Libri Könyvkiadó

vydavateľstvo

Agrárbárók


André Calvit és kislányát a nyílt utcán akarják megölni Nizzában. Egyetlen másodperc az egész, de André élete gyökeresen megváltozik. Pár napon belül Kelet-Ukrajnában, a háború kellős közepén találja magát. Eközben magyar agrárbárók kiárusítják az országot az oroszoknak. Kapzsi hazárdjátékot űznek Magyarország sorsával! Félő, hogy az Egyesült Államok és Oroszország konfliktusában a hintapolitikával próbálkozó magyar miniszterelnök az országot ismét "a történelem vesztes oldalára" állítja. Dúl az ukrán háború, és Magyarországot közben a NATO-ból is kizárhatják. André Calvire ezúttal szinte reménytelen küldetés vár, mert Ukrajnában először azokat kell elkapnia, akik megpróbálták likvidálni... Frei Tamás nagy sikerű akcióthrillerei a hatalomról és a pénzről, a politikai és érzelmi játszmákról szólnak. A szerző mesteri módon keveri a fikciót a valósággal, miközben izgalmas történetbe csomagolva tárja elénk a világpolitika mindig aktuális kérdéseit, és egészen elképesztő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Az események sodrában ráadásul bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé: megismerjük, miként köttetnek meg a tisztességtelen és korrupt politikai alkuk, hogyan gondolkodnak valójában a történelmet alakító kulcsszereplők.
U dodávateľa
19,72 €

A megmentő


Az orosz alvilág elől menekült Budapestről. Aztán a francia idegenlégió legendás mesterlövésze lett. André Calvi, akivel egy zűrös afrikai ország fővárosában találkozunk, amikor épp célba veszi a Kreml örökké rejtőzködő, rettegett fegyverkereskedőjét... A szálak Teheránon át egészen Budapestig vezetnek, a hidegháború idején elrejtett orosz miniatombombák rejtekhelyéig. Oligarchák, miniszterek, egy gyönyörű magyar nő Londonban, titkosügynökök, és egy elsöprő szerelem története - minden adott egy letehetetlenül izgalmas kémregényhez, ahol végül pár másodpercen múlik szinte minden... Frei Tamás nagy sikerű akcióthrillerei a hatalomról és a pénzről, a politikai és érzelmi játszmákról szólnak. A szerző mesteri módon keveri a fikciót a valósággal, miközben izgalmas történetbe csomagolva tárja elénk a világpolitika mindig aktuális kérdéseit, és egészen elképesztő összefüggésekre irányítja rá a figyelmet. Az események sodrában ráadásul bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé: megismerjük, miként köttetnek meg a tisztességtelen és korrupt politikai alkuk, hogyan gondolkodnak valójában a történelmet alakító kulcsszereplők.
U dodávateľa
19,72 €

Kutyával lesz teljes az életed


„A kutya az egyetlen az egész földkerekségen, ami jobban szeret téged önmagánál.” Elias Weiss Friedman (The Dogist) kutyarajongóként és fotósként évtizedek óta tanulmányozza a kutyákat és gazdáikat, és egy látszólag egyszerű következtetésre jutott: A kutyák jobbá teszik az emberek életét. Nagyobb értelmet adnak a létezésünknek, és teljesebbé teszik a mindennapjainkat. Megtanítanak bennünket arra, hogyan legyünk a legjobb változatai önmagunknak: önismeretre ösztönöznek, türelemre és mélyebb kapcsolatok kiépítésére buzdítanak minket, és emlékeztetnek a cél és a felelősség fogalmára. Életünk során folyamatosan keressük ezeket a dolgokat, noha a többségük máris ott van előttünk: a kutyáinkban. A Kutyával lesz teljes az életed bájos humorral fűszerezve, őszinte elköteleződéssel vallja, hogy a kutyák nem csupán családtagjaink és barátaink, hanem pótolhatatlan lények is, akik határtalan szeretetet adnak, és képesek helyreállítani felborult életünk egyensúlyát. „Néha nehezemre esik tömören tolmácsolnom a Dogist küldetését. Nemrég megállított egy nő a parkban, hogy elmondja, mennyire értékeli az évek során végzett munkámat. Beszéltünk egy kicsit, aztán búcsúzóul megkaptam tőle a legszebb bókot: „Azt teszed, ami a fontos.” Ez igaz, de nem az én igazságom. A kutyáké. Ők tudják, mi a fontos. Tudják, hogy az életben nem az számít igazán, mivel tereljük el a figyelmünket, mivel nyugtatjuk magunkat és hogyan húzzuk a strigulákat, hanem a kapcsolatunk önmagunkkal és egymással. A kutyák ösztönösen tudják, hogy a tegnap elmúlt, a holnap pedig tán el se jön, az egyetlen idő, ami igazán számít, az a jelen. Minden kutya, akivel találkoztam és megosztom ezt a világot, a szerető, horkoló, vedlő és odabújós példája, hogy az élet jobb velük. Az én életemben, és annak a több ezer embernek az életében, akivel találkoztam, a kutyák hozták a legnagyobb változást.”
U dodávateľa
15,49 €

Kutyával lesz teljes az életed


"A kutya az egyetlen az egész földkerekségen, ami jobban szeret téged önmagánál."Elias Weiss Friedman (The Dogist) kutyarajongóként és fotósként évtizedek óta tanulmányozza a kutyákat és gazdáikat, és egy látszólag egyszerű következtetésre jutott:A kutyák jobbá teszik az emberek életét.Nagyobb értelmet adnak a létezésünknek, és teljesebbé teszik a mindennapjainkat. Megtanítanak bennünket arra, hogyan legyünk a legjobb változatai önmagunknak: önismeretre ösztönöznek, türelemre és mélyebb kapcsolatok kiépítésére buzdítanak minket, és emlékeztetnek a cél és a felelősség fogalmára. Életünk során folyamatosan keressük ezeket a dolgokat, noha a többségük máris ott van előttünk: a kutyáinkban.A Kutyával lesz teljes az életed bájos humorral fűszerezve, őszinte elköteleződéssel vallja, hogy a kutyák nem csupán családtagjaink és barátaink, hanem pótolhatatlan lények is, akik határtalan szeretetet adnak, és képesek helyreállítani felborult életünk egyensúlyát."Néha nehezemre esik tömören tolmácsolnom a Dogist küldetését. Nemrég megállított egy nő a parkban, hogy elmondja, mennyire értékeli az évek során végzett munkámat. Beszéltünk egy kicsit, aztán búcsúzóul megkaptam tőle a legszebb bókot: "Azt teszed, ami a fontos." Ez igaz, de nem az én igazságom. A kutyáké. Ők tudják, mi a fontos. Tudják, hogy az életben nem az számít igazán, mivel tereljük el a figyelmünket, mivel nyugtatjuk magunkat és hogyan húzzuk a strigulákat, hanem a kapcsolatunk önmagunkkal és egymással. A kutyák ösztönösen tudják, hogy a tegnap elmúlt, a holnap pedig tán el se jön, az egyetlen idő, ami igazán számít, az a jelen. Minden kutya, akivel találkoztam és megosztom ezt a világot, a szerető, horkoló, vedlő és odabújós példája, hogy az élet jobb velük. Az én életemben, és annak a több ezer embernek az életében, akivel találkoztam, a kutyák hozták a legnagyobb változást."
Na stiahnutie
10,14 €

Nehézsúlyú szépség


Annie 34 éves, kétszáz kilós szűz, aki reménytelen magányban tengeti napjait. Egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a rámenős tévés szerkesztő, Camilla, aki a bizalmába férkőzve meggyőzi, hogy vegyen részt az ország legnépszerűbb fogyókúrás valóságshow-jában. A műsorkészítők kényszerközösségébe csöppenve azonban hamar kiderül, hogy senki sem egészen azt akarja, amire szerződött: Annie csak egy barátnőt akar, az állandó pénz- és evészavarokkal küzdő műsorvezető, Johanna bármit megtenne, hogy felfigyeljenek rá, a producer, Jarmo pedig kizárólag arra koncentrál, hogy kiszabadítsa lányát iskolai bántalmazói karmaiból. Moa Herngren szatirikus, lélektani fordulatokkal teli regénye kíméletlen őszinteséggel világít rá, mi marad az emberből, ha mindenét kiszolgáltatja egy cinikus, profitorientált gépezetnek - de azt is megmutatja, hogyan lehet kiszabadulni egy olyan rendszerből, ahol a sebezhetőség merő árucikk, a siker nem több látszatnál, a lájkok és szívecskék pedig kizárólag az öncsalás eszközei.Annie csak abban volt biztos, hogy már a bilin ülve is kövérnek érezte magát.Talán ideje lenne meghalnia? De vajon elférne egy koporsóban, ha megölné magát?Túl kövér a halálhoz. Van ilyen?"Moa Herngren (1969) a családi drámák mestere. Forgatókönyvíróként többek közt a Patchwork család című Netflix-sorozat társszerzője, újságíróként az Elle magazin svéd kiadásának egykori főszerkesztője, íróként pedig A válás, Az anyós és Az örökség szerzőjeként ismerheti a magyar olvasó.
Na stiahnutie
10,14 €

Te meg én


Adam és Jules csaknem huszonöt éve házasok, kicsit belesüppedtek a megszokásba, és a jövő – őszintén szólva – nem sok izgalmat tartogat számukra. Egy nap azonban Adam megtalálja azokat a régi magnókazettákat, amelyekre a kedvenc számaikat vették fel, amikor Julesszal egymásba szerettek. Hirtelen sugallatra leporolja régi, de valamilyen csoda folytán még működő kazettás magnóját, belehelyezi az egyik kazettát, megnyomja a lejátszás gombot – és ekkor valami egészen elképesztő dolog történik. Szó szerint visszacsöppen a múltba. Így derül ki, hogy minden egyes kazetta visszaröpíti őket abba az évbe, amikor a válogatás készült, ezáltal újra átélhetik az első szerelem semmihez sem fogható csodáját és közös múltjuk meghatározó eseményeit. Hamarosan rájönnek azonban, hogy az időutazás nemcsak izgalmakat, hanem veszélyeket is rejteget: egy idő után már abban sem lehetnek biztosak, hogy visszatalálnak-e valaha a tökéletlen, mégis csodálatos valós életükhöz, vagy esetleg örökre elveszítik egymást…
Na sklade 1Ks
16,90 €

Te meg én


Adam és Jules csaknem huszonöt éve házasok, kicsit belesüppedtek a megszokásba, és a jövő - őszintén szólva - nem sok izgalmat tartogat számukra.Egy nap azonban Adam megtalálja azokat a régi magnókazettákat, amelyekre a kedvenc számaikat vették fel, amikor Julesszal egymásba szerettek. Hirtelen sugallatra leporolja régi, de valamilyen csoda folytán még működő kazettás magnóját, belehelyezi az egyik kazettát, megnyomja a lejátszás gombot - és ekkor valami egészen elképesztő dolog történik.Szó szerint visszacsöppen a múltba.Így derül ki, hogy minden egyes kazetta visszaröpíti őket abba az évbe, amikor a válogatás készült, ezáltal újra átélhetik az első szerelem semmihez sem fogható csodáját és közös múltjuk meghatározó eseményeit.Hamarosan rájönnek azonban, hogy az időutazás nemcsak izgalmakat, hanem veszélyeket is rejteget: egy idő után már abban sem lehetnek biztosak, hogy visszatalálnak-e valaha a tökéletlen, mégis csodálatos valós életükhöz, vagy esetleg örökre elveszítik egymást... 
Na stiahnutie
10,98 €

A japán életstílus


Gyönyörűen illusztrált útmutató a boldogabb, kiegyensúlyozottabb élethezHogyan lehetünk elégedettebbek, egészségesebbek és tudatosabbak napról napra? Hogyan lelhetünk rá az életünk értelmére? Hogyan találhatjuk meg a nyugalmat a mindennapok sodró zűrzavarában?Ez a könyv szemléletesen mutatja be azokat a gyakorlati, könnyen megvalósítható módszereket és szokásokat, amelyek szerte a világon ismertté és népszerűvé tették a japán életstílust. Tedd jobbá az életed azáltal, hogy követed a vabi-szabi (a mulandóság szépsége), a kincugi (a tökéletlenség elfogadása) vagy a kaizen (a folyamatos fejlődés) filozófiáját. Receptgyűjtemény, életmódtippek sokasága és számos kreatív ötlet segít a megvalósításban.
Na stiahnutie
12,11 €

A remény könyvei


1918, Blérancourt, Franciaország. Zajlik az első világháború: az ellenséges csapatok mindent leromboltak, a civilek éheznek. Erre a kietlen vidékre érkezik meg Jessie Carson, hogy a milliomos örökösnő, Anne Morgan önkénteseihez csatlakozva segítse a francia falvak újjáépítését. Jessie küldetése nem egyszerű: újra kell szerveznie az elpusztított könyvtárakat, de ami még fontosabb, vissza kell csempésznie a szépséget és az örömöt a sokat szenvedett lakosság, s főként a gyerekek életébe.1987, New York, Egyesült Államok. Wendy Peterson fáradhatatlanul keresi a tökéletes témát első regényéhez. Egy nap különleges dokumentumokra bukkan, amelyekből egy ismeretlen szervezet története rajzolódik ki. Wendyt elvarázsolja a hetven évvel korábban élt nők bátorsága, különösen egy név ragadja meg a figyelmét: Jessie Carson. Lázas kutatásba kezd, hogy megismerje a kivételes könyvtáros életét, Jessie-nek azonban egy ponton nyoma vész...Vajon ki volt ez az elszánt nő, aki reményt vitt a reménytelenségbe?"- Hívhatunk Kitnek? - kérdezte Lewis.Még sosem volt becenevem, és a Kit barátságosabban hangzott a Carsonnál. Kényelmetlen volt a figyelem középpontjában állni, ezért csak bólintottam beleegyezésem jeléül.Miss Morgan ezüstbrosst húzott elő a zsebéből. Akkor vettem észre, hogy minden lány ilyet visel.- Egy griffmadár - mondta. - A jelképünk.A legendás állat - félig oroszlán, félig sas, a bölcsesség és a bátorság szimbóluma - jól illett a csapathoz. Kihúztam magam, amíg Miss Morgan feltűzte a brosst a hajtókámra. Az összes könyvtárosjelölt közül engem választott. Meg fogom találni a módját, hogy elhozzam a változást az itteniek életébe. A könyvek hidak, mondta apám gyerekkoromban. Megmutatják az utat a többi ember felé. A markomba szorítottam a zsebkendőjét a zsebemben, és végigsimítottam a hímzett monogramon: S. C., Samuel Carson.- A könyvtárosunkra! - mondta Miss Morgan.Mindenki felemelte a poharát.- Kitre! - rikkantotta Lewis.- Most már közénk tartozol - tette hozzá Breckie."
Na stiahnutie
10,98 €

Az agy újrahuzalozása


Azt gondolod magadról, hogy nem vagy elég jó?Negatív narratívát alakítottál ki magadról, és nem tudsz rajta változtatni?A káros hiedelmeid visszatartanak attól, hogy kiteljesedj?Ha mindez igaz rád, akkor Az agy újrahuzalozása neked szól.Az elismert idegtudós, Nicole Vignola alapos elméleti háttérre támaszkodó, ugyanakkor közérthető stílusban megírt könyvéből megtudhatod, miért ismételjük öntudatlanul ugyanazokat a viselkedési mintákat, és hogyan törhetünk ki az ördögi körből. A tudomány legfrissebb kutatási eredményein túl a könyv egy gyakorlati eszköztárat is tartalmaz, amelynek segítségével- megváltoztathatod a viselkedési mintáidat,- csökkentheted a mindennapi stresszt,- és leküzdheted az önkorlátozó meggyőződéseidet.Valósítsd meg önmagad:változtasd meg az elméd,hogy megváltozzon az életedEz a könyv segít abban, hogy kilépjünk az ördögi körből, változtassunk a gondolkodásunkon, és tartós változást érjünk el három fázison keresztül. Az első fázisban feltérképezzük, hogyan tudjuk elengedni azt, ami megnehezíti az életünket. Szó lesz a jó és rossz stresszről, arról, hogyan tudjuk szabályozni a központi idegrendszert, és megvizsgáljuk az agy működését, hogy elkezdhessünk tenni a változásért. Megmutatom, miért a negatív dolgokra fókuszál az agyunk, és hogyan tudunk ezen változtatni. A második fázisban kezdődik majd az igazi munka, az agy hardverének módosítása, és ha követjük a tudatalatti újrahuzalozásának hét lépését, akkor képesek leszünk javítani a belső narratívánkon. A harmadik fázisban azt mutatom meg, hogyan támogathatjuk a hardverünket a tartós változás érdekében. Ebben az utolsó fázisban megérthetjük, hogyan lehetünk a lehető legjobban, és hogyan tehetjük ezt az állapotot mindennapossá.Végigkísérem az olvasót ezen az utazáson, a tudomány és a valós életből vett példák segítségével megmutatom, hogyan változik az agy, és mit jelent ez számunkra a valóságban. Ez a könyv interaktív kisokos, amelyet úgy állítottam össze, hogy minden fejezet első része tartalmazza a lényegi információt, amit aztán tudományosabb részletek követnek azok számára, akik alaposabban is el szeretnének mélyedni a témában."Te vagy életed legcsodálatosabb projektje."
Na stiahnutie
10,42 €

Szerelem Londonban


Amikor megérkezik Londonba, Felicity szeme előtt három cél lebeg: hogy meglátogassa az édesanyját, fejlessze az angoltudását, és elvégezze a titkárnőképző tanfolyamot.Valójában van egy negyedik célja is: hogy megtalálja az igazit.Az anyjával gyakran összezördülnek, és nagyon hiányzik neki a kissé kaotikus, de szeretetteli provence-i otthona és a népes család, amelyet ott hagyott. De csak egy évig kell kibírnia, biztatja magát, aztán visszamehet Franciaországba, és festő lehet belőle.A véletlen azonban úgy hozza, hogy egy napon a Temze partján belebotlik a legérdekesebb fiatalemberbe, akivel valaha találkozott.Oliver egy hajón lakik, furcsa munkái vannak, és amikor ideje engedi, iszapbúvárként kincset keres a folyóban. Hamar kiderül, hogy a vonzalom kölcsönös, de Felicity tudja, hogy az édesanyja nem ilyen férfit képzel mellé, úgyhogy ezt a csatát még meg kell vívnia...
Na stiahnutie
10,98 €

Vállald fel bátran a boldogságot


v„Ne feledjük! Épp azért, mert nem látjuk, azért alakíthatjuk mi magunk a sorsunkat.” Kisimi Icsiró és Koga Fumitake szerzőpáros a többmilliós példányszámban elkelt Vállald fel bátran önmagad után új könyvében sokkal gyakorlatiasabban közelíti meg a boldogság elérésének kérdését. A korábban megismert két szereplő visszatér: a fiatalember ismét felkeresi a filozófust, mert útmutatásra van szüksége. Hogyan valósíthatóak meg a filozófustól tanult alapelvek a hétköznapi életben? Mit tehetünk konkrétan a boldogságért? Hogyan váltható az elmélet tettekre? A válasz egyszerű: a boldogság soha nem cél, hanem a jelenben folyamatosan meghozott tudatos döntés, amelyhez nélkülözhetetlen a múlt terheinek és mások elvárásainak elengedése. Csak az énközpontú szemléletünkön felülemelkedve teremt¬hetjük meg azt az életet, amelyet valóban élni szeretnénk. A Vállald fel bátran a boldogságot iránytűként szolgálhat ahhoz, hogyan tanulhatjuk meg szeretni önmagunkat, miként vállalhatjuk fel az életünk feladatait, és főképp: hogyan lehetünk elég bátrak a szeretethez. A szerzőpáros korábban megjelent kötete: Vállald fel bátran önmagad, Libri Könyvkiadó, 2025  
Na stiahnutie
10,14 €

Vállald fel bátran a boldogságot


„Ne feledjük! Épp azért, mert nem látjuk, azért alakíthatjuk mi magunk a sorsunkat.” Kisimi Icsiró és Koga Fumitake szerzőpáros a többmilliós példányszámban elkelt Vállald fel bátran önmagad után új könyvében sokkal gyakorlatiasabban közelíti meg a boldogság elérésének kérdését. A korábban megismert két szereplő visszatér: a fiatalember ismét felkeresi a filozófust, mert útmutatásra van szüksége. Hogyan valósíthatóak meg a filozófustól tanult alapelvek a hétköznapi életben? Mit tehetünk konkrétan a boldogságért? Hogyan váltható az elmélet tettekre? A válasz egyszerű: a boldogság soha nem cél, hanem a jelenben folyamatosan meghozott tudatos döntés, amelyhez nélkülözhetetlen a múlt terheinek és mások elvárásainak elengedése. Csak az énközpontú szemléletünkön felülemelkedve teremthetjük meg azt az életet, amelyet valóban élni szeretnénk. A Vállald fel bátran a boldogságot iránytűként szolgálhat ahhoz, hogyan tanulhatjuk meg szeretni önmagunkat, miként vállalhatjuk fel az életünk feladatait, és főképp: hogyan lehetünk elég bátrak a szeretethez.
U dodávateľa
15,49 €

Szerelem Londonban


Amikor megérkezik Londonba, Felicity szeme előtt három cél lebeg: hogy meglátogassa az édesanyját, fejlessze az angoltudását, és elvégezze a titkárnőképző tanfolyamot. Valójában van egy negyedik célja is: hogy megtalálja az igazit. Az anyjával gyakran összezördülnek, és nagyon hiányzik neki a kissé kaotikus, de szeretetteli provence-i otthona és a népes család, amelyet ott hagyott. De csak egy évig kell kibírnia, biztatja magát, aztán visszamehet Franciaországba, és festő lehet belőle. A véletlen azonban úgy hozza, hogy egy napon a Temze partján belebotlik a legérdekesebb fiatalemberbe, akivel valaha találkozott. Oliver egy hajón lakik, furcsa munkái vannak, és amikor ideje engedi, iszapbúvárként kincset keres a folyóban. Hamar kiderül, hogy a vonzalom kölcsönös, de Felicity tudja, hogy az édesanyja nem ilyen férfit képzel mellé, úgyhogy ezt a csatát még meg kell vívnia…
U dodávateľa
16,90 €

A remény könyvei


1918, Blérancourt, Franciaország. Zajlik az első világháború: az ellenséges csapatok mindent leromboltak, a civilek éheznek. Erre a kietlen vidékre érkezik meg Jessie Carson, hogy a milliomos örökösnő, Anne Morgan önkénteseihez csatlakozva segítse a francia falvak újjáépítését. Jessie küldetése nem egyszerű: újra kell szerveznie az elpusztított könyvtárakat, de ami még fontosabb, vissza kell csempésznie a szépséget és az örömöt a sokat szenvedett lakosság, s főként a gyerekek életébe. 1987, New York, Egyesült Államok. Wendy Peterson fáradhatatlanul keresi a tökéletes témát első regényéhez. Egy nap különleges dokumentumokra bukkan, amelyekből egy ismeretlen szervezet története rajzolódik ki. Wendyt elvarázsolja a hetven évvel korábban élt nők bátorsága, különösen egy név ragadja meg a figyelmét: Jessie Carson. Lázas kutatásba kezd, hogy megismerje a kivételes könyvtáros életét, Jessie-nek azonban egy ponton nyoma vész… Vajon ki volt ez az elszánt nő, aki reményt vitt a reménytelenségbe?
Na sklade 1Ks
16,90 €

Az udvarház titka


„Minden szó, minden mondat Kelly Rimmer tehetségéről árulkodik: gyönyörűen és részletgazdagon meséli el ezt az érzelmes, megrázó történetet, mely az utolsó oldalig fogva tartja az olvasót…" – Julia KellyA válása után Fiona új életet akar kezdeni: visszatér gyerekkori otthonába, ahol szeretett nagybátyja, Tad, a híres író élt és alkotott. A hatalmas udvarházban – amelyről az a hír járja a városban, hogy kísértetek lakják – semmi sem változott az évtizedek során. Ezért Fiona úgy dönt, felújíttatja a nagyon rossz állapotban lévő épületet.Rendrakás közben egy titokzatos könyvre bukkan a házi könyvtár egy rejtett zugában. A regény felkelti a figyelmét, és az első pár oldal után teljesen magába szippantja. A megrendítő családi sagában a szerelemé, a veszteségé, az árulásé a főszerep, ráadásul Fiona legnagyobb megdöbbenésére a saját múltjára ismer a lapokon kibontakozó történetben. De ahogy a fikció és a valóság közötti határok elmosódnak, Fionában felmerül a kérdés: vajon az igazi titok az ősi udvarház falai között rejlik, vagy egy olyan könyv lapjain, amely mintha szándékosan választotta volna őt olvasójául?„- Azt hiszed, ismered ezt a házat – vág a szavamba. Remeg az orrcimpája. – Nagyon biztos voltál benne, hogy már mindent tudsz, amit tudni lehet róla. Nos, most itt leszel egyes-egyedül, és akkor talán végre megérted.Sarkon fordul, hogy távozzon. Csupa libabőr vagyok, ahogy a hideg végigfut a hátamon. Utánamegyek.– Mit értek meg, anyu? – kérdezem.Megfordul, rám néz, és nagyot sóhajt. Űzött a tekintete.– A múlt visszaköszön, Fiona. Őszintén remélem, hogy tudod, mit csinálsz."
Na stiahnutie
10,98 €