Péter Hegedűs

Ede, a holisztikus szövegek magyarra ültetésében versenytárs nélküli csóró műfordító egy "elcseszett, ellenséges schopenhaueri univerzumban" mozog. Alakjában egy családi és társadalmi nyavalyákkal bajlódó panelproli és egy tüneményesen intelligens értelmiségi vívódó lelkülete tárul az olvasó elé. Felesége bértollnoknak nevezi, holott ő nagyon is komplex figura egy komplex világban. Tragédiája a szokványos családi válságtüneteken (elidegenedés, eladósodás, elvágyódás) túl, nem más, minthogy egy teljesítményekre vak környezetben él. A válságban lévő hazai alsó középosztály regénye ez. Egy felbomlóban és fogyatkozóban lévő társadalom, s benne egy anyagi és morális pusztulásra ítélt panelcsalád pszichodrámája. Egy nagysikerű első novelláskötet után (A nagy hadronütköztető), a legígéretesebb szépírói bemutatkozások egyike a kortárs irodalomban.

Jeruzsálem 1244-ben elesett, s a szentföldi keresztesek kétszáz esztendei háborúskodás után egyetlen valamirevaló erősségben húzhatták meg magukat: Akkóban. A város impozáns bástyáit és vastag kőfalait mintegy tízezer harcos védte. Ám 1291 tavaszán Akkót ostrom alá vette az irdatlan mameluk sereg. Az Elátkozott toronyban Roger Crowley eleven mesélőkedvvel számol be a mamelukok bősz támadásáról, akik a dzsihád lázában égve képzett árkászok csapataival és óriási katapultokkal felszerelkezve indultak Akkó falai ellen, hogy minden korábbinál hevesebb lövedékzáport zúdítsanak rájuk. A szerző fennmaradt arab forrásokból és eleddig lefordítatlan latin okiratokból merítve eleveníti föl az összeomlóban lévő keresztes királyságok és a harcos iszlám konfliktusát. Az Elátkozott torony, középpontjában a drámai utolsó ütközettel, lebilincselően ábrázolja a keresztes hadjáratok korát, s merőben új szemszögből láttatja a világtörténelem e fordulópontját.

1839 tavaszán a britek első ízben rohanták le Afganisztánt. Közel húszezer főnyi katonaság özönlötte el az országot, és állította vissza Sáh Sudzsá al-Mulk uralmát. Ám kétesztendei megszállás után véres lázadás tört ki; az afgán nép a dzsihád hívó szavára fegyvert ragadott. A hófödte hegyeken át visszavonuló brit katonákat az afgán törzsek harcosai szinte mind egy szálig lemészárolták – ez volt a 19. század legszégyenteljesebb katonai veresége. William Dalrymple korábban publikálatlan afgán és indiai forrásokból merítve lebilincselően eleveníti fel a brit birodalmat megrendítő egyik legsúlyosabb katasztrófát. Szemléletes példázattal szolgál gyarmatosító törekvésekről, kulturális konfliktusokról és végzetes elbizakodottságról. A sah visszatér történelem a javából – égetően aktuális és könyörtelenül lényeglátó.

Hegedűs Péter második novelláskötetében korunk többnyire hangyaméretű hősei nyüzsögnek: a nagy dobásra váró taxis, az álláskereső, a házasságba belerokkant, de kitörni képtelen feleség, az elmocsarasodott társadalom fölé emelkedni igyekvő technokrata. És ha az Olvasó arra kíváncsi, hogyan üthet lyukat egy szuvas fog mindennapi valóságunk szövetén, miként áll bosszút egy mókus egy vérszomjas szénégetőn, vagy hogyan fröccsözhetünk a Seregek Urával, a válaszokat erre is megtalálhatja a kötetben. A szerző nem ragad le a hétköznapi történeteknél. Friss hangon tudósít népéről, országáról és tágabb metafizikai világunkról is, amelyről egyre kevesebben képesek értékelhető ítéleteket fogalmazni. Hegedűs ellenben keményen ítélkezik, mer és tud választani jó és rossz, mulatságos és szánalmas, szerethető és elviselhetetlen, korszerű és ásatag emberek meg dolgok között. Nem kétséges, hogy a műfordítóként már régóta sikeres szerző a kortárs hazai prózairodalom nagyon kevés igazi ígérete közé tartozik.

Ha valami nem rögtön jut az eszünkbe, hajlamosak vagyunk kétségbeesni. Hiszen feledékenységünk annak a jele, hogy nem jó a memóriánk – legalábbis ez az általános vélekedés, és sokáig a tudomány is így tartotta. Csakhogy úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője az igaz, érvel Scott A. Small kiváló emlékezetkutató, aki állítja: a felejtésre, a feledékenységre gondolkodásunk, kreativitásunk megőrzéséhez igenis szükségünk van. Könyvében nemcsak azt írja le közérthetően és érdekfeszítően, hogy mi a különbség a normális és a kóros feledékenység között, és hogyan működik az agyunk, a memóriánk, hanem az Alzheimer-kór kutatásának legfrissebb eredményeivel is megismertet bennünket. „Kognitív képességeink kibontakoztatásához elengedhetetlen az emlékezés és a felejtés egészséges egyensúlya: csak így tehetünk szert a kellő rugalmasságra, amivel alkalmazkodhatunk az örökké változó környezethez. A felejtés érzelmi jóllétünknek is előfeltétele: általa szabadulhatunk meg a nehezteléstől, a neurotikus félelmektől és a fájdalmas, gyötrő élményektől.” Scott A. Small a Columbia Egyetem neurológus és pszichiáter professzora, az ottani Alzheimer-kór Kutatóközpont igazgatója. Szűkebb szakterülete az öregedés, a demencia és az Alzheimer-kór. 2020-ban többekkel együtt megalapította a Retromer Therapeutics nevű biotechnológiai vállalatot, amely az Alzheimer-kór terápiás lehetőségeinek, gyógyszerének fejlesztésével foglalkozik.

Hogyan lett Kína a világ második legnagyobb gazdasága - a százhuszonhatodikból? Frank Dikötter Kína-szakértő megkérdőjelezi mindazt, amit eddig tudni véltünk Kína példátlan átalakulásáról. Eltekint a fegyelmezett társadalom és a növekedés felé a pártdob ütemére rendíthetetlenül menetelők mítoszától, ő az ellentmondások, az illúziók és a palotai intrikák történetét meséli el. Az épphogy megúszott katasztrófákét, az árnyékbankokét, a korrupcióellenes tisztogatásokét és a mindennapi szegénységet ellenpontozó rendkívüli állami vagyonét. Arra kérdez rá, hogy az elmúlt negyven év változásai vajon nem egy óriási piramisjátékra, egyfajta Ponzi-rendszerre épültek-e. Levéltári kutatásokra, kiadatlan emlékiratokra és interjúkra hivatkozva egyértelművé teszi: a Kommunista Párt célja soha nem a demokratikus világhoz való csatlakozás, hanem az ellenállás, végső soron a leigázás volt. "Minden értesülés megbízhatatlan, részleges vagy torz. Mivel egyetlen helyi kormányzat sem közöl pontos adatokat, nem ismerjük sem a gazdaság valódi méreteit, sem a bedőlt hitelek mértékét. A lelkiismeretes kutatónak a szókratészi paradoxon jár az eszében: "Csak azt tudom, hogy semmit sem tudok." Ami Kínát illeti, még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk."