Hľadanie: Brick Lane EN
zobraziť:
Hogyan élheted túl, ha nincs internet?
Malacmentés
"Nem valami lelkesen ültünk a kocsiban. Barni izgult, hogy nagyiéknál benne van-e még a tévécsomagban az Animax, és meg tudja-e nézni este a Narutót, én Pigu miatt izgultam, hogy a köd, amit gyorsan a farmom köré eresztettem, vajon távol tartja-e majd a farkasokat."
Aliz ... Folytatás ›› családja egy hétvégét tölt a nagyszülőknél vidéken. Se térerő, se wifi, és még a televízió is elromlott. A gyerekek nem tudnak játszani a számítógépen, az okostelefonok használhatatlanok. Vajon mivel töltik majd el ezt a pár napot?
A 9-11 éves gyerekeknek szóló pszichológiai könyvsorozat kötetei egy-egy lelki problémát járnak körül. A könyvek két részből állnak: egy történetből és a hozzá tartozó "segítő" feladatokból.
Lélekdoki
A történetet kísérő kérdések, feladatok és tanácsok segítenek abban, hogy könnyebben vedd az élet nehézségeit.
A(z) Hogyan élheted túl, ha nincs internet? (Könyv) szerzője Pacskovszky Zsolt, Rigler Ilona.
Szívlapát - Kortárs versek
A versek nem mennek ki a divatból. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.
A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg.
"A költészet (...) jégdarabkák összekoccanása, falevél-fagyasztó éjjel és csalogányhímek párbajozása" - ahogy a költő Borisz Paszternak írja, szóval valami érzéki dolog, amiről nem könnyű beszélni. De mondja az önmagát. Mert persze szó, szó, szó. Ám nemcsak szó, hanem kép és ritmus is. És valami olyat ad, hogy jé, létezik az ember, aki én is vagyok, pedig néha úgy érzem magam, mint egy nyúzott palotapincsi, akit szívlapáttal csaptak homlokon. Vers a lelke mindennek.
George Lucas - Galaxisokon innen és túl
1977. május 25-én, mindössze harminckét amerikai filmszínházban bemutattak egy független science-fiction filmet, amely szűkös anyagi keretből, komoly nehézségek árán született. Egy jóformán névtelen rendező álmodta meg, vetette papírra és forgatta le, akit George Lucasnak hívtak. A Csillagok háborúja pillanatok alatt világszerte tömegeket vonzott, és megdöntött minden korábbi bevételi rekordot. Az űrmítosz generációkon átívelő népszerűsége azonban nem Lucas egyedüli filmtörténeti érdeme: neki köszönhetjük Indiana Jones ikonikus alakját, valamint hogy a filmipar forradalmasította a speciális effektusokat, a mozifilmek hangzásvilágát, és út nyílt egy újfajta forgalmazás irányába.
A hírhedten zárkózott, öntörvényű és kontrollmániás rendező életrajzi kötete hol felemelő, hol provokatív magánéleti és szakmai eseményeken keresztül mutatja be, hogyan bontakozott ki ez a korszakalkotó karrier, és miként formálták Lucas jellemét olyan alkotó- és pályatársak, mint Francis Ford Coppola, Steven Spielberg vagy Harrison Ford.
Halhatatlan hőseihez hasonlóan George Lucasnak a filmvilágra gyakorolt hatása a mai napig töretlen. Egyedülálló karrierje és az a bizonyos messzi-messzi galaxis most végre kézzel fogható közelségbe kerül.
His Package – Megkapnám
A csomagja belecsusszant a ládámba. Csillapodj, te perverz! A postaládámba. Ja, és hogy kinek a csomagja? Persze ki másé, mint a dögös szomszédomé. Most mondanám, hogy a francba… De őszintén: rég csusszant már bele bármi is a ládámba. És bár ha választanom kéne, hogy kinek az életét mentsék meg, tízből kilencszer inkább egy macskát választanék, mint egy embert, de ez a pasi másnak tűnt. A folyosó túloldalán lévő lakásban élt, az a tipikus zárkózott, szép cipős típus volt, akinek olyan az illata, mintha egy Calvin Klein-reklámból lépett volna ki, és tuti fogselymezett is. A lényeg, hogy teljesen nyilvánvalóan ura volt az életének. Ő volt Mr. Tökéletes, és ha engem kérdezel, le kellene szállnia a magasból közénk. Vagy csak belém. A hosszú, vastag… Itt inkább abbahagyom ezt a gondolatot. Miután megtaláltam azt a csomagot, egészen véletlenül valahogyan kinyílt, és hát nem volt más választásom, mint belenézni. Kiderült, hogy Mr. Tökéletes mégsem annyira tökéletes, ugyanis rejteget valamit. Ki gondolta volna? Segítek: én gondoltam. Vagyis reméltem. És borzasztóan élveztem minden egyes másodpercét annak, ami ezután következett. Még a vibrátoraim társaságánál is jobban. Bár ez talán nem meglepő.
Na stiahnutie
7,88 €
Beépített robot
Dotty, az android különleges feladatot kap. Be kell épülnie egy iskolai osztályba, és el kell hitetnie maga körül mindenkivel, hogy ő egy hús-vér tizenegy éves lány. Ha sikerül, az őt kifejlesztő kutatócsapat rengeteg pénzt nyer, hogy folytathassák a munkájukat, és tovább tökéletesíthessék Dotty programját. Igen ám, de világszerte több másik robot is versenybe száll, és ha ez nem lenne elég, minden iskolában kihirdetik, hogy aki leleplez egy androidot, busás jutalomban részesül. Vajon sikerül Dottynak megnyernie a versenyt?
Ebben a regényben a pörgős cselekmény éppúgy megfér a filozófiával, mint a kiskamaszos humor az első szerelem és a valódi barátság kérdéseivel. Hol sírunk, hol nevetünk – miközben mi is elgondolkozunk, vajon mitől ember az ember. A Pagony legújabb sorozatába, az Abszolút Könyvekbe olyan 9—12 éveseknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesek, abszolút színvonalasak, abszolút maiak. Abszolút könnyű őket olvasni, de mégsem felszínesek, abszolút nem megterhelőek, de mégis elgondolkodtatók. Van és lesz köztük magyar és külföldi, fantasy, kaland- vagy éppen detektívregény – ami mindegyikben közös, és amit garantálunk: ezeket a könyveket jó olvasni!
Na sklade 1Ks
10,70 €
11,26 €
A Dalam könyve
„Van élet a Trónok harca után" Smoking BarrelsLadanniak és hurrogónok békét kötöttek. A trónfosztott királyok elmenekültek, a túlélők lassan előmerészkednek a romok alól.
De valóban véget ért a háború? Ha igen, miért késik a régóta vágyott nyugalom? Miért fogynak megállíthatatlanul a hurrogónok, hova tűnnek a lasnapoli kereskedőhajók és miért menti meg korábbi ádáz ellensége a száműzött királyt? Ha pedig a háború csak a kezdete volt egy sötétebb korszaknak, meg lehet-e még fordítani az események baljós áramlását?
Lombmélyfények kerülnek elő a mélyből, kihalt városok népesülnek be ismét, és feledésre ítélt szerelmek lángolnak fel – a feltörő múlt azonban elfeledettnek hitt bűnöket is a napvilágra hoz, és forgószélként kavarja fel Ladann-völgy életét a trilógia záró kötetében.
SCHMAL RÓZA fantasy-trilógiájában kibontakozik a ladanni birodalom története, a nemesi családok hatalomért és szerelemért folytatott harca. A lenyűgöző, képzeletbeli középkori világot a szerző által rajzolt, a kötetekben bekövetkező változásokat megjelenítő térkép, családfák, vadonatúj városképek, és egy teljessé vált ladanni lexikon egészíti ki.
„Gyerekkoromban szerettem történeteket kitalálni és rajzokat készíteni hozzájuk. Mire felnőttem, ebből az utóbbi maradt: miután elvégeztem a Képzőművészeti Egyetem festő szakát, könyvillusztrálással kezdtem foglalkozni. Ladann-völgy első terveit kamaszkoromban, a szentendrei HÉV-en és balatoni nyarakon firkáltam a füzeteimbe, de csak akkor tértem vissza hozzájuk, amikor már a fiam volt kamasz, és nem nagyon lehetett vele másról beszélgetni, mint a Trónok harcáról. Ezek a beszélgetések felidézték, hogy milyen jó volt a saját kitalált királyságom történetét szőni. A felfedezés, hogy ezt most is megtehetem, hirtelen jött, és a mai napig örömmel tölt el.”
Schmal Róza
Na stiahnutie
8,42 €
Haragos Balaton
Két keletnémet lány a Balatonra utazik autóstoppal 1980 nyarán. Balatonfüreden megismerkednek egy magyar egyetemistákból álló társasággal, akik meghívják őket a fővárosba. Így aztán autóstoppal Budapestre indulnak újdonsült barátaikhoz, ám sohasem érkeznek meg... Három évvel korábban egy csepeli gimnazista lány Zuglóba indul a barátnőjéhez, hogy együtt készüljenek fel egy másnapi dolgozatra. A Boráros téri HÉV-megállóban látják utoljára, aztán feltehetően beszáll egy autóba, és nyoma vész. Vajon ugyanaz az ember rabolta el őket? És ha igen, miért? Egyáltalán: mi lett velük? Életben vannak még? A nyomozást vezető Adorján Máté főhadnagynak ezekre a kérdésekre kell megtalálnia a választ. Ebben most is segíti a kedvese, a szépséges pszichiáter, Lendvay Laura, aki a rendelkezésre álló adatok alapján igyekszik megrajzolni az elkövető (vagy elkövetők) bűnügyi profilját. A végkifejlet azonban mindannyiukat meglepi...
El Libro De Acordes Para Guitarra
VALOR INCREÍBLE POR DINERO
? 100 Acordes de Guitarra Bellamente ilustrados
? 200 consejos para tocar Personalizados
? Cómo tocar los acordes Mas Fácil De Tocar
? Descubre otras alternativas más sencillas para los acordes complicados
EL ÚNICO LIBRO DE ACORDES QUE NECESITAS
Este es Un Libro Simple. Claro, práctico y Muy Fácil De Entender. Te ayudará significativamente a aprender tus canciones favoritas. Y cada acorde se explica tan bien, que No Necesitas Conocimiento De La Música para aprender de él.
INCLUSO MEJOR QUE UN PROFESOR DE GUITARRA
? Una Guía Sencilla de 3 Pasos que En Verdad Funciona
? Acordes Abiertos - Acordes De Cejilla - Poliacordes - Acordes de Color
? Cambio Rápido de acordes
? Complementa a todos los Libros de Canciones y otros Métodos de Ensenanza
En verdad será el único libro de acordes que necesites. La Guía Simple de 3 Pasos coloca correctamente los dedos cada vez se muestran exactamente cómo lo hacen los mejores guitarristas. Esa es La Clave De Tu Éxito, y te ayuda a lograr en semanas lo que a muchas personas les llevó anos aprender.
SOPORTE DE LIBROS EN VIVO - WEBINAR DE "PREGUNTAS Y RESPUESTAS"
CADA SEMANA
Para ayudarte aún más, cuando compres este libro, también puede unirte a nuestros Seminarios Web De "Preguntas y Respuestas" EN VIVO GRATIS. Son un apoyo inestimable, Especialmente Para Adultos Principiantes. Y puedes hacer preguntas sobre cualquier cosa con la que necesites ayuda.
RESENAS DE AMAZON
Practico y Util - Jose Antonio Torres Moreno -Amazon.com
Yo tengo un Buen tiempo practicando la musica y ahora que estoy utilizando nuevos acordes me fue muy util esteblibro para saber sus respectivos nombres y ver cómo puedo construer otros.
Great Book - Anthony & Quincy - Amazon.com
Great book for beginners needing instruction in Spanish!
Exelente - Rosa - Amazon.com
Muy Bueno
Acordes Primarios - Freddy Bermeo - Amazon.com
Me gusto mucho
Excellent - Marlon - Amazon.com
Excellent
Educativo - Ernes - Amazon.es
Un libro muy apto para principiantes, muy educativo, útil y sencillo para un buen aprendizaje. Muy contento. Lo recomiendo a cualquiera que quiera iniciarse en el mundo de la guitarra. Además viene con un montón de acordes muy bien explicados.
Fácil Comprensión - Alicia Núnez Hernandez - Amazon.es
Completo, fácil comprensión.
LOS CONTENIDOS INCLUYEN
? Cómo Posicioner Tu Mano De Acorde? Cómo Leer Las Cajas De Acordes? La Mejor Manera De Aprender Acordes? Acordes Fáciles De Guitarra Para Principiantes? Más de 100 Consejos Para Tocar Personalizados? Complementa A Todos Los Libros De Canciones? 100 Acordes De Guitarra Acu´stica Más Tocados
Y MUCHO MÁS!
SOBRE EL AUTOR
Los innovadores libros de guitarra y las lecciones de interpretacio´n de Pauric Mather son realmente u´nicos. Son sin duda el ma´s individual y personalizado que encontrara´s. Han ayudado a miles de personas a aprender a tocar guitarra. Lo que es au´n ma´s notable es que no necesitas conocimientos de mu´sica para aprender de su estilo de ensen~anza.
Adema´s de ser un experto profesor de guitarra, Pauric Mather es el autor de 4 best sellers #1.
Desde Dubli´n, Irlanda, es guitarrista profesional desde 1987 y ha trabajado con muchos artistas de e´xito.
Pauric Mather es tambie´n el autor de guitarra ma´s traducido del mundo. Sus libros y me´todos de ensen~anza ahora esta´n disponibles en ma´s de 10 idiomas.
Na stiahnutie
11,24 €
You and Me on Vacation
'A gorgeous romance' BETH O'LEARY, The Flatshare
'Our generation's answer to Nora Ephron' SOPHIE COUSENS, This Time Next Year
'So warm and funny' PAIGE TOON, The Minute I Saw You
'A pitch-perfect balance of loveable characters, hilarious wit and steamy sexual chemistry' LAURA JANE WILLIAMS, Our Stop
TWO FRIENDS
TEN SUMMER TRIPS
THEIR LAST CHANCE TO FALL IN LOVE
12 SUMMERS AGO: Poppy and Alex meet. They hate each other, and are pretty confident they'll never speak again.
11 SUMMERS AGO: They're forced to share a ride home from college and by the end of it a friendship is formed. And a pact: every year, one vacation together.
10 SUMMERS AGO: Alex discovers his fear of flying on the way to Vancouver.
Poppy holds his hand the whole way.
7 SUMMERS AGO: They get far too drunk and narrowly avoid getting matching tattoos in New Orleans.
2 SUMMERS AGO: It all goes wrong.
THIS SUMMER: Poppy asks Alex to join her on one last trip. A trip that will determine the rest of their lives.
You and Me on Vacation is a love story for fans of When Harry Met Sally and One Day. Get ready to travel the world, snort with laughter and - most of all - lose your heart to Poppy and Alex.
A kegyelem ára
Az 1980-as évek végén Bryan Stevenson, a fiatal, Harvardon végzett ügyvéd Alabama államba, a halálra ítéltek földjére utazik, ahol a legmagasabb az egy főre eső halálbüntetések száma egész Amerikában.
Hamar rájön, hogy a halálsorokat megtöltő elítéltek között rengeteg a szegény fekete, akiknek esélyük sem volt a tisztességes tárgyalásra és a jómódú embereknek kijáró jogi segítségre. Hiába telt el több évtized, Alabamában alig változott valami a faji egyenlőtlenség témáját megörökítő klasszikus regény, a Ne bántsátok a feketerigót! óta. Az ügyvéd megismeri az egy fehér lány megölése miatt a halálsoron ülő Walter McMilliant, akit döbbenetére egyetlen, meglehetősen zavaros tanúvallomás alapján ítéltek el alig másfél napos tárgyalás után. Az alibivel rendelkező és büntetlen előéletű fekete férfinak egyetlen bűne van: korábban egy fehér nővel folytatott viszonyt. A fiatal ügyvéd perújrafelvételt akar, de akármerre fordul, sziklaszilárd falakba ütközik. Őt azonban nem lehet eltántorítani. Az igaz történetet feldolgozó
A kegyelem ára megmutatja, milyen előítéletek torzítják el máig az igazságszolgáltatás rendszerét, és hogy a törvény előtti egyenlőség jogára a világ leggazdagabb országában is születni kell. A könyvből 2019-ben nagy sikerű film készült azonos címmel.
Na sklade 3Ks
12,26 €
12,90 €
dostupné aj ako:
Bodza, a természetmentő 1. - Bajban az öreg tölgy
Ne félj, Természet, jövünk!
Bodza Budapesten él, és imádja a fákat, virágokat, madarakat…
egyszerűen az egész természetet.
Modern, vidám nagyijával együtt felcsapnak madárfigyelőnek.
Kedvencük egy öreg tölgy, ami számtalan csodálatos madarat csalogat,
és ezernyi más élőlénynek ad otthont.
Ám nagy baj van, a különleges tölgyet ki akarják vágni!
Bodzának és Nagyinak egyetlen esélye marad a megmentésére:
ha felhívják rá az emberek figyelmét.
Ám ehhez egy csodálatos fotóval meg kell nyerniük
egy frissen kiírt pályázatot.
Vajon sikerül megmenteni a környék legöregebb fáját?
És milyen további kalandok várnak rájuk a fotópályázat után?
Lovranits Júlia Villő biológus, író, népszerű mesemondó,
akinek szívügye a természet megszerettetése.
Vérbeli mesélő, aki szerint egy budapesti lakótelepen is karnyújtásnyira
rejtőznek a csodák, csak ki kell nyitnunk szemünket, hogy meglássuk.
Tarts te is Bodzával, fedezd fel a világ lenyűgöző szépségét!
„100%-ban jó volt. Tetszett, hogy a mese a természetről szól, és kalandos.”
– Marci (9) –
„Lenke kifejezetten sokat kacagott a könyvön, de Hannának is
nagyon-nagyon tetszett. A Krumpli Gyulá-s, Mancis rész volt a legviccesebb.
Bevallom, én is nagyon élveztem!”
– Kriszti, a 11 éves Lenke és a 9 éves Hanna anyukája –
Felolvasásra 5 éves, önálló olvasásra 8 éves kortól ajánljuk!
Mangalicacsárdás
"A magyar turista, gondolom, Magyarországot látogatja a legszívesebben, mert csak Magyarország kínálhatja a magyar turistának elengedhetetlenül szükséges adagot magyarságból, egyébként én is gyakran úgy érzem magam, mint egy magyar turista Magyarorsz
ágon, nincs ennél jobb ország a magyar turista számára."
A hat éve nagy feltűnést keltett Turulpörkölt után a kiváló lengyel író újabb magyar témájú kötettel áll elénk. A kiindulópont ezúttal is a gasztronómia, elvégre "a magyar konyha tartósabb al
apja a nemzetnek, mint a kereszténység."
A legnagyobb felfedezés Varga számára ezúttal az Alföld. Az újjáéledő Ázsia-kultusz helyszíneként írja le Bugacot. A lovasbemutatók és csárdalátogatások mellett megnézte a kurultájt (törzsi gyűlést), az ősmag
yar identitás helyreállítását szorgalmazó ázsiai seregszemlét, s innen jutott egyre beljebb a magyar paranoiák labirintusában. A Magyar messiások című fejezetben új értelmet ad Ady versének, új messiást képzel el, aki kivezeti a magyarokat a Vereckei
-szoroson át a Kárpát-medencéből, vissza az őshazába. Fölmálházzák a Lehel hűtőszekrényeket, és elindulnak, rozzant autóikkal jól megrakott utánfutókat vontatva vissza a nagy sztyeppére.
Más érdekességeket is lát az Alföldön. Akasztón a tóparton ülő
horgászokat figyeli, akik a magyar zen legmagasabb rendű beavatottjaiként gyakorolják a semmiben való feloldódást. Nagyrévben az arzénnal mérgező gyilkos asszonyok nyomában jár. Amikor már nem bírja tovább az Alföldet, Győrbe menekül - de aztán Süme
g és a várpalotai Trianon-múzeum leírásában ugyanazt a groteszk múltkultuszt találja, mint más helyszíneken.
"Jaj, persze már elegem van ebből a trianoni mártíromságból, kaptam már belőle bőven, sőt egyenesen torkig vagyok vele, untat már ez a nemz
eti szenvedés, fáraszt már ez a kétségbeesés, mint a zsíros ebéd, idegesít az, hogy történelmi igazságtételért kiáltanak, dühít már a szűnni nem akaró siránkozás, pedig értem én ezt az egészet, ezt a beteljesületlen vágyakozást, ezt a véget nem érő v
onítást, elegem van belőle, mint ahogy a lengyel mártíromságból, a balsorssal való hivalkodásból, a lengyel történelmi igazságtétel követeléséből is elegem van, hisz a ?történelmi igazság? egyszerűen tökéletes oximoron. Nem azért van a történelem, ho
gy igazságos legyen, ha igazságos lenne, nem lenne történelem, gyerekes dolog igazságot követelni a történelemtől."
A rejtélyes Mr. Jekyll esete - Mateknyomozók 2.
Imádják a gyerekeid a matekot?
Vagy éppen utálják, és mindig azt kérdezik:
"Mikor fogom én ezt használni?"
A Mateknyomozók tudják a választ!
A hatodikos Stanley, Charlotte, Gertie és Felix nem csupán egy nyomozóügynökséget alapítottak. A matektudásukra és jó megérzéseikre támaszkodva megoldottak egy ügyet, ami még a rendőrségnek is feladta a leckét.
Most ismét a Mateknyomozókon a sor, hogy feltárják a számos bűntényt elkövető Mr. Jekyll kilétét, akinek különös (és elképesztően vicces) tettei már-már vandalizmusba csapnak át.
Ahogyan a gyerekek egyre mélyebbre ássák magukat az ügyben, ráeszmélnek, hogy valójában nem is a detektívkészségeik miatt kérték a segítségüket...
A Mateknyomozók új része tökéletes matekimádóknak, matekutálóknak és minden 9-12 éves gyereknek.
Mert a Mateknyomozók két dolgot tudnak biztosan.
Először is, hogy a matek a legjobb dolog a világon.
Másodszor, hogy egy bűntény megoldása nem más, mint egy szöveges feladat...
Ők meg szöveges feladatokat esznek reggelire!
Rejtély, kaland, humor... És matek!
A Mateknyomozók-sorozat minden kötete olyan izgalmas rejtélyekkel, okos és vicces szereplőkkel van tele, hogy az olvasó el is felejti, hogy matekozik.
Jöhet egy kis matekmóka?
Csatlakozz a Mateknyomozók kalandjaihoz, és találj rá a megoldásra!
"Nehéz olyan 10 éveseknek szánt könyveket találnom, amik felkeltik a fiam érdeklődését. A Mateknyomozókat viszont egyszerűen nem tudta letenni. Már izgatottan várja a sorozat következő kötetét!" - F. M.
Lacná kniha The Prodigal Daughter (-50%)
With a will of steel, Polish immigrant Florentyna Rosnovski is indeed Abel's daughter. She shares with her father a love of America, his ideals, and his dream for the future. But she wants more to be the first female president.
Golden boy Richard Kane was born into a life of luxury. The scion of a banking magnate he is successful, handsome, and determined to carve his own path in the world-and to build a future with the woman he loves.
With Florentyna's ultimate goal only a heartbeat away, both are about to discover the shattering price of power as a titanic battle of betrayal and deception reaches out from the past-a blood feud between two generations that threatens to destroy everything Florentyna and Richard have fought to achieve.
Master storyteller Jeffrey Archer keeps readers hooked with The Prodigal Daughter.
Na sklade 1Ks
6,25 €
12,50 €
dostupné aj ako:
Lacná kniha Technické kreslení, 3. vydání (-90%)
Aktualizovaná učebnice pro střední školy. Soustředí se především na základní pravidla názorného zobrazování a popisů objektů podle aktuálních státních norem (ČSN), které jsou v souladu s normami celoevropskými (EN) a celosvětovými (ISO). Ve dvanácti kapitolách se čtenář seznámí se základy technického kreslení od teoretických základů přes praktická cvičení až po řešení rozsáhlejších, oborově zaměřených projektů.
Vypredané
1,08 €
10,79 €
dostupné aj ako:
Hora medzi nami
Strhujúci príbeh o láske a o prežití, v ktorého filmovej adaptácii žiaria svetové hviezdy Idris Elba a Kate Winslet. Prichádza búrka a na letisku v Salt Lake City zrušili všetky lety. Novinárka Ashley sa obáva, že nestihne vlastnú svadbu, a na chirurga Bena čakajú pacienti. Hoci sa vôbec nepoznajú, objednajú si spolu charterový let, aby sa napriek nepriaznivému počasiu dostali domov včas. Ich lietadlo však havaruje a oni sa ocitnú uprostred zasnežených hôr bez nádeje na záchranu. Ako dlho tu budú uväznení? Ako si obstarajú potravu a prístrešie? Hľadajú k sebe vzťah, prehodnocujú minulosť a čelia krutým nástrahám nemilosrdnej divočiny. Dramatický boj o prežitie v extrémnych podmienkach v nich prebudí silu, o akej predtým ani netušili... Podľahnú v mrazivej pustatine zraneniam tela a duše alebo znovu uveria v lásku?
Na stiahnutie
10,50 €
Bébi. Bumm! - Jesszus, szülni 40 fölött?
"Negyvenkilenc voltam, amikor megszületett az első és nyilvánvalóan egyetlen gyermekem, Linda.
Bár környezetem felkészített rá, hogy szinte minden ismerősnek, sőt idegennek is lesz valamilyen reakciója a hírrel kapcsolatban, talán még engem is meglepett, hogy milyen mennyiségben kaptam hideget-meleget.
Ez a könyv az én verzióm, de nemcsak a saját sztorimat mesélem el benne, hanem hiszek abban, hogy segíteni tudok másoknak is a gondolataimmal.
Ha nem is tudom megoldani, hogy mindenki, aki szeretne, anyává válhasson, de bízom benne, az olvasóim céljainak eléréséhez kellő inspirációt nyújthatok."
Éva
Őszintén a kései teherbe esésről, gyermekvárásról, az első hónapokról együtt.
Fejős Éva új könyve egy személyes, naplószerű írás élete legutóbbi igen fontos eseményéről, gyermeke születéséről. Őszinte és humoros vallomások, történetek gyerekvárásról, nevelésről, a mindennapokról. Egyfajta reflexió a sokakat foglalkoztató témára: a negyven fölötti gyerekvállalásra.
Tabukra fittyet hányó írás, amely minden gyereket tervező vagy éppen már nevelő nőnek ajánlott olvasmány, kortól függetlenül, hogy mindenki számára egyértelmű legyen: Nem vagy egyedül, egy cipőben járunk ;-)
Cyankáli v šampaňském
Audiokniha Cyankáli v šampaňském, kterou napsala Agatha Christie. Rosemary, kra´sna´ a bohata´ manzˇelka George Bartona, zemrˇela v restauraci Luxembourg beˇhem party porˇa´dane´ na pocˇest jeji´ch narozenin. Te´meˇrˇ rok zˇiji´ jeji´ nejblizˇsˇi´ v prˇesveˇdcˇeni´, zˇe sˇlo o sebevrazˇdu. George na´sledneˇ obdrzˇi´ anonymni´ dopisy s tvrzeni´m, zˇe byla zavrazˇdeˇna.
Na stiahnutie
12,78 €
Vanek úr Párizsban
– Gazdám az állatkertbe adta Wendriner urat, de közben tönkre mentem. Ugyanis a saját fenntartásomra szánt összeget egy véletlen szerencsétlenség elvitte. Véletlenül mindig egy másik szám jött ki a ruletten, mint amire én tettem. Napokig. Vártam, hogy a rulett megunja. De nem. Elvesztettem mindenem hazárdjátékon. Hát hallott már ilyet? Mit tegyek? Saját emeleti szobámat kiadtam Neddának, Wendriner urat pedig elhoztam az állatkertből. A bestia ott úgyis hisztérikus lett, mert a frászt kapja, ha a pávák rikoltoznak. És azt a régebbi ötletemet, hogy az oroszlán nyugalma érdekében a pávákat szájkosárral lássák el, az állatkert ridegen elutasította. Ez jó ok volt arra, hogy kivegyem Wendriner urat, és az ellátására folyósított összegből magamat is fenntartsam. Természetesen a mosónő azóta nem jár ide, mert a ragadozó fél tőle. Csapkod a ruhákkal, meg kiabál. Mindezek ellenére nem mertem moccanni. Végül is Vanek úr véleménye nem száz százalékig megnyugtató.
Na stiahnutie
1,57 €