István Fekete strana 7 z 8

A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe... "Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul." Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adja közre a kiadó.

Az életműsorozat legújabb kötete: a Tojáshéjdarabkák és a Sárgaréz patkók címmel megjelentetett összeállítások folytatása. Az előbbi a göllei elbeszélések, míg az utóbbi a kamaszélmények és a rokonságot megörökítő önéletrajzi írások gyűjteménye. Az ú jabb válogatás az író házasságkötését követő négy évtized vallomásait, emlékezéseit és tűnődéseit teszi hozzáférhetővé a közönség számára. A tematikus egyezések miatt fontos a ciklusokba rendezett szövegek egymásutánisága, ezért e kötetünket is az el ejétől érdemes folyamatosan olvasni. A Fekete család ajkai hétköznapjait megelevenítő elbeszélések éppen úgy összeilleszthetők, mint a már Budapesten élő famíliával történtek krónikái. Ezek között - az első autótól a cigarettázáson át az óvóhelyig - magánügyek és közérdekű beszámolók egyaránt találhatók. Mindemellett a környezetükben élő érdekes alakokat is megörökítette a szemlélődő Fekete István. Gazdatiszti pályakezdésének számadó juhásza, az ajkai gyerekek és az összetartozást megtestesítő j áték mackó megannyi bizonyság arra, hogy az irodalom halhatatlanná tesz. A szerzői figyelem révén ezek megőrződnek, ahogyan az író világháború alatti mindennapjait és szemléletmódját is dokumentálja az Esti Újságban közölt tárcáiból időrend szerint ö sszeállított ciklus. Végezetül az egymás mellé sorolt horgászbeszámolók hatásosan szemléltetik, hogy ez az elfoglaltság több mint pusztán halfogás, míg a Szigligetet emlegető írások alapján nem csupán kikapcsolódni járt a Balatonhoz Fekete István. Ez úttal is többnyire a folyóiratközléseket rendeztük ismét sajtó alá, köztük néhány olyan szöveget is, amely most került először kötetbe. S olyan írás is található az újabb önéletrajzi válogatásban, amely itt lát először nyomdafestéket.

A sziklafal barlangjában emberemlékezet óta baglyok élnek, a bagolyélet talán évezredes törvényei szerint. Hút, a kis baglyot azonban két testvérével együtt, mielőtt kirepülhetett volna, rabágba ejtette az Ember. Hú élete ezentúl összefonódik gazdája sorsával, nem érti, de látja a háborús készülődéseket, amelyek neki végül visszaadják a szabadságát.

A kötetben olvasható hat történet Fekete István novelláinak legjavához tartozik. A lírai hangvételű írások emberszereplői különös, mély kapcsolatban állnak a természettel, sorsuk gyakran összefonódik a közelükben élő állatok - madarak, kutyák, lovak - sorsával. Ember és állat harmonikus egymás mellett éléséről Fekete István a rá jellemző, magával ragadó stílusban mesél, amelyet jól ismerhetünk hasonló témájú, közkedvelt regényeiből is.

A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe... "Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul." Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.

Bogáncs pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, amely ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább a csontozata, kívül pedig rövidebb a szőre - mutatja be az író főhősét, aki pusztai terelő kutyaként boldogan csaholva végzi a dolgát a nyáj őrzésében, hűséggel követve gazdája minden intését. Egy napon azonban elszakad a pusztától, új és új kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok világába is belekóstol. A hosszasra nyúlt bolyongás minden érdekessége és izgalma sem feledteti azonban származását, szíve és ösztöne végül is visszavezérli természetes környezetébe, az öreg juhászhoz. A kötet - a Fekete István életműsorozat darabja - ajánlott iskolai olvasmány, de kellemes kikapcsolódást nyújt a felnőtt olvasónak is.

Vuk, a Simabőrű méltó ellenfele nem kevés gondot okoz az immáron fővadőrré előléptetett Borsosnak, aki azonban zseniális csapdát állít a ravasz rókának. És a leleményes szerkezet működésbe lép...

Gazdagon illusztrált lapozó a legkisebbeknek, mellyel a kicsik Vuk, a kisróka első vadászatán vehetnek részt.

A kötetben a megjelenésük alapján - vagyis a keletkezésük kronológiájával azonos sorrendbe - olvashatók az életmű 1950 előtt publikált, harmadik személyű, tehát bizonyosan elbeszélésként értelmezhető kisprózák. Némelyikük most lapozható fel először könyvben, de még ennél is fontosabb, hogy ezek az elbeszélések így együtt még sohasem jelentek meg. Egybeolvasásuk hatásosan érzékelteti, hogy kortársai miféle szerzőnek (is) láthatták azt a Fekete Istvánt, akit akkoriban még senkinek sem jutott eszébe ifjúsági írónak nevezni.

Valóban tíz szál gyertya történetéről beszél ez a könyv. Az elsőt akkor gyújtják meg, amikor a novellafüzér egyik szereplőjét keresztelik, az utolsót akkor, amikor ez az ember éltes korában meghal. És minden egyes elbeszélésben meggyullad egy-egy szál gyertya. A gyűjtemény egységét természetesen nemcsak ez biztosítja, hanem főként az, hogy jelentős írói egyéniség szól a magyarság életének akkori sokféle arculatáról. Parasztfiatalok, öregek, vidéki vasutasok, vasúti igazgatók, kisvárosi vénasszonykák, eladó lányok, anyás kedélyű özvegyasszonyok, élhetetlen, de goromba pesti „naccságák” megkapóan természetes összevisszaságban keverednek a mű lapjain. Az új kiadást új rajzok díszítik.

A dunántúli Fekete Istvánt családi szálak kötötték Erdélyhez: édesapja egyik testvére a szilágysági Zsibón lett patikus. Szenvedélyesen vadászott, és e kedvtelésében ragaszkodó társra talált előbb ajkai gazdatiszt, majd fővárosi hivatalnok unokaöccsében. Fekete István 1925 és 1944 között legalább tíz alkalommal utazott Erdélybe. Mindenekelőtt vadászni járt Szamosudvarhely mellé, nagybátyja szarkaréti bérelt birtokára, szinte úgy, mintha a sajátja lenne. A budapesti középosztály ünnepelt alakjaként a negyvenes évek elején már-már főúri vadásznak érezhette magát Erdélyben, aki (ha szerencséje van) medvét, farkast és akár még hiúzt is lőhet, de kapitális agancsú szarvasokat és őzeket majdnem biztosan. Vagyis a rokonlátogatás, a pihenés és a nyugodt alkotás elsősorban ürügyek voltak, amelyekkel e néha hetekig tartó kirándulásokat otthon megindokolta. Utazásai során a vadregényes Erdély rajongójává vált. Szabadságát eltölteni, vagyis pihenni indult oda, ám nemcsak a vadásznaplóiban, de a szemléletmódjában is kitörölhetetlen nyomokat hagytak e látogatások. A korábban sohasem politizáló fiatalembert ugyanis mélyen megérintette mindaz, amit Erdélyben tapasztalt. Szabadságfelfogása fokozatosan átalakult, ahogyan egyre inkább a kisebbségi sorsban élők felé fordult a figyelme. Reményeik beteljesedését látta a határmódosításokban, különösen Észak-Erdély visszacsatolásában, ami a rokonsága révén egészen közelről érintette. Kisprózáinak újabb kötetét ezúttal is az első megjelenések alapján rendeztük sajtó alá. A tartalmat érintő néhány változtatás a szerzői javításokkal fennmaradt csekély számú lapkivágat alapján történt. Az írásokban erdélyi vadászatok, ünnep- és hétköznapok emlékei elevenednek meg, köztük olyanok is, amelyek több mint hat évtized múltán most látnak újra napvilágot.

A rókalyuk folyosója tágabb lett, és a pitvaron túl, mint egy teknő, öblösödött a kamra, ahol halkan szuszogott a rókakölyök. A szőrös gomolyag mozogni kezdett, orra kutatva emelkedett a levegőbe...Vuk lesz a neve, mint öregapjának, ki első volt a nemzetségben. Vuk, ami annyit jelent, hogy minden rókának félre kell állni az útból, ha vadászatra indul.Az író igen népszerű állatmeséje a kisróka felnőtté válásáról szól; a rögös utat bejárva Vuk a Simabőrű Ember méltó ellenfele lesz. A történetet, amelyet rajzfilmként szinte mindenki ismer, ezúttal az írói életművet megjelentető sorozat köteteként adjuk közre.

A szerző új kötete folytatása, kiegészítése a Fekete István az édesapám volt... nagy sikerű emlékkönyvnek. Helyet kaptak benne a korábban terjedelmi okokból kimaradt levelek és Fekete István naplójának azon részletei is, melyeket 1969-70-ben jegyzett le a kiváló író. Természetesen nem maradt ki a göllei újratemetés "története" sem, mint ahogy tartalmazza a kötet az újabb méltatásokat és reflexiókat Fekete István hatalmas életműve kapcsán. Ifj. Fekete nem kívánja kanonizálni édesapja írásművészetét, hiszen ezzel maga az irodalomtudomány is mindmáig adós, ugyanakkor elkerüli a kritikai kiadás rendszeres buktatóit is: a Fekete Istvánra emlékezve... nem több és nem kevesebb, mint tisztelgés az Író előtt, fiúi-írói emlékező-tisztelgő aktus mindannyiunk - olvasók, Fekete-rajongók és irodalmárok - legnagyobb örömére.

Fekete István karácsonyi történetei varázserővel bírnak, hiszen saját élményeinket is megelevenítik, és olasója hamar azon kapja magát, hogy nicsak, vele együtt én is "emlékekre emlékezem". A mélyen hívő Fekete István egész életében nagy jelentőséget tulajdonított a katolikus ünnepeknek. A húsvétok és a mindenszentek elsősorban az önvizsgálatra és a szeretteire emlékeztették, a karácsonyokat viszont mindenekelőtt közösségi eseményként élte meg. A megbocsátás és a ragaszkodás, a béke- és harmóniavágy áll a jobbára visszatekintő önéletrajzi és látomásos írások középpontjában. Jelezve, hogy a karácsonyi készülődés gyermeki izgalmát idővel egyre inkább az évbúcsúztatás nosztalgikus számvetése váltja fel. A kötetben harminchét elbeszélés található.

Az elmúlt évtizedekben Fekete István regénye kultkönyvvé vált, a belőle készült nagyszerű rajzfilmen generációk nőttek fel. A Vuk a világ gyermekirodalmi kánonjának alapművévé vált. Ismertesse meg gyermekeivel Ön is e remekművet! Vuk, családjának életét kioltotta a gonosz vadász. A rakoncátlan rókakölyköt nagybátyja, az öreg Karak veszi védelmébe. Megtanítja vadászni, megismerteti vele az erdő rejtelmeit, s óva inti a rá leselkedő veszélyektől. Vuk azonban bebizonyítja, hogy leleményessége, ravaszsága révén bármikor képes túljárni a félelmetes vadász és csaholó kutyái eszén. Bátorságával még a kedves rókalányt is lenyűgözi... A(z) Vuk Könyv szerzője Fekete István.

Az Öreg utakon írásai 1934 és 1938 között készültek. Elbeszélésmódjukat alapvetően az első személyű történetmondás jellemzi, és az anekdotikus hagyománynak megfelelően, többnyire a visszaemlékezés áll a középpontban. A múlt panoptikumából különös alakok: ismerős vadőrök, barátok és rokonok elevenednek meg. Központi témájuk a vadászat, mégis csak elvétve szólnak kapitális vadak elejtéséről. Elbeszélőjük hazai környezetben is küzdhetne vaddisznóval, farkassal, esetleg medvével, de Fekete István nem a romantikus élethalálharcot kívánta ábrázolni. Mindenekelőtt azért, mert vadászíróként nem érdekelte a kitalált történetek valóságosnak tetsző előadása. Vadászni ugyanis nem a küzdelem, hanem a kikapcsolódás és megtisztulás reményével járt.