Hľadanie: Vienna EN
zobraziť:
Majdnem összes
Részletek a bevezetésből:
"Majdnem az összes novellám olvasható ebben a könyvben. Kivétel a "bár" című 1998-as kötetem: mai szemmel is úgy látom, sikerült olyan szorosra szerkesztgetnem annak idején, hogy fájna szétszedni. Ugyancsak kihagytam a nyolc novellát, amelyek kettesével, ikerszövegként jelentek meg a Tiszta tűz -ben, mert... csak. Nem foglalkoztam továbbá azzal a két tucatnyival sem, amelyeket angolul írtam, amikor évekig a Yale-en időztem. Jó érzés, hogy vannak munkáim egy világnyelv fogságában. Hagyományosan a magyart tekintik irodalmi cellának, és tessék. Végezetül nem kerülhettek be azok, amelyek a bizonytalan jövőben készülnek el, fölteszem (remélem), várhatóak ilyenek.
Válogatott novelláskötet: ez úgy hangzik, mint egy olyan kitüntetés, amelyet csak halála után kaphat meg az ember. Ennek szellemében én most másodszor kerülök a halálomon túlra. Jelent már meg válogatott novelláskönyvem (Magvető, 1981), pedig akkor még nevetségesen fiatal voltam az elmúláshoz. Live fast, die young? Utóbbiról szerencsére már lemaradtam." (A Szerző)
Csöndes jubileum: Az ún. életműsorozatnak ez a tizedik kötete.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
dostupné aj ako:
Beszélgetések
Költészet, alkotás, hit, színház, zene a legfontosabb témái a Pilinszky-életműkiadás újabb kötetének, amely a költővel készített interjúk, beszélgetések gyűjteménye. A Beszélgetések huszonkét év után jelenik meg újra Hafner Zoltán gondozásában, bővített jegyzetekkel.
"Hogy az írásnak, az én írásaimnak van-e missziójuk, azt nem tudom megítélni. Nem is lehet talán. De hát ki tudja, hány ember ül éjjel a szobájában és hallgat Bachot szerte a világon? Hogy ez miket indított el, sosem fogjuk megtudni. Holott ez volna talán az emberiség valódi története..." (részlet a könyvből)
Vypredané
11,84 €
12,46 €
William Blake: The drawings for Dante's Divine Comedy
Celebrated around the world as a literary monument, The Divine Comedy, completed in 1321 and written by Dante Alighieri (1265–1321) is widely considered the greatest work ever composed in the Italian language. The epic poem describes Dante's journey through Hell, Purgatory, and Heaven, representing, on a deeper level, the soul's path towards salvation.
In the last few years of his life, Romantic poet and artist William Blake (1757–1827) produced 102 illustrations for Dante’s masterwork, from pencil sketches to finished watercolors. Like Dante's sweeping poem, Blake's drawings range from scenes of infernal suffering to celestial light, from horrifying human disfigurement to the perfection of physical form. While faithful to the text, Blake also brought his own perspective to some of Dante's central themes.
Today, Blake’s illustrations, left in various stages of completion at the time of his death, are dispersed among seven different institutions. This TASCHEN edition brings these works together again, alongside key excerpts from Dante's masterpiece. Two introductory essays consider Dante and Blake, as well as other major artists who have been inspired by The Divine Comedy, including Sandro Botticelli, Michelangelo, Eugène Delacroix, Gustave Doré and Auguste Rodin.
With a close reading of Blake’s illustrations, and 14 fold-out spreads to allow the most delicate of details to dazzle, this is a breathtaking encounter withtwo of the finest artistic talents in history, as well as with such universal themes as love, guilt, punishment, revenge, and redemption.
The authors:
Sebastian Schütze was a longtime research fellow at the Bibliotheca Hertziana (Max Planck Institute for Art History) in Rome. He is a member of the academic board of the Istituto Italiano per gli Studi Filosofici in Naples, and a corresponding member of the Österreichische Akademie der Wissenschaften. From 2003 to 2009 he held the Bader Chair in Southern Baroque Art at Queen’s University in Kingston. In 2009 he was appointed Professor of Early Modern Art History at Vienna University.
After studying in Pavia, Bologna and Geneva, Maria Antonietta Terzoli taught at the universities of Geneva and Zurich. Since 1991 she has been a professor at the University of Basel, where she is head of the department of Italian Studies. A philologist and interpreter of literary text, she specializes in Italian literature.
Vypredané
128,25 €
135,00 €
A Hess-küldetés
1941. május 10-én egy különös repülő jelent meg Skócia egén, benne még különösebb utasával. Rudolf Hess volt az, Hitler helyettese, aki főnöke tudta nélkül különbékét akart kötni az angolokkal, hogy azután együtt lépjenek háborúba a kommunista Szovjetunió ellen. Hitler és környezete őrjöngött a hír hallatán. Valamit tenniük kellett. Jöjjön tehát a "Keselyű" és a kedvenc Wotan SS Rohamezred…
Vypredané
3,64 €
3,83 €
Az emberi viselkedés
"Megkísérlem legyűrni a szakmai zsargont, és egy esszéláncolattal lefedni mindazt, amit én az emberi természet biológiai tényezőiről fontosnak tartok.Mellőzöm a szakmai hivatkozásokat, a részletekbe menő magyarázatokat. Fontosnak tartottam viszont néhány, az emberi természeten túlmutatókérdést, mint például a tudományos megközelítések módozatait, az evolúciót, a genetikai meghatározottság problémáját is röviden érinteni, mert ezekfeltétlenül szükségesek az emberi természet megértéséhez." (A szerző)
Predaj skončil
5,02 €
Junior Plus 2 : Cahier d´exercices
Junior Plus est une méthode de français pour jeunes adolescents sur 4 niveaux. Elle hérite des caractéristiques qui ont fait legrand succs de Junior : sa clarté et sarigueur, son dynamisme et sa jeunesse, ses thmes actuels, le ton de ses textes et sa musique entraînante. Junior Plus incorpore également d'importantes nouveautés qui garantissent son efficacité en classe.
Le Petit Nicolas : Le ballon et autres histoires inédites
Voici dix histoires qui n'avaient jamais été publiées. Pour la premire fois c'est en couleur que le Petit Nicolas et ses copains nous font rire. Plus de soixante-dix aquarelles de Sempé viennent illustrer les textes inédits de Goscinny. Peut-on rver plus jolie surprise pour fter le cinquantime anniversaire de la création du Petit Nicolas ?
Vypredané
25,78 €
27,14 €
CLE LFF 1 Autour de la Lune
Le 1er décembre 186, trois hommes courageux, Michel Ardan, intrépide aventurier, le président du Gun-Club Barbicane et le Capitaine Nicholl, s'embarquent dans un projectile en direction de la Lune. Aprs le choc du départ, ils commencent enfin leur véritable voyage. Quelles découvertes vont-ils faire ? Quelles aventures vont-ils vivre ? Pourront-ils revenir sur Terre ?
Vypredané
3,37 €
3,55 €
Balambér és Bonifác a csavargó bálnaborjak
Hurrá, hurá! Én is világjáró leszek, mint a bátyuskám! Hallod Balambér? Elutazhatunk a távoli tengerekre! - lelkendezik Bonifác, a bálnaborjú, amikor Bálna Apuka megengedi, hogy két csemetéje meglátogassa rokonaikat, a messze lakó Déli bálnákat. Persze Balambérnak, a csavargó kis bálnának, soha nem az egyene a legrövidebb út, így most sem maradnak el a kalandok, és új barátok is akadnak.
Vypredané
1,36 €
1,43 €
Junior Plus 1 Livre d´Eleve
Junior Plus est une méthode de français pour jeunes adolescents sur 4 niveaux. Elle hérite des caractéristiques qui ont fait legrand succs de Junior : sa clarté et sarigueur, son dynamisme et sa jeunesse, ses thmes actuels, le ton de ses textes et sa musique entraînante. Junior Plus incorpore également d'importantes nouveautés qui garantissent son efficacité en classe.
Les Trois Mousquetaires
Les Trois Mousquetaires forment le plus divertissant des romans d'aventures. Leurs personnages, Athos, Porthos, Aramis et d'Artagnan sont sortis des bibliothques pour descendre dans la rue. Ils ont enseigné l'insolence et l'amitié beaucoup de jeunes Français qui ont aussi découvert les fatalités de l'amour en rvant aux belles épaules de Milady et ses regards de perdition. - Kleber Haedens. -
Vypredané
9,05 €
9,53 €
La Metamorphose
Comme l'ensemble des récits de Kafka, cette longue nouvelle (1916) agressivement macabre est une allégorie dont le sujet relve de l'atmosphre fantastique ou tout le moins fantasmatique. L'effet de frayeur est subtil et permet de classer cet auteur influençant dans la catégorie des conteurs étranges. Cette édition comporte 23 autres récits en une nouvelle traduction avec appareil critique important.
Vypredané
6,15 €
6,47 €
Junior Plus 1 Cahier d´Exercices
Junior Plus est une méthode de français pour jeunes adolescents sur 4 niveaux. Elle hérite des caractéristiques qui ont fait legrand succs de Junior : sa clarté et sarigueur, son dynamisme et sa jeunesse, ses thmes actuels, le ton de ses textes et sa musique entraînante. Junior Plus incorpore également d'importantes nouveautés qui garantissent son efficacité en classe.
Aranyember
"Nincs ott a nevem a magyar milliárdosok listáján, sosem voltam az uralkodó elit bizalmasa, de takargatnivalóm sincs. Nyíltan beszélek a vagyonomról, a végrendeletem tartalmáról, büszkén elevenítem fel a sikeres üzleteket, és a százmilliós bukásokat sem szégyellem. A könyvem nem pusztán tanmese, beismerő vallomás is, amely választ ad arra a kérdésre: ki az a Klapka György?
Aki végigolvassa a történetemet, belátja, én ugyanannyira vagyok playboy, kuplerájokban fellépő revütáncos, álomfőnök, mint könyörtelen üzletember, szigorú férj, gátlástalan keresztapa. Ismerhetnek reklámguruként, de az a fickó is én vagyok, aki hajdanán embereket csempészett, nagykövetet, miniszteri titkárt vesztegetett meg, és akit Németországban rács mögé csuktak. Nem titkolom, volt olyan szakasza az életemnek, amikor négy nővel aludtam egy ágyban, ám nekem is szorította a szívemet a félelem, zokogva aggódtam, rettegtem, nehogy halálba taszítsák a kisfiamat a drogok. Valamiben azonban utánozhatatlan vagyok: a szemétből is kiásom az aranyrögöket! Életem alkonyán elárulom a siker receptjét. Klapka megmutatja, hogyan építs szarból várat!" (Klapka György)
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Emberek vagyunk
Ifj. Fekete István 1956 novemberéig a budapesti Új Ember című katolikus hetilap szerkesztőségében dolgozott. A szabadságharcban vállalt szerepe miatt azonban jobbnak látta, ha elhagyja Magyarországot. Így vall saját magáról:
"A nyugati határt 1956. december 4-én léptem át. Néhány hétig Bécsben, majd Münchenben éltem és 1957. február 4-én a kanadai Montrealba emigráltam. Kanadában dolgoztam, mint pincér, a magyar favágók francia tolmácsa, gyári munkás, majd a diplomám megszerzése után sport- és gyógymasszőr lettem. 1963 nyarán, mint kanadai állampolgár, gyermekkori barátom, Harmath István csábítására áttelepültem Chicagóba, ahol: masszőr, sportklub-menedzser, majd igazgató, ezután üzletvezetési előadó és riporter voltam a milliós példányszámú Chicago Tribune című napilapnál, amelynek máig is munkatársa vagyok.
Magyarországon eddig 16 könyvem jelent meg, remélem nem ez a kötet lesz az utolsó."
A kiadványban megjelent írások:
Utolsó Karácsony; Igazgató úr; A bosszú; Megkésett ajándék; Boldogság; Pandora; Csónak a vízen; Árvák lettünk kisfiam; Őrmester úr; Az Úristen szolgája; Újságíró óriás...; Katonák; Hosszú éjszaka; Egyszerű csoda; Barátok; Ez a háború; Ajándék; John O'Bryan; Szomorú szilvesztereste.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Iron Maiden - Flight 666 2LP
KDO: Skupina Iron Maiden patří k nejpopulárnějším reprezentantům britské rockové hudby. V nedávné anketě pořádané u příležitosti královnina diamantového výročí bylo jejich album The Number Of The Beast zvoleno nejlepší britskou deskou posledních šedesáti let. Také v našich končinách se sláva kapely "hvězd dotýká". Opakovaně vyprodávají stadióny, s každým vydavatelským počinem útočí na nejvyšší příčky prodejního žebříčku.
CO: V roce 2014 skupina vydala znovu na vinylu prvních osm alb. Desky z osmdesátých let nyní ve třech etapách doplňuje reedicemi nahrávek z let 1990 až 2015. Podobně jako v první fázi jsou jednotlivá alba k dispozici na 180g černých 2LP. Jednotlivé záznamy jsou zremasterovány. V polovině května 2017 vycházejí desky No Prayer For The Dying, Fear Of The Dark, The X Factor a Virtual XI. Koncem června je budou následovat Brave New World, Rock In Rio (Live), Dance Of Death a A Matter Of Life And Death a konečně v druhé polovině července to budou Death On The Road (Live), Flight 666 (Live), The Final Frontier a En Vivo! (Live).
LP 1
1. Churchill's Speech (Live In Mumbai 01 February 2008) (2015 Remastered Version) [0:44]
2. Aces High (Live In Mumbai 01 February 2008) (2015 Remastered Version) [4:49]
3. 2 Minutes To Midnight (Live In Melbourne 07 February 2008) (2015 Remastered Version) [5:57]
4. Revelations (Live In Sydney 09 February 2008) (2015 Remastered Version) [6:28]
5. The Trooper (Live In Tokyo 16 February 2008) (2015 Remastered Version) [4:01]
6. Wasted Years (Live In Monterrey 22 February 2008) (2015 Remastered Version) [5:07]
7. The Number Of The Beast (Live In Los Angeles 19 February 2008) (2015 Remastered Version) [5:07]
8. Can I Play With Madness (Live In Mexico City 24 February 2008) (2015 Remastered Version) [3:36]
9. Rime Of The Ancient Mariner (Live In New Jersey 14 March 2008) (2015 Remastered Version) [13:41]
LP 2
1. Powerslave (Live In San Jose 26 February 2008) (2015 Remastered Version) [7:28]
2. Heaven Can Wait (Live In Sao Paulo 02 March 2008) (2015 Remastered Version) [7:35]
3. Run To The Hills (Live In Bogota 28 February 2008) (2015 Remastered Version) [3:59]
4. Fear Of The Dark (Live In Buenos Aires 7 March 2008) (2015 Remastered Version) [7:32]
5. Iron Maiden (Live In Santiago 9/3/08) (2015 Remastered Version) [5:26]
6. Moonchild (Live In San Juan 12 March 2008) (2015 Remastered Version) [7:29]
7. The Clairvoyant (Live In Curitiba 4 March 2008) (2015 Remastered Version) [4:38]
8. Hallowed Be Thy Name (Live In Toronto 16 March 2008) (2015 Remastered Version) [7:52]
Vypredané
32,29 €
33,99 €
Óvodások
Az "Óvodások" kötet Ranschburg Jenő három, az óvodáskorú gyermekekről szóló tanulmányát tartalmazza. Többször nyilatkozta, hogy hozzá igen közel álló életkor az óvodások világa. Az első hat évnek meghatározó jelentősége van: varázslatos világ az óvodásoké, mert abban a csoda éppúgy lehetséges, mint bármilyen más esemény.
"A világ megismerése óvodáskorban" a 3-6 éves gyermekek gondolkodásának, világképének fejlődését ábrázolja, bemutatva, hogyan bontakozik ki az óvodáskorú gyermek személyisége. Szó van az "én" megnyilvánulási formáiról attól a pillanattól kezdve, hogy a gyermek a tükörben felismeri és megnevezi önmagát.
"Az én... és a másik" a gyermekek emberi kapcsolataival foglalkozik. Mindenekelőtt az anya és a gyermek viszonyát mutatja be, de sorra kerül a nevelő és az apa is. A kortárs kapcsolatok mintázatai közül a játékot, a jószívűséget és az agresszivitást emeli ki, és bemutatja az agresszív gyerek portréját: milyen feltételek esetén válik az óvodáskorú gyermek agresszívvá, és melyek azok a konkrét nevelési módszerek, melyek letéríthetik erről a fejlődési pályáról.
Vypredané
16,44 €
17,31 €
Végítéletgép - Egy atomháború-tervező vallomásai
A kötet a 2018-as Andrew Carnegie Kiváló Tényirodalom Díj jelöltje!!
*
„Az én gombom sokkal nagyobb és erősebb...”
(Donald Trump)
*
„Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van”. Ám egy magas rangú szemtanú élete kockáztatásával felfedi a titkokat...
• Eszement terv, amely halálos veszéllyel fenyeget mindannyiunkat, vagy csupán rémkép?
• Paranoia vagy valós félelem?
A korábbi magas rangú nemzetvédelmi elemző, Daniel Ellsberg elsőként ír az 1960-as évek amerikai atomprogramjáról. 1961-ben a Védelmi Minisztérium és a Fehér Ház tanácsadójaként készítette el Robert McNamara védelmi miniszter atomháborús haditervének vázlatát. Ő szivárogtatta ki a sajtónak a Pentagon-iratokat. (Ha valaha megvalósulnak az Eisenhower elnök ideje alatt készült totális atomháborús tervek, az az emberiség csaknem teljes kihalásához vezethet.)
Vypredané
12,26 €
12,90 €
Lacná kniha Végítéletgép - Egy atomháború-tervező vallomásai (-90%)
A kötet a 2018-as Andrew Carnegie Kiváló Tényirodalom Díj jelöltje!!
*
„Az én gombom sokkal nagyobb és erősebb...”
(Donald Trump)
*
„Amerika szigorúan titkos, embertelen nukleáris politikája ma is érvényben van”. Ám egy magas rangú szemtanú élete kockáztatásával felfedi a titkokat...
• Eszement terv, amely halálos veszéllyel fenyeget mindannyiunkat, vagy csupán rémkép?
• Paranoia vagy valós félelem?
A korábbi magas rangú nemzetvédelmi elemző, Daniel Ellsberg elsőként ír az 1960-as évek amerikai atomprogramjáról. 1961-ben a Védelmi Minisztérium és a Fehér Ház tanácsadójaként készítette el Robert McNamara védelmi miniszter atomháborús haditervének vázlatát. Ő szivárogtatta ki a sajtónak a Pentagon-iratokat. (Ha valaha megvalósulnak az Eisenhower elnök ideje alatt készült totális atomháborús tervek, az az emberiség csaknem teljes kihalásához vezethet.)
Vypredané
1,29 €
12,90 €
dostupné aj ako: