Robert Merle strana 4 z 7

"...Másnap az állomás bougainvillea-bokra mellett vártam a tízórai Micheline-re, ami Tillie-t is elvitte. Hajadonfőtt, a legviseltesebb öltönyömben, kezemben a kis fekete bőrönddel egy voltam a mozgósítottak közül. A világos vonatfülkében halálos csendben ült a sok barnára sült, ... Folytatás ›› fényes, fekete hajú fiatalember. Nekem is szorítottak helyet. Lenyújtottam a kezem, Louve a peronon állva megcsókolta, gyönyörű szemében könnyek csillogtak. Elindultunk. Louve a kezemet szorongatva futott még pár lépésnyit. Aztán felharsant a Micheline furán vidám kürthangja, és eltűnt a bougainvillea lila virága. Beléptem hát a történelem sűrűjébe" - ér véget (szakad félbe?) a szöveg, melyet Robert Merle több mint fél évszázadon keresztül titokban tartott, s amelyről, Merle legelső irodalmi alkotásáról tehát, sokmilliós olvasótábora így 2004-ben bekövetkezett haláláig mit sem tudhatott. A megkapó atmoszférájú kisregény a háború, a német hadifogság poklából visszatekintő, irodalmi igényű visszaemlékezés a máris messzi múltba hulló utolsó békeév, 1939 baljóslatúságában is nagyszerű nyarára. A későbbi nagy Merle-regények alaphelyzete ez: a személyt pusztán eszközévé tárgyiasítani akaró történelem, és a vele való egyenlőtlen küzdelemben őrlődő - edződő? - ember meséje. A Könyvjelző magazin 2014. áprilisi számában megjelent cikk: Az ismeretlen Merle Olvasson bele: Részlet a könyvből A(z) Utolsó nyár Primerolban (Könyv) szerzője Robert Merle.

Egy etológus házaspár örökbe fogad egy csimpánzbébit, s úgy nevelik, mint saját gyereküket: cumiztatják, pelenkázzák, s ami a legfontosabb: megtanítják beszélni, pontosabban mondva, kommunikálni. Erre, az eddigi kísérletek alapján, a süketnéma jelbeszéd látszik legalkalmasabbnak. ... Folytatás ›› Chloé, a bébi szépen halad, imádja a "szüleit", megtanul asztalnál enni, beilleszkedik a családba, úgy viselkedik, mint egy csintalan kisgyerek. Tökéletes az idill, s a tudományos program is sikerrel kecsegtet: megvalósulni látszik az ember régi álma, hogy beszélgessen az állatokkal. Ám egy nap Chloé, a tükör előtt állva, rádöbben, hogy "csúnya", más, mint a családja. Mogorva lesz, szeszélyes, hatalmas testi erejével visszaélve rettegésben tartja a családot. A házaspárt egyre többen figyelmeztetik, hogy rossz vége lesz a kísérletnek, Chloét vissza kellene küldeni az állatkertbe, a program nem folytatható... Merle, szokott írói módszeréhez híven, szigorúan tartja magát a tudomány eredményeihez, nem bocsátkozik utópiajátékokba. Abból az elvből indul ki, hogy a valóság sokkal izgalmasabb, mint a képzelet. Csak éppen továbbgondolja a kísérleteket. Az Állati elmék-ben például megjósolta, hogy a békés delfineket háborús célokra fogják felhasználni. Hét év sem telt a regény megjelenése után, s a Tonkini-öbölben valóban bevetettek delfineket a vietnami békaemberek ellen. S ki tudja, talán az állatokkal való kommunikációs kísérletek is úgy alakulnak, mint ebben a regényben. Olvasson bele: Részlet a könyvből A(z) Majomábécé (Könyv) szerzője Robert Merle.

Fagyos éjszaka. Dermedt csöndbe burkolódzik a szögesdróttal körülkerített, nagy kiterjedésű birtok. Egyetlen bejáratánál őrtorony magasodik, ahol egy tengelye körül forgó gépfegyver mellől egy milicista lány fürkészi a kihalt tájat, amelyet a kísértetiesen pásztáz egyre-egyre a fényszóró sugara. Hol vagyunk? Koncentrációs táborban? Vagy csupán egy védett körzetben, ahol tudós férfiak a halálos kimenetelű agyvelőgyulladás ellenszerét kutatják? A regény valamikor a nyolcvanas években játszódik az Egyesült Államokban. A swifti képtelen helyzet a következő: ismeretlen vírusú agyvelőgyulladás pusztít, és a járvány halálos minden nemzőképes férfira. A nők az élet minden területén átveszik a hatalmat, a köztársasági elnök pedig egy férfigyűlölő nő lesz, aki a látszat kedvéért beleegyezik, hogy egy nagy gyógyszergyár védett területet létesítsen a betegség ellenszerét kutató tudós férfiaknak. A kutatócsoport vezetője Martinelli doktor, aki, miközben társaival az emberi faj fennmaradásért küzd, a nők között is szövetségesekre talál, és megindul a tragikomikus, fordulatos, szövevényes küzdelem... A Magyarországon igen népszerű francia írónak a Mesterségem a halál, a Francia história és a Majomábécé mellett ez az egyik legnépszerűbb műve.

Fülledt nyári szombat délután. Tengerkék ég, égszínkék tenger. Lustán nyújtózik a fövenypart a halkan surrogó, elhaló hullámokba... De ezen a napsütötte francia tengerparton, ezen az egyre keskenyedő földsávon francia és angol katonák tízezrei várják szívszorongva a behajózást, az élet lehetőségét. Előttük a tenger, mögöttük a közeledő német hadsereg, felettük a horogkeresztes bombázók: Dunkerque, 1940 júniusa. Ebből a tehetetlen várakozásból ki akar törni egy francia katona, és két nap alatt megjárja a poklot, megpróbál mindent, csak hogy tovább élhessen... Tiszta szerkezet, sodró lendület, lüktető izgalom, mélységes emberiesség teszi felejthetetlenné a 2004-ben elhunyt Robert Merle Goncourt-díjas regényének megrázóan hiteles mondanivalóját.

Robert Merle 1955-ben megjelent második regényét kivételes dokumentumok ihlették: hozzáférhetett Rudolf Hössnek, az auschwitzi haláltábor parancsnokának emlékezéséhez, melyet Höss röviddel azelőtt vetett papírra, hogy háborús bűnösként kivégezték volna. Az író, aki átélte Franciaország lerohanását, a hadifogságot, a németországi kényszermunkát, beleéli magát az ellentétes szerepbe: tapasztalatot és fantáziát ötvözve alkotja meg élet és halál rettegett urának lelkivilágát, életútját - hogyan dresszírozták precíz, szenvtelen bürokratává, parancsteljesítővé, szemmé a láncban. Mert ez a rém voltaképpen kislelkű hivatalnok, tucatember. A nácizmus mindmáig sötét rejtélyét, azt, hogy a minden képzeletet meghaladó irtózat napi rutinná válhatott, Robert Merle az elsők között kezdte boncolni, és a "gonosz banalitását" nála közvetlenebbül, érzékletesebben azóta sem igen ábrázolták. Nemzedékek nagy olvasmányélménye ez a könyv, hosszú pályája végén maga Merle is főművének vallotta.

Robert Merle (1908-2004) öt híján száz évet élt meg, de bízvást elmondható, hogy már életében halhatatlanná lett. Különösen szívükbe zárták őt a magyar olvasók. Művei - a Mesterségem a halál, A sziget, az Állati elmék, a Védett férfiak vagy a tizenhárom kötetes Francia história-sorozat darabjai és a többi - még a szerző életében nem kevesebb, mint nyolcvanegy kiadásban és összesen három és fél millió példányban jelentek meg nálunk, és népszerűsége az elmúlt évtizedben sem hagyott alább. Nagy sikerei közül is kiemelkedik a katasztrófavíziós antiutópiák egyik legnagyszerűbb előképe, az 1972-es Malevil. Apokalipszisfreskó és klasszikus túlélőhistória, egy szélsőséges helyzetbe zárt közösség működésének és esélyeinek analízise, egyúttal lebilincselő kalandregény ez a könyv. Hősei arra ocsúdnak egy sziklafal védte dél-franciaországi várkastély borospincéjében, hogy pusztító atomkatasztrófát éltek túl. Vajon elegendő esélyt ad-e némi élelem, jószág és vetőmag, hogy ne pusztuljanak éhen? S ami legalább ilyen fontos: sikerül-e újjászervezniük az életüket és megvédeni magukat az új barbárság váratlanul felbukkanó erőivel szemben? A regénybeli sötét jövő dátuma, ahogy például Orwell 1984-es éve is, immár a múlté. De megnyugvásra semmi ok: a történet aligha ért véget.

A kitűnő, Concourt-díjas francia írót ismeri és szereti a magyar olvasó. Regényei (Mesterségem a halál, Két nap az élet, Moncada, Állati elmék, Üvegfal mögött, Malevil és a Védett férfiak) nagy sikert arattak nálunk. Ez a műve, amely most ötödik kiadásban jelenik meg; az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. Az író ezúttal a távolabbi történelmi múltba nyúl vissza, s a regény megírásához egy XVIII. századi izgalmas epizód, a Bounty nevű angol hajón lezajlott véres lázadás adta az ihletet. Merle azonban a históriai tényt csak ürügyül használta fel, egyébként nagyszerű képzeletére hagyatkozott, és a cselekményt kedvére alakította. A messzi óceániai szigeten lezajló történet feszültsége egy pillanatra sem lankad, az olvasó, a szó szoros értelmében, nem tudja letenni a könyvet: olyan epikai sodrása van, mint a legjobb Dumas vagy Jókai-műveknek. Az ifjú vagy a felnőtt, a kezdő vagy az ínyenc olvasót mindvégig leköti az önkéntes angol hajótöröttek és a nyíltszívű, de önérzetes tahitiak küzdelme, és elbűvöli a déltengeri szigeten lejátszódó történet, az író remek jellemábrázoló ereje, a tragikus jeleneteket is fűszerező humora. A könyv mégsem pusztán színes, izgalmas kalandregény: megrázza, felkavarja az olvasót. A sziget nagyigényű alkotás; rávilágít a faji előítéletek veszedelmes következményeire, s felveti a háború és béke, a szabadság és a rabság, az egyéni és a társadalmi boldogság nagy kérdéseit.

A Francia história e tizenharmadik s egyben utolsó kötete - hiszen Robert Merle immár nincs köztünk - a francia történelem 1635 és 1661 közötti évtizedeit öleli fel: viharos és dicsőséges korszakot, hiszen ez idő alatt, 1638-ban jön a világra a rég v árt trónörökös, a nép által "Istenadtának" nevezett majdani XIV. Lajos, a Napkirály, s a könyv azzal ér véget, hogy legfőbb tanácsosa, Mazarin bíboros halála után a fiatal uralkodó bejelenti: ezentúl nem tart igényt főminiszterre, s országa dolgait e gyeduralkodóként maga kívánja irányítani. Addig azonban atyja, XIII. Lajos s a maga útját részben a spanyolok s az osztrákok elleni állandó háborúskodás - megannyi fényes győzelem és csüggesztő vereség - s az összeesküvések végeláthatatlan sora bonyo lítja. Az utóbbiak élén hol a király örökkön intrikáló, hatalomvágyó öccse, Gaston, hol maga a királyné, a szépséges, de spanyol atyafiságához a kelleténél hűségesebb Ausztriai Anna áll, de fellázad királya ellen a fő kegyenc, Cinq-Mars is; az ő árul ása és kivégzése a regény egyik látványos csúcspontja. A királyi hatalom legfőbb támasza az egymást követő két bíboros-főminiszter, Richelieu és Mazarin; tevékenységük bepillantást enged a politika ma sem tanulságok nélküli boszorkánykonyhájába. Szim bolikus jelentőségű, hogy a két nagy államépítő, Richelieu és XIII. Lajos egyazon évben hunyja le szemét. A narrátor és a kalandos cselekmény egyik fő mozgatója most is kedves hősünk, Orbieu hercege, aki szenvedélyes királyhűségének, valamint nyelvtu dásának és diplomáciai érzékének hála számos kényes küldetésben áll helyt, de azért gáláns kalandokra is jut ideje. Igaz, hogy közben furdalja a lelkiismeret, hiszen minden vágya, hogy szerelmes és féltékeny Catherin-ja oldalán hűséges férj és példás családapa legyen. A viharos és drámai eseményekben gazdag történet megannyi jellegzetes, színes figurát vonultat fel, és érzékletesen varázsolja elénk a világtörténelem egy páratlanul izgalmas fejezetét.

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő nagyszabású regényfolyam legújabb kötete 1628-ban kezdődik, amikor a szebbik nemet felettébb kedvelő, gáláns Or bieu herceg révbe érve feleségül veszi gyermeke anyját, Brézolles márkinét. Az ifjú pár azonban nem sokáig élvezheti a szerelmes együttlét és családi fészek örömeit, mert a francia királyságban egyszerre két háború is kirobban. Az egyiket a terjeszke dő, európai egyeduralomra törő spanyolokkal és osztrákokkal vívja XIII. Lajos Itáliában, a másikat pedig az udvari ármánykodókkal, az -ördögi szoknyákkal- és az ájtatosokkal. A cselszövők a király anyjának, az öntelt, korlátolt, gyűlölködő Medici Már iának és öccsének, a trón várományosának, a léha, csélcsap Gastonnak a vezetésével szövetkeznek a király és legfőbb támasza, a zseniális politikus, államférfi és hadvezér, Richelieu bíboros ellen. Mindkét háború a király győzelmével ér véget, és min t a mesében, a jók elnyerik méltó jutalmukat, a gonoszak pedig méltó büntetésüket. Richelieu dicsősége teljében tér meg az itáliai hadjáratból, s Lajos hálából hercegi-pairi címet adományoz neki, az anyakirálynét viszont végleg száműzik Franciaország ból: 1642-ben szegényen és elhagyatottan hal meg Kölnben, abban a házban, amelyet a híres festő, Rubens irgalmasságból bocsátott a rendelkezésére. Ám Robert Merle regénye nem mese, hanem maga az élő-eleven, nagybetűs Történelem, igazi tudóshoz illő p ontossággal-hitelességgel és vérbeli íróhoz méltó lenyűgöző mesterségbeli tudással megrajzolva...

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam főhőse, a gáláns és szenvedélyes Pierre de Siorac lovag mindig ott van, ahol a korabeli történelmet alakítják, és ahol "libben a szoknya". Ezúttal, a tizenegyedik kötetben La Rochelle ostrománál, ennél a nagyszabású történelemformáló eseménynél, Franciaország és Anglia erőpróbájánál, amely nemcsak a francia királyság sorsát befolyásolta, hanem valamennyi, a katolicizmus és a megreformált vallás között választani kényszerülő európai országét. La Rochelle hugenotta erődítmény volt, a vallási üldözöttek bevehetetlennek hitt és kikiáltott mentsvára, hiszen a tenger felé nyitott volt, így onnan az ostromlottak bármikor segítséget remélhettek. És reméltek is 1627-ben. Ám hiába: La Rochelle-t kerek egy évig tartó ostrom után végül bevették XIII. Lajos és Richelieu seregei. A La Rochelle-i , inkább kisebb-nagyobb csetepaték, mintsem véres, kegyetlen ütközetek jellemezte ostrom kimenetelét végül egy, a hadviselésben addig még nem alkalmazott újdonság döntötte el: a roppant kőgát, amely eltorlaszolta az öböl bejáratát, s így lehetetlenné tette, hogy az angolok élelmet juttassanak el az éhező városba és katonai segítséget nyújtsanak a védőknek. Ebben a nem mindennapi ostromban vesz részt a történet narrátor-főhőse, Orbieu grófja - illetve a regény végére hercege és Franciaország pairje -, akit ismét számos dicsőséges, ám veszedelmes küldetéssel bíznak meg a hatalmasok. Közben persze arra is jut ideje, hogy a szívének oly kedves gentil sesso körül forgolódjék, és láss csodát, most először a házasság, a családalapítás gondolata is felmerül a csapodár, ám lovagias széptevőben. Merle a tőle megszokott mesterségbeli tudással rajzolja fel a sokszínű, árnyalt történelmi tablót, jellemzi hőseit, királyokat, hadvezéreket, főpapokat, nagyurakat s persze szépasszonyokat, festi a csatajeleneteket, az udvari intrikákat, szerelmi cselszövéseket.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehets éges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvas ó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.

A nácizmus s egyben a huszadik század egyik legrejtélyesebb figurája a becsületes, nyílt tekintetű, kék szemű, német családapa, aki pedáns tisztviselő módjára elvégzi munkáját a haláltáborban, majd hazamegy, és példás családi életet él. Hogyan lehets éges? Sokan próbáltak már felelni erre a kérdésre, de nem lehet: egyszerűen felfoghatatlan. Merle a legrégibb, legegyszerűbb írói módszert választja: egyes szám első személyben, belülről ábrázolja a táborparancsnokot kamaszkorától kezdve. És az olvas ó egyszer csak azon kapja magát, hogy már maga is tervezget, számol, gondolkozik, hogyan lehetne ésszerűbben, hatékonyabban megszervezni a transzportok mozgatását, hogyan lehetne megduplázni az üzem napi termelését. Annyira azonosul a főhőssel, hogy a Feladat teljesítése közben elfeledkezik róla, hogy miről is van szó. S ha nem csapja falhoz dühében a könyvet, akkor rájön, hogyan lehetséges: hát így. Ennyi az egész. Ez ennek a könyvnek a legelképesztőbb tanulsága.

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam főhőse, a gáláns és szenvedélyes Pierre de Siorac lovag mindig ott van, ahol a korabe li történelmet alakítják, és ahol "libben a szoknya". Ezúttal, a tizedik kötetben XIII. Lajos udvarában, az 1624 és 1627 közötti években. Villanásnyi idő egy ország, egy nemzet történelmében, ám ezt a kurta három évet fontosabbnál fontosabb eseménye k fémjelzik: Richelieu bíboros kinevezése a Királyi Tanács élére, a Valtellina megmentésére indított itáliai hadjárat, a hugenották elleni ádáz harc folytatása, a király húgának, Henriette Máriának házassága Anglia uralkodójával, I. Károllyal, és a b otrányok botránya, Buckingham hercegének széptevése a királynőnek, Ausztriai Annának. Az események egyre gyorsabban peregnek, az udvari intrikák cselszövéssé, a cselszövések összeesküvéssé nőnek-bonyolódnak. A királyné és a király fivére szövetkezik Lajos ellen. Féltestvérei, a Vendome-ok sorra állítják a halálos csapdákat Richelieu-nek. A király is csak hajszál híján menekül meg egy bérgyilkos késétől. A válasz sem késik. Száműzetés, tömlöc, nyaktiló sújt le a bűnösökre. Buckingham hercegét, ak i a hugenották segélykérő hívására partra száll Franciaországban, véres harcok árán kiűzik az országból. Merle roppant mesterségbeli tudással eleveníti meg a francia történelemnek eme mozgalmas és lélegzetelállítóan izgalmas korszakát, rajzolja meg ezt a hol véres, hol könnyes, hol mulatságos, de mindig színpompás kavalkádot.

A XVI. és XVII. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam kilencedik kötetében ismét Pierre Emmanuel de Siorac, XIII. Lajos bizalmasa, az éles eszű, nemes lelkű, fiatal kora ellenére nagy műveltségű ifjú lovagi és szerelmi kalandjairól olvashatunk. Siorac nem csak szemtanú: részt vesz az összeesküvésben, amely Medici Mária, az anyakirályné kegyencének, Concininek a meggyilkolásával végre tr ónra juttatja az addig félreállított, megszégyenített, sokat csepült gyermekkirályt. De vajon a hatalom megragadása elég-e az uralkodói méltósághoz? Győzi-e feladatát, helyt áll-e az ifjú Lajos, mikor az országnagyok széthúzása, a hugenották dölyfös becsvágya, anyja intrikálása szüntelen veszélyt jelent trónjára, s házassága, utódlása körül sincs minden rendben? Ám egyvalakire minden körülmények között számíthat, hősünkre, aki szolgálatai és hűsége jutalmául megkapja az Orbieu grófja címet és te ljes jogú tagja lesz a királyi tanácsnak. A legtöbbet mégis azzal nyeri, hogy nyitott szemmel és füllel jár-kel a világban, és érdekesebbnél érdekesebb ismeretségeket köt. Egy éles eszű és éles nyelvű szobalánytól alkalomadtán éppoly sokat tanulhat, mint a zseniális politikustól, az agyafúrt Richelieu bíborostól. Az újdonsült gróf tanul is szorgosan, és így egyre jártasabb a szerelem és a politika dolgaiban

A XVI . és XVII . századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát és az azt követő éppoly zaklatott időket felelevenítő, nagyszabású regényfolyam nyolcadik kötetében ismét találkozhatunk a narrátor-főhőssel, az ifjú, művelt Siorac lovaggal. A kalandvágyó, heves vérű kamaszból időközben a király belső szolgálatára rendelt első nemesúr, érett férfi lett, aki apja nyomdokain haladva legfőbb céljának a kis király, XIII. Lajos odaadó szolgálatát tartja.A gyermekkirály alig kilencéves, amikor apját, IV Henriket orvul meggyilkolják. A regény azt a hétéves időszakot meséli el, amely Medici Mária régensségével kezdődik, s az ifjú Lajos fegyvertényével ér véget: a király visszaszerzi zsarnok anyjától a hatalmat, meggyilkoltatva kegyetlen és kapzsi kegyencét, a firenzei Concino Concinit.Merle sok melegséggel, gyengédséggel, megértéssel mutatja be a mostoha sorsú gyermekkirályt, akit a szívtelen királyné és romlott, minden aljasságra kapható környezete gyámoltalan, gyermeteg ifjúnak, már-már gyengeelméjűnek próbál feltüntetni, holott Lajos éles eszű, megfontolt, talpraesett fiatalember, és igazat mond, amikor a regény végén kijelenti: „Szeretnek a franciák. Jó királyuk leszek.”

A XVI. századi Franciaországot, a hugenották viharos, vérzivataros századát felelevenítő, nagyszabású tizenhárom kötetes regényfolyam hatodik kötetében Pierre de Siorac márki, aki hűségével, bátorságával, leleményességével többször kitüntette magát a király szolgálatában, IV Henrik egyik legfőbb bizalmasává válik és kényesebbnél kényesebb megbízatásokat kap tőle. A királynak szüksége is van talpraesett és rettenthetetlen hősünk segítségére, hiszen hiába ismerte el III. Henrik még halála előtt törvényes örökösének, erőszakkal kell elfogadtatnia magát országában. IV Henrik ádáz ellenségei, a vakbuzgó, dölyfös Guise-ek, a pártütő nagyurak, az ármánykodó jezsuiták, az országra törő spanyolok ellen - hol nyílt sisakkal, hol összeesküvő módjára - harcolva a márkinak ismét izgalmas kalandokban van része, míg végre megszületik a békét megszilárdító nantes-i ediktum. Közben lovagiasságával elnyeri a kis Guise hercegné kegyeit, s persze több más főrangú hölgyet és tűzrőlpattant szolgálólányt is sikerrel ostromol.