Kossuth Kiadó strana 201 z 231

vydavateľstvo

Isten haragja


José Rodriguez Santos negyedik regénye jelenik meg magyarul. "Az Isteni formula", "A hetedik pecsét" és a "632-es kódex" nagyszerű szerzőjének új sikerkönyve az iszlám világának és a Korán szövegeinek világába kalauzolja az olvasót. Egy teherautó gördül be késő éjszaka egy oroszországi nukleáris létesítmény területére. Az őröket meggyilkolják, egy kis csecsen csapat behatol a komplexumba. A betörők két doboz erősen dúsított uránnal távoznak. Megkezdődik az emberiség legújabb rémálma. A világhírű kriptoanalitikust, Tomás Noronhát keresi meg a CIA Tudományos és Technológiai Igazgatóságának vezetője, hogy fejtse meg azt a kódolt üzenetet, amelyet a CIA az interneten fogott el nemrég. Az üzenetet az Al-Kaida küldte e-mailben. Az Isten haragja mai világunkról szól. A benne közölt információk a nukleáris bombákkal, illetve az iszlám fundamentalizmussal kapcsolatban egytől egyig hitelesek. A Korán-idézetek radikális olvasata segít megértenünk az iszlám fundamentalisták gondolkodását és motivációit. Megtudjuk, kik ők, mit akarnak és milyen komoly veszélyt jelentenek. A regény hitelességét még inkább alátámasztja, hogy egy volt Al-Kaida-tag lektorálta.
Vypredané
16,87 €

dostupné aj ako:

Istenek rabszolgái


A „Honnan jöttünk, kik vagyunk?” kérdése évezredek óta foglalkoztatja az emberiséget. Darwin teóriája és a Biblia teremtéstörténete mellett számos meghökkentőnek tűnő elmélet is napvilágot látott. Az olasz szerző a sumer-akkád szövegek elemzésén indult el. Lenyűgöző tárgyi ismerettel cáfolja a darwini elméletet, a Biblia történeteiről bebizonyítja, hogy már évezredekkel korábban is ismerték őket, és a megszokottól eltérő módon is lehet értelmezni. A darwini elmélet hiányzó láncszeme, a minőségi ugrás, lehet, hogy nem földi lények beavatkozásának következménye?
Vypredané
13,42 €

dostupné aj ako:

Több mint sport


A "Több mint sport" fellebbenti a fátylat a világtörténelem leghíresebb sportrendezvényeinek kulisszatitkairól. Felvillantja azokat a lélegzetelállító pillanatokat, amikor már nem egy aranyéremért, hanem valamilyen nagyobb ügyért folyik a küzdelem. A sportolók néha úgy érezték, ... Folytatás ›› látványos tettekkel kell fellépniük a faji megkülönböztetés, a politikai elnyomás ellen, az ősi ellenségeskedés megszüntetéséért vagy éppen a nemek közötti egyenjogúságért. A(z) Több mint sport (Könyv) szerzője Jan Stradling.
Vypredané
19,19 €

Torták


Világhíres sütemények otthon, könnyedén. -Több mint 20 kitűnő recept szerte a világból minden alkalomra, kezdőknek és haladóknak egyaránt. -A klasszikus, világszerte népszerű finomságokból a legmodernebb tortákig és süteményekig mindenki talál kedvére valót. -A gasztronómia nemzetközileg elismert szakértőinek receptjei és a csodálatos színes fotók még a kezdő háziasszonyokat is a különleges finomságok elkészítésére csábítják. -Hogyan készül a legfinomabb süteménykrém? Mi a tökéletes fondant elkészítésének titka? A szemléletes fotók segítségével lépésről lépésre sajátíthatjuk el a sütéshez szükséges alapvető ismereteket. Ha nem tudjuk, mit tálaljunk a reggeli tea vagy kávé mellé, mit süssünk gyermekünk születésnapjára, egy baráti összejövetelre, netán egy elegáns fogadásra, elég fellapoznunk e könyvet, és már kezdődhet is a munka!
Vypredané
26,88 €

A hit palotái


Az emberek vallásuk tiszteletére a világon szinte mindenütt monumentális, pompásan berendezett építészeti mesterműveket és lélegzetelállító művészeti alkotásokat hoztak létre. A könyv utazásra invitálja az olvasókat: a különböző kontinenseken, más-más kultúrájú tájakon élő emberek körében ma is erőteljes hatást kifejtő nagy világvallások helyszíneire. Minden fejezet elején rövid bevezetés nyújt beható áttekintést az adott vallás hitvilágáról.
Vypredané
17,82 €

A provokátor


"A provokátor" önéletírás. Moore huszonnégy tiszteletlen, humoros és különös történetet gyűjtött egybe saját ifjúságáról. Az egyik pillanatban tizenegy éves kisfiú, aki eltéved a Szenátusban, és találkozik Bobby Kennedyvel, a következőben pedig a bitburgi temetőben néz szembe az elképedt és zavarodott Ronald Reagannel. Majd egy nap nassolnivalóért indul, közben főszereplője lesz a botránynak, amely hozzájárult ahhoz, hogy egész Amerikában felszámolják a magánklubokban dívó faji diszkriminációt. Tizennyolc évesen ő a megye legfiatalabb választott tisztviselője, 2003-ban pedig az Oscar-gála színpadán az amerikai elnököt bíráló mondataival döbbenti meg a világot. Michael Moore élete izgalmas, botrányos és humoros, akárcsak filmjei.
Vypredané
13,42 €

dostupné aj ako:

Hírhedt diktátorok asszonyai


A francia szerző 20. századi diktátorok (Mussolini, Lenin, Sztálin, Salazar, Bokassa, Mao, Ceauşescu, Hitler) párkapcsolatait mutatja be. A hatalom megszerzésének útján a diktátorok egytől-egyig felismerték, hogy csak akkor jutnak el a csúcsra, ha sikerül megnyerniük és saját céljaikra felhasználniuk a nőket. A diktátorok asszonyainak egy a sorsuk: párjuk oldalán belekóstolnak a hatalomba, ám cserébe megcsalják, megalázzák és kihasználják őket. A szexualitás a hatalom egyik mozgatórugója: a diktátoroknak teljhatalmuk megszerzéséhez zsigeri szükségük van rajongókra. A nők olykor a háttérből, máskor nyílt színen irányítják társukat, akár a bukásig, sőt a sírig is elkísérve
Vypredané
13,85 €

dostupné aj ako:

Ellátásilánc - Menedzsment


A témakör első magyar nyelvű, szakmai-tudományos könyve. Újszerűségét elsősorban az adja, hogy a vállalatokon átnyúló, ugyanakkor azok belső folyamatait is magában foglaló szakaszokat vizsgálja. A hangsúlyt a vállalatközi együttműködésre, az ellátásilánc-integrációra és a stratégiai szövetségekre helyezi.
Vypredané
17,31 €

Képírás - fotóakadémia


Eifert János, a hazai fotóművészet kiemelkedő egyénisége kivételesen szép és tartalmas kötetet nyújt át az érdeklődőknek, mely méltán nevezhető hiánypótlónak. A "Képírás - fotóakadémia" egyrészt kitűnő szakkönyv, másrészt jóval több is annál: amellett, hogy az ... Folytatás ›› autodidakta fotósokat és profi szakembereket beavatja a fényképezés magas szintű elméletébe és gyakorlatába, a fotóművészet kedvelőinek is különleges élvezetet nyújt. A kötet megismerteti az olvasót a fotográfia műfajaival, részletes szakmai útmutatót ad a fényképezhető témákról és a hozzájuk kapcsolódó technikai tudnivalókról, elemzi a fotózás leglényegesebb tevékenységeit és ismereteit. A szerző mindezeket a szokványos szakkönyvektől eltérően az elmélet és a gyakorlat szerves egységében jeleníti meg annak érdekében, hogy az olvasók a "képírás-képolvasás" gondolkodást és kreativitást igénylő nyelvezetét a legmagasabb szinten sajátíthassák el. A lenyűgözően gazdag képanyag különleges élményt jelenthet mindenkinek, hiszen a kötet a hazai fényképészet történetének legkiemelkedőbb alkotásait vonultatja fel. A(z) Képírás - fotóakadémia (Könyv) szerzője Eifert János.
Vypredané
23,04 €

Gertrud, a nevelőnő - Hangoskönyv


Stephen Butler Leacock (1869-1944) angol származású kanadai közgazdász, író. Szellemes irodalmi paródiái tették világszerte ismerté. A magyar olvasók a hozzá lélekben érezhetően közel álló Karinthy Frigyes átültetései jóvoltából ismerhetik. Ezen a hangoskönyvön a jellegzetes angol humor legjobb történetei közül szólal meg néhány. Miközben Szacsvay László szórakoztató előadását hallgatjuk talán még azt a kérdést is feltesszük magunknak, hogy ebből a humorból vajon mennyi az eredeti és mennyi az "átköltés". Az mindenesetre biztos, minden sort és mondatot áthat Karinthy szellemessége és személyisége.Teljes idő: 118 perc.Szacsvay László előadásában
Vypredané
9,65 €

dostupné aj ako:

Nézz a szemembe


John Robison egész kiskora óta vágyott ara, hogy az emberek szóba álljanak vele, és minél többen vegyék körül. Különc szokásainak köszönhetően azonban - kerülte a szemkontaktust, előszeretettel mondott illetlen vagy nem oda való dolgokat - kamaszkorára már mindenki antiszociális csodabogárnak könyvelte el. Negyvenéves volt, amikor az autizmus egyfajta megnyilvánulását, az Asperger-szindrómát diagnosztizálták nála. Ez a felismerés gyökeresen megváltoztatta a magáról és a világról addig alkotott képét. Önéletrajzi ihletésű könyvében Robison megindítóan és helyenként fekete humorral fűszerezve ír az életéről. Arról, miként jutott el oda, hogy a legendás KISS együttes füstokádó gitárjainak tervezőjéből mostanra felelős munkaadó és családapa lehessen. Különös, tekervényes történet az övé. Helyenként azt érezhetjük, mintha egy másik bolygóról jött volna. Legtöbbször viszont inkább azt, hogy ellenállhatatlanul és mélyen emberi.
Vypredané
11,46 €

Varázslatos Magyarországunk


A Varázslatos Magyarország internetes fotópályázat a 2011-2012-es évadban is gazdagította nemzeti parkjaink és a magyar természetfotózás történelmét. Nagyon színvonalas első év után a mérce magasra került, a lélegzetelállítóan szép természetfotókból összeállított újabb kötet híven tükrözi, hogy a hazai nemzeti parkok állat- és növényvilága páratlan ritkaságokban bővelkedik és bizonyítja, hogy a hazai természetfotósok az elmúlt évben is világszínvonalon mutatták be élővilágunk rejtett kincseit.
Vypredané
19,19 €

Eltűnt kultuszok atlasza


Az eltűnt kultuszok atlasza részletesen bemutatja a múlt és a jelen kultuszait az egyiptomi Ízisz-kultusztól az ókori görög eleusziszi misztériumokon keresztül a középkori Franciaországban üldözött katharok tragikus történetéig, de megtalálhatók benne az olyan híres kultuszok és hagyományok is, mint például a Mária-kultusz vagy a szúfizmus. A könyv, amely a legújabb régészeti és történeti kutatások eredményein alapul, feltárja azoknak a már-már elfeledett hagyományoknak az értelmét, amelyeket gyakran csak a művészet - a festészet, az építészet vagy a kéziratok - révén ismerünk. A varázslatos képekkel gazdagon illusztrált összeállítás remek olvasmány az ősi misztériumok kedvelőinek, és mindazoknak, akiket érdekelnek a múlt titkai.
Vypredané
26,88 €

A háború tudósai


A kötet az emberiség történelmét jelentősen befolyásoló haditechnikai fejlesztések feltalálóit helyezi górcső alá. A könyv lapjain egymás után mutatkoznak be az életmentő vagy éppen azt kioltó találmányokat kidolgozó tudósok. Thomas J. Craughwell tolmácsolásában bepillantást nyerhetünk abba, mi motiválta őket, és mennyiben befolyásolta őket lojalitásuk, avagy szenvedélyes érzelmeik. Lángelméjüket a háború, a pusztítás szolgálatába állító indokaik legalább olyan vegyes képet mutatnak, mint ők maguk: sokszor nemes, hazafias, míg néha korrupt, öncélú vagy éppen cinikus szándék vezérelte őket. A kötet fejezeteiben elénk tárul a kutatók személyisége, neveltetésük és erkölcsi normáik. Részletesen megismerhetjük találmányaikat, azok hatását, valamint azt, milyen helyet foglalnak el a tudományos és technikai fejlődés fő csapásirányában. Az itt szereplő történetek álljanak előttünk intő példaként arra nézve, mire képes a tudomány - hiszen legyen az elmélet bármilyen jószándékú, gyakorlati alkalmazása attól függ, milyen kezekbe kerül.
Vypredané
14,62 €

Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet


A növények mindenütt jelen vannak, olyan megszokott jelenségei a bennünket körülvevő világnak, hogy ritkán vesszük észre jelentős hatásukat a mindennapi életünkre. A növényekből készítjük bútorainkat, ruházatunkat és a papírt, de használjuk őket építkezéshez, fűtéshez és gyógyászat céljaira is. De az élelmezés terén teljes mértékben rájuk vagyunk utalva - még ha húst fogyasztunk is, az állatok, amelyek szolgáltatták azt, növényekkel táplálkoztak. Emellett a növények állítják elő az életfolyamatainkhoz nélkülözhetetlen oxigént is. Az "Ötven növény, amely megváltoztatta a történelmet" című könyv látványosan mutatja be azokat a növényeket, amelyek a legnagyobb hatással voltak az emberi civilizációra. Szó esik termesztett gabonákról, mint a rizs és a búza, amelyek az emberiség nagy részét táplálják, és olyan fűszer- és gyógynövényekről, amelyeket nagyra értékelünk gyógyító hatásuk vagy különleges zamatuk miatt. Ez a roppant érdekes könyv különböző korok gazdasági, politikai és társadalmi eseményeinek tükrében veszi sorra azokat a növényeket, amelyek az emberiség számára a legfontosabbnak bizonyultak a történelem folyamán.
Vypredané
15,35 €

Babakonyha


A könyv a hozzátáplálás kezdetétől a gyermek kétéves koráig kínál egyszerűen és gyorsan elkészíthető ételeket, amelyekért a kicsi biztosan lelkesedni fog. A csábító és ízletes, sokszor még főzést sem igénylő pürék mellett olyan tápláló fogások is szerepelnek a könyvben, amelyek a kezdő anyukák számára sem jelentenek kihívást.
Vypredané
15,35 €