Lampion Könyvek strana 6 z 16

vydavateľstvo

Pont, pont, vesszőcske - Legkisebbek magyar népmeséi


A mesélést nem lehet elég korán elkezdeni. Ma már mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire fontos szerepet játszik a gyermekek korai fejlődésében a mesélés és a közvetlen fizikai kontaktus. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy a televízió vagy más gépi hang és kép éppúgy nem tudja pótolni az emberi szót, mint ahogyan az elektromos hinta sem váltja ki az érintést. A legkisebbek mesehallgatóvá nevelését szolgáló, sokak által kedvelt, kizárólag magyar mondókákat, mondókameséket és népmeséket tartalmazó könyv most frissített szövegekkel, néhány új mondókával és képpel gazdagodott. A kora gyermekkori meseélmény örömforrást jelent mesélőnek és mesehallgatónak egyaránt, és örök érzelmi útravalót nyújthat a fogantatás pillanatától kezdve egész életünkben. Szeretettel ajánlom ezt a gyűjteményt minden mesélő pedagógusnak, szülőnek, nagyszülőnek. Bajzáth Mária mesepedagógus, a Népmesekincstár mesepedagógiai módszer kidolgozója
U dodávateľa
12,65 €

Játékok játéka


Merülj el a rejtvények, rejtélyek, játékok és veszélyek, a romantika és pompa világában az Örökösök viadala-sorozat szerzőjének legújabb könyvében! Hét aranybiléta. Egy álomsziget. Az életre szóló esély. Köszöntünk a Játékok játékában, ezen a különleges versenyen, amelyen a négy Hawthorne testvér és Avery Ginks, a család vagyonának örököse jóvoltából bárki mesés gazdagságra tehet szert. Az idei fordulóba kizárólag az juthat be, aki megszerzi a hét aranybiléta egyikét. Sok millió dollár forog kockán, és csak a legelszántabbak esélyesek a győzelemre. Van, akit a pénz hajt, mást a hatalomvágy, és akad, aki személyes okból nevez. Minden résztvevő rejteget titkokat, ráadásul nem mindenki tartja be a játékszabályokat sem…A New York Times bestsellerlistájának élén!
Na stiahnutie
9,29 €

Dinoszauruszok - Hajtsd ki!


Fedezd fel a dinoszauruszok világát a látványos rajzokkal illusztrált, kihajtható oldalak segítségével! Ha pedig megfordítod a könyvet, az idővonalon számos érdekességet tudhatsz meg ezekről a különleges állatokról, amelyek egykor benépesítették a földet.
Na sklade 1Ks
11,26 €

Hajtsd ki! A Naprendszer


Ismerd meg a Naprendszer csodáit! Hajtogasd ki a látványos rajzokkal díszített oldalakat, hogy minél több érdekességet tudj meg a bolygókról, holdjaikról és az őket vizsgáló űreszközökről.
Na sklade 3Ks
11,26 €

Hova bújtál, kis rénszarvas?


A madarak aggódnak, mert sehol sem találják a kis rénszarvast. Kukucskálj be a szép színes oldalak mögé, és segíts nekik megkeresni! Közben talán még új barátokat is találtok…
Na sklade 1Ks
7,04 €

Kismackó a tanyán


Kismackó ellátogat a tanyára. Tartsatok vele ti is! A fülek és kerekek mozgatásával rengeteg új részlet bukkan elő. A kedves rajzok böngészésre és szókincsbővítésre is lehetőséget nyújtanak. A sorozatban kapható további kötetek: Kismackó az építkezésen, Kismackó az óvodában, Kismackó segít a Mikulásnak
Na sklade 1Ks
7,86 €

Kismackó az óvodában


Kismackó ma megy először óvodába. Nagyon izgul. Kísérd el te is! A fülek és kerekek mozgatásával rengeteg új részlet bukkan elő. A kedves rajzok böngészésre és szókincsbővítésre is lehetőséget nyújtanak. A sorozatban kapható további kötetek: Kismackó a tanyán, Kismackó az építkezésen, Kismackó segít a Mikulásnak
Na sklade 1Ks
7,86 €

Kismackó segít a Mikulásnak


Hűha, Kismackó elkísérheti a Mikulást! Nézd meg te is, mi minden történik az Északi-sarkon! A fülek és kerekek mozgatásával rengeteg új részlet bukkan elő. A kedves rajzok böngészésre és szókincsbővítésre is lehetőséget nyújtanak. A sorozatban kapható további kötetek: Kismackó a tanyán, Kismackó az építkezésen, Kismackó az óvodában
Na sklade 1Ks
8,80 €

Karácsony - és újévváró történetek - December minden napjára


A karácsonyhoz kapcsolódó jelképek összekötik a földrészeket, a régi korok és a ma embereit, az ünnepet és az ünneplőket. A karácsonyi dobozban szinte a világon mindenhol található angyalhaj, gyertya, csillag, de van, ahol diótörőt vagy cukorbotot is rejt a ládika. Az újévhez szintén majdnem ugyanazok a tárgyak és szokások kapcsolódnak mindenütt. De miért épp ezek? Miért az ezüst fenyőtoboz vagy a jégcsap, miért az alma? Hogyhogy füzér kerül a karácsonyfára? És újévkor miért hoz szerencsét a kéményseprő vagy a patkó? Sokszor tudakolják ezt a mindenre kíváncsi gyerekek és felnőttek, Bajzáth Mária pedig hosszú éveken át gyűjtötte össze hozzá a válaszokat a népmesekincstárból és az emberiség kultúrtörténetéből. Most pedig egy csodaszép, ünnepi kötetbe rendezte össze. A sorozatban szereplő könyvekhez hasonlóan, bal oldalon kultúrtörténeti tények és játékos feladatok szerepelnek, míg jobb oldalon mesék, legendák, történetek állnak. Az adventi időszak kihagyhatatlan dallamai, mondókái, receptjei és ajándékötletek teszik teljessé a gyűjteményt. A könyv, Endrődi Kata mesésen gazdag iniciáléival egyszerre lesz mesenaptár december minden egyes napjára, és élményajándék: minőségi idő és játék a családoknak, óvodai csoportoknak, iskolai osztályoknak, a meseszerető közösségeknek. Mert az ünnepek attól élnek, ha élővé tesszük őket, ha mesÉLJÜK őket.
U dodávateľa
15,46 €

Titokzatos erdő


A nap felkel, átvonul a titokzatos erdő feletti égbolton, s végül lenyugszik. A különböző napszakokban az állatok a kicsinyeiket nevelgetik, vadásznak, játszanak, aludni térnek. Az egy teljes napot felölelő kötet szemet gyönyörködtető képi világa beszippantja az olvasót, a bájos szöveg pedig épp megfelelő arányban vegyíti a természeti ismereteket és az állatmesék varázsát. A kötet végén rövid ismertetők találhatók a főszereplő állatfajok életmódjáról és lakhelyéről, a legkisebbeket pedig interaktív böngészős feladatok várják. Különleges ajándék a természetet kedvelő kicsiknek és nagyoknak.
U dodávateľa
11,24 €

Mítoszvadászok 3: Legendák Hivatala


Lilivel történt valami halloweenkor, amiről senkinek sem beszél… A csapat egysége kezd megbomlani, pedig a téli Mítoszvadász Találkozón megrendezett Három Próbát muszáj megnyerniük. Amikor Lili eltűnik, a nyomait követve Marciék egy elfeledett ősi kapun át eljutnak a titokzatos Határvárosba, ahonnan egyenesen 1848-ba csöppennek. A különböző korokon átívelő nyomozás során egy minden eddiginél ijesztőbb, sokarcú ellenfélre bukkannak, aki kihasználja a legrejtettebb félelmeiket is. Már nem csak a jövőjük a tét: a múltat is meg kell védeniük… Itt a kiskamaszoknak szóló krimisorozat 3. része Budapest városi legendáiról!
U dodávateľa
9,86 €

Az óriás hétmérföldes csizmája


M. Kácsor Zoltán három, összefonódó története a jól ismert mesehősök balul elsült kalandjait meséli el. Az óriás hétmérföldes csizmáját összetöpörítik, és még el is rabolják. A kobold féltve őrzött aranyának nyoma vész, de aztán mégsem. A sárkány tüze pedig fellázad, kikúszik a barlangból és kalandos utazásra indul. Bizony, bizony, a mesehősöknek is lehet rossz napja! A furfangos meséket Zatykó Bori illusztrátor egyedi képi humorral keltette életre. STARTOLJ RÁ AZ OLVASÁSRA! A LAMPION START sorozat azoknak a kezdő olvasóknak készült, akik már önállóan szeretnének hosszabb könyvekkel ismerkedni, de a sok betű még fárasztja őket. A mozgalmas és játékos oldalak, a humoros történetek, valamint a rengeteg rajz igazi kalanddá teszi számukra az olvasást. A LAMPION START sorozatban már megjelent: Herendi Viki: Boszi és Mákszem kalandjai Vig Balázs: Zéti, Zoé és az elhagyatott játszótér
U dodávateľa
8,42 €

Boszi és Mákszem kalandjai


Ezt a Boszit mindenki szeretni fogja! Főleg, ha ott van mellette Mákszem, az elegáns macska és egy belevaló seprű. A pompás édességeket sütő boszorka csak nevében emlékeztet a mesék gonosz banyáira, valójában igazi jótevőként oldja meg Nevesincs városka lakóinak ügyes-bajos dolgait. Még szerencse, hogy mindig helyén a szíve, és mindenre van egy jó ötlete! Boszi és Mákszem kalandjait Orbán Orsolya rajzai teszik igazán ellenállhatatlanná. STARTOLJ RÁ AZ OLVASÁSRA! A LAMPION START sorozat azoknak a kezdő olvasóknak készült, akik már önállóan szeretnének hosszabb könyvekkel ismerkedni, de a sok betű még fárasztja őket. A mozgalmas és játékos oldalak, a humoros történetek, valamint a rengeteg rajz igazi kalanddá teszi számukra az olvasást. A LAMPION START sorozatban már megjelent: M. Kácsor Zoltán: Az óriás hétmérföldes csizmája Vig Balázs: Zéti, Zoé és az elhagyatott játszótér
U dodávateľa
8,42 €

Bonobó 1: Nem hagylak itt


Öt fiatal a 21. század első negyedében. A múltjukat kiradírozták, a jelenük megfoghatatlan, a jövőről fogalmuk sincs. A tizennyolc éves Rami és barátai hazájában egy láthatatlan állami szerv irányít mindent: a Hivatal. Az állampolgárok hármas, karszalagokkal jelzett kasztrendszerben élnek, de végül is ez nem olyan vészes, igaz? A suliban legalább nem kell megfeszülni (naná, mert csak propagandaterjesztő népiskolák működnek), bármilyen szakmát választhat az ember (kivéve, ha valami kreatívra vágyik), a párkapcsolatokat pedig kimondottan támogatják (már ameddig a családalapítás a céljuk). Szóval igen, mégiscsak nagyon vészes a helyzet, és Ramiéknak elegük lesz ebből a kilátástalanságból, meg hogy nem dönthetnek szabadon a jövőjükről. Elhatározzák, hogy a maguk módján lázadnak fel az elnyomás ellen, akkor is, ha ezzel kockáztatják a saját, a szerelmük és a családjuk biztonságát.
U dodávateľa
9,86 €

Zéti, Zoé és az elhagyatott játszótér


Vig Balázs nyolc rövid története egy testvérpár kalandjait meséli el egy varázslatos játszótéren, ahol a csúszdáról hirtelen egy medencébe pottyanunk, a hinta helyett néha a talaj kezd el mozogni, és a mászóka az égbe vezet… Az idősebb testvér, Zoé már-már vakmerő, míg az öccse, Zéti jobban szereti a biztonságos dolgokat. Örökös a harc közöttük. De vajon melyik testvérpárnál nem? És mi mindent tanulhatnak egymástól, amire felnőttként is mindig emlékezni fognak? Ezt a különleges mesevilágot Radnóti Blanka örökmozgó karakterei teszik teljessé. STARTOLJ RÁ AZ OLVASÁSRA! A LAMPION START sorozat azoknak a kezdő olvasóknak készült, akik már önállóan szeretnének hosszabb könyvekkel ismerkedni, de a sok betű még fárasztja őket. A mozgalmas és játékos oldalak, a humoros történetek, valamint a rengeteg rajz igazi kalanddá teszi számukra az olvasást. A LAMPION START sorozatban már megjelent: M. Kácsor Zoltán: Az óriás hétmérföldes csizmája Herendi Viki: Boszi és Mákszem kalandjai
U dodávateľa
8,42 €

Titkos küldetés a Hold sötét oldalán


Ezzel különleges kaland veszi kezdetét, hiszen most először hagyják el a Földet! De a küldetés ezúttal Kopót, a tapasztalt alakváltó járművet is kihívás elé állítja, és a rázós landolás után Prijának és Csengnek korábban soha nem látott technikai nehézségekkel kell szembenézniük. A felfedezőknek ráadásul a földitől teljesen eltérő, mostoha fizikai körülményekkel is meg kell birkózniuk, ha haza akarnak jutni a társaikhoz. A kezdő olvasóknak szóló sorozat hetedik része a csillagászat és az űrkutatás világába nyújt betekintést. A regény végén fogalomtár és játékos kvíz található, valamint a küldetés jegyzetei, amelyek röviden összefoglalják a könyvben megismert tudományos tényeket. A sorozat kötetei tetszőleges sorrendben olvashatók, ismeretterjesztő anyaguknak köszönhetően pedig akár iskolai segédanyagként is használhatók! A sorozatban eddig megjelent kötetek: Titkos küldetés a füstölgő vulkánon, Titkos küldetés a jégkorszakban, Titkos küldetés a kísértetkastélyban, Titkos küldetés az Északi-sarkon, Titkos küldetés a dinók földjén, Titkos küldetés a tenger mélyén Már kapható a sorozat nyolcadik része: Titkos küldetés a cseppkőbarlangban
U dodávateľa
5,63 €