István Fekete strana 8 z 8

Csí és Vit, a fecskepár nagy útra készül. Ideje volna indulni már a meleg tenger partjáról haza, ahol üresen várja őket a malomalji fészek. A kis fecskeasszony sebesült szárnya azonban nem bírná az utazást. Maradnia kell hát, egyedül. És várja, hűségesen várja a párját. Ám hűségről, hűtlenségről a természet másként vélekedik, mint mi emberek.

Retek Jánosnak hívják az eloször 1944 karácsonyán megjelent Emberek között foszereplojét, és a vele, illetve a családjával történtek követhetok nyomon az általuk felnevelt szajkó életének elso esztendejében. A madarat tavasszal pelyhes fiókaként szed i ki fészkébol a vador unokája, a következo évben pedig mint kifejlett, ivarérett állatot engedik szabadon ugyanabban az erdoben. A párra találó és immáron saját utódokat nevelo szajkó - más néven: mátyásmadár - idonként "emberi nyelven kiáltott vala mit az erdonek". Az "erdei népek" ilyenkor megrettentek, és azt "suttogták a fiaknak", hogy "ez az a mátyás, aki sokkal többet tud, mint mi, mert bodzaéréstol somvirágzásig élt az emberek között".

A zalai táj fehérbe burkolózott. Olyan a légkör, mintha meleg soha nem is lett volna. Amikor a szél eláll, a látszólagos mozdulatlanságban mintha lágy selymek úsznának a havon; az olvasó halk suhogást érez inkább, mint hall, ahogy a hideg összehúzza a világot. Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezúttal a télen is eleven Kisbalaton világban töltik a szünidőt. Itt ünneplik a karácsonyt és az újévet, megtanulnak rókát lőni, csukát fogni. A két kamasz, átesve az első szerelem válságain, már szinte érett férfiként éli meg a természetes életmód szépségét. A közkedvelt ifjúsági regény nem véletlenül ajánlott iskolai olvasmány

A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe... "Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul." Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. A történetet Szalma Edit kedves rajzai illusztrálják. A(z) Vuk Könyv szerzője Fekete István.

A közelmúlt emlékei és a megírás idejének élményei egyaránt rányomták bélyegüket Fekete István 1946-ban keletkezett regényének hangulatára. A témaválasztást a csaknem 15 esztendős gazdatiszti múlt inspirálta, melynek keserű tapasztalatait a mezőgazdaságban 1945 óta történtek folyamatosan eszébe juttatták a Földművelésügyi Minisztérium tisztviselőjének. Ráadásul az író a regény tervezése idején vakult meg egyik szemére, és ez a tragédia alapjaiban befolyásolta szemléletmódját. Ekkoriban írta egyik levelében, hogy "az ostrom és a következmények az én idegeimet is alaposan megreszelték, és derengést még az elveszett szememmel se látok, pedig azzal sok mindent meglátok, amit eddig nem láttam."

Fekete István írói pályája azokkal az elbeszélésekkel indult, melyek az 1930-as évek elejétől folyamatosan jelentek meg a Nimród vadászújság hasábjain. Kittenberger Kálmán biztatására a fiatal gazdatiszt sorra írta a novellákat, és hamarosan az újság legeredetibb szerzőjének számított: a hangulatfestés, a szemléletes leírások és az éles szemű megfigyelések mesterének, aki legalább olyan örömmel mesélt balul elsüld vadászatokról, mint a kapitális vad elejtésének diadaláról. Jelen kötet szerkesztője, Sánta Gábor arra törekedett, hogy a csaknem másfél évtized elbeszélései közül kiválogassa azokat, amelyek kiállták az idő próbáját, kiemelkedőek az írói életművön belül, és egyúttal a magyar irodalom legjelesebb vadászelbeszélései közé is tartoznak.

Fekete István valamennyi regénye közül a Végtelen út keletkezési körülményeiről tudható a legkevesebb. Születése idején készült naplófeljegyzéseit a szerző elégette, fennmaradt levelezése pedig csupán elvétve említi a címét, ezért legfeljebb sejtéseink lehetnek az inspirációiról. Az író 1947 késő őszén vállalta el az Új Idők felkérésére, hogy a reformkort betetőző forradalom centenáriumának esztendejében újabb alkotással jelentkezzen a folyóirat hasábjain. Ekkoriban sem a szerkesztőség, sem pedig Fekete István nem tudhatta, hogy az 1948-as szökőév is fordulópont lesz a magyar történelemben. A hamarosan bekövetkező politikai változások azonban nemcsak a nehezen készülő regény cselekményét, de a további sorsát is alapvetően meghatározták.A Végtelen út nemzedékregény. Egy francia fiatalember és családjának története a francia forradalomtól egészen a magyar szabadságharc kezdetéig. Első részét a pikareszkek jellegzetességei színesítik: izgalmas menekülés, fordulatos kalandsorozat, szerelmek, melyek révén a főszereplő, Pierre de Bartay életre szóló tapasztalatokat szerez. A második rész inkább a családregényeket idézi, hiszen ebben már az idős Bartay Péter emlékezik vissza arra, hogy miként telepedett le Magyarországon, és búcsúzik el az eszméiért harcolni induló unokájától.Mindezt akkor vetette papírra a francia ősöket is számon tartó Fekete István, amikor a szabadság kérdését minden másnál időszerűbbé tették a politikai változások. Ezek a Végtelen út elgondolkodtató befejezését éppen úgy befolyásolták, ahogyan abban is szerepük lehetett, hogy a sorozatközlést nem követte kötetkiadás.Erre egészen 1990-ig kellett várni, ám akkori megjelentetője jelentős módosításokkal publikálta a szöveget, figyelmen kívül hagyva, hogy a forrásként használt gépirat: csonka. Mindebből következően a hiteles Végtelen út könyv alakban most vehető először kézbe. Természetesen az Új Időkben közölt - vagyis a szerző által jóváhagyott - előszó és a huszonöt folytatás alapján rendeztük sajtó alá Fekete István hányatott sorsú nemzedékregényét.