HVG Kiadó strana 18 z 51
vydavateľstvo
Auschwitzi szabotőrök
„A náci rémtettek zsidó áldozatai és azok a balszerencsés hadifoglyok, akik mindezeknek tanúi voltak, megérdemlik, hogy hallathassák a hangjukat.”
Az Auschwitzban vallási és etnikai alapon fogvatartottak sorsáról számos beszámoló született, kevésbé ismert azonban, hogy a hírhedt haláltáborban hadifoglyok is voltak. Colin Rushton hiánypótló írásában Arthur Dodd és más elfeledett brit katonák történetét meséli el, akik közül sokan közel két évet töltöttek a minden képzeletet felülmúló borzalmas munka- és életkörülmények között. A folyamatos fenyegetettség ellenére emberek tudtak maradni, sokszor életüket kockáztatva segítették a náluk még nyomorúságosabb helyzetben lévő, az auschwitzi hierarchia alján elhelyezkedő zsidó rabtársaikat – ételt, ruhát juttattak nekik, és a lengyel partizánokkal együttműködve próbálták támogatni szökési kísérleteiket. A szörnyűségek és a rémálmok életük végéig kísértették őket, a háborút követően mégsem részesültek semmiféle jóvátételben vagy lelki támogatásban.
Az Auschwitzi szabotőrök gördülékenyen és olvasmányosan mutatja be a történelem eddig ismeretlen szeletét, méltó emléket állítva a hősies hadifoglyoknak.
Vypredané
12,58 €
Nincs olyan, hogy rossz idő
A friluftslivtől a hyggéig Amikor a svéd Linda McGurk az Egyesült Államokba költözik, hamar rádöbben, hogy a két nép természethez való viszonya nagyon különböző. Amit ő Svédországban felnőve és immár szülőként természetesnek gondolt, az máshol szokatlannak, néha egyenesen veszélyesnek tűnik. Míg a svéd gyerekek egész évben, mindenféle időjárási viszonyok között kint játszanak, a kisbabákat télen is a szabad levegőn altatják, az iskolások pedig fára másznak, békát fognak és komposztálni tanulnak, addig új lakóhelyén a legtöbb játszótér üres, az iskolában nagyon kevés a szünet, és alig van szabad játék a természetben. Linda McGurk könyvében megvizsgálja a svéd gyermeknevelés alappilléreit, és azt, hogy miként biztosíthat az boldog gyermekkort két lányának. Megtudhatjuk, hogyan öltöznek a svéd gyerekek, hogy valóban minden körülmények között kint lehessenek, és hogyan nevelnek a skandinávok természetszerető, egészséges, reziliens és magabiztos gyerekeket.
Vypredané
12,58 €
A boldogság: 200 dolog, amiért szeretem apát
Amikor ellesed a titkos receptjeit, először őt hívod fel a fontos hírekkel, vagy meglátod magadat benne… Ahogy bátorít, hogy elérd az álmaidat… Nap mint nap számtalan apró vagy éppen jelentőségteljes pillanat ébreszt rá, hogy miért szereted az apukádat, és mi mindent csináltok együtt szívesen.
A Lisa Swerling és Ralph Lazar imádnivaló illusztrációival készült könyv tökéletes ajándék, ha szeretnéd kifejezni az apukádnak, hogy mennyire szereted.
Vypredané
8,06 €
Zeneértő
Kalandos utazásunk változatos zenei stílusokon kalauzol végig, Bach csellószvitjeitől az ikonikus Queen-slágerekig. Tudd meg, miért mozgunk a zenére, és mi a kapcsolat a matek és a zene között! Ismerd meg a különböző hangszereket és a zeneművek fajtáit, felépítését, alkotó- és előadóművészeit! Ha olvasás közben meg is hallgatod az ajánlott zeneszámokat, a könyv végére igazi zeneértővé válhatsz.
Hol éltek a Földön dinoszauruszok és más őslények?
Hol találták meg az első Tyrannosaurus-kövületet? Hol kutatott növények után az óriási Giraffatitan? Hol voltak a Velociraptor vadászterületei? Hol élt az eddig ismert legnagyobb kígyó, a Titanoboa? Ismerd meg több mint 40 dinoszaurusz és más őslény legfőbb jellemzőit, élőhelyét, és fedezd fel az őskori állatvilágot látványos térképek segítségével!
8 éves kortól ajánljuk!
Vypredané
13,55 €
Fák, levelek, virágok és magvak - A növényvilág képes enciklopédiája
Fedezd fel a növények csodálatos világát a legapróbb magoktól a legmagasabb fákig! De ne állj meg itt! Ismerkedj meg a legfurább, legbüdösebb, leghalálosabb virágokkal és a trükkös ragadozó növényekkel! Tudd meg, hol tárolják a kaktuszok a vizet, melyik virág néz ki úgy, mint egy házi méh, és hol él a világ legmagasabb fája.
A gyönyörű könyv több mint ezer látványos képen és izgalmas tényen keresztül nyújt betekintést a növények csodálatos világába.
Vypredané
15,81 €
Cukormentes sütemények - Mennyei finomságok egészségtudatosan
Készítsük el kedvenc süteményeinket az egészségtudatosság jegyében cukor és fehér liszt nélkül!
A könyv receptjeit olvasva fellélegezhetünk: az életmódváltás nem jelenti azt, hogy végleg tiltólistára kerülnek a desszertek. Néha elég pár hozzávalót egészségesebb verzióra cserélni, és a reggeli kávénk mellett illatozhat a fonott kalács vagy a fahéjas csiga, ünnepnapokon asztalra kerülhet kedvenc csokoládétortánk, és vendégeinket elkápráztathatjuk szilvalekváros-tepertős pogácsánkkal.
A változatos és könnyen elkészíthető desszertek - édes és sós sütemények, kelt tészták, sütés nélküli édességek - között az inzulinrezisztenseken kívül a legkülönfélébb diéták követői is megtalálhatják a számukra megfelelőt, hiszen minden receptnél feltüntettük a tápanyagértékeket, és szép számmal akadnak olyanok is, amelyek vegánok, tej-, laktóz- és gluténérzékenyek számára is megfelelőek.
KOVÁCS HELGA végzettsége szerint építész, de ma már tartalomgyártással foglalkozik. Amikor 2014-ben inzulinrezisztenciával diagnosztizálták, azonnali életmódváltásra kényszerült. Szegényesnek érezte az akkori cukormentes sütemények kínálatát, így nekiállt recepteket fejleszteni és fotózni. Ekkor indította el Sugarfree Dots blogját, amely mára több ezer embernek édesíti meg az életét - csakis cukormentesen.
Kicsikből NAGYOK - Stephen Hawking
Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.
Stephen Hawking gyerekkorában gyakran nézte a csillagokat, és sokat tűnődött a világegyetem működésén. Habár soha nem volt kitűnő tanuló, kíváncsisága és tudásvágya bejuttatta a legjobb angol egyetemekre. Elméleti fizikai kutatásai és a tudomány népszerűsítése révén a 20. század kulturális ikonjává vált. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható az életéről.
4 éves kortól ajánljuk.
Vypredané
10,99 €
Wine Folly: Magnum kiadás - Borkedvelők mesterkurzusa
A winefolly.com blog szakértő szerzői rengeteg új információval bővítették a hat évvel ezelőtt megjelent alapművet. Az átfogó borkalauz több mint 100 szőlőfajta bemutatásával, 35 borvidék részletes térképével és látványos infografikákkal segít eligazodni a borok gazdag palettáján.
Ha igazi borszakértővé szeretnél válni, akkor kövesd a könyv útmutatásait:
Gondolkodj egy sommelier agyával!
Kóstold meg a világ borait!
Igyál tudatosan és felelősségteljesen!
Érezd a borismeret adta magabiztosságot!
Fedezd fel a világ legjobb borait!
Élvezd a kifinomult bor-étel párosításokat!
Tanulj meg profi módon kóstolni!
Ismerd fel a minőséget!
"Ha borral kapcsolatos témák, kérdések merülnek fel, akkor a Wine Folly blog továbbra is a világ egyik legnépszerűbb és legfontosabb hivatkozási alapja. A blog szerzői hat éve nagy sikerű könyvet jelentettek meg, most pedig nagy örömmel vehetjük kezünkbe a Magnum kiadást.
A Wine Folly - Borkedvelők mesterkurzusát kezdőknek ugyanúgy jó szívvel ajánlom, mint azoknak, akiket komolyabban érdekel a borok világa, vagy egyenesen a borszakmában dolgoznak - így például magam is jó néhány érdekes ismerettel gazdagodtam a könyvet olvasva."
Furják Andrea, a Bortársaság Borsuli vezetője
Vypredané
20,97 €
Kicsikből NAGYOK - Albert Einstein
Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.
A kis Albert nem sokat beszélt, de annál többet gondolkodott. Eleinte nehezen illeszkedett be az iskolában, de aztán megszerette a fizikát és a matematikát, és már kamaszkorában megírta első tudományos értekezését. Egész pályafutása alatt a tér és az idő viszonyát kutatta, és ezzel számos 21. századi technológia alapját fektette le. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható az életéről.
4 éves kortól ajánljuk.
Vypredané
10,99 €
Kicsikből NAGYOK - Teréz anya
Ismerd meg kiemelkedő emberek - tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.
Teréz anya, az albán származású római katolikus apáca már fiatalon nagy érdeklődéssel hallgatta a misszionáriusokról szóló történeteket, és ő is arra vágyott, hogy másokon segíthessen. Fáradhatatlan elszántsággal gondoskodott a betegekről és a szegényekről, és ma Kalkuttai Szent Terézként neve egyet jelent a segítőkészséggel és az áldozatos önzetlenséggel. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható az életéről.
4 éves kortól ajánljuk.
Vypredané
10,99 €
Lacná kniha Rejtélyes világegyetem (-70%)
Készen állsz egy csillagközi kalandra?
Utazz velünk a Föld biztonságos légköréből a világűr legtávolabbi szegleteibe, csodáld meg a Naprendszer bolygóit, a messzi csillagokat és a változatos formájú galaxisok végtelen sorát! Ismerd meg az égitestek tanulmányozásának lehetőségeit, a csillagászok izgalmas felfedezéseit és a még megfejtésre váró kozmikus rejtélyek sokaságát!
A lenyűgöző fotók, látványos illusztrációk és inspiráló történetek emberléptékűvé szelídítik a képzeletünket évezredek óta megmozgató, hatalmas világegyetemet.
7 éves kortól ajánljuk.
A sorozat további kötetei:
Csodálatos állatok gyűjteménye
A természet ezer arca
Vypredané
6,68 €
22,26€
dostupné aj ako:
Kicsikből NAGYOK - Marie Curie
Ismerd meg kiemelkedő emberek -tudósok, művészek, újítók - életét! Valamennyien hihetetlen dolgokat vittek véghez, pedig életüket ők is nagy álmokat dédelgető kisgyerekként kezdték.
Marie Curie kénytelen volt fiatalon elhagyni hazáját, mert nőként nem járhatott egyetemre. Idősebb korában azonban az egész világ elismerését kivívta tudományos munkájával. A világon elsőként két Nobel-díjat is kapott: az elsőt a fizikai kutatásaiért, a másodikat a kémiai felfedezéseiért. Az inspiráló történet végén fényképes összefoglaló olvasható az életéről.
Vypredané
10,99 €
Mindent tudni akarok az állatokról!
Tudásra szomjas állatrajongók enciklopédiája A bolygónkat benépesítő élőlények hihetetlen sokszínűsége minden gyereket kíváncsivá tesz és felfedezésre sarkall. Ez a könyv kalandos élménnyé varázsolja az állatvilág feltérképezését. Ismerj meg te is több száz izgalmas tényt Földünk ezerféle állatáról! Tudj meg mindent az egyes fajok élőhelyeiről és táplálkozási szokásairól! Csodálkozz rá az élővilág végtelen változatosságára – szárazföldön, vízben és levegőben… és sok-sok egyéb érdekességre!
Vypredané
16,77 €
Nyugalomútlevél
Indulj világkörüli utazásra és találd meg a lelki békédet! Tudtad, hogy a szankszkrit upéksa kifejezés a tökéletesebb egyensúlyra és belső nyugalomra való törekvést fejezi ki? Hogy a portugál nyelvben külön szó van a városban tett békés sétára, a norvégban pedig a sörözésre a haverokkal? Vagy hogy Indiában egy pár perces szertartásos gyakorlat, a szádhana jelent igazi megnyugvást? Az ember a történelem során, az ősi meditációs gyakorlatoktól a közösségi tevékenységekig a világ minden táján igyekezett megtalálni a kiegyensúlyozott élet titkát. A szerző a pozitív pszichológia szakértőjeként a legkülönbözőbb kultúrákból gyűjt össze változatos módszereket, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy megleljük a békét és a nyugalmat a mindennapjainkban.
Vypredané
11,29 €
Boldogságútlevél
Indulj világ körüli utazásra és találd meg a boldogság titkát! Tudtad, hogy a görögöknek külön szavuk van a felszabadult öröm képességére? Hogy a hosszú, sötét dán éjszakák ihlették a hygge melegségét, otthonosságát, míg a napsütötte falatozás utáni elégedett beszélgetés, a sombremesa a spanyol vendégszeretetet tükrözi? Évezredek óta a boldogságra törekszünk a világ minden táján, ám talán nem is gondolnánk, hogy mennyire különböző dolgoktól remélünk elégedettséget. A szerző a pozitív pszichológia szakértőjeként feltárja a boldogság különféle formáit és hozzásegít minket ahhoz, hogy több örömet, elégedettséget csempészhessünk a mindennapjainkba.
Vypredané
11,29 €
















