András Berkesi

Jármai átvette a levelet és olvasni kezdte."Miniszter úr!Mint olyan magyar, aki kényszerű okokból távol él a szülőhazájától, írom Önnek ezt a levelet, s csupán azért, mert szívem magyarul dobog. Nem nézhetem tétlenül, hogy egyes hazai és külföldi kalandorok miképpen lopják el és csempészik külföldre a pótolhatatlan magyar műkincseket és milliókat érő irodalmi emlékeinket. Tudomásomra jutott, hogy a magyar származású francia kalandor, Otto Dürfilger megbízásából egy Varga Zsolt nevű, többszörösen büntetett előéletű, volt amerikai katona meg akarja szerezni a híres Endrődy-kódexeket.Kérem a Miniszter urat, védje meg ezeket a pótolhatatlan értékeket a kalandoroktól.Bécs, 1962. márciusTisztelettel Egy magyar hazafi"

1969 nyarán Viktor Mennel külföldi üzletember holttestét kifogják a Balatonból. Először közönséges balesetre gyanakodnak, a rutinvizsgálatok azonban kiderítik: gyilkosság történt.Salgó Oszkár nyugalmazott elhárító is Emődön tartózkodik éppen – kora tavasztól késő őszig élvezi a horgászás örömeit – , s az esemény fölkelti érdeklődését. Nyomozni kezd ő is, majd amikor egyre gyanúsabb jelekre bukkan, fölhívja telefonon Kara Ernőt, az elhárító szolgálat egyik vezetőjét.Salgó és Kara jól ismert a magyar olvasóközönség és a mozinézők előtt is.Salgó különös egyéniség, embernek is, nyomozónak is. Türelmes, nyugodt, megvárja, amíg olyan helyzetbe kerül a bűnöző, hogy akarva-akaratlan elárulja magát. Persze ezt a helyzetet mindig ő készíti elő; mert sok a gyanúsított, de közülük csak egy a gyilkos. Bizonyíték pedig semmi. Sikerül-e az öreg elhárítónak kiprovokálnia a gyilkosból a vallomást? Sok egyéb izgalmas és megfejthetetlennek látszó rejtély mellett erre is válaszol a regény.

Arcom ?felrepedt az ütésektől, erősen vérzett. Ájulás környékezett, amikor Viktor is rám ugrott, könnyes arcát véres arcomhoz szorította, és csókolni kezdett, ajkával a szájamat kereste. Én meg védekeztem, fejemet jobbra-balra forgattam. Hányinger fogott el, nemcsak Viktortól undorodtam, hanem az egész életemtől. Viktor hisztériás rohamot kapott: „Nem akarsz szeretni, nem akarod, hogy a tiéd legyek?” Nem! – kiáltottam. – Gyűlöllek! – Közben Halmos mintha eksztázisba esett volna, a sliccemet kezdte kigombolni. Erőm utolsó maradékával lerúgtam magamról, nekizuhant a komódnak. „Gyűlölsz?” – hallottam Viktor hangját. Tiszta szívemből! – hörögtem. „Akkor pusztulj el, hogy soha senki ne szerethessen!” Két kezével megragadta a torkomat, és fojtogatni kezdett. Nem hittem volna, hogy nőies ujjai ilyen acélos szorításra képesek. Már fulladoztam, amikor kapálódzó kezem a bronz állólámpához ért. Megragadtam, és ütöttem. Nem tudom, hányszor találtam el a fejét, de éreztem, hogy szorítása ernyed, aztán ledől a testemről.

BBajkó ?Andris szerszámkészítő lakatost váratlanul őrizetbe veszi a rendőrség, s ő súlyos kövekezményekkel járó beismerő vallomást tesz. Vádolja önmagát, még csak meg sem keresi a módját, hogy a bíróság majdan enyhítő körülményeket találjon számára.Bajkóék régi barátja, az író, nem nyugszik bele ebbe a fájdalmas fordulatba. Jól ismeri a családtagokat, szereti, becsüli a fiút, és nem tudja elhinni róla azt a sok rosszat, amivel befeketítette magát a kihallgatások során. Nem nyugszik: vajon mi rejtőzhet e különös bűnügy hátterében? Nyomozni kezd, megkeresi a fiút, hogy tőle talán megtudja az igazat, Andris azonban barátságtalan és zárkózott, meglátogatja az idős nagyanyját, akit Andris eltart, Bajkó Béla egyetemi tanárt és másokat, akik együtt éltek, kapcsolatban voltak vele, mielőtt ez a szörnyűséges esemény bekövetkezett volna az életében.És a hétköznapinak látszó bűnügy hátterében kirajzolódik egy családi és történelmi dráma, mondhatni, tragédia, amelynek kései megszenvedője a fiatalember.

– Piszkos ügy! – mondta a főhadnagy. – Közönséges kivégzés. Szerencsétlenek teljesen szénné égtek, ráadásul az orvosszakértő megállapította azt is, hogy Sándort és Krisztát egészen közelről, célzott lövésekkel tarkón lőtték. A tűzoltó szakértők véleménye szerint a holttesteket, a bútorokat és a padlás faszerkezetét alaposan meglocsolták benzinnel, és aztán felgyújtották a házat. Aki csupán pillanatnyi és önző érdekből hazája, osztálytársai, családja ellen fordul, és megtagadja vállalt eszméit, az nem menekülhet, előbb-utóbb lesújt rá a sors keze – hirdeti új regényével a szerző.

?? Én most nagyon racionálisan megkérdezem magát, a nagy humanista állam humanista megbízottját, hogy ha beadnám a derekamat, meddig kéne a hazámat elárulni. A halálomig? ? Nem, mérnök úr, nem a haláláig szól a szerzodése. Meghatározott ideig. Mondjuk három-négy évig. Azután mi lehetoséget adunk rá, hogy a családjával együtt az Egyesült Államokba költözzön, és ott folytathassa mérnöki munkáját. ? Világos beszéd. És mi történik akkor, ha nem vállalom a feladatot? ? Akkor Kisibaja professzor nem végzi el május huszonkettedikén a mutétet. ? Mondja, Weber, maga nem gondol arra, hogy feljelenthetem, például elmondom Basir Ben Hasszánnak, a kombinát elhárító fonökének, hogy az IFPCW szumbatrai megbízottja, Mike Weber valójában a CIA ügynöke? ? Kedves mérnök úr, téved, ha azt hiszi, hogy ezt a lehetoséget kihagytuk a számításból. De én úgy gondolom, Szabolcsi András mérnök szereti annyira a lányát, hogy egy ilyen információ közlésével nem akadályozza meg a mutét elvégzését. Gondoljon a lányára! És még valamit, mérnök úr, ha nem áll be a sorba, van még egy megoldás. ? Éspedig? ? Fobe loheti magát.?

E regény foszereploi Iványiék, egy Lajos utcai bérház lakói. Az apa tizenkilences kommunista, Péter, az idosebb fiú is részt vesz a munkásmozgalomban, Márton a fiatalabb fiú visszahúzódó alkat. Iványiék ellenségeinek egy része is ebbol a házból való# a fehérterrorista rendor ormester, és a nyilas pribékké züllött részeges munkakerülo. A politikai és erkölcsi ellentétek, melyek a ház lakóit szembeállítják egymással, önmagukban is elegendoek lennének egy családregény eseményeihez, de mindig újabb és újabb szereplok kapcsolódnak, újabb és újabb epizódok szövodnek be a történetbe.

Egy , római-parti rejtélyes haláleset döbbenti rá Osze Miklós fiatal esztergályost arra, hogy ha a múltját nem számolja fel, élete zsákutcába jut. Erre azonban önmaga ereje nem elég, hisz gyermekkora óta hazugságra nevelték, és amikor a hullámok összecsapni készülnek feje felett, önkéntelenül is újra ehhez a módszerhez folyamodik. A tisztességes emberek közössége és elveszettnek hitt szerelme azonban utánanyúl, és nem engedi a züllés mélyére zuhanni.

Szenvedély, szerelem, a vagyon mániákus féltése, a regényben politikai és emberi indulatok is összecsapnak, s ahogy Berkesi Andrásnál lenni szokott, izgalmas fordulatokkal vezeti regényét a drámai megoldásig.

Berci bácsi az ajtó mögött állt ezredesi egyenruhában, és minden szót tisztán hallott. Hát ezeket most megtréfálja, határozta el. Mert Borbásék is szeretnek tréfálkozni. Néha egészen vad tréfákat találnak. Kunhegyi mesélte, hogy az elmúlt télen valamelyik kávéházban voltak. Kunhegyi szórakozottságában elveszítette a ruhatári céduláját. Amikor kimentek a ruhatárba, magyarázkodni kezdett. A ruhatárosnő persze nem ismerte őt. Borbásék kicsit távolabb beszélgettek, de úgy, hogy a ruhatárosnő meghallja. Azt mondta Borbás: Nézzétek azt az ősz hajú szivart. Tegnap este ezzel a trükkel szerzett magának egy télikabátot a New Yorkban. Micsoda ravasz ürge! Ebből aztán akkora kalamajka lett, hogy rendőrt hívtak. Persze a végén jót nevettek. Most visszaadja a kölcsönt. Megtréfálja őket. Csak Polyákék vegyék a lapot. Így hát Berci bácsi máris azonosult szerepével, és ezredes lett.

Nem könnyu 1956 októberérol írni, hiszen a fo kérdések tisztázása után még ma is számtalan nyugtalanító gondolatot kavar fel az emberek agyában. Mi történt akkor Magyarországon? Mi történt és miért? Mennyi emberi tragédia zajlott le, mennyi könny hullott ezekben a napokban! S mindez miért? Izgalmas, megrendíto és elgondolkodtató olvasmány ez a könyv, ugyanakkor egyszerre elnagyolt és bonyolult, mint maga az élet.

?Persze sok mindent nem érthetsz. Ez természetes, hiszen még sok dolog nem világos elotted. Nem is tudom, hol kezdjem a továbbiakat, hogy teljesen értheto legyen a kép. Valószínuleg még azzal sem vagy tisztában, hogy miért lettem Pista felesége, ha Koltai Pétert ennyire szerettem. Nem tagadom, hosszú ideig magam sem tudtam. De már azon a bizonyos májusi beszélgetésen éreztem, hogy Péter iránt érzett szerelmem átalakult, és úgy tunt fel, hogy az o érzelmei is megváltoztak. Amikor errol beszélgettünk, furcsa magyarázatot adott. Nagyon szeret, úgy érzi, sohasem fog mást megszeretni, de mivel jövoje teljesen bizonytalan, nem akarja sorsomat a magáéhoz kötni. Lehet, hogy nem bírja sokáig azt a lelkiismereti nyomást, amely alatt áll, és jelentkezik. Biztosan börtönbe zárnák. És akkor mi történne velem? Higgyem el, ezért nem vesz el feleségül, és ezt szerelembol teszi. Megnyugtatott, hogy mást sem vesz el, mert nagyon jól tudja, hogy hazugságra nem szabad boldogságot építeni. Vitatkoztam vele.?

„A gondolat felkavarta, felült az ágyban, térdeit átfogta a kezével, és maga elé meredt. Hogy van ez? Én nem tudnék megölni senkit, de másokat arra akarok rábírni, hogy öljenek helyettem. Mi a kettő között a különbség? Látszólag tiszta marad a kezem, de a valóságban vér tapad hozzá, hiszen az én kérésemre pusztítanának el embereket. Egyszóval nincs különbség! Istenem, csak itt lenne Péter és a mama! Péter persze azt mondaná, hogy „Szemet szemért, fogat fogért, a gyilkosokat meg kell büntetni!” A mama viszont óvna a gyilkosságtól, és attól is, hogy másokat rábírjak a gyilkolásra. Kinek van igaza? És ki dönti ezt el? Én képtelen vagyok rá, nem tudom eljátszani a döntőbíró szerepét!” Aki az ördöggel cimborál Berkesi Vakvágányon című regényének folytatása. Az életben nemcsak az a fontos, hogy jól válasszuk meg az utat, amelyen haladni akarunk, hanem az is, hogy milyen szövetségesekkel karöltve járjuk végig.

Biztos vagyok benne, hogy senkinek nem fog elárulni semmit sem. Nem mintha nem bízna az emberekben, egyszerűen azért, mert nem akar tanút hagyni maga után. Azt mondta nekem: „Tudja Árpi bácsi én végig ültem a rendősgyilkos Soós Lajos perét és rájöttem arra, hogy az a pitiáner gyilkos megérdemelte a sorsát, tulajdonképpen a társai buktatták le. A nagy tanulság tehát az: ha már elhatároztam, hogy megölöm az ellenségemet, akkor úgy végzek vele, hogy senki se lássa, senki se tudjon róla.” Megkérdeztem tőle: Mi lenne akkor, ha mégis akadna egy tanú? „A tanút meg kell ölni.” – válaszolta. Te jó ég! – mondtam neki – te nem lehetsz ennyire cinikus, nem válhatsz hidegvérű gyilkossá! „Nem, nem vagyok az. Ma még nem…”

?? Mit akarsz apámtól? ? Nem tartozik rád! ? Goldmayer elovette a heroinos cigarettát. Elhúzta az orra elott. ? Két adag van benne. Nos? Megkapom a kulcsokat? Emoke a cigarettát nézte, szája sarkából alig észrevehetoen nyál szivárgott, nagyokat nyelt. Táskájából elovette a lakáskulcsokat és az asztalra tette, aztán szinte ugyanazzal a mozdulattal a cigarettáért nyúlt. Goldmayer hagyta, hogy a lány elvegye tole a cigarettát. Emoke lázasan kutatott a táskájában az öngyújtója után, de nem találta. A férfi elovette az öngyújtóját, felkattintotta, de nem gyújtotta meg a lány cigarettáját. ? Kérlek, ne kínozz! Nem bírom tovább. ? Bekapcsolom a magnót. Üzenj apádnak, hogy teljesítse a kérésemet, mert különben nem kapsz tolem több drogot, és akkor véged. Világos? A lány bólintott. ? Mindent elmondok, csak adj már tüzet!?

?...Bárdi kényelmesen elobbre lépett, tovább rágta a gyufaszálat. Robi bosszankodott, hogy miért boszíti fel Bárdi a fegyvereseket. ? ?Felesleges hosködés? ? gondolta. A géppisztolyos a szakállasra nézett, aki egy dossziéból papírlapokat szedett elo. Horváth ? arcán a részegek bárgyú mosolyával ? nekitámaszkodott az ajtófélfának, és dudorászott. A fegyveres férfi arcáról eltunt a mosoly. Ingerülten Bárdi elé lépett. A szakállas, mintha álomból ébredt volna, elfordult. ? Mi van, bajtársam? ? kérdezte halk, fuvolázó hangon. ? Ez a nyomorult már megint kötekedik ? válaszolt a géppisztolyos, aztán ismét Bárdi felé fordult. ? Köpd ki a szádból! Robi már nem bírta idegekkel. ? Százados elvtárs! Ne, minek csinálja? ezt? a? Bárdi a fiúra nézett, majd ismét a felkelo felé fordította fejét, s anélkül, hogy a szemét levette volna a fegyveres arcáról, a lába elé köpte a gyufaszálat? A fegyveres olyan mozdulatot tett, mintha meg akarná ütni, de a szakállas megfogta a karját...?