Robert Merle strana 2 z 7

Společenská fikce světově proslulého francouzského spisovatele se odehrává převážně v sedmdesátých letech 20. století, ale končí o celá desetiletí později. Skupinka lidí shromážděných zcela náhodou ve sklepě středověké tvrze Malevil náhodou přežije výbuch atomové bomby. Děsivá katastrofa zničí valnou část lidstva i živočichů na zemském povrchu. Ti, kteří přežili, stojí před problémem, jak uspořádat svůj život ve světě, z něhož zmizely všechny vymoženosti civilizace. V primitivních podmínkách bojují o přežití i o uhájení života před lidským nepřítelem... Román je společenskou a charakterovou studií jedné z mnoha eventualit budoucího vývoje, současně však i varováním před možným zneužitím vědy.

? la suite d'une épidémie d'encéphalite qui ne frappe que les hommes, les femmes les remplacent dans leurs rôles sociaux, et c'est une Présidente, Sarah Bedford, féministe dure, qui s'installe ? la Maison-Blanche. Le Dr. Martinelli, qui recherche un vaccin contre l'encéphalite, est enfermé avec d'autres savants ? Blueville, dans une "zone protégée" qui les tient ? l'abri de l'épidémie mais dans un climat de brimades, d'humiliations et d'angoisse. Martinelli acquiert vite la conviction que son vaccin ne sera pas utilisé, du moins sous l'Administration Bedford. C'est paradoxalement chez les femmes qu'il trouvera ses alliées les plus s?res et par les femmes qu'il sera libéré. Mais, une fois Bedford remplacée ? la Maison-Blanche par une féministe modérée, Martinelli saura-t-il s'adapter ? une société o? les hommes ne jouent plus qu'un rôle subalterne ?

Une guerre atomique dévaste la plan?te, et dans la France détruite un groupe de survivants s'organise en communauté sédentaire derri?re les remparts d'une forteresse. Le groupe arrivera-t-il ? surmonter les dangers qui naissent chaque jour de sa situation, de l'indiscipline de ses membres, de leurs différences idéologiques, et surtout des bandes armées qui convoitent leurs réserves et leur "nid crénelé" ?

Robert Merle (1908-2004) egyetemi tanulmányait követően harcolt a második világháborúban, s három évet német hadifogságban is eltöltött. A háborús élményeit feldolgozó, Két nap az élet című, első regénye 1949-ben rögtön a legrangosabb francia irodalmi elismerést, a Goncourt-díjat nyerte el. A fantasztikus köntösbe bújtatott, politikai és társadalmi problémákat feszegető elbeszélései mellett a 13 kötetes Francia história című történelmi regénysorozata Magyarországon is az egyik legnépszerűbb francia szerzővé avatta: könyveiből haláláig összesen 3,5 millió példány kelt el itthon. Az Állati elmék mind közül a legolvasottabb, és az 1967-es megjelenését követően, 1973-ban az Oscar-díjas rendező, Mike Nichols vitte filmre, A delfin napja címmel. Az Egyesült Államokban játszódó történetben a tudósok nevelte, intelligens és az emberi kommunikációt elsajátító delfinpárra a hadsereg veti ki hálóját, hogy gyilkolásra képezzék ki őket. A ténykedésük eredményeként küszöbön áll a harmadik világháború. Felelősség, hatalom és erkölcs viszonyának ma is aktuális kérdései az ember és az állat kapcsolatán keresztül - a jövőnk iránt aggódó, a tragikussága ellenére is igazán szeretetreméltó elbeszélésben.

A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését. - Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t - mondtam elcsukló hangon. Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta. - Még csak ez kellett! - sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót. Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak! Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély - Malevil - vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.

A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. Becsületed - mondta - a hűség. Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel bajlódnia. Elég, hogy hűséges, egyszóval engedelmeskedik a parancsnak.

Az igazat megvallva, nem nagyon lelkesedtem a gödrökért. Az eljárást durvának és kezdetlegesnek találtam, méltatlannak egy nagy ipari nemzethez. Amikor a kemencék mellett döntöttem, tudatosan a korszerűbb megoldást választottam. A Mesterségem a halál Robert Merle legnépszerűbb és egyben legfelkavaróbb regénye. Egy náci gyilkos története, akiről maga a szerző, húsz évvel a regény megírása után, 1972-ben így írt: "Mindazt, amit Rudolf tett, nem gonoszságból cselekedte, hanem a kategorikus imperatívusz nevében, a vezér iránti hűségből, a parancsoknak engedelmeskedve, az állam iránti tiszteletből. Röviden: kötelességtudó emberként: és személye éppen emiatt iszonyatos."

A Malevil a katasztrófavíziós antiutópiák egyik legnagyszerűbb előképe, 1972-ből. A mű tulajdonképpen egy apokalipszisfreskó, amolyan klasszikus túlélőhistória, egy szélsőséges helyzetbe zárt közösség működésének és esélyeinek analízise, egyúttal lebilincselő kalandregény. Hősei arra ocsúdnak egy sziklafal védte dél-franciaországi várkastély borospincéjében, hogy pusztító atomkatasztrófát éltek túl. Vajon elegendő esélyt ad-e némi élelem, jószág és vetőmag, hogy ne pusztuljanak éhen? S ami legalább ilyen fontos: sikerül-e újjászervezniük az életüket és megvédeni magukat az új barbárság váratlanul felbukkanó erőivel szemben? A regénybeli sötét jövő dátuma, ahogy például Orwell 1984-es éve is, immár a múlté. De megnyugvásra semmi ok: a történet aligha ért véget.

A mindmáig töretlen népszerűségű Robert Merle-nek szinte valamennyi műve megjelent már magyarul. Egyik utolsó nagy adósságunkat törlesztjük most ezzel az 1986-ban, tehát a hidegháborús korszak végén, de a nagy világváltozásokon még innen íródott regénnyel. Merle az izgalmas technikai részletek mellett hiteles képet fest benne a haditengerészek közel három hónapra összezárt, szigorú hierarchia és munkarend szerint élő közösségének mindennapjairól, az együttélés nehézségeiről, a külvilágtól elzárt katonák és a kisegítő személyzet gondjairól, örömeiről. Arról a természet közepén, az óceán mélyén természetellenes módon, de nagyon is létező világról, ahová soha nem jut el a napfény, ahol nincsenek ünnepek, és a napszakokat csak a változó színű neonvilágítás különbözteti meg egymástól. A regény egyúttal felhívja az olvasó figyelmét a nukleáris energia veszélyeire és a nukleáris háború szörnyű eshetőségére is. Annak a hidegháborúnak vége immár, de Merle több mint 25 éve megfogalmazott aggodalmai – sajnos – ma is aktuálisak.

„...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága.Beléptem hát a történelem sűrűjébe” – ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott.A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje.

Az ember ősidők óta visszaél a háziasított vagy idomított állatok iránta való hűségével, lojalitásával, és céljai érdekében sosem habozott feláldozni négylábú barátait. Amikor az embereknek háborúzni támadt kedvük, mindig magukkal vitték a csataterekre az egész konfliktusból mit sem értő lovakat, málhás öszvéreket és szamarakat vagy éppen a harci kutyákat és elefántokat. A tudomány fejlődésének köszönhetően a múlt században a kutatóknak sikerült „szót érteniük” a legintelligensebb tengeri állatokkal, a delfinekkel is, akik ezért rögtön magukra vonták a hadseregek és a titkosszolgálatok érdeklődését. Robert Merle az elsők között hívta fel a figyelmet ennek veszélyeire 1967-ben megjelent, Állati elmék című regényében, amelynek alapján utóbb nagy sikerű film is készült (A delfin napja, 1973). Az akár science-fictionnek, akár politikai thrillernek is nevezhető történet főszereplőit, a Sevilla professzor vezette kutatóközpont delfinjeit egy napon a katonai hírszerzés elszállíttatja. Nem sokkal ezután a hírhedt Tonkini-öbölben felrobban az USA Little Rock nevű cirkálója, és az amerikaiak Kínát teszik felelőssé a hajó pusztulásáért. Az egész világ aggódva figyeli a fejleményeket: vajon elkerülhető-e még a III. világháború?

Svým románem Výlučná vlastnost člověka se známý francouzský autor Robert Merle vrací k tématu, které už jednou úspěšně zpracoval v knize Až delfín promluví, k problematice dorozumění člověka a zvířete. Americký vědec Edmund Dale a jeho manželka se rozhodnou adoptovat právě narozenou šimpanzici, které dají jméno Chloé. Vychovávají ji na farmě jako vlastní dítě a naučí ji ameslanu, posunkové řeči, kterou v USA používají neslyšící. "Projekt Chloé" je úspěšný, šimpanzice je schopna tímto způsobem nejen komunikovat, ale dokáže jazyk i tvůrčím způsobem rozvíjet a vytváří si velmi diferencované vztahy ke všem členům domácnosti Daleových. Rodina ji miluje, méně už obyvatelé blízkého městečka. Jak Chloé dospívá, stále více se v ní sváří její zvířecí atavismus s "lidskou" výchovou. Její fyzická síla, nekontrolovatelné výbuchy vzteku a snadná vzrušivost se stávají vážným nebezpečím i pro členy rodiny Daleových, kteří se však přesto nemohou odhodlat k tomu, aby vrátili Chloé do zoologické zahrady.

"És én már tudom, mit érez egy gyilkos. Egy pillanatra szinte megdicsőül. Aztán visszahull a mélybe. És aljasnak érzi magát."

V posledním dílu historické ságy Dědictví otců se sice neuzavírá vypravěčův příběh, končí však život protagonisty druhého cyklu Ludvíka XIII., a tím se též symbolicky uzavírá předabsolutistické období francouzských dějin. Petr Emanuel ze Sioraku, hrabě z Orbieu, nyní už dvojnásobný otec, šťastně ženatý se svou Kateřinou, sice stárne, ale nemiluje proto o nic méně gentil sesso - ženy mu stále pomáhají nejen při studiu cizích jazyků, ale i v rozkrývání dvorských intrik. Francií totiž otřásají historické zvraty: obnovené nepřátelství se Španělskem, třicetiletá válka, narození toužebně očekávaného dědice trůnu Ludvíka-Bohdana, pozdějšího Ludvíka XIV., a vzápětí `náhradního dauphina` Filipa, zrada králova favorita Cinq-Marse a jeho poprava, rychle po sobě následující smrt kardinála Richelieua a krále-vojáka Ludvíka XIII., povstání frondy... Vypravěč v závěru rehabilituje roli Anny Rakouské, kterou dřív v protikladu k Dumasově idealizaci líčil spíš jako nepřítelkyni Francie, a období jejího

Šestý díl oblíbeného historického dramatu Historická sága o osudech šlechtice Petra ze Sioraku v době ničivých náboženských válek ve Francii koncem 16. století. Kniha zabírá období od roku 1594, kdy Jindřich IV. vstoupil jako král do Paříže, do vydání Ediktu nantského v roce 1599, který měl zaručovat náboženskou svobodu. Siorak opět koná nejrůznější poslání ve službách krále a po návratu do Paříže zahajuje dlouhotrvající boj proti jezuitům, kteří uvnitř země představují stálou hrozbu.