General Press Kiadó strana 63 z 112

vydavateľstvo

Első látásra


Jeremy Marsh, aki megjelenésével felforgatta Boone Creek kisvárosi, unalmas hétköznapjait, választásra kényszerül: feladja biztos állását, egzisztenciáját, és a szerelmét követve ,,elássa magát" ebben az isten háta mögötti kisvárosban, vagy folytassa korábbi megszokott, kényelmes életét? Családot alapítson, vagy még ne állapodjon meg? Hosszas vívódás után rájön, hogy képtelen Lexie nélkül élni, ezért úgy dönt, feleségül veszi a lányt. A fiatalok esküvőjükre készülődnek, és boldogan várják első gyermeküket. Napjaikat teljességgel leköti új életük felépítése: autó- és házvásárlás, az új otthon felújítása, az esküvő megszervezése, és mivel még csak rövid idő telt el azóta, hogy találkoztak: egymás megismerése. Az izgatott készülődést azonban megzavarja egy Jeremynek küldött névtelen üzenet, amely gyökerestül felforgatja az eddig nagy gonddal felépített életét...
Predaj skončil
6,73 €

Az angyal


Az elhagyatott vasúti őrbódé leégett romjai között egy elszenesedett holttestet találnak. A gyújtogatással a magányos és kissé különc tizenéves Gabriel Webbet vádolják. A fiú valóban a helyszínen tartózkodott, a kihallgatás alatt azonban végig tagadja, hogy köze lenne a bűncselekményhez. Imogen Grey őrmester - aki egykori önmagát látja a lázadó kamaszban - hisz a fiú ártatlanságában, és mindent megtesz azért, hogy bebizonyítsa az igazát. Tudja, hogy a börtön falain belül egy zárt, sajátos törvények szerint működő világ vár a védencére, ahol már semmit sem tehet a fiú biztonságáért. Grey a társával, Adrian Miles nyomozóval a valódi tettesek nyomába ered, egy brutális kettős gyilkosság azonban más irányba tereli őket. Elképzelhető, hogy a korábban azonosított áldozat személyével kapcsolatban is tévedtek? Katerina Diamond újabb regényében a népszerű nyomozópáros igazán nehéz helyzetbe kerül, hiszen a cselekmény előrehaladtával személyesen is érintetté válnak a bonyolult gyilkossági ügyben. Miles nyomozó a legnagyobb démonával találja magát szemben, amikor rájön, hogy óvatlanságával azok életét is veszélybe sodorta, akiket a legjobban szeret.
Predaj skončil
7,30 €

Az élet Henry után


Grace bárhol jár is, mindenhol a szerelmébe, Henrybe botlik. Csak az a bökkenő, hogy Henry halott. Két hónappal korábban hunyt el, hatalmas űrt hagyva Grace szívében. Egy este azonban betoppan, hogy megjavítsa a bojlert, a lány pedig nem tudja eldönteni, hogy hallucinál, vagy egyszerre valamiféle természetfeletti erőre tett szert, amellyel képes feltámasztani a holtakat. Ám szó sincs arról, hogy megbolondult volna, az előtte álló ember nem Henry, csupán egy rá kísértetiesen hasonlító férfi, Andy. Grace Andy rabjává válik. Ez az idegen számára Henry, ugyanakkor mégsem ő. A lányt minden arra emlékezteti, ami valaha az övé volt. Kettejüknek tökéletes élete lehetne, de vajon valóságos is? Eithne Shortall mély líraisággal és csipetnyi humorral megírt regénye letehetetlen történet az élet körforgásáról. 2018-ban az Irish Independent ezt a kötetet választotta az év könyvének. „A dublini történet egyszerre megrendítő és vicces, lélekemelő olvasmány." - Red.
Predaj skončil
6,76 €

Az elmúlt napok könyvesboltja


„Rendkívül szórakoztató... Egyszerre találós kérdés, rejtély, családi dráma és egy könyvesboltszerető ember álma, sőt még ennél is több." - Aimee Bender, A citromtorta különös szomorúsága szerzője. Miranda Brooks sosem fogja elfelejteni a tizenkettedik születésnapját. Ekkor veszett össze ugyanis az anyja és az imádott nagybátyja, a különc Billy. A lánynak fogalma sincs arról, mi vezethetett a szóváltáshoz, amely végül mindent megváltoztatott. Attól kezdve nem látta többé a nagybátyját, így sok-sok év múltán, Billy halálakor meglepődve értesül arról, hogy a férfi ráhagyta a Los Angeles-i könyvesboltját. Mirandának nemcsak a csőd szélén álló üzlet irányításával és a meglehetősen ellenséges boltvezetővel kell megbirkóznia, de a végére kell járnia a nagybátyja utolsó kincsvadászatának is. A férfi ugyanis nyomokat hagyott hátra számára a könyvesbolt polcain sorakozó könyvekben, amelyek révén nemcsak a férfi élettörténete tárul a lány elé, hanem az is, miért szakadt ketté a családja azon a végzetes születésnapon. Amy Meyerson regénye lírai történet családról, szeretetről és a közösség gyógyító erejéről, valamint arról, hogyan formál minket a személyes történelmünk azzá, akik vagyunk.
Predaj skončil
7,32 €

A karácsony fényei


Maddie McLendon, a népszerű krimiíró a férje elvesztése után a fiával, Cammel és az unokájával egy montanai kisvárosba költözik, hogy ott kezdjenek új életet. Igyekezniük kell, ha még a zord tél beköszönte előtt fel akarják építeni az otthonukat. McLendonék telekszomszédja, a tehetős marhatenyésztő nem nézi jó szemmel a hevenyészetten összeeszkábált ideiglenes tábort. A gazda a felesége halála óta ellenséges és elutasító az emberekkel, arról pedig hallani sem akar, hogy egyetlen lánya pont a semmirekellő Cam McLendonba szeressen bele. Az író és a gazda az elképzelhető legrosszabb szomszédok, és minden erejükkel azon vannak, hogy borsot törjenek a másik orra alá. Egy váratlan tragédia azonban arra készteti őket, hogy újragondolják a viszonyukat. A Mystic Creek-sorozat népszerű szerzője ezúttal egy önálló történettel ajándékozza meg az olvasókat. A karácsony fényeiben két család kap lehetőséget arra, hogy a remény és a szeretet erejével túljussanak a múlt fájdalmain, és nyílt szívvel egy boldogabb jövő felé induljanak.
Predaj skončil
7,88 €

Huszonhárom


Május 23. - Egy hosszú hétvége szombatján a New York állambeli kisváros történelmének legnagyobb katasztrófájára ébred. Az emberek tömegesen kerülnek hasonló tünetekkel kórházba, a halálos áldozatok száma pedig meghaladja a százat. Gyorsan egyértelművé válik, hogy a halálos fertőzés a város víztisztító telepéről ered, azonban továbbra is kérdés, kinek állt érdekében így megleckéztetni az egykor békés környék lakosait. Az általános felfordulás közepette Barry Duckworth nyomozót egy újabb gyilkosság helyszínére riasztják. Az áldozat a helyi főiskola hallgatója, az elkövetési mód azonban nem ismeretlen a nyomozó számára - a tettes kézjegye két korábbi megoldatlan ügyét idézi. Az elmúlt hónapokban valóban jó pár szokatlan és megmagyarázhatatlan dolog történt a városban, az eseteket pedig csupán egy rejtélyes szám köti össze. Vajon sikerül a nyomozónak leleplezni az elkövetőt, mielőtt maga is a huszonhármas áldozatává válik?
Predaj skončil
7,88 €

Ház a parton


Amikor Cara elveszíti a chicagói állását, és szakít a barátjával, úgy érzi, az élete romokban hever. Épp jókor érkezik tehát az édesanyja telefonhívása, aki arra kéri, látogassa meg őt a mesés dél-karolinai tengerparton álló nyaralójában, és töltse vele a nyarat. Habár az anyjához fűződő viszonya korántsem felhőtlen, Cara visszatér a gyermekkora helyszínére. Ekkor még nem sejti, hogy ez a lépés gyökeres életmódváltást hoz számára. Nemsokára ugyanis magával ragadja a festői táj szépsége, a természet közelségétől a szíve kinyílik az új élményekre, és olyan érzésekre figyel fel a lelkében, amiket korábban sohasem engedett meg magának. A nyaraló felújítása közben esélyt kap arra, hogy kibéküljön az édesanyjával - de vajon sikerül-e megtalálnia önmagát és a régóta vágyott boldogságot?
Predaj skončil
7,88 €

Minden vágyam


Caitlin házassága romokban hever, a háza szintén, hogy a szívéről már ne is beszéljünk. A férje, Patrick elköltözik, a nő önbizalma megrendül, a háza plafonja beszakad, a jövője bizonytalan. Ráadásul a négyéves kislánya, Nancy, aki eddig mindenhol és mindenkor csacsogott - az autóban, az óvodában, a bátyjával -, egyszer csak elhatározza: többet nem szólal meg. Nancy nagynénje, a nemrégiben megözvegyült Eva csupán a két rakoncátlan kutyájával osztja meg az otthonát. A nő álmait teljesen összetörte a férje korai halála, a közös életük helyett most a híres színész memoárjait kell rendezgetnie - csakhogy a férfi naplójának olvasása közben olyan felfedezést tesz, amely az egész addigi életét felbolygatja. És amikor az öccse, Patrick azzal keresi meg, hogy Nancy és a testvére hadd töltsenek nála pár napot, az asszony nem is gondolja, hogy az élete még jobban összekuszálódik. Vajon a nagynéni két kedves kutyusa segíthet Nancynek abban, hogy újra megtalálja a hangját? És talán Caitlin meg Eva számára sem olyan lehetetlen, hogy ismét álmodni merjenek?
Predaj skončil
7,86 €

A sötétség vadásza


Rómát egy kegyetlen gyilkos tartja rettegésben. A szörnyű megszállott nem ismer kegyelmet, és nem hagy hátra semmilyen nyomot, amikor végez fiatal áldozataival. Az egyik helyszínre riasztják Sandrát, a bűnügyi fotóst, aki igazán kiváló abban, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. A felvételek készítésekor azonban megdöbbentő felfedezést tesz. Marcusnak nincs semmije - sem identitása, sem emlékezete -, de hajtja a benne munkáló harag és a titkos tehetsége. Az a feladata, hogy az eltérésekre figyelve leleplezze a gyilkosságok hátterében munkáló gonoszt. Ám úgy tűnik, a legújabb eset, a ,,római rém" ügye alaposan próbára teszi őt. A lelkek ítélőszékében megismert Marcus és Sandra útjai a hátborzongató gyilkosságsorozat kapcsán ismét keresztezik egymást. És amikor már azt hinnék, hogy egészen közel kerültek a megoldáshoz, egy mindennél valószerűtlenebb forgatókönyv szereplőivé válnak, és minden megkérdőjeleződik, amiben korábban hittek.
Predaj skončil
9,29 €

Csalfa csábító


A gazdag és pimasz Lady Zoe Keane-t kételyek gyötrik a származását illetően. Elhatározza, hogy mielőtt feleségül menne kiszemelt jövendőbelijéhez, utánajár a gyökereinek. A tét pedig nem kevés: az, hogy megtudja, valóban jogot formálhat-e az Olivier grófnője címre, vagy sem. Úgy dönt, a környék legjobb nyomozóit, A herceg embereiként elhíresült irodát keresi meg a feladattal. Tristan Bonnaud-nak, a nyomozóiroda egyik emberének jut a megbízatás - ő azonban bármire hajlandó lenne, hogy ne kelljen együtt nyomoznia a minden lében kanál Lady Zoéval. A kényszer szülte együttműködésben, a múlt sötét titkainak kifürkészése közben a két fiatal mind közelebb kerül egymáshoz, és a szenvedély megélése közepette nem is sejtik, hogy a végső titok, amely leleplezésre vár, miként változtatja meg az életüket. Sabrina Jeffries sorozatának, A herceg embereinek harmadik részében ismét rengeteg izgalom, szenvedély és humor várja a romantikus regények kedvelőit.
Predaj skončil
6,76 €

Fogócska


Kevesebb mint fél óra - mindössze ennyi időt tölt Deborah Goldsby a hétvégi bevásárlással egy álmos szombat délelőtt a helyi szupermarketben. Mire azonban visszaér a kocsijához, az autóban várakozó tizennégy éves lánya, Amelie nyomtalanul eltűnik. Iszonyat lesz úrrá az észak-angliai kisvároson, mivel épp ugyanezen a napon találják meg a majdnem egy éve eltűnt Saskia Morris holttestét a Scarborough melletti lápvidéken. A szintén tizennégy éves lányt a jelek szerint hónapokig fogva tartották, és halálra éheztették. Egy sorozatgyilkos szedné az áldozatait a környéken? Caleb Hale nyomozó értetlenül áll az eset előtt: sehol egy nyom, amelyen elindulhatna. Kate Linville, a londoni Scotland Yard őrmestere magánügyben jár a városban, és véletlenül összeismerkedik Amelie kétségbeesett szüleivel, akik könyörögnek neki, hogy segítsen megtalálni a lányukat. Kate más szemszögből látja az ügyet, mint a rendőrség, ám nem árthatja bele magát a nyomozásba. De vajon mennyi ideje maradt még Amelie-nek? Nemsokára ráadásul még egy lánynak nyoma vész...
Predaj skončil
7,86 €

A közellenség


Szeptember 11-ét követően az Egyesült Államok történelme egyik legtitkosabb és legveszélyesebb alkuját kötötte. E szerint az USA úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a támadók szinte kivétel nélkül szaúdi állampolgárok voltak, és inkább az afganisztáni és az iraki büntetőhadjáratokkal tereli el az amerikaiak figyelmét. Cserébe Fejszál király leszámol az összeesküvőkkel Szaúd-Arábiában, és nem zárja el az olajcsapot. Amikor a király unokaöccséről derül ki, hogy támogatja az Iszlám Államot, az elnök ráébred, hogy a szaúdiak soha nem is akarták betartani az egyezségüket. Úgy dönt, hogy határozott figyelmeztetést küld a szaúdi palotának, és Mitch Rapp a legmegfelelőbb ember az üzenet kézbesítésére. Az azonban nem derülhet ki, hogy az Egyesült Államok vezetése egy szövetségese ellen fordult. Rapp tehát magára lesz utalva. Rapp a történelem legmodernebb vadászterületének középpontjában találja magát. Ám egy újabb alku következtében az amerikai hírszerző ügynökség is volt ügynöke ellen fordul. Vajon sikerül Rappnek időben megoldani a konfliktus, és tisztára tudja mosni a nevét?
Predaj skončil
7,32 €

A véres királyné


Hideg. Kegyetlen. Halálos. Lady Macbeth mítoszát mindenki ismeri. De az alávaló királynéról festett portré mögött egy valódi asszony áll. Ez az ő története. Skócia, 1030. II. Malcolm király már idős, és nincs fiúgyermeke. A koronáért két család vetekszik egymással, véres harcmezővé változtatva a buja tájat. De vajon melyikük nyeri el végül a trónt? A tizenhat éves Cora MacDuff izgatottan várja az esküvőjét. Minden vágya beteljesülhet, amikor végre hozzámegy a kedveséhez, Macbethhez. A menyegzőjét megelőző éjszaka azonban darabokra zúzzák és ellopják tőle az álmait. A vendégsereg nagy része brutális mészárlás áldozata lesz, a vőlegényének pedig menekülnie kell. Ha Cora vissza akarja szerezni az őt megillető életet, minden fortélyát be kell vetnie, és meg kell tanulnia használni minden fegyvert, amely a rendelkezésére áll. Joanna Courtney, a Hódítók asszonyai-sorozat szerzője egy újabb trilógiával jelentkezik. A Shakespeare királynéi köteteiben felfedi a drámaíró leghíresebb királynéi igaz történetét.
Predaj skončil
7,88 €

Holt lelkek


Egy régészeti gyakorlat során a hallgatók emberi csontokat találnak. A West Midlands és a West Mercia rendőrkapitányságok határán húzódó magánbirtokra mindkét illetékes rendőrség felügyelője kiérkezik. Kim Stone és Tom Travis egykor munkatársak voltak, így jól ismerik egymást, de ha tehetik, messze elkerülik a másikat. Ezt az ügyet azonban ismét közösen kell megoldaniuk. Hamarosan kiderül, hogy a Peece család birtokán egy tömegsír őrzi az áldozatokat, akik embertelen körülmények között vesztették életüket. Míg Kim a névtelen áldozatok gyilkosa után kutat, a csapata a környéken egyre inkább elszaporodó gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatban nyomoz. Amikor azonban az egyik kollégája élete veszélybe kerül, Kim azonnal a segítségére siet. Lehet, hogy mindvégig rossz helyen keresték a tetteseket? Hogyan lehet megállítani egy eszmét, amely fertőzőbb, mint a vírus?
Predaj skončil
7,32 €

A pletyka


Az a hír járja, egy gyerekgyilkos lakik az álmos tengerparti városkában, Flinstead-on-Sea-ben. A hatvanas években Sally McGowan gyerekként leszúrta a játszópartnerét, a kis Robbie Harrist. Azóta a nő leülte a büntetését, a kiszabadulása óta egyetlen fotó sem készült róla, és új személyazonossággal él... talán éppen e kisváros lakói között. Tényleg igaz a rémhír? Ha igen, ki lehet az egykori gyerekgyilkos? Joannának, az egyedülálló anyának, aki akarata ellenére a pletyka elterjesztője lesz, egy idő után minden idősebb asszony gyanússá válik a városban, és végül kiderül, hogy a félelme nem volt alaptalan... Milyen veszélyessé válhat egy pletyka? És milyen messzire megy el Joanna, hogy megvédje a szeretteit?
Predaj skončil
6,76 €

Egyszemélyes karácsony


Gyerekként Meg mindig a tökéletes karácsonyról álmodott... Idén végre valóra válthatja az álmát a kisfia és maga számára. Lesz pulyka hagyományos ünnepi vacsora, egy ragyogó karácsonyfa és tűz a kandallóban. Kit érdekel, hogy nem áll mellette egy odaadó férj? Lucasszal kettesben is jól meglesznek. Egy véletlen találkozás New Yorkban azonban minden tervét felborítja. Vajon megkapja Meg karácsonyra mindazt, amire mindig is vágyott? Vagy mégis egyedül kell töltenie az ünnepeket?
Predaj skončil
6,76 €