Boris Vian strana 3 z 4

Voil un coin de campagne o l'on a de drôles de façons... La foire aux vieux, par exemple. Curieuse institution ! On sait bien aussi que tous les enfants peuvent voler comme des oiseaux ds qu'ils étendent leurs bras - mais est-ce une raison suffisante pour les enfermer derrire des murs de plus en plus hauts, de plus en plus clos ? Le psychiatre Jacquemort se le demande puis ne se le demande plus, car il a trop faire avec la honte des autres, qui s'écoule dans un bien sale ruisseau. Mais nous, qui restons sur la rive, nous voyons que Boris Vian décrit simplement notre monde. En prenant chacun de nos mots habituels au pied de la lettre, il nous révle le monstrueux pays qui nous entoure, celui de nos désirs les plus implacables, o chaque amour cache une haine, o les hommes rvent de navires, et les femmes de murailles.

C'est un récit d'inspiration originale, pleinement achevé, conduit avec allégresse et que rien ne bride puisqu'il est m tout entier par la dynamique des mots. Exemple le plus direct du langage-univers de Boris Vian, cette aventure o se mlent la terreur (drolatique), l'enqute policire (cocasse) et l'espionnage-bouffe, ce sont les mots en effet qui la mnent et la tissent, l'embrouillent et la dénouent, y rebondissent et cabriolent, et nous font trembler force de rire de leurs galipettes. Boris Vian s'y dédouble, s'y multiplie en dix personnages qui se poursuivent d'Auteuil Bornéo, nagent dans des flots de sang de crapaud et s'entretuent joyeusement en se disputant un mystérieux engin, le barbarin fourchu. Une histoire que Boris Vian s'était racontée lui-mme faute de pouvoir la lire dans le livre d'un autre.

Videur dans une boîte de nuit, Dan ne vit que pour Sheila, sa femme, et l'enfant qu'il a eu avec elle. Un enfant que la société acceptera parce que sa peau est blanche. Dan, lui, est noir, d'origine, sinon de peau... Toute son existence repose sur ce secret. L'irruption de Richard, son frre, qui menace de tout révéler, en mme temps que sa subite attirance pour une prostituée noire, vont bouleverser la vie de Dan. Lui qui, non sans remords, a tant voulu tre un Blanc, ne serait-il au fond de lui-mme qu'un ngre " ? Boris Vian - alias Vernon Sullivan - nous donne ici, la manire de Chandler ou Hadley Chase, bien plus qu'une dénonciation du racisme. Ces pages qui firent scandale, o la violence et l'érotisme se donnent libre cours, nous conduisent au plus profond de la folie d'un tre qui ne se reconnaît plus, que la pression sociale a irrémédiablement dissocié de lui-mme. Une sorte d'explosion intérieure qui le poussera au meurtre..."

Psychoanalytik Morho prichádza do vidieckeho ústrania pri mori skúmať nevedomie obyvateľov a napĺňať tak vlastné prázdne vnútro. Jeho zvedavosť zaskočia a ohúria udalosti a ľudia okolo neho: lietajúce trojičky Abel, Bábel a Kábeľ, ktoré vzdorujú matk inej vlastníckej láske, farárov kult exkluzívneho Boha a boxerské zápasy s diablom v podobe kostolníka, trh so starými ľuďmi predávanými ako hračka pre deti, rafinovaný sexuálny život dedinského kováča, kovového robota a Klementíny, hovoriace mačky, stopujúce kozy a prasce, plemenný žrebec ukrižovaný pre smilstvo, dojímavá smrť stromov, vyťahovač mŕtvol a odpadkov z červeného potoka Sľáva, ktorého úlohu plateného nečistého svedomia dediny a obetného baránka napokon Morho prevezme... Poézia dets tva a prírody, čistota srdca a nespútaná obrazotvornosť trojice malých chlapcov stoja vo Vianovom románe v protiklade k obludnosti a surovosti sveta dospelých, ktorý sa pokúša slabých a bezbranných obrazne i reálne držať v klietke. Vian, milovník a v yznávač slobody, otvára obzory a unáša umožňuje hrať sa a lietať, snívať s otvorenými očami, aj keď nám jeho vymyslený groteskný svet miestami bolestne trhá srdce a nepriamo pripomína svet, v ktorom žijeme.

Ce livre réunit quinze nouvelles, écrites entre 1946 et 1950, par le merveilleux romancier de L'Ecume des jours. On y voit un Boris Vian tout jeune explorer les voies qui assureront sa célébrité : fantaisie, truculence, dérision et absurde, dans la tradit

Posmrtně vydaná sbírka povídek Vlkodlak (Le loup-garou, 1970), uspořádaná znalcem Vianova díla Noëlem Arnaudem, nabízí reprezentativni výbor Vianovy tvorby z let 1945 - 1952, jež patřila mezi jeho nejplodnější období. Každá z třinácti povídek je napsaná jiným, vždy ovšem zparodovaným literárním žánrem - od automatického psaní přes žurnalistiku, kriminální povídku, špionážní thriller až po sci-fi. Všechny povídky jsou přitom prostoupeny tím, co Vianovy texty činí ojedinělými: absurdním a černým humorem, poťouchlostí, ironií, snovou atmosférou a hořkým básnickým smutkem.

"A Boris Vian-életműsorozat tizedik kötete (az itthon 1991-ben Minden hulla fekete címmel megjelent regény) a második volt a Vian által Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. A holtaknak már mindegy szorosan kapcsolódik a Franciaországban annak idején hatalmas botrányt kiváltó első Sullivan-műhöz (Köpök a sírotokra), hiszen Boris Vian ebben a regényében is az amerikai feketéket sújtó rasszizmus ellen emeli fel a szavát, persze úgy, hogy - a sullivani hagyományokhoz hűen - mindeközben egy pergő cselekményű, gyilkosságokkal és buja erotikával fűszerezett történettel is megajándékozza az olvasót. Bár az első Sullivan-regényekben Vian az akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók stílusát parodizálja, ezek a pastiche-ok szerves részei az életműnek, hiszen Boris - aki számos más álnéven is publikált (novellákat, újságcikkeket, kritikákat stb.) - a Joëlle Bausset-ként, Bison Raviként vagy Vernon Sullivanként szignált műveiben is bizonyságát adja különleges tehetségének, és ezen írásokban is tükröződik a szerző sajátos világlátása és értékrendje. A Sullivan-regények mégis különleges helyet foglalnak el a viani életműben, mivel részben ezeknek az irodalmi tréfának szánt ál-fordításoknak, illetve a hozzájuk kapcsolódó botrányoknak és pereknek "köszönhető", hogy Boris Vian saját néven kiadott műveit a kortárs közönség és kritika egyaránt elutasította, s így azok végül csak a szerző halála után váltak "kötelező olvasmánnyá". (Takács M. József)

"Az itthon korábban Öljünk meg minden rohadékot! címmel megjelent regényt most - a Boris Vian-életműsorozat tizenegyedik köteteként - átdolgozott fordításban és új, az eredetit pontosabban tükröző címmel kínáljuk olvasóinknak. A Pusztuljon minden rusnyaság! különleges helyet foglal el a Vian által hajdan Vernon Sullivan álnéven publikált könyvek sorában. Az első két Sullivan-mű (Köpök a sírotokra és A holtaknak már mindegy) kiváltotta botrányoknak köszönhetően a korabeli sajtó és a közönség 1948-ban már tisztában volt azzal, hogy Sullivan és állítólagos fordítója egy és ugyanaz a személy, így aztán Boris Vian e harmadik krimiparódia megírásakor már sokkal kevésbé ügyelt a látszatra, és már nem akarta feltétlenül elhitetni az olvasókkal, hogy egy igazi amerikai regénnyel van dolguk. Éppen ezért, bár ebben a könyvben is megtalálhatók az előző Sullivan-krimik kellékei és kliséi, a stílus már egyértelműen viani. A nyelvezetében és játékosságában is a nem sokkal korábban született Pekingi őszt idéző regény Boris Vian egyik legmulatságosabb műve, amely egyrészt folytatja a polgárpukkasztás azon sullivani hagyományát, amely miatt a derék francia kispolgárok pornográf írónak kiáltották ki Vian ezen ál-amerikai alteregóját, másrészt pedig mind nyelvileg, mind a történetvezetésben maximálisan kiaknázza a jellegzetes viani börleszkben rejlő lehetőségeket." (Takács M. József)

A "Tajtékos napok" nem csupán a XX. század "legmeghatóbb szerelmes regénye" (Raymond Queneau), hanem világunk tükre is, így aztán a könyv lapjain az élet szépségei - a szerelem és a zene - mellett szomorú és rút dolgokkal is találkozunk.

Nápaditý a fantazií hýřící text odráží životní pocit francouzské mládeže bezprostředně po osvobození Paříže po 2. světové válce. Román, inspirovaný autorovou zkušeností s divokými večírky je popisem jedné velkolepé oslavy a jejího neslavného konce. Kniha popisuje bláznivý večírek příslušníků francouzské zlaté mládeže, v němž září Vianův kamarád a neúnavný bavič zvaný Major, jehož nejpůsobivějším číslem je vyjmutí skleněného a následné pozření. Po divokem mejdanu je čtenář konfrontován s bizarním úřadem, v němž se vyskytují jak úředníci, tak účastníci předchozího večírku, kteří nijak zvlášť nerozlišují zábavu od pracovních povinností. Jedna z nejoriginálnějších knih tohoto francouzského spisovatele vychází ve vynikajícím překladu Petra Kylouška.

The world of Mood Indigo is a stained-glass cartoon kind of a place, where the piano dispenses cocktails, the kitchen mice dance to the sound of sunbeams, and the air is three parts jazz. Colin is a wealthy young aristocrat, a slim, innocent creature who loves easily. The instant he sees Chloe, bass drums thump inside his shirt, and soon the two are married. Typically generous, Colin gives a quarter of his fortune to his best friend Chick so he can marry Chloe's friend Alyssum. But a lily grows in Chloe's lung, and Colin must spend his remaining fortune on the only available treatment: surrounding her daily with fresh flowers. Chick squanders his share of Colin's money on rare editions of Jean Pulse Heartre, and Alyssum decides her only recourse is to murder the philosopher whose books are ruining her husband. Chick and Colin's money woes force them to sacrifice their carefree lives to soul-crushing work, and even the suicidal mice wear themselves out trying to restore the lustre to the kitchen tiles.

A kiadó Vian-sorozatának második kötete, a Venyigeszú és a plankton egyfelől két, irigylésre méltó profizmussal megszervezett, fergetegesen erkölcstelen házibuli történetét kínálja az olvasóknak, másfelől pedig betekintést nyújt annak az agyalágyult bürokratákkal teli Hivatalnak a hétköznapjaiba, amelyet egy rövid időre az ifjú, friss mérnöki diplomás Boris Vian is kénytelen volt munkahelyéül elfogadni. A regény szereplői - a szívderítően nimfomán lányok, a holt laza jampecek, a minden őrültségre kész zenészek, a szinte fájón röhejes aktakukacok, az inkontinens vadászblézer, az álnok Venyigeszú, az Alvilágjárókból már jól ismert Antiochio-Őrnagy páros és ez utóbbi jegyese, Óvadóc de la Petrence - valamennyien a szving lüktető ritmusától hajtva rohannak elkerülhetetlen végzetük felé.

"Ki érti a csajokat?" A főhős-narrátor gyakran ismételgeti a Boris Vian-életműsorozat tizenkettedik kötetének címét. Ő aztán biztosan nem érti őket, és ezzel nincs egyedül. Hogy is lehetne érteni a csajokat, akik szépek, kívánatosak, gazdagok, de ez mintha nem lenne elég nekik, ... Folytatás ›› ugyanis férfiruhába öltöznek, sőt, mintha jobban érdeklődnének egymás, mint a hozzájuk hasonlóan gazdag, Buickból Cadillacbe, onnan motorcsónakba pattanó, széles vállú aranyifjak iránt. Gaya tizenhét éves, gyönyörű, mindene megvan, és férjhez akar menni. Főhősünk, Francis Deacon ezt nem érti - hiszen nem érti a csajokat -, először kérdezősködik, aztán a rejtély nyomába ered, és a lánglelkű leányszabadító szerepében tetszelegve olyan vad drogmaffia-akcióba keveredik, hogy maga is megbánja. Amikor a nagyobb szállítmány vételárát képező tízezer dollárt magához veszi, elszabadul a pokol, és üldözőből üldözötté válik. Az egész washingtoni meleg és leszbikus drogmaffia a nyakában liheg. Autós üldözés, hatalmas bunyók, patakokban folyó vér és whisky, lövöldözés, nőnek öltözött férfiak - és persze szex; a szerző minden eszközt bevet, ami egy remek krimihez szükséges. Sőt, talán kicsivel többet is. Az olvasóban felmerül a gyanú: nem paródiával van esetleg dolga? Ha erre gondol, jó nyomon jár, hiszen Vian Vernon Sullivan álnéven írott regényei stílus- és műfajparódiák, egyszerre felvonultatják és kifigurázzák a keményvonalas amerikai krimik és gengszterfilmek cselekményszövését és jellegzetességeit. Alakjai elrajzolt, életnagyságnál nagyobb plakátfigurák, nem véletlen, hogy a filmek - és kisebb kitekintéssel a P. Howard néven alkotó Rejtő Jenő könyvei - mellett a képregények is eszünkbe jutnak róluk. Az üldözésben és üldöztetésben megfáradt Francis és öccse, Ritchie végül halomra lő mindenkit, és akit netán mégsem, az egy kigyulladt verdában végzi, helyreáll tehát a felfordult világ. Csak a csajok maradnak le valahogy. Mindegy, őket úgysem érti senki. Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2014. júniusi számában megjelent cikk: Sullivan, az alteregó és a szex A(z) Ki érti a csajokat? (Könyv) szerzője Boris Vian.

Ve městě, kde auta mají volant v kufru, lidé bruslí pozpátku a klavír míchá koktejly, žije idealistický a vynalézavý Colin. Jednoho dne potká svou osudovou lásku Chloé, která mu připomíná jeho milované blues od Dukea Ellingtona. Dívka však onemocní záhadnou nemocí: v plicích jí vykvete leknín... Nejslavnější román francouzského spisovatele Borise Viana je příběhem křehkým jako mýdlová bublina i dovádivým a dokonale humorným. Na půli cesty mezi bezstarostným vyprávěním o lásce a příběhem o obavách z kruté smrti Vian demonstruje pomíjivost lidského štěstí a nemožnost uniknout společenskému systému. Příběh Colina a Chloé je vyprávěn bohatým jazykem, plným fantazie a symboliky a okořeněn autorovou oslnivou fantazií a svérázným humorem, od lehké ironie po sžíravý sarkasmus. Román | Nezkrácená verze na 1 mp3 CD | Celková délka 6 hodin 31 minut.

L Ecume Des Jours Edition Speciale Film

"Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella - csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája - most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak. A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz." (a Kiadó) "1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat - s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is -, olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját "komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni." (Takács M. József)