Gabo strana 15 z 43

vydavateľstvo

Alapítvány


A Galaktikus Birodalom tizenkétezer éve létezik – ám egy matematikus szerint már nem sokáig. Hari Seldon minden politikai nyomás ellenére kitart amellett, hogy az általa kidolgozott új tudomány – a pszichohistória – megjósolta a civilizáció bukását. Az új Birodalom felemelkedését megelőző zűrzavar évezredei azonban lerövidíthetők, ha létrehozzák az emberi tudás tárházát egy távoli bolygón: az Alapítványt.  Isaac Asimov klasszikus regénye írók és olvasók generációinak meghatározó olvasmányélménye, ami arra a kérdésre keresi a választ, vajon a tudomány módszereivel feltérképezhetjük-e a jövőt, és képesek vagyunk-e befolyásolni azt. Az Alapítvány-trilógia évtizedekkel a megírása után is elgondolkodtató olvasmány, aminek ott a helye minden sci-fi olvasó polcán.
Na stiahnutie
9,01 €

dostupné aj ako:

Erzsébet királyné kíséretében


Sztáray Irma grófnő, Erzsébet királyné udvarhölgye visszaemlékezésében csodálattal és odaadással idézi fel azt az ötévnyi szolgálatot, amelyet az érdekes, boldogtalan és irigyelt asszony mellett töltött.  A királyné kíséretében volt akkor is, amikor 1898. szeptember 10-én Genfben az anarchista merénylő leszúrta Erzsébetet. Így magát a tragikus eseményt is a szemtanútól ismerhetjük meg. Az özvegy Ferenc József pedig kézcsókkal köszönte meg az udvarhölgynek higgadt helytállását és tapintatát a váratlan, nehéz helyzetben. „Értem azt, hogy a királyné még életében legendás alak lett. Magasan az emberek fölött, messze kiemelkedve a hétköznapiságból járta ő magányos útjait. Mint egy tünemény, magára vont minden tekintetet. Látták fenséges alakját, melyről le nem múlt a gyász és halvány arcát, mely fényt sugárzott oda, hova tekintetével fordult; s így nézve: szeretet, részvét, csodálat fogta el a lelkeket és megszületett – a Legenda.”Sztáray Irma
Na stiahnutie
7,04 €

dostupné aj ako:

És boldogan éltek


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy történelmi romantikus regényeket jegyző írónő, aki megalkotott egy családot... Illetve nem csak egy családot. Nyolc testvért, számos sógort, sógornőt, vőt, menyet, fiút, lányt, unokahúgokat, unokanővéreket, unokaöcsöket, unokabátyokat (nem is szólva egy túlsúlyos corgi kutyáról), plusz egy ellenállhatatlan matriarchát, aki mindannyiukkal felér... Ők a Bridgerton család: nem is család, inkább elemi erő. Az olvasók nyolc könyvön át nevettek, sírtak, szerették őket. De többet akartak. Ezért az olvasók azt kérdezték a szerzőtől: Mi történt azután? Simon elolvassa apja leveleit? Francescának és Michaelnek végre lesz gyermeke? Ki nyeri a Pall Mall-visszavágót? A „Vége” tényleg a történet végét jelenti? Ebben a kötetben Julia Quinn nyolc érdekes, mulatságos, szívmelengető „második epilógust” írt, és egy bónusztörténetet nem másról, mint magáról a bölcs és szellemes matriarcháról, Violet Bridgertonról. Ismerjék meg újra a Bridgerton család tagjait!
Na stiahnutie
7,88 €

dostupné aj ako:

Az udvarhölgy


Anne Glenconner gyerekkora óta közel áll a királyi családhoz. Leicester ötödik grófjának elsőszülött gyermeke volt, de „nagy csalódás”-t okozott a családnak, mert lányként nem lehetett örökös. Holkham Hallban, Anglia egyik legnagyobb birtokának kastélyában nőtt fel, ami Sandringhammel határos, így sokszor játszottak együtt Erzsébet és Margit hercegnővel. Udvarhölgyként és a koronázási szertartás egyik nyoszolyólányaként, Lady Glenconner a királyi ház történetének hiteles szemtanúja, ugyanakkor a túlélője és képviselője egy olyan generációnak, amelyben az arisztokrata nők örökség nélkül maradnak, mégis komoly társadalmi elvárások nehezednek rájuk. Anne Glenconner a karizmatikus, de rendkívül csapodár Colin Tennant, Lord Glenconner, felesége lett. Colin Tennant megvásárolta Mustique szigetét, és Anne Glenconnerrel együtt egy paradicsomot hozott létre gazdagok és hírességek számára. Egyik első vendégük volt Mick Jagger és David Bowie, de a szigetet Margit hercegnő is megszerette, és a kedvenc nyaralóhelye lett. Anne Glenconner üdítő szellemességgel, őszinteséggel és bátorsággal számol be az aranykalitkában töltött élete eseményeiről, az életre szóló barátságáról Margit hercegnővel, és arról, hogy az utóbbi években végre ő is élvezheti a jól megérdemelt szabadságot, ami mindenkit megillet.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Eljegyezve


Koroa fiatal királya még nem akar megállapodni egyetlen nő mellett – de aztán megismeri Hollis Brite-ot. Hollis a Keresken-kastélyban nőtt fel, és a többi nemesi származású lánnyal együtt abban reménykedik, hogy sikerül felhívnia magára a király figyelmét. Amikor Jameson király szerelmet vall neki, érthető örömmel és izgalommal fogadja az uralkodó közeledését. De hamar rájön, hogy ez az új élet a különleges ajándékok és a kitüntetett figyelem mellett komoly elvárásokkal is jár. Hollis nem biztos abban, hogy meg tud felelni a királyi követelményeknek. Izoltánia királya látogatást készül tenni az országukban, és Hollis szeretné bebizonyítani Jamesonnak és önmagának, hogy rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket egy leendő királynétól elvárnak. De aztán találkozik egy izoltániai idegennel, akinek megvan az a titokzatos képessége, hogy a szívébe lát. Hollis rádöbben, hogy olyan jövőt kíván magának, amire addig gondolni sem mert.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Napfogyatkozás


Ahogy a világunk véget ér, egy új világ kezdődik. Egyetlen csepp vérrel mindörökre eltűnik a régi világ. A helyén pedig valami különleges veszi kezdetét…   A Végzetnek nevezik – halálos járvány veszi kezdetét egy szilveszteri éjjelen Skóciában. Sem a vírus, sem a terjedése nem szokványos, és miközben milliárdok betegszenek meg és esnek a kór áldozatául, a túlélők némelyikében különös, váratlan képességek ébrednek fel. Lana, a New York-i séf, puszta akaratával mozgatni képes bármit. Fred fényt gyújt a sötétségben. Jonah, a mentős, látja azok jövőjét, akiket megérint. Katie pedig, aki ikreket szült, úgy sejti, az új élettel együtt a mágiát is elhozta a világba. A Végzet azonban mindenkire másként hat. A fény mellett sötét és rémisztő mágia is erőre kap. Miközben a hatóságok az immunisakat és a bűbájosokat keresik, hogy vizsgálatokat végezzenek el rajtuk, Lana, Katie és a többiek elmenekülnek New Yorkból, hogy biztonságos menedéket keressenek. A régi világ letűnt, és új korszak kezdődik.   „AZ ?OLYAN KLASSZIKUS VILÁGVÉGE-REGÉNYEKHEZ MÉRHETŐ, MINT STEPHEN KING VÉGÍTÉLETE.” – New York Times Review of Books  
Na stiahnutie
7,86 €

dostupné aj ako:

Narrenturm


A legendás VAJÁK-sorozat szerzőjének vadonatúj történelmi fantasytrilógiája a huszita háborúk idején játszódik. Bielaui Reinmart, akit Reynevannak is neveznek, rajtakapják egy lovag feleségével, és menekülni kényszerül a Sterza fivérek és az Inkvizíció elől. Miközben a husziták és a katolikusok között nő a feszültség, és különös, misztikus erők gyűlnek az árnyak között, Reynevan a Narrenturmban, a Bolondok Tornyában találja magát, abban a középkori őrültekházában, ahová a másként gondolkodókat és lázadókat zárják. Reynevan számára megszökni a toronyból, kikerülni a csávából és megőrizni az ép elméjét nehezebbnek bizonyulhat, mint valaha is hitte... „Cinikusan szellemes, remek történet, amelyet szinte szétfeszít a szex, a halál, a mágia és az őrület.” – Joe Abercrombie  
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

A Romanov-jóslat


Jekatyerinburg, Oroszország: 1918. július 16. Tíz hónap telt el azóta, hogy forradalmárok vetettek véget II. Miklós uralkodásának. Ma este a fehérek hadserege afelé a város felé nyomul, ahol a bolsevikok fogva tartják a cárt és családját. Miklós már a megmenekülésükben reménykedik. Ehelyett hidegvérrel, módszeresen kivégzik a Romanovokat. Moszkva: napjainkban. Az oroszul folyékonyan beszélő és az ország történelmét kitűnően ismerő atlantai ügyvédet, Miles Lordot izgalommal tölti el, hogy egy ilyen jelentős esemény előestéjén Moszkvában lehet. A kommunizmus és egy sor gyengekezű kormány bukása után az orosz nép a monarchia visszaállítására voksolt. Az új cárt egy különlegesen kinevezett bizottság fogja kiválasztani II. Miklós távoli rokonai közül, Milesnak pedig az a dolga, hogy a befolyásos nyugati üzletemberek egy csoportja által favorizált cárjelöltet átvilágítsa. Ám Milesnak egykettőre kisebb gondja is nagyobb lesz a kutatásnál, amikor fegyveresek majdnem megölik a nyílt utcán. Miles egyszeriben kontinenseken száguld keresztül, gonosz bérgyilkosokkal a nyomában. Eleinte csak arra kíváncsi, hogy miért üldözik. Ám miután furcsa beszélgetést folytatott egy rejtélyes orosszal, aki Raszputyin írásai felé terelte őt, már nagyon szeretne többet is megtudni – legfőképpen azt, hogy valójában mi történt az utolsó orosz cár családjával. Egyetlen társa a küzdelmével szimpatizáló orosz cirkuszi előadóművésznő, és Akilina Petrovna, és egyetlen kapaszkodója egy Raszputyintól származó rejtélyes üzenet, amely arra utal, hogy az a réges-régi véres éjszaka nem az utolsó fejezete a Romanovok történetének… és hogy valaki akár még túl is élhette a mészárlást. A jóslat következményei eget rengetőek – nem csupán a cár és Oroszország Anyácska jövője, de személy szerint Miles Lord számára is.
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

A titkárnő


Az ünnepelt Mina Appleton személyi asszisztenseként Christine Butcher már az első naptól fogva tudja, hogy mit várnak el tőle. Abszolút lojalitást. Teljes diszkréciót. Christine húsz éven át a legodaadóbban szolgálta Minát, néma tanúja volt élete minden mozzanatának. Olyan csöndes, hogy szinte nem is lehet tudni, hogy ott van. Pedig Christine napról napra, évről évre ott volt, láthatatlanul – figyelt, hallgatózott, magába szívta a körülötte lebegő összes titkot. Megőrizve őket. Christine megbízható. Azoknak a hűségben és diszkrécióban eltöltött éveknek azonban nagy ára van. És ezt Christine végül meg is fizeti. De hiba lenne alábecsülni egy olyan állhatatos nőt, mint Christine. Mert, ahogy arra nemsokára mindenki rájön, veszedelmes vonal választja el az engedelmességet a megszállottságtól. RENÉE KNIGHT a BBC-nél dolgozott dokumentumfilmesként, mielőtt írásra adta a fejét. Elvégezte a Faber Academy „Regényírás” kurzusát, Londonban él férjével és két gyermekével. Nagy sikert aratott bemutatkozó regénye, a Cáfolatelső helyezett volt a Sunday Times bestsellerlistáján. A titkárnő a második regénye.
Na stiahnutie
5,61 €

Láthatatlan nők


Képzelj el egy olyan világot, ahol a mobilod nem fér el a kezedben; ahol az orvosod olyan gyógyszert ír fel neked, amely rosszat tesz a testednek; ahol rendszeresen előfordul, hogy a munkádat nem ismerik el eléggé. Ha ezek közül legalább az egyik ismerősen hangzik, nagy valószínűséggel nő vagy. A Láthatatlan nők bemutatja, hogy ebben a többnyire férfiak által és férfiak számára tervezett világban szisztematikusan semmibe vesszük a népesség felét: feltárja a nemek közötti adatszakadékot, vagyis az ismereteinkben lévő hiányt, amely súlyos hatást gyakorol a nők életére. Az újságíró Caroline Criado Perez a törvényhozástól a várostervezésig, az orvostudományi kutatásoktól a technológiai fejlesztésekig megdöbbentő történeteket és adatokat mutat be a világ minden tájáról. Az úttörő vállalkozásnak nevezhető Láthatatlan nők elolvasása után arra is más szemmel nézünk majd, amit magától értetődőnek tartottunk.
Na stiahnutie
8,42 €

dostupné aj ako:

Covid19


Ez a könyv korunk legnagyobb közegészségügyi veszedelméről szól, részletesen ismerteti az új vírus történetét a kínai felbukkanásától a világméretű, gyors terjedéséig. Dr. Michael Mosley tudományos író, újságíró a legújabb tudományos felfedezések alapján lebilincselően mutatja be a járványt okozó koronavírus titkait, a terjedését, a test megfertőzését és azt, hogy immunrendszerünk hogyan próbálja leküzdeni. Elismert tudományos szakértők bevonásával avat be a kezelés, valamint a biztonságos és hatékony vakcina – amely végül is az egyetlen módja a vírus leküzdésének – kifejlesztéséért folyó küzdelem részleteibe. A Covid19-vírusról szóló tények birtokában jobb helyzetbe kerülhetünk önmagunk és családunk megvédésére, és a világ kezdhet újra nyitottabbá válni. A helyes étkezés, a jó alvás, a rendszeres testedzés és a megfelelő stresszkezelés életfontosságú testünk és védekezési rendszerünk számára, hogy a leghatékonyabban küzdhessünk meg a vírussal. Ezeken a területeken dr. Mosley már világhírt szerzett magának, tudományos alapú, gyakorlatias tanácsaival.
Na stiahnutie
5,61 €

dostupné aj ako:

Egy új korszak hajnala


Az Egy új korszak hajnala Ken Follett legsikeresebb regényének, A katedrálisnak az előzménye, azt az időszakot képzeli el, amikor egy félreeső hely elkezdett hatalmas kulturális központtá növekedni. A regény négy főszereplőjének életén keresztül megismerjük az 1000 körüli Anglia kegyetlen és vad társadalmát, ahol a király megpróbál érvényt szerezni a jognak és a törvényességnek: Edgar, a fiatal hajóács jövőjét szerelmével, egy férjes asszonnyal képzeli el, a vikingek váratlan támadása azonban mindent megváltoztat; Ragna normandiai hercegnő húszévesen halálosan beleszeret az udvarukba látogató, a negyvenes éveiben járó angolszász előkelőbe, Wilwulfba, feleségül megy hozzá, és követi egy ismeretlen világba, Angliába; a gátlástalan, álszent és hatalomvágyó Wynstan püspök minden eszközt megragad, hogy növelje hatalmát és befolyását, de szembekerül az idealista Aldred szerzetessel, aki nem hagyja, hogy földi hatalmak befolyásolják szent küldetését. Follett ebben a regényében is – akárcsak a sorozat többi kötetében – izgalmas, fordulatos, szenvedélyes érzelmekkel teli cselekménnyel vezeti végig olvasóit a zűrzavaros éveken.
Na stiahnutie
16,87 €

dostupné aj ako:

A végzet kardja


Az utolsó kívánság nagy sikerű folytatásában Geralt további novellákban küzd szörnyekkel, démonokkal és emberi gonoszsággal… Geralt a vajákok közé tartozik: mágikus képességeinek köszönhetően, amelyeket hosszan tartó kiképzése és egy rejtélyes elixír csak még tovább csiszolt, zseniális és könyörtelen harcos hírében áll. Ugyanakkor nem hétköznapi gyilkos: célpontjai vérszomjas szörnyetegek és aljas fenevadak, amelyek mindenütt hatalmas pusztítást végeznek, és megtámadják az ártatlanokat. A birodalmat járva azonban fokozatosan ráébred, hogy bár prédái egy része kétségtelenül elvetemült szörnyeteg, mások azonban bűn, ármány vagy egyszerű ostobaság áldozatai. Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Na stiahnutie
11,24 €

Ház az utca túloldalán


A huszonhárom éves Katy Speedet lenyűgözi a szemközti ház. Gloria, a nő, aki ott él, egy divatos ruhabolt tulajdonosa Bexhill-on-Sea-ben, Katy munkahelyétől csak egy ugrásra, és csodálatos szomszéd. De ki az a nő, aki szombatonként jön hozzá egy fekete kocsival, miközben Gloria dolgozik? Néha nőket hoz magával, máskor a nőkkel együtt gyerekeket is. Hilda, Katy anyja elítéli Gloriát. Azt állítja, nem lepődne meg, ha kiderülne, hogy ezeket a titokzatos látogatókat most engedték ki a börtönből. Lehetséges, hogy Gloria titokban bűnözőket hoz a közösség szívébe, vagy még rosszabb? Aztán egy este leég a ház. A romok között megtalálják Gloria és a lánya holttestét. Katy biztos benne, hogy a megmagyarázhatatlan látogatók a felelősek, amíg az apját le nem tartóztatják, és gyilkossággal nem vádolják. A rendőrség vajon a megfelelő embert tartóztatta le? Biztonságos az utca többi része? Rájön Katy az igazságra, mielőtt túl késő lenne?
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Vidéki ballada az Amerikai Álomról


J. ?D. Vance könyve hiteles beszámoló a fehér amerikai munkásosztály válságáról: az elmúlt negyven év során széthulló társadalmi csoport hanyatlásáról már sok helyen lehetett olvasni, de ilyen őszinte, személyes tapasztalaton alapuló íráshoz eddig nem lehetett szerencsénk.Vance nagyszülei elmenekültek az őket körülvevő nyomorból, felépítettek egy középosztálybeli életet, és unokájuk a Yale jogi karán végzett, bebizonyítva, hogy igenis feljebb lehet lépni a ranglétrán. A Vance család történetéből azonban kiderül, hogy ez csak a felszín.A szerző minden közeli hozzátartozója kemény küzdelmet folytatott középosztálybeli életük követelményeivel. Soha nem tudtak teljesen megszabadulni az alkoholizmus, erőszak és traumák által meghatározott örökségtől, Vance pedig kendőzetlenül mutatja be, hogy ő maga is a mai napig küzd származása démonaival.
Na stiahnutie
7,01 €

dostupné aj ako:

Viharidő


Ríviai Geralt, a vaják, egyike azoknak, akik képesek legyőzni az embereket fenyegető szörnyetegeket. Feladatában varázsjelek, főzetek és a vajákok büszkesége segíti – valamint egy acél és egy ezüst kard.Amikor egyik megbízatása balul sül el, Geralt elveszíti kardjait. Vissza kell szereznie a különleges fegyvereket, mert boszorkánymesterek szőnek ellene ármányokat, és az egész világban sötét fellegek gyülekeznek.Közeleg a vihar…Andrzej Sapkowski 1948-ban született Lengyelországban. Hazája egyik leghíresebb és legsikeresebb szerzőjének számít. A World Fantasy Életműdíjjal kitüntetett szerző Vaják-sorozatával nemzetközi sikert aratott, könyvei alapján képregények és számítógépes játékok is készültek, 2019-ben pedig a Netflix forgatott belőlük sorozatot Henry Cavill főszereplésével.
Na stiahnutie
11,24 €

dostupné aj ako: