László Végel

1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel és a tömérdek bankóval Bécsbe utaztak, hogy Mária Terézia császárnőtől megvásárolják a szabad királyi város címet. A császárnő megkérdezte mi a neve a városuknak, mire az alapító atyák töredelmesen bevallották, hogy nincs neve. Felkérték őfelségét, legyen városuk keresztanyja. A császárnő elővette arany pennáját és gyöngybetűkkel írta a latin nyelvű alapító okiratra: legyen a neve Neoplanta, és minden nép nevezze saját nyelvén. Éljenek békében, szeressék egymást, ez a soknemzetiségű város legyen példája a különböző nációk békés egymás mellett élésének. Eltelt több, mint 250 év Neoplanta - azaz Újvidék - népei azóta folyamatosan gyilkolják egymást. A magyar írónak mindezekről Lazo Pavletic szerb fiákeres mesél.

"Márai Sándor tudta, miért kell távoznia, ezért tétovázott oly sokat. "Így döntöttem: amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el", jegyezte naplójába. Amikor írói életlehetősége ... Folytatás ›› megszűnt, vette a vándorbotot: európai hontalan lett. Hazájában többé ki sem ejtették a nevét. Nem járt haza víkendezni, és a magyar állami rádiók és tévéadók sem sugározták műveit." A(z) Négyszemközt Máraival (Könyv) szerzője Végel László.

IVégel Lászlónak egyre több sikeres könyve jelenik meg Németországban, itthon is ideje őt felfedezni. A „Bűnhődés-Naplóregény"című új könyve életműsorozatának első kötete. A közelmúlt történelmi éveit Berlinben töltő délvidéki író az európai lét múltja, jelene és lehetséges jövője fölött évődő értelmiségi intellektuális naplóját osztja itt meg az olvasóval. Vitázó hős e közép-európai gondolkodó megfontolt megmerítkezése abban a kulturális, civil közegben, amelynek megélése korábban álom volt számára. Azzal a közelmúltbeli, jelenkori (berlini) életérzéssel itatja át az olvasóját, amely a "két város” -Berlin és Berlin- újraegyesítése után, délvidéki háborúkat követően és azok ellenére ma is meggyőző, és kreatív sokszínűségével vonzza az ebből (abból) az érzésből korábban elzárt, kizárt közép-kelet-európai és „balkáni” magyart. Sok szép szomorúságélményt nyújtó, ám szeretnivalóan nosztalgikus pokoljárás ez kivételes naplóregény.

1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel és a tömérdek bankóval Bécsbe utaztak, hogy Mária Terézia császárnőtől megvásárolják a szabad királyi város címet. A császárnő megkérdezte mi a neve a városuknak, mire az alapító atyák töredelmesen bevallották, hogy nincs neve. Felkérték őfelségét, legyen városuk keresztanyja. A császárnő elővette arany pennáját és gyöngybetűkkel írta a latin nyelvű alapító okiratra: legyen a neve Neoplanta, és minden nép nevezze saját nyelvén. Éljenek békében, szeressék egymást, ez a sok nemzetiségű város legyen példája a különböző nációk békés egymásmellet élésének. Eltel több, mint 250 év Neoplanta – azaz Újvidék – népei azóta folyamatosan gyilkolják egymást. A magyar írónak mindezekről Lazo Pavletić, szerb fiákeres mesél.

Márai Sándor tudta, miért kell távoznia, ezért tétovázott oly sokat. „Így döntöttem: amíg valamilyen életlehetőségem van itthon, nem megyek el, itthon maradok, megeszem az utolsó nadrágom és letöröm a plombát a fogamból, de nem megyek el”, jegyezte naplójába. Amikor írói életlehetősége megszűnt, vette a vándorbotot: európai hontalan lett. Hazájában többé ki sem ejtették a nevét. Nem járt haza víkendezni, és a magyar állami rádiók és tévéadók sem sugározták műveit.

A városregény (Neoplanta) után itt van az Újvidéken élő szerző „kisebbségi családregénye". Olga nagyapja naplóját adja Slemil kezébe, aki annak tolószékében ülve, felidézi életének történetét… „A könyökömön jön ki, hogy mindenki Európáról papol. A múltkoriban Horváth Jani egy veszett nagy kocsival állt meg a házam előtt, és húsz darab magyar címert rendelt. A magyarok élnek-halnak a magyar címerért, tájékoztatott. Jelentőségteljesen mondta, hogy az anyaországban jó pénzért vásárolják, ott most nagyon divatos lett a címer, ott is a kovácsoltvas kerítésre hegesztik, vagy a bejárati ajtó fölé biggyesztik. Biztatott, vegyem fel a magyar állampolgárságot, magyar útlevéllel úri módon távozhatok Németországba."

„Akik lerakták az aknákat, még évtizedek múltán is meglepetten vizsgálják érdes kezüket; a háború láthatatlan volt, attól tartanak tehát, hogy a győzelem is láthatatlan lesz. Az erek kidagadnak, az ujjak reszketnek. Mit művelt e kéz? Üres maradt, nincs egyetlenegy személyes történet sem, amit tovább lehetne adni az utókornak. Meglepetten egymásra néztek és megkérdezték: miről szólt az életük tulajdonképpen? Miért múlt el olyan gyorsan az idő? A modern haditechnika gúnyt űzött a háborúból, fütyült a hősökre. Kézitusa sem volt. Nem ilyen győzelmet akartak.” Végel László regénye Újvidéken, a NATO-bombázások alatt született. A légitámadások és a háború véget ért, majd a politikai rendszer is megbukott. Mégis az író kérdései és töprengései időszerűbbek, mint megírásuk idején.

A Temetetlen múltunk három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai. Az első nemzedék a nagyapáké, a 19. század végén születetteké, akiknek történetét Trianon egyszerűen kettészeli. Nem csupán államot cseréltek, hanem másféle kultúrába, nyelvbe, hatalmi ethoszba kényszerültek, így elsőnek vesztették el múltjukat, hiszen 1918 után lehetetlen volt az előző korszak tapasztalatait átadni a gyerekeiknek, hanem szinte velük együtt tanultak egy új világban tájékozódni. Végel János a századelőn érkezik meg Mélykútról Szenttamásra. A német származású bevándorló család már Mélykúton elmagyarosodott, ez a folyamat Szenttamáson a többségi szerb közösségben lezárult, valójában a szerbek között lettek magyarrá. A másik nagyapa, Paksi Mihály tősgyökeres szenttamásinak számított, ami azt jelenti, hogy néhány nemzedékkel előbb érkezett a városkába. Mindkét nagyapa a Monarchia gyermeke, ünnepelték a háború kitörését, magával ragadta őket a háborús hangulat, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak, 1918 után pedig új államban kezdtek új életet. Az első kisebbségi plebejus nemzedék részére a múlt temetetlen maradt. Az új államban a múltjuk egyszeriben elsüllyedt.

„Szabad, szép könyv. (Weöres lelkesedett érte.) Talán az egyetlen ’68-as magyar regény. Egyáltalán, ’68 szelleméből innét tudhatunk meg a legtöbbet.” (Esterházy Péter) „Végel László csodálatos lebegésben tartja regényét zsargon és poézis, nyerseség és báj között.” (Karl Markus Gauß, Süddeutsche Zeitung) „Fiktív naplóbejegyzésekben írja le Végel hősének a hazugságból való megszabadulás felé vezető útját. Pátosztól mentesen teszi ezt, a giccs mindenáron való elkerülésének szándékával, és gyanakvással telve minden ideológiával szemben.” (Bettina Kaibach, Der Tagesspiegel) „Ha az ember kézbe veszi Végel László regényét, meglepődik, hogy olyan sok párhuzam van a 2012-ben húszas évei közepén járó berlini fiatal és a Tito-rendszer dezorientált ifjúja, az 1968-as kommunista Jugoszlávia felnőtté váló flanőrje között.” (Tomasz Kurianowicz, Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Száz évvel ezelőtt jelent meg Jaroslav Hašek korszakos és kultikus regénye, a Švejk. A HÉVÍZ folyóirat ezúttal arra kért fel tíz magyar írót, hogy meséljék tovább a derék katona történetét. Milyen kalandok érték az eltelt évtizedek folyamán az örök Švejket? Feltűnik önjelölt festőként, kriminálpszichológusként, kutyacsempészként, szilveszteri buliban Szegeden, a moszkvai Vörös téren, a Moszkva téri mozgólépcsőn, Horthy Miklós, Micimackó, az Illés zenekar és Slobodan Miloševic´közvetlen közelében. Hátországban és frontvonalban, határokon túl és a határsávban. A tíz epizódból végül egy sajátos 20-21. századi ká-európai freskó áll össze, amely akár a prágai Kehely kocsma mennyezetéről is visszanézhetne az Olvasóra. Švejk idegenvezet és mennybe menetel, keresztül-kasul az évszázadon.