Hľadanie: Amok
zobraziť:
Kukorelly Endre legszebb versei
Amikor felvetődött az ötlet, hogy létrejön a Kukorelly Endre legszebb versei című kötet, bizonyos mértékig maga a szerző szabta meg e létrejövés feltételeit azzal, hogy egy készen álló nagyobb, 284 opuszból álló válogatást bocsátott a rendelkezésemre azzal az instrukcióval, miszerint nincs értelme egy meghaladottnak érzett és már átírt korpusz újrapublikálásának. Vagyis egy már újraírt versekből álló, Kukorelly Endre által válogatott virtuális kötetből volt lehetőségem válogatni. És miközben egy alakulófélben lévő válogatott kötet instrukcióit követtem, az is lehetséges ismerve a szerző folytonos, megszakíthatatlan szöveggondozó, -átíró tevékenységének mértékét , hogy olyan kötet-ből készült ez a válogatás, amely sohasem fog megjelenni, legalábbis olyan formában nem, amilyenben azt nekem alkalmam volt látni, az újraírások egy lehetséges pillanatában. Ez megkönnyítette és egyúttal megnehezítette vállalkozásomat: megnehezítette, hiszen nem válogathattam az egész, már megjelent Kukorelly-korpusz egészéből, másrészt megkönnyítette, mert így a szerzői instrukciókat követve tulajdonképpen el is háríthatom a felelősségemet a kötetbe rendezett szövegek kanonikus helyét illetően: hiszen azok már eleve egy szerzői értékrend közepében, kiemelt helyein foglalnak helyet, olyan nagy tévedésnek ezek szerint nem eshet áldozatául a válogató. (Németh Zoltán)
Vypredané
7,90 €
8,32 €
Trianoni menyecske
Dél-Erdélyben mostanában halnak ki egykor színmagyar falvaink utolsó magyarjai. Sírkertek vándorolnak az utódnépek házainak alapjába, mert nincs már, aki értelmezni tudja a feliratokat. Lelkipásztorok küzdenek pár lelkes nyájukkal, hogy fennmaradjon a magyar szó olyan térségekben is, amelyekről már a felvidéki, délvidéki, erdélyi vagy várvidéki kisebbségünk sem tudja, egykor szervesen kapcsolódtak szellemi szállásterületeinkhez. Valóban reménytelen ez a küzdelem? Öt év telt el a szerző első határjárása óta, kilencven esztendő a trianoni döntés után - és a veszélyeztetett templomok, kastélyok, gyülekezetek egy része tovább pusztult, mások viszont védőtetőt, új lakókat és makacs ifjú papokat kaptak. Margittai Gábor "Külső magyarok" című riportkötetei egyedülálló vállalkozások: a szórványkutató újságíró a harmadik évezred első évtizedében bejárta a Magyarországtól elszakított magyarlakta "végeket". A Trianoni menyecske, a második nagy "körutazás" 2005-től napjainkig mutatja be örökségünket riportokban, interjúkban, útirajzokban és esszékben, illetve táj-, műemlék- és szociofotók által. Isonzótól Becskerekig, a szlovák Tokajtól a cipszerek hazájáig, a Mócvidéktől az Úz völgyéig, az Őrvidéktől Rusztig a négy égtájat - elgondolkodtató dokumentumként, egyszersmind rendhagyó bedekkerként szolgálva azok számára, akik felkeresnék bozót fedte Árpád-kori templomaink, nemesi udvarházaink, eltitkolt tömegsírjaink romjait. A szerző a határjáró írásokkal közös felelősségünk kérdéseit feszegeti.
Vypredané
13,48 €
14,19 €
Madarak
Az állatok közül a madarak azok, amelyekkel a hétköznapi életünkben a legtöbbször találkozunk. A nagyváros közepén is velünk élnek, és szépségükkel, énekükkel kápráztatnak el minket. Az ember számára a madarakat sokkal könnyebb megfigyelni, mint például a legtöbb emlősállatot, amely rejtőzködve él. Ezért a madarak a számunkra érthetőbb módon jelzik, hogy milyen a bennünket körülvevő természet állapota. Ha azt látjuk, hogy egyre inkább pusztulnak a környezeti egyensúlyra érzékeny fajok, pl. a gólyák, s ugyanakkor elszaporodnak a megzavart állapothoz jól alkalmazkodóak - pl. az örvös galambok -, akkor ez olyan intő jel, melyre föl kell figyelnünk. A madarak egyre több vészjelet adnak le nálunk és a világon egyaránt. Az ornitológusok (madártani szakemberek) és a természetszerető emberek felismerik ezeket a jelzéseket, amelyek figyelmeztetnek a természetrombolás veszélyeire. A madarak megfigyelése tehát nem csupán szórakozás, hanem hasznos és fontos dolog, amely által megtanulunk jobban, kíméletesebben bánni a természettel. Ám ha igazán meg akarjuk érteni a madarakat, tudnunk kell egyet s mást a testük felépítéséről, az életmódjukról és arról, hogy mire van szükségük a létezéshez. Ez a könyv igyekszik ebben is segíteni. A legtöbb madár tud repülni. Megmutatjuk, miféle 'különleges felszerelésre' van szükségük ehhez. A madarak élete messzemenően szabályozott. Az egy éven belül lezajló változások tükrében jól nyomon követhető a sorsuk. Az egymást követő évszakokban a tavaszi dürgéstől, a fészekrakáson és a fiókanevelésen át a hideg okozta pusztulásig követhetjük nyomon a madarak életét. A könyv végül bemutatja a Föld különböző tájain található madárközösségeket és a madárvédelem különböző lehetőségeit is.
Vypredané
8,14 €
8,57 €
A tudásmenedzsment emberi oldala
"A tudásmenedzsment nem teljesen új keletű menedzsment technika. A titok a rendszerszemléletben, a gondolkodásban, az értékrendben, a viselkedésben, az attitűdökben rejlik, mely egyre fontosabbá válik a globalizálódó világban és társadalmakban. A technikai megoldásokkal ellentétben, és/vagy azok mellett olyan értékek kerülnek előtérbe a vállalati gyakorlatban, mint a bizalom, az emberi megbízhatóság, az érzelmi intelligencia, a segítségnyújtás, a tudásátadás és megosztás, a kultúra, a motiváció, megbecsülés, stb. Ezek a fogalmak és a hozzájuk köthető módszertan az emberi erőforrás középpontba helyezését igényli. Az elmúlt évtizedek kutatásai és saját gyakorlati tapasztalatok indíttattak arra, hogy a felsorolt területeken megfogalmazott eredményeinket a tudásmenedzsment logikája és gondolkodásmódja értelmében összefoglalva bocsássuk az érdeklődők elé... Ajánlom a könyvet minden olyan olvasónak, aki tanulja, tanítja, vagy a gyakorlatban foglalkozik a tudásmenedzsment rendszerek kialakításának lehetőségeivel, módszertanával, gondolkodásmódjával. A könyv fejezeteinek tanulmányozása a következő kérdések megválaszolását segíti: Hogyan alapozható meg a szervezeti tudás, az emberi munkavégzést alapvetően meghatározó emberi munkavégzés megbízhatósága által? Milyen létjogosultsága van az erőforrás optimális elosztásának a megbízhatóság és tudásátadás szempontjából? Mit jelent csoportban dolgozni és miért fontos ez a szervezetek életében? Milyen környezetben valósul meg leginkább az egyéni, csoportos és szervezeti tanulás? Hogyan hat egymásra az egyén, a csoport és a szervezet? Hogyan működik a tanulószervezet, mi a jelentősége, hogyan alakítható ki, és milyen feltételek esetén működőképes? Mit jelent a tanulószervezetté válás változásának menedzselése, és hogyan érhető el ezáltal a tudásmenedzsment rendszerek működőképessége? Milyen vezetői stílusváltás, strukturális változás szükséges a fentieket megvalósítani képes szervezeti működéshez? Az olvasottak sikeres hasznosításához kívánok minden jót!" (A szerző)
Vypredané
14,43 €
15,19 €
Lacná kniha Tündérvölgy
Kukorelly Endre regénye azt állítja, hogy az ember legboldogabb időszaka a gyermekkor, esetleg az ifjúkor. Amikor minden összeáll, van apu, anyu (jobb esetben persze), van Utas Üdítő, amit valóban gyártottak a zord hatvanas években, vannak csajok, van a foci, meg van a nyár, vagy ami van. Ilyen apróságokról szólnak ugyanis a regény töredékei, hiszen minden egyes bekezdése külön töredékként került egymás mellé. A szöveg nem folyamatos, hanem a figyelem fókuszálódásának egymást követő hullámhegyeit és hullámvölgyeit követi - ahogy történik valami, amin a gondolkodás elidőz, és mire észre tér, már egészen más történt, amin szintén el kell gondolkodni. A cselekmény nem lineáris, és a nézőpont sem egységes. Egyszerre hatja át a szöveget az ifjúkor végtelen komolysága, és az érett emlékezés végtelen iróniája, mely nosztalgiával támasztja meg saját múltjának ingadozó mérlegelését. Kukorellynek jól megy ez a stílus, verseiben, és a Sulineten évekkel ezelőtt ajánlott Szovjetúnió című regényében is ezzel él. Az irónia azonban néha a visszájára is fordul: a Kalasnyikov, ami akkor csak a tájkép viccesen érdekes mozzanata volt, disszonanciát kelt a mai szemlélőben. Kiderül ugyanis, hogy az idilli gyermekkor nem is idilli volt, hanem inkább a sötét hatalmak árnyékában eltöltött álomszerű, rövid és mámoros extázis. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki a zuhanó repülőn még elmond egy viccet arról, hogy Putyin és Bush zuhan egy repülőn, és azon muszáj röhögni. A regény enciklopédikus részletességű, és mindeközben megmarad egyetlen hangszínnél, az ironikus nosztalgia hangjánál. Mindeközben láthatólag azok a részletek jelentik a legnehezebb feladatot az író számára, melyekben megkísérli múltként és felnőtt fejjel mérlegelni a múltat. Megpróbálja elmondani, hogy mi az igazság, hogy a részletek mögött milyen mélyebb összefüggések, világhatalmi tényezők, általános emberi kérdések húzódtak meg. Hogy a csajozás, ami akkor a leírt módon zajlott, vajon jelent-e valamit az örökkévalóság számára. Ez kissé túláradó követelés, és láthatólag nehezen találja meg Kukorelly azokat a szavakat, melyek romantikusabb korokban a "hazafiság" vagy a "kétely" terminusaival lennének leírhatók. Bizonytalan, nem eldöntött a kérdés, hogy helyes-e ilyen "nagy" szavakat használni egyáltalán. Gyanúsak ezek a gondolatok, és a regény mintegy kiemeli, kirajzolja azt a folytonos gyanút, mely az emlékek újraértékelése során zajlik le az íróban, az emlékezőben. Sohasem lehetünk bizonyosak abban, hogy bármi értelme van tizenéves gyerekeknek zászlócskákat tűzniük az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseinek sírjára. Ez az önpusztító, bizonytalankodó magába fordulás különösen jellemző Kukorelly szövegeire, és sajátossá teszi őket. És teszi egyben, ha nem tévedek, sajátosan magyar irodalommá is - és éppenséggel ez Kukorelly egyik legnagyobb ambíciója. Az eszmék malomkövei közt őrlődő önértékelés. Persze az is lehet, hogy az író hazudik, és nem is a saját gyermekkorát írja le, vagy legalábbis nem pontosan. Ez azonban semmit sem számít akkor, amikor arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit is mond ez a regény
Vypredané
0,50 €
9,97 €
dostupné aj ako:
Hogyan altassunk kisbabát?
Mindenki szeretne az egész családnak békés éjszakai alvást biztosítani, de azok a technikák, amik az egyik babánál működnek, nem biztos, hogy a másiknál is beválnak.
A könyvben leírt átfogó tanácsok segítségével minden szülő egészséges alvásra szoktathatja a kisgyermekét, az éjjel és nappal között különbséget tenni sem tudó újszülöttektől az ágyban maradni nem akaró háromévesekig. A makacs alvási problémákat a könyv végén található, külön ezekkel foglalkozó fejezet segít megoldani.
Judy Barratt alvásszakértő és két gyermek édesanyja gyakorlati tanácsok és az életből vett példák segítségével segít a szülőknek, hogy könnyedén maguk mögött tudhassák az álmatlan éjszakákat.
Vypredané
9,84 €
10,36 €
Amerikai elnökök könyve
Üdvözöljük az Amerikai elnökök könyve világában!
1789-ben George Washingtont választották az Egyesült Államok első elnökévé, és ez az amerikai függetlenségi háború korszakalkotó eseményei után segített átlépni a világtörténelem egy új időszakába. Azóta az Egyesült Államok, sőt a világ történelmét is azok az emberek formálják, akik az ország legmagasabb tisztségét töltik be. Az olyan lelkesítő vezetőktől, mint Abraham Lincoln, az olyan vétkes és vitatott figurákig, mint Richard Nixon, a Fehér Ház adott otthont a történelem legikonikusabb személyiségei közül jó néhánynak. A Bookazine Bestseller Amerikai elnökök könyve felöleli mindegyikük életrajzát. Ez a könyv – minden elnök részletes bemutatásával, Washingtontól Trumpig – nagyszerű bepillantást nyújt azoknak az embereknek az életébe, akik olyanná alakították az Egyesült Államokat, amilyennek ma látjuk. Reméljük, élvezettel olvas róluk.
Az álom mágiája
Légy birtokában az erőnek, mellyel megfejtheted és tervezheted álmaid, melyeken keresztül tudatosan irányíthatod sorsod!
Mit jelent az, hogy mágia? Szepes Mária, a rejtett tudományok egyik legkiválóbb magyar ismerője szerint a mágia nem más, mint képzeletünk teremtőereje. Az álmok határtalan síkja lehetőséget ad a megvalósulást kereső alkotóerőinek kibontakozására. Az álmok a lelkünkben lüktető energiákból, ki nem elégült vágyainkból, életünket nehezítő félelmeinkből keletkező feszültségek kivetülései, melyek mágikus irányítása lehetővé teszi problémáink feloldását.
Te döntesz, hogy sodródsz tovább vágyaid által vezérelve a tudatalattid útvesztőiben és rejtélyes, amnéziaszerű állapot marad számodra az álomvilág, vagy a mágikus irányítás módszerének elsajátításával megoldókulccsá változtatod, melynek megtalálása elengedhetetlen a lélek fejlődéséhez.
Hogy mi mindenre képes a mágia, azaz a teremtőerő, amit valójában mindenki birtokol a gyakorlatban? Miről vallanak álmaink? Hogyan fejtsük meg az álmok titkait? Miképpen változtassuk meg sorsunkat álmaink segítségével? Szepes Mária gyakorlati mágia sorozatának első kötete, Az álom mágiája ezekre a kérdésekre ad választ.
Vypredané
8,25 €
8,68 €
dostupné aj ako:
Anna és Peti - Kistestvér érkezik
A szépen illusztrált mesekönyvben tizenhárom bájos, valós mesét olvashatnak a gyerekek. Olyan meséket, amik velük is megtörténhetnek. Például: kistestvérük születik, állatkertbe mennek, hóembert építenek, vagy a család ünnepli a karácsonyt.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Wellness otthon
Mi a wellness? Azok mellett a módszerek mellett, amelyek fitté tesznek és formában tartanak, különböző lazítási technikákat, a szépségápolást és a tudatos táplálkozást is felhasználjuk a kiegyensúlyozottság és a harmónia megteremtésére.
Vypredané
2,44 €
2,57 €
Tésztaételek - Haladóknal & ínyenceknek
Rendhagyó receptgyűjteményeket vehet kézbe az éhes olvasó. Az ínycsiklandó receptek készítői gondoskodtak arról, hogy azok könnyen kezelhetőek és áttekinthetőek legyenek. Az ínyencek 50 receptkártyát találnak a praktikus fémdobozban. A tészták között klasszikus tésztákat, salátákat, ázsiai tésztákat és tésztaételeket lelünk.
Vypredané
2,85 €
3,00 €
Szöveges ki(s)számoló 2. osztály
A feladatgyűjtemény segítséget nyújt a kisiskolásoknak a szöveges feladatok értelmezésében, azok matematika nyelvén történő felírásában és a megoldásban; a tanítóknak a gyakorlás megtervezésében és a differenciálásban. E célok elérését eredményessé teszik a gyerekek életkorához, érdeklődési köréhez kapcsolódó témák és tevékenységek (például rajzolás), valamint a kidolgozott mintafeladatok.
Vypredané
2,57 €
2,70 €
Őfelsége kegyelméből
Isabel, Cate és Marguerite, a három nővér mostohaapjuk példáján már fiatalon megtapasztalja, hogy a XV. századi Angliában a férfiak kegyetlenül bánnak a feleségükkel, ezért elhatározzák, hogy soha nem mennek férjhez. Isabel, a legidősebb grácia elterjeszti a Graydon-átok hírét, miszerint, akik szerelem nélkül próbálják házassággal magukhoz láncolni a Grayson hölgyeket, hamarosan életüket vesztik. Az átok működni látszik, több reménybeli vőlegény távozik a túlvilágra, mielőtt belekóstolhatna a házasélet örömeibe.
A király parancsának azonban nem lehet ellenszegülni, így Isabel minden tiltakozása hiábavaló, kénytelen feleségül menni Randall Braesfordhoz, a jó kiállású, ám törvénytelen származású lovaghoz.
A menyegzőt követően a férfi olyan szenvedéllyel ismerteti meg Isabelt, amelyről a lány még csak nem is álmodott korábban, és az is kiderül, hogy a nemesi vérnél a nemes szív előrébb való.
Cselszövésekben és összeesküvésben nincs hiány, s miközben Rand a becsületéért kénytelen harcolni, Isabel ráébred, mit is érez valójában a férje iránt.
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Hét rövid fizikalecke
A Hét rövid fizikalecke évszázadok tudásának bravúros és szellemes összefoglalója. Carlo Rovelli a 20. századi fizika forradalmi felfedezésein és rejtélyein relativitáselmélet, kvantumfizika, fekete lyukak, az univerzum szerkezete vezeti át az olvasót élvezetes, közérthető és választékos stílusban. Megismertet a múlt század jelentős tudományos felfedezéseivel és azok jelentőségével, s teszi mindezt olyan könnyed és szórakoztató stílusban, hogy még a modern fizikában járatlanok is kedvet kapnak a tudományhoz.
A tudományos kíváncsiság, a valóság elmélyült kutatása és a tudósok képessége arra, hogy másképp lássák a világot, már-már költészet.
Vypredané
9,80 €
10,32 €
Mindhalálig 1. - A tengerészgyalogosok
Sanghajtól a Wake-szigetekig a Tengerészgyalogság vált Amerika első védelmi vonalává, amikor a háború szele megcsapta az észak-amerikai kontinenst, döbbenetes pusztulást hozva Pearl Harbourra. A nagy sikert aratott, A háború katonái című bestsellersorozat írója ezúttal az amerikai tengerészgyalogosok életét mutatja be: hogyan szerettek és harcoltak a hazájukért azok az emberek, akik felkészültek a csatára, és készen álltak arra, hogy meghozzák a végső áldozatot...
Vypredané
0,94 €
0,99 €
Kisenergiájú házak 2.
"A fűtés, szellőzés, a szaniter- és villanyszerelési munkák területén is sokféle olyan beavatkozásra van lehetőség, amelyek kiegészítik az energetikai szempontból hatékony építészeti jellegű átalakítási munkálatokat. Míg a hőszigetelés korszerűsítésekor túlnyomórészt az épület külső burkát alakítják át, addig az épületgépészet tökéletesítése elsősorban a ház belső berendezéseit érinti. Az épületgépészet korszerűsítését ezért a ház belső részét érintő felújítási munkákkal együtt célszerű elvégezni. A 1.1. táblázatban a felújítás legfontosabb teendőit soroltuk fel, és megadtuk azok energetikai hatékonyságát is." Részlet a könyvből
Vypredané
15,82 €
16,65 €
Magyar-török, török-magyar útiszótár
Ez a szótár azoknak kíván segítséget nyújtani, akik török nyelvterületen csekély török nyelvtudással meg akarják értetni magukat, és tolmács nélkül is el szeretnének igazodni a számukra idegen világban. Címének és rendeltetésének megfelelően a szótár tartalmazza a mindennapi élet legszükségesebb általános, valamint az utazás és turistaforgalom speciális szókincsét olyan válogatásban és feldolgozásban, hogy segítségével egyszerű mondatok és kérdések is könnyen összeállíthatók. Ezeknek a mondatoknak és kérdéseknek egy része készen is megtalálható a szótárban azok számára, akik szinte semmit nem tudnak törökül. A kötet új, átdolgozott kiadás.
Vypredané
9,32 €
9,81 €
Varázslók a Waverly helyből - A film
Zűr támadt az édenkertben. A Russo család a karibi térségbe készül nyári vakációra, Alex még sincs feldobva. Ráadásul a szülők leszögezik: a nyaralás alatt a varázslás nem megengedett! Alex rettentő mód unatkozik, és úgy dönt, egy kis varázslással felkavarhatná az állóvizet... ami végül katasztrofálisan sül el, a szülei ugyanis totál elfelejtették, hogy valaha is ismerték egymást! Alexnek és a tesóinak, Justinnak és Maxnek csak negyvennyolc óra áll a rendelkezésére, hogy megtalálják a varázslatos Álmok kövét, aminek segítségével visszafordíthatják a varázslatot. De vajon időben megtalálják a követ ahhoz, hogy megmentsék a családjukat?
Vypredané
0,94 €
0,99 €
Szintetizátoriskola kezdőknek (CD-melléklettel)
A könyv minden szükséges információt megad azok számára, akik a billentyűs hangszerekkel ismerkednek - útbaigazítást ad a hangszer kiválasztásától kezdve a kottaolvasás elsajátításán keresztül az alapvető zenei gyakorlatokig. A rövid, illusztrált leckék lépésről lépésre vezetik az olvasót. Bemutatják a billentyűs hangszereken való játék legfontosabb technikáit, emellett a kezdők elméleti ismereteit is gyarapítják a kottaolvasás, az akkordok, a skálák, a harmóniák és a különböző zenei stílusok jellemzőinek áttekintésével. A könnyed hangvételű kézikönyv segítségével a kezdők is rövid időn belül magabiztos tudásra tehetnek szert, és ami a legfontosabb, élvezik a tanulást.
Vypredané
16,99 €
17,88 €