Tericum Kiadó strana 11 z 14

vydavateľstvo

Közöttünk a tenger


Szába és ikertestvére, Mahtab egy kis iráni faluban nevelkedik az 1980-as években. Felvilágosult édesanyjuk elkeseredetten küzd azért, hogy a lányai számára is elérhetővé tegye a tanulást és a szabadságot az Iszlám Forradalom utáni Iránban. A kislányokat lenyűgözi Amerika, és ... Folytatás ›› életük az angol nyelv tanulása, az illegális angol nyelvű magazinok, videokazetták és Beatles-kazetták körül forog. Nem csoda hát, hogy amikor anyja és ikertestvére hirtelen és számára felfoghatatlan módon eltűnnek az életéből, Szába meg van győződve arról, hogy Amerikába emigráltak nélküle. Szába a faluközösség szeretetteljes légkörében nő fel, ám jól látja, hogy hazájában a nők csupán sokadrendű, megalázott szerepet játszanak, a vallási fanatizmus szabta merev korlátok pedig béklyóba kötik a lelkét. Azonban a szüleitől azt tanulta, hogy az ember sorsa meg van írva a vérében, és az ikrek élete mindig közös, még akkor is, ha egy tenger választja el őket egymástól Dina Nayeri mesterien szövi regényét, melyben a keleti mesemondás hagyománya a nyugati prózával keveredik. Az olvasó bepillantást nyerhet a több ezer éves iráni kultúrába, valamint a lány lelkének érzékeny rezdüléseibe. A Közöttünk a tenger az iráni írónő első regénye máris 14 nyelven jelent meg világszerte. A(z) Közöttünk a tenger (Könyv) szerzője Dina Nayeri.
Vypredané
15,27 €

Szívszelídítő


Történet egy anyáról, akinek szívéhez közelebb állt egyik fia, mint a másik, és bűntudata halála után sem hagyta nyugodni. Történet egy fiúról, akit édesanyja nem akart a világra hozni, akinek a magány volt a leghűségesebb társa, s akinek szíve kővé dermedt a háború borzalmaiban. Történet egy lányról, aki tudta, mekkora erővel bír a szeretet, és tudta, hogyan kell megszelídíteni, újrahangolni egy elgyötört szívet. Történet egy nőről, aki háta mögött hagyta a nyugati világot, hogy megtalálja, ami legfontosabb az életben: önmagát. Az egymása fonódó történetekből egyetlen regény kerekedik, mely izgalmas emberi sorsokról mesél, miközben bemutatja Burma babonákkal, ugyanakkor bölcsességgel átszőtt kultúráját, és felnyitja szemünket egy olyan világra, melyben a szeretet, a megbocsátás és a szabadság jelentik az izgalmat. A nagy sikerű Hazatérés szerzőjének új kötete, melyben a több szálon futó, hol döbbenetes, hol megrendítő, hol szívet melengető történetek egységes regényfolyammá olvadnak össze a szeretet, a megbocsátás és a szabadság erejéről.
Vypredané
13,73 €

A Téli Palota


Figyelt, mesélt és jelentett. Tudta, hogy a Téli Palotában a falnak is füle van. Varvara éles eszének és jó megfigyelőképességének köszönhetően került II. Erzsébet cárnő szolgálatába. Nemcsak a kémkedés művészetét tanulta meg, hanem azt is, legyen résen s várjon a nagy lehetőségre. És a nagy lehetőség meg is érkezett az anhalt-zerbsti hercegnő, Zsófia személyében, akit a cárnő azért hozatott az udvarba, hogy hozzáadja unokaöccséhez. A fiatal lánynak csak egy bizalmasa lesz, Varvara, aki bár hűségesen szolgálja a cárnőt, sokat segít Zsófiának az orosz udvari életbe való beilleszkedésben, a lelki fájdalmak elviselésében, a rosszindulatú pletykák távoltartásában, s végül a trónra jutásban. Zsófia áttér az ortodox hitre és új nevet kap: Katalin lesz, a majdani II. Nagy Katalin, Oroszország legerőteljesebb és legbefolyásosabb cárnője, aki uralkodásának ideje alatt megreformálta a törvényeket, politikai befolyást szerzett Oroszországnak, fellendítette az építészetet, támogatta a művészeteket és az oktatást.
Vypredané
15,27 €

Ki a fontos: Én vagy Én?


Manapság nem könnyű gyereket nevelni, tanítani, párkapcsolatban élni vagy épp párkapcsolatot kialakítani, s emellett lépést tartani a korral. Épp azt az időszakot éljük, amikor összefonódik az online és az offline tér, amelyben nehéz megtalálni az arany középutat. A népszerű pszichológusnő legújabb könyve a nárcizmus mindennapi megnyilvánulási formáiról szól. Vajon már észre sem vesszük, hogy önzőbbek lettünk, mert hozzászoktunk a bennünket körülvevő nárcizmushoz? Ennek legsúlyosabb következménye, hogy a kapcsolatok kevésbé lesznek fontosak számunkra. Egy olyan társadalomban, ahol mindenkinek önmaga számít leginkább, kapcsolataink hőfoka szükségszerűen csökken, s vele együtt az empátiánk is. Mindenki sikeres és boldog akar lenni, ami természetes igény, miközben a szülők és tanárok érzik, hogy változnak a gyerekek, a szokások, a normák. Így egy érzelmileg nehezülő világban kell összehangolni az otthoni érzelmi nevelést és az iskolai viselkedést az X generáció pszichés állapotával, valamint az Y és Z generáció érzelmi szükségleteivel. Nem nehéz belátnunk, hogy mindenki részéről szükség lenne aktív részvételre, mert egyedül már senki nem tudja megváltani a világot.
Vypredané
13,73 €

Az arc nélküli lány


A tizenhárom éves Sicily élete egy csapásra megváltozik, amikor egy tűzesetben elveszíti édesapját és az arca is a felismerhetetlenségig összeég. Nagynénje segítségével sikerül kialakítania egy boldog és sikeres életet. Ám nem sokkal az esküvője előtt egy váratlan felfedezés új megvilágításba helyezi kamaszkorának tragédiáját. Sicilynek kockázatos döntést kell hoznia, melynek tétje nem kevesebb, mint eddigi nyugodt élete, és amely - ki tudja, milyen irányban -, de megváltoztatja a jövőjét. Ezt a döntést csakis ő egyedül hozhatja meg. Lebilincselő, megrendítő regény az élet olyan fordulópontjáról, amikor a sors második esélyt tartogat, az emberi bátorságról, valamint a szerelem és a szeretet hatalmáról.
Vypredané
15,27 €

A fényűzés napjai


1774. Párizs. Mária Antónia mindössze tizennyolc éves, amikor trónra kerül XVI. Lajos feleségeként. Az uralkodópárra hatalmas feladat hárul: megőrizni a Bourbondinasztiát, és távol tartani Franciaországot a tengerentúlról fújó forradalmi szelektől. Vajon hogyan birkózik meg mindezzel az ifjú királyné? Feladja-e a szórakozásait, extravagáns életmódját, a ruhaköltemények vásárlását, a szenvedélyes színházba és operába járást? Mária Antónia próbál felülkerekedni az őt körülvevő pletykákon és intrikákon, s miközben sokszor szomorúan botorkál házassága sötét útvesztőiben, boldogan hordozza méhében gyermekét, majd titkos szerelembe bonyolódik a svéd Fersen gróffal. Franciaország tragikus sorsú és fényűző életviteléről elhíresült királynéjának tizenöt évnyi uralkodásáról szól ez a történelmileg hitelesen megírt, lebilincselő regény, amely a Mária Antónia életét megörökítő trilógia második kötete.
Vypredané
12,81 €

Szerelemről és egyéb finomságokról


Amikor Vicky Firenzébe érkezik, hogy olaszul tanuljon és megmerítkezzen az ottani kultúrában, nem számít arra, hogy eltalálja Ámor nyila. A szerelem a jóképű és sármos, ám kissé rusztikus modorú talján séf, Gianfranco személyében érkezik. Gianfranco éttermében Vicky megismerkedik a toszkán konyhaművészettel is. Hétvégén a szerelmespár autóba pattan és felfedezi Toszkána gyönyörű tájait és a hegyekben megbújó középkori városkákat. A színes leírásokban bővelkedő gasztromemoár becsempészi az olvasót Toszkána, Umbria, Elba és Perugia romantikus éttermeinek és bárjainak színfalai mögé. Remek olasz receptek szakítják meg hébe-hóba a szöveget, mely nincs híján humornak, szerelemnek és szerelmi csalódásnak.
Vypredané
12,75 €

A királynő esküje


"Senki sem gondolta volna, hogy nagy tettekre születtem." Így kezdődik C. W. Gortner, "Az utolsó királynő" és a "Medici Katalin vallomásai" népszerű szerzőjének legújabb regénye. Ezúttal Kasztíliai Izabella, a középkor egyik legbefolyásosabb királynőjének történetét beszéli el. Izabellát alig tízévesen fivérével együtt elszakítják édesanyjuktól, és Henrik király udvarába küldik. Itt Izabella intrikák és összeesküvések áldozata lesz, mígnem tizenhét évesen Spanyolország legnagyobb királyságának, Kasztíliának trónörökösévé válik. Miközben fenyegető konfliktusok és harcok révén sikerül megőriznie a koronát, eltökéli, hogy ahhoz a férfihoz megy feleségül, akit szeret, és akit tiltanak tőle. Izabella harcos szellem volt, aki egyesítette a széthullott országot, hithű katolikus, akinek uralkodása alatt megerősödött az inkvizíció, ugyanakkor előrelátó uralkodó, aki útnak indította Kolumbusz Kristóf armadáját az Újvilág meghódítása.
Vypredané
15,27 €

Az angyal napja


A különleges felépítésű regényben egy orosz emigráns család sorsát követhetjük nyomon. Három nemzedék, három kor elevenedik meg előttünk, egyéni sorsok bontakoznak ki. Násztya a 30-as évek sztálini Oroszországába érkezik angol újságíró férjével. Saját szemével látja a szovjet elit pazar életét, miközben Moszkva utcáin tombol a nyomor és mindent a félelem hat át. Liza az 50-es évek Párizsában kábítószer-túladagolásban meghalt fiát gyászolja, és eltékozolt életén mereng húgának írt leveleiben. Dmitrij élete napjainkban zajlik, és már nem terheli sem a véres forradalom, sem a háború, mégis áthatja a tragikus múlt. Mindazonáltal képes meglátni az angyalt, és az angyal is lenéz rá: az élet és a halál mezsgyéjéről, a templom kupolájából, a szívéhez közel álló nő szemén keresztül. Bár a főhősök különböző időkben élnek, sorsuk azt az orosz lelkületet tárja elénk, amely már odaveszett és csak a nagy orosz regényírók műveiben él tovább.
Vypredané
15,27 €

A sors könyve


Maszumé hétköznapi kamaszlány a 60-as évek Iránjában. Iskolába menet meglát egy fiatalembert, akivel egymásba szeretnek. Maszumé bátyjai megtalálják ártatlan levelezésüket, húgukat megverik, majd máshoz kényszerítik feleségül. A lánynak fel kell adnia álmait, és el kell indulnia egy göröngyös úton, melyet a sors rendelt neki. Az ötven évet felölelő regény a hazáját jól ismerő szerző szemével követi végig Irán viharos történelmét: a 60-as évek a sah elnyomó uralma alatt, majd az iszlám forradalom, mely visszahozta Iránba a középkort, az iraki-iráni háború. A regényt, mely az utóbbi évtized legnagyobb bestsellere lett Iránban, kétszer is betiltották, azonban nem politikai tartalma miatt, hanem mert egy olyan független és erős nő sorsát állítja példaképül, aki a sorscsapások és nehézségek ellenére sosem adja fel a reményt, s bár csendesen, mégis határozottan tiltakozik társadalmának elnyomó hagyományai ellen.
Vypredané
15,27 €

Mackó, mókus, malacka


Róna Emy színes rajzaival illusztrált mesekönyv mackó, mókus és malacka kalandjairól. A(z) Mackó, mókus, malacka (Könyv) szerzője Fazekas Anna.
Vypredané
8,35 €

Hazatérés


Olyan regény ez, mely örökre beégeti magát az ember szívébe. Történet egy olyan szerelemről, amely legyőzi az időt, a távolságot és a kételyt. Egy olyan szerelemről, melyet nem köt semmilyen feltétel, s melynek lényege a megrendíthetetlen hit és bizalom. A sikeres New York-i ügyvéd rejtélyes körülmények között eltűnik. Négy év múlva lánya, Julia egy szerelmes levelet talál a padláson, melyet apja egy Mi Mi nevű burmai nőnek írt sok-sok évvel ezelőtt. Julia Burmába utazik, az isten háta mögötti kis faluba, hogy fényt derítsen apja múltjára. Bár az apját reméli megtalálni, egészen másra lel. A regényt átszövi a miszticizmus és spiritualitás, a babonák és az asztrológia, melyek szervesen épülnek bele a délkelet-ázsiai emberek mindennapi életébe, akik szentül hiszik, hogy a lényeges dolgok láthatatlanok.
Vypredané
13,73 €

Az ígéret


A kötet egyszerre háborús és szerelmes regény, amely a II. világháború elején játszódik. Egy elit kínai alakulat sorsát követhetjük nyomon, amely a brit-amerikai szakasz megsegítésére érkezik Burmába, miközben a japánok Kínát is megtámadták. Folynak az elkeseredett harcok, melyek során a kínai harcosoknak nemcsak a japán ellenséggel kell megküzdeniük, hanem brit szövetségeseik megvetésével is. A feszültség egyre nő, s a kínaiak nehéz döntés elé kerülnek: folytatják öngyilkos missziójukat vagy elmenekülnek. S miközben dúlnak a harcok, egy szerelmi történet bontakozik ki egy jó családba született lány és a kínai alakulatot vezető, paraszt származású fiú között. A lány Nyugaton tanult, és becsüli függetlenségét. A fiú írástudatlan, eddigi életét a falujában töltötte, modora sem nevezhető kifinomultnak. Mégis szerelem szövődik közöttük. Pearl S. Buck 1943-ban megjelent kötete magyarul ezúttal olvasható először.
Vypredané
13,73 €

Királyné lettem


Gondtalanul telnek napjai a serdülő Mária Antóniának, becenevén Toinette-nek. Ám a napsütötte bécsi időszakot beárnyékolja a tudat, hogy hamarosan ennek az idillnek vége szakad. Toinette tisztában van vele, hogy anyjuk, Mária Terézia osztrák császárné milyen sorsot szán neki: Ausztria politikai érdekeinek megfelelően férjhez kell mennie Franciaország leendő királyához, a szintén kamasz XVI. Lajoshoz. A mindössze tizennégy éves hercegnő elszigetelten érzi magát a francia királyi udvarban. Versailles gyönyörű, de velejéig romlott: minden zugba befészkelte magát az intrika és az ármány. Mária Antónia nem boldog, hiába a fényűző élet, a léha udvari szórakozások, a kártya és a tánc. Juliet Grey történelmi regénye élethű képet rajzol a forradalom küszöbén álló Franciaország királyi udvaráról. A színes részletekben bővelkedő leírásoknak köszönhetően szinte magunk előtt látjuk a pazar selyemruhákat és a csillogó ékszereket, halljuk a táncra csábító muzsikát és pletykálkodó úrhölgyek suttogását. Franciaország legtragikusabb sorsú királynőjének életét megörökítő trilógia első kötete nagy sikert aratott az Egyesült Államokban, és több európai országban is megjelent.
Vypredané
15,27 €

Honolulu


"A boldogság több helyen rejtőzhet, sokszor valóban közelebb, mint azt gondolnánk." A legtöbb ember fejében Hawaii egyfajta földi mennyországként jelenik meg: kék ég, pálmafák, fehér homok, türkizszínű tenger. Pedig ennek a mesevilágnak a múltja sötét, erőszakkal teli időszakokat is rejt. Ebben a regényben Alan Brennert új perspektívából mutatja be Hawaiit, mégpedig egy fiatal koreai lány sorsán keresztül, aki a múlt század elején érkezik Oahu szigetére. Csin mindössze tizenhét éves, amikor "fényképmenyasszony"-ként száll a Hawaiira tartó hajóra egy gondtalan élet reményében. Ám álmai összeomlanak, amikor szembesül azzal, hogy gazdagság és továbbtanulás helyett durva, részeges férj, kemény munka és megaláztatás vár rá. Csin azonban nem törődik bele a sorsába. Megszökik a férjétől, és meg sem áll egészen Honoluluig, ahol új életet kezd, amely bár buktatókkal és nehézségekkel teli, mégis egyedül az övé. Az 1914-ben kezdődő történet végigkíséri Csin életútját, de nem csak egy tradicionális koreai családból származó nő sorsát ismerhetjük meg. Részletgazdag leírást kapunk a korabeli Honoluluról, megismerkedhetünk mind a keleti, mind a hawaii kultúrával, a nők helyzetével egy régi és egy új világban. Alan Brennert amerikai író, televíziós producer és forgatókönyvíró. Fiatalkorától Dél-Kaliforniában él. Írásai és forgatókönyvei számos díjban, többek között Emmy-díjban részesültek. A "Honolulu" második regénye.
Vypredané
15,27 €

Ciao, bella


Grace boldogan él zenész férjével Velencében, többre nem is vágyik. Azonban közbeszól a háború. Olaszország szövetségre lép a náci Németországgal, Ugo leteszi a hegedűjét, fegyvert ragad és csatlakozik az olasz ellenálláshoz. Grace egy hegyi faluban keres menedéket, Ugo közel sem barátságos és befogadó családjánál. Grace-ből Graziella lesz, és botanikus apjának nyomdokaiba lépve füvekkel gyógyít. A háború véget ér, de Ugo több mint fél év elteltével sem jön haza. Graziella boldogtalanul tengeti napjait beteg apósa házában, mígnem egy napon motorkerékpár hangja zavarja meg a vidék csendjét. Egy fiatal amerikai katona felbukkanása nehéz döntés elé állítja Graziellát. Választania kell a váratlanul beköszöntő szerelem és a már-már reménytelen várakozás között. A klasszikus hagyományok szellemében íródott regény remek jellemábrázolásával, izgalmas cselekményével és érzelmekkel teli emberi történetével méltán kapott számos elismerést az Egyesült Államokban.
Vypredané
12,75 €