Tericum Kiadó strana 3 z 14

vydavateľstvo

Emberi matek


A népszerű szerző rövid írásaiban elgondolkodik napjaink pszichológiai, gazdasági és politikai jelenségeiről, és sokszor meglepő következtetésekre jut. Matematikusként pusztán a színtiszta logikát használja, de azt nagyon következetesen olyankor is, amikor többnyire érzelmi érvekkel szokás operálni. Pszichológusként nyitott mindenre, ami emberi, kivéve a gonoszságot vagy a másoknak ártás szándékát. Így aztán írásaiban mindegyik politikai irányzat követői találnak olyasmit, ami épp az ő gondolataikhoz tesz hozzá valami érdemlegeset, vagy akár kivetnivalót is. Az írások eredetileg részben a Magyar Narancsban, részben a HVG-ben jelentek meg, de a szerző sokat alaposan átírt. Kivette belőlük a napi aktualitásokat, és így még tisztábban jelenik meg bennük az, aminek az érvényessége ezeken messze túlmutat. A népszerű szerző rövid írásaiban elgondolkodik napjaink pszichológiai, gazdasági és politikai jelenségeiről, és sokszor meglepő következtetésekre jut. Matematikusként pusztán a színtiszta logikát használja, de azt nagyon következetesen olyankor is, amikor többnyire érzelmi érvekkel szokás operálni. Pszichológusként nyitott mindenre, ami emberi, kivéve a gonoszságot vagy a másoknak ártás szándékát. Így aztán írásaiban mindegyik politikai irányzat követői találnak olyasmit, ami épp az ő gondolataikhoz tesz hozzá valami érdemlegeset, vagy akár kivetnivalót is. Az írások eredetileg részben a Magyar Narancsban, részben a HVG-ben jelentek meg, de a szerző sokat alaposan átírt. Kivette belőlük a napi aktualitásokat, és így még tisztábban jelenik meg bennük az, aminek az érvényessége ezeken messze túlmutat.
Na stiahnutie
7,24 €

A forradalom napjai


1789, Versailles. A lázadó nép már közeledik a királyi palota kapuihoz. Mária Antónia békés és fényűző élete fenekestül felfordul. Akik nemrégen még a királyi család hű alattvalói voltak, most az életükre törnek. A királyi családot Párizsba költöztetik, és Mária Antónia a forradalom kellős közepén találja magát. Bár sok hűséges barátja van itt, de annál több ellenség és kém férkőzik a közelébe. A politikai és személyes fenyegetések ellenére Mária Antónia mindvégig odaadó feleség és anya marad, rendületlenül kiáll férje, XVI. Lajos mellett. És bár a királyné titkos tervet dolgoz ki a család megszöktetésére, nem sikerül kitörniük a forradalom karmaiból. Mária Antónia nem menekül szörnyű sorsa elől. A tragikus sorsú és fényűző életviteléről elhíresült királyné életét megörökítő trilógia utolsó kötete az előző részekhez hasonlóan szintén valóságos történelmi tényeken alapul.
Na stiahnutie
7,80 €

Hasonmás


A tizenhat éves Rebecca Winter a tinédzserek felhőtlen életét éli: dolgozik egy gyorsétteremben, flörtöl a fiúkkal, csínytevésekben vesz részt a barátnőjével. Azonban hátborzongató dolgok kezdenek történni vele: véres foltok az ágyában, emlékezetkiesések, furcsa érzés, hogy valaki figyeli. Majd egy napon Rebecca eltűnik. Tizenegy évvel később a városban felbukkan egy fiatal nő, aki azt állítja magáról, hogy ő Rebecca. Az öröm mégsem felhőtlen. A lány szülei, bár kedvesek hozzá, zavartan viselkednek, a régi barátai gyanakodnak. A lány felbukkanását egyedül iker öccsei fogadják természetességgel, holott egy egész bűnlajstrom írható az ikerpár rovására. Sejtelmes és riasztó események kezdődnek az új Rebecca körül is, aki elhatározza, hogy kideríti az igazságot.
Na stiahnutie
7,80 €

A fényűzés napjai


1774, Párizs. Mária Antónia mindössze tizennyolc éves, amikor trónra kerül XVI. Lajos feleségeként. Az uralkodópárra hatalmas feladat hárul: megőrizni a Bourbon-dinasztiát, és távol tartani Franciaországot a tengerentúlról fújó forradalmi szelektől. Vajon hogyan birkózik meg mindezzel az ifjú királyné? Feladja-e szórakozásait, extravagáns életmódját, a ruhaköltemények vásárlását, a szenvedélyes színházba és operába járást? Mária Antónia próbál felülkerekedni az őt körülvevő pletykákon és intrikákon, s miközben sokszor szomorúan botorkál házassága sötét útvesztőiben, boldogan hordozza méhében gyermekét, majd titkos szerelembe bonyolódik a svéd Fersen gróffal. Franciaország tragikus sorsú és fényűző életviteléről elhíresült királynéjának tizenöt évnyi uralkodásáról szól ez a lebilincselően és történelmileg hitelesen megírt regény, amely a Mária Antónia életét megörökítő trilógia második kötete.
Na stiahnutie
7,80 €

Hazugság


Iris és Will hét éve élnek boldog házasságban. Minden olyan szép és tökéletes, akár egy romantikus filmben. Azonban a tündérmesének egy nap vége szakad. Will üzleti útra indul Floridába, és Iris boldog világa még aznap apró szilánkokra törik. Egy Seattle felé tartó repülőgép lezuhan, és Will neve az áldozatok között szerepel... Iris meg van győződve arról, hogy valami fatális félreértés történt. Miért szállt volna másik gépre a férje? Vajon mit hallgatott még el? Az egész házasságuk egy nagy hazugság volt? Iris kétségbeesésében nyomozni kezd, hogy kiderítse, miért hazudott neki az az ember, akiben a legjobban megbízott. A válasz a velejéig megrázza őt. Iris és Will hét éve élnek boldog házasságban. Minden olyan szép és tökéletes, akár egy romantikus filmben. Azonban a tündérmesének egy nap vége szakad. Will üzleti útra indul Floridába, és Iris boldog világa még aznap apró szilánkokra törik. Egy Seattle felé tartó repülőgép lezuhan, és Will neve az áldozatok között szerepel... Iris meg van győződve arról, hogy valami fatális félreértés történt. Miért szállt volna másik gépre a férje? Vajon mit hallgatott még el? Az egész házasságuk egy nagy hazugság volt? Iris kétségbeesésében nyomozni kezd, hogy kiderítse, miért hazudott neki az az ember, akiben a legjobban megbízott. A válasz a velejéig megrázza őt. Iris és Will hét éve élnek boldog házasságban. Minden olyan szép és tökéletes, akár egy romantikus filmben. Azonban a tündérmesének egy nap vége szakad. Will üzleti útra indul Floridába, és Iris boldog világa még aznap apró szilánkokra törik. Egy Seattle felé tartó repülőgép lezuhan, és Will neve az áldozatok között szerepel... Iris meg van győződve arról, hogy valami fatális félreértés történt. Miért szállt volna másik gépre a férje? Vajon mit hallgatott még el? Az egész házasságuk egy nagy hazugság volt? Iris kétségbeesésében nyomozni kezd, hogy kiderítse, miért hazudott neki az az ember, akiben a legjobban megbízott. A válasz a velejéig megrázza őt.
Na stiahnutie
7,80 €

A huszadik feleség


A 16. század végén Kandahár tartomány távoli szegletében téli hóvihar tombol. Egy nomád sátorban egy kislány látja meg a napvilágot ezen a zord napon. A Marunissza nevet kapja, melynek jelentése „Nők ragyogó napja”. A kislány a mogul császári udvarban nevelkedik, és amikor nyolcévesen először megpillantja Dzsahángír császárt, elhatározza, hogy egy nap a felesége lesz. Álma több mint húsz év múlva válik valóra, amikor egy boldogtalan házasság után végre örök hűséget esküdhet annak a férfinak, akit mindig is szeretett, és huszadik feleségként beköltözhet a pazar császári hárembe. Hála a férfinak, aki megszállottan szerette, az immár Núr Dzsahán nevet viselő fiatal császárné képes volt lerázni magáról a hagyomány béklyóit, és ugyan a fátyol mögül, de a 17. századi India befolyásos uralkodójává válni. Marunissza pénzt veretett, idegen országokkal kereskedett, pártolta a művészeteket, számos császári kert és síremlék, köztük a Tádzs Mahal építését engedélyezte, s ezek máig hirdetik hatalmát.
Na stiahnutie
7,24 €

Ikrek


Ikertestvére halálát követően Abi elköltözik Londonból és új életet kezd Bath-ban. Itt ismerkedik meg a gyönyörű Beatrice-szel és annak ikertestvérével, Bennel. Különös barátság alakul ki hármuk közt, azonban az idillt furcsa események zavarják meg. Féltve őrzött levelek tűnnek el, fenyegető üzenetek érkeznek, és semmi sem az, aminek látszik. Abi egyre zavarba ejtőbbnek érzi az ikertestvérek közötti szoros kapcsolatot, és mivel szerelmes Benbe, kétségbeesetten próbál megfelelni új barátai szeszélyeinek. De vajon meddig érdemes ezért elmenni? Ki hazudik, és ki mond igazat? Meddig és milyen áron lehet a titkokat megőrizni? És ha kiderül az igazság, vajon ki éli túl? Most induló sorozatunk, a LÉLEKVESZTŐ KÖNYVEK első kötetének szerzője, Claire Douglas lassan adagolja a feszültséget, és egy pillanatra sem engedi, hogy az olvasó hátradőljön. Amint azt gondoljuk, hogy mindent értünk, csavar egyet a történeten, és minden a feje tetejére áll.
Na stiahnutie
7,80 €

A pénz evolúciója


Miért olyan nagy hatalmú a tőke? Valóban veszélyes-e a globalizáció? Miben különbözik az információs társadalom polgára, a homo informaticus elődjétől, a homo sapienstől? Az evolúció általános logikája, a gazdaság és a biológia működési mechanizmusai közötti párhuzam felismerése segít megérteni napjaink sok furcsa jelenségét. A gének a biológiai élet elképesztően sokféle variációját teremtik meg, a tőke pedig sokféle gazdasági vállalkozást képes létrehozni. A pénz ugyanolyan logikai mechanizmusok alapján hoz létre gazdasági élőlényeket, azaz vállalkozásokat, mint ahogyan a gének biológiai élőlényeket. A biológiai, a gazdasági és a szellemi élet evolúciója ugyanarra a logikára épül, mégis mindegyik evolúció más és más, mivel különböző természeti háttérmechanizmusok segítségével valósul meg. Ezeket tárja fel Mérő László könyve, amely a három éve megjelent Az élő pénz című könyv újraírt, átdolgozott kiadása. A könyv ugyanaz, de mégse, mivel az azóta eltelt időben sok gondolat letisztult, sok fogalom a helyére került – így lett ez az új kötet jóval rövidebb, olvasmányosabb, s eközben még szellemesebb és eredetibb.
Na stiahnutie
6,39 €

Közöttünk a tenger


Szába és ikertestvére, Mahtab egy kis iráni faluban nevelkedik az 1980-as években. Felvilágosult édesanyjuk elkeseredetten küzd azért, hogy a lányai számára is elérhetővé tegye a tanulást és a szabadságot az Iszlám Forradalom utáni Iránban. A kislányokat lenyűgözi Amerika, és életük az angol nyelv tanulása, illegális angol nyelvű magazinok, videókazetták és Beatles-kazetták körül forog. Nem csoda hát, hogy amikor anyja és ikertestvére hirtelen és számára felfoghatatlan módon eltűnnek az életéből, Szába meg van győződve arról, hogy Amerikába emigráltak nélküle. Szába a faluközösség szeretetteljes légkörében nő fel, ám jól látja, hogy hazájában a nők csupán sokadrendű, megalázott szerepet játszanak, a vallási fanatizmus szabta merev korlátok pedig béklyóba kötik a lelkét. Azonban a szüleitől azt tanulta, hogy az ember sorsa meg van írva a vérében, és az ikrek élete mindig közös, még akkor is, ha egy tenger választja el őket egymástól. Dina Nayeri mesterien szövi regényét, melyben a keleti mesemondás hagyománya a nyugati prózával keveredik. Az olvasó bepillantást nyerhet a több ezer éves iráni kultúrába, valamint a lány lelkének érzékeny rezdüléseibe.
Na stiahnutie
7,80 €

Maga itt a tánctanár


Mérő László korábbi nagysikerű könyvei (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, Új észjárások, Az élő pénz) komoly szellemi kalandot jelentő, gondolkodásra késztető, ugyanakkor szórakoztató olvasmánynak bizonyultak. A Mindenki másképp egyforma 1999-ben elnyerte az „Év tudományos könyve Németországban” díjak egyikét. Ebben a könyvben a szerző rövidebb, de nem kevésbé elmélyült, elgondolkoztató és szórakoztató írásait gyűjtöttük össze. Az írások többsége a Magyar Narancs Egotrip rovatában jelent meg, e könyv címe azonos a szerző ottani sorozatcímével. Most fény derül e sokak számára talányos cím magyarázatára is. Ebben a könyvben a szerző az írások többségét alaposan átdolgozta. A lényeg nemigen változott, de a szigorú újságcikk-műfaj szorításából szabadulva némelyik írás hosszabb, némelyik rövidebb lett – ahogy a téma kívánta.
Na stiahnutie
4,99 €

A zafírözvegy


1935, Ceylon. Louisa, a gazdag drágakő-kereskedő lánya látszólag tökéletes házasságban él férjével, Elliottal egy hangulatos tengerparti kisvárosban. A boldogságukhoz már csak egy gyermek hiányzik, de ez a kívánságuk sehogy sem teljesül. Elliot egyre több időt tölt az otthonától távol, egy közeli fahéjültetvényen. Férje váratlan halála után Louisa lassan rádöbben, hogy az élete mindeddig hazugságokra épült. Hogy továbbléphessen, meg kell oldania a rejtélyeket, amelyeket Elliot örökül hagyott. Ellátogat a fahéjültetvényre, ahol idővel különös vonzalom ébred benne a jóképű, ám magának való tulajdonos iránt. Amikor végre napvilágra kerül Elliot hűtlensége, Louisa szíve összetörik, az élet azonban új feladatok elé állítja őt.
Na stiahnutie
7,80 €

Megsebzett lelkek


Lainey Morenónak már nem kellene élnie: tízévesen elrabolták, és csak négy év után találtak rá egy országút mentén zavarodott állapotban, terhesen. Tíz évvel később Lainey érzéketlenné vált lélekkel, nyugtatóktól ködös aggyal tengeti az életét, miközben az elrablója büntetlenül, szabadon él azóta is. Azonban egy nap Lainey ismerős arcot pillant meg egy „ELTŰNT” plakáton. A tízévesforma kislány a plakáton kiköpött mása gyerekkori önmagának. Lainey tagadásra épülő világa hirtelen összeomlik, amikor rájön, hogy a kislány a plakáton nem más, mint a lánya, akit a szülés után azonnal elvettek tőle, és örökbe adtak. Lainey agyába szörnyű gyanú fészkeli be magát: sosem látott lánya lehet a következő áldozat. A nyomozással ugyanazt a rendőrt bízzák meg, aki annak idején megtalálta Lainey-t, és aki mindenáron rá akarja venni őt az együttműködésre. Hogy megmentse lányát, Lainey-nek szembe kell néznie múltja démonaival. De vajon lesz-e ereje végigjárni a saját és a lánya szabadságához vezető utat? Lélekvesztő könyvek sorozatunk új kötete hátborzongató fordulatok szövevényén keresztül láttatja az emberi lélek sötét oldalát.
Na stiahnutie
7,80 €

Amit csak a szívével lát az ember


Egy westerwaldi kis falucskában él a hetvenéves Selma, aki azonkívül, hogy úgy néz ki, mint egy híres tévés műsorvezető, a halál kényszerű hírnöke. Valahányszor egy okapi jelenik meg álmában, a faluban egy napon belül valaki meg fog halni. Ezért aztán a furcsa álmot követő 24 órát a falu valamennyi lakója készenléti állapotban tölti: ki vágyva a halálra, ki rettegve az eljövetelétől. A feltételezett utolsó napon régi titkok kerülnek felszínre, vagy épp ellenkezőleg: elhallgatott vágyak és érzelmek merülnek újra feledésbe. A falu egyébként hétköznapi életében mégis lépten-nyomon varázslatos dolgok történnek, de semmi sem történik véletlenül, mert csodálatos módon a végén minden mindennel összefüggésbe kerül. A mélyen emberi, szívet és lelket melengető regény barátságról, szövevényes emberi kapcsolatokról és nem utolsósorban szeretetről és szerelemről szól. Mariana Leky remek mesemondó: regénye letehetetlen olvasmány. Nem véletlen, hogy az utóbbi évek egyik legsikeresebb könyve volt Németországban, és hónapokig szerepelt a német bestsellerlistákon. Több nyelvre is lefordították.
Na stiahnutie
7,80 €

Mit gondol a golyó


Most, hogy ismét összegyűlt egy könyvnyi írásom, meg kellett nézni, mit vállalok ma is és mit nem. A nem politikai témájú írások kevésbé romlandóak, azokat nyugodtan vállalom most is, legfeljebb kisebb korrekciókkal. Politikai nézeteim azonban akarva-akaratlanul is változtak, így ezek az írások alapvető újragondolást igényeltek. Bármennyire érdekesnek is találom mostanában a politikát, valójában azt szeretném, ha a közbeszédnek ugyanúgy legfeljebb a negyedét tenné ki ez a téma, mint ennek a könyvnek. Annyi minden van, ami ennél sokkal érdekesebb. A másik háromnegyed akármi lehet, kit mi érdekel – engem például mostanában elsősorban az élet egyszerű dolgai, emellett a gazdaság és persze továbbra is a pszichológia. Így alakultak ki e könyv többi részei.
Na stiahnutie
6,39 €

Az éjszaka császárnője


II. Katalin cárnő a halálán van. Az utolsó harminchat órában lejátszódik előtte életének útja, amelyen anhalt-zerbsti Zsófia hercegnőként indult, és kora egyik leghatalmasabb uralkodójaként ért célba. A felvilágosult kormányzásra vágyó, öntudatos Zsófia hercegnő szembesül az uralkodás kegyetlen törvényeivel, az udvari intrikákkal, a hatalmi sakkjátszmákkal. Mindemellett kiváló diplomáciai és stratégiai érzékkel rendelkező cárnővé válik, de hiába az újabb és újabb diadal. A katonásdit játszó bárgyú férj, majd a hűtlen gárdista szeretők, végül pedig az öntörvényű, nagy szerelem, Patyomkin herceg elvesztése egyre távolabb sodorják az egyéni boldogság lehetőségétől. Eva Stachniak, „A Téli Palota” című nagy sikerű regény szerzője, ezúttal II. Katalin pályafutásának végével kezdi. Az olvasó a haldokló cárnő szemén keresztül, annak gondolataitól és érzéseitől kísérve, tekinthet végig Katalin életének és uralkodásának dicsőséges vagy épp megrázó állomásain.
Na stiahnutie
8,93 €

Utoljára látták


Futhat... Libby menekülni szeretne mostani életéből, hogy kiheverje az utóbbi hónapok testi-lelki megpróbáltatásait, és hogy rendbe tegye a házasságát Jamie-vel. Egy idegen házaspár felajánlja, hogy a nyaralás idejére cseréljenek lakást, mire Libby és Jamie gondolkodás nélkül igent mond. De nem menekülhet... Azonban épp hogy sikerül újból közel kerülniük egymáshoz, Libby furcsa és hátborzongató eseményeket észlel a tengerparti luxusnyaralóban. Az elszigeteltség és nyugalom kezd fenyegetővé válni. Libby úgy érzi, nincsenek egyedül. Vajon figyelik őket? Mert valaki tudja a titkát... Jamie próbálja könnyedén venni a félelmetes történéseket, de Libby úgy érzi, mindez nem lehet a véletlen műve. És miért van az, hogy a ház szörnyű emlékeket idéz fel a múltjából? Annak az éjszakának az emlékét, amikor utoljára látta élve a legjobb barátnőjét, és azt tette, amit örökre el akart felejteni. Amikor Jamie hirtelen megbetegszik, Libby nem akar mást, mint visszatérni tökéletlen, mégis biztonságos életükbe. De már túl késő. És miután kiderül, hogy Jamie is titkot rejteget előle, Libby kis híján összeomlik. El akarta temetni múltjának sötét titkait, ám ahogy a sötétségből előmászik a múlt, Libby sejti, hogy csapdába került. Ki állított csapdát? Mit akar tőle? És mekkora áldozatra hajlandó ő maga, hogy túlélje ezt az egész borzalmat?
Na stiahnutie
7,80 €