Ádám Nádasdy

A Kolozsváron született színésznő Budapesten több mint százszor adta elő Triptichon című, Piaf-, Brel-, Barbara-sanzonokat bemutató műsorát, majd Belgiumban, Franciaországban teljesedett ki énekesi pályája. A róla készült magyar-francia nyelvű könyv számos fotóval és két CD melléklettel mutatja be nem mindennapi karrierjét, a róla írottak segítenek közelebb kerülni művészetének sajátosságaihoz. "Szilágyi Enikő gyönyörű franciasággal, nagy meggyőző erővel énekli e dalokat: mindegyik egy-egy kis dráma, és ezt még annak is meg tudja mutatni, aki nem érti a szöveget, hiszen ez az énekeső: színésznő. Tragika. Itt egy tragika énekel tragikus hangon, és mégsem szomorúan. Talán inkább valami derű, rezignáció, valami istennői nyugalom árad a dalokból. Tisztaság, akkor is, ha a szövegek többsége elesettségről, megaláztatásról. akár szennyről is szól. Egy szál zongorával kísérve, szép kezeivel mindegy beburkolva magát, áll a pódiumon, igazi női erővel, kristálytiszta hanggal, tiszta aggyal. Ő nagyon tudja, mit csinál, mint ahogy tudta Piaf, Barbara és Brel is. Ez nem romantikus maszatolás, ez üt." (Nádasdy Ádám)

"Remélem, hogy a drámák számos részlete az általam fordított szövegben világosabb, érthetőbb, mint a régebbieknél. Érthetőbb lesz, hogy egy jelenetben a szereplők között milyen lélektani viszony áll fenn, gúnyos vagy fennhéjázó, biztató vagy reménykedő, leereszkedő vagy megalázó hangot ütnek-e meg. Ezeket az árnyalatokat egy száz-százötven éves (vagy akár ötvenéves, de szándékosan régiesre hangolt) fordításból már kevéssé tudjuk kihallani, a régi szöveg "kikontrasztosítja" a lélektani viszonyokat, azaz a sokféle színárnyalatból csak a fehéret vagy feketét, a jót vagy rosszat érezzük ki - bár tény, hogy azt elemi erővel. A kérdés az, hogy amit elvesztünk a réven (ódon hangulat, termékeny homály, irodalmiság és klasszikus "illat"), azt vajon visszanyerjük-e a vámon (érthetőbb szöveg, közvetlenebb lélektani hatás, pergőbb játéklehetőség)." Nádasdy Ádám

Nádasdy Ádám novelláiból megtudhatjuk, milyenek a melegek: éppen olyanok, mint bárki más. Mindeközben mégis olyan kalandokba keverednek, amelyekbe mások nem. Például mit tehet egy magyar fiú, ha Angliában melegbárt keresve éppen egy rendőr akarja útba igazítani? Egy baráti társaság vidéki kirándulásán meddig lehet eltitkolnia egy homoszexuális párnak, hogy nem csak haverok? És mit keres hajnalban négy pucér férfi Rómában a Trevi-kútban? Nádasdy Ádám első szépprózai könyvében szerelmes történeteket olvashatunk arról, hogyan lehet felvállalni az érzéseinket, hogyan lehet úrrá lenni testi és lelki vágyainkon, vagy éppen hogyan uralkodnak azok mirajtunk.

"Miért finnugor nyelv a magyar? Nos, azért, mert a nyelvészek ezt állapították meg. Ez bizony ilyen egyszerű. A gombák nem növények. Miért nem? Mert a biológusok ezt állapították meg. A gombák ugyanis nem tudják a szenet a levegőből fölvenni, mint a növények - tehát nem növények. Egyébként én úgy ránézésre növénynek mondanám őket, hiszen a földből nőnek ki, és nem tudnak elszaladni, de úgy látszik, az én kritériumaim nem mérvadóak." Ez a kis könyv a magyar nyelv iránt érdeklődőknek szól. Igyekeztem érdekes dolgokat elmesélni erről a gyönyörű nyelvről (ezt mint magánember mondom; a nyelvészet nem ismeri a "gyönyörű" fogalmát!), de célom nem a kimerítő leírás volt. Se nem tankönyv ez, se nem kézikönyv - viszont remélem, sokak érdeklődését fel tudja kelteni, és előveszik a könyv végén felsorolt további olvasmányok valamelyikét. Néhol azért eléggé szakszerű leszek, mert muszáj megmutatni, hogyan dolgozik a nyelvész és milyen alapon teszi megállapításait - hogy mi az a "gyök", mi bizonyítja a finnugor eredetet, miért nincs egyszerűsödés, miért olyan nehezen érthető a Halotti Beszéd, miért tér el a helyesírás a kiejtéstől, és így tovább. Az itt leírtakat (néhány dologtól eltekintve) nem én találtam ki, hanem tudós elődeim és mai kollégáim vették észre, kutatták ki és írták meg. Nádasdy Ádám

Dante 1300 körül elhatározta, hogy világraszóló művet fog írni, olyat, amit akkor már ezer éve nem írtak. És sikerült neki, mert nem tragédiát írt, hanem – ahogy ő nevezte – komédiát. Az Isteni Színjáték azért tud sokszor vicces lenni, mert keserű ember írta. Sziklaszilárdan hitt Istenben, de kénytelen bevallani: Istent úgyse lehet érteni. És – a mi szerencsénkre – tett egy nagy felfedezést: nem Istent kell megérteni, hanem az embereket, Isten teremtményeit. Talán őket figyelve megtudjuk, milyen Ő. Nádasdy Ádám fordításában önálló kötetben is olvasható az Isteni Színjáték legizgalmasabb része, a Pokol, jegyzetekkel és utószóval.

William Shakespeare egyik legismertebb drámája nemcsak kötelező olvasmány, de a színházak repertoárjának állandó darabja, feldolgozások kiindulópontja, az egyik első olyan történet, amely a szerelem mai romantikus felfogását hirdeti. „Ez a tragikus színmű tulajdonképpen vígjátékként indul: a katonák tréfálkozva csetepatéznak, Rómeó szerelmi ábrándjai nevetségesek, a dajka idétlenül vicceskedik. Később Lőrinc barát titkos esküvővel reméli a két ellenséges családot összebékíteni. Csupa vígjátéki elem. Aztán a vígjáték közepén hirtelen nagy baj történik: valakit megölnek. Aztán rögtön még valakit. Tybalt leszúrja Mercutiót, Rómeó leszúrja Tybaltot. Innen kezdve nincs megállás. Olyan ez, mint egy vidám autóbuszos osztálykirándulás, ahol az utasok egyszer csak észreveszik, hogy a vezető szívrohamot kapott, a kormányra borult, és a busz rohan a szakadék felé”, írja a könyv utószavában a fordító, Nádasdy Ádám.

William Shakespeare egyik remekműve a Szentivánéji álom, állandó műsor a színházak kínálatában, iskolai olvasmány. A darab nem szűnő népszerűségét nemcsak a varázslatos történetnek, de a lenyűgöző nyelvnek és mesteri szerkesztésnek is köszönheti. „Az ember csak kapkodja a fejét. Valóban figyelmesen kell nézni vagy olvasni, hogy minden mozzanatot nyomon tudjunk követni – de megéri, mert nemcsak mulatságos, hanem mélyen emberi is az egész. Vagy mélyen tündéri, ahogy vesszük. És bár hepiend van és mindenki boldogan egymásé lesz, minden szereplőben marad egy furcsa szájíz, egy pici kesernyés mellékíz: mi is történt itt velem?”, írja a könyv utószavában a fordító, Nádasdy Ádám.

Épp tíz éve hozzáférhető a Fortepan és a nagylelkű adományozók jóvoltából egy immár százezernél is több képet tartalmazó fotóarchívum. Az online gyűjteményben kisebbségben vannak a művészi fotográfiák vagy műtermi beállítások – a képek döntő többsége amatőr munka, amelyek épp személyes indíttatásuk miatt izgalmasak, még ha technikailag nem is tökéletesek.E hatalmas és lenyűgözően változatos anyagból merít ez az album. A kiindulásként kiválogatott négy-ötszáz képből Nádasdy Ádám jelölte ki azt a 100 fényképet – az 1890 és 1989 közti száz esztendőből évenként egyet-egyet –, amelyek őt „megszólították”, majd szubjektív lencséjén átszűrve újra megelevenítette ezeket az objektív által leképezett pillanatokat. Nádasdy „félpercesei” tele vannak személyes emlékekkel és benyomásokkal, s gyakorta el is kanyarodnak a fotón megörökített valóságtól. A képen látható személyről, tárgyról, helyszínről, eseményről eszébe jut valami, majd továbbfűzi azt – akár egy kötetlen beszélgetésben. Az asszociációs gondolatfüzéreket pedig ki-ki kedvére folytathatja!   „Valamikor a ’70-es években olasz barátaimat kalauzoltam Budapesten. Nem sok látnivaló volt, kopott volt a város és szegényes, különösen este, a nagy nyugati fényességhez szokott ember szemében. Foghíjak, félig romos házak is voltak. Az olasz barátok – lévén baloldaliak – leginkább a társadalom alakulására, a szocializmus lehetőségeire voltak kíváncsiak (a „létező szocializmusra”, ahogy mondták, szembeállítva az ideálissal). Nagyokat nevettek azon – ami nekem föl se tűnt –, hogy a Royal (azaz királyi!) Szállóban laknak, amely a Lenin körúton áll. Fölvittem őket a Várba. Véletlenül úgy szálltak le a buszról a Szentháromság téren, hogy háttal álltak a Mátyás-templomnak, csak az érdektelen, túl széles Tárnok utcát látták. Leereszkedő mosollyal néztek rám, ez az a nagy látnivaló? „Forduljatok meg!” – mondtam. Felkiáltottak a meglepetéstől: ott pompázott a templom. Tudom, van ennél szebb is, nagyobb is a világban, de nagyon jól van elhelyezve és nagyon hatásos. A képen épp azt látjuk, a

Nádasdy Ádám legújabb könyvében a határok, országok, kultúrák közötti életről mesél. Visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Hogyan lehetett utazni a Kádár-kor konszolidációja előtt és után, miként nyílt ki a világ a rendszerváltással. Nádasdy Ádám a tőle megszokott élvezetes stílusban mindig egy-egy személyes történettől jut el a közös élmények megértetéséig.

"Shakespeare minden darabja, még a legsötétebbek is, át meg át vannak szőve humorral, vagy ha tetszik, iróniával, gúnnyal, fonáksággal. Ő láthatólag azt akarta, hogy a közönség bizonyos időközönként nevessen, néha felszabadultan, néha - mint például a Hamletben többnyire - szorongva és kínosan" - írta Shakespeare-fordításairól Nádasdy Ádám. Shakespeare Hamletjét könnyen forgatható, zsebre vágható változatban, rövid utószóval jelenteti meg a Magvető Kiadó. Színház előtt és után kötelező!