! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Trivium strana 3 z 13

vydavateľstvo

Az eladás pszichológiája - Hogyan értékesíthetsz többet, könnyebben és gyorsabban?


Bármi, ami az emberi elmében megfogan, bármi, amiben az ember hisz, az elérhető. (Napoleon Hill) Ez a könyv minden idők legnagyobb példányszámban eladott, nemzetközi sikert aratott értékesítési oktatóanyaga. Első megjelenése óta tizenhat nyelvre fordították le és huszonnégy országban használják. A szerző Amerika első számú motivációs trénere, aki több mint ötszázezer embert oktatott ezzel az anyaggal világszerte, több ezer vállalatnál, gyakorlatilag minden területen. Olyan remek stratégiákat és technikákat mutat be, melyek révén rövid időn belül növelhető a forgalom, gyorsabbá és hatékonyabbá tehető az értékesítés. Esszenciájaként kézhez kapjuk az értékesítés tízparancsolatát, amely az élet bármely területén kitűnően alkalmazható. Nekünk kell eldöntenünk, mit szeretnénk elérni, ragaszkodni a kitűzött célokhoz, folyamatosan tanulni, követni a példaképeket, megfogadni tanácsaikat, kialakítani saját egyéniségünket, kibontakoztatni kreativitásunkat. Az ok-okozat törvénye kimondja, hogy minden hatásnak oka van, azaz minden okkal történik. A siker nem véletlen. De a bukás és a kudarc sem. A siker kulcsa: „Ha azt teszik újra és újra, amit más sikeres emberek tesznek, a világon semmi sem állíthatja meg önöket abban, hogy elérjék ugyanazt, amit ők.” A könyvben szereplő kipróbált és bizonyított módszereket a legjobban fizetett értékesítők használják világszerte minden ágazatban. Önök előtt is ott a lehetőség! Éljenek vele!
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Tanítások vezetőknek a szerzetestől, aki eladta a Ferrariját


„Robin Sharma könyvei a világon emberek millióinak gondolkodását és életét változtatták meg.” Paulo Coelho „Egyike az év legjobb üzleti könyveinek.” PROFITE Magazine „Nem kevesebb, mint szenzációs. Ez a könyv áldás lesz életedre. „ Mark-Victor Hansen - Erőleves a léleknek társszerzője Hogyan tedd naggyá vállalatodat, cégedet? Mi hát a varázsszer, mely kivívja az egész szakma csodálatát? Ki az a bölcs látogató, aki forradalmasíthatja cégedet, szervezetedet? Hogyan váljunk olyan „látnoki” vezetővé, akire ilyen válságos időben szükség van? A szerzetes, aki eladta a Ferrariját világsiker szerzője lépésről-lépésre megosztja velünk azokat a tanításokat, melyek visszahozzák a bizalom, elkötelezettség és lelkesedés légkörét a munkánkba és az életünkbe egyaránt. Sharma, hírneves üzleti guru és professzionális előadó, 8 egyszerű és gyakorlatias leckében fogalmazza meg az igazi Nagy Vezető időtlen bölcsességeit, melyek segítségével a menedzserek, vezetők és vállalkozók megerősíthetik a munkamorált, a lojalitást és megnövelhetik a termelékenységet a mai nehéz gazdasági helyzetben. E bölcsességek egyúttal magán életben is útmutatóul szolgálnak. Sharma története megadja a lendületet ahhoz, hogy olyan vezetővé váljunk, aki sokak életére van hatással, aki igazi értéket teremt, s akár ahhoz, hogy maradandó nyomot hagyjunk magunk után. Ideje hát, hogy megosszuk a szerzetes titkát önökkel is szeme előtt tartva Sharma szavait „Ajánlom mindazon vezetőknek, akik tisztelik munkatársaikat, és megtiszteltetésnek érzik, hogy az élükre állhatnak. Tartsanak továbbra is fontosnak minden embert és a tehetséget.”
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Sárga világ


Albert több csatát nyert a halállal szemben, épp ezért történetei tele vannak élettel. Hatalma abban rejlik, hogy soha nem adja fel. Megtanult veszíteni, de kizárólag azért, hogy nyerhessen, és így még erősebbé váljon. Könyve gyűjteménye mindannak, ami neki segített. Albert egy mindenki számára elérhető, a nap színében fürdő világról beszél: a Sárga világról. Egy olyan helyről, mely tele van melegséggel, ahol a szeretet magától értetődő, hétköznapi dolognak számít, ahol az élet a legértékesebb. A "Sárga világ" egyfajta életforma, szemléletmód, azt mutatja meg, miképpen táplálkozhatunk mindabból, ami a jó és a rossz pillanatokból tanulunk. Minden veszteségben benne rejlik a lehetőség, hogy nyerj valamit. Nincs kész válasz arra, hogyan lehet legyőzni a rákot, nincs titkos stratégia. Csupán a saját erődre hagyatkozhatsz, meg kell vívnod a csatát, és hagynod kell, hogy önmagad, saját belső valód vezessen. Albert bízik abban, hogy könyve hatására sokan keresik és találják majd meg a maguk "sárga lényeit", akik valamiképpen erőt adhatnak, és különlegesek lehetnek az ember életében. Az egyedi hangvételű írás egészségesek és betegséggel küzdők számára egyaránt példaértékű lehet. Üzenete: Ne félj megélni a sárga világot! Csupán hinned kell benne! Ne feledd: ha hiszel az álmaidban, valóra válnak!
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Mindennapi hazugságaink


Senki nem vallaná be magától, hogy füllent. Mégis, minden nap megtesszük. A hazugsághoz való viszonyunk ugyanis leginkább tévképzeteken alapul. Mindannyian hazudunk, ha nem akarunk megbántani mást, ha leplezni akarjuk érzéseinket, ha szeretnénk elfogadtatni magunkat. És mégis úgy gondoljuk, a hazugság romba dönti kapcsolatainkat, tönkreteszi életünket, öl, butít és nyomorba dönt. Ez a könyv másik oldaláról mutatja be a hazugságot. Szembeszállva az általános elképzeléssel bebizonyítja, hogy a hazugság nem feltétlenül ördögien gonosz cselekedet. A humoros, elgondolkodtató példákon keresztül megtudhatjuk, hogy hazudni bizony emberi dolog. A szerzők rámutatnak, hogy a hazugság intellektuális és érzelmi csúcsteljesítmény, társadalmi életünk elengedhetetlen tartozéka. A valóság megfelelő hajlítgatása nélkül nem létezik tartós szerelem és boldogság. Az okos hazugság a mindennapi és az üzleti életben egyaránt előnyt jelent, jobb kapcsolatokat, szakmai sikert hoz. Könyvünk nem arra akarja rávenni az olvasót, hogy a hazugság a mindennapi élete részévé váljon, hogy azzal másoknak ártson. Nem buzdítani akar, hanem segíteni abban, hogy könnyebben felismerjük a hazugságokat, azok jellemző jegyeit, sokkal könnyedebben vegyük őket, és jobban megértsük a működésüket. Ute Ehrhardt és Wilhelm Johnen pszichológusok, neves szaktekintélyek, hosszú ideje dolgoznak pszichoterapeutaként, tanácsadóként és szemináriumi előadóként. Fő területük a pozitív pszichológia.
Vypredané
12,02 € 12,65 €

Szex - krízis - pasi


A kapuzárás előtti pánik minden férfit elkap. Ennek hatására azonban nem mindenki fektet le zsinórban 117 nőt! Leif Lasse Andersson magas, viszonylag jóképű, boldog házasságban él, építi a karrierjét, két gyerek apja. A felesége azonban bosszúból egy korábbi kalandja miatt éppen karácsony reggelén rúgja ki páros lábbal. És mit csinál ilyenkor, 2013-ban a magányos férfiember, aki társra, gyengéd érintésre vágyik? Felmegy az internetre! A társkereső oldalak különös világában azonban nem kímélik a zöldfülű újoncokat. Leif harsány egérkattogtatás közepette megpróbálja belopni magát a nők szívébe, de többnyire csupán a lábuk között köt ki. A kezdeti hatalmas pofonok és pofára esések után azonban igazi nagymenőnek, sikeres szuperhímnek bizonyul. Új ismerősei között ugyanúgy akad naiv bölcsészlány, kávébarna eszkorthölgy, kiégett úrinő, elvált anyuka, szilikon mellű plázacica, sőt szadomazo domina is. Leif ráadásul felismeri, hogy a fejében két társbérlő él. A cowboy igazi rámenős macsó, aki valósággal falja a nőket. A másik a kisfiú, aki mindennél jobban vágyik a szeretetre. Miközben Leif ágyról-ágyra száguldozik nyitott Mercedesében, rájön, hogy a pénz és a szex önmagában nem boldogít. Az őszinte és gyakran szókimondó történet során hősünk jobban megismeri önmagát. Férfiszemmel olvasva lenyűgöző az a hatékonyság, ahogy újabb és újabb ágyakban tűnik el. A női olvasó számára pedig kiderül, milyen is egy férfi lelke, hogyan forognak a fogaskerekek annak a pasinak az agyában, aki 117 nővel bújt ágyba. Kalandjait akár az internetes randizás tankönyveként is olvashatjuk.
Na sklade 1Ks
12,75 € 13,42 €

A szerzetes, aki eladta a ferrariját


Julian Mantle sztárügyvéd, akinek szigete, repülőgépe, Ferrarija van, mindkét végén égeti a gyertyát, ötvenhárom évesen hetvennek látszik. Zaklatott, zűrös életvitele csaknem végzetes kimenetelű infarktushoz vezet. Mantle kap egy lehetőséget az élettől, amit jól használ fel. Eladja mindenét, kiszáll a jövedelmező ügyvédi irodából, és nekivág Indiának, hogy a lét értelmét keresse. Három évvel később hazatérve, barátja, John meghökken változásán, hiszen egy harmincasnak tűnő férfi áll előtte. Keleten tett spirituális utazása során Mantle a szerzetesektől tanult bölcs és gyakorlati tanítások segítségével hatékony módszert sajátít el szellemi-, fizikai- és lelki képességei felszabadítására. A nyugati gondolkodást a keleti filozófiával ötvözve, a szerző biztos utat mutat az olvasónak, hogy miként élhet bátrabban, kiegyensúlyozottan és boldogan.
Vypredané
10,93 € 11,50 €

Hóország


Kavabata a 20. századi japán irodalom kiemelkedő egyénisége, az újfajta érzékenységű írók egyik vezéralakja, az első japán író, aki 1968-ban Irodalmi Nobel-díjat kapott. Klasszikus japán lírai szimbólumokat helyez írásainak középpontjába, de hőseinek gondolatvilágában már a huszadik századi ember gátlásai és szorongásai kísértenek. Kedvenc műfaja az úgynevezett leheletnyi történetek, amelyből több mint százat írt. Leghíresebb műve a Hóország. A történet Honsú szigetén, a "Japán Alpok" hófödte csúcsai között, Hóországban játszódik. Itt találozik Simamura, a "balettszakértő" és Komako, a gésa. Szerelmük három éven át folytatódik, a lány egyre elkeseredettebb, a férfi egyre elgondolkodóbb lesz, s igen sokat emlékezik egy Yoko nevű lányra, akit a kőforráshoz jövet a vonatablak keretében látott. Simamura élete a meditáció, a töprengés, a tökéletes esztétikum utáni vágy. Nem biztos, hogy valaha is látott igazi balettot, és hogy Komako ismer valami mást is Hóországon kívül. Vajon a melankolikus érzésből van-e kiút? Megmarad-e a regényt átlengő misztikum vagy csak a fájdalmas búcsúk és a reménybeli visszatérések kergette illúzó marad velünk?
Vypredané
10,93 € 11,50 €

A szerzetes, aki eladta a ferrariját


Julian Mantle sztárügyvéd, akinek szigete, repülőgépe, Ferrarija van, mindkét végén égeti a gyertyát, ám ötvenhárom évesen hetvennek látszik. Zaklatott, zűrös életvitele csaknem végzetes kimenetelű infarktushoz vezet. Mantle kap egy lehetőséget az élettől, amit jól használ fel. Eladja mindenét, kiszáll a jövedelmező ügyvédi irodából, és nekivág Indiának, hogy a lét értelmét keresse. Három évvel később hazatérve, barátja, John meghökken változásán, hiszen egy harmincasnak tűnő férfi áll előtte. Keleten tett spirituális utazása során Mantle a szerzetesektől tanult bölcs és gyakorlati tanítások segítségével hatékony módszert sajátít el szellemi-, fizikai- és lelki képességei felszabadítására. A nyugati gondolkodást a keleti filozófiával ötvözve, a szerző biztos utat mutat az olvasónak, hogy miként élhet bátrabban, kiegyensúlyozottabban és boldogan. Robin Sharma a személyiségfejlesztés, a humán teljesítmény-menedzselés és életvezetés nemzetközileg elismert szaktekintélye, számos világsikert aratott mű szerzője. Jogász, komoly ügyvédi karriert futott be, népszerű médiaszemélyiség, rendszeresen publikál jelentős lapokban (US Today, The Globe) és tart előadásokat vezető amerikai televíziós csatornákon (NBC, CBC). Észak-Amerika leghíresebb és leggondolatébresztőbb hivatásos szónokaként tartják számon. A tekintélyes Sharma Leadership International vezérigazgatója, 15 éve a világ legkiemelkedőbb tanácsadóinak egyike a szervezeti és személyes életvezetés terén, aki olyan módszert tud, mely sikerrel alkalmazható az üzleti életben. Olyan cégek és szervezetek kérték fel, mint a Microsoft, a GE, a Nike, a FedEx, a NASA,az IBM, a Fiatal Elnökök Szervezete, a Yale Egyetem és az Amerikai Vöröskereszt. Most mi is ízelítőt kaphatunk tudásából, amelyet eddig csak világcégekkel osztott meg. A szerző könyvei 60 ország 75 nyelvén, öt millió példányban jelentek meg. A szerző kiadónknál megjelent kötetei: A szerzetes, aki eladta a Ferrariját; Teljesítsd be küldetésed a szerzetessel; Tanítások vezetőknek a szerzetestől; Titkos levelek a szerzetestől; A rang nélküli vezető; A siker kézikönyve; Ki fog majd érted sírni?
Vypredané
11,16 € 11,75 €

Titkos levelek a szerzetestől, aki eladta a Ferrariját


A szerzetes, aki eladta a Ferrariját - 51 nyelvre lefordított nemzetközi bestseller megjelenésének 15. évfordulóján Julian Mantle újabb történetét ismerhetjük meg. Julian ebben az írásában összegezi mindazt a tudást, életbölcsességet, amelyet a Himalája rejtekében élő szerzetesektől tanult, s melyet ötvözött a nyugati gondolkodásmóddal. Ezt az örökséget akarja átadni unokaöccsének, Jonathannak, akinek az élete válságba került: a munkája leköti minden idejét, házassága tönkremegy, és fiával alig tud időt tölteni. Édesanyja kérésére találkozik nagybátyjával, Juliannel, a korábban sikeres és híres ügyvéddel, aki végül feladta luxuséletmódját, eladta Ferrariját egy sokkal tartalmasabb életért. Jonathannal egy csodálatos utazásra indulunk, amelynek során a világ legszebb helyeit ismerhetjük meg a törökországi Boszporusz-szorostól kezdve a párizsi katakombákon át az indiai Taj Mahalig. Az ifjú minden állomáson találkozik egy-egy őrzővel, akik átadják neki Julian talizmánjait, titkos leveleit. A bennük összegzett bölcs gondolatok segítségével felismeri, hol hibázta el és hogyan hozhatja rendbe életét. Az élményekben gazdag utazás során Julian megtanítja nekünk az igazi boldogság és siker titkát, és megmutatja, hogyan találjunk rá hiteles énünkre, hogyan legyünk hűek önmagunkhoz, és hogyan valósítsuk meg álmainkat. Az élet utazás. Nem az számít, hogy hova érkezünk, hanem az, hogy közben milyen emberré válunk. (Robin Sharma) Robin Sharma a személyiségfejlesztés, a humán teljesítmény-menedzselés és életvezetés nemzetközileg elismert szaktekintélye, számos világsikert aratott mű szerzője. Jogász, komoly ügyvédi karriert futott be, népszerű médiaszemélyiség, rendszeresen publikál jelentős lapokban (US Today, The Globe) és tart előadásokat vezető amerikai televíziós csatornákon (NBC, CBC). Észak-Amerika leghíresebb és leggondolatébresztőbb hivatásos szónokaként tartják számon. A tekintélyes Sharma Leadership International vezérigazgatója, 15 éve a világ legkiemelkedőbb tanácsadóinak egyike a szervezeti és személyes életvezetés terén, aki olyan módszert tud, mely sikerrel alkalmazható az üzleti életben. Olyan cégek és szervezetek kérték fel, mint a Microsoft, a GE, a Nike, a FedEx, a NASA, az IBM, a Fiatal Elnökök Szervezete, a Yale Egyetem és az Amerikai Vöröskereszt. Most mi is ízelítőt kaphatunk tudásából, amelyet eddig csak világcégekkel osztott meg. A szerző könyvei 60 ország 75 nyelvén, öt millió példányban jelentek meg. A szerző kiadónknál megjelent kötetei: A szerzetes, aki eladta a Ferrariját; Teljesítsd be küldetésed a szerzetessel; Tanítások vezetőknek a szerzetestől; Titkos levelek a szerzetestől; A rang nélküli vezető; A siker kézikönyve; Ki fog majd érted sírni?
Vypredané
12,02 € 12,65 €

Mars és Vénusz párkeresőben


Változik a világ! Míg anyáink és apáink olyan partnerre vágytak, akik alapvető igényeiket elégítette ki, a nők erős férfira, a férfiak az otthon melegére, addig napjainkban elvárásaink megváltoztak - szellemi, lelki társat is keresünk. Ehhez azonban meg kell ismernünk egymást, ám ez, mint tudjuk, nem megy könnyen, hiszen le kell küzdenünk a nemek közti különbségeket: hiszen a férfi nőt akar, a nő férfit és ez kibékíthetetlen ellentétnek tűnik. Mindezek megértéséhez nyújt segítséget a könyv, mind egyedülállóknak, mind házasoknak. És hogy létezik igaz szerelem? Higgyünk benne, hogy igen... csak nem könnyű felismerni, mert vakok vagyunk akkor, amikor szembejön velünk az igazi. A könyv tanácsait követve az olvasó kellő önbizalommal láthat hozzá az "igazi" megkereséséhez és élvezheti a találkozgatás örömeit is. A könyv olvasása felszínre hozza a lélek mélyén rejtőző érzelmeket, melyek a kudarcok leggyakoribb okai. Segítségével olyan terv készíthető, mellyel a kudarcok elkerülhetők és a siker garantált. Használd kézikönyvként az itt található általános szabályokat, melyek segítenek a konkrét helyzetek felismerésében, segítenek eligazodni az érzelmek útvesztőjében, hozzásegítenek a helyes döntéshez és egy boldogabb élethez. A Mars és Vénusz sorozat köteteit a világ több mint 40 országában, 30 millió példányban adták el!
Vypredané
11,84 € 12,46 €

Hürrem, Szulejmán asszonya


A lebilincselő első kötet, Hürrem, Szulejmán ágyasa után végre itt a folytatás, melynek érdekessége nem csak abban rejlik, hogy magával repíti az olvasót a 16. századi Oszmán Birodalomba, hanem abban is, ahogyan ezt teszi: színesen ábrázolja az akkori életet, megismerhetjük a palota és a hárem birodalomformáló szerepét. Ebben a kötetben felgyorsulnak az események. Izgalmakból, intrikákból és szerelemből ezúttal sem lesz hiány, de a visszaemlékezések helyett most a jelen események sodró lendülete ragadja magával az olvasót, s valóban veszedelmes évek következnek. Hürrem, célját elérve Szulejmán felesége lesz, azonban továbbra sem nyugodhat meg. Családja gyarapodásával egy időben igyekszik megerősíteni befolyását a palotában, amelynek ezernyi suttogás tölti be minden egyes sarkát - mindegyik külön-külön halálos veszélyt rejt számára, különösen a birodalom második embere, a ravasz Ibrahim pasa, és féltékeny riválisa, Gülbahar személyében. Két nő halálos féltékenységének és vetélkedésének története ez, akik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy saját fiaikat juttassák a birodalom trónjára. Közben több külföldi hadjáratnak, számtalan tragédiának és örömteli eseménynek lehetünk tanúi. Hogyan végződik majd Hürrem sorsa, eléri-e azt, amire az életénél is jobban vágyik? A szerelem tényleg mindent legyőz? Ki a barát és ki az ellenség? Ebben a könyvben minden kérdésünkre választ kapunk. Nem csupán a népszerű TV sorozat rajongóit, hanem minden olvasót megragad majd Hürrem története, aki az ismeretlenből érkezve elvarázsolta kora egyik legbefolyásosabb uralkodóját, majd nevét a maga erejéből halhatatlanná tette. A(z) Hürrem, Szulejmán asszonya (Könyv) szerzője Demet Altinyeleklioglu.
Vypredané
15,24 € 16,04 €

A lélek útja


Leírás: Jó szívvel ajánlom ezt a művet azoknak, akiket izgatnak létünk mélyebb kérdései. Dr. Domján László - Miért kell újra és újra visszatérnünk ide, mi történik velünk életeink között? - Mi dönti el, hol és milyen testben fogunk élni, kik lesznek a családtagjaink? - Tényleg mi alakítjuk a sorsunkat, vagy csak bábuk vagyunk egy sakktáblán? - Miért hagyja Isten, hogy ennyi szenvedés és gonoszság legyen a világon? - Mi a lelki társak titka, létezik-e az örökké tartó szerelem? - Miért követjük el életről-életre ugyanazokat a hibákat? - Mi a megvilágosodás titka, hogyan érhetjük el? Te mit tennél, ha minden, amit szeretsz, ami értelmet ad az életednek - eltűnne? Egy tragikus balesetet követően David Becker nyugodt, boldog élete darabokra hullik. A szerelmét elveszítő, mély depresszióba zuhanó férfi csupán egy megoldást lát maga előtt - az öngyilkosságot. Azonban egy rejtélyes látogató felbukkanása mindent megváltoztat. Egy angyalszerű jelenés, egy ragyogó fénylény siet David segítségére. A férfi lehetőséget kap, hogy bepillantson rég elfeledett múltja árnyai közé, hogy megértse, miért. kellett ekkora csapást elszenvednie, s a fájdalmon keresztül meglássa az Élet örökké vibráló fényét. Hosszú, a történelem évezredeit felölelő utazásra indulnak, az Út-ra, mely a legváltozatosabb helyszíneket, eseményeket és élethelyzeteket eleveníti fel David előtt saját egykori életei drámáit, örömeit, s kínjait. A lélek útja egy szerelemmel, fájdalommal és megbékéléssel teli tanító erejű történet, mely nem csupán okító jellegű, hanem hátteréül és gyógymódjául szolgál egy összetört, haraggal és szenvedéssel teli léleknek. Az Út a legsötétebb perctől a megvilágosodás örökké tartó fényéig vezet...
Vypredané
11,16 € 11,75 €

Ibrahim és Hatidzse (Szulejmán sorozat 4. kötet)


Bővebb ismertető Egy sorscsapások után újjászülető hercegnő és egy nagyravágyástól elvakult szadrazam. Csupán a végzet segítségével találhattak egymásra. Egyikőjük az egy és egyetlen leánya Javuz Szelim szultánnak, akinek a haragja élesebb még a kardnál is, akinek a dühe felér ezernyi halállal; és Hafsza szultánának, akinek bölcs tanácsai segítik túlélnie a veszélyekkel teli palotában. Ő a leendő szultán, Szulejmán húga. Hatidzse szultána. Álmaiban pedig ő maga az ókori Iránt uraló Tomirisz királynő. A másikuk egy nagyratörő ábrándokat dédelgető rabszolga, akit gyermekkorában kalózok szakítottak el a családjától. Képességeinek köszönhetően Maniszában megfordul a szerencséje. Egy özvegy szeretőjéből és borászatának igazgatójából csakhamar Szulejmán legbizalmasabb barátjává válik, s egyúttal Szulejmán ágyasaként a trónra áhítozó Hürrem legádázabb riválisává is. Pargali Ibrahim. Képzeletében pedig ő a makedón hódító, Nagy Sándor. Az élet szörnyű kínokkal és bánattal sújtotta őket. A szerelem helyett az ellenszenv tüzei égtek a szívükben. Hatidzse igyekezett talpra állni az összeomlott fiatalságának és a lelkében űrt hagyó elveszett románcának súlya alatt. Pargali egy csodáért fohászkodott, hogy a magába zárt rettenetes titok érlelte bosszúját beteljesíthesse. Míg egy napon végül tudomást szereztek egymásról Szulejmán közreműködésével...
U dodávateľa
6,18 € 6,50 €

A csontok öröksége - Navarra trilógia II.


33 országban megjelent nemzetközi bestseller. A Navarra trilógiából az első regény megjelenése (2013) óta 600 000 példány fogyott el; A láthatatlan őrző 29, A csontok öröksége 12 (ez jelenik meg most magyarul), és az utolsó, tavaly novemberben megjelent kötet, az Áldozat a viharnak pedig máris 7 kiadást ért meg eddig világszerte. Elkezdődik Johana Márquez mostohaapjának bírósági tárgyalása. A pert figyelemmel kíséri a várandós Amaia Salazar felügyelőnő, aki egy évvel azelőtt felderítette az úgynevezett "basajaun-bűntetteket", amelyek félelemben tartották a Baztán völgyét. Amaia bizonyítékokat gyűjtött Jasón Medina ellen is, aki a "basajaun" modus operandiját utánozva megerőszakolta és megölte Johanát, a felesége kamaszkorú lányát. A bíró hirtelen bejelenti az ügy lezárását, ugyanis a vádlott öngyilkosságot követett el. Az általános felháborodás közepette Amaiát hívja a rendőrség, ugyanis a vádlott a felügyelőnőnek címzett búcsúüzenetet hagy, amelyben mindössze egyetlen szó szerepel: "Tarttalo". Ez indítja el a második kötet izgalmas és érdekfeszítő cselekményeit egészen a végkifejletig. A spanyol krimi-trilógia a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller műfaj klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, csak Spanyolországban 26 kiadásban jelent meg, azóta 28 országban adták ki. A megfilmesítés jogait Peter Nadermann (A tetovált lány) és a Constantin Film (A parfüm; Pompeii) vette meg.
Na sklade 1Ks
12,52 € 13,18 €

A láthatatlan őrző


A legjobb spanyol regény 2013 Ezüsttoll Díj 2014 ,,Dolores Redondo a legutóbbi időszak egyik legnagyobb irodalmi meglepetése és üstököse. Megteremtette a detektívregény új típusát, amely ötvözi a pszichológiai thriller, a bűnügyi történet és a legenda elemeit." A spanyol krimi-trilógia első kötete a baszk Pireneusokban fekvő Baztan-völgy falvainak sajátos világát mutatja be, melyben keveredik az ősi baszk mitológia, a kereszténység és a mágia. A thriller műfaj klasszikus elemein túl olyan természeti leírásokkal, pszichológiai elemekkel ötvözve, mellyel a műfaj kereteit feszegeti. Megjelenése után hazájában azonnal sikerkönyv lett, azóta 25 országban adták ki. A megfilmesítés jogait Peter Nadermann (A tetovált lány) és a Constantin Film (A parfüm; Pompeii) vette meg. Egy kis navarrai településen kamaszlány meztelen holttestére bukkannak. A nyomok bonyolult indíttatású, misztikus elemekkel fűszerezett rituális gyilkosságra vallanak. Kiderül, a környéken sorozatgyilkos szedi áldozatát. Salazar felügyelőnő vállalkozik arra, hogy fényt derítsen az igazságra, ám közben harcba kell szállnia saját gyermekkori tragédiájában gyökerező félelmeivel. Ráadásul kollégái és nővére féltékenységével, és saját médiumi képességeivel is szembesülnie kell. Ahogy a történetbe újabb és újabb szálak fonódnak, Amaia nemcsak hivatását teljesíti, de önnön problémáinak megoldásához is közelebb kerül. A thriller, mitológia és családtörténet e keveréke teszi eredetivé a könyvet, és a végkifejletig fenntartja az olvasó érdeklődését.
Vypredané
11,84 € 12,46 €

A gésák gésája


Álarc vagy valóság? Kik ők? Örömlányok vagy művelt, az ősi japán művészetekben jártas nők, kiknek feladata a férfiak szórakoztatása, kiszolgálása. Akik szépségükkel és egész életükkel szolgálnak, de a szerelem számukra gyakran csak illúzió. Kik ők és miért vállalják ezt, a mi számunkra oly idegennek tűnő foglalkozást? Nehéz megmagyaráznom, kislányként miért határoztam el, hogy gésa legyek. Miért dönt úgy egy szüleit rajongásig szerető gyermek, hogy elhagyja őket? Erre próbálok magyarázatot adni." Mineko Iwasaki Hosszú esztendők kellenek ahhoz, hogy elsajátítsa mindazt, amire egy gésának a háromszáz éves hagyomány szerint szüksége van. Megaláztatásokkal és büntetésekkel kell szembenéznie, de mindvégig az erő és elszántság hajtja, hogy kiváló táncos és országának leghíresebb gésája legyen. Az álom beteljesült, Mineko több, mint egy évtizeden át Japán leghíresebb gésája volt. Szavaiból mély bölcsesség és érzékenység csendül ki. Történetét abban a reményben írta meg, hogy az majd segít fellebbenteni a fátylat Japán kulturális történelmének misztikus és félreértelmezett világáról, mely a gésákat körüllengi. Élete ihlette meg Arthur Goldent az Egy gésa emlékiratai című könyv megírásakor.
Na sklade 2Ks
13,54 € 14,25 €