Joshua Könyvek strana 3 z 3

"Sokat beszélgettem Józsival, mielőtt ebbe a könyvbe belekezdtem. Minden idegszálammal tiltakoztam ellene, semmiképpen sem akartam megírni. A sokadik telefonbeszélgetés után tűnt fel, hogy egyre több szót ejtett az apjáról, és már azt éreztette, nem is ő maga az igazi téma, hanem az apja emléke. Valahogy ki kellene beszélnie magából az apja szellemét, nyomot hagyni, hogy milyen nagyszerű színész, énekes és apa volt. Kutatott utána minden fellelhető helyen, s gondosan összerendezett anyagot tárolt otthon, tiszta fehér lapokon. Fényképeket dédelgetett, amikből nagyon kevés maradt csak, meg pár nagyon rossz minőségű színházi fotót. És ahogy egyre többet beszélt az apjáról, valahogy kinyílt előttem egy addig láthatatlan, hatalmas kapu, mögötte titokzatos üres tér, amelyről csak érezni lehet, hogy van benne valami rejtélyes történet, valami megfoghatatlan, de mégis létező világ mozgó árnyakkal vagy azok sejtéseivel. Volt ez a pillanat, és attól kezdve másképp hallottam Józsi szavait, másképp láttam őt magát, és minden valahogy más lett. A világ egy rejtőzködő, fölfogni képtelenség dimenziója vett és vesz körül, és megértettem, miért kell Józsinak mindig elölről elbeszélnie a történetét, miért fontos a legapróbb mozaiklapokat is összegyűjtenie. Mert csak ez van. Az ő élete az apja életének a folytatása, benne van minden mozdulatában. Muszáj nyomot hagynia a világban, hogy az ő élete révén valahogy az apja élete is kiteljesedjék. Micsoda méltánytalanság fiatalon, egy szalmazsákon a láger reménytelenül sötét zugában, betegen bevégezni azt, ami még igazán el sem kezdődött!"

"Arthur Koestler 1972-ben megjelent utolsó regénye - a tudósok gyarlóságáról és felelősségéről, az emberiség előtt álló kihívásokról és a tudomány tehetetlenségéről - először jelenik meg magyarul. A regény egy kis hegyi faluban megrendezett konferencia története. A résztvevők, különböző tudományágakat képviselő tudósok, megpróbálják megérteni az emberi önpusztítás vágyát - de eközben egyre gyanakvóbbak és agresszívabbak lesznek egymással. "Szolovjev elnyomta a cigarettáját, szétkotorva vele az egész hamutartót, aztán felemelkedett, de meggondolta magát, visszaült, és közönyös hangon megkérdezte: - Gondolja, hogy érdemes? Az igazgató meglepetten nézett rá, aztán a saját cigarettáját kezdte tanulmányozni, tüzetesen. - Ezt önnek jobban kell tudnia - mondta végül. - Ha bárki más javasolná, hogy hívjunk össze tizenkét okos fickót, még ha a szakterületük legjobbjait is, hogy dolgozzanak ki egy tervet a világ megmentésére, hát azt mondanám neki, hogy elment az esze, és húzza el innen a csíkot, de hamar. Szolovjev a ceruzáját piszkálta Hoffman asztalán. - Talán szívességet tenne vele, ha nekem is ezt mondaná. - Talán igen, de maga nem bolond. Meg különben is, mi veszhet? A legrosszabb esetben is csak a mi pénzünket és a saját idejét vesztegeti. - És a legjobb esetben? - Ne akarja, hogy megerőltessem a képzeletemet, nekem nincs olyan. Magának van. Így aztán létrejött a szimpózium." "

"Csibe, malac, bárány… Milyen állatokkal találkozhatsz a tanyán? Lapozgasd a könyvet és megtudhatod! A tanya állatai lapozó megismerteti a gyerekeket az állatokkal magyar és angol nevükkel együtt."

"Szelíd szarvas, szorgos mókus, ravasz róka... Milyen állatokkal találkozhatsz az erdőben? Lapozgasd a könyvet, és megtudhatod! Az erdő állatai lapozó megismerteti a gyerekeket az állatokkal magyar és angol nevükkel együtt."

Párizs, az 1950-es évek derekán - itt és ekkor játszódik Arthur Koestler regénye. A fény városára a totalitárius diktatúra fenyegető árnyéka borul. A veszély egyre közelibb, és minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy mi történik majd, ha végül bekövetkezik a katasztrófa. Csak maroknyian készek a küzdelemre; a többieket megbénítja a félelem, a beteges gyűlölet, a cinizmus, a reménytelenség vagy a jámbor és botor optimizmus. "Koestler bemutatja, miképpen mond csődöt a hagyományos nyugati kommunikáció a totalitárius propagandagépezettel szemben. Ha a Nyugat a puszta védekezésre szorítkozik a rágalmak ellen, amikor azok már beszivárogtak a köztudatba, és megtették hatásos munkájukat, akkor önmagát ítéli vesztésre; rosszabb esetben háborúk, enyhébb változatban választások dőlnek el azon, hogy milyen kommunikációs stratégiát tudnak előállítani a politikai versenytársak. A totalitárius rendszerek többé-kevésbé finomítva, tudatosan alkalmazzák a megtámadás, a védekezésre kényszerítés, a féligazságok terjesztésének és az azok igazságokként való megvillantásának módszereit. S ahol nincsen erős beágyazottságuk a polgári értékeknek, ott nagyobb esélye van a győzelemre annak, aki gátlástalan - ezen a téren a demokráciák mindig hátrányban lesznek a totalitárius rendszerekkel szemben. Ez a mű nem csak rendkívül bátor politikai mondandói miatt lebilincselő. Nem csak az izgalmas dialógusok egész sorozata miatt, amelyekben ott lélegzik a háború utáni nemzedékek teljes kiábrándultsága. A regény nagyszerűségét a belső pszichológia tökéletessége is adja. A mű méltatói nem felejtenek el rámutatni arra, hogy noha kulcsregényről nem beszélhetünk, bizonyos szereplők megformálásakor Koestler ismert hírességeket használt föl modellként. Szabadon garázdálkodott a jellemek és viselkedések túlságosan is gazdag tárházában, szétszabdalt bármit, és összevegyítette bármivel. Több mint félszáz év telt el a regény megírása óta; a mai olvasó számára Sartre, Beauvoir vagy Camus alakja a maga fizikai valóságában már eltávolodott, ők már félklasszikussá vált irodalom- vagy filozófiatörténeti személyiségek. A vágyakozás kora talán a legjobb Koestler-regény, egyesek szerint erőteljesebb, mint a Sötétség délben; hihetetlen erővel mutat meg egy kort, a hitvesztések máig tartó korát. Egy érett és pallérozott elme birkózik a korszak leggyötrelmesebb és legfelkavaróbb kérdésével; az emberi érzelmek tükrében tárja az olvasó elé a totális diktatúra fenyegetésével való szembeszállás alig elviselhető terhének gyötrelmeit." Körmendy Zsuzsanna