Hľadanie: Kodaň CZ
zobraziť:
Mindenki szereti a bálnákat
Alaszka partjai mellett, ha túl korán jön a tél, szinte minden évben a jégtakaró alatt marad néhány szürke bálna. Mivel a jég miatt nem képesek a felszínre jutni, hogy levegőt vegyenek, a biztos halál vár rájuk. 1988 őszének végén is ez történt: három fiatal bálna nem mert, vagy nem tudott délre vonulni a többiekkel, és hirtelen azon kapták magukat, hogy már csupán néhány apró léken keresztül vehetnek levegőt.
Az esemény érdekes módon magára vonta a médiumok figyelmét, és ennek köszönhetően a világ minden lakója folyamatosan értesülhetett a három bálnával kapcsolatos fejleményekről. Addig példátlan összefogásra került sor az állatok megmentése érdekében; olyan személyek és csoportok álltak egymás mellé a közös ügyért, amelyek között máskor élesek az ellentétek. Környezetvédők fogtak össze az olajtársaságok vezetőivel, eszkimók az amerikai haditengerészettel, hétköznapi emberek és politikusok - még az amerikai elnök, Ronald Reagan és a szovjet főtitkár, Mihail Gorbacsov is támogatta a közös erőfeszítéseket, amelyeket a két nemzet tett a fantasztikus és intelligens lények a szürke bálnák kiszabadításáért.
Megható történet arról, hogy bármit, a világon bármit elérhetünk, ha félretesszük ellentéteinket, és egy emberként küzdünk a közös célért.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Cez prsty DVD
Příběh filmu Přes prsty se odehrává na beach volejbalových hřištích, ale nejen na nich. Linda (Petra Hřebíčková) a Pavla (Denisa Nesvačilová) jsou parťačky, které obětují beach volejbalu všechno. Tedy skoro všechno. Mladší Pavle tak trochu začínají tikat biologické hodiny a s přítelem Hynkem (Vojta Dyk) chce co nejdříve otěhotnět. To starší svobodná a bezdětná Linda nechápe. Zvlášť, když se jim podařilo kvalifikovat na mistrovství Evropy… Všechno ale stejně nakonec zamotá svérázný správce hřiště se zajímavou minulostí Jíra (Jiří Langmajer).
Komedie / Sportovní
Česko, 2019, 101 min
Režie: Petr Kolečko
Scénář: Petr Kolečko
Kamera: Petr Bednář
Hudba: Viliam Béreš, Marcel Procházka
Hrají: Petra Hřebíčková, Jiří Langmajer, Denisa Nesvačilová, Vojtěch Dyk, Jakub Prachař, Zdena Hadrbolcová, Radka Pavlovčinová, Kristína Greppelová, Marek Taclík, Leoš Noha, Igor Chmela, Jan Komínek, Jakub Gottwald, Marián Miezga, Ján Jackuliak, Markéta Krejčová, Barbora Mudrová, Martin Uhlíř
Zvuk: CS 5,1
Titulky: CZ titulky
Vypredané
7,59 €
7,99 €
Lacná kniha Ferenc Ferdinánd (-90%)
"Miért kell Ferenc Ferdinándról életrajzot írni? Ezzel a kérdéssel (történészkörökön kívül) főleg azért találkozik az ember, mert az osztrák-magyar trónörököst legtöbben...csupán halálának körülményeiről ismerik. Az első világháború előtti utolsó években végzett tevékenysége és a Monarchiában játszott fontos szerepe azonban szinte teljességgel feledésbe merült. Jelen kötet elkészítéséhez azonban főleg az a felismerés adta a döntő lökést, hogy mind a mai napig még a szakirodalom is igen hiányosan mutatja be a trónörökös Ausztria-Magyarország politikai fejlődésében betöltött helyét és a folyamatokra gyakorolt hatását." - írja a könyv zárszavában a német szerző.
Ferenc Ferdinánd "a történelem nagy ismeretlenjei közé tartozik", így tehát joggal állítható, hogy hiánypótló munkát tart kezében az olvasó. Alma Hannig a trónörökös korán sem szokványos élettörténetét beágyazza a Habsburg Birodalom belső és a korabeli Európa szövevényes nagyhatalmi viszonyaiba, s bepillantást enged azokba a törekvésekbe, amelyek végül elvezettek a Nagy Háborúhoz. Magánarchívumok- és gyűjtemények anyagát is feldolgozza a könyv, amelyek egyik kiemelt témaköre a főherceg magyarokkal való kapcsolata. A biográfia (amely egyaránt szól a történelem avatott ismerőihez és a korszak iránt érdeklődő laikusokhoz) különlegessége, hogy számos alkotás elemzésén keresztül azt is bemutatja, miként él tovább a tragikus sorsú trónörökös alakja az irodalomban, a képzőművészetekben és a filmben.
Vypredané
1,41 €
14,10 €
dostupné aj ako:
Az isztambuli fattyú
Él egy furcsa török család Isztambulban, négy generáció, és csupa nő köztük földrajztanárnő, csendes őrült, városszerte híres jósnő, tetoválóművésznő , a férfi tagok ugyanis sajnálatosan rendre korán elhaláloznak. Egy másik furcsa család San Franciscóban él; ők örmények, és nem tudnak, nem is akarnak szabadulni annak emlékétől, hogy Törökországban 1915-ben deportálták és lemészárolták az örményeket. A két családot a köztük lévő hatalmas földrajzi távolság ellenére szoros szálak kötik össze, ám ők erről mit sem tudnak. A tizenkilenc éves, amerikai örmény Armanoush a családi történetek hatására Isztambulba utazik, hogy felkutassa és megismerje a gyökereit. Ott összebarátkozik a vele nagyjából egyidős Asyával, a címbeli fattyúval. Asya sok szempontból Armanoush ellentéte: múltjához nem kötődik, gyökértelenül lézeng, rajong Johnny Cashért, és a francia egzisztencialistákat olvassa. Beszélgetéseikben önmagukat és az igazságot keresik, s mindeközben misztikus módon tárul fel a sötét titkokban bővelkedő múlt. A kényelmesen hömpölygő, szövevényes és felettébb izgalmas történet végén sok egyéb mellett az is kiderül, megszakad-e az isztambuli család férfi tagjait sújtó átok.A Szerelem, A város tükrei, a Becsület, a Bolhapalota és Az építészinas szerzője az egyik legnépszerűbb török írónő hazájában és a világon, műveit több mint harminc nyelvre lefordították. Az isztambuli fattyú egyik szereplőjének kijelentése miatt Törökországban perbe fogták a török nép megsértésének vádjával.
Vypredané
12,52 €
13,18 €
Egy vadászéleten át
Dr. Szent Ivány Géza (1870-1946?) gazdag földbirtokos volt, gyermekéveit a Nagy-Magyarországhoz tartozó "százbércű Gömörországban" töltötte. Mivel családja férfitagjai híres vadászok voltak, már korán belekóstolhatott a vadászat nemes szenvedélyébe. Fiatalemberként a gömöri földbirtokosok mellett sok neves főúri és hercegi vadásszal is kapcsolatba került, ezért több vadászuradalomban - betléri-, murányi- és balogvári uradalom, javorinai vadászparadicsom - vadászhatott szabadon.
Mint magyar királyi kincstári uradalmi ügyészségi vezető, munkaköréből adódóan gyakran volt alkalma vadászni a Magas-Tátrában elterülő kincstári vadászterületeken. A Csorba-tó fölötti Bástya-havasokon zergét lőtt, míg a tavaszi dürgés idején siketfajdvadászatra látogatott el a Mlinica-völgybe. Kapitális agancsú gímbikáját az Alacsony-Tátrában lőtte, kolosszális méretű remetekanját - mely 23 cm-es agyarpárral örvendeztette meg - a pelsőci Nagy-hegy egyik szurdokában ejtette el, mégis legjobban a tavaszi szalonkahúzásokat várta. Trianon után szép vadászterületeit - ahol apróvadra, gímszarvasra, őzre, vaddisznóra, sőt medvére is volt alkalma vadászni - messze sodorta a történelem vihara. Budapesten telepedett le, tollat ragadott, és papírra vetette több mint öt évtizednyi vadászattal kapcsolatos élményeit. Könyvében egy letűnt, soha vissza nem térő úri vadászvilág egyik utolsó hírmondójaként egyaránt szól saját vadászélményeiről, a hajdani gömöri vadászatokról, neves felvidéki úri vadászokról, de vadgazdálkodási kérdésekkel is foglalkozik.
Vypredané
9,50 €
10,00 €
Önéletrajz - Amarok
A brit zeneszerző 1973-ban robbant be a köztudatba a Tubular Bells című instrumentális opusszal, melyből néhány év alatt 17 millió példány fogyott el, és azóta is a világ legeladottabb lemezei közé tartozik. A világhírű Ördögűző című film betétdalául is szolgáló lemez óriási sikere nemcsak a zenészt, hanem az akkor még fapados kiadót, a Virgint is elindította világhódító útján.
Mike Oldfield a rock, a klasszikus és világzene elemeit ötvözi hangszeres műveiben, de már első lemezének zenei hangzása és rendszere is összetéveszthetetlen. Zenei megoldásai egyediek, és bár elismert művész, életműve még nem találta meg méltó helyét a zenetörténeti pantheonban.
Kifinomult muzikalitása, többszörösen polifonikus és poliritmikus, összetett, de ugyanakkor romantikus zenei elképzelései, hangszeres virtuozitása a legnagyobb újkori zeneszerzők közé sorolja alakját.
29 nagylemez, nagysikerű filmzenék, teltházas koncertek az Edinburgh-i várban, a londoni Lovastestőrségi dísztéren, világkörüli turnék, egy teljesen egyedi stílus megalapozása - hosszan lehetne sorolni Oldfield érdemeit.
Ez a könyv mégsem zenei munkásságáról szól elsősorban, hanem lelki és mentális küzdelmeiről, amelyek megkeserítették életét. Gyerekkorában alkoholista édesanyját korán elveszíti, természete befelé forduló. Súlyos pánikrohamokkal és depresszióval küzd, majd egy "exegezis" nevű csoportterápián talál újra magára, és kezdi el rendezni önmaga és a külvilág viszonyát. A pszichoanalízist kiegészíti a terápia egy hagyományosabb formája: a művészet.
Vypredané
13,54 €
14,25 €
Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyve
Több mint húsz éve jelent meg a Kétbalkezes kamaszlányok kézikönyve, mely másfél éven belül 3 kiadásban 70.000 példányban fogyott el. Sikerét bizonyítja, hogy két évtized elteltével is szerencse kell ahhoz, hogy az antikváriumokban hozzájussunk egy példányhoz. Ezért döntöttek úgy a szerzők, hogy megújítják a kézikönyvet.
A magukkal és környezetükkel folyamatos konfliktusban élő kamaszlányoknak próbálunk segíteni ebben a nehéz, átmeneti időszakban.
Az alapelv a régi:
- Megszerettetni a tinilányokat saját magukkal, hogy másokat is szeressenek, és mások is szerethessék őket.
- Tanácsokat adni, hogyan szervezzenek születésnapi bulit, hogyan lehetnek figyelmes házigazdák, s utána hogyan tegyék újra lakhatóvá a lakást.
- Megismertetni a kamaszokat a kulturált viselkedés szabályaival otthon és társaságban.
- Felhívni a figyelmet korunk egyre terjedő veszélyforrásaira.
- Rámutatni, hogy a szobanövények és háziállatok gondozása is hozzátartozik egy felelős nagylány tevékenységeihez.
- Nyomatékosítani, hogy a takarékoskodást, a zsebpénzzel való okos gazdálkodást, a környezettudatos viselkedést nem lehet elég korán elkezdeni.
- Néhány alapvető ismeretet rögzíteni a házi betegápolással kapcsolatban.
- A főzés és a sütés alapjainak ismertetésével kedvet csinálni ahhoz, hogy a számítógép mellett a konyhára is szánjanak egy kis időt.
- Számos ötlettel megmutatni, hogy egy kis kézügyességgel olcsón is lehet látványos ajándékot készíteni.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Felmosórongy az asztalon
Az alkotás fő irányvonala a reményteljesség. Az olvasók elkísérhetik a főhőst a gyermekéveitől érett nő koráig, amely út korántsem egyszerű. Egy élettörténetet mutat be, és emellett egy magyar társadalmi korrajzot is ad az '50-es évektől a '80-as évek közepéig, érintve például az '56-os eseményeket egy gyerek szemével, és a szocializmus rendszerét is felnőttként látva.
Középpontban az egyén áll, olyan problémák megvitatásával, amelyekben az olvasók széles rétege a saját életére ismerhet.
"...Még aznap estefelé Terike elkísérte Jutkát a temetőbe. - Itt fekszik anyád! - szólt oda kurtán. - Most már gondozhatod a sírját..."
"...Letörli csuklóján lógó ingujjával a pörköltzsír maradékát a szájáról, nagyot iszik a pléhbögréből. Egy jóízűt böffent, úgy folytatta: - Az nem jó, fiam. Az okos asszony Istenverése. Az hamar túljár az eszeden. Azt nem tudod irányítani. Egy asszonyt pedig irányítani kő..."
"... Jutka alig várta, hogy végre aláírhassa nevét a nagykönyvben, csak már legyen vége. Pukkant a pezsgődugó, János koccintott a tanúkkal, a tanácselnökkel, Jutka poharát is kiitta.
- Te még most sem iszol? - nézett rá újdonsült feleségére. - Még az esküvődön se?..."
"...- Elmegyünk, Petikém! - szólal meg halkan. - Megígértem neked, hogy elmegyünk. Megszökünk apádtól, eltűnünk. Azt még nem tudom, hogyan, de sikerülni fog, megígérem. Türelmesnek kell lenned még egy kicsit, és nem szólni senkinek..." (részlet a könyvből)
"1949-ben születtem. Gyermekként megtapasztaltam az emberi természet jó és rossz oldalát. Szerettem volna boldog, sikeres feleség és családanya lenni. Megmutatni a világnak és saját magamnak, hogy képes vagyok rá. Korán rájöttem, hogy minden akadály sok-sok szeretettel és kitartással legyőzhető! Az, hogy élhetünk és életet adhatunk, a Teremtő legnagyobb ajándéka." (Maurer Kati)
Nagyapám-nagyanyám
"A nagy cserfa asztal szegletén jól elfértek a bácsi a nénivel, de a tálak alig a tetején. Ebben egy kis friss túró, fenyőfakéregben; odább egy tál újmódi, korán érő fekete szőlő; egy kis mézzel főzött retek, üvegfedél alatt, mandulával a jó szájíz végett; és hónapos retkek, amiket a fogások között rág az ember, hogy ne unja el magát. A kövér, forró leves párolog a tányérban. A néni alig mer hozzányúlni." (Petelei István)
"Azt mondták, hogy a szeretet ellenszolgáltatás. Ha szeretnek bennünket, akkor valamiért szeretnek. Ok nélkül nincs szeretet. Az oktalan szeretet képtelenség. (...) Körülbelül így beszéltek. Én megjegyeztem, hogy mégiscsak önmagunkért kell szeretni bennünket." (Kosztolányi Dezső)
"...a kert kapujában megjelent egy emberi forma, aki jött felém, a füzek felé, a part irányában. (...) Hosszú, vékony, emberi forma, fehér fürdőköpenyben. Olyan könnyedén jött (...), hogy szinte nem is jött, mint inkább szállott, mint egy kísértet a fehér köpenyével a csillogó atmoszférában. Mint egy nagy lepke, úgy szállott. Úgy is kaptam feléje, a karomat meglengetve, mint egy lepkefogó." (Szomory Dezső)
A kötet szerzői: Ambrus Zoltán, Bródy Sándor, Gelléri Andor Endre, Heltai Jenő, Herczeg Ferenc, Illés Endre, Kassák Lajos, Kóbor Tamás, Kosztolányi Dezső, Markovits Rodion, Móra Ferenc, Móricz Virág, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Palotai Boris, Pap Károly, Petelei István, Szomory Dezső, Vaszary Gábor, Zágon István, Zsolt Béla.
Vypredané
9,83 €
10,35 €
Slender Man BD
V malém městě v Massachusetts chtějí čtyři středoškolačky rituálem popřít existenci tajemného Slender Mana. Když však jedna z nich záhadně zmizí, vše nasvědčuje tomu, že je ve skutečnosti jeho poslední obětí...
Horor / Mysteriózní
USA, 2018, 93 min
Režie: Sylvain White
Scénář: David Birke
Kamera: Luca Del Puppo
Hudba: Brandon Campbell, Ramin Djawadi
Hrají: Joey King, Julia Goldani Telles, Javier Botet, Annalise Basso, Taylor Richardson, Jaz Sinclair, Kevin Chapman, Michael Reilly Burke, Jessica Blank, Alex Fitzalan, Jeffrey Corazzini, Remington Keyes
Zvuk: CZ / AJ
Titulky: AJ, CZ
Vypredané
18,04 €
18,99 €
Arany Júlia 23.
Nicola Marsh: Hajóra fel!
A félénk, magába forduló Lana sikeres a munkájában, de a magánélete kész katasztrófa. Miután megnyer egy tengeri hajóutat, úgy dönt, végre változtatni akar szürke, egyhangú életén, és az önbizalmára is igencsak ráférne egy kis megerősítés. Megismerkedik a jóképű tengerésszel, Zac McCoyjal, aki hevesen udvarol neki. Lana nem tud és nem is akar ellenállni az ostromnak, s egy varázslatos éjszakát töltenek együtt. Csakhogy kiderül, a férfi nem az, akinek mondja magát…
Lynne Graham: Nehéz bocsánat
Férfiúi büszkeségében megsértve, Aristandros Xenakis megesküszik, Ella egy nap még bűnhődni fog azért, amiért kikosarazta őt. A pillanat hét évvel később érkezik el. Kegyetlen választás elé állítja a nőt: csak akkor ismerheti meg elárvult kis unokahúgát, ha szakít eddigi életével, odaköltözik hozzá, és mindenben a rendelkezésére áll. Leginkább az ágyban. Aristandros későn jön rá, hogy nem számolt a saját érzelmeivel…
Trish Wylie: Égen-földön szerelem
Roane megbűvölve bámulja a tengerparton felbukkanó meztelen férfit. Kiderül, hogy az illető legjobb barátjának, Jake-nek a testvére. A zseniális ifjú már korán elhagyta a családját, és most visszatért a szigetre. Hamarosan szenvedélyes viszony bontakozik ki a két fiatal között, de Adam feltételül szabja: szerelemről szó sem lehet köztük. Roane-ban hamarosan felmerül a gyanú, hogy a férfi csak eszközül használta, hogy rátehesse a kezét a családi vagyonra…
Predaj skončil
4,79 €
Játékos tanulás: Számok és számolás 5-6 éveseknek
A Disney Indul a sulibusz foglalkoztatókönyvek kiváló segédeszközök gyermekünk képességeinek fejlesztéséhez. A könyv olyan jól felépített feladatsorokat tartalmaz, melyek célja, hogy gyermekünk elsajátítsa a sikeres iskolai szereplés szempontjából rendkívül fontos alapkészségeket. Az interaktív matricák, játékok, időre végzendő feladatok gondoskodnak arról, hogy gyermekünk vidám környezetben tanulja meg felismerni, leírni és használni a 0-tól 10-ig terjedő számtartományt.
Miért olyan fontos, hogy a kicsik korán megismerkedjenek a számokkal? Szilárd alapokkal gyermekünk ügyes problémamegoldóvá válhat. A kicsiknek meg kell tanulniuk felismerni, használni és sorba rendezni a számokat. Ahogy egyre ügyesebben dolgoznak a számokkal - tárgyak, képek, szavak és számjegyek formájában -, a számolási készségek szilárd alapját is megépítik.
A foglalkozás alatt figyeljünk oda a kicsi tűrőképességére. Ne fárasszuk ki, de ne is hagyjuk unatkozni. A tanulás legyen kihívás, ugyanakkor szórakozás is. Akkor fejezzük be a foglalkozást, amikor a gyermek még élvezi a munkát, hogy később kedvvel folytassa.
Legyünk partnerei gyermekünknek, és segítsük a könyv feladatainak megoldása közben, hogy elérje azokat a fontos mérföldköveket, melyek teljesítésével magabiztos és önálló tanulóvá válhat az iskolában.
Ebben a kötetben segíts Mickey-nek, Minnie-nek, Daisynek, Goofynak és Donaldnak megtalálni Plútót! Miközben keresitek az elcsatangolt négylábút, barátaid megmutatják neked, hogyan kell leírni a számokat, de sok más meglepetés is vár rád. 1, 2, 3, 4... indulás kész?
Vypredané
6,57 €
6,92 €
K. dosszié
A K. dosszié `önéletrajz két hangra`: regényes
párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről,
szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadságért
vívott harcról, és arról, hogyan függ össze a saját
élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal.
E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, hogy
élet és irodalom, e két dolog szétválasztása nem is
olyan egyértelmű. Meddig valóság, és honnan fikció?
Az egyénileg megélt borzalom és boldogság szolgálhat-
e egy regény tárgyául? Mennyiben tartozik ez
az `egyéni` mindnyájunkra, akik olvasunk – akik
őt
olvassuk? Milyen volt az a kor, amelyben Kertész Imre
felnőtt, és az a másik, amelyben íróvá lett?
Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit?
Mennyi szivárgott be mindebből regényeibe,
novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól:
Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éról.
`Egészében véve, én a derű pártján állok. Az én
hibám, ha másokban nem ezt az érzést keltem. De nézd
csak: elég korán kivívtam a szellemi szabadságomat, s
a pillanattól fogva, hogy az írás mellett döntöttem,
a gondjaimat egyszerre a művészetem nyersanyagának
tekinthettem` - mondja az író. Ez a derű hatja át a
K. dossziét, amely ugyanolyan felkavaró élményt nyújt
az olvasónak, mint Kertész Imre egész életműve.
Önéletrajzában - a regényeihez hasonlóan - az
egzisztencia, a sors, a választás kérdésköreit szedi
ízekre saját életének és írói pályájának történetén
keresztül, így próbál fogódzókat találni az élet
megmagyarázhatósága, a túlélés érdekében.
Vypredané
1,89 €
1,99 €
Tric Patterns
Clear diagrams and a detailed explanatory text: an inspirational guide for craftspeople and artists everywhere. Includes a CD-ROM.The marvels of Islamic patterns—the most recognizable visual expression of Islamic art and architecture—are not just a beautiful accident. The ancient practitioners of this craft used traditional methods of measurement to create dazzling geometric compositions, often based on the repetition of a single pattern. The results are magnificent in their beauty and awe-inspiring in their execution. Now, with the aid of this book, everyone can learn how to master this ancient art and create their own intricate patterns or re-create classic examples. All one needs are a pencil, a ruler, a compass, and a steady hand. First, technical tips demonstrate the basics: how to draw a square, hexagon, or pentagon. This is followed by some of the best examples of geometric patterns from around the world, arranged into three levels of complexity, with careful, step-by-step instructions. The book features geometric patterns from some of the most famous and beautiful Islamic architecture and art, including: La Mezquita, Cordoba, Capella Palatina, Sicily, Mustansiriya Madrasa, Baghdad, Umayyad Mosque, Damascus, Mosque of al-Salih Tala'I, Cairo, The Koran of Rashid al-Din. Over 290 illustrations
Vypredané
21,76 €
22,90 €
Regulace metabolizmu cukrů, tuků, bílkovin a aminokyselin
Autor předkládá velmi hezkou názornou učebnici, která na našem knižním trhu dosud chyběla. Text doplněný více než 120 barevnými schématy didakticky velmi dobře umožňuje pochopit danou problematiku. Kniha je určena pro pregraduální i postgraduální studium fyziologie, biochemie a patologické fyziologie na lékařských fakultách. Ocení ji nejen studenti, ale i lékaři připravující se na atestace. Kromě zdravotnických oborů nachází publikace využití i v dalších oborech jako například biologie, potravinářství… Organizace textu vychází z představy lidského organizmu jako otevřeného systému, který prostřednictvím neurohumorálních mechanizmů reguluje aktivitu enzymů, nabídku substrátů a eliminaci katabolitů a na základě principu negativní zpětné vazby udržuje rovnováhu mezi anabolickými a katabolickými reakcemi. Po výkladu základních principů regulace a řízení metabolizmu a popisu regulace energetického metabolizmu, metabolizmu sacharidů, lipidů a bílkovin je podán přehled metabolizmu a významu jednotlivých aminokyselin. V druhé části publikace je pozornost věnována komplexním změnám v metabolizmu živin u odlišných fyziologických (příjem potravy, hladovění, fyzická zátěž) a patologických stavů (systémová zánětlivá reakce, obezita, diabetes mellitus, cirhóza, renální insuficience, nádorová onemocnění) a úloze jednotlivých živin v prevenci a terapii některých nemocí. Kniha, přestože je určena zejména jako doplňkový text při pregraduálním a postgraduálním studiu medicíny, poskytne řadu užitečných informací všem, kteří se o metabolizmus a výživu zajímají.
Vypredané
20,78 €
21,87 €
Rozprávka - Zlatá podkova, Zlaté pero, Zlatý vlas... 2CD
CD 1:
Zlatá podkova, zlaté pero, zlatý vlas
Kde bolo, tam bolo, boli raz traja bratia, ktorí slúžili u kráľa. V prvý rok si vyslúžili tri voly, v druhý tri kravy a napokon tri kone. Dvaja starší si vybrali statné tátoše a najmladší Janko len takú mrcinu. Bratia sa mu smiali, no netušili, že Jankov kôň veru nie je obyčajný. Neraz mu dobre poradil a pomohol a dokonca aj ich dvoch pred bosorkou zachránil! Keď spoločne pred tou zlou bosorkou utekali, hádzala ona Jankovi pod nohy zlaté pero, zlatú podkovu a zlatý vlas, aby ho spomalila. Janko jej však vďaka čarovnému koníkovi - tátošíkovi poľahky unikol a vzácne veci si nechal. Netešil sa z nich však dlho, lebo kráľ, u ktorého neskôr slúžil ich uňho objavil a pre seba vymohol. A nie len to. Ak mu vraj Janko neprinesie toho koňa, kačku a dievčinu, z ktorých tie veci pochádzajú, bude o hlavu kratší. Čo mal neborák Janko robiť? Vysadol na verného koníka – tátošíka a vybral sa k bosorke po tie zlaté zázraky. Ako sa to všetko napokon skončí? Nechajte sa prekvapiť. Prezradíme len toľko, že v každej správnej rozprávke dobro zvíťazí nad zlom...
Zo zbierok Pavla Dobšinského
Účinkujú:
Rozprávač: Marián Slovák
Janko: Marek Kundlák
Koník: Dušan Cinkota
Ježibaba: Eva Matejková
Otec: Dušan Kaprálik
Peter: Robo Kočan
Pavol: Miroslav Málek
Dobrý kráľ: František Kovár
Zlý kráľ: Ivan Letko
Zlatka: Miroslava Pavlíková
Podľa rovnomennej rozprávky zo zbierok Pavla Dobšinského napísala Máša Orogváni
CD 2:
1. Finist, jasný sokol
Kde bolo, tam bolo, bol raz jeden kupec, ktorý mal tri krásne dcéry – Oľgu, Mášu a Irinu. Vždy, keď išiel za obchodmi do mesta, pýtal sa ich, čo im má priniesť. Dve staršie si vždy pýtali látky na šaty, či krásne šperky, no najmladšia chcela jednostaj len pierko z Finista, jasného sokola. Kto je záhadný Finist a či ho Irina s pomocou pierka napokon naozaj získa, dopovie vám naša rozprávka.
Účinkujú:
Rozprávač/ Starček: Dušan Lenci
Finist: Vladimír Kobielsky
Irina: Andrea Kiráľová
Otec: Dušan Kaprálik
Tri starenky: Adela Gáborová
Nataša: Daniela Kuffelová
2. Cesta do krajiny snov
Kto by si občas nechcel zaletieť do krajiny snov? Snívať je predsa prekrásne! V snoch je všetko dovolené, a tak môžeme prežiť i to, čo je v skutočnom živote nemožné. V snoch možno lietať, ponoriť sa na morské dno i stretnúť pravú lásku. Krajina snov však v sebe skrýva aj temné stránky. Aké? To vám už prezradí ďalšia rozprávka.
Účinkujú:
Rozprávač/ Starček: Dušan Lenci
Finist: Vladimír Kobielsky
Irina: Andrea Kiráľová
Rieka: Eva Matejková
Cár: Marián Slovák
Kôň: Kamil Mikulčík
Na motívy ruských ľudových rozprávok napísal Marek Kundlák
Vypredané
10,44 €
10,99 €
Predátor: Kolekce 4 filmů 4BD
Užijte si čtyřnásobnou porci strachu s touto zabijáckou sadou akcí nabitých filmů o Predátorovi!
V prvním Predátorovi svádí Arnold Schwarzenegger nesmiřitelný boj s mimozemšťany, kteří loví lidi pro vlastní potěšení.
V Predátoru 2 bojuje Danny Glover s děsivými monstry v městské džungli Los Angeles.
V Predátorech vede Adrien Brody skupinu elitních bojovníků na cizí planetě, kde jsou kořistí nového druhu Predátora.
A konečně ve snímku Predátor: Evoluce Boyd Holbrook zjišťuje, že nejnebezpečnější lovci z celého vesmíru jsou ještě silnější, chytřejší a vražednější než kdy dřív!
Zvuk: CZ / AJ
Titulky: CZ
Vypredané
46,54 €
48,99 €
Apa magazin 2016/1.
A kiadvány tartalma:
Ready, Steady, Daddy
- Muhammad Ali - A legnagyobb apa
- Dadlines - Minden, ami menő, új és tudnod kell róla
Dadvisor
- Hogyan válassz babakocsit? - Ha nem akarsz mellényúlni
- Hol tároljuk a családi fotóinkat? - NAS us felhő
- Mit csinálj, ha beteg a gyerek? - Forgatókönyvek vészhelyzetre
- Hogyan válassz tökéletes gyerekbiciklit? - Két kerék, sok szempont
Dadlife
- Bent leszel? -Az apás szülés dilemmái
- Amit tudni akarsz a szex utáni dolgokról - Készülj fel az apaságra!
- Olyan vagy, mint az apád! - A hobbigén nyomában
- A láthatatlan köldökzsinór - Apaság határok nélkül
- Menj haza! - Mókuskerék, stop!
Dadventure
- Apák a filmvászonról - Kultikus apafigurák Hollywoodból
- Kisállat a gyereknek - Az időhúzás művészete
- Hívogató gyerekszobák - A dizájn csak a kezdet
- Elválva, mégis összekötve - Interjú Szőke András pszichológussal
- Szeretek veled játszani - Ugye, lősz egy legeslegutolsót?
Dadmoney
- A tandíj, a lakás és minden, amire az első 18 évben spórolnod kell - Nem lehet elég korán kezdeni
- Hogyan neveljük gyerekünkből a következő Mark Zuckerberget? - Millió dolláros bébik
Gastrodad
- Válogat, turkál, fintorog - Eszik majd valaha rendesen?
- Apa, ma mit tettél? - Apa-féle tízórai
Dad or alive
- Mindennapi gyötrelmeinket add meg nekünk ma - Ki mondta, hogy könnyű lesz?
- Popsi, nuni, fütyi, kuki - A testiségről korhatár nélkül
Dadtime
- Amit nem tanítottak meg - Itt az ideje, hogy végre megtanuld
- Családdal unatkozni? Na még mit nem! - Napszaki és hétvégi apás programok őszre és télidőre
- Trainspotting - A legjobb vonatleső helyek
- Könyvet a kézbe - Friss tippek közös olvasáshoz
- Három filmklasszikus egy hatévessel - Az alapokat kár lenne kihagyni
Dad & stuffs
- Apa vagyok - Öt apa, öt sztori, öt univerzum
- Habparty -A fürdetés rituáléja
- Családi izgalmak - Dögös családi járgányok
- Játék és muzsika - Érzékszervek vonzásában
- Tűrd fel az ingujjat! - Tedd oda magad otthon, ha végképp muszáj
- Én ülök az ablaknál! - Gyerekkel repülni élvezet
- A szoptatás 10 parancsolata - Igenis részese lehetsz
- Nagypapa-anyuka lettem! - Gondolatok a korfa túlsó végéről
- Amit apámtól tanultam - Lukács László, a Tankcsapda frontembere
Vypredané
3,55 €
Én, Kossuth Lajos
Korán megtanultam olvasni, lehettem tán öt-hat éves. Fő oka burjánzó kíváncsiságom volt: mindent tudjak, amit a felnőttek. Mindent el is olvastam, ami a kezembe került, illetve amit könyvkötő nagyapám hazahozott műhelyéből. Jobbára tíz-, húsz-, ötvenfilléres ponyvákat, jobb esetben pengős regényeket.
(Jobbára, mondom, mert köztük ott voltak P. Howard, azaz Rejtő Jenő könyvei is). Így került kezembe egy színes képekkel teli, emlékezetem szerint díszes kiadvány az 1848-as szabadságharcról. Nem volt túlságosan vastag a könyv, mihelyt végeztem vele, kezdtem elölről.
Óriási hatással volt rám, ahogyan a nép felkelt, ahogyan hadserege sorra nyerte a csatákat a túlerővel szemben, ahogyan a magyar forradalom segítségére sietett sok külföldi kiváló tábornok, és folytathatnám... Természetesen Petőfi, Kossuth, Bem "apó", Damjanich, Batthyány, Görgey - mind rajongott hősöm lett, akár Winnetou vagy Old Shatterhand. Ráadásul magyarok, a mieink! Ám a harc szomorú végét röviden, vagy tán sehogyan sem intézte el a könyv. Ezt akkor persze észre sem vettem.
Azután ahogy cseperedtem, iskolai tankönyveim valamivel talán árnyaltabban, de sohasem kudarcokkal, széthúzással is terhes, reménytelen valóságában tárták fel annak a valóban nagyszerű, heroikus kísérletnek a történetét. Egy pillanatig sem állítom, hogy ne született volna a hazai irodalomban az akkori küzdelmeket tárgyilagosan, akár tudományos alapossággal is elemző mű. Ha megerőltetem engem lassan cserbenhagyó memóriámat, még említhetnék is ilyet.
Ám olyan izgalmas, eddig ismeretlen részletekbe is beavató leírást, mint amilyennel most az Önök kezében tartott könyv szolgál, soha nem olvastam. Kossuth Lajos önéletrajza mintha egy rejtekajtót tárt volna fel számomra. Mennyi mindent értek már. Milyen egyszerű felismerni, mi miért történt úgy, ahogy történt. Kossuth néhol kegyetlenül önkritikus vallomásából, elbeszéléséből, annyira világosak - számomra legalábbis - addig homályos részletek. A nagy ember életrajza mögött éles kontúrral rajzolódik ki a magyar szabadságharc sok-sok csodája és hibája.
Izgalmas, hiteles, önkritikus, tárgyilagos, mélyen elemző ÖN-életrajz - írom fentebb. Amit nem Kossuth Lajos írt, nem is tollba mondta, hanem egy kitűnő magyar író, Cseres Tibor műve. Műfajilag fikció, tartalmilag dokumentum. Remek!
Vitray Tamás
Vypredané
8,48 €
8,93 €