új világokat.
Vypredané
10,64 €
Lacná kniha Lagom - A boldogság svéd titka (-90%)
Manapság arra törekszünk, hogy mindenből a maximumot hozzuk ki: a boldogság illúzióját hajszolva, teljesítőképességünk határát feszegetve annyit dolgozunk, amennyit csak lehet, annyira keményen, amennyire csak bírunk. Boldogság helyett azonban mindezzel csak azt érjük el, hogy fizikailag és lelkileg is kimerülünk.
A svédek számára a lagom a mindennapok boldogságának záloga: ennek az életérzésnek a jellemzője a "se sem kevés, se nem túl sok" jegyében a mértékletességre, az egyensúlyi állapotra és a harmóniára törekvés. Anna Brones könyve megmutatja, miként valósíthatjuk meg mindezt a saját életünkben, legyen szó munkáról, az otthonunkról, az egészségünkről vagy éppen a minket körülvevő természeti környezetről.
A Lagom című kötet így egyszerre átfogó és praktikus: amellett, hogy megismerjük a lagom lényegét, hasznos és a mindennapokban is könnyen megvalósítható ötleteket is kapunk. Megtudhatjuk, miként alakíthatunk ki egy tudatos és egészséges életformát, miként dolgozhatunk kevesebbet, ám hatékonyabban. Megismerhetjük a skandináv lakberendezés jellegzetes megoldásait, amelyek alkalmazásával lakóterünk valódi és megnyugtató otthonként funkcionálhat.
Anne Brones könyvéből az is kiderül, miként kezelhetjük a stresszt, s hogyan élhetünk aktív és minőségi életet úgy, hogy a lehető legkevésbé terheljük természetes környezetünket. A lagom életszemlélet, amelynek segítségével harmonikusabb és örömtelibb életet élhetünk, s megtanulhatjuk, miként találhatunk örömöt a legapróbb dolgokban is.
Anna Brones svéd-amerikai szabadúszó író Seattle-ben él. Számos könyv szerzője, gasztronómiai magazint szerkeszt, s egyebek mellett a New York Timesban, illetve a Guardianban jelennek meg írásai.
Vypredané
1,25 €
12,50€
dostupné aj ako:
Lagom - A boldogság svéd titka
Manapság arra törekszünk, hogy mindenből a maximumot hozzuk ki: a boldogság illúzióját hajszolva, teljesítőképességünk határát feszegetve annyit dolgozunk, amennyit csak lehet, annyira keményen, amennyire csak bírunk. Boldogság helyett azonban mindezzel csak azt érjük el, hogy fizikailag és lelkileg is kimerülünk.
A svédek számára a lagom a mindennapok boldogságának záloga: ennek az életérzésnek a jellemzője a "se sem kevés, se nem túl sok" jegyében a mértékletességre, az egyensúlyi állapotra és a harmóniára törekvés. Anna Brones könyve megmutatja, miként valósíthatjuk meg mindezt a saját életünkben, legyen szó munkáról, az otthonunkról, az egészségünkről vagy éppen a minket körülvevő természeti környezetről.
A Lagom című kötet így egyszerre átfogó és praktikus: amellett, hogy megismerjük a lagom lényegét, hasznos és a mindennapokban is könnyen megvalósítható ötleteket is kapunk. Megtudhatjuk, miként alakíthatunk ki egy tudatos és egészséges életformát, miként dolgozhatunk kevesebbet, ám hatékonyabban. Megismerhetjük a skandináv lakberendezés jellegzetes megoldásait, amelyek alkalmazásával lakóterünk valódi és megnyugtató otthonként funkcionálhat.
Anne Brones könyvéből az is kiderül, miként kezelhetjük a stresszt, s hogyan élhetünk aktív és minőségi életet úgy, hogy a lehető legkevésbé terheljük természetes környezetünket. A lagom életszemlélet, amelynek segítségével harmonikusabb és örömtelibb életet élhetünk, s megtanulhatjuk, miként találhatunk örömöt a legapróbb dolgokban is.
Anna Brones svéd-amerikai szabadúszó író Seattle-ben él. Számos könyv szerzője, gasztronómiai magazint szerkeszt, s egyebek mellett a New York Timesban, illetve a Guardianban jelennek meg írásai.
Félj bátran
Mi a félelem? Hogyan hozunk félelemből olyan döntéseket, amelyek egyébként nem jellemzők ránk? Miként használja fel a politika, a média a félelmeinket arra, hogy manipuláljon bennünket? Könyvében egyebek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Al Ghaoui Hesna újságíró, aki az elmúlt tizenöt évben több mint húsz országból, köztük számos háborús helyszínről tudósított. Ezeken a küldetéseken megdöbbenve figyelte meg a félelem pszichés és fizikai hatásait, nemcsak a rettegő lakosságon, hanem a katonákon, a többi újságírón - és saját magán is. Elhatározta, utánajár, mi is a félelem valójában. Neves kutatókat keresett fel, hogy megtudja, mi történik az agyban, a testben, amikor félünk, és világhírű szociálpszichológusokat kérdezett arról, hogyan vehetjük észre, ha a félelem alattomosan elkezdi átalakítani a szokásainkat, a viselkedésünket. Kutatta a félelem fiziológiáját, evolúciós szerepét, a traumák természetét és azokat a megközelítéseket, amelyek a félelem feldolgozásában segíthetnek. Al Ghaoui Hesna saját tapasztalatait és a legkiválóbb szakemberek tudását összegzi ebben a személyes hangvételű, izgalmas kötetben, miközben megfejti a félelem és a bátorság titkát.
Al Ghaoui Hesna 1978-ban született magyar édesanyától és szír édesapától. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogi diplomát szerzett, majd Budapesten és Tunéziában is arab tanulmányokat folytatott. A Magyar Televízió munkatársaként éveken keresztül tudósított a világ háborús övezeteiből. Riport- és dokumentumfilmjeivel számos díjat nyert.
Vypredané
14,28 €
Minden nap a te napod - A sikeres hétköznapok pszichológiája
Caroline Webb hosszú évek tapasztalatait, valamint a közgazdaságtan, a pszichológia és a viselkedéstudományok eredményeit sűrítette össze ebben a kötetben, hogy megossza az olvasókkal, miként tudunk mentálisan és érzelmileg is kiteljesedni, fejlődni a munkánkban. Egy átlagos napunkat lefedve a könyv megmutatja, hogy néhány kulcsfontosságú változtatás a viselkedésünkben miként vezethet lenyűgöző eredményekhez. Tudományos alapokra épülő tanácsaival maximálhatjuk a teljesítményünket, és több energiánk lesz, mint valaha.
Megtanuljuk, hogy...
o miként osszuk be hatékonyan az időnket, és hogyan állítsunk fel fontossági sorrendet; o hogyan hozzuk ki a legtöbbet az emberi interakciókból és tegyünk jó benyomást másokra; o hogyan hozzunk kreatív és bölcs döntéseket; o miként viszonyuljunk nagyobb rugalmassággal a nehézségekhez; o miként találhatunk több örömet a munkában, és hogyan tehetünk szert több sikerélményre.
A Minden nap a te napodat a Forbes 2016-ban a legfontosabb üzleti könyvek közé sorolta, többek között a Financial Times és a Time magazin is elismerő kritikát közölt róla. Tizenhét nyelven, több mint hatvan országban jelent meg.
Vypredané
14,28 €
Minecraft - Útmutató a vöröskőhöz
A Minecraft világában nem csupán az építményeid díszítésében élheted ki kreativitásodat.
Válj mesteri mérnökké, és alkoss lenyűgöző eszközöket, hogy nagyobb lendülettel vethesd bele magad a kalandokba!
Fedezd fel a sokoldalú vöröskő felhasználási módjait az Útmutató a vöröskőhöz című hivatalos Minecraft-kézikönyv segítségével, tanulj meg működő áramkört építeni, majd új ismereteidet felhasználva hozz létre hasznos, egyedi gépezeteket!
A Mojang szakértőinek tippjei nélkülözhetetlen útmutatást nyújtanak a Minecraft praktikus szerkezeteinek létrehozásához.
Vypredané
11,29 €
Minecraft - Útmutató az Alvilághoz és a Véghez
A Minecraft világa csak arra vár, hogy felfedezd! Azonban minden sarokban veszély leselkedik rád, így a túlélés még a legbátrabbak számára is komoly kihívás.
Az Útmutató az Alvilághoz és a Véghez című hivatalos Minecraft-kézikönyv segít életben maradni: megtanulhatod, hogyan tájékozódj ezeken a különös helyeken, miként küzdj meg az ottani szörnyekkel, és hogyan szerezz meg ritka blokkokat és tárgyakat.
A Mojang szakértőinek tippjei nélkülözhetetlen útmutatást nyújtanak az Alvilág és a Vég túléléséhez a Minecrafttal ismerkedő, kezdő kalandorok számára.
Vypredané
12,50 €
Sakk és matt - 6 éves kortól
A sakkozás nemcsak játék, hanem gondolkodásmód is, amely már kisgyerekkorban elsajátítható, majd az élet számos területén sikerrel hasznosítható. Univerzális agytréning, amely logikus gondolkodásra tanít, fejleszti a problémamegoldó képességet, és szárnyakat ad a kreativitásnak. Polgár Judit könyvei mindezt mesével, rímekkel, játékos feladatokkal teszik, miközben a sakk szabályait is bemutatják.
"A sakk a szellemi teljesítmények minden rétegét támogatja. A Sakkjátszótér komplex képességfejlesztő programban megtalálható minden, ami fejleszti a gyerekek logikus, kreatív gondolkodását és problémamegoldó képességét."
Polgár Judit
olimpiai bajnok, sakknagymester
"A sakkra épülő fejlesztőanyag kiváló eszköz a gondolkodás fejlesztésére és a fejlődési zavarok megelőzésére. Segít abban, hogy a digitális kultúrában született gyerekek stabil, érett idegrendszerrel vághassanak neki az információs világnak."
Dr. Gyarmathy Éva
az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa
Vypredané
12,50 €
Minecraft - Mobestárium
Ez a könyv egy elkötelezett természettudós munkája, aki életét a Minecraft-mobok tanulmányozásának szentelte, a Minecraft Mobestiáriumban pedig mindenkivel megosztja tudását.
Időt és energiát nem sajnálva összegyűjtötte a tulajdonságokra, élőhelyekre és jellemzőkre vonatkozó adatokat minden ismert élőlénnyel kapcsolatban, az egyszerű csirkétől a szörnyűséges Végzetsárkányig.
Találkozz bármelyik teremtménnyel, e terepvázlatokkal kiegészített teljes körű útmutatóval a kezedben nem érhet meglepetés.
Vypredané
12,50 €
Sakklépések - 5 éves kortól
A sakkozás nemcsak játék, hanem gondolkodásmód is, amely már kisgyerekkorban elsajátítható, majd az élet számos területén sikerrel hasznosítható. Univerzális agytréning, amely logikus gondolkodásra tanít, fejleszti a problémamegoldó képességet, és szárnyakat ad a kreativitásnak. Polgár Judit könyvei mindezt mesével, rímekkel, játékos feladatokkal teszik, miközben a sakk szabályait is bemutatják.
"A sakk a szellemi teljesítmények minden rétegét támogatja. A Sakkjátszótér komplex képességfejlesztő programban megtalálható minden, ami fejleszti a gyerekek logikus, kreatív gondolkodását és problémamegoldó képességét."
Polgár Judit
olimpiai bajnok, sakknagymester
"A sakkra épülő fejlesztőanyag kiváló eszköz a gondolkodás fejlesztésére és a fejlődési zavarok megelőzésére. Segít abban, hogy a digitális kultúrában született gyerekek stabil, érett idegrendszerrel vághassanak neki az információs világnak."
Dr. Gyarmathy Éva
az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa
Vypredané
12,50 €
Minecraft túlélőcsomag
LÉGY TE IS A TÚLÉLÉS MŰVÉSZE A HIVATALOS MINECRAFT TÚLÉLŐCSOMAG SEGÍTSÉGÉVEL!
Megtalálod benne:
oA túlélők titkos könyvét: egy ravasz és zseniális kalauzt szakértő játékosok tollából
oA túlélők fírkakönyvét, amelyben tesztelheted az életben maradással kapcsolatos ismereteidet, és átrajzolhatod magad a Minecraft mindhárom dimenzióján
oA túlélők minibestiáriumát: egy posztert és egyívnyi matricát a Minecraft ellenséges mobjairól
Vypredané
17,85 €
















