David Baldacci strana 7 z 11
autor
Megváltás
Decker épp a szülővárosában, az ohiói Burlingtonban tesz látogatást, amikor megkeresi egy férfi, Meryl Hawkins. Egy elítélt gyilkos. Igazság szerint az első gyilkos, akit Decker rács mögé juttatott. Most azonban, hogy kiengedték a börtönből, azt állítja, hogy ártatlan. Ezenkívül halálos beteg, és az az utolsó kívánsága, hogy Decker tisztázza a nevét. A nyomozó jól emlékszik az ügyre, amelyet pár nap alatt felgöngyölített a társával: a törvényszéki bizonyítékok sziklaszilárdak voltak. Ám amikor Hawkins holtan kerül elő, a fejében egy golyóval, Decker kételkedni kezd. Vajon lehetséges lenne, hogy tizenhárom évvel korábban tévedett?
Vypredané
13,84 €
Megváltás
Decker épp a szülővárosában, az ohiói Burlingtonban tesz látogatást, amikor megkeresi egy férfi, Meryl Hawkins. Egy elítélt gyilkos. Igazság szerint az első gyilkos, akit Decker rács mögé juttatott. Most azonban, hogy kiengedték a börtönből, azt állítja, hogy ártatlan. Ezenkívül halálos beteg, és az az utolsó kívánsága, hogy Decker tisztázza a nevét. A nyomozó jól emlékszik az ügyre, amelyet pár nap alatt felgöngyölített a társával: a törvényszéki bizonyítékok sziklaszilárdak voltak. Ám amikor Hawkins holtan kerül elő, a fejében egy golyóval, Decker kételkedni kezd. Vajon lehetséges lenne, hogy tizenhárom évvel korábban tévedett?
Predaj skončil
8,45 €
Atlee Pine 2: Egy perccel éjfél előtt
Atlee Pine FBI-ügynök élete gyökeresen megváltozott azóta, hogy az ikertestvérét, Mercyt harminc évvel korábban elrabolták. Az elmúlt évtizedek kínzó bizonytalansága után Atlee elfojtott dühe a legrosszabb pillanatban tör felszínre, és a nő rájön, hogy ha az FBI-nál akar maradni, le kell számolnia a múltja démonaival.
Pine és az asszisztense, Carol Blum visszatérnek az ügynök szülővárosába, hátha ki tudnak deríteni valamit azzal a végzetes éjszakával kapcsolatban, amikor Mercy eltűnt, Atleet pedig majdnem megölték. Ám nem sokkal azután, hogy nekiállnak a nyomozásnak, egy nőt holtan találnak. Egyértelmű, hogy rituális gyilkosság áldozata lett, az arcát pedig egy menyasszonyi fátyollal fedték le. Ráadásul ezt az első gyilkosságot hamarosan egy újabb bizarr emberölés követi.
Atlee elszántan kutat a válaszok után, miközben igyekszik megtalálni egy esetleges sorozatgyilkost, mielőtt az további áldozatokat szedne. Ám egy titkokkal teli kisvárosban sokkal több veszélyt rejt mélyre ásni a múltban, mint azt eredetileg feltételezte.
Vypredané
12,87 €
Bukottak
Az Amos Decker-regények egyre jobbak és jobbak… mert Baldacci alapos, részletgazdag jellemrajzot ad a főhőséről.
—New York Journal of Books
Amos Decker és FBI-os kolléganője, Alex Jamison épp a nő testvérét látogatják meg Baronville-ben. A rozsdaövezetben fekvő egykori bányászváros barátságtalan hely: hatalmas a munkanélküliség, és a reményvesztett lakosok nagy része a kábítószerben keres menedéket. Decker mindössze négy órát tölt a városban, amikor egy rémisztő kettős gyilkosság színhelyén találja magát. Csakhamar kiderül, hogy az elmúlt hetekben négy másik, bizarr emberölés is történt, így nyilvánvalóvá válik számára: valami baljós folyik Baronville-ben, amivel a rendőrség nem tud vagy nem akar mit kezdeni.
Decker beleveti magát a nyomozásba, és hamarosan rájön, hogy a gyilkosságok egy sokkal nagyobb összeesküvés apró darabkái, egy olyan összeesküvésé, amely immár a hozzá közel állók életét is fenyegeti… Ráadásul ezúttal mintha a csalhatatlannak hitt memóriája is cserben hagyná.
Vypredané
12,87 €
Egy perccel éjfél előtt
Atlee Pine FBI-ügynök élete gyökeresen megváltozott azóta, hogy az ikertestvérét, Mercyt harminc évvel korábban elrabolták. Az elmúlt évtizedek kínzó bizonytalansága után Atlee elfojtott dühe a legrosszabb pillanatban tör felszínre, és a nő rájön, hogy ha az FBI-nál akar maradni, le kell számolnia a múltja démonaival. Pine és az asszisztense, Carol Blum visszatérnek az ügynök szülővárosába, hátha ki tudnak deríteni valamit azzal a végzetes éjszakával kapcsolatban, amikor Mercy eltűnt, Atleet pedig majdnem megölték. Ám nem sokkal azután, hogy nekiállnak a nyomozásnak, egy nőt holtan találnak. Egyértelmű, hogy rituális gyilkosság áldozata lett, az arcát pedig egy menyasszonyi fátyollal fedték le. Ráadásul ezt az első gyilkosságot hamarosan egy újabb bizarr emberölés követi. Atlee elszántan kutat a válaszok után, miközben igyekszik megtalálni egy esetleges sorozatgyilkost, mielőtt az további áldozatokat szedne. Ám egy titkokkal teli kisvárosban sokkal több veszélyt rejt mélyre ásni a múltban, mint azt eredetileg feltételezte.
Predaj skončil
7,88 €
Atlee Pine 1: Az irgalom útja
Atlee Pine emlékezetébe beleégett, ahogy az emberrabló dermesztő ritmusra szavalja a kiszámolót, így választva a hatéves Atlee és az ikertestvére, Mercy között. Atlee soha többé nem látta a nővérét...
Három évtizeddel az után a félelmetes éjszaka után Atlee Pine az FBI ügynökeként az Egyesült Államok délnyugati részén, a kietlen vadonban teljesít szolgálatot. Ő az egyedüli ügynök az arizonai Shattered Rockban, amelyhez a Grand Canyon is tartozik.
Így amikor egy turista eltűnik a szurdokban, az öszvérét pedig megtalálják kibelezve, Pine lát neki a nyomozásnak. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a férfit nem elsősorban a táj szépsége érdekelte: sokkal rejtélyesebb küldetésben járt. Ahogy a nő elkezdi összerakni a kirakós darabkáit, lassan egy rémisztő összeesküvés képe rajzolódik ki - ám ekkor hirtelen elveszik tőle az ügyet. Megéri-e vajon kockára tenni a karrierjét azért, hogy megtalálja az eltűnt férfit, és kiderítse az igazságot?
Vypredané
12,87 €
Memory Man
The first in the Amos Decker series, Memory Man is an astounding novel from blockbuster author David Baldacci, where an extraordinary man races to hunt down a terrible killer.
Amos Decker would forever remember all three of their violent deaths in the most paralyzing shade of blue. It would cut into him at unpredictable moments, like a gutting knife made of colored light. He would never be free from it.
When Amos Decker returned home eighteen months ago to find the bodies of his wife and only daughter, he didn't think he could carry on living. Overwhelmed with grief, he saw his life spiral out of control, losing his job as a detective, his house and his self-respect. But when his former partner in the police, Mary Lancaster, visits to tell him that someone has confessed to the murder of his family, he knows he owes it to his wife and child to seek justice for them.
As Decker comes to terms with the news, tragedy strikes at the local school. Thirteen teenagers are gunned down, and the killer is at large. Following the serious brain injury Amos suffered as a professional footballer, he gained a remarkable gift - and the police believe that this unusual skill will assist in the hunt for the killer.
Amos must endure the memories he would rather forget, and when new evidence links the murders, he is left with only one option.
Memory Man will stay with you long after the turn of the final page. The series continues with The Last Mile.
Vypredané
11,95 €
Kiút
Amos Decker szemtanúja lesz annak, ahogy egy férfi kivégez egy nőt az utcán az FBI washingtoni központja előtt, aztán maga ellen fordítja a fegyvert.
A gyilkosság még a különleges megfigyelőképességgel és emlékezőtehetséggel rendelkező Decker számára is teljesen érthetetlen, mivel az elkövető – egy sikeres tanácsadó céget irányító családapa – és az áldozat – egy tanárnő – között nincs és soha nem is volt semmiféle kapcsolat. Akárhogy is próbálkoznak, Decker és a csapata nem tud rájönni, milyen indíték vezérelte a tettest.
Amikor azonban a tudomásukra jut, hogy a gyilkosság felderítése nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú lehet, Decker kényszerű szövetséget köt a Védelmi Hírszerző Ügynökség egyik ügynökével, Harper Brownnal, hogy együtt járjanak az eset végére, mielőtt bekövetkezne egy újabb, az egész országot érintő katasztrófa.
Vypredané
12,87 €
Kiút
Amos Decker szemtanúja lesz annak, ahogy egy férfi kivégez egy nőt az utcán az FBI washingtoni központja előtt, aztán maga ellen fordítja a fegyvert. A gyilkosság még a különleges megfigyelőképességgel és emlékezőtehetséggel rendelkező Decker számára is teljesen érthetetlen, mivel az elkövető - egy sikeres tanácsadó céget irányító családapa - és az áldozat - egy tanárnő - között nincs és soha nem is volt semmiféle kapcsolat. Akárhogy is próbálkoznak, Decker és a csapata nem tud rájönni, milyen indíték vezérelte a tettest. Amikor azonban a tudomásukra jut, hogy a gyilkosság felderítése nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságú lehet, Decker kényszerű szövetséget köt a Védelmi Hírszerző Ügynökség egyik ügynökével, Harper Brownnal, hogy együtt járjanak az eset végére, mielőtt bekövetkezne egy újabb, az egész országot érintő katasztrófa.
Predaj skončil
7,86 €
Senki földje
Az amerikai haderők különleges ügynöke, John Puller épphogy tisztázta testvérét a hazaárulás vádja alól, amikor újabb kihívás elé kell néznie. Édesapját, a hadsereg egykor csodált és rettegett parancsnokát ugyanis azzal vádolják, hogy harminc évvel ezelőtt meggyilkolta a feleségét. Az ügynök úgy érzi, kötelessége
megvédeni magatehetetlen apja becsületét.
Ehhez azonban gyermekkorának legfájdalmasabb emlékeivel kénytelen szembenézni. Választ keres a nyugtalanító kérdésre: volt bármi szerepe az apjának az anyja eltűnésében? Ám nem Puller az egyetlen, aki múltja nyomasztó árnyait kergeti. Paul Rogers tíz börtönben töltött év után kész arra, hogy megbüntesse a felelősöket sorsának alakulásáért. Mindkettejük útja a Fort Monroe katonai bázis Q épületéhez vezet, ahol a kormány egykor szigorúan titkos kísérleteket folytatott. Talán nem véletlen, hogy évekkel ezelőtt egy sorozatgyilkos is ezen a környéken szedte az áldozatait...
Ki a rejtélyes szupererővel rendelkező támadó, és milyen munka folyik most az intézményben? Puller lába alatt egyre forróbbá válik a talaj, mert valaki a végsőkig sem fél elmenni azért, hogy sose derüljön ki az igazság.
Vypredané
12,87 €
Végső fázis
A szülei meggyilkolásáért halálra ítélt Melvin Marsnak alig pár órája van hátra a kivégzésig, amikor az ítélet végrehajtását váratlanul felfüggesztik. Egy másik férfi ugyanis beismerte a gyilkosságok elkövetését. Amos Decker épp az új munkahelyére, az FBI quanticói központjába tart, amikor a rádióból értesül erről a hírről. Azonnal felkelti az érdeklődését a férfi ügye, mivel az sok hasonlóságot mutat a saját életével. Ő és Melvin Mars is ígéretes futballkarrier előtt álltak, amelyet egy tragédia tört ketté. Mindkettejük családját kegyetlenül meggyilkolták. És évekkel később mindkét esetben felbukkant valaki, aki beismerő vallomást tett. Egy gyanúsított, aki vagy elkövette a gyilkosságokat, vagy nem. A váratlan beismerő vallomás szabad emberré teheti Melvin Marst, akár bűnös, akár nem. Vajon kinek áll érdekében, hogy a férfi kikerüljön a börtönből? És miért éppen most? Ahogy Decker egyre közelebb kerül a kérdések megválaszolásához, úgy válik mind nyilvánvalóbbá, hogy minden különleges képességére szüksége lesz ahhoz, hogy megakadályozza egy ártatlan ember kivégzését.
Predaj skončil
7,86 €
Emlékek börtönében
Az ifjú Amos Decker sportkarrierje egyetlen pillanat alatt omlik össze: egy mérkőzésen kis híján az életét veszti egy balesetben. A szervezete sosem lesz már a régi, megváltozott agyműködése miatt ugyanis semmit sem felejt el, amit valaha érzékelt. Mivel mindent újra kell kezdenie, úgy dönt, tökéletes emlékezőtehetségét a rendőri munkában kamatoztatja, mégpedig nagy sikerrel.
Egy nap azonban vérbe fagyva találja a családját az otthonukban. Ettől kezdve halott felesége, kislánya és sógora képe lebeg kitörölhetetlenül a lelki szemei előtt. A bűntény felderítetlen marad, egészen addig, amíg a kisváros iskolájában történt sorozatgyilkosság és Decker személyes tragédiája között hasonlóságokra nem bukkannak. Amos megállíthatatlan hajszába kezd, hogy megtalálja a tettest. Honnan is sejthetné, egykor milyen közel is volt hozzá?
A bestsellerszerző új sorozatában is garantálja a tőle már megszokott akciódús, felkavaró cselekményt, pergő párbeszédeket és azt az állandó feszültséget, amellyel eléri, hogy a könyve letehetetlen legyen.
Vypredané
14,25 €
No Man's Land
No Man's Land by David Baldacci is an exciting thriller featuring special investigator John Puller, who is pursuing a case that will send him deep into his own troubled past. One man demands justice ...John Puller is the US Army's most tenacious investigator, but he is not equipped to face the truth about his mother's disappearance thirty years ago. New evidence has come to light suggesting that Puller's father - a highly decorated army veteran - may have murdered his wife. When Puller's friend, intelligence operative Veronica Knox, arrives on the scene, he realizes that there is far more to this case than he first thought. He knows that nothing will prevent him from discovering what really happened to his mother - even if it means proving that his father is a killer...the other seeks revenge Paul Rogers has just been paroled after spending ten years in a high-security prison for murder. And with his freedom comes a desire to pay back old debts. Harbouring a dark past that changed him in unimaginable ways, Rogers embarks on a journey across the country, set on a path of revenge against the people who took away his humanity.As both men uncover a trail of deception that stretches back decades, they soon realize that the truth will bind them together in ways they could never have imagined.
Vypredané
9,95 €
Emlékek börtönében
Az ifjú Amos Decker sportkarrierje egyetlen pillanat alatt omlik össze: egy mérkőzésen kis híján az életét veszti egy balesetben. A szervezete sosem lesz már a régi, megváltozott agyműködése miatt ugyanis semmit sem felejt el, amit valaha érzékelt. Mivel mindent újra kell kezdenie, úgy dönt, tökéletes emlékezőtehetségét a rendőri munkában kamatoztatja, mégpedig nagy sikerrel. Egy nap azonban vérbe fagyva találja a családját az otthonukban. Ettől kezdve halott felesége, kislánya és sógora képe lebeg kitörölhetetlenül a lelki szemei előtt. A bűntény felderítetlen marad, egészen addig, amíg a kisváros iskolájában történt sorozatgyilkosság és Decker személyes tragédiája között hasonlóságokra nem bukkannak. Amos megállíthatatlan hajszába kezd, hogy megtalálja a tettest. Honnan is sejthetné, egykor milyen közel is volt hozzá? A bestsellerszerző új sorozatában is garantálja a tőle már megszokott akciódús, felkavaró cselekményt, pergő párbeszédeket és azt az állandó feszültséget, amellyel eléri, hogy a könyve letehetetlen legyen.
Predaj skončil
7,86 €
A szökés
John Puller utolsó bevetése
Ez a fegyház nem hasonlít a többire. Itt katonai fegyelem uralkodik. A biztonsági rendszerek példátlanok, a foglyok még csak nem is álmodoznak szökésről. Tudják, hogy lehetetlen... eddig legalábbis az volt. John Puller bátyjának, a kémkedésért és hazaárulásért elítélt Robert Pullernek megmagyarázhatatlan módon mégis sikerült. Most a fél ország őt keresi, mindenki őt akarja, lehetőleg élve. A legmagasabb katonai és kormányzati körökben úgy vélik, hogy csakis az öccse, John Puller tudja elkapni és visszahozni. Puller kénytelen együttműködni egy másik ügynökkel, egy meglehetősen csinos nővel, noha a zsigereiben érzi, hogy nem stimmel vele valami. Nyomozásuk során nyugtalanító tényeket derítenek ki Robert elítélésének körülményeiről, és csakhamar felfedezik, hogy olyanok is a nyomába szegődtek, akik holtan akarják látni. Akár az öccsével együtt...
David Baldacci a világ egyik legnépszerűbb és legtöbbet olvasott szerzője, a politikai thriller nagymestere. A nulladik nap-ban és Az elfeledettek-ben mutatta be olvasóinak a kivételes John Pullert, az Afganisztánt megjárt veterán katonát, az amerikai haderők különleges ügynökét, akit olyankor hívnak, amikor a legsúlyosabb katonai bűnesetek vagy az egész országot fenyegető veszedelem ügyében kell nyomozni. Ám minden ügyessége, kiképzése és tapasztalata sem készíthette fel a mostani esetre, amelynek során a legfélelmetesebb és legokosabb ellenfelet kell levadásznia: a saját bátyját.
Vypredané
13,54 €
The Last Mile
In his No.11 New York Times bestseller Memory Man , David Baldacci introduced the extraordinary detective Amos Decker-the man who can forget nothing. Now, Decker returns in a spectacular new thriller . . . THE LAST MILE Convicted murderer Melvin Mars is counting down the last hours before his execution--for the violent killing of his parents twenty years earlier--when he's granted an unexpected reprieve. Another man has confessed to the crime. Amos Decker, newly hired on an FBI special task force, takes an interest in Mars's case after discovering the striking similarities to his own life: Both men were talented football players with promising careers cut short by tragedy. Both men's families were brutally murdered. And in both cases, another suspect came forward, years after the killing, to confess to the crime. A suspect who may or may not have been telling the truth. The confession has the potential to make Melvin Mars--guilty or not--a free man. Who wants Mars out of prison? And why now? But when a member of Decker's team disappears, it becomes clear that something much larger--and more sinister--than just one convicted criminal's life hangs in the balance. Decker will need all of his extraordinary brainpower to stop an innocent man from being executed.
Vypredané
7,50 €


















