Kolibri Kiadó strana 103 z 111
vydavateľstvo
Járom az új váramat - Népmesék a világ minden tájáról 4-6 éveseknek
"A mesékben, mondókákban, népdalokban a ház, vár, palota, a templom gyakran magát az embert jelképezi, amelynek ezen a nyelven ablaka a szem, ajtaja a száj, kupolája a homlok.
A 4-6 éves gyerekek ezt a várat járják, építik. Összes kérdésük, minden mozdulatuk, megszerzett élményük, tapasztalatuk és álmuk azt a célt szolgálja, hogy testükből-lelkükből erős, gyönyörű vár épüljön, s abban várkapitánnyá válhassanak.
Ebben segítik őket a világ minden tájáról való, sok-sok nép mesekincstárából válogatott különleges mesék, amelyek őseink mágikus, teremtő, képi nyelvén üzenik, hogy élni jó, jónak lenni érdemes, és jó tett helyébe jót várj!" (Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója)
A Népmesekincstár hét kötetből álló sorozata négy korosztálynak gyűjti össze a világ népmeséit:
0-4 éves, 4-6 éves, 6-8 éves és 8-10 éves gyerekeknek.
A szülők és pedagógusok számára egyaránt hasznos gyűjteményt a Népmesekincstár mesepedagógiájának módszertani kötetei kísérik.
Már megjelent: Itt vagyok, ragyogok! Népmesekincstár 1. Népmesék a világ minden tájáról 0-4 éveseknek (Schall Eszter rajzaival)
Vypredané
14,25 €
Köténycsel
A Gengszter nagyi és a Milliárdos fiú sikerszerzőjének első regénye szokatlan, szókimondó és vicces, mely a gyermeki és a felnőtt szívhez (és a rekeszizomhoz) szól. Az első kiadás óta a Köténycselt 25 nyelvre fordították le, és csak az Egyesült Királyságban több mint 600 ezer példány fogyott belőle.
Ez a könyv egy Dennis nevű fiúról szól, aki egy hétköznapi házban, egy hétköznapi városban található, hétköznapi utcában lakik, és bizony nem sok jóval kecsegteti őt az élet. Vannak azonban álmai - és mikor belevág, hogy megvalósítsa őket, egy csapásra minden megváltozik.
Dennis történetét olvasva nevetünk... és sírunk. De ha egyszer megismertük ezt a különleges fiút, soha többé nem felejtjük el.
David Walliams a Köténycsellel bombaként robbant be a gyermekirodalom világába, és azóta is napjaink legkeresettebb gyerekkönyv szerzője. Gengszter nagyi című könyve hosszú időre kibérelte az eladási listák első helyét. David az írás mellett több fergeteges tévésorozat és tévéshow alkotója, tagja volt a Britain's Got Talent zsűrijének. De sportemberként is egyedülálló teljesítményekkel büszkélkedhet: 2011-ben például teljes hosszában átúszta a Temzét, hogy adományt gyűjtsön a rászorulóknak.
Vypredané
10,68 €
Vadak
Jacob Grey rejtélyes figura. Kevesen ismerik őt személyesen. Azt beszélik, az Egyesült Államok egyik nagyvárosában él, éjjelente pedig az utcákat rója, így találja ki sötét hangulatú, izgalmas történeteit.
„Az idegen kopogtat, majd elfordítja a fejét. Egyenesen Krára néz. Most a varjak is elmentek, és a világon senki nincs itt, csak Kra és az idegen.
A fiú egy aranygyűrűt pillant meg a férfi mutatóujján. Az ékszer ovális felületére valamilyen képet véstek. Egy pók potrohának és nyolc lábának éles vonalait.
A férfi alig mozgó ajkakkal suttogja:
– Érted jöttem!”
Vypredané
9,65 €
Star Wars - Alkoss, játssz, tanulj!
Tudj meg minél többet a jedikről és sithekről, sok-sok érdekesség és rengeteg inspiráló feladat segítségével!
Tervezz saját űrhajót! Rajzolj le egy izgalmas fénykard párbajt! Egy érdekes játék révén barangold be a Naboo bolygót! Kvíz segítségével teszteld le, mit tanultál a messzi-messzi galaxisról! Használj matricákat és építsd fel a félelmetes Halálcsillagot! És ez még nem minden.
Vypredané
14,28 €
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
Gyöngyélet Földjére, erre az aprócska szigetre egy nap egy fekete kisfiút hoz a postás. Jim hamar barátságot köt a sziget lakóival, többek között Lukáccsal és mozdonyával, Emmával, akikkel aztán felkerekednek, hercegnőt szabadítanak és sárkányokkal küzdenek meg.
Gombos Jim kalandos és vidám történetét Michael Ende meséli el, akinek neve fogalom a Momo és A Végtelen történet óta. Ez a regény régóta hiányzik a könyvesboltok polcáról. Ezt a tartozást rója le most a kötet a magyar nagyközönség előtt, ráadásul egy gyönyörűen illusztrált Kolibri Klasszikusok-kötet formájában.
Vypredané
12,46 €
Mesefoglalkozások gyűjteménye 1. - Pedagógusoknak
A Népmesekincstár módszertanának gyakorlati kézikönyve a mindennapokban kipróbált, 49 mesefoglalkozás részletes leírását tartalmazza. A 3-8 éves korú gyerekeket nevelő pedagógusok számára nyújt hasznos segítséget a sokoldalú, élmény- és örömközpontú fejlesztésben. A témák szerint rendszerezett, a Népmesekincstár első (Itt vagyok, ragyogok!) és második (Járom az új váramat) kötetében található népmesék aranyfonalára mondókákat, népi játékokat és azok leírásait fűztük. A tiszta forrásból merített dalok kottákkal szerepelnek, a találós kérdések, a kézműves- és alkotó folyamatok pedig komplex egységet képeznek a többi elemmel.
Vypredané
10,64 €
A lélekmadár
Egy lélekmadár lakik minden emberi szív legmélyebb zugában. Néha képesek vagyunk irányítani a madár érzéseit, máskor azonban hiába minden próbálkozás. Lelkünk parányi fiókjait ez a különleges teremtmény nyitja és csukja. Ha figyelünk a lélekmadarunkra, meghallhatjuk üzenetét, és megérthetjük saját viselkedésünket. Ha tisztán látjuk, mit miért tesz, boldogabb és teljesebb életet élhetünk.
Michal Sznunit Lélekmadara már bejárta az egész világot. Eddig 45 nyelven jelent meg, most egy csapat lelkes diáknak és Lackfi Jánosnak köszönhetően már magyarul is olvasható.
Vypredané
7,82 €
Ha jobban hasonlítana rám a testvérem
A két lány, Anna és Elza nagyon közel álltak egymáshoz kisgyermekként. De aztán megváltozott minden, és a kamasz hercegnők külön utakon kezdtek el járni. Egyetlen dolog volt, amiben hasonlóan gondolkodtak: a testvérükkel kapcsolatban. Mindketten ezt kívánták: "Bárcsak jobban hasonlítana rám a testvérem!"
Vypredané
8,93 €
A sátánármányos parázsvarázs
Michael Ende neve fogalom a Momo és A Végtelen Történet óta. Ez az éppen huszonöt évvel ezelőtt született meseregénye groteszk humorával emelkedik ki az életműből. A szilveszter éjszakáján játszódó, lidércesen pörgő történet percről percre követi végig egy szörnyű varázslópáros, dr. Lidérczy Belzebub és nénikéje, Tyrannja Vampiria fondorlatait. Éjfélig (hét óra alatt) ezer csapást akarnak az emberiségre zúdítani. Persze ehhez az Állatok Nagytanácsának is lesz egy-két szava... A Kolibri Klasszikusok sorozatban Otfried Preußler után újabb remek német szerző, Michael Ende művei látnak napvilágot.
Vypredané
10,68 €
Disney - Jégvarázs - téli mese
A bátor hercegnő, Anna elhatározza, hogy megkeresi nővérét, Elza királynőt, aki egy véletlen folytán hóval és jéggel borította be Arendelle királyságát, és emiatt elmenekült a hegyek közé. A kalandok során Anna segítségére siet Kristoff és hűséges társa, a rénszarvas Sven. A hófödte csúcsok felé vezető útjuk veszélyekkel teli, hiszen ha meg akarják menteni a királyságot, nem csak a természeti akadályokkal kell megküzdeniük, de rá kell venniük Elzát is, hogy térjen vissza az emberek közé. Szerencsére melléjük szegődik Olaf, a nyári hőségről ábrándozó hóember, és baj esetén bízhatnak a trollok bölcsességében is... kevesebb
Vypredané
7,13 €
Doktor Proktor Puki Pora 1.
Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor maga sem sejti, milyen kalandokba keveredik majd, amikor véletlenül feltalálja a
földkerekség legnagyobb erejű pukiporát, ami bárkit képes az űrbe röpíteni. Ám amíg két kisiskolás segítője azon dolgozik, hogy a találmány híressé és gazdaggá tegye őket, a csodaszer híre illetéktelenek fülébe is eljut. A doktor hamarosan egy szökésbiztos cellában találja magát, a gonosz ikerpár ellopja a találmányt, és egy folyton éhes anakonda is beszabadul Oslo szennyvízcsatornáiba. Közben pedig feltartóztathatatlanul közeleg a nemzeti ünnepre gyakorló iskolai katonazenekar...
A világhírű skandináv krimiíró Doktor Proktor-sorozatát már több mint 20 nyelvre fordították le. A főszereplők fergeteges kalandjait elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesb-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné.
Vypredané
10,68 €
Csingling és a Kalóztündér - Kalóz a láthatáron!
Zarina, a porőrző tündér szereti tanulmányozni a tündérport. Azonban egy rosszul sikerült kísérlet után el kell hagynia Tündérzugot. Később kalózok társaságában tér vissza, és ellopja a kék tündérport. Csingiling és barátai üldözőbe veszik, de nem biztos, hogy sikerül legyőzniük a félelmetes haramiákat, és az őket vezető Zarinát. Vajon mi lesz a kaland végre? Végül megmentik Tündérzugot, és visszaszerzik a nélkülözhetetlen kék tündérport?
Vypredané
4,28 €
Doktor Proktor pukipora 4.
Amikor egy orosz milliárdos elrabolja Norvégia aranytartalékát, és a maradék aranyrudat is beolvasztja a Premier Foci Liga kupájába, Doktor Proktorra, Bullére és Lisére vár, hogy megszerezze az utolsó bizonyítékot, és megmentse Norvégiát.
De mivel a milliárdos aranyolvasztó laboratóriumába nem sikerül bejutniuk, csak úgy tudják megkaparintani a kupát - ha visszanyerik! Remélve, hogy elkerülhetik a nemzeti pánikot, Bulle és Lise csatlakozik egy focicsapathoz és beveti a pukipor erejét is. Talán Doktor Proktor újabb félresikerült találmányaival sikerül győzelemre vinniük ezt a kutyaütő csapatot, mielőtt késő lesz...
A világhírű skandináv krimiíró Doktor Proktor-sorozatát már több mint 20 nyelvre fordították le. A főszereplők fergeteges kalandjait elképesztő fordulatok, abszurd humor és a Nesbo-féle különleges atmoszféra teszi feledhetetlenné.
Vypredané
10,68 €
Doktor Proktor pukipora 2.
Doktor Proktor, a kétbalkezes professzor Párizsba indul, hogy megtalálja szerelmét, Juliette Margarint.
De útközben szörnyű bajba keveredik: időviharba kerül. Képeslapon értesíti két tízéves segítőjét, a vöröshajú nagydumást és okos barátnőjét, akik nyomban útnak indulnak, hogy megmentsék.
Ám titokban követi őket a rettenetes Raspa, a professzor hajdani, gonosz asszisztense...
Vypredané
10,68 €
Repcsik 2. - A mentőalakulat!
Mindenki ismeri Rozsdást, a bajnokot, a sikeres versenyrepülőt. Egy sajnálatos műszaki hiba miatt rövid időre le kellett mondania a versenyzésről. De nem unatkozott, mert beállt tűzoltónak, és az erdei mentőalakulatban próbált szerencsét. Amikor először vette fel a harcot a lángokkal, rájött, hogy nem megy minden olyan simán, ahogyan azt elképzelte. Választania kell, hiszen a versenyzés volt minden álma. Fordítson hátat a száguldásnak, és legyen inkább tűzoltó?
Vypredané
4,28 €















