Személyes Történelem

Gyermekkoromban a szerencsésebbek közé tartoztam, mert ritkán kaptam verést otthon. Csak olyankor, ha rossz fát tettem a tűzre, vagy rossz jegyet hoztam haza az iskolából. Ilyenkor anyám rohant a padlásfeljáróba a prakkerért, hogy jól elnáspángoljon vele, de én gyorsabb voltam nála, és apám lábánál húzódtam meg a kovácsműhelyben, a kohósalak mellett, a tűzfészek alatt. Apám sohasem bántott. A társaim közül nem volt mindenki ilyen szerencsés. A pechesebbeket nadrágszíjjal verte el az apja. A honvédségnél nekem is volt nadrágszíjam. Hozzám nőtt a huszonhat hónap alatt. Minden katona nagy becsben tartotta, mint én is, mert a szíj végére havonta egy-egy jelölés került, ami az idő múlását jelképezte. Ahogy teltek a hónapok, úgy kerültek rá a rovátkák. A szíjat leszereléskor mindenki hazavitte emlékbe. A könyvborító hátoldalára kerülő témán gondolkodva jutott eszembe a nadrágszíjam. Marika szkeptikusan kijelentette, hogy szerinte az már régen nincs meg. Én meg voltam győződve, hogy nincs igaza. Elindultam, hogy megkeressem. Egy kis idő múlva boldogan vittem, megmutatva neki, hogy lám: itt van a bizonyíték a honvédségnél eltöltött huszonhat hónapról. Ez a szíj leszerelés után évtizedekre a farmernadrágom fontos kelléke lett. Így került a könyv hátlapjára, ami nem csak a számomra, de minden katonaviselt férfi számára is szimbólummá vált. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szívesen kutakodnak egy tovatűnt világban, akiket érdekelnek a nagyszüleiknek és a szüleiknek az érzelmei, gondolatai, véleményük, örömük és bánatuk. A könyv nem két ember életrajza, csak huszonhat hónapot vesz górcső alá, ami mindkettejük számára meghatározó volt. Ezt a huszonhat hónapot erős érzelmi kitörések uralják. Mindkét szereplő kapaszkodókat keres, amit részint egymásban találnak meg, máskor pedig a humor, az önirónia ad vigaszt. "Gyönyörű álmom volt." - írja Gyuri a levelében. Az olvasó végre megnyugszik és elmosolyodik, hogy végre a honvédségnél történhet jó dolog is. "Azt álmodtam, hogy leszereltek gyomorfekéllyel!" Így kapjuk meg a választ a feltételezett jóra. A katonaságnál eltöltött huszonhat hónap alatt, két szerelmes egymásnak írt levelei által, keresztmetszetet kapunk nemcsak a katonaságról, hanem az egész kádári társadalomról is az 1960-70-es években.

A kávéházi cigányzene a mai napig szélsőséges érzelmeket ébreszt az emberekben. Vannak, akik dicsérik és a régi szép időket emlegetik fel, amikor még a prímás a fülükbe húzta a kedvenc nótájukat a terített asztalnál, míg mások elavultnak tartják. Szerintük nem felel meg korunk ízlésvilágának.Mégsem valószínű, hogy el fog tűnni, hiszen a több mint kétszáz éves „kávéházi cigányzene” igazi túlélő. Szerepéről, társadalomformáló és polgárosodást elősegítő hatásáról kevesen tudnak. Sikerei hozzájárultak Magyarország pozitív nemzetközi megítéléséhez, kulturális forradalmához, irodalmi pezsgéséhez. A hazai művészvilág nagyjai (Juhász Gyula, Ady Endre, Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza, Blaha Lujza és még sorolhatnánk) közül sokan barátkoztak cigányzenészekkel, de nemzetközi tekintélyek, uralkodók, zeneszerzők – többek között Mária Terézia, Erzsébet királyné, József főherceg, Liszt Ferenc, Debussy és Brahms – is rajongtak muzsikájukért.

Fülöp Hollósi Erika nagymamája hetvenhét évesen, gyönyörű betűkkel vetette papírra rendkívül színes, örömökben és bánatban egyaránt bővelkedő élettörténetét. Ezen a naplón alapszik ez a könyv, amelynek segítségével időutazást tehetünk egy rég letűnt korba. Megismerhetjük belőle a 19. század végi és a 20. század eleji bécsi és budapesti polgári életet.A sárvári cipészmester családjában született kislány hétéves korától Bécsben nevelkedett gyermektelen nagynénjénél, illetve annak férjénél. Megadtak neki mindent ahhoz, hogy sokoldalú, becsületes emberré válhasson. Itt végezte iskoláit, itt eszmélt a világra, itt élte meg a szeretet, a szerelem érzését, itt kötött életre szóló barátságokat. És bár a felhőtlen gyermekkor után nehéz sors várt rá, mindig igyekezett leküzdeni az életében felmerülő akadályokat. A nagymama a magánéleti történéseken túl a történelmi eseményeket is láttatja velünk szubjektív szűrőjén keresztül, véleményezi azokat, megmutatja, hogyan hatottak az egyszerű emberek életére. Életének legfőbb mottója nem véletlenül sűrűsödött össze éppen ebben a mondatban: „Van, akinek egy élet is kevés arra, hogy rájöjjön, mi az élet, és van, akinek elég egy óra, hogy mindent megértsen belőle.”

Csap János kalandos életútja, amely egyúttal a huszadik század jelentős részének személyes története is, a szerző szubjektív szűrőjén keresztül tárul elénk ebben a kötetben. Az 1956-os forradalom után John Chapman néven Kanadá­ban élő szerző visszaemlékezése egyaránt tanúskodik haza­szeretetről és az őt befogadó ország iránti tiszteletről. Bár az egymást követő életesemények aprólékosan kidolgo­zott leírása mindvégig fenntartja, sőt fokozza az érdeklődést, a történet csúcspontját mégis a szerző számára sorsfordí­tó, élete középpontjában álló ’56-os forradalom eseményei jelentik. A könyvet forgatva történelemkönyvekből ismert szabad­ságharcosok, hősök – többek között Nickelsburg László – vál­nak emberközelivé, az illusztrációul szolgáló, korábban még sehol sem publikált képanyag pedig egyedülállóan értékessé teszi a magyarságára élete végéig büszke, ízig-vérig demok­rata szerző memoárját.

Hogyan jut el Villányból Tokióba egy okleveles közgazda, hogy aztán milliók szeme láttára adjon át egy szumóbajnoknak járó herendi vázát? Rekettye Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara dékánjának saját fotókkal is gazdagon illusztrált, személyes hangvételű visszaemlékezésében számos ehhez hasonlóan meglepő fordulattal találkozhatunk, miközben megelevenednek előttünk életének legfontosabb állomásai. Az életrajz regényes megjelenítésén – iskolák, ifjúkori szerelmek, a nagyszülők Jugoszláviából való átcsempészése, egyetemi élet, Európa körbejárása, a tenisz – azonban jócskán túlmutat az írás, hiszen családjának a második világháború utáni küzdelmeibe, a Pécsi Kesztyűgyár, az MKKE KNT, a Tannimpex külkereskedelmi vállalat életébe, valamint a Japánban diplomataként, a magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjeként eltöltött öt év különleges eseményeibe is betekintést nyerhetünk általa. „Rekettye Gábort régóta ismerem, sok szakmai együttműködésünk volt a múltban, sőt még a teniszpályán is gyakran találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy személyes és szórakoztató történeteiből az olvasó képet kaphat az adott időszak külkereskedelméről, diplomáciai módszereiről, valamint a rendszerváltást követően az egyetemi élet változásairól. A könyvet jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.” Martonyi Jánosegyetemi professzorvolt külügyminiszter

Hogyan jut el Ghána egy kis falujából Magyarországra egy szerény körülmények közé született, tehetséges afrikai fiatal, és hogyan válik orvossá? Egy izgalmas történetekben bővelkedő, különleges életút elevenedik meg e könyv lapjain. Megtudhatjuk belőle, hogyan „anyakönyvezték” az 1950-es években, a szerző születésének idején, az írástudók az újszülötteket, hogy milyen egy huszonnégy gyermekes nagycsaládban felnőni, hogyan lehet nélkülözés idején a mezőket járva élelemre bukkanni, hosszú kilométereken át főzőbanánt, rákot, csigát, a rothadó pálmatörzsből származó kukacokat, pálmadiót gyűjtve, azt a fejtetőn hordozva túlélni a hétköznapokat. De az is kiderül a kötetből, miként változhatott meg gyökeresen a tanulást előtérbe helyező tehetséges fiatalok élete, ha az Egészségügyi Világszervezet ösztöndíjának köszönhetően továbbtanulhattak Magyarországon.

Gráf László biokémikus Tudomány, kaland, Amerika című visszaemlékezése a Kaland és tudomány című kötet folytatása, amely a tudós életútjának következő tíz évét dolgozza fel az olvasók számára már jól ismert, egyedi stílusban. Az 1978-tól 1988-ig tartó időszak eseményeinek helyszínéül olyan világvárosok szolgálnak, mint Budapest, San Francisco, New York és Washington, ami már önmagában garantálja az életút kalandos folytatását, miközben természetesen ebben a kötetben is rendkívül fontos szerepet kap a tudomány, valamint a tudós dilemmáinak, magánéletének, fontosabb életeseményeinek kendőzetlenül őszinte elbeszélése.A szerző kivételes stílusérzékének köszönhetően úgy szerezhetünk ismereteket komoly természettudományos kutatásokról, felfedezésekről, úgy vegyíti ezeket a szórakoztató, tanulságos vagy éppen elgondolkodtató – Szűcs Édua grafikáival illusztrált – témákkal, hogy a könyv gyakorlatilag letehetetlen, teljesen magával ragadja olvasóját.

A könyv címében szereplő fiú történetéről sokan hallhattak, hiszen nagy port vert fel a közelmúltban a nyilas Zentai Károly kiadatásának ügye. Az ellene szóló vád Balázs Péter brutális meggyilkolása volt az Aréna úti nyilasközpontban.Ezt a könyvet, amely eredetileg közvetlenül a vészkorszak után jelent meg, a fiát elvesztő édesapa írta. Ám a kötet megjelenésekor az apa még nem jutott el a nyomozásában a vád megfogalmazásáig. A visszaemlékezés éppen ezért az apa története. Az apáé, akinek döntenie kell, feltegye-e a sárga csillagot, keresse-e reménytelenül elveszettnek látszó fiát, vagy a családja többi tagját védje. Mindeközben ki kell szabadulnia az Andrássy út 60.-ból, amikor elhurcolják, és búvóhelyeket kell találnia magának és a családjának is. Balázs Dezső története a kétségbeesett rohanás története a halál szakadéka mellett.A kötethez Kéthly Anna írt előszót, aki 1946-ban még a Nemzetgyűlés alelnöke és az MSZDP parlamenti vezetője volt. Így ajánlja a könyvet: „Az apa, amikor emléket állit partizánfiának, ezer és ezer makacs, meg nem alkuvó és életét feláldozó társának állít emlékjelet, akiknek hősiessége nélkül csak szégyen és undor kerülhetne történelmünk lapjaira.”A szöveget az eredeti helyesírással közöljük, a borító előlapja is a korabeli kiadáséval egyezik meg. A kiadói előszó bemutatja a Balázs Péter-ügy utótörténetét egészen a Zentai elleni sikertelen kiadatási eljárásig.

Egy egykori német katona, Ewald Pick szovjet hadifogságban eltöltött négy évének történetét ismerhetjük meg ebből a kötetből. Lelki okokból a szerző nagyon sokáig senkivel sem tudott a hadifogságban történtekről beszélni, míg végül nyolcvanhárom évesen tollat ragadott és papírra vetette emlékeit. A szerző újdonsült altisztként, a kapituláció után esett amerikai fogságba, majd mintegy negyvenezer katonatársával együtt átadták az oroszoknak. Negyvenhat napos út után érkeztek meg a számukra a világ végének tűnő közép-szibériai Sztara Kuznyeckbe. Történelmünk ezen nehezen feldolgozható szakaszát jó stílusérzékkel, tényszerűen, nagy emberszeretetről tanúbizonyságot téve írja le. Nem célja a szemben álló felek negatív vagy pozitív színben való feltüntetése, mindvégig próbál objektív maradni. Az időközben már elhunyt szerző vezető szerepet játszott a magyarországi német katonai sírok felkutatásában és a katonák méltó helyre temetésében.

Fiatal kutató-állatorvosként 1958-ban lehetőségem nyílt részt venni egy három hónapos tanulmányúton a Szovjetunióban. Tanulmányutam eseményeiről és tapasztalatairól részletes naplót vezettem, amelyet nem idegenek olvasmányának szántam. Az azóta eltelt hat évtized változásai – köztük magának a hatalmas Birodalomnak az eltűnése a térképről – azonban különleges értéket kölcsönöznek a Szovjetunióban élő emberek akkori életéről egy szemtanú által papírra vetett hiteles feljegyzéseknek. Tanulmányutam során Moszkván kívül módom volt Kazahsztánban, Grúziában és Örményországban is több-kevesebb időt eltölteni. A szűkebb szakmámat érintő tapasztalataimról külön készítettem feljegyzéseket, a naplóm döntően az ottani életviszonyokról, az emberekről, az emberekkel való kapcsolataimról, kulturális eseményekről, látnivalókról készült érdekes jegyzeteket tartalmazza. A közelmúlt történelme, a néprajz, a kultúra iránt érdeklődő olvasók naplójegyzeteimből képet kaphatnak a szovjet társadalom egy szegmensének az életéről a Sztálin halálát és Hruscsov fellépését követő, jelentős változások ígéretétől izgalmas időszakban.Kassai Tibor

A Pálmabor és kukacok első kötetéből megtudhattuk, hogyan lett a szegény sorsú ghánai kisfiúból képzett nőgyógyász Magyarországon, a másodikból pedig többek között arra derül fény, miért nem vált végül valóra a régóta dédelgetett álom, miért nem lett nőgyógyász a szerző Ghánában. Annak ellenére sem, hogy az újdonsült szakorvost ösztöndíjszerződése öt évre visszaszólította szülőföldjére.A visszatérés történetének őszinte elbeszéléséből felfedezhetjük Ghána igazi arcát. Megismerhetjük az adott időszakban uralkodó társadalmi viszonyokat, a családi környezetet, de a távoli afrikai ország számos kevésbé közismert kulisszatitkába is beavatást nyerünk. Azt is megtudhatjuk például, hogy az országban annak idején csak akkor vásárolhatott az ember italt, ha vitt magával hasonló üres üveget cserébe, mert az üveg hiánycikk volt...

„Hordozunk egy csomagot tele olyan dolgokkal, amelyeket a múltból, a történelemből, a folklórból kaptunk. Aszerint éljük az életünket, amit másoktól tanultunk, és amit a szüleink, az ő szüleik, és azok szülei a szüleiktől átvettek.”Irene Solá

Szabó Zsuzsi igaz történetet mesél el a Dél-Jemen fővárosában, Ádenben 1986. január 13-án kitört törzsi polgárháborúról, amelybe váratlanul belecsöppenve volt kénytelen menekülni tizenegy hónapos kisfiával. Boldog kismamaként és az ádeni egyetem hallgatójaként kellett szembesülnie azzal, hogyan szabadult el hirtelen a pokol a fővárosban, hogyan vált valóságos rémálommá az élet a közel-keleti országban. Eleinte a magyar rezidencia biztonságos földszintjére húzódva várták a híreket a békekötésről, mindhiába. A harcoló törzsek makacsul ragaszkodtak a területek fegyverrel való megszerzéséhez, illetve megtartásához. Félelemmel telve hallgatták az ágyúzást, a tankok zúgását és a géppuskák kelepelését. Keservesen teltek a napok folyóvíz és hírek nélkül, míg végül a sokadik evakuálási kísérlet során sikerült épségben kijutniuk az országból. A személyes hangvételű, részletes napló a szerző édesapjának – az akkori jemeni magyar nagykövet – jelentéseivel, távirataival, édesanyja feljegyzéseivel, valamint egy magyar katonai csoport történetével kiegészülve hitelesen eleveníti fel az 1986-os drámai eseményeket.