Boris Vian strana 4 z 4

A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: „Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki.”

Jeden z nejslavnějších Vianových románů, který oslovil řadu generací zejména mladých čtenářů svou svébytnou řečí, která dává vyniknout poetickému světu humoru a fantazie.

Výbor z básnické a písňové tvorby předního francouzského spisovatele přeložil, uspořádal a doslovem opatřil Jiří Dědeček.

Egyeseket bizonyára megtéveszt majd a Boris Vian-életműsorozat eme nyolcadik kötetének tizennyolcas karikáért kiáltó, horrorisztikus címe, és néhány olvasó talán majd valami darabolós gyilkosos vagy vérengző űrlényes történet reményében veszi kézbe ezt a könyvet. Nos, ők csalódni fognak. Ellenben azok, akik már régóta arra vágytak, hogy végre elolvashassák Boris Vian magyar nyelven még soha meg nem jelent drámáit - jelesül négyet a szerző 1947 és 1951 között írt színműveiből -, máris kezdhetnek ujjongani, mert e kötettel kifejezetten nekik kívántunk örömet szerezni. A jelen kötetben olvasható színművek majd' mindegyike valami ellen íródott, valami olyan jelenséget gúnyol ki, ami sajnos ma is mérgezi életünket. A címadó darabot, a sintérmunka mibenlétét megvilágító antimilitarista bohózatot egy antirasszista kiáltvány és egy antiklerikális szatíra követi. Talán csak a negyedik - az utolsó - dráma lóg ki a sorból, de még ebben a habkönnyű komédiában is van egy olyan szereplő, akit újra és újra "megnyúznak"...

A világirodalom egyik legszebb, de biztosan a legszürreálisabb, édes-bús szerelmi történetének szerzője így ír könyvéről előszócskájában: ,,Csak két dolog van: a szerelem, mindenfajta szerelem a csinos lányokkal, meg a New Orleans-i muzsika vagy a Duke Ellington-féle. A többinek el kéne tűnnie, mert a többi rút, s az alább következő néhány bizonyságul szolgáló lapnak az ereje abban a tényben rejlik, hogy a történet teljes egészében igaz, mert elejétől a végéig én találtam ki."

Psychoanalytik Morho prichádza do vidieckeho ústrania pri mori skúmať nevedomie obyvateľov a napĺňať tak vlastné prázdne vnútro. Jeho zvedavosť zaskočia a ohúria udalosti a ľudia okolo neho: lietajúce trojičky Abel, Bábel a Kábeľ, ktoré vzdorujú matk inej vlastníckej láske, farárov kult exkluzívneho Boha a boxerské zápasy s diablom v podobe kostolníka, trh so starými ľuďmi predávanými ako hračka pre deti, rafinovaný sexuálny život dedinského kováča, kovového robota a Klementíny, hovoriace mačky, stopujúce kozy a prasce, plemenný žrebec ukrižovaný pre smilstvo, dojímavá smrť stromov, vyťahovač mŕtvol a odpadkov z červeného potoka Sľáva, ktorého úlohu plateného nečistého svedomia dediny a obetného baránka napokon Morho prevezme... Poézia dets tva a prírody, čistota srdca a nespútaná obrazotvornosť trojice malých chlapcov stoja vo Vianovom románe v protiklade k obludnosti a surovosti sveta dospelých, ktorý sa pokúša slabých a bezbranných obrazne i reálne držať v klietke. Vian, milovník a v yznávač slobody, otvára obzory a unáša umožňuje hrať sa a lietať, snívať s otvorenými očami, aj keď nám jeho vymyslený groteskný svet miestami bolestne trhá srdce a nepriamo pripomína svet, v ktorom žijeme.

Boris Vian (1920-1959) toho za svůj nedlouhý život stihl hodně. Brilantně absolvoval techniku jako inženýr hutnictví a pak se v letech 1943-46 nudil ve Francouzském normalizačním ústavu. To jen posílilo jeho bytostný anarchismus a odpor k byrokracii. A tak svět přátel, hudby, recese, provokací a mystifikací svého mládí nalézá a spoluvytváří i v Paříži. Stává se jednou z výrazných postav intelektuální čtvrti Saint-Germain-des-Prés, působí jako jazzový trumpetista, referuje o jazzu v časopisech, stýká se s filozofy a literáty od Sartra po Ionesca, ale na existencionalistickou víru nepřestoupil. Nejraději má Alfreda Jarryho a roku 1952 se stává členem Patafyzického kolegia. Maluje, zpívá a hlavně píše, píše básně, šansony, prózu i divadlo. Píše i pro film a dokonce operu. Zůstává ironický, cynický, lehce dekadentní, provokace a mystifikace stále patří mezi jeho zbraně, jimiž brání zdravý rozum a upřímný cit. Budovatelé říše (1957) jsou toho dokladem.

"Kiadónk Boris Vian-életműsorozatának harmadik kötetében a szerző nyolc novellája és két drámája kapott helyet. Valamennyi novella - csakúgy, mint a kötet címadó drámája, a Tábornokok uzsonnája - most jelenik meg először magyarul, a másik, a Birodalomépítők című darabot pedig új (teljesebb és pontosabb) fordításban kínáljuk az olvasóknak. A novellákat olvasva a már jól ismert viani világba csöppenünk, ahol beszélő kutyák, elképesztő öltözékek és ötletek, szőke vagy barna bombázók és mókás nyelvi játékok adnak egymásnak találkozót. A drámákhoz érve megváltozik a hang és a hangulat, először egy vitriolba mártott tollal írt szatírán nevethetünk, aztán a birodalomépítést törvényszerűen követő bukás kapcsán elgondolkodhatunk azon, hogy mit tennénk, ha egy szép napon a mi lakásunkban is felbukkanna egy Schmürz." (a Kiadó) "1954-ben írt, A dezertőr című dalával Vian majd tárgyilagos, komoly hangon fog tiltakozni a háború(k) ellen. Három évvel korábban a Tábornokok uzsonnájában viszont olyan ádáz iróniával teszi nevetségessé a katonákat - s velük együtt a háború kirobbantásáért ugyanúgy felelősséget viselő politikusokat és az egyházat is -, olyan nyíltan fordul szembe a franciák gondolkodását Napóleon óta meghatározó grandeur és gloire (nagyság és dicsőség) eszméivel, a francia tábornokokat gyerekesnek és ostobának, hiúnak és felelőtlennek, pétainistának és pederasztának beállítva annyira durván tapos bele a katonai erényeikre oly büszke gallok lelkébe, hogy ő maga is kénytelen belátni: ezt a drámáját "komoly színház soha nem fogja a műsorára tűzni." (Takács M. József)

Ritkán történik meg, hogy egy író töredékben maradt műveinek egyikét a szerző halála után 60 évvel kiadják, ráadásul úgy, hogy nem torzót, hanem egy - a szerző életművét, stílusát jól ismerő kortárs írók által - befejezett regényt vehetnek kézbe az olvasók. Nos, a mostani egy ilyen alkalom, mert a regényt, amelynek első fejezeteit Boris Vian 1950-ben vetette papírra, a Raymond Queneau alapította OuLiPo nevű művészcsoport néhány tagja továbbírta, mégpedig a hagyatékban megtalált eredeti szinopszis alapján. A Nem úszhatjuk meg a híres-hírhedt Vian-alteregó, Vernon Sullivan újabb (ötödik) könyve lett volna, hiszen a helyszín megint Amerika, és a cselekmény ezúttal is gyilkosságról gyilkosságra halad előre, de Vian és a történetét folytató társszerzők számos olyan elemet is beleszőttek ebbe a krimiparódiába, amelyek oly jellegzetessé és egyedivé teszik Boris Vian saját néven kiadott írásait. Az alkotók nagy gondot fordítottak arra, hogy a könyv izgalmas és szórakoztató legyen, s ennek érdekében esetenként nem riadtak vissza bizonyos festői túlzásoktól és különféle nyelvi játékoktól sem. Mindezek eredményeként igazi irodalmi csemege született, melynek elolvasását nem úszhatjuk meg.

El ingeniero Wolf y su ayudante, el mecánico Lazuli, construyen una máquina del tiempo gracias a la que Wolf pretende, mediante el retorno a su infancia, conjurar todos los errores y todas las obsesiones que le habían acosado entonces. Sólo exorcizando aquellas sombras estará, cree él, en condiciones de recuperar la facultad de gozar de los fugaces instantes de felicidad que le brinda la vida. Pero todos sabemos que los inquisidores no aceptan semejantes audacias y quién sabe si Wolf conseguirá sobreponerse a ellos? Esta es tal vez la novela más intimista y menos burlesca de Vian, y muchas de las situaciones remiten sin duda a su vida personal. No obstante, a la ternura que inspira esta historia, a la vez dolorosa y patética, Vian no puede dejar de anadir, como siempre en toda su obra, la desbordante fantasía y la lúcida insolencia que otorga a personajes e historias esa mágica y contagiosa vitalidad que atrapa de principio a fin a sus lectores de ayer y de hoy, más que incondicionales adictos.

C'est un récit d'inspiration originale, pleinement achevé, conduit avec allégresse et que rien ne bride puisqu'il est m tout entier par la dynamique des mots. Exemple le plus direct du langage-univers de Boris Vian, cette aventure o se mlent la terreur (drolatique), l'enqute policire (cocasse) et l'espionnage-bouffe, ce sont les mots en effet qui la mnent et la tissent, l'embrouillent et la dénouent, y rebondissent et cabriolent, et nous font trembler force de rire de leurs galipettes. Boris Vian s'y dédouble, s'y multiplie en dix personnages qui se poursuivent d'Auteuil Bornéo, nagent dans des flots de sang de crapaud et s'entretuent joyeusement en se disputant un mystérieux engin, le barbarin fourchu. Une histoire que Boris Vian s'était racontée lui-mme faute de pouvoir la lire dans le livre d'un autre.

Zbierka obsahuje 15 poviedok, o ktorých možno povedať, že doteraz nevyšli knižne. Poviedky sú všetky okrem jednej krátke; dej sa odohrá vždy za hodinu, za jeden deň, z jedného dňa na druhý, v každom prípade však v krátkom časovom úseku.

Zbierka obsahuje 15 poviedok, o ktorých možno povedať, že doteraz nevyšli knižne. Poviedky sú všetky okrem jednej krátke; dej sa odohrá vždy za hodinu, za jeden deň, z jedného dňa na druhý, v každom prípade však v krátkom časovom úseku.