Kossuth Kiadó strana 14 z 233

vydavateľstvo

Remény


Ferenc ?pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy ez a kivételes dokumentum csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény jubileumi éve és korunk szükségletei arra sarkallták az egyházfőt, hogy már most elénk tárja értékes örökségét.A REMÉNY az első olyan önéletrajz, amelyet hivatalban lévő pápa publikál, és megírására az elmúlt hat évben került sor. Az elbeszélés a huszadik század első éveiben indul: megismerhetjük a pápa olasz gyökereit, felmenői kalandos életét és kivándorlásukat Latin-Amerikába. Ezt követi a gyermek- és serdülőkori élmények elmesélése, a hivatásválasztás, valamint a felnőttlét eseményeinek taglalása. Pápaságának egész történetét követhetjük nyomon egészen napjainkig.Ferenc szenvedélyesen, bensőséges hangnemben, finomítások nélkül tárja elénk a pápaság sarkalatos pontjait. Bátran, őszintén és profetikus erővel nyilatkozik korunk legfontosabb és leginkább vitatott témáiról: a háború és a béke problémájáról (az ukrajnai és a közel-keleti konfliktust is beleértve), a migrációról, a környezeti válságról és a társadalompolitikáról, valamint a nők helyzetével és a szexualitással, a technológiai fejlődéssel, az egyházzal és a vallások jövőjével kapcsolatos kérdésekről.Anekdotákban gazdag, szellemes, mélyen emberi és érzelmes emlékirat ez – „egy élet regénye”, egyfajta erkölcsi és spirituális végrendelet, amelynek célja, hogy lenyűgözze a világ olvasóit, örökül hagyva a reményt a jövő nemzedékei számára.A kötetet Ferenc pápa magánarchívumából származó, exluzív, eddig soha nem publikált fényképek is gazdagítják.
Na stiahnutie
15,46 €

Remény - Önéletrajz


Ferenc pápa eredetileg úgy rendelkezett, hogy ez a kivételes dokumentum csak a halála után lásson napvilágot. Ám a remény jubileumi éve és korunk szükségletei arra sarkallták az egyházfőt, hogy már most elénk tárja értékes örökségét. A REMÉNY az első olyan önéletrajz, amelyet hivatalban lévő pápa publikál, és megírására az elmúlt hat évben került sor. Az elbeszélés a huszadik század első éveiben indul: megismerhetjük a pápa olasz gyökereit, felmenői kalandos életét és kivándorlásukat Latin-Amerikába. Ezt követi a gyermek- és serdülőkori élmények elmesélése, a hivatásválasztás, valamint a felnőttlét eseményeinek taglalása. Pápaságának egész történetét követhetjük nyomon egészen napjainkig. Ferenc szenvedélyesen, bensőséges hangnemben, finomítások nélkül tárja elénk a pápaság sarkalatos pontjait. Bátran, őszintén és profetikus erővel nyilatkozik korunk legfontosabb és leginkább vitatott témáiról: a háború és a béke problémájáról (az ukrajnai és a közel-keleti konfliktust is beleértve), a migrációról, a környezeti válságról és a társadalompolitikáról, valamint a nők helyzetével és a szexualitással, a technológiai fejlődéssel, az egyházzal és a vallások jövőjével kapcsolatos kérdésekről. Anekdotákban gazdag, szellemes, mélyen emberi és érzelmes emlékirat ez - "egy élet regénye", egyfajta erkölcsi és spirituális végrendelet, amelynek célja, hogy lenyűgözze a világ olvasóit, örökül hagyva a reményt a jövő nemzedékei számára. A kötetet Ferenc pápa magánarchívumából származó, exluzív, eddig soha nem publikált fényképek is gazdagítják. "Önéletrajzunk nem a mi magánirodalmunk - sokkal inkább útipoggyászunknak tekinthető. És az emlékezet nemcsak az, amire emlékszünk, hanem mindaz, ami körülvesz bennünket. Nem csupán arról szól, ami volt, hanem arról is, ami lesz. A tegnapnak tűnik, pedig már a holnap. Minden arra született, hogy az örök tavaszban virágozzék. A végén pedig csak annyit mondunk: semmi olyanra nem emlékszem, amiben Te ne volnál jelen."
Na sklade 5Ks
27,90 €

Varsó angyala


A női Oskar Schindler megindító története Varsó, 1940. A megszálló nácik gettót hoznak létre a lengyel fővárosban. Irena Sendler, a fiatal szociális munkás, mindent elkövet, hogy segítsen zsidó honfitársain. Egy kislányt, akit kétségbeesett szülei magára hagytak, álnéven elrejt egy nem zsidó családnál. Bátor cselekedetéből aztán nagyszabású mentőakció lesz: Irena egyre több gyermeket csempész ki a gettóból hamis "árja" papírokkal, és fel sem merül benne, hogy felhagyjon azzal, amibe belekezdett, noha állandó életveszélyben van. Ráadásul nemcsak saját maga miatt kell aggódnia, hanem a szerelméért, a zsidó Adamért is... Irena Sendler (1910-2008) kétezer-ötszáz zsidó gyermeket mentett meg a biztos haláltól azzal, hogy kiszöktette őket a varsói gettóból, azt remélve, hogy a háború után majd visszaadhatja őket a szüleiknek. Akkor sem árult el róluk semmit, amikor a Gestapo emberei kínvallatásnak vetették alá... 1965-ben a Jad Vasem, a holokauszt áldozatainak és hőseinek izraeli emlékhatósága, a Világ Igaza kitüntetést adományozta Irena Sendlernek.
U dodávateľa
16,87 €

Astrid Lindgren


Stockholm, 1929. A fiatal Astrid végre újra a fiával, Lasséval töltheti az idejét. Leányanyaként nincs könnyű dolga, de eltökélten harcol Lasséért és önmagáért. Két évvel később Astrid feleségül megy nagy szerelméhez, Sturéhez. Sok minden megváltozik, de a történetek, melyeket a fiának és a lányának, Karinnak mesél, megmaradnak. A történetek egy bátor kislányról szólnak, akinek két copfja és egy majma van. Astrid elkezdi papírra vetni ezeket, és elküldi egy kiadónak. A szerzőként aratott hirtelen siker meglepetésként éri. Úgy tűnik, minden jól alakul, ám Astrid és Sture kapcsolata válságba jut, és a család felé tragikus csapás közeleg. A Harisnyás Pippi világhírű írónőjének érzelmes portréját tartja kezében az olvasó. Astrid Lindgren a történeteivel gyermekek egész nemzedékét tette boldoggá.
Na sklade 2Ks
16,87 €

Káoszprotokoll


Milyen kapcsolat van Trump és Oroszország között?Oroszország, az Egyesült Államok és Burma között folytatódnak Tomás Noronha kalandjai. Egy szörnyű videó csapdájába esve a híres kriptológusnak nincs más választása, mint hogy az oroszoknak dolgozzon, és megpróbálja megfejteni egy kódolt üzenet titkát. Az újabb nyomozás során egyik kontinensről a másikra jutva a nyugati világot fenyegető legnagyobb veszélyt leplezi le.A valós események által inspirált Káoszprotokoll lebilincselő thriller az új világrendről, amely napjainkban a szemünk előtt formálódik.A Portugáliában 2024 októberében, Donald Trump megválasztása előtt megjelent regény jósnak bizonyult. Mi Oroszország valódi terve? Milyen kapcsolatai vannak Donald Trumppal? Hogyan pusztíthatják el a demokráciáinkat a közösségi hálózatok? 
Na stiahnutie
15,18 €

Sinners Condemned – Elítélt bűnösök


Soha semmi jó nem származik abból, ha felbukkan egy vörös hajú nő lopott ruhában, magával hurcolva mindenét.Tudhattam volna, hogy vele csak a baj van, amikor füst és bűn kíséretében belépett a báromba, és kihívott egy játszmára. Elnyerte ugyan az órámat, de ezzel háborút indított.Ahogy a zsebébe vándorolt a Breitling, vígan megállapította, hogy ő a legszerencsésebb lány a világon. Persze, mindenki másnak szerencsés, csak nekem nem. Mert amint a sáros bakancsában letrappolt a lépcsőn, a birodalmam elkezdett omladozni.Kasmír simaságú sármom gyűrődni kezd. Úriemberi álcám repedezik. Az ellenségeim egyre közelítenek. A jövendőmondónak talán igaza volt: „A Piros Dáma magával fog rántani a pokolba.”Legalább csodálatosan meleg van a lángok között.
Na stiahnutie
10,96 €

A Duel with the Vampire Lord – Párbaj a vámpírfejedelemmel


A vérhold éjszakáján a vámpírok urának meg kell halnia.Floriane különleges képességeit közmegbecsülés övezi a Vadászok Falvában, mert csak őtudja felfegyverezni és életben tartani a vámpírvadászokat. Amikor fivére életveszélybe kerül Lord Ruvan, a vámpírfejedelem miatt, Floriane harcba indul a vámpírok ura ellen, készen arra, hogy akár a saját élete árán is elpusztítsa. De Ruvannak nem a lány élete kell – hanem őmaga.Floriant foglyul ejtik, és a vámpírok kastélyába hurcolják, ahol kénytelen véresküt tenni a vámpírfejedelemnek. Idővel azonban kiderül számára, hogy Ruvan mégsem az a szörnyeteg, akinek hitte, és a vámpírok népének sorsát is árnyaltabban kezdi látni. Ruvan meg van győződve arról, hogy a lány segíthet véget vetni a népe szenvedésének, Floriane legfőbb célja pedig az, hogy megvédelmezze a szeretteit. Ez a kiélezett helyzet mindenkit próbára tesz, és elmossa az igazság és a hazugság, a gyűlölet és a szenvedély határvonalait.Ez a sötét színekkel újrafestett Hófehérke-történet A szépség és a szörnyetegből merít ihletet. A vámpírok világában helyezi el ezt az „ellenségekből szerelmesek” témájú fantasyt, amelynek főszereplője a fordulatos kalandok során régi legendákra és új családra lel.
Na stiahnutie
11,80 €

Tangled in Tinsel – Összegabalyodva


Képzeld el, hogy egy hóvihar miatt együtt ragadsz négy szexi, sikeres férfival. (Mind a négyen főszerepet játszottak legpikánsabb álmaidban...)Csakhogy van egy kis bökkenő: nekik dolgozol, ami azt jelenti, hogy tilos a terep.Legalábbis eddig így gondoltad.Most viszont úgy néznek rád, mintha a Télapó süteményestálja lennél.És nagyon is szeretnének belekóstolni.Na, ez az a pont, ahol az ember újragondolja az életét.Ez a négy pasi tutira a Télapó "rosszcsontok" listájára pályázik, és biztos vagyok abban, hogy karácsonyra meg fogok kapni valamit... vagy inkább valakiket: Jace-t, Reedet, Alecet és Cole-t.Az egész egy egyszerű dekorációs megbízásnak indult.De a vége egy nagy összegabalyodás lett...Trilina Pucci nagy sikerű regénye egy pikáns, karácsonyi hangulatú történet, amelyben a kényszerű összezártság során a vonzalmak felszínre törnek, és a határok elmosódnak, miközben Samantha, a belsőépítész felfedezi saját vágyait és határait.
Na stiahnutie
10,68 €

A tehetséges Mr. Ripley


Az 1955-ös debütálás óta Tom Ripley a szociopata rosszfiú mintapéldájává vált, aki számtalan regényíróra és filmkészítőre volt hatással.Ebben az első regényben megismerhetjük a nyájas, jóképű Tom Ripley-t, egy feltörekvő fiatalembert, aki éppen megérkezett az 1950-es évek Manhattanjének mámoros világába. Ripley, aki egy meglehetősen zűrös családból származik, és akit Dottie nénikéje lenézően puhánynak bélyegez, beleszeret új barátja, a gazdag Dickie Greenleaf pénzes világába. Ez a vonzalom megszállottsággá fokozódik, amikor Ripley-t Olaszországba küldik, hogy hozza haza csapodár, szabadelvű barátját, ám feldühítik Dickie ambivalens érzései Marge, a bájos amerikai nő iránt.És ekkor Ripley halálos játszmába kezd…
Na stiahnutie
10,39 €

Tanner és Louise majdnem igaz története


A huszonegy éves Tanner Quimby sürgősen lakhatást keres, lehetőleg olyan helyen, ahol továbbra is egész nap melegítőalsóban heverészhet, és videójátékozhat. Mivel meglehetősen rossz anyagi helyzetben van, erősen korlátozottak a lehetőségei – így, amikor szinte az ölébe hull a gondozói állás egy idős nő mellett, megragadja az alkalmat, még ha egy porcikája sem kívánja, hogy egy „öregasszonnyal” éljen egy fedél alatt.Louise Wilt egyik lánya ragaszkodott ahhoz, hogy valaki éjjel-nappal felügyelje az édesanyját.A két nő eleinte viszonylagos közönyben él egymás mellett – mígnem Tanner különös dolgokra lesz figyelmes. Például: miért van a kerti fészer olyan szigorúan bezárva, mintha börtön volna…? Miért hasonlít kísértetiesen Louise-ra a helyi híradásban szereplő, minden idők egyik legnagyobb amerikai ékszerrablásának gyanúsítottja…? És miért jelenik meg Louise hajnali egy órakor Tanner szobájában, bepakolt bőrönddel, és ragaszkodik ahhoz, hogy azonnal hagyják el a házat…?Így veszi kezdetét a szeretettel, humorral és szellemes párbeszédekkel átitatott történet egy korántsem alábecsülendő képességekkel megáldott idős hölgyről, és egy céltalan fiatal lányról, akik együtt életük egyik legnagyobb kalandjára indulnak…
Na stiahnutie
10,68 €

Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához


„Kövesd a Koito folyót, amíg el nem éred a partot. Onnan fehér tengerikagylók ösvénye vezet majd el a Csibineko Vendéglőhöz. Lépj be – már számítanak rád. És macskák is lesznek."Kotoko a testvérét gyászolja – bátyja felfelé ívelő színészi karrierje ugyanis derékba tört, amikor Kotoko életét mentve, tragikus balesetben életét vesztette. A lány végső elkeseredésében Csibába indul: hallott ugyanis egy vendéglőről, ahol az emberek még egyszer utoljára találkozhatnak elhunyt szeretteikkel, és csupán annyit kell tenniük, hogy megkóstolják a kifőzde ételeit.Kotoko hiszi is, meg nem is a szóbeszédet. Ám amikor megérkezik, Kai, a vendéglő fiatal szakácsa, anélkül teszi le elé a menüt, hogy Kotoko egy szót szólt volna. A tányérokon sorakozó ételeket régen mindig a bátyja készítette el neki – és ez csupán az első lépés a furcsa események hosszú sorában…A Csibineko Vendéglő a Kíváncsi Macskához olyan, mint egy meleg ölelés, vagy a nagymama forró főztje: egyenesen a lélekhez szól. És közben, ahogy azt a japán irodalomtól megszokhattuk, emlékeztet minket arra, hogy melyek az igazán fontos dolgok ebben a rohanó világban.A világhírű Mielőtt a kávé kihűl-sorozat rajongóinak ajánljuk.
Na stiahnutie
9,27 €

Torn - Szétszakítva - (Különleges kiadás)


KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Amikor ötéves voltam, megmondtam Toren Grace-nek, hogy egy nap a felesége leszek. Születésem napjától fogva ő volt a legjobb barátom, a védelmezőm, a kősziklám. De az érettségi évében a kapcsolatunk lassanként megváltozott. A vidám, butácska csevegések átalakultak komoly lélekelemző beszélgetésekké. Az ártatlan barátságba ellopott pillantások vegyültek. Aztán egy nap, egy nem várt csók mindent megváltoztatott. Míg az a csók volt minden, amiről csak álmodtam, addig Tort teljesen kibillentette az egyensúlyából. A szigorú erkölcsisége lehetetlenné tette számára, hogy elfogadja az egymás iránt érzett érzelmeinket. Mert én nemcsak tizennyolc éves vagyok és tizenöt évvel fiatalabb nála, hanem én vagyok az egyetlen személy is, akit soha az életben nem kívánhat meg. Vajon megtaláljuk a módját, hogy boldogan éljünk életünk végéig? Vagy mindannyiunkat széttép a sors?
U dodávateľa
18,56 €

Sinners Consumed – Elpusztított bűnösök


Lángokban áll a világom, én pedig megszállottja lettem a csajnak, aki a gyufát meggyújtotta.A véres öklöm és a lábam előtt heverő, élettelen test is ezt igazolja: Penny a végzetem.Az úriemberi álcám már csak emlék.Megpróbáltam elhagyni őt. Nem voltam rá képes.Megpróbáltam kioltani az életét. Arra sem voltam képes.Így hát lassú táncot járunk a lángokban, amíg nem marad belőlem más, mint hamu és parázs.Csak akkor támadok fel főnixként, ha ő nincs.A gond az, hogy sosem engedném el.Messzire, nagyon messzire kellene menekülnie, hogy megszabaduljon tőlem.És talán meg is teszi, ha elmondom neki az igazat:Enyém az Anonim Bűnösök Hangposta.És minden egyes hívását meghallgattam.A legnagyobb bűnöm mégis az, hogy ő az én Szívkirálynőm.
Na stiahnutie
11,24 € 15,49€

The Christmas Holiday – Karácsonyi vakáció


Tökéletes karácsonyt tervezett magának. De a sors talán mást tartogat számára...Krystle-nek nem volt könnyű gyerekkora, ezért aztán mindig is vágyott a meleg, családi karácsonyokra, ahol ajándékok sorakoznak a fa alatt. Mivel ebben sosem volt része, most mások számára próbálja megteremteni azt a tökéletes ünnepet, amiről ő maga mindig álmodott - gyönyörű díszekkel és ünnepi hangulattal boldogítva minél több embert.Mivel az üzlet remekül megy, úgy dönt, hogy kibérel az ünnepekre egy eldugott házat a Tóvidéken, azzal a szándékkal, hogy ott töltse élete legjobb karácsonyi vakációját.A sors azonban rögtön akadályokat gördít elé egy lerobbant autó, egy megáradt folyó és egy Max nevű férfi képében, aki utálja a karácsonyt.De vajon képes lesz-e felolvasztani Max Grincs-szerű szívét? És meg tudja-e neki mutatni, hogy az életnek nem muszáj terv szerint alakulnia ahhoz, hogy az ember varázslatos dolgokat éljen át?Egy bögre forró csokoládé, egy kényelmes karosszék, a kandallóban ropogó tűz, és máris jöhet Phillipa Ashley lélekemelő ünnepi története.
Na stiahnutie
10,68 €

A jó hazugság


Hat meggyilkolt kamasz. Egy gyanúsított rács mögött. Egy kétségbeesett apa. Egy rendkívül ködös ügy, melyben az igazság könnyen rejtve marad.Dr. Gwen Moore pszichiáter a gyilkosok szakértője. Egy évtizede foglalkozik Kalifornia legelvetemültebb ragadozóival, és igyekszik megfejteni az indítékaikat. Ilyen ragadozó a „Véres Szív" sorozatgyilkos is, akinek legutóbbi kamasz áldozata megszökött, és az egyik helybéli középiskolai tanárt nevezte meg fogvatartójaként. A vád a tanár ellen súlyos, és egyértelműen igaz is Gwen és a média szerint. De adódik egy újabb fejlemény…Robert Kavin védőügyvéd traumatizált apa, akinek a fia szintén a VSZ gyilkos egykori áldozata. Mivel meggyőződése, hogy a gyanúsított férfi ártatlan, ezért önként jelentkezik jogi képviselőjének.Miközben Gwen és Robert közelebb kerülnek egymáshoz, súlyos kérdések vetődnek fel…
Na stiahnutie
9,83 €

The Ever Queen – Az Örökkirálynő


Elérkezett Erik és Livia szívfájdító románcának befejező része.A Dalosmadár:Fogoly. Gyógyító. Királynő.Az ellenségei elrabolták a férfitól, akinek odaadta a szívét. Gyengének tartják őt, csupán egy bábunak a gonosz játszmájukban, ám valójában közülük egyik sem lehet ellenfele az első örökkirálynőnek.Hadd higgyék, hogy győztek! Az ő szíve a szépséges szörnyetegé, és addig nem adja fel a harcot, amíg vissza nem tér ölelő karjába.A Kígyó:Fogvatartó. Gonosztevő. Király.Az ellenségei elrabolták a nőt, aki elhódította a szívét. Kapzsiságtól és hatalomvágytól hajtva elárulták őt, de nem ezért az árulásért fognak meghalni. Nem.Azért fognak meghalni, mert bántották, aki mindennél fontosabb neki.Az ő szíve a lenyűgöző madárkáé, és soha nem hagy fel a keresésével. Addig nem, amíg ellenségeinek vére a királynője lába elé nem ömlik, és a nyakába nem akaszthatja a csontjaikat.Üdvözlünk újra Örökkönben, ahol kalózok és vikingek csapnak össze véres csatákban, találnak egymásra szenvedélyes románcokban, és tárnak eléd egy felejthetetlen, sötét fantasyvilágot!
Na stiahnutie
11,24 €