Medio Kiadó

Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző-gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felelősségével-felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető. (részlet, tradicio.org/hamvas nyomán)

A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: "A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű a kortársam" (részlet Dúl Antal Utószavából)

A feladat száz könyvet megmenteni. Most mindegy, hogy az ostromlott városból, vagy az ostromlott világból. Olyan száz könyvet, amelyből, ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani...

A Hamvas Béla által sorskatalógusnak nevezett hatalmas regényfolyamot, Bormester Mihály kalandos élettörténetét olvashatjuk a Karneválban. Regény? Bölcselet? Sorskatalógus? Regény vagy regényelméleti munka a Karnevál? Realista regény a filozófus ironikus és bölcs felhangjaival? Metafizikus világértelmezés regényes történettel körítve, illusztrálva? Mit jelent az, hogy a főhős élete ketté válik? Melyik melyik? És melyik az igazi? Van igazi? Hol kezdődik és mikor fejeződik be a Karnevál? A Karnevál alapszituációja szerint a regény elbeszélője Bormester Mihály, lejegyzője pedig az ügyvivő, az "agent spirituel", aki, mint később kiderül, az elbeszélést több helyen módosítja. A regény tehát kettejük közös műve. Másrészt a fejezetek közé ékelődő "függönybeszélgetések"-ben többször szó esik az imaginációról, ami az ügyvivő meghatározásában "a lélek esszenciális élete" . Az ember az imaginációval folytonosan teremti a valóságot, és ha az imagináció romlott, az általa teremtett világ szintén romlott lesz. A regény végén található névmutató előtt fontos megjegyzés áll: a regény összes szereplője imagináció.

Hamvast joggal lehet a legnagyobb magyar írónak tekinteni, és az esszéirodalom vonatkozásában is az élvonal élvonalában van. Mindent tudott írni, de mindenekelőtt esszét. Abban teljesen egyedülálló. Hamvas mindig ez is maradt elsősorban; ő író volt; első-, másod-, és harmadsorban is. Olyan író, aki mint tradicionális szerző-gondolkozó is teljes mértékben megállja a helyét, de aki irodalmi módon közelített, és az író-irodalmár felelősségével-felelőtlenségével kapcsolódott ezen tematikumokhoz. Ezért egy nagyon érdekes dolog alakult ki vele kapcsolatban, ugyanis Hamvas Bélát tisztelni lehet és tisztelni kell, követni azonban nem lehet. Ez nem kivitelezhető. (részlet, tradicio.org/hamvas nyomán)

A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: "A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű a kortársam" (részlet Dúl Antal Utószavából)

A kötet tartalma: -Első világháborús levelek -Levelek 1930-tól 1968-ig

A bor filozófiája az élet ünnepi perceinek, a derűnek, játéknak, önfeledt életörömnek apológiája. Ez a dionüszoszi mediterrán mámor világa, a méhes augusztusi délutánjainak félig éber, félig álmodó meditációja a diófa alatt, ez Orpheusz oldott, tiszta, csillogó derűje, ez az “idill” pillanata. Éppen, amire a tekintetünket egy pohár tüzes szekszárdi vagy zöldarany somlai felnyithatja. Hamvas Béla 1945 nyarán, egy Balatonberényben töltött rövid vakáció alatt írja A bor filozófiáját. A frontvonalak, gyűjtőtáborok, óvóhelyek megpróbáltatásaiból még éppen csak napfényre vergődő, elgyötört és kiéhezett nép első rezdülése azonban, milyen különös, nem a romok miatt érzett kétségbeesés, sokkal inkább a megújuló életöröm. Ez az életöröm hatja át A bor filozófiáját is. Hamvas azt írja, imakönyvet állít össze az ateisták számára. Mi az ateizmus? “Az absztrakt élet betegsége”. – Vallás ez is, mert vallása a legmegátalkodottabb szkeptikusnak és a materialistának is van. De rossz vallása. Hamvasnál azonban az ateizmus nemcsak hogy nem világnézeti-felekezeti kérdés, de még csak nem is elvont spekuláció arról, hogy az Isten hogyan és miképpen van, egylényegűségben-e a világgal, vagy magasan a teremtett lét fölött. Ez a kérdés éppúgy az ateistákra tartozik, mint az istentagadás, és ezekről se Jézus, se Buddha, se Lao-ce, se Hérakleitosz nem volt hajlandó beszélni. Mert ateista nemcsak a filozófiai reflexiókkal vagy anélkül élő materialista, és nemcsak a kartéziánus ész-idióta. Éppúgy lehet buzgó zsolozsmás, lehet ájtatos pietista, lehet napi áldozó. A kör széles. Nehéz lenne végigsorolni, hogy a világnézeti megszállottaktól a hipokrita “zugevőkig”, a hírnév, rang, hatalom, mammon őrültjeitől a megkövesedett szívű aszkétáig, a mániás higiénikustól a botránkozó prűdekig és az életmeggyötrőkig ki mindenki tartozik bele. A rossz vallás a “mámortalan létezés”. A jó vallás pedig (a “vita illuminativa”) magasabb józanságot jelent. A gyógyulás első lépése: Istent meglátni a kőben, fában, gyümölcsben, csillagban, szerelemben, ételben – borban. Amikor pedig az ember már csak a követ, fát, gyümölcsöt, csillagot, szerelmet, ételt és a bort látja, biztosan tudhatja, hogy a magasabb józanságra megérett. Miről ismerhető fel a jó vallás. Arról, hogy mer közvetlenül élni, és az életörömtől nem fél. Rendíthetetlen tudása van róla, hogy az életöröm nem tilos. Nem tilos, hanem – ahogy az evangélium mondja – ráadás. Nem cél, segítség. Ez a világ itt a válság és szétválasztás ideje és helye, ahol mindenkinek színt kell vallania. De akiben az eredeti rend helyreállt, törvényekre, tiltásra, aszkézisre aligha van szüksége. Az Isten, mondja Hamvas Béla, a főtt sonkában is benne van, hiszen “megértettem, hogy Brahman legmagasabb alakja a táplálék. E könyv a magyar borkincsnek nem átfogó leltára. Sem a botanikának, sem a gasztronómiának. Hamvas – ahogy más írásaiban is, mindig – kizárólag az emberi magatartás súlypontjaira, az alapokra koncentrál. A rendszerezés a tudós borászati szakkönyvek dolga. Az övé pedig, hogy az istentiszteletet előkészítse

A Hamvas Béla művei sorozat 26. kötete.

A Hamvas Béla művei sorozat 27. kötete.