Tericum Kiadó strana 5 z 14

vydavateľstvo

A velencei bába


Hannát csodásan ügyes kezű bábaként ismerik Velence-szerte, aki a legmakacsabb babákat is képes világra csalogatni. Egy ködös éjszakán egy velencei nemesember kopogtat Hanna gettóbeli viskójának ajtaján. A felesége napok óta vajúdik, s ha Hanna nem segít, belehal a szülésbe. A fiatal bába nehéz döntés elé kerül. Az inkvizíció szigorúan tiltja, sőt akár halállal is büntetheti az efféle orvosi beavatkozást. Ha Hanna zsidó létére segít egy keresztény asszonynak a szülésnél, ezzel nemcsak önmagát, de az egész gettót veszélybe sodorhatja. Csakhogy a gróf szolgálataiért cserébe jókora összeget ajánl, mely elegendő lenne ahhoz, hogy Máltára utazzon, és kiválthassa férjét, Izsákot a kalózok rabságából. Hanna semmire sem vágyik jobban, mint hogy újra együtt lehessen azzal a férfival, akit mindenkinél jobban szeret, s aki őt is mindenkinél jobban szereti, hiszen hozomány nélkül is elvette feleségül, s azután is kitartott mellette, hogy Hanna nem tudta gyermekkel megajándékozni. A rabbi heves tiltakozása ellenére Hanna dönt: beledobja vászontáskájába a szülőfogót, s elindul a gróffal, hogy megmentse egy asszony és születendő gyermeke életét. A lélegzetelállítóan izgalmas fordulatokban bővelkedő regény élénk képet fest a 16. századi Velencéről, ám mindenekelőtt dicshimnuszt zeng a nőkről, akik mindenre képesek a szerelmükért.
Na stiahnutie
7,24 €

Láthatatlan kötelék


A harminchat éves Marian élete látszólag maga a tökély, és erről nemcsak a környezetét, de magát is sikerült meggyőznie. Egy sikeres tévésorozat producereként áloméletet él New Yorkban, gazdag és befolyásos vőlegénye mellett. Azonban egy este elegáns lakásának küszöbén ott áll egy kamaszlány: Kirby. Azért jött, hogy megismerje az édesanyját. Marian tökéletesnek látszó világa fenekestül felfordul. Szembesülnie kell a tizennyolc éve eltemetett titokkal, szembe kell néznie azzal, amit el akart felejteni. Miközben Marian lassan megismeri a lányát, Kirbyt, ráeszmél, hogy élete egyáltalán nincs sínen: hogy változtatnia kell, azt kell tennie, amit a szíve diktál. Eközben Kirby, aki bár a fejébe vette, hogy felkutatja vér szerinti szüleit, megtapasztal egy, az övétől eltérő, teljesen más, izgalmas világot, és rájön, hol az igazi otthona. Lélekmelegítő, ámde izgalmas fordulatokkal teli történet arról, mi az igaz szerelem, mit jelent a hovatartozás és a láthatatlan kötelék.
Na stiahnutie
7,80 €

Amíg ti szültetek, én…


Vajon mit csinált Kristin, amíg ti szültetek? Kristin Newman, aki nemcsak szingli világutazó és kalandor, hanem olyan televíziós sorozatok társszerzője, mint az Így jártam anyátokkal vagy Azok a 70-es évek. Hősnőnket lehet szeretni vagy megvetni, lehet irigyelni vagy együtt érezni vele. Egy biztos: közömbös nem lesz. Kristin tobzódik Amszterdamban, szilveszterezik New Yorkban, barangol Izlandon, lebeg a Holt-tenger habjaiban, pasizik Moszkvában. Miközben a világ legegzotikusabb tájaira kalauzol bennünket, szingli csajos élményeit fanyar humorral és öniróniával adja elő, legyen szó akár egy balul sikerült párizsi utazásról, akár egy patagóniai gleccser jégomlásáról vagy egy argentin papjelölttel folytatott kalandjáról. Hősnőnk egy olyan életbe invitál, amelyet átjár a szabadság szele, és amelyben a fő úti cél önmagad megtalálása.
Na stiahnutie
7,24 €

Megmentőm Maybe


Jane egyszerre veszíti el a férjét és imádott kutyáját, ráadásul ugyanabban a végzetes betegségben, de bármilyen gyalázatos is (mondaná az anyósa), a kutyáját sokkal jobban gyászolja. Miután végigszenvedi a temetési szertartásokat (egyiket amiatt, mert kényelmetlen a magas sarkú cipő, a másikat amiatt, mert a kisállattemetőből hazafelé a beagle már nem fog ott ülni mellette az anyósülésen), és elcseni férje hamvainak egy részét, hogy majd a tengerbe szórja őket egy hawaii szigeten, elhatározza, hogy visszaköltözik szülővárosába, San Diegóba, ahol várja őt az óceán és a legjobb barátai. Azonban a sors úgy hozza, hogy ideiglenesen nagybátyja isten háta mögötti panziójában kell dolgoznia, amit tiszta szívből utál (kivéve a sütést). És bár szilárdan elhatározza, hogy nem kell több kutya, a sors ismét helyette dönt, és egy különleges kóbor kutyát, Maybet sodorja az útjába. Maybe segítségével Jane ráébred arra, hogy valójában hol, kivel és miként lehet boldog. És újra rátalál a szerelem. Aki szereti a kutyákat, az önironikus vallomásokat, a humoros szituációkat, ez a könyv garantáltan kellemes órákat tartogat a számára.
Na stiahnutie
7,24 €

Az arc nélküli lány


A tizenhárom éves Sicily élete egy csapásra megváltozik, amikor egy tűzesetben elveszíti édesapját és az arca is a felismerhetetlenségig összeég. Nagynénje segítségével sikerül kialakítania egy boldog és sikeres életet. Ám nem sokkal az esküvője előtt egy váratlan felfedezés új megvilágításba helyezi kamaszkorának tragédiáját. Sicilynek kockázatos döntést kell hoznia, melynek tétje nem kevesebb, mint eddigi nyugodt élete, és amely – ki tudja, milyen irányban –, de megváltoztatja a jövőjét. Ezt a döntést csakis ő egyedül hozhatja meg. Lebilincselő, megrendítő regény az élet olyan fordulópontjáról, amikor a sors második esélyt tartogat, az emberi bátorságról, valamint a szerelem és a szeretet hatalmáról.
Na stiahnutie
7,80 €

Mint pitypang a szélben


A négyéves Joey boldogan él szüleivel Floridában. Jólét, biztonság, szeretet veszi körül. Nem sejti, hogy a két ember, akiket a legjobban szeret a világon, nem az igazi szülei, kisbaba korában fogadták örökbe. Egy nap megszólal a telefon, és a családi idillnek vége szakad. Joey vér szerinti szülei vissza akarják kapni a kisfiút. A nevelőszülők dermedten, értetlenül állnak a tények előtt, hiszen biztosak voltak benne, hogy kiegyensúlyozott életüket nem rendítheti meg semmi és senki. A kétségbeesett nevelőapa veszélyes tervet forral, hogy megmentse családját. A bestseller regényből film is készült Mira Sorvino főszereplésével.
Na stiahnutie
7,24 €

Az érzelmek logikája


„A szívnek megvannak a maga indokai, amelyeket az indokló értelem nem ismer” – írta Blaise Pascal mintegy négyszáz évvel ezelőtt. Azonban a modern pszichológiai kutatásoknak köszönhetően meglepő felfedezés született: az érzelmek a logikus gondolkodásban is jelen vannak, sőt, hiányukat éppen a racionális gondolkodás sínyli meg elsősorban. És ez nemcsak a pozitív érzelmekre érvényes: egy rossz hangulat vagy hirtelen düh javíthatja gondolkodásunk minőségét, és akár az üzleti döntéshozatalban is segíthet. Mérő László új könyve az érzelmek új szemléletéről szól. Megismerkedhetünk az érzelmek szerkezetéről, megtudhatjuk, mi az érzelmek szerepe a gondolkodásban és a gazdaságban, melyek a rosszkedv előnyei, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, s végül sétát tehetünk az érzelmek állatkertjében.
Na stiahnutie
7,80 €

Szívügyek


Valerie-t késő este egy telefon riasztja fel. Hatéves kisfiát baleset érte: egy szülinapon beleesett a tűzbe, és súlyos égési sérüléseket szenvedett. Tessa a hetedik házassági évfordulóját ünnepelné egy étteremben, azonban plasztikai sebész férjét behívják a kórházba: egy kisfiút hoztak be súlyos égési sérülésekkel. Ezen az estén Valerie és Tessa sorsa, ha nem is örökre, de összekapcsolódik.
Na stiahnutie
7,80 €

No exit


Darby, a másodéves egyetemista sűrű hóesésben próbál átjutni a Sziklás-hegységen régi Hondájával. Bocsánatot akar kérni a halálosan beteg anyjától, akit hamarosan megműtenek. Azonban a sors kétségbeejtő fordulatot hoz. A havazás hóviharrá válik, ami elvágja Darby útját a hegyekben. Nincs térerő, csak lemerülő mobiltelefon, nincs remény, csak a hóvihartól elzárt parkoló a semmi közepén. Darbynak egy autós pihenőben kell töltenie az éjszakát néhány ismeretlen társaságában. Egy bűntény szemtanúja lesz. Egy kislányt pillant meg az egyik veszteglő autó félig befagyott ablaka mögött. A gyereket minden bizonnyal elrabolták. Hátborzongató, élet-halál küzdelem veszi kezdetét, mert Darby nem az a fajta lány, aki könnyen feladja, és most méltó ellenfelére akadt. A nyaktörő tempójú, lélegzetelállítóan izgalmas thriller egy pillanatra sem vesz vissza a feszültségből, egészen a drámai végkifejletig.
Na stiahnutie
7,80 €

Carol


Az ötvenes évek Amerikájában játszódó történetet a világhírű írónő álnéven jelentette meg, és nem véletlenül: a könyv nagy botrányt kavart. A húszas éveiben járó Therese egy manhattani áruházban dolgozik eladóként, és jobb életről, szerelemről ábrándozik. Egyik nap meglátja Carolt, a jómódú, nála idősebb szép asszonyt, aki kihűlt házasságában vergődik, amelyből csak a kislánya iránt érzett határtalan szeretete miatt nem tud kilépni. A két nő között azonnal szikra gyúl, és az ártatlannak induló barátságuk az érzelmek hatására egészen más irányt vesz. A regény először 1952-ben jelent meg, és azóta világszerte meghaladta a milliós példányszámot. Az Oscar-díjas rendező Todd Haynes filmet is készített belőle olyan impozáns főszereplőkkel, mint a kétszeres Oscar-díjas Cate Blanchett, valamint Rooney Mara. A filmet máris öt Golden-Globe díjra és hat Oscar díjra jelölték.
Na stiahnutie
7,80 €

Találkozunk a piazzán


Frances Mayes, a Napsütötte Toszkána ünnepelt szerzője újabb olaszországi utazásokra indul, hogy elhozza nekünk Itália legszebb hegyvidéki és tengerparti városainak hangulatát, konyháját, kultúráját. Férje, Ed társaságában a Dolomitoktól egészen Szicíliáig bejárja Olaszországot, és csodálatos történetek formájában számol be élményeiről. Az írónő kitűnő megfigyelő és remek mesélő, így útikönyvét úgy olvashatjuk, mintha csak egy pohár bor és egy tányér kitűnő olasz pasta mellett hallgatnánk izgalmas történeteit. És ha megéheznénk, a könyvet szokás szerint számos olvasmányos recept tarkítja – némelyik könnyen elkészíthető, mások nagyobb kihívást jelentenek, de közös bennük, hogy Olaszország évezredes kulináris kultúrájában gyökereznek. A Találkozunk a piazzán ideális úti olvasmány, mely kalauzként és kedv­csinálóként is teljes élményt nyújt, így nekünk jobbára már csak azt kell eldöntenünk, hogy a serpenyőnkért vagy a bőröndünkért nyúljunk előbb.
Na stiahnutie
8,42 €

Egy karácsonyi csók


Képzeljünk el egy tökéletes karácsonyi csókot... A férfi keze a lány derekán, a lány keze a férfi arcán... és közben csendesen esni kezd a hó... Igazi karácsonyi könyv, amely nem hiányozhat a karácsonyfa alól! Mindenki szereti a karácsonyt. Így van vele Isla Winters is. Húgával, aki egy tragikus kimenetelű baleset után tolószékbe kényszerült, Notting Hillben élnek, London izgalmas, ezerarcú városrészében, ahol a nagy sikerű film, a Sztárom a párom is játszódik. És hol másutt lenne pompásabb a karácsonyi időszak, mint itt? A városrész ünnepi fényekbe öltözik, és pazar partik helyszíne lesz. Csakhogy Isla ezúttal nem tudja igazán élvezni kedvenc ünnepét, annyi gond, teher és intéznivaló nehezedik a vállára. Épp a cége karácsonyi partiját szervezné, amikor Londonba érkezik a vállalat új vezérigazgatója, és mindent a feje tetejére állít. Nem elég, hogy jóképű és frissen elvált, de a két kislányát is magával hozza Londonba, majd befogja Islát új projektjébe, ami mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatja. Mandy Baggot szívet melengető regénye tele van izgalmas csavarokkal és fordulatokkal, váratlan és mulatságos helyzetekkel. A szereplők szinte életre kelnek a könyv oldalain, és az olvasó már-már a történet részesének érezheti magát.
Na stiahnutie
7,80 €

Rózsaünnep


A 17. századi Indiában játszódó regényben folytatódik Dzsahángír és Marunissza szerelmi története, amely A huszadik feleség című regényben vette kezdetét. A császár életében először szerelmi házasságot kötött. Az alacsony sorból származó perzsa szépség, Marunissza huszadik és egyben utolsó feleségként érkezik a hárembe. Az éles eszű fiatal nő kezdetben nincs könnyű helyzetben, ki kell vívnia méltó helyét a feleségek és ágyasok között. Még ennél is nehezebb dolga van a császári udvarnál, ahol a nagy hatalommal bíró miniszterekkel kell szembeszállnia, olyan férfiakkal, akik régóta a császár bizalmasai, s úgy vélik, egy nőnek a fátyol mögött a helye, nem lehet semmiféle joga a külvilágban. Marunissza a fátyol mögül uralkodik, s mindent kockára tesz, még a lánya sorsát is, hogy megszerezze, amit akar. Bármit elveszíthet, csak egyvalami marad örökké az övé: annak a férfinak a szerelme, aki szabadságot és hatalmat adott neki. A történelmi tényeken és az Indiába utazók korai feljegyzései alapján született regény a mogul birodalom legbefolyásosabb császári felesége történetét meséli el. A szerző ebben a regényében is színes leírásokkal szolgál a császári India különféle ünnepeiről, kulturális eseményeiről és szertartásairól. Az olvasó előtt egy különleges, egzotikus világ elevenedik meg, melyről nem sokat írnak a történelemkönyvek.
Na stiahnutie
7,80 €

Emberi matek


A népszerű szerző rövid írásaiban elgondolkodik napjaink pszichológiai, gazdasági és politikai jelenségeiről, és sokszor meglepő következtetésekre jut. Matematikusként pusztán a színtiszta logikát használja, de azt nagyon következetesen olyankor is, amikor többnyire érzelmi érvekkel szokás operálni. Pszichológusként nyitott mindenre, ami emberi, kivéve a gonoszságot vagy a másoknak ártás szándékát. Így aztán írásaiban mindegyik politikai irányzat követői találnak olyasmit, ami épp az ő gondolataikhoz tesz hozzá valami érdemlegeset, vagy akár kivetnivalót is. Az írások eredetileg részben a Magyar Narancsban, részben a HVG-ben jelentek meg, de a szerző sokat alaposan átírt. Kivette belőlük a napi aktualitásokat, és így még tisztábban jelenik meg bennük az, aminek az érvényessége ezeken messze túlmutat. A népszerű szerző rövid írásaiban elgondolkodik napjaink pszichológiai, gazdasági és politikai jelenségeiről, és sokszor meglepő következtetésekre jut. Matematikusként pusztán a színtiszta logikát használja, de azt nagyon következetesen olyankor is, amikor többnyire érzelmi érvekkel szokás operálni. Pszichológusként nyitott mindenre, ami emberi, kivéve a gonoszságot vagy a másoknak ártás szándékát. Így aztán írásaiban mindegyik politikai irányzat követői találnak olyasmit, ami épp az ő gondolataikhoz tesz hozzá valami érdemlegeset, vagy akár kivetnivalót is. Az írások eredetileg részben a Magyar Narancsban, részben a HVG-ben jelentek meg, de a szerző sokat alaposan átírt. Kivette belőlük a napi aktualitásokat, és így még tisztábban jelenik meg bennük az, aminek az érvényessége ezeken messze túlmutat.
Na stiahnutie
7,24 €

Sorsok, avagy semmi különös


A kortárs orosz irodalom egyik népszerű írónőjének kötetében a 70-80-as évekbe csöppenünk bele, a szocialista Oroszország boldog-boldogtalan világába. A józanéletű, szerény matematikus randira indul a szemközt lakó hárfás lánnyal, de mire összeszedi a bátorságát a detoxikálóban köt ki. A vidám szilveszteri mulatság komor tragédiába fordul, amikor az egyik meghívottnak csak a halálhíre érkezik meg – egészen addig amíg az illető meg nem jelenik a színen. A naponta másba szerelmes falusi postáslány, akinek csodaszép énekétől megdermednek a madarak, a tehenek pedig több tejet adnak, szerelmével üldözi a repüléstől rettegő pilótát. A visszahúzódó kisfiú talizmánként próbál érvényesülni, és szinte akaratlanul, bár apró csalásokkal, mindenkinek megoldja az életét. Egyik novellában sem történik semmi különös, akárcsak Csehovnál, de az élet már csak ilyen: a sok-sok „semmi különös”-ből épül fel a sorsunk, az életünk. Tokarjeva hol derűs humorral, hol fájdalommal mesél az emberi élet szépségeiről és viszontagságairól.
Na stiahnutie
8,37 €

Hasonmás


A tizenhat éves Rebecca Winter a tinédzserek felhőtlen életét éli: dolgozik egy gyorsétteremben, flörtöl a fiúkkal, csínytevésekben vesz részt a barátnőjével. Azonban hátborzongató dolgok kezdenek történni vele: véres foltok az ágyában, emlékezetkiesések, furcsa érzés, hogy valaki figyeli. Majd egy napon Rebecca eltűnik. Tizenegy évvel később a városban felbukkan egy fiatal nő, aki azt állítja magáról, hogy ő Rebecca. Az öröm mégsem felhőtlen. A lány szülei, bár kedvesek hozzá, zavartan viselkednek, a régi barátai gyanakodnak. A lány felbukkanását egyedül iker öccsei fogadják természetességgel, holott egy egész bűnlajstrom írható az ikerpár rovására. Sejtelmes és riasztó események kezdődnek az új Rebecca körül is, aki elhatározza, hogy kideríti az igazságot.
Na stiahnutie
7,80 €