Személyes Történelem strana 2 z 2

Bevándorlás Magyarországra, kitelepítés Németországba, málenkij robot Oroszországban, küzdelmes napok újra Magyarországon, a hazában. Világos, Hódmezővásárhely és Elek. Itt kezdődött családunk élete. 1856-ban született Josef Schwarz anyai dédnagytatám Világoson, katolikus sváb családban. Hódmezővásárhely az apai ág születési helye. Kerekes Sándor nagyapám 1871-ben született katolikus magyar családban.A sváb parasztok Eleken találkoztak a magyar iparosokkal. Itt találták meg a munkalehetőséget, amivel családjukat el tudták tartani.Családunk története egyszerű hétköznapi emberek életéről szól, akik átéltek két világháborút, ukrajnai kényszermunkát és németországi kitelepítést. Unokáim családunk leszármazottainak ötödik generációja. Tudniuk kell, hogy a több mint 150 év alatt családunk története hogyan alakult, milyen életet éltek ük- és dédszüleik.Elégtételt kell kapnia a nagyszüleimnek és a szüleimnek, hogy az emlékezet nem engedi elfelejteni az életüket.

Óvóhely, Wekerle, zsidók a vonaton, Csévharaszt, cse­revilág, május elseje, tanoncotthon, Szabad Nép-félórák, VIT, munkássors, Vica, harckocsiezred, DISZ, proli es­küvő, önkényes lakásfoglalás, sámlis televíziónézések, irodalmi élet, Škoda, hétvégi telek, panelház. Egy mélyen megélt, 20. századi magántörténelem, amelyben sokan osztoztak.

Mayer Antal (1938-2008) magyar-történelem szakos tanár a 2000-es évek elején jegyezte le emlékiratait. A könyvének gerincét alkotó családtörténet szigorúan véve csak tíz év (1938-1948) esményeit örökíti meg, ám kicsiben megtalálhatók benne mindazon események, amelyek a 20. században egy magyarországi, majd vajdasági német családot sújthattak: két világháború, asszimiláció, disszimiláció, a család kettészakadása ideológiák mentén, kollektív bűnösség elvének alkalmazása, népirtás, elűzés, menekülés, majd a semmiből történő újrakezdés. A szerző – aki a leírtaknak részben szemtanúja volt, részben szóban megőrzött hagyományokat jegyzett le –  mindezen eseményeket a kisgyermek szemével, de az az azóta eltelt sok évtized tapasztalatával ábrázolja, így azok számára is átélhetővé teszi, akik szülőföldje, a bácskai régió történetében kevésbé jártasak. A Mayer család 20. századi története sok szempontból sajátos, mégis tipikus bácskai sors; a történet főhősei a (a szülők és nagyszülők) inkább elszenvedői, mintsem alakítói voltak annak. Sorsukon keresztül az olvasó betekintést nyerhet egy sajátos soknemzetiségű régió (a Bácska), két, a család életében meghatározó település (Bezdán és Bátmonostor), valamint a a Trianon után Jugoszláviába került bácskai németség világába is. A családtörténet mellett a kötet néhány kisebb írást is tartalmaz; ezek egy része a felnőtt korában tanítóként, majd tanárként dolgozó szerző helytörténeti érdeklődését mutatják, más része pedig saját, illetve családja történetének a viszszaemékezésben nem tárgyalt szakaszához kapcsolódik. Az olvasó tájékozódását bőséges jegyzetanyag is segíti.

Csap János kalandos életútja, amely egyúttal a huszadik század jelentős részének személyes története is, a szerző szubjektív szűrőjén keresztül tárul elénk ebben a kötetben. Az 1956-os forradalom után John Chapman néven Kanadá­ban élő szerző visszaemlékezése egyaránt tanúskodik haza­szeretetről és az őt befogadó ország iránti tiszteletről. Bár az egymást követő életesemények aprólékosan kidolgo­zott leírása mindvégig fenntartja, sőt fokozza az érdeklődést, a történet csúcspontját mégis a szerző számára sorsfordí­tó, élete középpontjában álló ’56-os forradalom eseményei jelentik. A könyvet forgatva történelemkönyvekből ismert szabad­ságharcosok, hősök – többek között Nickelsburg László – vál­nak emberközelivé, az illusztrációul szolgáló, korábban még sehol sem publikált képanyag pedig egyedülállóan értékessé teszi a magyarságára élete végéig büszke, ízig-vérig demok­rata szerző memoárját.

A kávéházi cigányzene a mai napig szélsőséges érzelmeket ébreszt az emberekben. Vannak, akik dicsérik és a régi szép időket emlegetik fel, amikor még a prímás a fülükbe húzta a kedvenc nótájukat a terített asztalnál, míg mások elavultnak tartják. Szerintük nem felel meg korunk ízlésvilágának.Mégsem valószínű, hogy el fog tűnni, hiszen a több mint kétszáz éves „kávéházi cigányzene” igazi túlélő. Szerepéről, társadalomformáló és polgárosodást elősegítő hatásáról kevesen tudnak. Sikerei hozzájárultak Magyarország pozitív nemzetközi megítéléséhez, kulturális forradalmához, irodalmi pezsgéséhez. A hazai művészvilág nagyjai (Juhász Gyula, Ady Endre, Krúdy Gyula, Gárdonyi Géza, Blaha Lujza és még sorolhatnánk) közül sokan barátkoztak cigányzenészekkel, de nemzetközi tekintélyek, uralkodók, zeneszerzők – többek között Mária Terézia, Erzsébet királyné, József főherceg, Liszt Ferenc, Debussy és Brahms – is rajongtak muzsikájukért.

Hogyan jut el Villányból Tokióba egy okleveles közgazda, hogy aztán milliók szeme láttára adjon át egy szumóbajnoknak járó herendi vázát? Rekettye Gábor egyetemi tanár, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara dékánjának saját fotókkal is gazdagon illusztrált, személyes hangvételű visszaemlékezésében számos ehhez hasonlóan meglepő fordulattal találkozhatunk, miközben megelevenednek előttünk életének legfontosabb állomásai. Az életrajz regényes megjelenítésén – iskolák, ifjúkori szerelmek, a nagyszülők Jugoszláviából való átcsempészése, egyetemi élet, Európa körbejárása, a tenisz – azonban jócskán túlmutat az írás, hiszen családjának a második világháború utáni küzdelmeibe, a Pécsi Kesztyűgyár, az MKKE KNT, a Tannimpex külkereskedelmi vállalat életébe, valamint a Japánban diplomataként, a magyar kereskedelmi kirendeltség vezetőjeként eltöltött öt év különleges eseményeibe is betekintést nyerhetünk általa. „Rekettye Gábort régóta ismerem, sok szakmai együttműködésünk volt a múltban, sőt még a teniszpályán is gyakran találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy személyes és szórakoztató történeteiből az olvasó képet kaphat az adott időszak külkereskedelméről, diplomáciai módszereiről, valamint a rendszerváltást követően az egyetemi élet változásairól. A könyvet jó szívvel ajánlom minden érdeklődőnek.” Martonyi Jánosegyetemi professzorvolt külügyminiszter

A könyv címében szereplő fiú történetéről sokan hallhattak, hiszen nagy port vert fel a közelmúltban a nyilas Zentai Károly kiadatásának ügye. Az ellene szóló vád Balázs Péter brutális meggyilkolása volt az Aréna úti nyilasközpontban.Ezt a könyvet, amely eredetileg közvetlenül a vészkorszak után jelent meg, a fiát elvesztő édesapa írta. Ám a kötet megjelenésekor az apa még nem jutott el a nyomozásában a vád megfogalmazásáig. A visszaemlékezés éppen ezért az apa története. Az apáé, akinek döntenie kell, feltegye-e a sárga csillagot, keresse-e reménytelenül elveszettnek látszó fiát, vagy a családja többi tagját védje. Mindeközben ki kell szabadulnia az Andrássy út 60.-ból, amikor elhurcolják, és búvóhelyeket kell találnia magának és a családjának is. Balázs Dezső története a kétségbeesett rohanás története a halál szakadéka mellett.A kötethez Kéthly Anna írt előszót, aki 1946-ban még a Nemzetgyűlés alelnöke és az MSZDP parlamenti vezetője volt. Így ajánlja a könyvet: „Az apa, amikor emléket állit partizánfiának, ezer és ezer makacs, meg nem alkuvó és életét feláldozó társának állít emlékjelet, akiknek hősiessége nélkül csak szégyen és undor kerülhetne történelmünk lapjaira.”A szöveget az eredeti helyesírással közöljük, a borító előlapja is a korabeli kiadáséval egyezik meg. A kiadói előszó bemutatja a Balázs Péter-ügy utótörténetét egészen a Zentai elleni sikertelen kiadatási eljárásig.

Fülöp Hollósi Erika nagymamája hetvenhét évesen, gyönyörű betűkkel vetette papírra rendkívül színes, örömökben és bánatban egyaránt bővelkedő élettörténetét. Ezen a naplón alapszik ez a könyv, amelynek segítségével időutazást tehetünk egy rég letűnt korba. Megismerhetjük belőle a 19. század végi és a 20. század eleji bécsi és budapesti polgári életet.A sárvári cipészmester családjában született kislány hétéves korától Bécsben nevelkedett gyermektelen nagynénjénél, illetve annak férjénél. Megadtak neki mindent ahhoz, hogy sokoldalú, becsületes emberré válhasson. Itt végezte iskoláit, itt eszmélt a világra, itt élte meg a szeretet, a szerelem érzését, itt kötött életre szóló barátságokat. És bár a felhőtlen gyermekkor után nehéz sors várt rá, mindig igyekezett leküzdeni az életében felmerülő akadályokat. A nagymama a magánéleti történéseken túl a történelmi eseményeket is láttatja velünk szubjektív szűrőjén keresztül, véleményezi azokat, megmutatja, hogyan hatottak az egyszerű emberek életére. Életének legfőbb mottója nem véletlenül sűrűsödött össze éppen ebben a mondatban: „Van, akinek egy élet is kevés arra, hogy rájöjjön, mi az élet, és van, akinek elég egy óra, hogy mindent megértsen belőle.”

Hogyan jut el Ghána egy kis falujából Magyarországra egy szerény körülmények közé született, tehetséges afrikai fiatal, és hogyan válik orvossá? Egy izgalmas történetekben bővelkedő, különleges életút elevenedik meg e könyv lapjain. Megtudhatjuk belőle, hogyan „anyakönyvezték” az 1950-es években, a szerző születésének idején, az írástudók az újszülötteket, hogy milyen egy huszonnégy gyermekes nagycsaládban felnőni, hogyan lehet nélkülözés idején a mezőket járva élelemre bukkanni, hosszú kilométereken át főzőbanánt, rákot, csigát, a rothadó pálmatörzsből származó kukacokat, pálmadiót gyűjtve, azt a fejtetőn hordozva túlélni a hétköznapokat. De az is kiderül a kötetből, miként változhatott meg gyökeresen a tanulást előtérbe helyező tehetséges fiatalok élete, ha az Egészségügyi Világszervezet ösztöndíjának köszönhetően továbbtanulhattak Magyarországon.

Gyermekkoromban a szerencsésebbek közé tartoztam, mert ritkán kaptam verést otthon. Csak olyankor, ha rossz fát tettem a tűzre, vagy rossz jegyet hoztam haza az iskolából. Ilyenkor anyám rohant a padlásfeljáróba a prakkerért, hogy jól elnáspángoljon vele, de én gyorsabb voltam nála, és apám lábánál húzódtam meg a kovácsműhelyben, a kohósalak mellett, a tűzfészek alatt. Apám sohasem bántott. A társaim közül nem volt mindenki ilyen szerencsés. A pechesebbeket nadrágszíjjal verte el az apja. A honvédségnél nekem is volt nadrágszíjam. Hozzám nőtt a huszonhat hónap alatt. Minden katona nagy becsben tartotta, mint én is, mert a szíj végére havonta egy-egy jelölés került, ami az idő múlását jelképezte. Ahogy teltek a hónapok, úgy kerültek rá a rovátkák. A szíjat leszereléskor mindenki hazavitte emlékbe. A könyvborító hátoldalára kerülő témán gondolkodva jutott eszembe a nadrágszíjam. Marika szkeptikusan kijelentette, hogy szerinte az már régen nincs meg. Én meg voltam győződve, hogy nincs igaza. Elindultam, hogy megkeressem. Egy kis idő múlva boldogan vittem, megmutatva neki, hogy lám: itt van a bizonyíték a honvédségnél eltöltött huszonhat hónapról. Ez a szíj leszerelés után évtizedekre a farmernadrágom fontos kelléke lett. Így került a könyv hátlapjára, ami nem csak a számomra, de minden katonaviselt férfi számára is szimbólummá vált. Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik szívesen kutakodnak egy tovatűnt világban, akiket érdekelnek a nagyszüleiknek és a szüleiknek az érzelmei, gondolatai, véleményük, örömük és bánatuk. A könyv nem két ember életrajza, csak huszonhat hónapot vesz górcső alá, ami mindkettejük számára meghatározó volt. Ezt a huszonhat hónapot erős érzelmi kitörések uralják. Mindkét szereplő kapaszkodókat keres, amit részint egymásban találnak meg, máskor pedig a humor, az önirónia ad vigaszt. "Gyönyörű álmom volt." - írja Gyuri a levelében. Az olvasó végre megnyugszik és elmosolyodik, hogy végre a honvédségnél történhet jó dolog is. "Azt álmodtam, hogy leszereltek gyomorfekéllyel!" Így kapjuk meg a választ a feltételezett jóra. A katonaságnál eltöltött huszonhat hónap alatt, két szerelmes egymásnak írt levelei által, keresztmetszetet kapunk nemcsak a katonaságról, hanem az egész kádári társadalomról is az 1960-70-es években.