Underground Kiadó strana 10 z 20

vydavateľstvo

Megkísértett szerelem


A megkísértett szerelem: Borítószöveg a hátsó borítóra: Flo és Abe két távoli városban laknak, és dolgoznak. A huszonhat éves Flo az egyetemük campusán mérnöktanárként, mint számítástechnikai mérnök dolgozik, közben pedig a doktori disszertációját készíti. A harmincegy éves Abe pedig a helyi egyetemen kosárlabdaedző, valamint a városi, jól menő kosárlabdacsapatnál erőnléti edző. Mindene a sport és a sörözés. Szinte csak a munkájuknak élnek. Közben mindkettőjüknek kialakul egy-egy munkahelyi affér, egy baki miatt kiközösítik őket. Ez meghatározó belső vihart okoz náluk, amellyel csak kilátástalanul, nehezen küzdenek meg. Egyedül élnek magányosan a saját lakásukban, és ott töltik szabadidejük legjelentősebb részét. Ezért úgy döntenek, hogy online társkereső oldalon próbálnak maguknak ismerőst találni. Sikerül-e nekik a távkapcsolat? Rövid szöveg (Fülszöveg): Mit lehet kezdeni egy munkahelyi kirekesztéssel? Hogyan tudja ezt kezelni két fiatal magányos, egyetemi oktató? Flo és Abe végül az online társkeresésben próbál megoldást találni, így ismerik meg egymást. Messze élnek egymástól, így nehéz megszervezni egy tényleges személyes találkozót.
Na stiahnutie
7,61 €

Betűzd a nevem


„–    Rózsa – szólította meg a fekete hajú fiú a távozófélben lévő lányt, aki sebesen fordult vissza hozzá.–    Linda vagyok. Lebetűzzem? – mordult fel komoran, míg tekintetét a fiú barna szemei közé vezette.”Így zajlott le Linda és Dorian első találkozása az egyetemi sportközpont folyosóján. Linda a Testnevelési Intézetében tanul, míg Dorian az Orvostudományi Karon. Mindketten komoly, eltökélt diákok, akik minden idejüket a tanulásra szánják. A két fiatal végül véletlenek sorozatán keresztül egymásra talál és sok találkozás után kialakul közöttük a boldog szerelem. E szerelem történetét olvashatja el ebben a romantikus kisregényben.Lehet-e szerelmes két fiatal, vonzó egyetemista, akik csak a tanulásnak élnek? A tanulás mellett hogyan találják meg az egymásra találás lehetőségét? Az embernek nincs mindenre ideje, de amit akar, arra mindig! Megtalálják-e az egymáshoz, a szerelmükhöz vezető utat?
Na stiahnutie
7,61 €
  • 5 /5

Válaszút I., II. rész


Mike szótlanul sétált mellettem. Hamar odaértünk a kolostor nagy fakapujához. Kissé lengedezett a szél, ami megtáncoltatta a színes imazászlókat, amelyek a kolostor köré voltak felfüggesztve. A nap szikrázóan sütött, mindenhol színes virágok, csend, nyugalom. Visszafojtott lélegzettel figyeltem. Izgalom lett úrrá rajtam, nagyon tetszett a környezet. - Bemegyünk? - kérdeztem. - Csak te mész be. Ide férfiak nem léphetnek be – mondta mosolyogva. - Figyeld őket, figyeld magadat, tedd azt, amit ők tesznek. Légy nyitott mindenre, amivel benn találkozol. Ne legyenek előítéleteid. - Hogyan fogok velük szót érteni? Egyáltalán milyen nyelven beszélnek? - Ne félj, nem lesz gond. Ők nem beszélnek.
U dodávateľa
11,58 €

Gyakorlati tanácsok egy kivételes élethez


Több száz könyv és több ezer órányi hanganyag tudását szeretném átadni mindenféle rizsázás nélkül. Ha 100 évig szeretnél élni, megtalálod az információt! Ha szeretnéd tudni hogyan születnek a milliárdosok, azt is megtalálod. A stressz kezelésétől kezdve a memória fejlesztésig mindenben gyakorlati tanácsokkal segítek. Azt lehet mondani, hogy a kiadók és nagy általánosságban véve a könyvpiac szájbarágós történeteket vár el egy mostani műtől. Na ez az amit itt nem kapnak meg. Ez egy modern könyv, ami a mai igényekre van szabva. Néhány óra alatt találkozni fogsz legalább 100 olyan gyakorlati tanáccsal; köztük olyan elvekkel és életfelfogásokkal, amik közül ha csak egyet is megfogadsz, akkor már megérte a befektetett idő és pénz. Tényleg szívből tudom ajánlani mindenkinek, mert mindent beleírtam, aminek én örültem volna a kutakodásaim elején. Ha most valaki elkezdené ugyanezt a tudáskeresést és havonta elolvasna 5-6 könyvet és minden nap meghallgatna 1-2 órányi hanganyagot, akkor nagyjából 5 év múlva szerezné meg az itt található információkat. Plusz, egy jelentősebb összeggel lenne könnyebb a tárcája. Ahogy korábban is írtam, már egyetlen tanács megfogadásával életeket lehet megváltoztatni. Aki pedig jobb ajánlatot vár, az elég sokáig fog még keresgélni. Egy biztos, aki megveszi ezt a könyvet és megfogadja a benne lévő tanácsokat, az nem fogja megbánni a döntését.
U dodávateľa
11,90 €

Nagymamától tanultam


Nagymamától tanultam - szakácskönyv
U dodávateľa
9,65 €

Szőrmók, egy kiskutya kalandjai


Sziasztok! Szőrmók vagyok, a kis chiwawa lány kutyus. Ebben a könyvben megismerkedhettek a kalandjaimmal attól kezdve, hogy odakerültem gazdijaimhoz. Mulattságos, néhol megható történetek gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szólnak.
U dodávateľa
12,87 €

52 ÁLOM


A könyvben fellelhető gondolatok egy elhunyt édesapa elvesztését követő időszakot mutatják be, rövidebb és hosszabb álmok megjelenítésével. Néhol szinte csak egy-egy pillanatképet felvillantóan, máskor részlet gazdag történet leírásával bontakozik ki az olvasó előtt ez az időszak.Ahogy haladunk előre az időben és álmokban, jól tükröződik, hogy hol tart a gyászfolyamat.Az elhunyt édesapa üzenetei konkrétak és világosak. Egyrészt nyugtatja az itt maradott élőket, másrészt egyértelművé teszi, hogy nekik még maradniuk kell. A közlés módjában is visszatükröződik az elhunyt személyisége (pl. igen-nem, fekete-fehér), kedves vagy keményebb reakciókkal találkozhatunk. A vissza-visszatérő elemek, mint az idősödő édesanyáról való gondoskodás, az új élettér keresése, mind a gyászoló és az önmagát, a helyét kereső lélek gyógyulásának útját mutatja be. Idővel elérkezünk a bizonyosságot adó álmokhoz, amelyek megnyugtatóak és pozitívak. Az első álom az édesapa elvesztését követő ötödik hónapban jelentkezik és azt ezt követő két évet felölelő időszaknak lehetünk a tanúi a további álmok írott formában való megismerésével.A könyvet Ladócsy Lujza letisztult sziluett rajzai kísérik végig.
Na stiahnutie
5,61 €

Magyalország


Radiátorfiúnak hívták, mert egy acéllemez radiátor nevelte fel. Kétéves volt, amikor apja kikötözte őt a fűtőtesthez. A fickó szívesen elnézte esténként, amint a forró fém a bömbölő gyermek bőrét sütögeti. A kölyköt végül ez a radiátor tanítja meg beszélni, egy különös, klattyogásokból álló nyelvre, ám valami mást is mutat a fiúnak: hogy hogyan forrósítsa fel a saját testét, mintha ő is csak egy konvektor lenne.  Miután leég a családi ház, a Radiátorfiú elindul világot látni, és őrült kalandok sorozata veszi kezdetét – egy emberi szíveket porlasztó, életre kelt kályhával és magyalzombikkal kell megküzdenie, hamarosan pedig azon kapja magát, hogy Magyalország miniszterelnökévé választották és egy vályogházakból épült kastélyban éldegél krampusz minisztereivel, akik szabadidejükben szarvasagancsokat kalapálnak az emberek koponyájába. De vajon képes lesz-e felmelegíteni fagyoskodó népét és elhozni nekik a karácsonyt?  A bizarro fiction hazai képviselőjeként ismert Komor Zoltán ezúttal egy groteszk, egyszerre szívmelengető és vérfagyasztó dark fantasyval jelentkezik, amely garantáltan meglékeli az olvasó koponyáját.
Na stiahnutie
0,56 €

Regék Hafnatosz népéről III.


A REGÉK világbemutatás, regényes hősi eposz egy számunkra idegen világ leghatalmasabb harcosairól, mely történet középpontjában egy világot megváltoztató világesemény helyezkedik el. Ahogy a dolgok mélyére ásunk, egyre inkább világossá válik, hogy a történések példabeszédek, a harcosok pedig az isteni abszolútumot nyilvánítják meg a jelenségi világban, s az elkötelezett nondualizmus elvezet minket a Phenomenon, vagyis a megnyilvánult világ és a Noumenon, a megnyilvánulatlan egyesüléséhez.
Na stiahnutie
5,63 €

Sirálytoll


Ebben a könyvben az egyén érzéseivel és össze nem téveszthető saját perspektívaival indulhatunk el közös útra. Megismerkedhetünk az aranytollal, amely az évek múlásával sirálytollá változott, és elbeszélésekbe, versekbe önti az élményeket. Az út, amin haladunk hosszú és kanyargós, de valamikor talán mindannyiunk odaér a mérföldköveihez. Találkozhatunk a gyermekkor jelentőségteljes eseményeivel és meghatározó szereplőivel, később a magárahagyottság, és az elmúlás érintésével, a szerelem és az összetartozás erejével, és a társadalom működésének az egyéni ember életére kiható gyenge pontjaival. Kellemes és fájó érzésekkel teli, amelyek hol meghatóan kedvesek, hol a legfelkavaróbb érzések feketéjét tárják elénk.
Na stiahnutie
9,86 €

Abigél


A történet betekintés egy fiatal lány, Abigél felnőtté válásának első és legnehezebb lépéseibe. Mindennapos veszekedések kereszttüzében, az emberi kapcsolatokból kiábrándulva éli meg szülei rossz házasságát, és keresi a kiutat a káoszból. Édesanyja tragédiája a kamaszkor legsérülékenyebb szakaszában éri. Amikor egy fiatal, a biztonságot jelentő szülői háttér és a feltétel nélküli szeretet közege nélkül könnyen elveszíti a racionális gondolkodás képességét, és hamar enged a züllés csábításának. Abigél megpróbál felnőni a helyzethez. Olyan döntéseket hoz, amik egész további életét meghatározzák. A mellette álló, szerető rokonok segítsége ellenére, lelki és önismereti válságba sodródik. Túl nagy a nyomás és nem tudja leküzdeni a lelkében lakó démonokat. A rossz példa, a fájdalmas emlékek önpusztításhoz vezetnek. Állandó zűrjei, botrányos viselkedése egyre csak mélyíti a konfliktust az apja és közte, ami egyébként is elég kiélezett édesanyja elvesztése óta. A lázadáshoz mindig könnyebb társaságot találni, de felismerni a segítő szándékot nem mindig egyszerű. Meglátni és megragadni a felcsillanó reménysugarat, levetni a múlt béklyóit, lehetetlennek tűnő kihívás. Ám jön egy váratlan szerelem, melyből erőt merítve, sikerül újra felépítenie darabokra hullott életét és visszanyernie önbecsülését.
Na stiahnutie
2,23 €

A kalotaszegi Madárleány


A kalotaszegi Magyargyerőmonostor középkori templomának napórája különös játékot űz a templomkertben megpihenő Katinkával: visszarepíti az időben és belecsöppen a templomépítés és a tatárjárás időszakába. Megelevenednek előtte a valós történelmi események és Kalotaszeg megannyi legendája is. Hősies harcok, szövődő és beteljesületlen szerelmek, építő és romboló szerzetesek körülvéve a népi hiedelmekben megőrződött erdei lényekkel, sárkányokkal és boszorkányokkal. És mindez annak keretéül szolgál, hogy megtudhassuk, hogyan lesz a hírneves kalotaszegi nemesi család lányából a gyerőmonostori templom falában megőrződött különös dombormű kígyókat szoptató, madártestű nőalakja, a Madárleány. Az erdélyi Kalotaszegen található Magyargyerőmonostor református lelkésze egyúttal e ma is nagyrészt magyarok által lakott táj, Kalotaszeg regényét alkotta meg. Főszereplője természetesen Magyargyerőmonostor, de nagyon hangsúlyosan jelenik meg a szintén pompás középkori templomát máig őrző szomszédvár, Magyarvalkó is. Feltűnik Bánffyhunyad és heti vására, Gyerővásárhely, Váralmás és Almás vára, Gyalu várkastélya, a Magyarkiskapus mellett található piramishegyek, a kőfaragóiról ma is nevezetes Magyarvista kőbányája és persze minden magyar szeretett városa, a kincses Kolozsvár is.
Na stiahnutie
5,07 €

Mi Pasik, a Ti szemetekben


Mi, pasik… Nos, szerintem nincs olyan, hogy „Mi, pasik”, legalábbis bízom benne, hogy a szőrös hasú, pocakos szomszéddal, aki egy szál trikóban lapátolja a havat, vagy a negyediken lakó alkesszel, akinek a szókincse a „helló”-ban merül ki, senki nem von egy kalap alá. Nem vagyunk egyformák… Ugye, nem? Nem kevertek össze velük engem, aki rózsával készül minden randira, kihúzza a széket a Hölgy alatt. Ha leült már, ha nem. Aki lesegíti a kabátját, és nem azért, hogy később értékesítse a ruhadarabot. Akinek itt maradt a páncélja a középkorból, de már elég rozsdás és nehéz. Igazából azért írom ezt az egész könyvet, hogy bebizonyítsam, a többi pasi mennyire nem olyan, mint én. Ez biztosan sikerül, vannak magasabbak, és – kisebb létszámban – alacsonyabbak nálam. Vannak kövérebbek, izmosabbak. (Nagyobb számban.)  De mégis… Mitől lesz számotokra vonzó egy férfi? Mi az, amitől elaléltok az első találkozáskor? Mi az, amivel el lehet rontani? Mindent… Vagy bármit?  És igazából nem is én írom. Hanem azok a lányok, hölgyek, asszonyok, akik megosztják veletek az élményeiket, tapasztalataikat.
Na stiahnutie
4,20 €

Az apát


Uros, Márton-hegyi /Pannonhalmi/ apát a magyar bencés rend legkiemelkedőbb alakja. Az 1200-as évek fordulóján élt. Érdekes, kalandos életének eddig kevés emléket állítottak, pedig korának meghatározó szereplője volt. Az apát című történelmi regény ezt az életutat igyekszik bemutatni. Tihanyi, majd Márton-hegyi apátként rendbe tette a rábízott közösségek birtokait. Ha kellett fegyverrel, vagy perrel, de ha kellett az istenítélet különböző formáitól sem riadt vissza. Bajvívóval, vagy a tüzes vas próbával, is védte a monostora érdekeit. Elérte, hogy a közössége a Montecassinoi apátsággal megegyező jogokkal bírjon.  Kalandos élete során többször megjárta Rómát, és részt vett II. András király Szentföldi hadjáratában. 1242 telén megvédte a tatároktól monostorát. Nem csak fegyverrel, pénzzel is támogatta az ország védelmét. A menekülő királyt 800 márka ezüsttel segítette.    
Na stiahnutie
1,41 €

Egymásnál felejtett arcok


Aztán visszamegy az ember a kabátjáért, a fehérneműkért, a kedvenc bögréjéért, amit mind csak azért "felejtett" ott, hogy biztosan legyen még egy találkozás, még egy kávé, még egy cigaretta és a küszöbről visszanézve a fregolira lógatott arcát nézi, zsebében a másiké. De most mégis mit kezdjen ezzel? Találkozások, kimerevített pillanatok, barátságok, kis életek, nagy halálok, ahol az eleje ott a vége. Ilyen és ehhez hasonló hangulatú versek. Öt téma (csak mert ez a kedvenc számom). Kenyeres Lilla, tapolcai születésű, amúgy pszichológus, de ennek pozitív hatásaira utaló jelek jelen kötet komplementer halmazának részét képezik. Tizennégy éves korában (ettől fogva ír, de nem ezért) kitiltották egy alternatív jógaóráról , mert azt feltételezte, hogy az éppen köhögő oktatónak a torkán akadt a kundalinije (ennek hangot is adott). Ezt azóta is nagyon bánja. Legszebb magyar szónak a kupakot tartja.
Na stiahnutie
1,56 €