Hľadanie: Futbal 88/89
zobraziť:
Örökség - '56 regénye
"Barátomnak meg kell nyugodnia: ha visszatér a diktatúra, nem maradok itthon: nem leszek sem kiszolgálója, sem áldozata. De azt is el kell fogadnia, hogy most fel kell jutnom Pestre, mert sosem bocsátanám meg magamnak, ha elhagynám hazámat, amikor még kiállhattam volna érte" - mondja Bitó László önéletrajzi regényének hőse, Tibor, miután az ötvenhatos forradalom kitörésének hírére munkaszolgálatos társaival együtt felkelést szervez a szénbányában, ahol embertelen körülmények között dolgoznak.
A Trianon-trilógia (Istenjárás, 1994, Az ötödik lovas, 1996) harmadik kötete annak a folyamatnak az utolsó állomását mutatja be (felkelés a bányában, útban Budapestre, Tibor álmainak barikádja felé), amely oda vezet, hogy a fiatalember, miként a könyv alkotója is - később a Columbia Egyetem kutató orvosprofesszora -, végül az ország elhagyására kényszerül.
Vypredané
9,10 €
9,58 €
Mészöly Kálmán
Állandóan a nagy pofám miatt kerültem bajba. Mert nem tudom befogni a számat. De miért is tenném? Engem őszinteségre neveltek. Most végre úgy beszélhetek az életemről, hogy nem vágnak közbe, hogy nem legyintenek rám, hogy nem állítanak félre. Elmesélek hát mindent. Tudja meg mindenki, milyen volt szegénységben, a rendszer által kiszolgáltatottan élni; milyen volt a fájdalomtól üvölteni, miután csaknem ájulásig vertek a pribékek; milyen szembenézni a halállal egy repülőúton; és milyen a nincstelenségből kitörve a népszerűségben fürödni. Azt is elmondom, milyen volt a Real Madrid, az Inter, a Santos ellen pályára lépni, és Pelével, Eusebióval vagy éppen Di Stefanóval s Puskással szemben csatázni – és milyen volt abban a Vasasban játszani, amelyik akkoriban a világ legjobbjai közé tartozott. De a könnyeimről is beszélek, mert olykor zokogtam, az ég felé néztem, s üvöltöttem: miért nem sikerül nekünk, magyaroknak? Miért mi veszítünk mindig a legfontosabb pillanatokban?! A legfájóbb bukás után is nekem kellett kimondanom, a mi időnk lejárt. Na meg később is én álltam a felbőszült szurkolók elé, amikor elbuktuk a 2012-es Eb-rendezést, és én ordítottam a kamerákba, hogy „át lettünk verve… a büdös úristenit neki…”.
Vannak, akik gúnyolódnak a filmszereplésemen, de az utókornak tudnia kell arról is, mit éltem át a kispadon szövetségi kapitányként, és miként lehetett feldolgozni, hogy az évek, évtizedek alatt gyakorlatilag megszűnt a minőségi magyar futball.
Ugyanakkor szeretném, ha tíz vagy húsz év múlva is pontosan tudnák, hogy volt egyszer magyar labdarúgás. És a főszereplők között ott volt Mészöly Kálmán, a Szőke Szikla is.
Vypredané
13,57 €
14,28 €
Ragyog a hold
A Pulitzer-díjas Michael Chabon újabb irodalmi remekműve igazságról és hazugságról, családi legendákról és egzisztenciális kalandokról, valamint a bennünket elpusztító erőkről.
A regény egy öregember halálos ágyon tett vallomása, akire az elbeszélő csak így utal: „a nagyapám". A történetben szerepel őrület, háború és kaland, vágy, szex és közönséges szerelem, egzisztenciális kétely és rakétamodellezés, az ötvenes évekbeli amerikai technológia futurista vágyai és démoni alapzata, mindenek felett a titkok és hazugságok pusztító hatása, egyben kreatív ereje.
A Ragyog a hold című regény szerzője egy egész kort sűrít egyetlen élet történetébe, és egy hosszú életet egyetlen hétbe a háború előtti Philadelphia zsidó nyomornegyedeitől Németország elfoglalásáig, Floridai nyugdíjas falujától a New York-i börtönökig, az amerikai űrprogram aranykorától „az amerikai évszázad" alkonyáig. Egy emberi élet sodró, megható, tragikomikus, alaposan feltárt és abszolút fiktív átirata, egy életé, mely átível a huszadik század sötét szívén.
Hazugság, mely igazat mond, kitaláció, ami tényeken alapul; Michael Chabon legmerészebb és legmegindítóbb műve.
Vypredané
12,23 €
12,87 €
Fociláz
1968-ban a tizenegy éves Nick életében először volt egy Arsenal-meccsen; az apja vitte el, aki épp elköltözött otthonról, s Nicket - aki az anyjával és a húgával élt együtt - azonnal lenyűgözte a környezet átható férfiassága. A dohányfüst, a káromkodás, a gyűlölet és a szenvedély ... Folytatás ›› különös elegye... Ez az élmény jó időre megpecsételte a kis Nick Hornby életét: ott akart lenni minden meccsen, megszállottan tudni akart mindent a csapatáról, a kedvenc játékosairól, s a futball és a szurkolás határozta meg kapcsolatait, majd alakította később a szerelmeit is...
A Fociláz-at 1992-ben, amikor először megjelent, minden idők legjobb focikönyveként reklámozták az angolok, s talán nem is tévedtek: a könyv ma már a futballirodalom klasszikusa (sőt a "futballirodalom" nagyrészt a Nick Hornbyt utánzó írókból áll); sportkommentátorok és kommentelő szurkolók állandó hivatkozási pontja; s bár maga a foci azóta jócskán megváltozott, a Hornby által leírt érzésekben, szenvedélyekben ma is minden igazi, megszállott szurkoló magára ismer.
Ahogy akkoriban írta egy kritikus, Hornby ezzel a könyvével "az első szezonjában bejátszotta magát az angol válogatottba", és azóta is ott van, sőt olykor - mondjuk, a Pop, csajok, satöbbi és az Egy fiúról című regényeivel - már a világválogatottban is szerepelt. Olyan szerelmesen s ugyanakkor okosan, szellemesen, ahogyan ő a Fociláz-ban, soha senki nem írt még a futballról: nagy meccsekről, nagy játékosokról s mindarról a szennyről is, amely sajnálatos kísérőjelensége az emberiség legnépszerűbb játékának.
Olvasson bele: Részlet a könyvből
A(z) Fociláz (Könyv) szerzője Nick Hornby.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
A társadalmi rejtély belső szempontja
Rudolf Steiner előadásaiban elmélyülten utal az 1919-ben életre hívott hármas tagozódás eszméjének fontosságára.
Legfőképpen azonban egy megváltozott szellemi tartás fontosságát fejtegeti.
Rudolf Steiner szeretné olvasóit ahhoz a belátáshoz eljuttatni, hogy az antropozófiai szellemtudományban való elmélyülés adja valódi alapját a kortörténeti megismerésnek és gyümölcsöző cselekvésnek.
A borítón Lyonel Feininger "Neppermin falu" című festményének egy részlete látható, amit a művész ugyanabban az évben festett, amelyben Rudolf Steiner a könyvben olvasható előadásokat tartotta.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Melmoth the Wanderer (Oxford World´s Classics)
Written by an eccentric Anglican curate in Dublin, Melmoth Wanderer brought the terrors of the Gothic novel to a new pitch of claustrophobic intensity. Its tormented villain, a Faustian transgressor desperately seeking a victim to release him from his fatal bargain with the devil, regarded by Balzac as one of the great outcasts of modern literature.About the Series: For over 100 years Oxford World's Classics has made available the broadest spectrum of literature from around the globe. Each affordable volume reflects Oxford's commitment to scholarship, providing the most accurate text plus a wealth of other valuable features, including expert introductions by leading authorities, voluminous notes to clarify the text, up-to-date bibliographies for further study, and much more.
Vypredané
8,27 €
8,70 €
Napoleon the Great
This book was awarded The Prix Du Jury Des Grands Prix De La Fondation Napoleon 2014. From Andrew Roberts, author of the Sunday Times bestseller The Storm of War, this is the definitive modern biography of Napoleon. Napoleon Bonaparte lived one of the most extraordinary of all human lives. In the space of just twenty years, from October 1795 when as a young artillery captain he cleared the streets of Paris of insurrectionists, to his final defeat at the (horribly mismanaged) battle of Waterloo in June 1815, Napoleon transformed France and Europe. After seizing power in a coup d'etat he ended the corruption and incompetence into which the Revolution had descended. In a series of dazzling battles he reinvented the art of warfare; in peace, he completely remade the laws of France, modernised her systems of education and administration, and presided over a flourishing of the beautiful 'Empire style' in the arts. The impossibility of defeating his most persistent enemy, Great Britain, led him to make draining and ultimately fatal expeditions into Spain and Russia, where half a million Frenchmen died and his Empire began to unravel. More than any other modern biographer, Andrew Roberts conveys Napoleon's tremendous energy, both physical and intellectual, and the attractiveness of his personality, even to his enemies. He has walked 53 of Napoleon's 60 battlefields, and has absorbed the gigantic new French edition of Napoleon's letters, which allows a complete re-evaluation of this exceptional man. He overturns many received opinions, including the myth of a great romance with Josephine: she took a lover immediately after their marriage, and, as Roberts shows, he had three times as many mistresses as he acknowledged. Of the climactic Battle of Leipzig in 1813, as the fighting closed around them, a French sergeant-major wrote, 'No-one who has not experienced it can have any idea of the enthusiasm that burst forth among the half-starved, exhausted soldiers when the Emperor was there in person. If all were demoralised and he appeared, his presence was like an electric shock. All shouted "Vive l'Empereur!" and everyone charged blindly into the fire.' The reader of this biography will understand why this was so. Andrew Roberts is a biographer and historian of international renown whose books include Salisbury: Victorian Titan (winner, the Wolfson Prize for History); Masters and Commanders; and The Storm of War, which reached No. 2 on the Sunday Times bestseller list. Roberts is a Fellow of the Royal Societies of Literature and Arts. He appears regularly on British television and radio and writes for the Sunday Telegraph, Spectator, Literary Review, Mail on Sunday and Daily Telegraph.
Vypredané
27,08 €
28,50 €
Engem nem lehet elhagyni
Até papnői, a bosszúálló istennők a bűnügyi sorozat második könyvében már öten vannak. Dögösek, okosak és veszedelmesek.
Most először, a Fruzsina férjét öngyilkossági kísérletbe hajszoló budai úrihölgyek gyilkosságra szánják el magukat, de a rendőrség csak egy baleset ügyében indít vizsgálatot, mert semmilyen bizonyíték nem utal másra.
Még Rumba Viktor, a Nemzeti Nyomozó Iroda századosa is tehetetlen a női szolidaritás, a gonoszság és a szigorú titoktartás e nagy kombinációjával szemben. Ráadásul nincs is abban a helyzetben, hogy lecsapjon a klánra, hiszen hivatalból nem is foglalkozhatna az üggyel.
Ám amikor rádöbben, hogy egyik legközelebbi munkatársa is részt vesz az összeesküvésben, a nyomozó mégiscsak ötödik sebességre kapcsol.
Vypredané
11,16 €
11,75 €
Lacná kniha Engem nem lehet elhagyni (-90%)
Até papnői, a bosszúálló istennők a bűnügyi sorozat második könyvében már öten vannak. Dögösek, okosak és veszedelmesek.
Most először, a Fruzsina férjét öngyilkossági kísérletbe hajszoló budai úrihölgyek gyilkosságra szánják el magukat, de a rendőrség csak egy baleset ügyében indít vizsgálatot, mert semmilyen bizonyíték nem utal másra.
Még Rumba Viktor, a Nemzeti Nyomozó Iroda századosa is tehetetlen a női szolidaritás, a gonoszság és a szigorú titoktartás e nagy kombinációjával szemben. Ráadásul nincs is abban a helyzetben, hogy lecsapjon a klánra, hiszen hivatalból nem is foglalkozhatna az üggyel.
Ám amikor rádöbben, hogy egyik legközelebbi munkatársa is részt vesz az összeesküvésben, a nyomozó mégiscsak ötödik sebességre kapcsol.
Vypredané
1,18 €
11,75 €
dostupné aj ako:
A tékozló fiú
Két fiú, két testvér - ikrek. Húsz évnyi távollét és kölcsönös vádaskodás után újra találkoznak.
Peter McDowell jómódú befektetési bankár, aki néhány nap leforgása alatt elveszít mindent, amiért oly keményen megdolgozott. Az óriási nyomás súlya alatt a házassága is végzetesen megroppan. Egyetlen hely marad, ahová mindenétől megfosztva visszavonulhat: egy tóparti házikó, amit még húsz éve a szüleitől örökölt.
Ikertestvére, Michael McDowell a kisváros közkedvelt orvosa, odaadó családapa, tágabb közösségének oszlopa, aki önzetlenül szolgál másokat. Ám Peter tud valamit róla, amit rajta kívül senki más: gyerekkorukban Michael nagy mestere volt szüleik befolyásolásának, olyannyira, hogy végül Petert is elüldözte hazulról.
Peter retteg, hogy újra találkoznia kell Michaellal, de meglepetésére kibékülésük őszinte és szeretetteljes. Csak később, anyja naplóit olvasva kezdi sejteni, mi rejtőzik Michael tökéletes viselkedése mögött. Minden óvatosságot félredobva és az idővel versenyt futva elszántan kutatni kezdi az igazságot.
És amit megtud, az mindörökre megváltoztatja nem csak a gyermekeik, de az egész város életét...
Vypredané
7,46 €
7,85 €
dostupné aj ako:
Ítélet
Valamikor, a jövőben, a majdani negyedik Magyar Köztársaságban az emberek ügyes-bajos dolgaik után futnak. Az orvos a hálapénz, a politikus a korrupció és a karrier, a tévés főember a nők és a szenzáció, a polgármester a nyugodt élet, a rendőr a titokzatos, értelmetlen gyilkosság után. A tehetséges katona pedig a politikai csatározások elől egészen az afganisztáni misszióig menekül.
De mit tesznek ezek az emberek, ha egy halálos, gyógyíthatatlan vírus kezdi viharos sebességgel áldozatait szedni? Öt februári nap története ez a krimi, amikor ezek az életek, ezek az egyszerű vágyak a drámaian gyors fertőzés nyomán keresztezik egymást, és felfordul a világ. Utána már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte volt, sem cigánynak, sem magyarnak, se szervezkedő szélsőségesnek, se nyomozónak. Sőt még a cigánykutyáknak sem.
Bárdos könyve sok szálon futó, letehetetlenül izgalmas politikai krimi, a legjobb amerikai mintára, de nyugtalanítóan ismerős, magyar ízekkel. Rémisztő és valóságos víziója üzeni: ha nem vigyázunk, ide juthatunk!
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Hello,Darkness
When a caller to a late night radio talk show announces his intention to murder a woman he's kidnapped within seventy-two hours, mayhem ensues. Paris Gibson, the mysterious host of the show in question, finds herself in the spotlight for the first time in years. Who has been abducted? And what is the identity of the caller, known only as 'Valentino'? The clock is ticking and in the midst of the frenzy to track down the missing woman, Paris finds herself working alongside someone she's tried hard to forget: Dean Malloy, the police psychologist who's heading up the investigation. With every hour that passes, the hunt grows increasingly desperate but how significant are the secrets that Dean and Paris conceal in their mutual past? They need to identify Valentino before he can execute his murderous plans ...and before he can exact vengeance on Paris for trying to stop him. HELLO DARKNESS is vintage Sandra Brown - breathtaking, electrifying and unputdownable.
Vypredané
7,13 €
7,50 €
Monster High sulinaptár 2012-2013
A Monster High gimi szörnyei most már minden nap veled lesznek a suliban!
A sulinaptárba nemcsak saját programjaidat és titkaidat jegyezheted fel, de megismerheted belőle kedvenc szörnyeid titkait is! A szörny horoszkóp útba igazít a mindennapokban, a sulis dolgok között, a szerelemben és a barátságban.
A tesztek segítségével jobban megismerheted önmagad és a Monster High világát! Unalmas perceidben pedig izgalmas rejtvényekkel szórakoztatnak a szörnyek! Mindig kéznél lesz a naptárad és az órarendet, hogy semmiről ne maradj le!
Vypredané
7,31 €
7,69 €
Homeopátia napjainkban
Ez a könyv a mindennapokban jól használható módon mutatja be a homeopátiás terápiás módszert.
A homeopátiás módszer hatékonyságára utal az, hogy már Hippokratész felismerte létjogosultságát az orvosi gyakorlatban. Nagy magyarjaink, például Kossuth Lajos és Széchenyi István is e módszerrel gyógyultak, napjainkban pedig az angol királyi család kizárólag homeopátiás gyógyszereket használ.
Ajánljuk ez a könyvet azoknak, akik még nem ismerik a homeopátiás terápiát, mert a gyakorlatban jól használható segítséget ad a természetes gyógymóddal történő gyógyulásra, mellékhatásmentesen, az öngyógyítás szintjén.
Vypredané
1,90 €
2,00 €
A Golgota útján
A vörös holokauszt még ma is tabu. Be van seperve valahová egy hatalmas szőnyeg alá. Csak egy nevet ismer vagy emleget a világ az emberiség hóhérai közül: a Hitlerét. S a Lenin, Sztálin és Trockij bűne, a Bérija és Blohin bűne, az emberiség eme hóhérainak bűne nem bűn, s soha meg nem neveztetett. Vagy a Kun Bélák és Szamuely Tiborok, a Rákosi Mátyások és Kádár Jánosok, a Gh. Gheorghiu-Dejek, Honeckerek és a többi kommunista bűnöző bűne sem bűn. Takaró boríttatik szörnyű tetteikre, s miközben ma is szolgálatban álló utódaik átfestett cégtábláik mögé rejtett silány lényüket továbbra is ott mutogatják a világpolitika színterén, ama képzeletbeli takaró sarkait huzigálják kinnebb és kinnebb, hogy a szörny-idők igazi mivolta tovább is rejtve maradjon.
Próbáljuk hát legalább fellebbenteni azt vagy azokat a takarókat. És próbáljuk felvillantani az emberiség legszörnyűbb bűnöseinek a bűnét. A Vörös Pokol bűnét. Melyre már vagy még mindig csak az emlékezés utal. Azok emlékei, akik túlélték azt, és nem vitték emlékeiket a sírba.
Agatha Raisin és a vizes viszály
Ancombe békés, nyugodt kis falu, talán még békésebb, mint ahol Agatha Raisin lakik, de mikor feltűnik a színen az új palackozó vállalat, hogy kiaknázza a helyi forrásvizet, felbolydul a falu, és a községtanács is két kibékíthetetlen pártra szakad. A véletlen - vagy a sors? - úgy hozza, hogy egy baljós éjszaka éppen Agatha találja holtan a községtanács elnökét a forrásnál. Lehet, hogy az egyik bosszúálló tanácstag takarította el az útból? És a gyilkos hamarosan másodszor is lecsap! A bűnügy megoldása megint csak Agathára hárul, aki még mindig szerelmi bánatából lábadozik. A skót írónő regénye - mint valamennyi Agatha Raisin-könyv - izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív kiválóan megrajzolt figuráját kritikusok és olvasók egyaránt megszerették; a sorozat már a 21. kötetnél tart.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Vallomás
Kivégzéshez készülődnek Kelet-Texasban: az elítélt, Donté Drumm, a fekete bőrű sportoló, akire egy gimnazista lány meggyilkolásáért vár a méreginjekció - legalábbis a bírói ítélet szerint ezért mérték ki rá a legsúlyosabb büntetést. A bűnösségével kapcsolatban azonban az első perctől kezdve sok a kétség, elsősorban azért, mert az áldozat holtteste nem került elő. Már csak napok vannak hátra az ítélet végrehajtásáig, és az ügyvédek, versenyt futva az idővel, újabb és újabb beadványokkal bombázzák a bíróságokat, hátha sikerül elérni, hogy elhalasszák a kivégzést.
Mindeközben Keith Schroeder tiszteletes, mit sem tudva Donté Drummról és a közelgő kivégzésről, békében és nyugalomban éli életét a családjával Kansasban. Aztán szinte pillanatok alatt az ügy kellős közepében találja magát. Besétál ugyanis a parókiára egy férfi, Travis Boyette, aki azt állítja, hogy ő ölte meg a lányt, és tudja, hol van a holttest...
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Kerékpárral a Fertő tó körül (Útvonaltérkép melléklettel - 1 : 100 000)
Nagy kalandra csábít ez a könyv, hiszen a magyar turisták számára még felfedezetlen Fertő tó körüli túraútvonalról szól. A Fertő tó vidéke egy kerékpáros paradicsom. Jó kerékpárutak, olcsó szálláshelyek, üdülési, strandolási lehetőségek várják itt a kerékpáros turistákat. A túrán a könyv hasznos segítség a múzeumok, kempingek, kerékpárszervizek és -kölcsönzők címeivel, telefonszámaival. Az útba eső helységek történelmi és turisztikai érdekességeinek, legendáinak ismertetésével pedig a túra előtt és alatt is kellemes olvasmány. A hat szakaszra osztott túraútvonal leírását színes térképmelléklet egészíti ki.
Vegás lettem! ...muszájból
Vegetáriánus szakácskönyv kezdőknek
A szerző, Schiffer Anna nem hivatásos szakács, sőt, mint előző könyvének címében tréfásan állítja: utál főzni. Élete azonban úgy hozta, hogy egy komoly műtét után kénytelen volt áttérni a vegetáriánus életmódra. Keresgélt a könyvesboltokban, kutakodott interneten, tanácsot kért szakembertől - és nem látott más lehetőséget, mint hogy maga állítsa össze vegán étrendjét. Friss receptjeivel a kezdő, még egyáltalán nem meggyőződéses vegásoknak szeretne segíteni, hogy elkerüljék a kezdeti kudarcokat, ha akár egészségügyi, akár más okból változtatni akarnak étkezési szokásaikon.
(Sajdik Ferenc rajzaival)
Vypredané
5,84 €
6,15 €