Hľadanie: Teologická antropologie CZ
zobraziť:
Patres
Az első századok keresztény írói, az egyházatyák műveikkel megvetették a keresztény lelkiség, a bölcselet és a teológia különféle ágazatainak alapjait. Írásaik szerves részét képezik az Egyház napi imájának, a zsolozsmának, de a papok és szerzetesek mellett egyre több világi hívő is érdeklődik irántuk. Maga XVI. Benedek pápa is erre buzdított mindenkit, amikor nyilvános katekézisei során hónapokig az egyházatyák életéről és munkásságról tanított.
E kötet az év minden napjára közöl egy-egy részletet az egyházatyák műveiből, oly módon, hogy közben az olvasó előtt mintegy panorámaként tárul ki az első évezred teljes keresztény irodalma.
Vypredané
11,69 €
12,31 €
Hogyan legyünk egyedül?
Ki szeret egyedül lenni?
Többnyire sajnáljuk az egyedül élőket. Természetellenesnek, egoistának, antiszociálisnak, sőt veszélyesnek tartjuk viselkedésüket. Pedig az egyedüllét fontos része életünknek. Lelkünk mélyén mindannyian vágyunk rá, csak nem
merjük bevallani. Mert félünk. Félünk a társadalmi előítéletektől és persze saját magunktól. Miért érdemes mégis felülemelkednünk kétségeinken? Hogyan legyünk egyedül? Miféle élményekben, örömökben lehet részünk? A szerző rendkívül meggyőző történelm
i, antropológiai és kultúrtörténeti fejtegetései alapján bemutatja, hogy az egyedüllét öntudatosabbá, kreatívabbá tesz, egyúttal ráébreszt a természettel való csodálatos kapcsolatunkra és igazi énünkre.
Az erkölcsi és értékrendi zűrzavar korában az
önsegítő könyveknek is megújulásra van szükségük. Az élet iskolája (The School of Life) sorozat egyfajta újjászületés. Olyan, mindannyiunkat érintő témákkal foglalkozik, mint a pénz, a munka, a technológia, a szex, a testedzés és az egyedüllét.
Vypredané
7,47 €
7,86 €
Anyám ajándékai
Ez a regény egy norvég középosztálybeli család története a századfordulótól napjainkig: Cecil Enger családjáé. Szerető közelségben, mégis ironikus távolságtartással mutatja be őket.A családtagoknak fel kell számolniuk a régi családi otthont, mert anyán elhatalmasodott az Alzheimer-kór. Egy gondosan összekészített papírköteg azonban megússza a nagy selejtezést. Ezek anya karácsonyi ajándéklistái. Pontosan részletezi bennük, hogy mit vásárolt, mit készített, kinek mit adott és kitől mit kapott a család, ily módon lesznek a listák a szülők, testvérek, nagynénik közötti családi saga vezérfonalává. Megismerjük anya útját, szeretett személyiségének drámai felmorzsolódását a betegség évei alatt, a bánatot és keserűséget, melyet mindennek a feldolgozása hozott magával, hogy végül ez a nagyon személyes regény megszülethessen.Nemcsak letehetetlen olvasmány hanem, mivel a szerző újságíró jól megírt társadalmi és politikai mikrotörténelem Norvégiáról, s egyben kivételes antropológiai vizsgálódás is az ajándékozás mibenlétéről.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
A politikai rend eredete
Talán sosem született még olyan alapos és átfogó mű az állam- és társadalomszervezés gyakorlatáról, mint a világhírű amerikai filozófus és politológus legújabb könyve, "A politikai rend eredete". Fukuyama két kötetben tervezi feldolgozni e hatalmas témakört; a mostani, első kötet a kőkorszaktól a francia forradalomig terjedő időszak áttekintése.
"A világ fejlettebbiek felén olyan természetesnek vesszük a jól működő kormányzat létét, hogy hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen nehéz is volt létrehozni" - vallja a szerző, akinek komplex szemlélete egyesíti az antropológia, a jog- és történelemtudomány, a vallás- és gazdaságtörténet eredményeit, hogy választ adjon az emberiség tízezer éven át tartó államfejlődésének kérdéseire.
Fukuyama nevét a "történelem vége" tézise tette világhírűvé 1989-ben; azóta számos jelentős társadalmi és politikai témájú művet alkotott, amelyek a nemzetközi tudóstársadalom szerint jelentősen megújították e tudományágak szemléletét. A szakmai közönség nagy része munkássága főműveként tekint legújabb könyvére.
Vypredané
17,91 €
18,85 €
Mechanikus London
London, 1901. A metropoliszban pezseg az élet az új évszázad hajnalán: a tudomány és technika elképesztő eredményeinek köszönhetően a Brit Birodalom virágzik, a nagyérdemű léghajókkal járja a világot, a pazar estélyeken pedig mechanikus emberek szolgálják ki az úri közönséget. Ugyanakkor azonban szörnyű járvány pusztít a városban, amelynek áldozatai lelketlen gyilkológépekké változnak és a ködből előbukkanva marják meg a mit sem sejtő polgárokat, míg egy állítólagos világító rendőr sorra gyilkolja Whitechapel szerencsétlen lakosait. Amikor aztán még egy léghajó is lezuhan, Viktória királynő legjobb ügynökét állítja a nyomozás élére: Sir Maurice Newbury, az elismert antropológus, valamint tűzről pattant asszisztense, Miss Veronica Hobbes okkult és nagyon is evilági módszereket egyszerre hasznosítva szállnak szembe a ködbe burkolózó Londonban felbukkanó rejtélyekkel.
Vypredané
10,89 €
11,46 €
Hit, fegyverek, szüzek
Lehet-e valaki egyszerre keresztény és palesztin? Sokak számára ez a kapcsolat elképzelhetetlen, pedig él egy néhány tízezer fős keresztény kisebbség Palesztinában a nyugati part bibliai helyszínein. A szerző ennek a közösségnek az életét és kihívásait mutatja be, mindazt, ami túl van a média torzító világán. A fogyatkozó közösség jövője egyre riasztóbb, az izraeli katonai megszállás és a muszlim többség kettős szorításában élve. A palesztin lét borús oldala és a fegyverek zaja mellett megjelenik egy izgalmas város ismeretlen arca is. A kávé illata, a fűszeres ízek, a fiatalok titkolt párkapcsolatai, a szerző személyes élményei hozzák közel az olvasóhoz a város lakóit. - Bisztrai Márton 1981-ben született Budapesten. Az ELTE Kulturális Antropológia Tanszék óraadója, doktorandusz. Kutatását egy Betlehem szomszédságában élő keresztény palesztin közösségben végezte. 2006 óta másfél évet töltött Beit Jalában. Terepmunkája során a vallások közötti kapcsolatokkal, az izraeli megszállás hatásaival és a fiatalok számára oly fontos párkapcsolati kérdésekkel foglalkozott.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Egyszer volt...
Libby Stone antropológus a Klamath hegység mélyén, kalyibába zárkózva dolgozik doktori értekezésén. Amikor egy éjjel különös jelenséget tapasztal, azt hiszi, repülőgép-szerencsétlenséget lát. A helyszínre érve megment egy férfit, akit otthonába visz, hogy újra talpra állítsa. Libbyt elbájolja, de ugyanakkor aggodalommal is tölti el az idegen, aki teljesen különbözik minden eddig ismert férfitól. Caleb Hornblowernak ugyanakkor fogalma sincs arról, ki is ő valójában, vagy honnét is származik. Amikor lassacskán visszanyeri emlékezetét, rájön, hogy időutazó pilótaként tévedésből századokkal korábban kötött ki. Amikor végre sikerül elfogadtatnia Libbyvel ezt az igazságot, a szerelmes lány segít a férfinak, hogy visszatérhessen a maga korába. De vajon rádöbben-e Caleb a búcsú pillanatában, hogy élete és kora itt és most, csak Libbyvel együtt lehet a helyén?
Vypredané
4,73 €
4,98 €
Vádirat a vallások és egyházak ellen!
Már az adatgyűjtésnél tapasztalnom kellett, hogy minden eddigi írásomnál nagyobb bátorságra lesz szükségem. Több szempontból másképp láttam a világot, más adatok éltek bennem, mint amit az első adatsorok mutattak. Egyrészt tehát meg kell birkóznom saját ateista bensőmmel, másrészt - mivel változatlanul vallom, hogy isten vagy akármi más néven a világunk felett alkotóként és uralkodóként szereplő lény nem létezhet - jóval nagyobb ellenállással, ellenszenvvel fog találkozni az írásom, mint amivel eddig számoltam. Rettenetesen nehéz leírni - mivel már a szűk rokonságomban, közeli ismerőseim, barátaim körében sok végtelenül mélyen hívő ember van -, hogy ha isten létezik, az gonosz lény. Normális, emberiességtől fűtött lény nem hozhatta létre, nem irányíthatja ezt a gyűlölettel, mocsokkal teli, vérben úszó világot.Minden korábbi írásommal tanultam is, tágultak az ismereteim. Most erőteljesebben jelentkezik az ismeretek hiánya. A napokban írtam le Lónyai Péternek, a könyv szerkesztőjének, hogy lubickolok ebben a témában. Lubickolok, mert mérhetetlenül sokat tanulok. Párhuzamosan több könyvet olvasok, kutatok az eddigi írásaimban, az Interneten. Tanulok és tanulok!Ezzel eleget is tettem szokásos vallomásomnak: nem tudósként írok, hanem mindennapi szürke gondolkodóként, járdakoptatóként. Jelen témakörben különösen fontos ezt hangsúlyozni, hiszen történelem, vallástörténelem, filozófia, vallásfilozófia, pszichológia, teológia, és még számtalan tudományág alapos ismeretére lenne szükség tudományos szint eléréséhez.Kérem, fogadják ezt a könyvet a helyén: széleskörű megalapozottsággal, javító szándékkal írt ismeretterjesztő mű.
Predaj skončil
11,18 €
Jó hírek a házasságról és a szexualitásról
Annak ellenére, hogy a Katolikus Egyház világos tanítással rendelkezik a házasságról és a szexualitásról, sokan nincsenek tisztában ennek minden részletével.
Christopher West - számos bestseller szerzője e témában - II. János Pál pápa "A test teológiája" című műve alapján egy gyakorlati kézikönyvet ad az olvasók kezébe. Mint férj és apa - aki keresett előadó a fiatalok körében - jól ismeri a házasság örömeit, nehézségeit, és a katolikus tanítással szembeni ellenvetéseket. Így kendőzetlen nyíltsággal, a mai kor nyelvén tudja megvilágítani a "mik" mögötti "miérteket". Van-e különbség a tisztaság tekintetében a randevúzó és a már eljegyzett párok között? Miért tartja megengedhetetlennek az Egyház a fogamzásgátlást? Miért tiltja a mesterséges megtermékenyítést? Mi a katolikus álláspont az azonos neműek egymás iránti vonzalmáról? Magasabbrendű hivatás-e a szüzesség, mint a házasság? Vajon az Egyház a szexualitásról is tévedhetetlenül tanít?
Házasságra készülőknek, jegyeseknek és házasságban élőknek egyaránt fontos lehet, hogy ismerjék a választ az ilyen és ehhez hasonló, gyakran fölmerülő kérdésekre.
Vypredané
6,96 €
7,33 €
Pál története
"A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam."
Jerome Murphy-O'Connor (1935-2013) Domonkos-rendi szerzetes tanár volt, a jeruzsálemi École Biblique et Archéologique Française professzora, aki többek között a Szentföld régészetéről írt művével vált világhírűvé.
Murphy-O'Connor fegyelmezett képzelőereje, hatalmas tudása, mely a Közel-Kelet teljes történelmét, földrajzát, archeológiáját felöleli, színes és lebilincselő életrajzot eredményezett Pálról, a gyarló emberről és Szent Pálról, a nagy térítőről. Ahhoz képest, hogy micsoda óriási hatást gyakorolt a keresztény teológiára, bonyolult és sokat vitatott bibliai levelei mögött Pál maga meglehetősen homályos figura maradt, márpedig személyisége fontos kulcs lehet teológiai elveinek teljesebb megértéséhez.
Ez a könyv helyreállítja az egyensúlyt. Időrendben kísérhetjük végig Pál szellemi, érzelmi és vallási fejlődését, utazásait, misszióépítését, amint asszimilált zsidó fiatalemberből harcos jeruzsálemi farizeus, majd megszállott hitprédikátor lesz, és kisázsiai, balkáni munkája során, sokszor a jeruzsálemi központtal is szembeszállva, világvallást kovácsol a kis zsidó szektából.
Életrajzát olvasva Pál a szemünk előtt magasodik zseniális szervezőként, nagy politikusként és filozófusként a kereszténység kezdetei fölé. Ahogy az America folyóirat kritikusa írta: "Murphy-O'Connor Pál életútjának minden pontján új és provokatív magyarázatokat talál cselekedeteire. Ennek révén a páli levelek is új életre kelnek, az ismerős szövegek friss értelmet kapnak."
Vypredané
11,31 €
11,90 €
Vakrepülés
Ha valakinek azt mondjuk, nincs biztonságban a pénze, azonnal hegyezni kezdi a fülét. De ha kiejtjük a szánkon, hogy pénzügyi reformok, garantáltan lankadni kezd az érdeklődése. Vajon azért, mert manapság sok téma annyira bonyolulttá vált, hogy a velük kapcsolatos híreket már csak a beavatottak értik? Ez a kérdés motiválta a holland szerzőt, amikor az NRC Handelsblad című napilapban kísérletbe kezdett: keresett egy bonyolult témát, amelyről szinte semmit sem tudott, és feltett egy laikusokra jellemző kérdést. A beavatottak örömmel álltak rendelkezésére, és az olvasók is értékelték, ha egy témához azon a szinten nyúl az újságíró, amelyen ők állnak: azaz közösen, a nulláról indulnak. Joris Luyendijk antropológus végzettségű oknyomozó újságíró ugyanezzel a módszerrel az elmúlt néhány évben a The Guardian című brit lap megbízásából több mint kétszáz olyan emberrel beszélgetett, akik a londoni Cityben, Európa pénzügyi központjában dolgoznak. Ezek a beszélgetések nagyon különbözőek, de ha egy mondatban kellene összefoglalni a belőlük levonható tanulságot, ez lenne: senki sincs a pilótafülkében. És igen, a hajtómű füstöl...
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Háborúk, járványok, technikák - A társadalmak fátumai
A Háborúk, járványok, technikák a világtörténelem egyik alapvető kérdését veti föl: Miért az európai civilizáció hódította meg a világot, miért nem másként alakult a történet? Így is fogalmazhatunk: Miért Pizarro maroknyi csapata győzte le Atahualpa inka fejedelmet és hatalmas hadseregét, miért nem ő kényszerítette térdre I. Károly spanyol királyt (és egyben német-római császárt)? Vagy ahogy az új-guineai Yali a szerző barátja vetette fel: Miért van az, hogy ti fehérek olyan sok árut termeltetek és hoztatok Új-Guineába, míg nekünk feketéknek oly kevés saját árunk van? A provokatív kérdésekre rendhagyó, nagy ívű válasz születik, nemcsak a történelem, hanem a földrajz, a biológia, a régészet, a nyelvészet, a járványtan és az antropológia, valamint a tudomány- és technikatörténet alapján. Mintegy 13 ezer éves időskálán mozogva új összefüggések rajzolódnak ki.
Új fejezet Kik a japánok?
Az első változatban alig tértem ki rájuk, de az azóta a genetikájukról, nyelvükről, eredetükről ismertté vált sok újdonság arra bátorított, hogy írjak róluk, és
úgy tekintsem, hogy ma már ez a fejezet teszi teljessé a kötetet.
Vypredané
18,33 €
19,29 €
Architektúra zo španielskej Girony, Rafael Masó
Tretia edícia knihy o španielskej kultúre z pohľadu krásy stavieb pred sto rokmi.
Rafael Masó i Valentí, architekt, ktorý sa zaslúžil o viac ako 200 prác pre mesto Gironu.
Kniha ideálna pre zvedavcov, ktorí radi spoznajú Španielsko z prvej ruky a radi si pozrú aj osobne tieto skvosty v našej tour cez CK Dadatours.
Kniha bola vyrobená v režime EKO, pri výrobe bolo použité:
1.Recyklovaný papier
2.Biologicky rozložiteľný papier
3.Ekologická edícia BIO TOP
4.Materiál bez obsahu chlóru
5.Materiál bez optického bielenia
6.Ekologické náplne pri tlačení
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Rabszolgasors
1989 - A rendszerváltás éve. Mai szemmel elképesztő dolgok történtek ekkoriban Magyarországon, például folyamatosan gyűjtöttek Isaura, a rabszolgalány kiszabadítására. Összejött egy csomó pénz, pedig Isaura nem volt valódi személy, csak egy sorozatszereplő. Aztán leomlott a vasfüggöny, ... Folytatás ›› megnyitották az országhatárokat, a pénz pedig eltűnt. Épp azon a napon.
2014 - Huszonöt év telt el, felnőtt egy új nemzedék, melynek két tagja: egy antropológus lány és egy újságíró fiú megpróbálja felderíteni a furcsa, titokzatos történet szálait. Ám a pénz utáni nyomozás során Fischer Zsófi és Vitkovics Gábor élete gyökeresen megváltozik: korábbi kapcsolataik megszakadnak, munkájukat elvesztik.
A főhősökön és barátaikon keresztül a rendszerváltás környékén született korosztály tipikus élettörténetei tárulnak elénk a megalkuvástól a kivándorláson át az őrületig. A másik idősíkban az előző rendszer utolsó éveit idézi élénk színekkel a tehetséges ifjú szerző - úgy tűnik, akkoriban sem létezett másik alternatíva. Vagy egyszer talán a rabszolgasors is véget érhet?
A(z) Rabszolgasors (Könyv) szerzője Soltész Béla.
Vypredané
8,99 €
9,46 €
Utolsó beszélgetések Peter Seewalddal
XVI. Benedekkel véget ért egy korszak. Pápaságának nyolc éve olyan az utókor számára, mint a nagy lelkigyakorlatok, amelyekre az Egyháznak szüksége volt, hogy megszilárdítsa a belső várkastélyt, és megerősítse lelkét. Így tekintve, egy hanyatló korszak utolsó pápájaként hidat épített az új korszak eljövetelének.Ferenc pápa a megválasztása után így jellemezte elődjét: Nagy pápa volt. Nagy a teológia szolgálatában, nagy az emberek és az Egyház iránti szeretetében, nagy erényeiben és vallásosságában.A könyvben olvasható interjúk röviddel XVI. Benedek lemondása előtt, és az azt követő időszakban, háttérbeszélgetésként készültek. A szöveget az emeritus pápa elolvasta és ezen kiadás számára engedélyezte. Bárcsak hozzájárulhatna a kötet a hamis képek helyesbítéséhez, fényt hozhatna a sötétségbe, különösen a visszalépés körülményeit tekintve, amitől elállt a világ lélegzete; végül, hogy az ember Joseph Ratzingert és a pásztor XVI. Benedeket jobban megértsük, életszentségét megbecsüljük
Vypredané
9,04 €
9,52 €
Miestny obchod
Ak máte pocit, že Vám chýba motivácia do nových projektov, neváhajte pri nákupe tejto knihy. Máte pred sebou prvú knihu zo Španielska, kde zahraničná Slovenka zdieľa svoju prácu v Asociácii obchodov, aj doma. Miestny obchod je kniha o singularite domáceho španielskeho obchodu, trhu a poukazuje tiež na jeho dôležitosť práve dnes. Vitajte v mojej metóde práce a mojom pohľade na španielsku metodiku obchodu.
Kniha bola vyrobená v režime EKO, pri výrobe bolo použité:
1.Recyklovaný papier
2.Biologicky rozložiteľný papier
3.Ekologická edícia BIO TOP
4.Materiál bez obsahu chlóru
5.Materiál bez optického bielenia
6.Ekologické náplne pri tlačení
Vypredané
9,50 €
10,00 €
A szent és a profán
Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Így kutatásai is mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásbeli helyzetekre összpontosulnak, melyek egy volt, illetve jövőbeni kulturális egyneműség ... Folytatás ›› egykori vagy épp eljövendő emlékezetét őrzik, ígérik.
Számára a vallásban az az emberi lényeg mutatkozik meg mely antropológiai sajátja minden halandónak, s ami az istenhit elegyítő vonzerejében a kultúrfokok egyenetlenségeit perspektivikusan megszüntetni képes. Eliade a kultúrát az egyénnek a mindenségben való lélektani jelenléteként fogja fel, s e tekintetben a valaha elveszett s az "örök visszatérés" hitében egykoron feltétlenül visszaszerezhető egzisztenciális egység letéteményesének is az individuumot tekinti.
Míg vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni, addig szépprózai művei inkább a külvilág formabontó hatásaival foglalkoznak. A Kelet Európából rég kiszakadt, román származású tudós ösztöneiben azóta is elevenen őrzi szűkebb szülőhazája sajátos, ellentmondásos dimenzióit. Regényei, novellái e dimenziók disszonanciáját ötvözik az anyanyelv elveszett harmóniáival.
A(z) A szent és a profán (Könyv) szerzője Mircea Eliade.
Vypredané
9,10 €
9,58 €
Lacná kniha A szent és a profán
Mircea Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Így kutatásai is mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásbeli helyzetekre összpontosulnak, melyek egy volt, illetve jövőbeni kulturális egyneműség ... Folytatás ›› egykori vagy épp eljövendő emlékezetét őrzik, ígérik.
Számára a vallásban az az emberi lényeg mutatkozik meg mely antropológiai sajátja minden halandónak, s ami az istenhit elegyítő vonzerejében a kultúrfokok egyenetlenségeit perspektivikusan megszüntetni képes. Eliade a kultúrát az egyénnek a mindenségben való lélektani jelenléteként fogja fel, s e tekintetben a valaha elveszett s az "örök visszatérés" hitében egykoron feltétlenül visszaszerezhető egzisztenciális egység letéteményesének is az individuumot tekinti.
Míg vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni, addig szépprózai művei inkább a külvilág formabontó hatásaival foglalkoznak. A Kelet Európából rég kiszakadt, román származású tudós ösztöneiben azóta is elevenen őrzi szűkebb szülőhazája sajátos, ellentmondásos dimenzióit. Regényei, novellái e dimenziók disszonanciáját ötvözik az anyanyelv elveszett harmóniáival.
A(z) A szent és a profán (Könyv) szerzője Mircea Eliade.
Vypredané
0,48 €
9,58 €
dostupné aj ako: