Gabo strana 13 z 43

vydavateľstvo

Alapítvány


A Galaktikus Birodalom tizenkétezer éve létezik – ám egy matematikus szerint már nem sokáig. Hari Seldon minden politikai nyomás ellenére kitart amellett, hogy az általa kidolgozott új tudomány – a pszichohistória – megjósolta a civilizáció bukását. Az új Birodalom felemelkedését megelőző zűrzavar évezredei azonban lerövidíthetők, ha létrehozzák az emberi tudás tárházát egy távoli bolygón: az Alapítványt.  Isaac Asimov klasszikus regénye írók és olvasók generációinak meghatározó olvasmányélménye, ami arra a kérdésre keresi a választ, vajon a tudomány módszereivel feltérképezhetjük-e a jövőt, és képesek vagyunk-e befolyásolni azt. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán.
Na stiahnutie
9,01 €

dostupné aj ako:

Erzsébet királyné kíséretében


Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött.  A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember 10-én Genfben az anarchista merénylő leszúrta Erzsébetet. Így magát a tragikus eseményt is a szemtanútól ismerhetjük meg. Az özvegy Ferenc József pedig kézcsókkal köszönte meg az udvarhölgynek higgadt helytállását és tapintatát a váratlan, nehéz helyzetben. „Értem azt, hogy a királyné még életében legendás alak lett. Magasan az emberek fölött, messze kiemelkedve a hétköznapiságból járta ő magányos útjait. Mint egy tünemény, magára vont minden tekintetet. Látták fenséges alakját, melyről le nem múlt a gyász és halvány arcát, mely fényt sugárzott oda, hova tekintetével fordult; s így nézve: szeretet, részvét, csodálat fogta el a lelkeket és megszületett – a Legenda.”Sztáray Irma
Na stiahnutie
7,04 €

dostupné aj ako:

És boldogan éltek


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot... Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér... Ők a Bridgerton család: nem is család, inkább elemi erő. Az olvasók nyolc könyvön át nevettek, sírtak, szerették őket. De többet akartak. Ezért az olvasók azt kérdezték a szerzőtől: Mi történt azután? Simon elolvassa apja leveleit? Francescának és Michaelnek végre lesz gyermeke? Ki nyeri a Pall Mall-visszavágót? A „Vége” tényleg a történet végét jelenti? Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető „második epilógust” írt, és egy bónusztörténetet nem másról, mint magáról a bölcs és szellemes matriarcháról, Violet Bridgertonról. Ismerjék meg újra a Bridgerton család tagjait!
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

A vikomt, aki engem szeretett


1814 ?is eseménydús szezonnak ígérkezik, de e sorok írójának véleménye szerint ez nem igaz Anthony Bridgertonra, London legkívántabb agglegényére, aki ez idáig semmi jelét nem mutatta házasulási szándékának. És az igazat megvallva, miért is mutatná? Nála jobban senki nem játssza a tökéletes élvhajhászt. Lady Whistledown társasági lapja, 1814. április De a pletykalap szerzője ezúttal téved. Anthony Bridgerton nemcsak hogy elszánta magát a nősülésre, de már ki is választotta magának a feleségjelöltet. Az egyetlen akadály a hölgy nővére, Kate Sheffield, a legalkalmatlankodóbb nőszemély, aki valaha londoni bálterembe tette a lábát. A tüzes intrikus megőrjíti Anthonyt elszántságával, hogy megakadályozza a házasságot. De amikor Anthony Bridgerton éjszakánként lehunyja a szemét, Kate igen erotikus álmokban jelenik meg neki. A közvélekedéssel ellentétben Kate biztosra veszi, hogy nem a megjavult szoknyavadászokból lesz a legjobb férj; Anthony Bridgerton pedig a legnagyobb élvhajhász. Kate elszántan védelmezi a férfitól húgát, de fél, hogy éppen az ő szíve sebezhető. Amikor Anthony ajka az ajkához ér, hirtelen attól tart, ő maga sem képes ellenállni ennek a megvetendő élvhajhásznak.
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

Mindig egyre több


MEDDIG CIPELED A MÚLTAT, MIUTÁN EGY ÚJ VILÁGBA LÉPTÉL? Az emberiség túlélői elhagyták a haldokló Földet, hogy az Utu csodálatos bolygórendszerében építsenek új jövőt. Végre mind összefogtak a közös célért – még a saját halottaikkal is. Az egyezség szerint az eltárolt tudatok az új világok között is addig szolgálják tovább leszármazottaikat, amíg közösen meg nem teremtik egy határtalan lehetőségekkel bíró bolygóközi civilizáció alapjait. Amikor azonban a leszerelésre ítélt Clemenceau rombolóról eltűnik egy milliónyi tudat szellemi erejét egyesítő hajóelme, olyan rejtélyek kerülnek elő, amelyek felboríthatják a kolóniák közti törékeny status quót. A hivatalos nyomozással párhuzamosan pedig személyesebb, erőszakosabb érdekek is színre lépnek, és aki először megtalálja az elmét, hogy felfejtse titkait, az mindent vihet. A Zsoldos Péter- és Európai Sci-fi díjas László Zoltán új regényében ismét különleges és lényeglátó víziót ábrázol az emberiségről, amely mindig egyre messzebb, mindig egyre többre vágyik.
Na stiahnutie
7,01 €

Mr. Bridgerton csábítása


Mindenki tudja, hogy Colin Bridgerton a legelbűvölőbb férfi egész Londonban.  LADY WHISTLEDOWN TÁRSASÁGI LAPJA,  1824. március Penelope Featherington titokban imádta legjobb barátnője bátyját, már… nos, már egy örökkévalóságnak tűnő ideje. Miután fél életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta Colin Bridgertont, azt hiszi, mindent tud róla, mígnem véletlenül megismeri a férfi legféltettebb titkát… Colin Bridgertonnak elege van abból, hogy a társaság csak üres fejű szépfiúnak tartja, elege van az élet soha véget nem érő egyhangúságából és legfőképp elege van abból, hogy mindenki folyton a hírhedt pletykalapszerző Lady Whistledownnal foglalkozik, aki soha egyetlen lapszámban sem hagyja őt említés nélkül. De amikor Colin hazatér külföldi útjáról Londonba, rájön, hogy életében már semmi sem ugyanaz, mint volt… különösen Penelope Featherington változott meg.
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

Zavaros vér


Cormoran ?Strike magánnyomozó épp a családját látogatja meg Cornwallban. Egy nő keresi fel, hogy segítsen neki megtalálni édesanyját, Margot Bamborought, aki rejtélyes körülmények között tűnt el 1974-ben. Strike sosem nyúlt döglött aktákhoz, főleg nem olyanhoz, amely negyven éve megoldatlan. És bár kevés esély van arra, hogy a végére járhat, mégis elvállalja az ügyet, a számos másik mellé, amelyen partnerével, Robin Ellacott-tal dolgoznak. Robin éppen egy küzdelmes váláson megy keresztül, egy másik férfi is érdeklődik iránta, miközben a Strike iránt táplált érzéseivel is viaskodik. Strike és Robin nyomozása Margot eltűnése után egy pokolian bonyolult üggyé alakul, tarot kártyákkal, egy pszichopata sorozatgyilkossal és megbízhatatlan szemtanúkkal. Mindketten megtanulják, hogy olykor a több évtizede megoldatlan ügyek is halálosak tudnak lenni. Lélegzetelállító, labirintus-szerű eposz; a Zavaros vér a Cormoran Strike-sorozat ötödik és egyben a legizgalmasabb része.
Na stiahnutie
16,87 €

dostupné aj ako:

Éjfél könyvtár


Nora Seed eddigi élete rossz döntések és megbánások sorozata. Úgy érzi, mindenkinek csalódást okozott, önmagát is beleértve. Amikor azonban az Éjfél Könyvtárban találja magát, esélyt kap arra, hogy rendbe hozzon mindent. Az Éjfél Könyvtárban lévő könyveket kinyitva megtapasztalja, hogyan alakult volna az élete, ha más döntéseket hoz, így egy régi barátja segítségével nekiáll megkeresni a számára tökéletes életet. A dolgok azonban nem mindig úgy alakulnak, ahogy arra számít, és a választásai hamarosan életveszélybe sodorják.Mielőtt kifut az időből, választ kell találnia a legfontosabb kérdésre: hogyan tudná a lehető legjobban élni az életét?
Na stiahnutie
11,24 €

A végzet iskolája


A ?Solomancia első leckéje:  A tanulás még soha nem volt ennyire halálos. A végzet iskolájának neve Solomancia, a mágikus hatalommal bírók tanintézménye, ahol a kudarc szó szerint halált jelent – mígnem egy El nevű lány el nem kezdi feltárni a hely titkait.  Itt nincsenek tanárok, nincsen szünidő, nincsenek barátok sem, csak stratégiai szövetségesek. A túlélés fontosabb, mint bármilyen jegy, mert az iskola nem engedi a diákjait távozni addig, amíg le nem teszik a záróvizsgát… vagy meg nem halnak. A szabályok csalókán egyszerűek: Ne járkálj egyedül a folyosókon! És óvakodj a mindenütt lesben álló szörnyektől!  El azonban különösen alkalmas arra, hogy szembeszálljon az iskola veszélyeivel. Szövetségesei ugyan nincsenek, de sötét hatalma hegyeket képes lerombolni, és milliónyi életet eltörölni. Könnyen legyőzhetné az iskolában cserkésző szörnyeket. A gond csupán az, hogy ez a sötét mágia az összes többi tanulóval is végezne. NAOMI NOVIK, a Nebula-, Locus- és Mythopoeic-díjas Rengeteg és a Locus-díjas Ezüstfonás után egy új történettel jelentkezik egy remekül megformált, vonakodó, sötét varázslónőről, akinek az a sorsa, hogy átírja a mágia szabályait.
Na stiahnutie
9,86 €

dostupné aj ako:

Botrány Kentben


Két választási lehetőség... Georgiana Bridgerton nem ellenzi a házasság gondolatát. Csak épp azt hitte, lesz némi beleszólása a dologba. A hírnevét azonban sárba tiporták, mert a hozománya miatt elrabolták, és most két lehetőség közül választhat: vagy vénlányként éli le az életét, vagy hozzámegy ahhoz a gazemberhez, aki tönkretette az életét. A harmadik megoldás... Nicholas Rokesby, Manston grófjának negyedik fia a saját útját járja. Edinburghban tanul, hamarosan befejezi az orvosi egyetemet, és nincs ideje arra – sőt nem is érdekli –, hogy feleséget találjon. Ám amikor tudomására jut, hogy Georgie Bridgertont, aki szó szerint a szomszédban lakik, kompromittálták, pontosan tudja, mit kell tennie. Érdekházasság... A lánykérés nem sikerült túlságosan romantikusra, de Nicholasban fel sem merült, hogy a lány nemet mond. Georgie nem kéri senkitől, hogy áldozatot hozzon érte, különben is, egészen eddig gyerekkori barátként tekintettek egymásra, ez mégis hogyan változhatna meg? A szokatlan udvarlás során azonban a sors meglepő fordulatot hoz. Előbb botrány, majd házasság. És végül a szerelem beteljesülése.
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

Rossz kor


Mindenki életében van egy fordulópont. Egy olyan éles, tiszta pillanat, amikor az ember úgy érzi, mintha mellbe vágták volna, és teljes bizonyossággal, a kétség legkisebb árnyéka nélkül tudja, hogy élete már sohasem lesz olyan, mint addig volt. Michael Stirling életében ez a pillanat akkor jött el, amikor megpillantotta Franceska Bridgertont. Egész addigi életében nők után kajtatott vagy kajánul hagyta magát utolérni, ha a hölgyek üldözték, ölelte, csókolta őket, szeretkezett velük, de soha, egyetlen egyszer sem hagyta, hogy a szívét is dédelgessék. És ő, éppen ő, egyetlen pillantást vetett Francesca Bridgertonra és egy szempillantás alatt szerelembe esett. Michael szerencsétlenségére azonban Francesca vezetékneve ez után a pillanat után már nem sokáig maradt Bridgerton; sajnálatos módon azon okból találkoztak, hogy együtt vegyenek részt egy vacsorán, melyen a hölgy, és Michael unokaöccsének közelgő házasságát ünnepelték. De ez akkor volt... Most Michael a gróf és Francesca szabad, de Michaelra még mindig csak bizalmas jó barátként gondol. Michael nem meri felfedni neki szerelmét... egészen egy veszélyes éjszakáig, amikor Francesca ártatlanul Michael ölelésébe lép, és a szenvedély a legtitkosabb titkoknál is nagyobb erőnek bizonyul.
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

Az utolsó párbaj


1386. A százéves háború által megtépázott Franciaországot két nemes viszálya tartja lázban. Jean de Carrouges, azaz Carrouges-i János lovag nemrég tért vissza Skóciából, ahol az angolok ellen harcolt. Otthonában azonban nagyobb megpróbáltatás várja: hitvese, a fiatal Marguerite beszámol róla, hogy távollétében a lovag régi riválisa, Jacques Le Gris fegyvernök erőszakot tett rajta. Hogy bizonyítsa ellenfele bűnösségét, Carrouges-i János végül VI. Lajos királyhoz folyamodik kérvényével, miszerint Isten döntsön a két nemes ügyében – a bajvívó porondon, halálig tartó párviadalban. A Carrouges–Le Gris viszály a francia történelem egyik legtöbbet vizsgált mozzanata. Eric Jager mélyreható kutatómunkára támaszkodva mutatja be az istenítélet különös, barbár, ám mégis szabályozott középkori szokását. Az utolsó párbajban nemcsak magáról az összecsapásról, de a százéves háborúról, a középkori jogról és a nők helyzetéről is képet kapunk. A történetet Jager könyve nyomán Ridley Scott (Gladiátor, Mennyei királyság) dolgozta fel erőteljes, nagyszabású mozifilmjében.
Na stiahnutie
9,83 €

dostupné aj ako:

A legjobbak legjobbjai 2.


Az év legjobb science fiction novellái című, harmincöt kötet után véget ért amerikai antológiasorozatot a legszélesebb körben olvasott sci-fi válogatásnak tartották, és a mai napig megkerülhetetlen hivatkozási pontnak számít. A legjobbak legjobbjai 2. és 3. a széria első két évtizedéből gyűjt össze két kötetre való kisregényt elismert és díjnyertes szerzőktől. A legváltozatosabb témákat és stílusokat felvonultató írások mindegyike a zsáner modern kori klasszikusa, egyszerre izgalmas és elgondolkodtató olvasmányok a sci-fi szerelmesei számára. Gardner Dozois (1947-2018) az egyik legnagyobbra tartott science fiction szerkesztő volt, aki a Legjobb szerkesztő kategóriában tizenötször is elnyerte a Hugo-díjat. Számos más munkája mellett húsz évig dolgozott az Asimov’s Science Fiction Magazineszerkesztőjeként, és ő vitte sikerre Az év legjobb science fiction novellái sorozatot. 2011-ben felkerült a neve a Science Fiction Hírességek Falára, 2016-ban pedig átvehette az életműve előtt tisztelgő Skylark-díjat.
Na stiahnutie
9,27 €

Az árnyékbarát


Charlie Crabtree, a zavart tizenéves 25 éve elkövetett egy szörnyű és indokolatlan gyilkosságot. Paul Adams sosem felejti el azt a napot. Charlie áldozata – és maga Charlie is – a barátai voltak. Sosem bocsátotta meg magának, hogy neki is szerepe volt abban, ami történt, és azóta sem járt otthon. De mikor idős édesanyja súlyos balesetet szenved, Paulnak föl kell hagynia a meneküléssel. Hamarosan egymást követik a nyomasztó események. Egy másolós gyilkosság feltámasztja a kínzó emlékeket. A haldokló anya makacsul hangoztatja, hogy valami rejtőzik a régi házban. Ráadásul valaki követi Pault, amitől neki emlékeznie kell arra, mi volt a legriasztóbb abban a szörnyű napban, 25 évvel ezelőtt. Nem egyedül a bűntett, hanem az is, hogy Charlie Crabtree-nek nyoma veszett a gyilkosság után... Alex North Leedsben született, és ma is ott él a feleségével és a fiával. Filozófiát tanult a leedsi egyetemen, amelynek szociológiai tanszékén dolgozott, mielőtt írással kezdett foglalkozni. Több mint harminc nyelvre lefordított regénye, A suttogó, felkerült a Sunday Times és a New York Times sikerlistájára.
Na stiahnutie
7,58 €

dostupné aj ako:

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2021


Biológiai gépek és vízi tündérek, élmunkás táltosok és underground vámpírkolóniák, hullámok fehérítése és játék a halállal: a 2018-ban indult antológiasorozat idei kötetében tizenöt különös és izgalmas novella található ismert és új szerzőktől.  
Na stiahnutie
8,42 €

Bevezetés a pszichoanalízisbe


1932-ben jelent meg először magyar fordításban azoknak az előadásoknak a szövege, amelyeket 1916 -1917 telén Sigmund Freud orvosoknak és laikus hallgatóknak tartott a pszichoanalízis alapvető kérdéseiről, a pszichoanalitikus kezelésről, „a szavak alkalmazásáról a pszichoterápiában”, ahogyan ő maga jellemezte módszerét. Három alapkérdést elemez a huszonnyolc fejezet. Az elvétések, az álom és a neurózisok tana körül csoportosítva, a pszichoanalitikus teórián és a gyakorlaton kívül megismerjük azokat a társadalmi körülményeket és azt a tudományos légkört is, amelyekben a freudizmus kialakult és világszerte ismertté vált. A Bevezetés a pszichoanalízisbe kiadásával egyidejűleg Hermann Imre remek fordítói tevékenységére emlékezünk: ma is jórészt az ő magyar szakkifejezéseit használja a pszichoanalitikus szakirodalom.
Na stiahnutie
9,57 €

dostupné aj ako: