Boris Vian strana 2 z 5

Román Borisa Viana, hodnotený Michalom Kaščákom ako "najkrajšia kniha o láske", vydáva Agentúra Pohoda v oku aj dotyku lahodiacom prevedení.

A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: ,,Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki."

Ritkán történik meg, hogy egy író töredékben maradt műveinek egyikét a szerző halála után 60 évvel kiadják, ráadásul úgy, hogy nem torzót, hanem egy - a szerző életművét, stílusát jól ismerő kortárs írók által - befejezett regényt vehetnek kézbe az olvasók. Nos, a mostani egy ilyen alkalom, mert a regényt, amelynek első fejezeteit Boris Vian 1950-ben vetette papírra, a Raymond Queneau alapította OuLiPo nevű művészcsoport néhány tagja továbbírta, mégpedig a hagyatékban megtalált eredeti szinopszis alapján. A Nem úszhatjuk meg a híres-hírhedt Vian-alteregó, Vernon Sullivan újabb (ötödik) könyve lett volna, hiszen a helyszín megint Amerika, és a cselekmény ezúttal is gyilkosságról gyilkosságra halad előre, de Vian és a történetét folytató társszerzők számos olyan elemet is beleszőttek ebbe a krimiparódiába, amelyek oly jellegzetessé és egyedivé teszik Boris Vian saját néven kiadott írásait. Az alkotók nagy gondot fordítottak arra, hogy a könyv izgalmas és szórakoztató legyen, s ennek érdekében esetenként nem riadtak vissza bizonyos festői túlzásoktól és különféle nyelvi játékoktól sem. Mindezek eredményeként igazi irodalmi csemege született, melynek elolvasását nem úszhatjuk meg.

Kiadónk a tragikusan fiatalon elhunyt francia író születésének századik évfordulója alkalmából jelenteti meg Boris Vian (1920–1959) leghíresebb művét, a Raymond Queneau által a XX. század legmeghatóbb szerelmes regényének nevezett Tajtékos napokat. Bár megjelenésekor (1947) a könyvet mind a kritika, mind az olvasóközönség távolságtartó közönnyel fogadta, a mű 1960-as évekbeli újrakiadása óta töretlen népszerűségnek örvend, s ezt bizonyítja az a tény is, hogy a Tajtékos napok azóta számtalan adaptációnak szolgáltatott alapanyagot. A könyvből már három filmváltozat is készült (a Charles Belmont rendezte 1968-as első feldolgozást a japán Riju Go 2001-ben bemutatott filmje követte, majd 2013-ban jött Michel Gondrynak a magyar mozikba is eljutó alkotása), a mű színházi adaptációit fel sem lehetne sorolni, de a regény alapján született már egy opera- (Edison Gyenyiszov, 1981) és két képregényváltozat is. Boris Vian emblematikus művét most új, javított kiadásban kínáljuk az olvasóknak.

A kegyetlenséget humorral, az abszurdot költőiséggel és a science-fiction elemeit a pszichoanalízis paródiájával vegyítő Szívtépő (1953) Boris Vian utolsó regénye. A történet egyfelől három fiútestvér és a biztonságukat igencsak durva eszközökkel biztosítani akaró anyjuk sorsát követi nyomon, másfelől az író elénk tárja egy olyan, a világtól szinte teljesen elzárt falu hétköznapjait, ahol az emberek nem ismerik sem a szégyent, sem a lelkifurdalást, mert némi arany fejében minden vétküket átháríthatják a falu bűnbakjára, egy fura vénemberre. A regény meglehetősen komor hangulatát a jellegzetes viani neologizmusok és szócsavarások, a groteszk figurák (többek között egy belül teljesen üres, s ezért mások vágyait elorozni kívánó pszichiáter), a beszélő macskák és az autóstoppos kecskék ellensúlyozzák.

A részben önéletrajzi ihletésű, de a science-fiction ötlettárából is jócskán merítő Piros fű a viani életmű egyik legfontosabb, legjellegzetesebb darabja. A némi erotikával, ironikus társadalomkritikával és sok humorral fűszerezett regény középpontjában egy különleges időgép áll, amelynek segítségével a főhös, Wolf szembenéz önmagával, gyermekkori és ifjúkori emlékeivel, félelmeivel és fogyatékosságaival. Lil hiába próbálja visszatartani férjét a mind veszélyesebbé váló utazásoktól. Mindeközben a velük egy házban élő Ápridinka és Lazuli kapcsolatát egy másik férfi felbukkanása árnyékolja be, a városka vigalmi negyedében a matrózok "vérendzőset" játszanak, a vágyai netovábbját - a vapitijét - megtaláló Dupont szenátor pedig nyáladzó, tétlen boldogságba révül. "A párok nőtagjainak viselkedésében és sorsában szintén sok közös vonást fedezhetünk fel. Mindkét nő fiatal, vonzó, normális (vagyis lelki görcsöktől mentes), és mindketten kifejezetten pragmatikusan viszonyulnak az élethez és párjukhoz. Vian azt sugallja, hogy a nők, elsősorban stabilabb identitástudatuknak köszönhetően, életképesebbek, mint a mindent túlbonyolító férfiak. Wolf szerint a nő szín, illat és zene. Az író ezért is hangsúlyozza oly sokszor a regényben Lil és Ápridinka szépségét, nőiességét: leírja megjelenésüket, ruháikat, illatukat, test- és körömápolási szokásaikat stb. A nők számára újabb előnyt jelent a férfiakét messze meghaladó alkalmazkodó képességük. Idézzük csak fel Ápridinka szavait: Csinosak vagyunk, igyekszünk nem korlátozni őket, igyekszünk olyan buták lenni, amilyennek kell, hiszen a nő legyen buta, így kívánja a hagyomány." Takács M. József

A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: „Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.”

"Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella - csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája - most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak. A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz." (a Kiadó) "1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat - s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is -, olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját "komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni." (Takács M. József)

"Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella - csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája - most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak. A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz." (a Kiadó) "1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat - s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is -, olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját "komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni." (Takács M. József)

L Ecume Des Jours Edition Speciale Film

Ve městě, kde auta mají volant v kufru, lidé bruslí pozpátku a klavír míchá koktejly, žije idealistický a vynalézavý Colin. Jednoho dne potká svou osudovou lásku Chloé, která mu připomíná jeho milované blues od Dukea Ellingtona. Dívka však onemocní záhadnou nemocí: v plicích jí vykvete leknín... Nejslavnější román francouzského spisovatele Borise Viana je příběhem křehkým jako mýdlová bublina i dovádivým a dokonale humorným. Na půli cesty mezi bezstarostným vyprávěním o lásce a příběhem o obavách z kruté smrti Vian demonstruje pomíjivost lidského štěstí a nemožnost uniknout společenskému systému. Příběh Colina a Chloé je vyprávěn bohatým jazykem, plným fantazie a symboliky a okořeněn autorovou oslnivou fantazií a svérázným humorem, od lehké ironie po sžíravý sarkasmus. Román | Nezkrácená verze na 1 mp3 CD | Celková délka 6 hodin 31 minut.

"Ki érti a csajokat?" A főhős-narrátor gyakran ismételgeti a Boris Vian-életműsorozat tizenkettedik kötetének címét. Ő aztán biztosan nem érti őket, és ezzel nincs egyedül. Hogy is lehetne érteni a csajokat, akik szépek, kívánatosak, gazdagok, de ez mintha nem lenne elég nekik, ... Folytatás ›› ugyanis férfiruhába öltöznek, sőt, mintha jobban érdeklődnének egymás, mint a hozzájuk hasonlóan gazdag, Buickból Cadillacbe, onnan motorcsónakba pattanó, széles vállú aranyifjak iránt. Gaya tizenhét éves, gyönyörű, mindene megvan, és férjhez akar menni. Főhősünk, Francis Deacon ezt nem érti - hiszen nem érti a csajokat -, először kérdezősködik, aztán a rejtély nyomába ered, és a lánglelkű leányszabadító szerepében tetszelegve olyan vad drogmaffia-akcióba keveredik, hogy maga is megbánja. Amikor a nagyobb szállítmány vételárát képező tízezer dollárt magához veszi, elszabadul a pokol, és üldözőből üldözötté válik. Az egész washingtoni meleg és leszbikus drogmaffia a nyakában liheg. Autós üldözés, hatalmas bunyók, patakokban folyó vér és whisky, lövöldözés, nőnek öltözött férfiak - és persze szex; a szerző minden eszközt bevet, ami egy remek krimihez szükséges. Sőt, talán kicsivel többet is. Az olvasóban felmerül a gyanú: nem paródiával van esetleg dolga? Ha erre gondol, jó nyomon jár, hiszen Vian Vernon Sullivan álnéven írott regényei stílus- és műfajparódiák, egyszerre felvonultatják és kifigurázzák a keményvonalas amerikai krimik és gengszterfilmek cselekményszövését és jellegzetességeit. Alakjai elrajzolt, életnagyságnál nagyobb plakátfigurák, nem véletlen, hogy a filmek - és kisebb kitekintéssel a P. Howard néven alkotó Rejtő Jenő könyvei - mellett a képregények is eszünkbe jutnak róluk. Az üldözésben és üldöztetésben megfáradt Francis és öccse, Ritchie végül halomra lő mindenkit, és akit netán mégsem, az egy kigyulladt verdában végzi, helyreáll tehát a felfordult világ. Csak a csajok maradnak le valahogy. Mindegy, őket úgysem érti senki. Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2014. júniusi számában megjelent cikk: Sullivan, az alteregó és a szex A(z) Ki érti a csajokat? (Könyv) szerzője Boris Vian.