Mária Szepes strana 5 z 8
autor
A sors mágiája
„Sorsát alakítani csak a mentális alkímia tüzén átégett lélek tudja.” Szepes Mária azzal a tudással és szemléletmóddal ajándékoz meg bennünket, amelynek segítségével felszabadíthatjuk magunkban a mélyen szunnyadó isteni erőt, amelynek birtokában választ kaphatunk sorskérdéseinkre. Nyitott és fogékony lélekkel a hétköznapjainkban is felfedezhetjük a mágia jelenlétét. A mágia szavára figyelve életünk kedvező irányba fordulhat, és ismét egy lépéssel közelebb juthatunk a lét végső titkainak megfejtéséhez. A csoda nem varázslat, hanem – ahogy Szepes Mária írja – „a feledés fátylai mögött rejtőző magasabb természetesség. A titokká vált valóság”. Így szemlélve a csodát, már egyáltalán nem rejtélyes egyetlen olyan jelenség sem, amit korábban a csodák körébe soroltunk. Életünkben mindennapos eseménnyé válhatnak a csodák, hiszen isteni eredetünk mindannyiunkat pszichomágussá avat, ha ezt a képességet jól tudatosítjuk magunkban.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Az álom mágiája
Légy birtokában az erőnek, mellyel megfejtheted és tervezheted álmaid, melyeken keresztül tudatosan irányíthatod sorsod! Mit jelent az, hogy mágia? Szepes Mária, a rejtett tudományok egyik legkiválóbb magyar ismerője szerint a mágia nem más, mint képzeletünk teremtőereje. Az álmok határtalan síkja lehetőséget ad a megvalósulást kereső alkotóerőinek kibontakozására. Az álmok a lelkünkben lüktető energiákból, ki nem elégült vágyainkból, életünket nehezítő félelmeinkből keletkező feszültségek kivetülései, melyek mágikus irányítása lehetővé teszi problémáink feloldását. Te döntesz, hogy sodródsz tovább vágyaid által vezérelve a tudatalattid útvesztőiben és rejtélyes, amnéziaszerű állapot marad számodra az álomvilág, vagy a mágikus irányítás módszerének elsajátításával megoldókulccsá változtatod, melynek megtalálása elengedhetetlen a lélek fejlődéséhez. Hogy mi mindenre képes a mágia, azaz a teremtőerő, amit valójában mindenki birtokol a gyakorlatban? Miről vallanak álmaink? Hogyan fejtsük meg az álmok titkait? Miképpen változtassuk meg sorsunkat álmaink segítségével? Szepes Mária gyakorlati mágia sorozatának első kötete, Az álom mágiája ezekre a kérdésekre ad választ.
Predaj skončil
6,06 €
dostupné aj ako:
Az áldozat mágiája
E kötetben az áldozat jelentősége helyeződik különleges fénybe, mert ebben rejlik az egyik legfontosabb mágikus kulcs. E kulcs nélkül egyetlen lépést sem tehetünk előre bármilyen elérendő cél felé. Mágikus áldozat az, amikor valami olyat teszünk, amire sem a körülmények, sem egészségi állapotunk nem kényszerít bennünket; fizikai érdekeinkkel, kényelemszeretetünkkel, kéjszerző hajlamunkkal, hiúságunkkal vagy személyes becsvágyainkkal ellentétes, világi megítélés szerint esetleg értelmetlen, és semmi anyagi hasznot nem jelent. Adomány – ellenszolgáltatás nélkül. Önfeláldozás – hála nélkül. Az áldozat mágiája közömbösíti beidegzett rossz szokásaink mérgét, és saját gyermekes igényeink, indulataink fölé emel bennünket. Aki belül így szabaddá lett, arról kívül is lehullanak a bilincsek. „Amit adunk, önmagunkból kell adnunk, úgy, hogy még forró a vágyainktól, kegyeletünktől, vérünktől, verejtékünktől és könnyeinktől. Ez a felszabadulás egyetlen valutája.” Szepes Mária
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha A nevek mágiája (-90%)
A mű a nevek és számok mágiájáról, valamint a kozmikus morálról árul el olyan titkokat, amelyeket csak a letűnt korok emberei ismertek.
Megismerhetjük belőle az ősi betű- és számkulcsokat, amelyek segítségével nevünk titkos értelméhez juthatunk el, és általa kitárhatjuk a bennünk rejlő csodák kapuját. A természet minden jelenségének alapja a szám. Nevünket kölcsön kaptuk, mégis kijelöli életutunkat. Mivel a név számokkal kifejezhető, s a számokhoz egy-egy bolygóállás rendelhető, sorsunk megfejtésének kulcsa a kezünkben van.
Nem a végzetet kell okolni a nehézségekért, hiszen mi magunk határozzuk meg életünket rossz szándékú vagy éppen jó cselekedeteinkkel és gondolatainkkal. Így hát bölcs lépés megismerni a bennünk rejlő erőket.
Vypredané
0,89 €
8,89€
dostupné aj ako:
A nevek mágiája
A mű a nevek és számok mágiájáról, valamint a kozmikus morálról árul el olyan titkokat, amelyeket csak a letűnt korok emberei ismertek.
Megismerhetjük belőle az ősi betű- és számkulcsokat, amelyek segítségével nevünk titkos értelméhez juthatunk el, és általa kitárhatjuk a bennünk rejlő csodák kapuját. A természet minden jelenségének alapja a szám. Nevünket kölcsön kaptuk, mégis kijelöli életutunkat. Mivel a név számokkal kifejezhető, s a számokhoz egy-egy bolygóállás rendelhető, sorsunk megfejtésének kulcsa a kezünkben van.
Nem a végzetet kell okolni a nehézségekért, hiszen mi magunk határozzuk meg életünket rossz szándékú vagy éppen jó cselekedeteinkkel és gondolatainkkal. Így hát bölcs lépés megismerni a bennünk rejlő erőket.
Vypredané
8,89 €
dostupné aj ako:
A szerelem mágiája
Bármilyen különösen hangzik is, az életünket átszövő egyik legfontosabb jelenségnek, a szerelemnek is van mágiája. Ez nem olyan varázslat, amely valamiféle bájitalban található, hanem a lelkünk mélyén gyökeredzik, és belőle bontja szirmait az igazi egymásba olvadás virága.
Hogyan igazodhatunk el párkapcsolatunk szellemi-testi-lelki szövevényében? Hogyan lehetünk okosak, amivel megőrizhetjük szerelmünket, és megvédhetjük magunkat az esetleges szerelmi vetélytárstól? Mit kell tennünk, hogy partnerünk és mi magunk is teljes életet éljünk? Ezekre és más fontos kérdésekre találhatunk választ ebben a műben.
A kötet magában foglalja az írónő Mágia sorozatának a Szerelem, a Hűség és az Öröm Mágiája könyveit.
Vypredané
7,39 €
dostupné aj ako:
A nevek mágiája
A mű a nevek és számok mágiájáról, valamint a kozmikus morálról árul el olyan titkokat, amelyeket csak a letűnt korok emberei ismertek. Megismerhetjük belőle az ősi betű- és számkulcsokat, amelyek segítségével nevünk titkos értelméhez juthatunk el, és általa kitárhatjuk a bennünk rejlő csodák kapuját. A természet minden jelenségének alapja a szám. Nevünket kölcsön kaptuk, mégis kijelöli életutunkat. Mivel a név számokkal kifejezhető, s a számokhoz egy-egy bolygóállás rendelhető, sorsunk megfejtésének kulcsa a kezünkben van. Nem a végzetet kell okolni a nehézségekért, hiszen mi magunk határozzuk meg életünket rossz szándékú vagy éppen jó cselekedeteinkkel és gondolatainkkal. Így hát bölcs lépés megismerni a bennünk rejlő erőket.
Predaj skončil
5,61 €
dostupné aj ako:
Corinna története
E könyvben kiemeltem A Vörös Oroszlán című művem sokrétegű cselekmény-szökőárjából az egyik legbonyolultabb, mágnesesen vonzó nőalakot, a XVII. századi Franciaország arisztokrata családjában született, gyönyörű Corinnát. Szajha volt, és tökéletes színésznő. Hűtlen, számító, méregkeverő, intrikus nimfa, hínárba húzó szirén, aki vámpírként kiszívta férje, Louis de la Tourzel életerejét, de maga is áldozatul esett kalandor szerelmi viszonyainak, perverzióinak, játékszenvedélyének. Pokoljárásának és katarzisának élet- és halálküszöbökön átívelő, szédítő távlatok magasságába és iszonyú mélységeibe merülő történetéről ő maga gyón titkos írásában, amelynek mágikus pecsétjét egyedül akkor törhette fel, amikor elérkezett az ideje. Corinna alvilági zuhanása a kárhozat szakadékába: diagnózis. Az emberi lélek és a föld kórságának szindrómája, önmaga okozta betegségműve. Corinna katarzisa pedig a felemelkedés gyógymódja, elixírje, s beteg bolygónk valamennyi lényének, közösségének arkánuma is. Ki tudta volna jobban ezt Corinnánál, aki a pokol valamennyi bugyrát megjárta, minden bűnös tévedést elkövetett, míg saját gyötrelmein keresztül rá nem ébredt, hogy a másikban önnön húsát tépi, marcangolja, önmagát csalja, öli, tapossa, kényszeríti kínpadra, máglyára. Corinna ezért határozta el, hogy bukásainak okával együtt, saját naplóját is az emberiség elé tárja, és átmenti a következő nemzedékének. A közlés ideje elérkezett. Íme Corinna titkos naplója. (Részletek Szepes Mária előszavából) A kötet ráadásként tartalmazza Szepes Mária A Jasper család szégyene című novelláját. A szárnyas fiú története azokról szól, akik valamiképpen kilógnak az átlagos emberek sorából.
Predaj skončil
6,06 €
Pöttyös Panni
Pöttyös Panni történetében az óvodakezdésig kísérhetjük nyomon a türelmes nagymama és cserfes unokája kalandjait.
A magyar ezoterikus irodalom egyik legjelentősebb művelője, A vörös oroszlán című regény szerzője nemcsak felnőtteknek szóló műveivel, költeményeivel, valamint tudományos-fantasztikus írásaival szerzett hírnevet. Meséi és a Pöttyös Panni-könyvek arról tanúskodnak, hogy Szepes Mária a gyerekek szívébe is belelátott, pontosan értette és érezte a gyerekek világát.
Vypredané
8,93 €
Pöttyös Panni - hangoskönyv
A türelmes, találékony nagymama cserfes unokájával együtt mesehallgatóját is eligazgatja a hétköznapokban: s mire eljutnak az óvodáig, már sok-sok dolgot megtanulnak a világról.
Venczel Vera előadásában
Vypredané
8,06 €
Szibilla - Szepes Mária naplója DVD melléklet: A csodák valósága, 70 perces beszélgetés Szepes Máriával
Jegyzetek az életemhez
+ DVD-melléklet: A csodák valósága, 70 perces beszélgetés Szepes Máriával
Szibilla
Napló
1929-2004
Mindenekfölött valami kollektív jóságot szeretnék megvalósítani magamban. Minden élő felé egyformán áradó,
végtelen gyöngédséget és megbocsátást.
A kötet Szepes Mária naplója, ezért nagyon személyes hangvételű. Különleges ajándék, hogy bepillanthatunk abba a szellemi folyamatba, amely meghatározza a magyar ezotéria egyik legkiemelkedőbb alakjának embertársai szolgálatában leélt egész életét. Néha úgy érez, úgy viselkedik, mint egy hétköznapi háziasszony, máskor pedig egy sokat tapasztalt, mindentudó Mester - nagyon érdekes és felemelő érzés olvasni, szinte együtt gondolkodni vele.
A könyvet az eredeti napló néhány kézzel írt oldala teszi még különlegesebbé, valamint egy DVD-melléklet, A csodák valósága című 71 perces beszélgetéssel, amelyen Szepes Mária
saját otthonában, kedvenc tárgyaival körülvéve mondja el gondolatait.
Halálközeli élményem óta többletérzékszervekkel látok és hallok. Bízom abban, hogy a naplóm is idejében jelenik meg. Jó hírt hoz mindazoknak, akik beteg bolygónkon gyógyulni akarnak. Reménnyel eltelve hiszem és tudom, hogy mindenkihez elérkezik, aki érdemes rá, mert visszaemlékszik arra, amit már tudott egyszer.
Az élet örök. Viszontlátásra
Vypredané
14,48 €
Pöttyös Panni: Szia,világ!
Panni reggelente az ablakhoz siet, s köszönti a háztetőket, a tévéantennákat, az ablakokat és az erkélyeket, a fákat a kertben, a felhőket és a virágokat. Szia, világ! Micsoda derű és kaland minden új nap! Milyen finom a piros leves csíkos tésztával, és mennyi érdekes foglalkozás ... Folytatás ›› van a világon! A középsős óvodásokra rengeteg felfedezés vár.
A(z) Pöttyös Panni (Könyv) szerzője Szepes Mária.
Vypredané
9,61 €
dostupné aj ako:
Pöttyös Panni
Pöttyös Panni gyanakodva fogadta a pöttyöket, amelyek ruhájáról átszálltak rá, és éktelenül viszkettek. A bárányhimlő azonban kiváló alkalom volt arra is, hogy Panni és nagymamája az egész napot együtt töltse. Amikor pedig a pöttyök már megint csak a ruhán voltak, Panni újra ... Folytatás ›› játszhatott Péterkével, Tamarával, cicákkal, kutyákkal, sőt az óvodakezdés előtt elutazott nagymamájával a Balatonra.
A(z) Pöttyös Panni (Könyv) szerzője Szepes Mária.
Vypredané
8,89 €
A mindennapi élet mágiája
"A mágia valójában erőt jelent, a képzelet önmagát megvalósító varázserejét". S ha e varázserőt valaki megkérdőjelezné, az írónő az orvostudomány legújabb felismeréseire hivatkozik: "amelyek szerint a legtöbb betegség pszichoszomatikus - idegi - eredetű, és többnyire valamely ... Folytatás ›› betegséget feltételező képzelgéssel, rettegéssel kezdődik". A betegségbe menekülés "teremtő képzeletünk" kóros elburjánzásából adódik.
Szepes Mária önfejlesztő gyakorlatai segítenek a kozmosz irányába szárnyat bontani, áttörni a "beszűkült tér-idő káprázat ködfalait". Velük - tapasztalni fogjuk - hatalmas gyógyító erő támad fel bennünk.
Ne mellőzzük mindennapjainkban öngyógyító tanácsait sem, mert "lábadozásunk örömét nagyobb aktivitás és fénylő egyensúly formájában nemsokára tapasztalni fogjuk".
Mindez összefügg A FÉNY MÁGIÁJÁval, amelyben a hermetikus filozófia titkos tanaival ismerkedhetünk, s általa erőnk (mágiánk) megszilárdul.
A(z) A mindennapi élet mágiája (Könyv) szerzője Szepes Mária.
Vypredané
9,65 €
dostupné aj ako:
A mesés Gondwána
Párafátyolba burkolódzó egzotikus magaslatok, elhagyott városok, fenséges sziklaóriások, amelyek néma tanúként tekintenek le a mélybe. Ha vallomásra lehetne bírni őket, sokat mesélhetnének a múlt ködébe veszett civilizációkról, melyek mágikus kultúrája a történelem kezdete előtti időkben velük együtt eltűnt bolygónkról. Vagy mégsem?
A harmadik évezred küszöbén ismét katasztrófa fenyegeti az emberiséget. Ekkor egy csodálatos képességű lányka születik. Szembeszegül a pusztulással és pusztítással, ő lesz a Tibet magaslataira menekültek lelki vezetője, ő segíti át társait Gondwána rejtélyes birodalmába.
"Amit az emberi értelem elképzel, csak azért teheti, mert igaz volt, igaz lehet, és megvalósulhat a jövőben. Különben e koncepció meg sem születhetett volna az agy rejtélyes világegyetemében."
Vypredané
8,89 €
dostupné aj ako:
Varázstükör (CD melléklettel)
Kornét Gábor újságíró barbár idők tanúja. Berlinből tudósít, amíg ki nem utasítják Németországból. Hazatérve örököl egy nevezetes varázstükröt, amely egykor Rabbi Abraham Eleazar, az 1100 körül élt kabbalista, mágus és alkimista tulajdonában volt. "Semmi el nem rejtőzhet ... Folytatás ›› előle, amit látni akar... Mert mi maradhat titokban a Szellem előtt, amely nem ismer időt, távolságot, áthatol az anyagon, s minden forma mögött a lényeget szemléli? A tükörbe pedig ez a mindentudó, mindenlátó, misztikus erőinek birtokában lévő Szellem vetíti ki a felidézett jelenségeket." Kornét Gábor azonban nem csupán látni akar, hanem jótékonyan beleavatkozni a zajló eseményekbe...
"Hamvas Béla még könyvtáros korában azért keresett meg, hogy a Varázstükör kiadásáról tárgyaljon velem, annyira fontosnak tartotta a végjátékról szóló beszámolómat."
Szepes Mária ezoterikus regénye mélységével, fordulatosságával méltó párja A Vörös Oroszlánnak, s a Raguel hét tanítványával trilógiát alkotnak.
A regény új kiadását a könyvhöz mellékelt CD teszi különlegessé, amelyen Szepes Mária saját elmondásában hallhatjuk a Kirándulás az Élet Vizéhez című meditációját. Az egyedülálló felvételt a tanítványok rögzítették magnószalagra, de a digitális technikának köszönhetően most mi is részesei lehetünk az élménynek. Szepes Mária esténként ezzel a meditációval tért nyugovóra - minden bizonnyal ez is hozzájárult végsőkig megőrzött szellemi frissességéhez.
A(z) Varázstükör (CD melléklettel) (Könyv) szerzője Szepes Mária.
Vypredané
16,10 €
dostupné aj ako:




























