Kolibri Kiadó strana 109 z 111
vydavateľstvo
Tündérboszorkány
Eleven és szellemes stílusával Bosnyák Viktória szerfelett élvezetes módon ejti rabul az olvasót, és többé nem is engedi könyve lapjairól. A Tündérboszorkány az egyik legszórakoztatóbb könyv, amit valaha olvastam. - Elisabetta Gnone, a W.I.T.C.H. megalkotója, a Fairy Oak-trilógia szerzője. A Békés Utcai Általános Iskola elhagyatott könyvtárában különös dolgok történnek. A könyvtáros néni nevéhez hűen igazán morcos, egyesek szerint egyenesen ijesztő Morcz Aranka. Laci és az ikerlányok, Sári és Dóri, illetve Dóri és Sári azonban szerencsére nem olyan ijedősek. Végül persze az is kiderül, hogy nem minden az, aminek látszik... Bosnyák Viktória író, műfordító. Számtalan ifjúsági- és gyermekkönyvet fordított angol és német nyelvből. Regényei és vicces oktató meséi hamar elnyerték a gyerekek, a pedagógusok és a könyvtárosok tetszését. Műveiből országszerte tartottak már városi és megyei szintű vetélkedőket. Humoros szövegeit a gyerekek gyakran adják elő mesemondó versenyeken. A Bendegúz könyvtára sorozat sok pedagógusnak segít a magyar nyelv oktatásában. Budapesten él férjével és ikerlányaival. Szívesen jár író-olvasó találkozókra.
Predaj skončil
3,81 €
4,48€
A fekete kő titka - A Tudás könyvei 1.
Mentette már meg az életedet egy szál gyufa? Gyűjtöttél már fekete kagylót Tahitin? Tudod, hogyan kell ellentüzet gyújtani? Vajon hány napig lehet élelem nélkül kibírni?
A sötét erő arra tör, hogy megszerezze az emberi tudást, és ezáltal az uralmat is felettünk. És ezt az emberek észre sem veszik... Négy kamasz mégis összefog, és egy kalandos tér- és időutazás során harcba száll a gonosz Mar-törrel. Csak magukra számíthatnak.
Az első kötetben Orsi, Zsófi, Krisztián és Barna Örményországba jut egy titokzatos fekete kő segítségével, és kezdetét veszik az életveszélyes kalandok a Tudás könyveinek megszerzéséért. Az 1420-as években Kínában katonává edzik őket. Az 1770-es években az emberevő pápuáknál és Tahitin kell nehéz feladatokat teljesíteniük. Végül pedig egy ősi ausztrál törzs tagjaivá válva szembe találják magukat rémálmaik szereplőjével, a gonosszal...
Vypredané
12,46 €
Puszedli és Habcsók
Miről szól a karácsony? Ez a kérdés nem hagyja nyugton Puszedlit, a barna medvét, pedig még javában téli álmot kellene aludnia.
A világjáró sárgarigó azt mondja, a lényeg a díszes karácsonyfa és a nagy halom ajándék. Vagy inkább a figyelmességről és a szeretetről szól, ahogy azt Habcsók, a jegesmedve lány gondolja?
Amikor Puszedli és barátai végül rájönnek, milyen az igazi ünnep és a szívből jövő ajándék, tökéletes karácsonyi ünnepséget rendeznek, még ha májusban is.
A népszerű írónő bájos története a pszichológusok által elismert elméletet, az öt szeretetnyelvet is közérthetővé teszi a gyerekek és felnőttek számára.
Vypredané
9,58 €
A szeretettolvajok
Láttál már repülő motorost? Vagy ahogy egy macska eltűnik egy titkos csapóajtón? Szerencsés vagy, ha nem!
A Tömő utcában lakik egy kisfiú, aki látott repülő motorosokat, s bár kezdetben a szülei csak legyintettek rá, azok egyszer csak mindenütt megjelentek. Persze nehogy azt hidd, hogy valós alakjukban! Játék figuráknak álcázták magukat. És az emberek, miközben rajongani kezdtek értük, nem vették észre, hogy épp a legféltettebb kincsüket szolgáltatják ki nekik...
A rejtélyes esetek tanúja mindössze egy gilisztagyerek és egy kiscica. De vajon elegendő-e az elszántságuk a város megmentéséhez?
Vypredané
9,58 €
Lacná kniha A szeretettolvajok (-70%)
Láttál már repülő motorost? Vagy ahogy egy macska eltűnik egy titkos csapóajtón? Szerencsés vagy, ha nem!
A Tömő utcában lakik egy kisfiú, aki látott repülő motorosokat, s bár kezdetben a szülei csak legyintettek rá, azok egyszer csak mindenütt megjelentek. Persze nehogy azt hidd, hogy valós alakjukban! Játék figuráknak álcázták magukat. És az emberek, miközben rajongani kezdtek értük, nem vették észre, hogy épp a legféltettebb kincsüket szolgáltatják ki nekik...
A rejtélyes esetek tanúja mindössze egy gilisztagyerek és egy kiscica. De vajon elegendő-e az elszántságuk a város megmentéséhez?
Vypredané
2,87 €
9,58€
dostupné aj ako:
Egy képzeletbeli barát naplója
“A nevem Budo. Öt éve vagyok életben. Öt év nagyon hosszú idő valakinek, aki olyan, mint én. A nevemet Maxtől kaptam.
Ő az egyetlen ember, aki lát engem. Azt tudom, amit Max tud, de néha nála többet is. Tudom, hogy Max veszélyben van.
És azt is tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki megmentheti őt.”
Szívfacsaró és szívmelengető könyv kamaszoknak és felnőtteknek a szeretetről, a hűségről és a képzelet erejéről – gyönyörű történet mindazoknak, akiknek volt már igaz barátja…akár valós, akár képzeletbeli.
Vypredané
13,42 €
Egy marék buborék
"Ez a verseskötet igazi újdonság.
Finy Petra a tőle megszokott egyedi stílusban, ám most a nagy klasszikusok, elsősorban Weöres Sándor verseinek dallamára írta meg mese-verseit.
Van itt tengerember, képzelt ételek, van kalóz, sellő, óvodai csoporttárs, bunyó, varázslat, humor és persze sok ritmus, zene és megfoghatatlan tündöklés.
Humortalan szülőknek és botfülű óvó néniknek nem ajánlom, mindenki más élvezni fogja!" (Tóth Krisztina)
Vypredané
9,58 €
Gengszter nagyi
A 11 éves Ben rettegve gondol a péntek estékre, amikor a nagymamájánál kell aludnia. Ő ugyanis minden idők legunalmasabb nagymamájának látszik: állandóan szókirakósdit játszik és káposztalevest főz. De van egy dolog, amit Ben nem tud róla...
Ben nagyija pontosan olyan, amilyennek az ember a nagyikat elképzeli:
- ősz haja van és műfogsora,
- a használt zsepit mindig a kardigánja ujjába gyűri,
- és nemzetközi hírű ékszer tolvaj.
Kalandos és megindító történet egy nagymamáról és az unokájáról, valamint lopott koronaékszerekről
Vypredané
11,50 €
Budapesti böngésző
Megszöktek a kismajmok!!! Kövesd a nyomukat Budapest legkülönbözőbb pontjain, és segíts az állatkerti gondozónak megtalálni őket.
A hajnalban kezdődő üldözés egész estig tart, és végigvezet minket a Liszt Ferenc repülőtértől a Nyugati pályaudvarig a Margit hídtól a Batthyány térig, a vártól a Városligetig, a Közlekedési Múzeumtól a Vidámparkig, hogy végül a majmok megtalálják helyüket az Állatkertben...
12 helyszín a forgalmas fővárosban!
Az oldalakon elbújt még két sün, három mókus, két pöttyös ruhás kislány, egy papírrepülőző kisfiú, és egy bohóc is!
Vajon merre lehetnek?
Vypredané
11,50 €
Altatok (CD-melléklettel)
"Én a kislányom babaszobáját dalokkal bélelem ki. Ajándéknak szánom ezt a könyv-lemezt, neki és nektek, 0 és 100 év közti "gyerekeknek".
Mert az Altatok - csakúgy, mint az "Álom-álom, kitalálom" - az egész családhoz szól, nem csak a picikhez.
A mindannyiunkban lévő közöshöz vezet: a gyengédséghez, a közelséghez, amely minden szerető kapcsolat lényege.
Altatja az anya a gyerekét, megénekli neki, hogyan várta, ám az apa és a nagymama is énekli a maga altatóját, és a gyerek is mesél, mit látott álmában.
Elképzelem, ahogy az ősi és a modern témákat felhozó, humorral átszőtt álombirodalmi utazáshoz összebújik a család, együtt hallgatja a dalokat, nézegeti Szottfried Zsófia festményeit.
Esti puhaság, kacagás, szuszogás, elmerülés az ölelő karok biztonságos melegébe."(Palya Bea)
Vypredané
15,35 €
Juhhé, szemüveges lettem!
Szemüveget kap a gyerek - sok szülő szembesül ezzel az új helyzettel, és gyakran nem tudják, hogyan is kezeljék. A gyerekek ugyanis nem feltétlenül repesnek a boldogságtól, hogy szemüvegesek lesznek. Ebben a könyvben igyekeztünk körüljárni a szemüveges-lét minden oldalát. A végén pedig még az is kiderül, hogy nem olyan rossz dolog ez, mint amilyennek elsőre tűnik.
Vypredané
5,73 €
Pocakmese
Ma már kívülről tudjuk, mi zajlik odabent. No, de belülről?
Az anyavárás 9 hónapja bizony hosszú idő. Talán rém unalmasan is telne, ha odabent nem lennének a titkos kalandok, és egy igaz barát, akivel a visszaszámlálás is vidámabban telik.
S míg a Pocakmese ifjú lakója arról ábrándozik, milyen jó lesz odakint, te, kedves olvasó, visszaemlékezhetsz, milyen jó volt odabent.
A Pocakmese izgalmas olvasmány mindazoknak, aki egyszer már megszülettek, és különösen azoknak, akik épp az új jövevény születését várják.
Vypredané
9,58 €
Ringató (CD-melléklettel)
(...) "Vedd ölbe, ringasd, énekelj! - gyakran hangoztatott mottónk. Nem felszólítás, hanem kérés. Bízom benne, hogy ezt a könyvet forgatva sokan kapnak kedvet a játékhoz, énekléshez a gyerekek és önmaguk örömére, gazdagodására. Ugyanis az énekhanggal, az ölbéli játékokkal nem pusztán a "zenét közvetítjük", hanem a kicsi gyermek számára egy magasabb szintű odafigyelést, tudást, az érzelmek intenzívebb átadását.
Az itt közreadott gyűjtemény a Ringató foglalkozások zenei anyagának jelentős részét teszi közzé. Mindezt szülőknek, nevelőknek szántam: a felnőtteken keresztül szól a gyerekekhez. A mellékelt énekes CD-segít a dalok megtanulásában. (...)" (Gróh Ilona)
Vypredané
14,25 €
Forgó-mozgó járműveim és további csodás gépek
Íme egy nagyalakú könyv, tele kihajtható fülekkel, forgatható, mozgatható és csúsztatható részekkel - azoknak, akik mindent szeretnének tudni a repülő, lebegő vagy guruló járművek és gépek működéséről!
A szerző ellátogatott a hajógyárba, felmászott a daru tetejére, és mindent tüzetesen megvizsgált, hogy megértse működésüket, és felfedezze, mi rejtőzik a teherautók ponyvái alatt, a hajók fenekén, vagy éppen a repülők rakterében. Mindent aprólékosan lefényképezett, hogy illusztrátortársa pontosan, élethűen ábrázolhassa a minket körülvevő gépek színes világát.
Minden dupla oldal külön témát dolgoz fel: bontás és építés, tűzoltás, mentés, mezőgazdasági munkák, áru- és személyszállítás, úttisztítás, karbantartás, halászat, repülőgépek, hajók, űrgépek, vonatok és katonai járművek egy kötetben!
Több mint 60 nyitogatható, forgatható, mozgatható rész, hogy felfedezzük a halászhajók, az áruszállítók, a munkagépek vagy éppen egy rakéta belsejét.
Vypredané
19,19 €
Elment a tyúk a vásárba...
Versek, mondókák Gróh Ilona válogatásában a legkisebbeknek.
Vypredané
3,81 €
















