Libri Könyvkiadó strana 73 z 128

vydavateľstvo

Szelek szárnyán - Siklóernyőzés A-tól Z-ig


A repülés az emberiség legrégebbi álmai közé tartozik, a siklóernyőzés pedig az egyik legegyszerűbb módja annak, hogy bárki megtapasztalja a repülés élményét. A siklóernyőzés hazánk és a világ megismerésének egészen új lehetősége. Nem egyszerűen sport- és szabadidős tevékenység, hanem sokkal inkább életforma. Segít önmagunk megismerésében, hiszen a szelek szárnyán mindig egyedül vagyunk, egyedül döntünk, csak saját magunkra számíthatunk. Mégis csoportélmény, hiszen együtt tervezünk, együtt éljük meg az élményeket, és egymással osztjuk meg az életre szóló kalandokat. A siklóernyőzés szabadság, mert szó szerint elszakadunk a földtől oda, ahol a felhők alatt csend van, s csupán az ernyő neonszín zsinórjainak suhogása hallatszik. A siklóernyőzés kaland, a határok keresése és verseny is - kinek önmaga, kinek mások túlszárnyalása. A Szelek szárnyán - Siklóernyőzés A-tól Z-ig hatékony segítséget nyújt mindazoknak, akik még csak érdeklődnek a siklóernyőzés iránt, de azoknak is, akik már repülnek. A logikai sorrendbe szedett fejezetek, a jól áttekinthető fotók és ábrák segítenek megérteni a siklóernyő fizikai jellemzőit, működési elvét, vezetési technikáját. A kötet bemutatja azokat az időjárási és jogi alapfogalmakat is, amelyek egyformán nyújtanak tartalmas és érdekes tudnivalót egy kezdőnek, de akár egy tapasztalt pilótának is.
Iba v predajni
21,13 €

Elhantolt angyalok


Miután Faye Baker új otthonának falában egy gyermek törékeny koponyájára lel, Lottie Parker nyomozót jelölik ki az ügy felgöngyölítésére. A ház évek óta Faye egyik barátjának a tulajdona, így amikor Jeff furcsán kezd viselkedni, Lottie azonnal szagot fog…Később a tizenegy éves helyi fiú, Gavin, gyermekcsontokat talál a közeli vasúti sínek mentén. Noha a csontok nem a korábban talált koponyához tartoznak, Lottie szerint ez nem lehet véletlen. Valaki az elveszett szeretteit gyászolja, és most az ő feladata, hogy megnyugvást hozzon neki. Lottie újra felkeresi Faye-t, azonban nem találja a lányt a munkahelyén. Rossz előérzete hamar beigazolódik: Faye-t holtan találja a lány autójának csomagtartójában.Kinek állhatott érdekében, hogy elhallgattassa?Amíg Lottie Faye gyilkosa után nyomoz, az ügy újabb sötét fordulatot vesz a kis Gavin eltűnésével. Faye-t és Gavint semmi más nem köti össze, mint hogy mindketten gyermekcsontokat találtak. De kik lehetnek ezek az apró áldozatok, és miért tért vissza a gyilkosuk?Vajon Lottie megtalálja az elkövetőt, mielőtt az még egy életet olthatna ki? Patricia Gibney legújabb thrillere ismét izgalmas perceket ígér az olvasóknak.  Patricia Cornwell, Angela Marsons és Daniel Cole rajongói nem fognak csalódni az Elhantolt angyalok című részben sem.
Predaj skončil
7,32 €

Az Anna-bál szerelmesei


Egy füredi domboldalon álló kúriában neveli félárva kislányát, Ilkát Györöky Kálmán, a különc földbirtokos. Ilka, akire az édesapja életvitele miatt a helybéliek kissé ferde szemmel néznek, ennek ellenére őszinte barátságot köt a dúsgazdag Szentgyörgyi-Horváthék egyetlen lányával, Krisztinával. A két fiatal lánynak, akik a reformkor mozgalmas, pezsgő légkörében nőnek fel, egy varázslatos füredi nyáron dől el a sorsa. Vajon megtalálhatják-e a boldogságot választottjuk oldalán?  Fábián Janka könyve azonban nemcsak két szerelmes fiatal lány, hanem a Balaton és Balatonfüred-fürdő regénye is. A tó dicsérete, a végtelennek tűnő víztüköré, a kéklő pirkadatoké és aranyló alkonyoké. Az olvasó találkozhat a XIX. század első évtizedeinek hírességeivel, a Füreden megforduló illusztris vendégekkel is: József nádorral és a családjával, Deák Ferenccel, Vörösmarty Mihállyal, Kisfaludy Sándorral, Wesselényi Miklóssal és másokkal is. A reformkor, amit Füred aranykorának mondanak, azonban nem volt egy szakadatlan diadalmenet: természeti katasztrófák, járvány és tűzvészek is sújtották a települést, amelyekből azonban minden alkalommal újjászületett, még szebben és elegánsabban, akár egy főnixmadár.  A regény arra is választ keres, vajon valójában mikor is lehetett az a bizonyos legendás első Anna-bál…
Predaj skončil
7,32 €

A tudomány tudománya


DASHUN WANG és BARABÁSI ALBERT-LÁSZLÓ könyve egy új diszciplína, a tudomány tudományának eddig elért eredményeit, aktuális állapotát, valamint jövőbeli lehetőségeit mutatja be. A szerzők a tudósvilág elé tükröt tartva azokat a mechanizmusokat ismertetik, amelyek befolyásolják a tudományos fejlődés irányát és ütemét. A szerzőpáros úttörő kutatásaiból levont tanulságok valóságos térképet rajzolnak a tudományos élet szereplőinek a kutatói karrier tervezhetőségéről és a tudományos áttörés dinamikájáról. A rendelkezésükre álló big data adathalmazok elemzésével olyan kérdésekre sikerül válaszokat adni, mint hogy az életpálya mely szakaszában írják a tudósok a legjobb műveiket, melyek a szakmai siker és kudarc első jelei, vagy éppen miként fejleszthető a fiatal kutatók kreativitása és teljesítőképessége. A tudomány tudományában az adattudomány, a hálózattudomány és a mesterséges intelligencia segítségével a tudomány működését befolyásoló tényezők mérhetővé váltak - ezáltal pedig a jövő innovációi még hatékonyabbak és eredményesebbek lehetnek. "A tudományos forradalmakat gyakran új eszközök - a mikroszkóp, a távcső, a genomszekvenálás - feltalálása robbantja ki, s ezek a találmányok mind gyökeresen megváltoztatták képességünket a világ megértésére, mérésére, sőt megváltoztatták azt is, ahogyan a világról gondolkodunk. S vajon melyek a rendelkezésünkre álló legújabb lehetőségek? A tudományos vállalkozások egészét nyomon követő digitális adatok váratlan módon, figyelemre méltó részletességgel és pontossággal nyújtanak segítséget a tudományos világ belső működésmódjának megértésében. Mert a kutatók manapság milliónyi tanulmányt, preprintet, támogatáskérelmet és szabadalmat jelentetnek meg évente, részletes nyomok vannak tehát ezekről a sokra tartott munkákról - és arról, hogyan jöttek létre. Az ilyesfajta adatokhoz való hozzáférés egy új multidiszciplináris területnek - a tudomány tudományának - a kialakulását katalizálja, amely - hozzásegítve bennünket a tudományfejlődés kvantitatív megértéséhez is - óriási tudományos, technológiai és oktatási értékeket hozhat felszínre." BARABÁSI ALBERT-LÁSZLÓ 1967-ben született Erdélyben. Egyetemi tanulmányait Bukarestben kezdte, majd a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott fizika szakon. Doktori fokozatát a Bostoni Egyetemen szerezte meg. A komplex hálózatok elméletének kutatásával vívott ki magának nemzetközi elismerést, és ma már az egyik legsikeresebb magyar kutatóként tartják számon. A legrangosabb szakmai lapokban, illetve tudományos folyóiratokban publikál. A Magyar és a Román Tudományos Akadémia e´s az Academia Europaea ku¨lsőtagja, az egyesült államokbeli Northeastern Universityn működő Komplex Hálózati Kutatóközpont vezetője és a Harvard Egyetem előadója. A Libri Kiadónál megjelent kötetei: A képlet, Behálózva, Villanások, A hálózatok tudománya. DASHUN WANG a Kellogg School of Management docense a Northeastern Universityn, valamint alapítója és vezetője az egyetem Center for Science of Science and Innovation kutatólaborjának. 2016-ban elnyerte az AFOSR fiatal kutatóknak járó díját, 2019-ben pedig a Poets & Quants beválogatta az év 40 legjobb 40 év alatti MBA-professzora közé.
Vypredané
19,35 €

Lacná kniha Az ajándék - 12 életmentő lecke (-90%)


A döntés című sikerkönyv szerzőjének új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza segít, hogy megszabaduljunk a romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. A világ legkülönbözőbb tájairól több ezer olvasó írt Edith Eva Egernek, hogy elmondják, mennyire hatott rájuk A döntés, miként segített feldolgozni múltjukat és fájdalmukat, s egyúttal arra kérték a szerzőt, írjon egy még gyakorlatiasabb kötetet. Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket. A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat - mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés -, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel. Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet
Vypredané
1,13 € 11,29€

dostupné aj ako:

  • 5 /5

Az ajándék - 12 életmentő lecke


A döntés című sikerkönyv szerzőjének új, inspiráló és gyakorlati tanácsokat tartalmazó kalauza segít, hogy megszabaduljunk a romboló mintáinktól és bénító gondolatainktól, s ezáltal szabadon élvezhessük az életet. Edith Eva Eger elsöprő erejű első könyve, A döntés azt mutatja be, hogy a szerző miként élte túl a koncentrációs tábort, miként dolgozta fel annak traumáját, és hogyan tudott lélekben is szabaddá válni. A világ legkülönbözőbb tájairól több ezer olvasó írt Edith Eva Egernek, hogy elmondják, mennyire hatott rájuk A döntés, miként segített feldolgozni múltjukat és fájdalmukat, s egyúttal arra kérték a szerzőt, írjon egy még gyakorlatiasabb kötetet. Az ajándékkal Eger olyan kézikönyvet nyújt át olvasóinak, amely szelíden bátorít bennünket mindazon gondolataink és viselkedésünk megváltoztatására, amelyek a múltban gúzsba kötöttek bennünket. A legrosszabb börtön ugyanis nem a nácik lágere volt, hanem az a börtön, amit Edith Eva Eger maga épített fel saját elméjében. A szerző bemutatja a leginkább bilincsbe verő érzelmi és lelki állapotokat - mint a félelem, a gyász, a düh, a titkolózás, a stressz, a bűntudat, a szégyen és az elkerülés -, valamint azokat az eszközöket, amelyeknek a segítségével megküzdhetünk ezekkel. Saját és pácienseinek életéből vett példák segítségével minden fejezetben egy-egy gondolatébresztő kérdést jár körül. Mélységes empátiával, lényeglátással és humorral megírt kötetében a szerző rámutat arra, mindannyian sérülékenyek vagyunk, és mindannyian ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe. Az ajándék bátorít és segít bennünket, hogy kitörhessünk az önmagunk építette börtönből, feldolgozzuk traumáinkat és élvezzük az életet
Vypredané
11,29 €

A rózsaszín ruha


Az Egyasszony szerzőjének legújabb tárcanovellái a körülöttünk lévő világról szólnak: nőkről és férfiakról, anyákról és lányaikról, feleségekről és férjekről, gyerekekről és felnőttekről, Nagykörúton innen és túl. Péterfy-Novák Éva éles szemmel fedezi fel a repedéseket a kirakatüvegen, és szókimondóan, ám humorral és empátiával tárja azokat olvasói elé.
Vypredané
11,29 €

Julie könykuckója


A könyvárus lány című regényben megismert Julcsi elvesztette szüleit az 1956-os forradalomban, nővére, Gitta pedig nyomtalanul eltűnt. Amerikában talál új otthonra, családra és igaz barátnőre, a lángvörös hajú, nagyszájú, nyughatatlan, magyar származású Ágira. A két lány együtt éli meg a kamaszkor örömeit és bánatait, és vág neki a felnőtt létnek. Ági újságíró lesz, Julcsi pedig valóra válthatja gyerekkori álmát: saját könyvesboltjában árulhatja a szívének oly kedves irodalmi műveket. Aztán az élet és a történelem úgy hozza, hogy útjuk egy időre elválik. A kalandvágyó Ági Saigonból tudósít a vietnámi háborúról, Julcsi pedig egy titokzatos levél és fénykép hatására Budapestre utazik, hogy annyi év után megpróbálja felkutatni a nővérét. Mire visszatérnek Amerikába, mindketten szegényebbek számos illúzióval, de Julcsi új könyvesboltjának, a Julie Könyvkuckójának a megnyitása új kezdetet jelenthet. A mozgalmas és felejthetetlen hatvanas évek lassan a végükhöz közelednek. Vajon a két lány, aki az átélt élmények hatására visszavonhatatlanul felnőtté érik, megtalálja-e a mindvégig máshol keresett boldogságot?
Vypredané
12,90 €

Mi, magyarok a századelőn - 51 szenvedélyes történet


Ki volt a magyar Rómeó és Júlia? Hogyan buktatta le egy fent felejtett álbajusz a bankrabló banditákat? Milyen szenzációs lélekvándorlás tartotta lázban a '30-as években a magyarokat? Ki volt a mozi első áldozata? Miféle pofonokat osztogatott Czája József? Az Újságmúzeum és a Mi, magyarok szerzője, Sal Endre ezúttal a századelő Magyarországának izgalmas, elfeledett történeteit gyűjtötte csokorba, amelyek egyszerre egzotikusan távoliak és otthonosan ismerősek. Rácsodálkozhatunk a száz évvel ezelőtti világ mára furcsának ható szokásaira, viseleteire, reakcióira, ugyanakkor láthatjuk, hogy az emberi lélek alapvető mozgatórugói, a szenvedély, a hűség, a hit és az ármány mennyire állandóak - boldogság utáni vágyunk és esendőségünk mit sem változott az évtizedek során. Csodálatos korabeli fotók és illusztrációk teszik teljessé a történeteket és hozzák még közelebb hozzánk nagyszüleink, dédszüleink hétköznapjait. "Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb, mint az élet. Mindig szép és mindenütt. [...] Az élet szent, szép, hatalmas és értékes valami. A sárban is szép, a szűz havasi tetőn is. Mert mélység és magasság az élet." Ady Endre
Vypredané
19,35 €

Zarah álma - puha borítós


Náray Tamás Zarah-trilógiájának záró­kötete olyan, mint egy mediterrán tengeröböl a vihar előtti szélcsendben. Gyönyörű élénk szí­nek, ragyogás, nyugalom - de ez csak a felszín. A mélyben sötétség, titkok és ismeretlen ragado­zók úsznak, a látóhatár szélén pedig felsorakoztak már a sötét fellegek. Zarah-t felkavaró álmok gyötrik, melyek egy­részt különös egyezést mutatnak a valósággal, másrészt egy párhuzamos valóság körvonalai rajzolódnak ki belőlük... Egy gibraltári hajókirándulás váratlan fordulatot hoz, melynek követ­keztében Zarah a szó szoros értelmében követni kezdi az álmait. Feltűnik egy különös házaspár, akiknek semmiféle múltja nincs. Zarah unoká­jának halotti bizonyítványa viszont rejtélyes mó­don köddé válik. A család olyan útra sodródik, melynek végén alapjaiban változik meg az élete. Vajon elég hinni a feltámadásban ahhoz, hogy megtörténjen?
Vypredané
16,13 €
  • 5 /5

Virágszál


Ármány és szerelem, versengés és gyűlölködés, politikai konspiráció és gyilkosság. 1902. újév estéje. Az irgalmasrendi kolostorban megszólal a csengő. Amikor Kornélia nővér, az idős apáca ajtót nyit, egy kis batyut talál a küszöbön... Urbán Flóra, egy gazdag budai ügyvéd elkényeztetett, önfejű lánya beleszeret a költői álmokat dédelgető, nagyravágyó, jóképű boltossegédbe. Tudja, hogy a házasságba az apja nem egyezne bele, ezért a lány nemtelen eszközökhöz folyamodik. Terve azonban nem válik be, sőt: tragédiák sorozatát indítja el. Néhány évvel az eset után Flóra igyekszik rendezni az életét, és férjhez megy. A múlt azonban mintha ismételné önmagát: Flóra nevelt fia bejelenti, hogy nősülni készül, és a választottja egy ápolónő. Flóra, aki egykor mindent megtett volna egy egyszerű boltossegédért, most mindent elkövet, hogy megakadályozza a rangon aluli házasságot... Fábián Janka mesterien szövi a 20. század hajnalán játszódó, szenvedéllyel, túlfűtött érzelmekkel, meglepő fordulatokkal teli romantikus történet szálait.
Vypredané
12,90 €

Frida szerelme - Egy mindent elsöprő szenvedély története


A nő teste egyszer már összetört, egyszer már táncolt a halállal, mégis az életet hívja minden túlzó mozdulatával, gesztusával. Mocskos szájú, tequilát vedel, szeret nyíltan beszélni a szexről, politikai tüntetésekre jár. A festés számára menedék, ablak önmagára, az őt körülvevő világra. A férfi teste mázsás, feltűnő, egyszerre csúnya és mégis elbűvölő. Kielégíthetetlen, végzetes csábító, harsány, nagy étvágyú ember, aki nem tud és nem is akar korlátot szabni a vágyainak. Húsz évvel idősebb a nőnél. A festés számára tanítás, hatalmas freskóin marxista üzenetek harsognak. Frida Kahlo és Diego Rivera. Két utolérhetetlen mexikói művész, két rendkívül erős egyéniség, az aprócska baba és a varangyképű óriás, akik szenvedélyesen, vad indulattal szerették egymást huszonöt viharos éven keresztül. Szenvedélyük egyszerre volt pusztító és inspiráló, felszabadító és megbéklyózó. A Frida szerelme egy vibráló, lázadó, halállal dacoló nő és egy mindent elsöprő szerelem története, amelyhez a 30-as évek nyüzsgő, eleven Mexikója és New Yorkja nyújt festői hátteret. - Az a gond, hogy Diego azt szeretné, ha az egész világ, az egész évszázad szeretné. - És te, Frida? - Én azt akarom, hogy Diego Rivera szeressen.
Vypredané
12,90 €

A Boleyn örökség


Jane Seymour halála után VIII. Henrik ismét házasodni készül. A kiszemelt ara a protestáns Klevei Anna hercegnő, mert a klevei hercegség hasznos szövetségese lehet Angliának a német-római császárral folytatott területi vitában. Anna kedves, őszinte fiatal nő, aki igyekszik beilleszkedni az udvar nyüzsgő életébe, ahol mindenki árgus szemmel figyeli. Az elhízott, kiszámíthatatlan, férfierejét vesztett zsarnok király azonban hamar kiábrándul belőle, és nem sokkal a házasság után már szemet is vet Anna egyik udvarhölgyére, Katherine Howardra. Így a gyönyörű, hamvas lányt, aki nem fukarkodik a hízelkedéssel és a kacér pillantásokkal, hamarosan Katalin királynéként rajongják körül az udvaroncok. Lady Jane Boleyn rangidős udvarhölgyként már a korábbi két királynét is szolgálta, s mindenről tud, ami az udvarban történik. A lelkét óriási teher nyomja: az ő közreműködésével ítélték halálra sógornőjét, Boleyn Annát, és a tulajdon férjét, George Boleynt. Most ismét hasonló szerepet szánnak neki, Henrik ugyanis Howard Katalintól is szabadulni akar. A három nő így rettegve várja, milyen sors vár rájuk - kegyelem vagy a hóhér bárdja...
Vypredané
13,87 €

Egyasszony


Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve... Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak. Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól - egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar. A könyvből 2015-ben nagy sikerű monodrámát vitt színre az Orlai Produkciós Iroda és a Füge.
Vypredané
11,93 €

Adél és Aliz


Ármány és szerelem, versengés és gyűlölködés, politikai konspiráció és gyilkosság. Az izgalmas és váratlan fordulatokban bővelkedő történet középpontjában Adél és Aliz barátsága áll. A szűkös körülmények között nevelkedő, félárva Adél talpraesett, akaratos teremtés, aki a hazugságtól sem riad vissza, hogy céljait elérje. A szép, szőke bárókisasszony, Szendrey Aliz szelíd és jószívű, mindenki kedvence. Egy bentlakásos nevelőintézetben ismerik meg egymást, és nem sejtik, hogy sorsuk akkor is egymásba fonódik majd, amikor ezt már egyáltalán nem akarják. A kommün, a trianoni megrázkódtatás, a gazdasági világválság fenekestül forgatja fel a társadalmi rendet és az emberi viszonyokat. Az arisztokrata néhány hónap leforgása alatt elveszítheti mindenét, az angyalföldi proletárfiúból lett illegális kommunista, majd kettős ügynök pedig nemcsak vagyonra, hanem hatalomra is szert tehet.
Vypredané
12,90 €

Az utolsó reggel Párizsban - Valóságos regény I-II. kötet


NÁRAY TAMÁS önéletrajzi ihletésű könyve lenyűgöző karriertörténet, fordulatos nevelődési regény, melyben Dárnay Dávid hosszú utat jár be, míg a szocialista Magyarországról indulva nemzetközi hírnévre tesz szert... "Ha feladod a céljaidat, és lemondasz a vágyaidról, csak azért, mert pillanatnyilag kilátástalannak látod a helyzetet, tudnod kell, hogy ezzel elárulod az életed. És ezek után nem csodálkozhatsz azon, hogy a saját sorsod bánik majd veled úgy, mint az ellenségével."
Vypredané
17,74 €