Hľadanie: Metello
zobraziť:
Kolozsvári milliomosok
A Gyöngyharmat Palkó, a Szikra Ferkó alkotója ezúttal a Trianon előtti és utáni erdélyi társadalmat örökíti meg regényében. A Nagy Mesélő magyarokról, románokról, zsidókról és németekről ír - nem a nemzeti, hanem az emberi vonásokat tartva szem előtt. Olyan békebeli történet ez - még ha háborús időkről szól is -, amelyben a mesék a valóságban folytatódnak.
Keller Frigyes, a szép szál iparoslegény 1877-ben elindul bajor földről, hogy ellesse a külhon tímármestereinek fortélyait. Erdélyben aztán megállapodik, hat fia születik, akik a cserzőkád mellett tanulják ki apjuk mesterségét, hogy Európa-szerte elismert bőrgyáros famíliát alkossanak. A legenda szerint Kelleréknek még a bőrük alatt is pénz lapul, pedig a valóságban szerencséjük éppúgy forgandó, mint Erdély sorsa a századfordulón. Hol nőket szédítenek és kártyáznak a kaszinóban, hol ipari kémkedésre adják a fejüket, és körömszakadtig harcolnak a gyárért, a családért, akár egymással is...
Vypredané
11,88 €
12,50 €
Árnyak
Sussexben egy gyönyörű, félholt nőt sodor a partra a víz. Régimódi ruhát visel, a haját valaki csúnyán rövidre nyírta. Csuklóján és karján kötél horzsolta nyomok.
Kórházba szállítják, ahol kiderül, amnéziában szenved. Gyötrő kérdések sorát kellene megválaszolnia, de azt sem tudja felidézni, kicsoda és honnan jött, sem azt, hogy mi történt vele az utóbbi két évben, amely teljesen kiesett az emlékezetéből. Miféle sokkhatás érhette?
A rendőrség tehetetlenül áll a kérdés előtt, sehol egy nyom, és amikor az orvosi vizsgálat fényt derít arra, hogy a lány nemrég gyermeknek adott életet, az eset hamarosan rémálommá válik. Ki ez a lány? És hol lehet a csecsemő?
Lesley Pearse bestsellereiből (Utazók, Emlékek, Titkok, Hit, Remény) több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete maga is kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legnemesebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, az írónő páratlan érzékkel-érzékletességgel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben.
Vypredané
14,61 €
15,38 €
Indiai szenvedély
1908. január 28-án egy tizenhét éves spanyol lány pazarul feldíszített elefántháton vonul be egy kis észak-indiai városba. A lakosság apraja-nagyja kisereglik az utcára, hogy lerója tiszteletét az újdonsült hercegné előtt, akinek oly fehér a bőre, akár a Himalája hava. A tündérmese Anita Delgado, az ifjú andalúz táncosnő és a dúsgazdag kapurthalai maharadzsa, Dzsagadzsit Szingh esküvőjével kezdődik, majd fokozatosan kibontakozik előttünk egy két évtizedes, szerelemmel és ármánnyal átszőtt történet, melynek során feltárul a maharadzsák aranyba foglalt, drágakövekkel kirakott, csudálatos cirkuszi porondja, ahol az erotikus bacchanáliáktól kezdve a tigrisvadászatokon át a Rolls Royce gyűjteményekig a legkülönfélébb szemkápráztató dolgok ejtik ámulatba a látó olvasót. Megismerhetjük egy elszegényedett kisnemesi családból származó, félanalfabéta lány dicsőséges felemelkedésének históriáját, lelkének valamennyi rezdülését, örömteli és mély fájdalomba fojtott pillanatait. A huszadik század elejének egyik legizgalmasabb szerelmi kapcsolatáról mesélő regényben a dokumentarista hűséggel ábrázolt valóság szépen simul bele a szépirodalmi elbeszélés finoman szőtt, színes fátylába.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Zord idő
"Nekünk Mohács kell" - írta Ady Endre, keserű gúnnyal utalva arra, hogy csak a végzetes pillanatokban vagyunk képesek szembenézni magunkkal. Tévedéseinkkel, illúzióinkkal, vétkeinkkel. A magyarságnak sok "Mohács utáni" korszaka volt - az egyiket, az 1850-es évek vészkorszakát megélő Kemény Zsigmond döbbenetes izzású történelmi regényekben vizsgálta sorsunkat. A legutolsóban, az 1862-es Zord időben a valóságos Mohácsot követő évtizedekbe vezeti olvasóját. A regényben Kemény visszatért Martinuzzi György korához, s az eseményeket Buda eleste köré sűrítve állítja szembe egymással. Komjáthi Elemér poétikus és Barnabás diák egyidősek és árvák. Mindkettejüket ugyanaz az idős testvérpár, Deák István és Dániel fogadta örökbe valaha, és mindketten az egyik öreg úr lányát, Dorát szeretik, aki Elemért választja. Barnabás viselkedésébe, paranoiájába belejátszik a tudat, hogy valaha vagyonos apját árulás miatt ölték meg, és anyja beleőrült az elvesztésébe. A két fiatalember Budára indul katonának, hogy harcoljanak a török ellen, de Barnabás váratlan fordulattal beáll török szpáhinak, csak hogy megölhesse vetélytársát...
Álmaim férfija
Johanna Lindsey lebilincselő mesélő, aki úgy fonja a romantikus történetek szálait, mint senki más. Megnyerő jellemekből, lélegzetelállító kalandokból és lüktető szenvedélyből szőtt históriái megérintik olvasói szívét.
A környék legkívánatosabb lánya, a vadóc és szeszélyes Megan Penworthy házassági terveinek célpontja Ambrose St. James – egy férfi, akivel még sosem találkozott, ám feltett szándéka, hogy feleségül megy hozzá. Más kérő szóba sem jöhet, különösen nem Devlin Jefferys, a meglehetősen jóképű, de rendkívül alacsony sorból származó lótenyésztő.
A cserfes, hercegi címre vadászó vörös szépség elbűvöli Sir Ambrose-t, aki azért adja ki magát a rangtalan Jefferysnek, hogy elkerüljön egy valószínűleg halállal végződő párbajt. Megesküszik, hogy elcsábítja és megszelídíti a lányt, mégpedig úgy, hogy közben valódi személyazonosságát sem fedi fel – ezzel áthúzva Megan számításait arról, hogy álmai férfijával kösse össze az életét. Csakhogy a férfi nem tudja, hogy az igéző kis cselszövő lesz az egyetlen nő, akit valaha is feleségül kívánna venni.
AZ ÉRZÉKI TÖRTÉNETRE VÁGYÓ OLVASÓ NEM FOG CSALÓDNI JOHANNA LINDSEYBEN.
Chicago Sun-Times
(A magyarul Álmaim hercege címmel, 1993-ban megjelent regény új fordításban.)
Vypredané
8,45 €
8,89 €
dostupné aj ako:
Bízz bennem
"Bízz bennem! - mondta dühösen. - Ha valaki arra kér, hogy bízz benne, biztos lehetsz abban, hogy végül cserbenhagy vagy fájdalmat okoz."
A népszerű szerző lebilincselő története két gyermekről, akiket az ötvenes években egy ausztrál árvaházba küldtek.
Egész életében azt ígérgették Dulcie Taylornak, hogy vigyázni fognak rá és húgára, Mayre. Bizalmával mindannyiszor visszaéltek. Amikor húgával új életet kezd egy fiatal és izgalmas országban, mégis elhiszi, hogy új esélyt kaptak.
Az új életről, amelyben a testvérpár reménykedett, hamar kiderül, hogy aljas hazugság volt. A szintén árvaházban felnőtt Rossban Dulcie rokon lélekre talál, ám a fájdalmas múlt tovább kísért. Szeretet és törődés nélkül vajon Dulcie elég erős lesz-e ahhoz, hogy kiharcolja magának a boldogságot, és megvédje a húgát?
Lesley Pearse bestsellereiből - Utazók, Emlékek, Titkok, Hit, Remény, Árnyak - több mint hárommillió példányt adtak el világszerte. Pearse, akinek élettörténete maga is kész regény, bravúros mesélő, történeteiben a legnemesebb és leggyűlöletesebb emberi érzelmek csapnak össze, az írónő páratlan érzékkel-érzékletességgel mutatja meg, milyenek is vagyunk valójában; veszélyben, magányban, bűnben és szerelemben.
Vypredané
18,27 €
19,23 €
Elnémult harangok
Szerelmi történetként, és messziről indul a cselekmény. Az erdélyi református teológus, a tehetséges Simándy Pál kitűnő bizonyítványokkal, ám megtört szívvel tér haza Utrechtből Kolozsvárra. A református püspöktől azt kéri, hogy a koldusok papja, az elhagyottak támasza, a szenvedők vigasztalója lehessen. Így kerül Magyargarabóra, Bod Péter egykori templomába, a görgényi havasok közé, hogy a magyarság megmaradásának végvári vitéze legyen e nyomorultul tengődő havasi faluban.
Simándynak azonban nemcsak a nyomorral, a babonákkal, a tudatlansággal kell megküzdenie, hanem az erőszakosan terjeszkedő román ortodox egyház helybeli képviselőjével, Todorescu pópával is.
A nyelvek, a kultúrák és felekezetek párharcában váratlan fordulat áll be, amikor Simándy őrülten beleszeret a román pap lányába, Floricába. Eleve kilátástalan szerelmük epizódjai egy szörnyű tragédia felé vezető út állomásai, amelynek betetőzéseképpen a lelkész rájön, hogy a lány apja a bukaresti nagyromán irredenta központ ügynöke...
A lebilincselően izgalmas, epizódról epizódra drámaibbá váló, szenvedélyes hangszerelésű és sokrétű regény a nemzet katasztrofális sorsát a maga érzelmi életében mélyen megélő hős története.
Vypredané
9,86 €
10,38 €
Various - Ultimate... Coffeehouse 4CD
Tracklist:
CD 1:
01. Alicia Keys - You Don't Know My Name
02. George Ezra - Listen To The Man
03. Leon Bridges - Smooth Sailin'
04. Mark Ronson Feat. Amy Winehouse - Valerie
05. Raphael Saadiq - Sure Hope You Mean It
06. Toploader - Dancing In The Moonlight
07. Walk Off The Earth - Somebody That I Used To Know
08. Tom Odell - Long Way Down
09. She & Him - God Only Knows
10. Billy Paul - Me And Mrs. Jones
11. Elle King - Under The Influence
12. Modest Mouse - Blame It On The Tetons
13. Nina Simone - I Want A Little Sugar In My Bowl
14. Bob Dylan - Shelter From The Storm
15. Kodaline - All I Want
16. Pete Yorn - Strange Condition
17. Angie Stone - Wish I Didn't Miss You
18. Gavin Degraw - I Don't Want To Be
CD 2:
01. John Mayer - Waiting On The World To Change
02. Outkast - Ms. Jackson
03. Sly & The Family Stone - Everyday People
04. Natalie Imbruglia - Torn
05. Ray Lamontagne And The Pariah Dogs - Beg Steal Or Borrow
06. The Shins - Simple Song
07. Sara Bareilles - Love Song
08. Lou Reed - Walk On The Wild Side
09. Mo - Never Wanna Know
10. Billie Marten - As Long As
11. Finley Quaye - Dice
12. Laura Mvula - Green Garden
13. Passion Pit - Constant Conversations
14. Simon & Garfunkel - Mrs. Robinson
15. Train - Hey, Soul Sister
16. Miles Kane - Rearrange
17. Lucy Rose - Work It Out
18. Johnny Cash - I Walk The Line
CD 3:
01. Snoh Aalegra - Emotional
02. Broken Bells - The High Road
03. First Aid Kit - My Silver Lining
04. The Byrds - Mr. Tambourine Man
05. Bic Runga - Tiny Little Piece Of My Heart
06. Labrinth Feat. Emeli Sandi - Beneath Your Beautiful
07. Jeff Buckley - Everybody Here Wants You
08. John Legend - Used To Love U
09. Fugees - Killing Me Softly With His Song
10. Groove Armada - My Friend
11. Le Youth - C O O L
12. Lions Head - Begging
13. Fleetwood Mac - Albatross
14. Santana Feat. The Product G&b - Maria Maria
15. Cults - Go Outside
16. Mgmt - Electric Feel
17. You+me - From A Closet In Norway (oslo Blues)
18. Chambers - Heaven's Got No Place
CD 4:
01. Natalie Prass - My Baby Don't Understand Me
02. Paloma Faith - Only Love Can Hurt Like This
03. Miguel - Coffee
04. Dido - Thank You
05. Wyclef Jean - Gone Till November
06. Paul Simon - Diamonds On The Soles Of Her Shoes
07. Izzy Bizu - Diamond
08. Wet - Deadwater
09. Leonard Cohen - Suzanne
10. Band Of Horses - Factory
11. Ms Mr - Tunnels
12. Raury Feat. Tom Morello - Friends
13. The Civil Wars - Dust To Dust
14. Swim Deep - Honey
15. Al Green - Back Up Train
16. Tlc - Waterfalls
17. Kelvin Jones - Call You Home
18. D'angelo And The Vanguard - The Door
Vypredané
9,41 €
9,90 €
Queen
A felvillanyozó előadásairól elhíresült és zenéjük miatt sokak által szeretett Queen a rockzene egyik legmaradandóbb hagyatékát alkotta meg. A hihetetlen sikereket elért zenekarról szóló könyv többek között a következőket tartalmazza:
-Több mint ötsz
áz a világ különböző pontjain készült fényképet és egyéb alkotást, beleértve színpadi és színpadon kívüli felvételeket (melyek közül több tucat most először kerül nyilvánosságra), plakátokat, szórólapokat, backstage-belépőket, jegyeket, pólókat, nagy
- és kislemezeket.
-A zenekar különlegesen megírt történetét és átfogó diszkográfiáját a híres brit rockzenei író, Phil Suctliffe tollából.
-Történeteket és visszaemlékezéseket olyan magasan jegyzett rockzenei szakíróktól és fotósoktól, mint Jon Brea
m, Jim Degoratis, Harry Doherty, Greg Kot, Daniel Nester, Denis O'Regan, Michael Putland, Mick Rock, Sylvie Simmons és sokan mások.
-Exkluzív bepillantásokat, személyes tárgyakat és különlegesen ritka fényképeket Peter Hince-től, a turnészemélyzet ve
zetőjétől, valamint az együttes menedzserétől és barátjától, Reinhold Macktől.
-Valamint megjegyzéseket és visszaemlékezéseket Billy Squiertől, aki a Queen és Freddie Mercury előadótársa és régi barátja volt hosszú éveken át. Megszólalnak még: Slash,
Tommy Lee (Mötley Crüe), Chris Squiere (Yes), Rob Halford (Judas Priest), Geddy Lee (Rush), Neil Diamond, Tom Morello (Rage Against the Machine), Adele, Kid Rock és sokan mások.
Vypredané
4,75 €
5,00 €
Olaszul l'enni jó
"Ebben a könyvben - ami első ránézésre egy szakácskönyvnek tűnhet, okkal, hiszen jó néhány receptet tartalmaz, köztük személyes kedvenceimet is - egy történetet szeretnék elmesélni. Egy történetet, ami rólam is, de nem csak rólam szól. Egy történetet, ahol javarészt ugyan én vagyok a mesélő, de nemcsak az én hangomon szólal meg. Egy történetet, ami ugyan Gallaratéból és annak környékéről indul, ahonnan származom, de ami mégis inkább Budapesten és Magyarországon játszódik. Ez a történet valós eseményeket dolgoz fel, a szereplői hús-vér emberek, javarészt olyanok, akiktől az elmúlt 15 évben nagyon sokat tanultam, akiknek sokat köszönhetek, és akikkel közösen építettünk fel valamit, ami ma a Pomo d'Oro, és mindaz, ami hozzá kapcsolódik.
Vallom, hogy az étkezés legfontosabb szerepe és feladata a 21. században, ma, újra ugyanaz, mint ami évszázadokkal ezelőtt volt. Nevezetesen, hogy összehozzon minket, hogy egy asztalhoz ültesse újra a családokat, barátokat. Vallom, hogy az étel elkészítése szentség, tiszta megnyilvánulása a szívvel-lélekkel történő adni akarásnak. Ebben a túldigitalizált világban az étkezés a megnyugvás, a lelassulás, az összetartozó erő szerepét is betölti. Az asztalnál újra értelmet nyer az idő és az egymásra figyelés fontossága.
Örülnék, ha a könyvet lapozgatva, olvasva, egy-egy receptet elkészítve azt érezné az olvasó, hogy egy virtuális utazáson vesz részt. Egy olyan ízutazáson, ahol közben egy kicsit tágul a látóköre, betekinthet a kulisszák mögé - oda, ahová egyébként csak igen ritkán van mód belesni.
Allora, kalandra fel és buon appetito a tutti!" (Gianni)
Vypredané
21,42 €
22,55 €
Operamesék
Véget ér a nyitány, fellebben az Operaház nagy függönye, és a színen megjelenik a daliás Tamino, sarkában a félelmetes kígyó. Megszólalnak a varázsos énekhangok, és a néző egyre jobban fülel: miről is énekelnek? Az egyik énekes érthetően ejti ki a szöveget, a másik kevésbé, néha az egész előadás idegen nyelven hangzik el. Épp ezért, aki a halhatatlan operákat igazán élvezni akarja, annak jól kell ismernie történetüket. Ismerkedni az operákkal - ebben akar segíteni ez a könyv a kezdő operalátogatóknak, a zenével ismerkedő fiataloknak. Egy-egy kis történetben - ha úgy tetszik, mesében, ha úgy tetszik, elbeszélésben - idézi fel az operairodalom huszonkilenc legnépszerűbb remekét, ezek cselekményét. Aki a zeneszerzőről és zenéről is tudni szeretne valamit, azt a kötet végi jegyzetek igazítják el. TARTALOMJEGYZÉK A varázsfuvola Aida Lohengrin Turandot Bánk bán A kékszakállú herceg vára Gianna Scicchi A trubadur Hunyadi László Otello Szöktetés a szerájból A nürnbergi mesterdalnokok Borisz Godunov Rigoletto Don Juan Lammermoori lucia A sevillai borbély Figaro házassága A bolygó hollandi Álarcosbál Fidelio Tosca Háry János Carmen Traviata Bohémélet Parasztbecsület A bajazzók Pillangókisasszony
Vypredané
7,66 €
8,06 €
Halál a magas fűben
A kötet Capstick saját tapasztalataira és kollégáinak megbízható elbeszéléseire alapozva, hűen ábrázolja az afrikai veszélyes nagyvadat - nemcsak az oroszlánt, a leopárdot vagy az elefántot, hanem az őskorból itt maradt orrszarvút és a gyanútlan zsákmányára türelmesen váró krokodilt éppúgy, mint a hatalmas vízilovat vagy az elszabadult gőzmozdony erejével támadó kafferbivalyt.
Capstick született mesélő, akinek színes leírásai, az érdekeset-izgalmasat mindig észrevevő meglátásai, hiteles megjegyzései a szemünk elé varázsolják a világ legvadabb gyilkosait - az olyan lebecsült gyilkosokat, mint a meglepően bátor és ravasz hiéna, az olyan csendes gyilkosokat, mint a villámnál is gyorsabban lecsapó mamba, vagy az olyan csapatosan ölő gyilkosokat, mint a vadkutya.
Az olvasó hátradőlhet karosszékében, és jeges italát szürcsölgetve elmerülhet az olyasfajta történetekben, amilyeneket Hemingway vagy Ruark halhatott a hotelok bárjában Nairobitól Johannesburgig, olyan veterán vadászoktól, akik mindezt a tábortüzek mellett mesélték, vagy maguk látták puskájuk célgömbjén keresztül.
Van olyan érdekes, mint bármelyik regény, van olyan feszes és izgalmas, mint bármelyik kalandos történet - a Halál a magas fűben elragad minket a sötétség mélyére, hogy ott megláthassuk azt az Afrikát, amit alig néhányan láthattak.
Vypredané
4,28 €
4,50 €
dostupné aj ako:
Az első világháború
Az egyik legismertebb hadtörténész, John Keegan az egyik legfontosabb könyvet írta meg az első világháborúról. Ez a háború nem egy távoli, csak a történelemkönyvek lapjain élő eseménysor, hanem hatásaiban nagyon is jelenvaló, drámai történés - ma is abban a korszakban élünk, ... Folytatás ›› amelynek fő körvonalait ez a háború alakította ki. Az első világháborúval elindult eseménysor vezetett el a mai hatalmi-politikai-társadalmi viszonyok kialakulásáig.
Keegan egyúttal nagy mesélő is, sodróan megírt könyve lapjain újra átélhetjük a régi világot romba döntő, kataklizmikus események drámáját.
A szerző amellett, hogy sok izgalmas hadtörténeti részletet is vizsgál, a legalapvetőbb kérdéseket feszegeti: miért döntött úgy egy jómódú, gazdagsági, kulturális és hatalmi sikereinek csúcsán lévő kontinens, hogy kockára tesz mindent, amit addig elért, és belebonyolódik ebbe a szörnyű, önpusztító és gyilkos hazárdjátékba? Amikor a konfliktus gyors és döntő végkifejlethez juttatásának reménye néhány hónapon belül mindenütt elveszett, miért határoztak mégis úgy a hadviselő hatalmak, hogy makacsul kitartanak amellett, hogy folytatják a katonai erőfeszítéseiket, és totális háborúra mozgósítanak, amivel fiatal férfilakosságukat teljes egészében kiteszik a fennmaradásukat veszélyeztető értelmetlen mészárlásnak?
John Keegan Az első világháborúja, amellett, hogy nagyszerű olvasmányélményt kínál, méltán foglal helyet a legnagyobb hadtörténeti és történeti munkák között.
A(z) Az első világháború (Könyv) szerzője John Keegan.
Vypredané
13,58 €
14,29 €
Lacná kniha Végállomás: Madeira
A história - melyet méltán nevezhetünk drámának -, az I. világháborút követő esztendők nemcsak magyar, hanem európai szempontból is fontos eseménysorozatáról: a királykérdésről szól. Nevezetesen az uralkodói hatalma gyakorlásról 1918. november 13-án lemondott IV. Károly 1921-ben lezajlott két, magyarországi restaurációs kísérletéről, annak előzményeiről, európai és magyarországi összefüggéseiről. Az itt tárgyalt események közvetlen előzményei 1918 késő őszéig nyúlnak vissza, s a történet az uralkodó 1922. április 1-jén, életének 35. évében, száműzetésének negyedik évében bekövetkezett halálával ér véget. Európa egyik legrégebbi, leghatalmasabb dinasztiájának, az igencsak ellentmondásos szerepet betöltött Habsburg-háznak a történelmi múltba kerüléséről van szó. Fontos, mert egyezer éves királyság történetének végére is pont került, s Magyarországon ez teszi kiemelkedővé az eseménysort. Még akkor is, ha Magyarország elnevezése 1919 augusztusától 1946. február 1-jéig Magyar Királyság volt. S végül fontos, mert egy feltétlenül jó szándékú uralkodó, hitét mélyen megélő, hétgyermekes, példás családapa utolsó éveiről, haláláról, a családját sújtó tragédiáról is beszél ez a könyv. Noha tudjuk jól: a történelmi megítélésben mindezek mellékkörülmények, így sosem lehetnek perdöntők, mégis beszélni kell róluk, mert elősegítik annak megértését, hogy mi teszi Magyarország, a magyarok számára valóban jelentőssé a restaurációs kísérletekkel való foglalkozást.
Vypredané
0,58 €
11,53 €
dostupné aj ako:
Tolkien meséi
Kóborló és a varázsló
A sonkádi Egyed gazda
A woottoni kovácsmester
A levél
A nagy mesélő most újabb kalandokra hívja olvasóit. "A Kóborló és a varázsló" című írásban egy kiskutyának varázslók és hableányok közt kell megállnia a helyét, miközben az élete nemegyszer veszélyben forog. A Göncz Árpád tolmácsolásában megszólaló.
"A sonkádi Egyed gazda" mese egy távoli és varázslatos múltból, amelyben megismerhetjük a kissé lomha, ámde bátor Egyed gazdát, aki megfutamít egy óriást, majd az országra törő sárkányt is. Egyszerű ember a woottoni kovácsmester, mégis Tündérországba jut, a filozofikus hangvételű "A levél" című történetben pedig Niggle, a festő veszi a nyakába a világot, hogy megtalálja és lefesse a tökéletes fát. Egytől-egyig sziporkázó írások, és talán az sem véletlen, ha bájtalanított hétköznapjaink alakjaira és helyzeteire emlékeztetnek bennünket.
Tolkien meséi igazi bemelegítésnek számítanak, mielőtt elmerülnénk A Hobbit és A Gyűrűk Ura csodás-félelmetes világában, vagy éppenséggel kellemes levezetésül szolgálnak a nagyregények után, ha még nem tudunk és nem is szeretnénk elszakadni a tündék, sárkányok és varázslók birodalmától. A négy történet így, egy kötetben most először jelenik meg magyarul - ezúttal Peter Jackson Tolkien-filmjeinek Oscar-díjas rajzmestere, Alan Lee illusztrációival.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Emma lánya
A számos félreértés és viszontagság után egymásra talált párnak, az elismert gyerekorvosnak, Kóthay Gábornak és feleségének, a sikeres írónőnek, Emmának a három fiú után végre lánya születik. A szépséges, aranyhajú Éva színésznőnek készül, ám közbesz
ól a háború, majd a kommunista diktatúra. Évát és családját osztályellenségnek minősítik, kitelepítik. Az 1956-os forradalom után, amelyben ilyen-olyan módon szinte minden Kóthay részt vesz, a família tagjai ismét elszakadnak egymástól. Emma a lányáv
al, Évával és az unokájával egy rövid párizsi megálló után Amerikába emigrál, Tamásék azonban az otthon maradás mellett döntenek.
A század második felének eseményeit a szélrózsa minden irányába szétszóródó Kóthay gyerekek és unokák különbözőképpen él
ik meg. A forradalmat követő megtorlás, 1968 Párizsa, a hatvanas-hetvenes évek Amerikája, a szögesdróton inneni nyomasztó világ, a kései Kádár-korszak békés álarca mögött a szabadság fájó hiánya, majd a rendszerváltás éppen úgy főszereplői a könyvnek
, mint az egyre népesebb família. Végül, a fordulat évében egy boldog-szomorú esemény kapcsán újra összegyűlik az egész család a régi, Balaton-parti házban, ahol az is kiderül, hogy habár végleg lezárult egy korszak, lesz, aki továbbviszi Emma öröksé
gét.
A történész végzettségű fiatal írónő váratlan fordulatokban, hol vidám, hol felemelő, hol szívszorító pillanatokban bővelkedő regénye befejező része a háromkötetes családregénynek, amely egészen a XX. század végéig követi nyomon a Kóthay család
több nemzedékének életét.
Vypredané
12,79 €
13,46 €
Odaadó hívetek, Surik
Surik Korn csinos, udvarias, szolgálatkész fiú, a nők álma. Szerelemgyerek, az apja nem sokkal éli túl fia születését, akit elsősorban a jóságos, erős akaratú nagymamája nevel. A nagymama halála után pedig a fiú egyetlen támasza lesz finom lelkű, kissé tétova édesanyjának. De nem csak az édesanyjának: mindenkire figyel a környezetében, akinek valamire szüksége van. Így nevelték.
Művelt, jó családból való, vonzó fiatalembernek számít, megbízható, biztonságot adó férfi, érzékeny szerető, jó férj válhat belőle. A nők szemében kiváló társnak és párnak tűnik. Ráadásul Surik - akarva-akaratlan - egyre inkább az "ellenszolgáltatás nélküli segítségnyújtásnak" szenteli magát; segít a nőknek és a nőkön a főiskolán, később a munkahelyén, a hétköznapi életben, az ágyban...
Az idősebb festőnőhöz, aki kamaszfiúként elcsábítja, hosszú éveken át hűséges marad. Lefekszik a csúnya évfolyamtársnőjével, mert más nem szánná meg szegényt. Egy másik lánnyal névházasságot köt, hogy legyen apja a lány törvénytelen gyermekének. És így tovább. Csak az a kérdés, mihez kezd az életével, a keze közt elfolyó idővel, az életét behálózó kapcsolatokkal, amikor felbukkan az igazi szerelem...
Ulickaja a tőle megszokott áradó mesélő kedvvel és fordulatossággal, finom iróniával beszéli el egy odaadó férfi történetét, aki minden nőnek meg akar felelni...
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Narziss és Goldmund
Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: "Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját - mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik."
"Két életút, két életcél, két életfelfogás - egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: "Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással."" (a Kiadó)
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Lacná kniha Narziss és Goldmund (-90%)
Herman Hesse a következőképpen összegzi Bruno fiának a szerzetes Narziss és a képfaragó Goldmund középkori kulisszák között játszódó történetének legfontosabb gondolatát 1928. december 27-én kelt levelében: "Az ember a régi, szemléletes és szép elképzelés szerint testből, lélekből és szellemből áll. Ezen alkotóelemek közül kettőt többnyire összekötnek egymással, a harmadikat pedig elhanyagolják. Így tagadta és hanyagolta el a testet a kereszténység a szellem és lélek összefonódása révén. Ezzel szemben korunk eltúlozza a test és az értelem kultúráját - mindkettőt a lélek kárára. A művészet azonban éppen hogy a lélek birodalma, lélekkel áthatott, kifinomult érzékiség, és messze az érzékin túlra törekszik."
"Két életút, két életcél, két életfelfogás - egymást vonzó és taszító pólusok, éppen, mint szenvedélyeit megélő Goldmund és az aszkéta paptanár, Narziss története. Narziss a szellem embere, míg Goldmund élete során a művészi ideált, az érzelmek kifejezésének módját keresi. Szerelmi kalandokon, gyilkosságokon, a pestis sújtotta vidékek halálélményein keresztül vezet az út önmaga megismeréséhez, tehetségének kibontakozásához, tanítómestere, Narziss pedig nem hagyja magára. Sosem engedik, nem engedhetik el a másikat, hiszen, ahogy Herman Hesse írja a mű egyik előszótervezetében: "Vonzzák, elbűvölik, meghódítják, megismerik, a végsőkig fokozzák vagy megsemmisítik egymást. Ez történik mindig, ha férfi és női princípium, lelkiismeret és ártatlanság, szellem és természet tiszta formában találkozik és néz szembe egymással."" (a Kiadó)
Vypredané
1,34 €
13,42 €
dostupné aj ako: