Dénes Natur Műhely Kiadó

Az izgalmas és fordulatos kalandok a tavaszi iskolai szünetben kezdődnek két nyolcadikos fiú, Doki és Taki tréfának gondolt, de később veszélyesnek bizonyuló ötletével. A történet főszereplője Doki, aki átéli a sötét barlang és az éjszakai erdő rejtelmeit, később az ébredő természet varázsát; részese lesz felejthetetlen vadászatoknak, és közben rengeteg új dolgot lát, hall és tanul a vadászatról, az állatokról és a természet védelméről. Ügyesen és sikeresen közreműködik egy nyomozásban, mágneshorgászat alkalmával pedig különös leletet emelnek ki a vízből. Új barátai lesznek, akik a szarvasbőgés időszakára visszavárják.

A Jóvátevők második mesekönyve. Ankánál eltökéltebb lányt nem ismerni, úgy hírlik, hogy igazi kis boszorkány. Ez nem meglepő, hiszen az erdő közepén lakik, pókot tart a szobájában, csigákat ment, szebben hegedül, mint egy tücsök, nincs olyan feladat, ami megrettentené, és egyetlen perc alatt képes eltüntetni bárki szívéből a szomorúságot a kacagásával. Ráadásul még cicája is van. Az ő vezetésével indulnak újabb küldetésükre a Jóvátevők, és nem kisebb dologra vállalkoznak, minthogy megmentsék a vadméheket. De vajon csak nekik van szükségük segítségre? A válaszokat keresve kiderül az is, hogy mi köze a mentésnek a nyomozáshoz, hogy nem minden vad, ami annak látszik, és egyáltalán, hogyan lehet látni a láthatatlant? A gyerekek vicces, időnként veszélyes kalandjaik során próbálják kibogozni a rovarok és az élet működése közötti bonyolult kapcsolatrendszert, miközben megtanulják, hogy miért fontos vigyázni a természet kusza rendet alkotó, törékeny hálójára. Napjainkban különösen fontos, hogy a gyerekek érzékennyé váljanak a természetben előforduló összefüggések iránt, és így magukénak érezzék annak megóvását. A könyv szerzője, Honfi Gyöngyi pedagógus és metamorphoses meseterapeuta ezúttal a rovarok létfontosságú, láthatatlan munkájáról mesél.

"Először arra gondoltam, hogy ebben a könyvben nem lesz előszó. Minek? Úgysem olvassa el senki. Aztán meggyőztek róla, hogy egy valamire való kötetbe mindenképpen kell bevezető. Ekkor - gondoltam - megkérem valamelyik ismerősömet, ugyan már méltassa, ajánlja, kellő mértékben kritizálja megjelenő könyvemet, úgy, ahogyan ő látja. Később ezt az ötletemet elvetettem, mert felrémlett általános iskolai tanulmányaimból - irodalmi művek elemzése kapcsán -, hogy vajon mennyire ferdítheti el a valóságot egy "idegen" elme véleményalkotása. - A szerző úgy gondolta, hogy... Honnan tudná a felkért személy (bármennyire is közel áll hozzám), hogy a szerző - ez esetben én - miképpen gondolkodott, mit érzett, hogy viseltetett annak idején, amikor papírra vetette, egy csokorba foglalta gondolatait ilyen vagy olyan témában? Megsúgom: sehogy! Ebből kiindulva úgy egyeztem meg magammal, hogy ez a feladat - mármint az előszó megírása - rám marad. Mégiscsak én tudom a legjobban, hogy mit gondolok, a többit pedig bízzuk az olvasóra." - (Részlet az Előszóból)

A szerző ezúttal a sivatag kietlen homokdűnéi közé vezeti az olvasót. Útitársai nevezetes emberek: Horthy Jenő szintén kiváló Afrika-vadász, a kormányzó öccse, Almásy László pedig már a könyv megírása idején, 1935-ben is ismert sivatagkutató.

Az ellentétek, a szörnyű nyomor és mérhetetlen gazdagság, utcai koldusok és maharadzsák, városban élő szent tehenek és emberevő tigrisek, a Taj Mahal, márványpaloták és dzsungelek Indiája - ide, ezúttal számára is ismeretlen világba visz el bennünket legkiválóbb vadászírónk útinaplója

A szerző természetjárásai során hatalmas ismeretanyagot gyűjtött össze, autodidakta vadászból nemzetközi hírű szakértővé és nagy tekintélyű tudóssá vált. Klasszikus vadászíróink egyik legjelesebbjeként részletes vadásznaplót és több könyvet írt, melyek fordulatokban gazdag olvasmányos stílusukkal és hatalmas tudásanyagukkal egyaránt magukkal ragadják az olvasót.

Elefántország című, naplókivonatokból összeállított kötetét senki sem feledte, aki olvasta - utóbb ez a könyv tíz fejezettel bővült: most ezt a teljes változatot kapja ismét kézhez az olvasó Afrikai tábortüzek címen, a szerző eredeti felvételeivel gazdagítva. Korábban megíratlan élményeket, alakokat, megfigyeléseket emelnek ki ennek az emlékek színes képkockáiból összeállított munkának a fejezetei hét feledhetetlen afrikai vadászút naplóinak mélyvizéből, hogy még erősebben sugározzák a vadászok és vadvilág Afrikájának hajdani, azóta letűnt varázsát nagyszerű vadászíróink sokak szerint legkiválóbbikának mesteri tollával, sajátosan ízes nyelvezetével, szemléletes stílusával és nem utolsósorban utánozhatatlan, angyali humorával.

1964-ben járt utoljára Afrikában, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum új Afrika-gyűjteményét: e szafarinak a történetét írta meg, gyengélkedve bár, de fiatalosan lobogó vadászszenvedéllyel s a reá jellemező friss elevenséggel és humorral. Egyetlen társa - egyben az expedíció fényképésze és filmezője - a felesége volt, neki szerette volna megmutatni az emlékeiben élő, varázslatos világrészt. Büszke öröme azonban keserédes nosztalgiával, kiábrándító tapasztalatokkal vegyült: a világhírű kelet-afrikai vadállományból, a hajdani miliőből immár alig maradt valami. Szívósan kutatja a vadvilág csökkenésének okait, de eleget tesz megbízatásának: az öt "veszélyes vad" közül négyet sikerült elejtenie, s társával közösen átélni a földrész régi varázsát idéző hangulatokat és pillanatokat. Műve ötvözi a vadászkönyvek izgalmasságát, az útleírások színességét, a természet tudós, bensőséges szeretetét, a hivatássá érett szenvedélyt s azt a csodálatos légkört teremtő erőt, amellyel elragadja olvasóit az ernyőakáciás szavannák határtalan térségeire. Nagy vadászírónkat e sorok csiszolgatása közben érte a halál.

1935-ös útinaplója Észak vadregényes világába ragadja magával az olvasót: Alaszkába, a hajdani legendás aranyláz, a fehér hegyi kosok, az óriásmedvék és jávorok, a végeláthatatlan fenyvesek és hegyvilág - a Csend hazájába. Életműve e darabjában mind nagyobb rangot kapnak az irodalom, a stílus, a hangulatfestés eszközei - a szerző személyisége, írói zsenialitása máig nem veszített nagyságából: könnyedsége és eleganciája, utánozhatatlan mesterkéletlensége nagy írót és nagy példát ad jelenkorunknak is.

A szerző életpályája példázza, hogyan magasodik egy szenvedély hivatássá, mondanivalóvá, könyvek kimeríthetetlen forrásává. A magyar vadászirodalom mestere írói eszközeivel életszerűen jeleníti meg élményeit, biztos kezű leírásai, árnyalt stílusa, egyedi humora odavisz minket páratlanul gazdag vadászélete eseményeinek helyszíneire, részeseivé válunk a sikereknek és kudarcoknak, a nehézségeknek és izgalmaknak; de arról sem feledkezik meg, hogy a világ nemcsak vadászból és elejtendő vadból áll, hanem emberekből, tájakból, a történelem változásaiból is; főként pedig, hogy a vadászat elveszti nemességét, puszta öléssé válik az íratlan vadászetika, a kellő áhítat és a természet lelkes, már-már tudósi szeretete, ismerete nélkül.

"Az utolsó három év alatt harmadik könyvem a Vadászutakon. Mind a három könyv ugyanazt a célt szolgálta: elvezetni az olvasót oda, ahol nagy a csönd, ahol az Örök Rendező békéje pihen erdőn, mezőn és vizeken. Ahol a természet dús kincseinek, fenséges képeinek és látványosságainak alázatos szemlélődésében olyan sokszor imára vezényelünk...

A nemzetközi hírű, tekintélyes vadászati szakembert nem kell bemutatni az Olvasónak. Szaktudásával, munkájával, példaszerű (vadász)emberi magatartásával bel- és külföldön egyaránt nagy elismerést vívott ki magának és hazájának. E könyvében külhoni, tengerentúli vadászélményeit örökíti meg, amelyeket "puskával és kamerával négy világrészen" átélt. A szerző különböző európai országokban, valamint Kanadában, Tanzániában és Perzsiában tett kirándulásainak saját fotókkal színesített, vadászszívet megdobogtató gyűjteménye régen várt csemege volt a hazai vadászirodalomban: a kötet első kiadása német nyelven látott napvilágot, az is csak a szerző halála után - magyarul negyedszázada jutott el az olvasókhoz, akkor is csupán korlátozott példányszámban. E sorozatban, méltó formában való megjelenése hiánypótló!

"Egy élőlény nem attól ragadozó, hogy húst eszik, hanem attól, hogy képes megszerezni a táplálékául szolgáló húst. Ehhez okosabbnak, erősebbnek, ügyesebbnek, kitartóbbnak kell lennie, mint a táplálékául szolgáló préda. Hiszem, hogy az emberi faj is eredendően ragadozó. Ebbéli tulajdonságai szükségesek voltak ahhoz, hogy ki tudjon emelkedni az állatvilágból. A ragadozó állatok kizárólag vadászattal tudják megszerezni élelmüket. Az ősidőkben így volt ez az embereknél is. Mára azonban ez megváltozott. Egy ragadozó típusú embernek nem kell feltétlenül vadásznia. Úgy is meg tudja szerezni élelmét, ha a munkában, az üzletben, a sportban, általában az életben okosabb, erősebb, ügyesebb, kitartóbb a többinél. A civilizáció során egyes emberekben a ragadozókra jellemző viselkedésmód megváltozott. Ezek az egyedek mentalitásukban a növényevőkhöz váltak hasonlatossá. De sokan továbbra is ragadozóként élnek. Számukra írtam ezt a könyvet." (Halmágyi Takács István) Előző két sikerkönyve után a szerző ezúttal is távoli országok egzotikus állat- és növényvilágba vezeti el az olvasót. Sok humorral, öniróniával és bölcsességgel ír a természetről, az emberekről és az állatokról, életről és halálról, a természet örök körforgásáról, melynek természetesen része a vadászat is. A több száz színes fotóval illusztrált könyv jó szórakozást garantál a természetet szerető olvasóknak, vadászoknak és nem vadászoknak egyaránt.

A kiadvány szerzője, Kovács Zsolt (aki mellesleg ismert szakíró) bajban volt, amikor felkérték e könyv megírására. Igaz, összességében hónapokat töltött a vadonban, de a világ legmérgesebb kígyóitól "hemzsegő" Ausztráliában még véletlenül sem találkozott egyetlen eleven példányukkal sem - csak eggyel, de már az sem nagyon élet -, nem került bajba a helyi mérges pókok miatt, s nem támadta meg semmiféle csípős-harapós szerzet. Afrikában sem próbálta meg eltaposni elefánt, nem kellett halált megvető bátorsággal szembenéznie az oroszlánnal, hovatovább még útonállók sem rabolták ki. Sőt még csak nem is vadászott. Ezek után felmerülhet a kérdés: az ilyen, "igaz" kalandok híján miről is szól a könyv? Nos, élményekről - emberekről, állatokról, tájakról. Expedíciókról sivatagban, szavannán és erdőben. Tábortűz melletti beszélgetésekről. S megannyi apróbb-nagyobb természeti csodáról: kölykeiket nevelő oroszlánok fényképezéséről, ritka sisakos kakaduk megfigyeléséről, sivatagi naplementéről, hirtelen jött homokviharról, békés kafferbivalyokról, álmosan majszoló zsiráfokról, sikertelenül vadászó, peches hiénáról, finnyás koaláról, bájos vombatról. A könyv minden oldaláról kicseng az állat- és természetszeretet, az aggódás Földünk jövőjéért.

"A vadászt valami megfoghatatlan, néhány szóval megfogalmazhatatlan vágy kielégítése ébreszti kora hajnalban, űzi, hajtja árkon-bokron át, hóban, fagyban. A kezdő vadász első komoly trófeájának megszerzése után még erősebb késztetést érez, hogy adandó alkalommal ismét elővegye fegyverét és az új zsákmány reményében nekiinduljon. De a hajnali vekker hangja és a zsigerelés között eltelt idő a vadászélet igazi sava-borsa. A "csak" vadász és a vadászíró között az a különbség, hogy míg az előzőnek újabb és újabb élményei kifogyhatatlanok, addig tollat ragadó társa ismételten, újra átélheti a kaland minden valóságos és a lelket is megmozgató részletét. Igaz, hogy a megírt élmények sorával fogy a megírandó muníció. Dr. Vörös István vadászírónak "A Teremtő tenyerén" című könyv megjelenése után ismét "bizsergett" a tolla, és újabb kötettel rukkolt elő, melynek munkacíme a "másodvetés" volt, ugyanis tartalmazza mindazokat az emlékeket, melyek az első kötet megjelenése óta az emlékezet bugyrából előjöttek. Nos, az "Úton és útfélen" olvasása azoknak szerez különös örömet, akikből a vadászat olyan gondolatokat csalogat elő, melyek nem tartoznak szorosan a zsákmányszerzéshez, sokkal inkább a haza, a szülőföld, szeretetéhez, az elröppent közel nyolcvan év emberségéhez." (Pápai Gábor)