Személyes Történelem strana 2 z 2

Csap János kalandos életútja, amely egyúttal a huszadik század jelentős részének személyes története is, a szerző szubjektív szűrőjén keresztül tárul elénk ebben a kötetben. Az 1956-os forradalom után John Chapman néven Kanadá­ban élő szerző visszaemlékezése egyaránt tanúskodik haza­szeretetről és az őt befogadó ország iránti tiszteletről. Bár az egymást követő életesemények aprólékosan kidolgo­zott leírása mindvégig fenntartja, sőt fokozza az érdeklődést, a történet csúcspontját mégis a szerző számára sorsfordí­tó, élete középpontjában álló ’56-os forradalom eseményei jelentik. A könyvet forgatva történelemkönyvekből ismert szabad­ságharcosok, hősök – többek között Nickelsburg László – vál­nak emberközelivé, az illusztrációul szolgáló, korábban még sehol sem publikált képanyag pedig egyedülállóan értékessé teszi a magyarságára élete végéig büszke, ízig-vérig demok­rata szerző memoárját.

A kávéházi cigányzene a mai napig szélsőséges érzelmeket ébreszt az emberekben. Vannak, akik dicsérik és a régi szép időket emlegetik fel, amikor még a prímás a fülükbe húzta a kedvenc nótájukat a terített asztalnál, míg mások elavultnak tartják. Szerintük nem felel meg korunk ízlésvilágának.Mégsem valószínű, hogy el fog tűnni, hiszen a több mint kétszáz éves „kávéházi cigányzene” igazi túlélő. Szerepéről, társadalomformáló és polgárosodást elősegítő hatásáról kevesen tudnak. Sikerei hozzájárultak Magyarország pozitív nemzetközi megítéléséhez, kulturális forradalmához, irodalmi pezsgéséhez. A hazai művészvilág nagyjai (Juhász Gyula, Ady Endre, Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza, Blaha Lujza és még sorolhatnánk) közül sokan barátkoztak cigányzenészekkel, de nemzetközi tekintélyek, uralkodók, zeneszerzők – többek között Mária Terézia, Erzsébet királyné, József főherceg, Liszt Ferenc, Debussy és Brahms – is rajongtak muzsikájukért.

Hogyan jut el Villányból Tokióba egy okleveles közgazda, hogy aztán milliók szeme láttára adjon át egy szumóbajnoknak járó herendi vázát? Rekettye Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara dékánjának saját fotókkal is gazdagon illusztrált, személyes hangvételű visszaemlékezésében számos ehhez hasonlóan meglepő fordulattal találkozhatunk, miközben megelevenednek előttünk életének legfontosabb állomásai. Az életrajz regényes megjelenítésén – iskolák, ifjúkori szerelmek, a nagyszülők Jugoszláviából való átcsempészése, egyetemi élet, Európa körbejárása, a tenisz – azonban jócskán túlmutat az írás, hiszen családjának a második világháború utáni küzdelmeibe, a Pécsi Kesztyűgyár, az MKKE KNT, a Tannimpex külkereskedelmi vállalat életébe, valamint a Japánban diplomataként, a magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjeként eltöltött öt év különleges eseményeibe is betekintést nyerhetünk általa. „Rekettye Gábort régóta ismerem, sok szakmai együttműködésünk volt a múltban, sőt még a teniszpályán is gyakran találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy személyes és szórakoztató történeteiből az olvasó képet kaphat az adott időszak külkereskedelméről, diplomáciai módszereiről, valamint a rendszerváltást követően az egyetemi élet változásairól. A könyvet jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.” Martonyi Jánosegyetemi professzorvolt külügyminiszter

A könyv címében szereplő fiú történetéről sokan hallhattak, hiszen nagy port vert fel a közelmúltban a nyilas Zentai Károly kiadatásának ügye. Az ellene szóló vád Balázs Péter brutális meggyilkolása volt az Aréna úti nyilasközpontban.Ezt a könyvet, amely eredetileg közvetlenül a vészkorszak után jelent meg, a fiát elvesztő édesapa írta. Ám a kötet megjelenésekor az apa még nem jutott el a nyomozásában a vád megfogalmazásáig. A visszaemlékezés éppen ezért az apa története. Az apáé, akinek döntenie kell, feltegye-e a sárga csillagot, keresse-e reménytelenül elveszettnek látszó fiát, vagy a családja többi tagját védje. Mindeközben ki kell szabadulnia az Andrássy út 60.-ból, amikor elhurcolják, és búvóhelyeket kell találnia magának és a családjának is. Balázs Dezső története a kétségbeesett rohanás története a halál szakadéka mellett.A kötethez Kéthly Anna írt előszót, aki 1946-ban még a Nemzetgyűlés alelnöke és az MSZDP parlamenti vezetője volt. Így ajánlja a könyvet: „Az apa, amikor emléket állit partizánfiának, ezer és ezer makacs, meg nem alkuvó és életét feláldozó társának állít emlékjelet, akiknek hősiessége nélkül csak szégyen és undor kerülhetne történelmünk lapjaira.”A szöveget az eredeti helyesírással közöljük, a borító előlapja is a korabeli kiadáséval egyezik meg. A kiadói előszó bemutatja a Balázs Péter-ügy utótörténetét egészen a Zentai elleni sikertelen kiadatási eljárásig.

Gyermekkoromban a szerencsésebbek közé tartoztam, mert ritkán kaptam verést otthon. Csak olyankor, ha rossz fát tettem a tűzre, vagy rossz jegyet hoztam haza az iskolából. Ilyenkor anyám rohant a padlásfeljáróba a prakkerért, hogy jól elnáspángoljon vele, de én gyorsabb voltam nála, és apám lábánál húzódtam meg a kovácsműhelyben, a kohósalak mellett, a tűzfészek alatt. Apám sohasem bántott. A társaim közül nem volt mindenki ilyen szerencsés. A pechesebbeket nadrágszíjjal verte el az apja. A honvédségnél nekem is volt nadrágszíjam. Hozzám nőtt a huszonhat hónap alatt. Minden katona nagy becsben tartotta, mint én is, mert a szíj végére havonta egy-egy jelölés került, ami az idő múlását jelképezte. Ahogy teltek a hónapok, úgy kerültek rá a rovátkák. A szíjat leszereléskor mindenki hazavitte emlékbe. A könyvborító hátoldalára kerülő témán gondolkodva jutott eszembe a nadrágszíjam. Marika szkeptikusan kijelentette, hogy szerinte az már régen nincs meg. Én meg voltam győződve, hogy nincs igaza. Elindultam, hogy megkeressem. Egy kis idő múlva boldogan vittem, megmutatva neki, hogy lám: itt van a bizonyíték a honvédségnél eltöltött huszonhat hónapról. Ez a szíj leszerelés után évtizedekre a farmernadrágom fontos kelléke lett. Így került a könyv hátlapjára, ami nem csak a számomra, de minden katonaviselt férfi számára is szimbólummá vált. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szívesen kutakodnak egy tovatűnt világban, akiket érdekelnek a nagyszüleiknek és a szüleiknek az érzelmei, gondolatai, véleményük, örömük és bánatuk. A könyv nem két ember életrajza, csak huszonhat hónapot vesz górcső alá, ami mindkettejük számára meghatározó volt. Ezt a huszonhat hónapot erős érzelmi kitörések uralják. Mindkét szereplő kapaszkodókat keres, amit részint egymásban találnak meg, máskor pedig a humor, az önirónia ad vigaszt. "Gyönyörű álmom volt." - írja Gyuri a levelében. Az olvasó végre megnyugszik és elmosolyodik, hogy végre a honvédségnél történhet jó dolog is. "Azt álmodtam, hogy leszereltek gyomorfekéllyel!" Így kapjuk meg a választ a feltételezett jóra. A katonaságnál eltöltött huszonhat hónap alatt, két szerelmes egymásnak írt levelei által, keresztmetszetet kapunk nemcsak a katonaságról, hanem az egész kádári társadalomról is az 1960-70-es években.