! Doprava ZADARMO už od 20 € !

Wolters Kluwer strana 108 z 114

vydavateľstvo

Egy modern szerzői jog


A szerző tollából a szerzői jogba mélyebb betekintést kínáló számos szakirodalmi mű mellett korábban is született a szerzői joggal még csak ismerkedők számára is sorvezetőül szolgáló írás. Ezúttal az egyetemi és más szerzői jogi szakképzésben tankönyvként is használható, komplex írással készült el, melynek utánozhatatlan előnye, hogy magába sűríti a szerző kiemelkedő elméleti és gyakorlati tudását. A hatályos szerzői jog valamennyi részterületét logikus sorrendben tárgyalja, nem kerülve meg a szerzői jog „elszaporodott” modern problémáit – sőt kifejezetten törekedett azok mélyebb, ám mégis érthető elemzésére. /Dr. Pogácsás Anett (PPKE JÁK, egyetemi adjunktus)/ A szerzői jog rendszertani, történeti és dogmatikai elhelyezése a jelen műben olyan hangsúlyt kap, amelynek elsajátítása nélkülözhetetlen az egyes szerzői jogi részkérdések megfelelő megértéséhez. Dicsérendő, hogy a szerző gondot fordított a szerzői jog alapjogi beágyazottságának ismertetésére, és az is, hogy ellenállt a gazdasági megközelítés kísértésének. Ez a megállapítás nem azt jelenti, mintha e megközelítésnek ne lenne meg a maga elméleti, megalapozó jelentősége, de nem ez a szerzői jog döntő szabályozási beszámítási pontja. A munka nagy érdeme és jellemzője a mértéktartó arányosság. A szerző úgy tudja tömören tálalni a legbonyolultabb, adott esetben húsznál több előzetes döntésben is elemzett jogkérdéseket (pl. nyilvánossághoz közvetítés, jogsértés), hogy a választ kellő mélységben adja meg, és az azt alátámasztó, de nem elsősorban lényeges érveket/döntéseket az apró betűs részbe száműzi. /Dr. Faludi Gábor (ELTE ÁJK, egyetemi docens)/
Na stiahnutie
6,60 €

Kommentár a polgári perrendtartáshoz


A 2018. január 1-jén hatályba lépett polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) alapvető változásokat hozott a polgári jogviták elbírálása terén. A Pp. számos új, korábban nem ismert eljárásjogi megoldást vezetett be, amelyek alkalmazása a törvény hatálybalépésének első évében valamennyi jogalkalmazó számára nagy kihívást jelentett. A mai napig számos jogintézmény alkalmazása terén tapasztalható bizonytalanság, és vetődnek fel lényeges kérdések a joggyakorlat oldaláról. Ezek megválaszolásához, az új kódex szabályainak magabiztos alkalmazásához kíván segítséget nyújtani a Kommentár a polgári perrendtartáshoz című kiadvány. A kommentár valamennyi szerzője a polgári eljárásjog elismert szaktekintélye, döntő többségük bíróként, ügyvédként, ügyészként, közjegyzőként, végrehajtóként nap mint nap alkalmazza a Pp.-t. Megtalálhatók közöttük „Az új Pp. jogértelmezési kérdéseivel foglalkozó kúriai konzultációs testület” és a Civilisztikai Kollégiumvezetők Országos Tanácskozásának (CKOT) tagjai is, jelentős részük egyben aktív résztvevője volt a jogszabály kodifikációjának. A törvény szerkezeti felépítését követő mű így egyszerre nyújt egy biztos dogmatikai alapot, továbbá a formálódó eljárásjogi gyakorlatot is bemutatja a konzultációs testület, illetve a CKOT állásfoglalásainak olykor kritikus elemzésével. Az Olvasó ezáltal komplex szemléletmódban kaphat képet olyan, megannyi kérdést felvető tárgykörökről mint az osztott perszerkezet működése, a keresetlevél formai-tartalmi követelményei, illetve az elektronikus technológiák és eszközök alkalmazása a polgári perben. A Kommentár elengedhetetlen munkaeszköz a gyakorló jogászok, nemkülönben a polgári eljárásjogot oktatók, kutatók számára. Nagyban segítheti a joghallgatók vagy jogi szakvizsgára készülők felkészülését, mindemellett jó szívvel ajánljuk a polgári eljárásjog iránt egyéb indíttatásból érdeklődőknek is.
Na stiahnutie
67,25 €

Kommentárok egyes bírósági végrehajtáshoz kapcsolódó rendeletekhez


Szerzői ajánló A kézirat lezárásának dátuma: 2019. október 1. Kiadványunk a három legfontosabb, a bírósági végrehajtáshoz, illetve a bírósági végrehajtó eljárásához kapcsolódó kormányrendelet kommentárját tartalmazza. A szerzők a zálogjog bírósági végrehajtáson kívüli érvényesítésének szabályaival, a betétek és takarékbetétek végrehajtás alá vonásának szabályaival, valamint a végrehajtói kézbesítés szabályaival és gyakorlatával ismertetik meg az olvasót.
Na stiahnutie
18,55 €

Az új média és a szólásszabadság


Szerzői ajánló Jelen mű a demokratikus nyilvánosság szabályozásának kérdéseiről szól az internetes kapuőrök tevékenységének tükrében. A 21. században a nyilvános viták egyre inkább az interneten keresztül zajlanak, a legnagyobb platformok és vállalatok annyi felhasználóval és olyan gazdasági erővel, továbbá a nyilvánosság alakítására alkalmas akkora hatalommal rendelkeznek, hogy az példa nélküli a média korábbi történetében. Ha úgy tetszik, a Google-lal és a Facebookkal született meg a 21. század nyilvánossága. A címben szereplő ‘új média’ tehát ezen szolgáltatásokra utal. Az online kommunikáció sajátos és nyugtalanító jelensége a kapuőrök megnövekedett befolyása a nyilvánosság működésére. Miközben a nyilvánosan használt internet kezdetekor az új kommunikációs eszköz azt ígérte, hogy a korábban is létezett kapuőrök (nyomda, újságárus, posta, kábelszolgáltató stb.) kevésbé fontosak és befolyásosak lesznek, ehelyett nemcsak újakat kreált, hanem jelentősen erősítette is a befolyásukat a nyilvánosságra, párhuzamosan a nyilvánosság minden korábbihoz képest robbanásszerű bővülésével. Az internetszolgáltatók, a keresőmotorok és a videómegosztó és social media platformok képesek a nyilvános szféra alapvető befolyásolására, arra, hogy bizonyos tartalmakat elérhetetlenné, vagy csak nagy nehézségek árán elérhetővé tegyenek, más tartalmakat pedig tömegekhez juttassanak el. Miközben az államok igyekeznek rászorítani e szolgáltatókat arra, hogy bizonyos véleményeket (pl. gyűlöletbeszéd, gyermekekre veszélyes vagy személyiségi jogokat sértő felhasználói tartalmak) tüntessenek el szolgáltatásaikból, ezek jogsértő jellegének megítélését rábízzák magukra a szolgáltatókra, így lényegében ‘kiszervezik’ az állam (bíróságok) jogalkalmazási monopóliumát magánkezekbe. Eközben az érintett szolgáltatók a saját maguk alkotta szabályzataiknak megfelelően szintén szelektálnak a tartalmak között, döntve arról, hogy mit törölnek, kit némítanak el, és milyen tartalmat mutatnak be hangsúlyosan felhasználóik számára. Miközben az internet alig húsz éve a véleményekhez való korlátlan hozzáférést ígérte, a véleménymonopóliumok kialakulásának ma nagyobb a veszélye, mint korábban bármikor, a nemzetállamok pedig tehetetlenül nézik végig, amint jogrendszerük erodálódik, a nyilvánosság védelmét célzó alkotmányos szabályaik kiüresednek, részben pedig önként átadják a jogalkalmazási feladataik egy fontos részét a nagy technológiai óriásoknak. Amíg korábban az állam és polgárai viszonyában kellett biztosítani az egyéni szabadság védelmét, korlátokat állítva az előbbi elé, úgy az online térben az alapvetőnek számító hármas viszonyrendszerben (állam, polgárai és szolgáltatók) kell az emberi jogok évszázadok alatt kiforrott elveinek, szabályainak alkalmazását továbbörökíteni, a szólásszabadság alkotmányos felfogását alapvetően újragondolni. Az államok nem adhatják fel az online kapuőrök tevékenységét befolyásoló szerepüket, mert a technológia gyorsan változhat ugyan, a szabályozás fő elvei és célkitűzései – a cenzúra tilalma, az észszerű korlátok meghatározása a beszéd okozta károk elkerülése érdekében, valamint a sokszínű véleménynyilvánítás lehetőségeinek biztosítása – e változások által érintetlenek, így érvényesek maradnak. A kapuőrök nyilvánosságra gyakorolt hatása, a magánszabályozás erősödése, a közérdek érvényre juttatásának kényszere új, kreatív, innovatív szabályozási módszereket, intézményeket fog igényelni, a szabályalkotás új útjainak megtalálását, az állam és a magánszféra korábban e területen nem ismert együttműködését. A szólásszabadság jogának története pedig ezzel párhuzamosan új szakaszába lép, amely éppolyan izgalmas és előre megjósolhatatlan körvonalú lesz, mint bármely korábbi volt.
Predaj skončil
8,96 €

Lábady Tamás emlékkönyv


Ajánló Az emlékkötet szerzői Lábady Tamás pályatársai, egykori tanítványai és kollégái, tisztelői az ország valamennyi jogi karáról, akik mindegyike őriz egy vagy több emléket: előadást, személyes élményt, a közös munka vagy csak egy melegszívű beszélgetés emlékét Lábady Tamással. A tisztelgő tanulmányok témájára nézve szerkesztőkként éppen ezért nem is adtunk semmiféle tartalmi megkötést, mert bíztunk a „közös élmény” meghatározó és rendező hatásában. Nem alaptalanul! A tanulmányok mindegyikének középpontjában ugyanis az ember, mégpedig a magáért és a környezetéért felelősséget viselő ember jelenik meg. Tág, rugalmas és befogadó kategorizálás mentén olvashatunk tanulmányokat a polgári jog alapelveiről, amelyek áttekintik a magánjogi jogviszonyok egészét, sőt felmutatják annak dogmatikáját; a természetes és jogi személy születése, élete és elmúlása során felmerülő kérdésekről, amelyek a normatív, leíró szabályozáson túllépve, a személyek önnön létazonosságára, természetére keresik a válaszokat; a kötelmi viszonyokról és azon belül is a személyi és a vagyoni sérelmekért viselt jogi felelősség összetett és a gyakorlat kihívásai által újra és újra megújuló rendszeréről; avagy a magánjog, sőt az egész jogrendszer olyan alapvető jogintézményeiről, mint a generálklauzulák, a jogképesség és a tulajdon. Mintha csak Lábady Tamás, a bíró, a jogtudós, a családapa, a hívő különböző, de mégis és magától való természetességében emberi arcai villannának fel a maguk sokszínűségében és gazdagságában – a polgári jogi tanulmányok prizmáján át.Szerkesztette: Auer Ádám, Barzó Tímea, Benke József, Csehi Zoltán, Csöndes Mónika, Fábián Ferenc, Fézer Tamás, Görög Márta, Kecskés László, Kisfaludi András, Koltay András, Landi Balázs, Menyhárd Attila, Navratyil Zoltán, Nochta Tibor, Papp Tekla, Székely László
Predaj skončil
5,40 €

Magyar és európai médiajog


Ajánló A kézirat lezárásának dátuma: 2019. augusztus 15. Elektronikus kiadványunk a média világának jogi szabályozását átfogó jelleggel – bár a terjedelmi korlátok miatt szükségszerűen nem teljes mélységében – kívánja bemutatni. A mű műfaja átmenetet képez a hagyományos tankönyvek és a kézikönyvek között, áttekinti a média jogi hátterét, ugyanakkor akár a gyakorlati szakemberek számára is útmutatóul kíván szolgálni mindennapos jogi problémáik kezelésében. Az e-könyv igyekszik a magyar szabályozás európai összefüggéseinek alapos feltárását is elvégezni, illetve megjeleníteni. Ez vonatkozik – hasonló hangsúllyal – az európai uniós joganyag részletes bemutatására és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogának összefoglalására is. A hatályos jogi szabályozás bemutatásán túl szükséges a bírói gyakorlat, illetve a különböző szabályozó hatóságok gyakorlatának alapos ismertetése is, az ezekkel kapcsolatban felmerülő alapvető problémák és kérdések számbavétele, valamint a lehetséges válaszok megfogalmazása; a kötet igyekszik e követelményeknek is megfelelni. Az első kiadás óta hét év telt el, a második óta is már négy. A médiajogban ennyi idő – a változások gyors üteme láttán – nagyon hosszúnak számít, Magyarországon pedig különösen eseménydús volt a 2012 novembere óta eltelt időszak, ami a szólásszabadság és a médiaszabályozás fejlődését, szabályainak formálódását illeti. A 2011 elején hatályba lépett médiaszabályozásnak időközben folyamatosan gazdagodó gyakorlata alakult ki, és ami több emberöltőnyi idő alatt is csak egyszer esik meg egy jogrendszerben, hatályba lépett az új Büntető Törvénykönyv és az új Polgári Törvénykönyv. E kódexek és az azokon alapuló bírói gyakorlat szintén jelentősen formálta a szólásszabadság és a médiajog értelmezését. Az Alaptörvény által bevezetett konkrét alkotmányjogi panasz pedig jóval több AB-döntést eredményezett egyes, könyvünk számára releváns területeken, mint amennyi 2012 előtt összesen megszületett. Ezeken túlmenően is számos olyan változás, módosulás történt a szabályozásban és a gyakorlatban Magyarországon és Európa-szerte, ami indokolta az előző kiadás alapos átdolgozását. A médiajog művelői a pillanat mesterei, a jogtudomány Kőműves Kelemenjei: mire doktori disszertációjukat, legújabb monográfiájukat, tankönyveik átdolgozását befejezik, vagy a szemeszter elején kiadják a féléves óravázlatot, az azokban leírtak egy része már jogtörténetté nemesedett. Az elképesztő sebességű technológiai fejlődés következtében napról napra alakul át vizsgált területük, hálátlan szerepre, folytonos, a naprakészség utáni reménytelen rohanásba kényszerítve őket. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy a médiajog mögött álló megfontolások, alapvető értékek a technológiai fejlődés által jobbára érintetlenek maradnak. A szerzők tehát egyfelől egyetlen pillanatot igyekeztek megragadni, és bemutatni az Olvasónak a médiajog hatályos állapotát itthon és Európában, másfelől azt remélik, hogy ennél többre is fény derül: a médiajog technológiától független, szilárdnak tekinthető alapvetéseinek mibenlétét is vizsgáljuk majd.M
Predaj skončil
10,65 €

Zákon o ochrane hospodárskej súťaže - Komentár


Zákon o ochrane hospodárskej súťaže, rekodifikovaný v roku 2021, predstavuje významný právny predpis pre všetkých podnikateľov pôsobiacich na území Slovenska, ako aj pre orgány verejnej správy. Reguluje formy nedovoleného obmedzovania súťaže (zákaz dohôd obmedzujúcich súťaž, zákaz zneužitia dominantného postavenia, iné formy nedovoleného obmedzovania súťaže), za ktoré v prípade naplnenia skutkových podstát hrozia vysoké pokuty. Taktiež upravuje výkon koncentrácií, ktoré musia byť vopred oznámené Protimonopolnému úradu SR. V neposlednom rade obsahuje pravidlá týkajúce sa menovania predstaviteľov úradu, kompetencie úradu, vyšetrovacie právomoci úradu vrátane neohlásených inšpekcií, konanie pred ním, sankcie, ktoré môže ukladať. Komentár k tomuto novému zákonu predstavuje najrozsiahlejšiu a najaktuálnejšiu publikáciu svojho druhu. Kolektív autorov, majúcich praktické skúsenosti s aplikáciou súťažného práva, vytvoril dielo, ktoré poskytuje kľúč k tomu, ako sa tento významný predpis uplatňuje v praxi. Obsahuje odkazy na široké penzum ďalších prameňov podstatných pre posúdenie konkrétnych praktických otázok, o ktorých existencii by čitateľ inak nemusel vedieť. Zloženie autorského kolektívu prevažne zo zamestnancov úradu, doplnené o osoby z prostredia správneho súdnictva, advokácie a akadémie predznačuje, že text predstavuje výstup z aplikovaného výskumu, ktorý je zároveň dostatočne praktický pre použitie podnikateľmi, advokátmi, sudcami, zamestnancami orgánov verejnej správy, ako aj širokej verejnosti.
U dodávateľa
37,10 € 39,05 €

Kommentár a családok támogatásáról szóló törvényhez


Kevés „örökzöldebb” témát lehet találni napjainkban a társadalom legalapvetőbb egységeit jelentő családoknál, és az azok mindennapjait mikro- és makroszinten egyaránt számottevően befolyásoló családtámogatási rendszernél. A jogalkotást mindenkor döntően befolyásoló politikai akarat az elmúlt években rendkívül nagy hangsúlyt helyezett a családokkal összefüggő jogszabályi környezet olykor egészen mély, már-már strukturális jelentőségű átalakítására, vagy éppen csak egy-egy valamilyen szempontból kiemelkedő jelentőségűnek ítélt, szűkebb jogosulti kört érintő módosítására. Nehéz feladatra vállalkozik tehát a Kiadó azzal, hogy legújabb kommentárjában a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) magyarázatával jelentkezik, hiszen a fenti okokból a joganyag szinte állandó változásban van. Mégis, fontos ez a vállalás, talán éppen azért is, hogy a módosításokat az alapok kellő mélységű és magabiztos ismeretében lehessen elvégezni, és persze értelmezni. IsmertetőAz e-könyv a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvényhez című kiadvány részletesen elemzi a Cst., valamint a hozzá szervesen kapcsolódó végrehajtási rendelkezések szövegét, kitekintést ad a gyermekek gondozásával, nevelésével összefüggő magánjogi, alkotmány- és közigazgatási jogi, adójogi és eljárásjogi szabályozásra, emellett reflektál a gyakorlatban felmerülő kérdésekre és természetesen érinti a releváns bírósági döntéseket is. Az e-könyv sok hasznos és naprakész információval szolgálhat úgy a magánszemélyek, mint a jogalkalmazásban tevékenykedő szakemberek (társadalombiztosítási vagy gyámhatósági ügyintézők, ügyvédek, közjegyzők, könyvelők stb.) számára. 
Predaj skončil
18,92 €

Nagykommentár a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényhez


Önnek ajánljuk ezt a kiadványt, ha munkáltató társadalombiztosítási ügyintézője, vagy más módon vesz részt a nyugdíjbiztosítási jogszabályok alkalmazásában, esetleg csak szeretne többet tudni a társadalombiztosítási nyugdíjrendszere vonatkozó hatályos rendelkezésekről, amelyeket a mű elsőként mutat be ilyen részletességgel. A nagykommentár szerzői a hatályos nyugdíjbiztosítási joganyag és a jogalkalmazási gyakorlat avatott ismerői, a nyugdíjbiztosítás szakmai irányításáért és a vonatkozó jogszabályok előkészítéséért felelős minisztérium, illetve az egységes jogalkalmazást meghatározó központi hivatal munkatársai, valamint a témában jártas egyetemi oktató. A nyugdíjrendszer mindenkit érint, ráadásul felnőtt életünk jelentős részében végig kísér bennünket: járulékfizetőként jogosultságot gyűjtünk arra, hogy idős korunkban megfelelő ellátásban részesülhessünk. A nyugdíjjogok elismerése és a nyugdíjszámítás hatással van az időskori megélhetésre, jövedelembiztonságra, a biztosított halála esetén pedig a hátramaradó családtagok életkörülményeire. A több évtizedre visszamenő jogszerzés korrekt elismerése hosszú ideje már nem is hatályos szabályok alkalmazását is igényli. A jelenleg hatályos és a jogszerzés időpontjában irányadó, időben változó rendelkezések a nyugdíjbiztosítási jog kívülről sokszor bonyolultnak tűnő szövetét alkotják. Ebben nem csak a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) és végrehajtási rendelete játszik szerepet, hanem a társadalombiztosítást és az egyes biztosítási jogviszonyokat szabályozó joganyag, de egyes esetekben a polgári jog és a büntetőjog rendelkezéseit is alkalmazni kell. A nagykommentár a Tny. egyes §-ainak tükrében széles körűen mutatja be a hatályos vagy már hatálytalan, de továbbra is alkalmazandó jogszabályokat, valamint a közigazgatási és az bírói jogalkalmazási gyakorlatot. A hatályos nyugdíjrendszer mellett kitekint a korábbi korhatár előtti öregségi nyugdíjakra és a helyükbe lépő nyugdíjszerű ellátásokra, továbbá a nyugellátásokkal kapcsolatos uniós rendelkezésekre. Ennek révén hasznos társa lehet a nyugdíjjogot alkalmazó bíráknak, hatósági, munkahelyi társadalombiztosítási ügyintézőknek, a területtel is foglalkozó ügyvédeknek és más érdeklődőknek.dr. Hoffman István, Hulák Zsuzsanna, dr. Koncz István, dr. Molnár Ágnes, dr. Pánczél Áron, Rézmovits Ádám, Winkler Róbert
Na stiahnutie
25,28 €

Nagykommentár az európai fizetési meghagyásos eljárásról szóló rendelethez


Az e-könyv kéziratának lezárási dátuma: 2020. február 15. A Rák Viktor által írt e-könyv az első önálló monográfia magyar nyelven az európai fizetési meghagyásos eljárásról. Bár korábban is foglalkoztatta a magyar jogtudományt az európai eljárásjog egyes intézményeinek, így az európai fizetési meghagyásos eljárásnak a gyakorlati szempontú feldolgozása, e körben eddig inkább átfogó, az egész jogterületet feldolgozó szerkesztett művek láttak napvilágot, a nem vitatott pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló uniós eszközről önálló kommentár eddig még nem jelent meg.Az elektronikus kiadvány a szükséges mértékben és magas színvonalon dolgozza fel az európai fizetési meghagyásos eljárás létrejöttének történetét és a jogintézmény dogmatikai alapjait, majd kifejezetten gyakorlati szempontú, a már felmerült és a jövőben várhatóan felmerülő jogalkalmazási kérdésekre koncentrálva tárgyalja az uniós jogi aktust cikkelyről cikkelyre. A szerző teljeskörűen feldolgozta az Európai Bíróság eddig napvilágot látott vonatkozó jogeseteit és a magyar felsőbíróságok tárgyban közzétett döntéseit – a szükséges forráskritikát sem mellőzve. Ugyancsak feldolgozásra kerültek a nemzetközi és a magyar szakirodalom releváns művei, aminek eredményeképpen a kiadvány tágabb összefüggésben, a külföldi szerzők által képviselt álláspontok ütköztetésével mélyebb ismereteket, biztosabb alapokon álló információkat közvetít az olvasó felé. A nagykommentár kiindulási alapként szolgálhat a jogalkalmazók számára, segítséget jelent az egyes tagállamok nemzeti szabályainak útvesztőjében való eligazodáshoz.2018. január 1-jén új polgári perrendtartás lépett hatályba, s ezzel összefüggésben nagymértékben változtak a fizetési meghagyásos eljárásról szóló 2009. évi L. törvény rendelkezései is. A nemzeti jog mellett változott az uniós jogi szabályozás is, ezen változásokat tartalmazza a nagykommentár, s részletesen foglalkozik a kis értékű követelések európai eljárásáról szóló uniós rendelettel, amelynek szabályai szerint az ellentmondás folytán perré alakuló eljárás lefolyhat.A gyakorlatban nehézséget okoz, hogy a végrehajthatónak nyilvánított európai fizetési meghagyás végrehajtása nem került egységesítésre, s így 26 tagállam nemzeti szabályait kellene ismernie a jogalkalmazónak ahhoz, hogy követelését érvényesíteni tudja. 26 jogrendszer beható ismerete és ismertetése komoly kihívás, amelyre a szerző vállalkozott és a végrehajtási eljárás alapvető szabályai bemutatásra kerülnek valamennyi tagállam vonatkozásában.
Na stiahnutie
19,19 €

Sankcie zamestnávateľa


Klasický proces sankcionovania či „trestania" zamestnancov za porušenie pracovnej disciplíny alebo neuspokojivé plnenie pracovných úloh zo strany zamestnávateľa nie je v pracovnoprávnej úprave zakotvený. Hoci Zákonník práce upravuje určitý proces pri riešení porušenia pracovnej disciplíny či neuspokojivého plnenia pracovných úloh, je nastavený všeobecne a stroho, a preto si aplikačná prax vytvára podrobnejšie upravené procesy pre sankcionovanie zamestnancov. Tento proces je často prísne individualizovaný na podnikovej úrovni, keďže zohľadňuje špecifiká daného zamestnávateľa a pracovného prostredia. Autorský kolektív preto pripravil publikáciu, ktorá sa primárne zameriava na vedenie disciplinárneho procesu u zamestnávateľov vrátane ukladania sankcií zamestnancom bez skončenia pracovného pomeru. Predmetom odborného výkladu sú situácie, keď zamestnávatelia ukladajú zamestnancom iné druhy a formy sankcií, ako je skončenie pracovného pomeru podľa príslušných ustanovení Zákonníka práce. Autori zároveň poukazujú aj na príklady nesprávnej aplikačnej praxe vyskytujúcej sa u zamestnávateľov. Publikácia je určená pre odborníkov, ktorí prichádzajú do každodenného kontaktu s realizáciou individuálnych a kolektívnych pracovnoprávnych vzťahov, personálnym riadením, HR agendou, či nastavujú motivačné procesy pre zamestnancov.
Na sklade 1Ks
16,72 € 17,60 €

Medzinárodné právo verejné - všeobecná a osobitná časť


Štvrté, prepracované a doplnené vydanie učebnice Medzinárodné právo verejné (všeobecná a osobitná časť) predstavuje text, ktorý by mal v prevažnej miere slúžiť na výučbu na právnických fakultách v Slovenskej republike. Celkom v šestnástich kapitolách sa autor pokúsil o prehľadnú analýzu všeobecne platných inštitútov a noriem medzinárodného práva, ale tiež o zachytenie vývojových trendov, prípadne budúceho smerovania jeho pravidiel. Spôsob výkladu pravidiel medzinárodného práva v praxi približujú vybrané citácie rozhodnutí medzinárodných súdnych orgánov (Medzinárodného súdneho dvora, Stáleho dvora medzinárodnej spravodlivosti), pokiaľ môžu prispieť k lepšiemu poznaniu a orientácii čitateľa. Hoci sa učebnica zaoberá predovšetkým platnou medzinárodnoprávnou úpravou, vo vybraných oblastiach sa venuje aj problémom ich aplikácie, prípadne prekonaniu jej nedostatkov praxou štátov a medzinárodných organizácií. Vzhľadom na spôsob spracovania predkladaná publikácia môže slúžiť nielen pre potreby pedagogického procesu na právnických fakultách, ale môže byť užitočná pre každého, kto sa intenzívnejšie zaujíma o medzinárodnú politiku a súčasné medzinárodné právo. Autor sa preto nádeja, že publikácia svojím dielom prispeje k zvýšeniu prehľadu čitateľov o základných inštitútoch medzinárodného práva a prípadným záujemcom poskytne vhodný základ na detailnejšie a hlbšie štúdium vybraných problémov.
Na sklade 2Ks
26,13 € 27,50 €

Civilní právo a nové technologie


Publikace Civilní právo a nové technologie zpracovává téma nových technologií v souvislostech civilního práva z několika úhlů pohledu. Předně se zabývá vztahem nových technologií a občanského práva hmotného, věnuje se i dalším odvětvím soukromého práva a rovněž zkoumá procesní souvislosti daného okruhu problematiky. Publikace upozorňuje na celou řadu zcela aktuálních otázek, jež analyzuje, a které v souvislosti s technologickým pokrokem (přirozeně) vznikají (kyberstalking, kyberšikana, ochrana spotřebitele na internetu, ochrana osobnosti ve virtuální realitě aj.). Současně ukazuje na možnosti, které nové technologie otevírají při úvahách o dalším rozvoji práva (jako jsou decentralizované autonomní organizace, smart contracty, digitální bankovnictví aj.), ale i právních procesů, které mohou tyto technologie využívat (elektronizace justice, formulářové žaloby, elektronizace exekuční činnosti aj.). Záměrem publikace nebylo komplexně zpracovat veškeré aspekty vztahu nových technologií a civilního práva a vzájemného dopadu práva na nové technologie a naopak. Publikace přináší do odborného diskursu vybrané problematické a inspirativní otázky a snaží se de lege lata i de lege ferenda tyto otázky analyzovat a čtenáři „nasvítit“ cestu prozkoumávání aktuálního tématu nových technologií a civilního práva. Publikace je tak určena právníkům praktikujícím a teoretizujícím, ale i studentům právnických fakult, kteří mají zájem zamýšlet se nad aktuálními problémy a výzvami práva. V publikaci předložené závěry mají mimo jiné ambice působit jak v rovině normotvorby, tak v právní praxi.
Na sklade 2Ks
17,77 € 18,71 €

Komunálne právo


Publikácia Komunálne právo sprostredkúva odbornej verejnosti, poslucháčom právnických fakúlt a poslucháčom odboru verejná správa komplexné poznatky o teoretických aspektoch a aktuálnej právnej regulácii obcí a samosprávnych krajov (územná samospráva) na Slovensku. Dielo môže byť vhodnou komplementárnou študijnou pomôckou aj pre úspešné zvládnutie výučbových blokov správneho práva, ústavného práva a do istej miery aj finančného práva. Publikácia má tiež ambíciu poslúžiť ako vhodný zdroj právnych poznatkov odbornej verejnosti, ktorá prichádza do kontaktu s teritoriálnou samosprávou, najmä osobám činným v rámci všetkých štrukturálnych foriem územnej samosprávy, sudcom, prokurátorom alebo zástupcom advokátskeho stavu.
Na sklade 2Ks
20,81 € 21,90 €

Lacná kniha Zaměstnanecké benefity a daně (-90%)


Publikace rozebírá různé druhy poskytovaných zaměstnaneckých benefitů - samostatné kapitoly jsou věnovány stravování zaměstnanců, příspěvkům zaměstnavatele na penzijní připojištění a na soukromé životní pojištění zaměstnanců, zajištění odborného rozvoje zaměstnanců, poskytování manažerského automobilu,...
Vypredané
0,70 € 6,97 €

dostupné aj ako:

Hlavný kontrolór. Otázky a odpovede


Monografia „Hlavný kontrolór. Otázky a odpovede" predstavuje praktickú a užitočnú pomôckou na zvládnutie náročnej funkcie hlavného kontrolóra územnej samosprávy. Autorka pri písaní využila všetky svoje teoretické aj praktické vedomosti, skúsenosti a znalosti, ktoré získala počas svojej dlhoročnej praxe hlavnej kontrolórky, autorky, ale aj lektorky. V monografii je spracovaných 214 otázok a odpovedí čitateľov a tento rozsah je dôkazom toho, ako sa prostredie, v ktorom hlavní kontrolóri vykonávajú svoju náročnú činnosť, neustále mení v dôsledku širokého spektra činností, ktoré kontrolujú, ako aj špecifických problémov, s ktorými sa vo svojej každodennej praxi stretávajú. Súčasťou monografie sú praktické poznatky a vedomosti z vykonávania kontrol, z plnenia úloh, ktoré hlavnému kontrolórovi vyplývajú z osobitných predpisov. Publikácia vám pomôže zorientovať sa v špecifickej odbornej problematike súvisiacej nielen s kontrolou územnej samosprávy, ale aj s jej fungovaním, riadením a financovaním. Preto sa táto publikácia stane cenným pomocníkom nielen hlavných kontrolórov, ale aj všetkých zamestnancov obecných a mestských úradov.
Na sklade 2Ks
17,96 € 18,90 €