Hľadanie: Žofia Bosniaková
zobraziť:
Amikor még csak az állatok éltek
Mit mondanak a képek, és mit mondhatunk a képek helyett? Hány képünk van saját magunkról és saját kultúránkról? Bán Zsófia új elbeszéléskönyvében számtalan módon teszi fel és válaszolja meg ezeket a kérdéseket.
A tizenöt elbeszélésből álló kötet már címében is felvillantja a Bán Zsófia-történetek egyik visszatérő motívumát. Bán elbeszéléseiben az ember legintellektuálisabb személyiségjegyei közvetlenül találkoznak a benne, bennünk élő animálissal, a mélyben lakozó érzéki-zsigeri teremtménnyel. A két tartomány közötti közvetítésre az az elbeszélői nyelv és pozíció vállalkozik, amely (ön)ironikus kettős ügynökként hol a tudat absztrakt szerkezetét helyezi előtérbe, hol pedig a testek, a nyelven-inneni diskurzusok cserebomlásait írja le. Egyazon ütemben képes ábrázolni és értelmezni. Így pillantjuk meg a Röntgen-sugár feltalálását családi fénytörésben, az apa fotóját a munkaszolgálatról, a Bartók-darabba belesülő zongoristát, az ismerkedést a kínai vendéglőben, a vallomást a taxiban, Karády Katalint Brazíliában, és egy fényképészt az Antarktiszon. A történetek mögött pedig fokozatosan kirajzolódik egy huszadik századi közép-európai család gyakran traumákkal terhes sorsa, az anya és a lány perspektívájából, az apák hiányával. Így lesznek a kötet írásai folyamatos dialógusok, termékeny párbeszédek. Így lesz az olvasó maga is közvetítő. Tolmács és útitárs.
Vypredané
9,83 €
10,35 €
Játssz a múltban! - Erdély aranykora
Mivel tartozott az erdélyi fejedelem a török szultánnak?
- Hol épült fel a híres Apafi-kastély?
- Ki támogatta az első magyar nyelvű Biblia megjelenését?
- Járd végig e foglalkoztató füzet történelmi útvesztőjét!
- Ha megoldást találsz a rejtvényekre, megismerheted ... Folytatás ›› az önálló Erdély uralkodócsaládjait, a legkiemelkedőbb fejedelmeket s az egyetlen fejedelemasszonyt.
- Keresd meg a Bocskai-felkelés támogatóit, és vezesd el Bethlen Gáborhoz az ifjú menyasszonyát!
Jó utazást a történelemben!
A(z) Játssz a múltban! - Erdély aranykora (Könyv) szerzője Gyükér Zsófia.
Gyere velem főzni!
Különleges hozzávalókból izgalmasat főzni? Erre sokan képesek. De ahhoz Mautner Zsófia kell, hogy egészen hétköznapi hozzávalók lényegüljenek át mesterkonyhai fogásokká. Viszlát, homár - szervusz, karalábé!
A Chili&Vanília blog szerzője könyvében vad
onatúj receptek sokaságával hívja ízes és sikeres felfedezésekre olvasóit. Nyugodtan bízzák rá magukat!
Ebből az új könyvből főzni olyan, mintha ott állna mellettünk egy segítőkész barátnő. Nem véletlen, hogy blogjának eddig több 3 millió látogatója
volt: ő bizony tud valamit, amit senki más nem.
Színek és ízek
Segal Viktor e könyvében 15 kedvenc alapanyagát mutatja be 75 ínycsiklandó recept formájában - sőt, még ennél is többet, hiszen e a könyv egyes fogásai és köretei szabadon is variálhatók egymással, ráadásul számos leíráshoz bort is ajánl a mesterszakács.
Ismerős hozzávalók, szokatlan íztársítások, részletes leírások látványos fotók és kulisszatitkok egészítik ki a könyvet, melyben a receptek többsége kimondottan hobbiszakácsok számára készült. Segal Viktor egyedi, izgalmas világát Mautner Zsófia öntötte közérthető, kiváló stílusérzékkel megírt formába.
Vypredané
18,23 €
19,19 €
Jean Nouvel by Jean Nouvel
Jean Nouvel, winner of the 2008 Pritzker Prize, is widely regarded as France’s most original and important contemporary architect. From 1967 to 1970, he assisted influential architects Claude Parent and Paul Virilio, before creating his own practice in Paris. His first widely acclaimed project was the Institut du Monde Arabe in Paris (1981–87). Since then he has completed the Lyon Opera House, the Euralille Shopping Center, Lille, and the Fondation Cartier, Paris. His major completed projects since 2000 include the Culture and Convention Center in Lucerne, Switzerland, the spectacular Agbar Tower in Barcelona, the extension of the Reina Sofia Museum, Madrid, the Quai Branly Museum in Paris, and the Guthrie Theater in Minneapolis, Minnesota. Nouvel won the RIBA (Royal Institute of British Architects) Gold Medal in 2001 and the Pritzker Prize in 2008..
Jean Nouvel worked for five years with author Philip Jodidio on this prodigiously illustrated TASCHEN monograph, a book commensurate with the architect’s talent. Two 400-page hardcover volumes give the most complete overview to date of Jean Nouvel’s career, including works in progress such as the new Louvre in Abu Dhabi, the Philharmonie de Paris, and the MoMA extension in New York. The book’s graphic design and images were conceived and selected by the architect; in addition, the transparent printed dust jackets mimic the architect’s own tendency to play with contrasts and overlaid patterns. This publication is Nouvel by Nouvel, inside and out.
Vypredané
156,75 €
165,00 €
Szerelmeskalandos ... avagy a boldogságra várni kell
Fodróczy Szófia, egy fiatal, magyar, egyedülálló lány rajong Firenzéért, ezen kívül talpraesett gyermekvédő. Valami furcsa érzés vonzza Olaszországba, évről évre. Míg egy napon rájön: egy szerelem az, ami miatt nem tud évek óta elszakadni ettől a csodálatos várostól. Itt találkozik Adriannel, az angol galériatulajdonossal, akivel az első pillanatban, végérvényesen megszeretik egymást. Azonban - mivel mindegyiküknek kialakult, jól bejáratott, önálló élete van a saját országában -, úgy határoznak, nem maradnak, nem maradhatnak együtt. Mindenki visszatér saját hazájába. Ezzel kezdetét veszi egy izgalmas kaland, melyre egyikük sem számít, és amely igencsak próbára teszi szerelmüket.
Vypredané
3,80 €
4,00 €
"Mester Jókai"
A kötet a Jókai Mór halálának századik évfordulója alkalmából Révkomáromban, 2004. december 3-4-én megrendezett tanácskozás eredményeit tárja most az olvasó elé. (...)
A kötet tanulmányai számos ponton olyan kérdések tárgyalására vállalkoztak, amelyek korábban vagy nem merültek fel, vagy ha igen, egy több évtizeddel korábbi kérdezőhorizont szükségszerűen a maitól eltérő, mára relevanciáját vesztett kontextusában.
A kötet szerzői Forgács D. Péter, Fried István, Hansági Ágnes, Hermann Zoltán, Kalavszky Zsófia, Milbacher Róbert, Szajbély Mihály, Szilágyi Márton, Török Lajos.
Tisztulás
Victoria Bergman önterápia segítségével próbálja kezelni hasadt tudatát, míg végül számos személyisége közül már csak a legerősebb marad meg. Eközben a múlt fontos eseményei is más megvilágításba kerülnek.
Ahogy Victoria jobban lesz, Sofia is egyre
hasznosabb tanácsokkal tudja ellátni szerelmét, Jeanette-et. A nyomozónő hajtóvadászatba kezd a férfiak után, akik nemcsak Victoriának okoztak maradandó sérüléseket, hanem kislányának, Madeleine-nek is.
Az üldözést a hírhedt ukrajnai Babij Jarban ér
véget, a náci korszak egyik legszörnyűbb kivégzőhelyén, ahol még most sem a törvény és a jog uralkodik...
A Tisztulás a Victora Bergman-trilógia befejező része.
Beszélgetős könyv:Balaton
"A mai világban újra meg kell tanulnunk, hogyan tudunk értékes időt eltölteni egymással, családunkkal, gyermekeinkkel. Ebben nyújt kiváló segítséget a Beszélgetős könyv. A vidám, színes illusztrációk, a beszélgetésindító kérdések és a játékos feladványok a csodálatos Balatonhoz ... Folytatás ›› repítenek minket. Olyan helyzetet teremtenek, amelyben nyugodtan ölbe vonhatjuk gyermekünket, és akár a képekről beszélgetve, akár a közös emlékeket felidézve élvezhetjük egymás társaságát. Nem utolsósorban pedig ötleteket kapunk olyan jövendőbeli közös programokhoz, melyek aztán további beszélgetések kiindulópontjai lesznek." (Matus Zsófia, gyermekpszichológus)
A(z) Beszélgetős könyv: Balaton (Könyv) szerzője .
Vypredané
6,91 €
7,27 €
Emlékek és rejtélyek
A második világháború végeztével igen sokan elmenekültek Magyarországról. Nekünk a legszűkebb családi körön kívül mindenkivel megszakadt a kapcsolatunk. Amikor elkezdtem gyűjteni a világ minden tájára szétszóródott, rég eltűnt rokonok címeit, rádöbbentem: az én nemzedékemből már nem sokan maradtunk olyanok, akik még visszaemlékezhetnek a régi időkre. Korábban is a család legidősebb tagjai mesélték el emlékeiket a következő nemzedékeknek. Amit én hallottam a nagyszüleimtől, az jobbára még a 19. században történt. Egy mozgalmas korszakba szeretnék bepillantást engedni olvasóimnak részint személyes, részint családi, részint történelmi eseményeken keresztül. A Békés megyei Póstelken születtem 1926-ban, és a keresztségben a Károlyi Krisztina Mária Franciska Ilona Zsófia nevet kaptam. Grófkisasszony voltam, gyerekkoromban Dittának becéztek, mivel az öcsém nem tudta kimondani az első keresztnevem becenevét, a Krisztát. Mióta 1948-ban Angliába érkeztem, utolsó keresztnevem angol változatát, a Sophie-t használom - kezdi a ,,családtörténetet" a szerző, aztán keresztül-kasul vágtat a történelmen, és megrajzolja a teljes Károlyi famíliát a kora középkortól a jelenig, vagyis előtérbe kerülnek az élő Károlyi leszármazottak krónikái is. A pazar képanyaggal összeállított album mondhatni teljes repertoár, az események és legendák, a várak és kastélyok, a bálok és politikai szerepek bemutatása okán amolyan kis magyar történelmet olvashatunk e lenyűgöző kiadványban, melynek fókuszában fejezetenként a család legérdekesebb történetei állnak: így a kötet bárhol fellapozható, tetszőlegesen olvasható.
A különleges kiadvány egyedi és hiánypótló reprezentatív munka, melyben mintegy félezer színes és fekete-fehér kép kalauzol végig az évszázadokon és ismeretlen történeteken, főispánok, hadvezérek, mecénások, miniszterek, valamint miniszterelnök és köztársasági elnök titkain keresztül.
Nan Goldin
Nan Goldin is internationally recognized as one of today's leading photographers. Her photographs have been exhibited in museums and galleries worldwide, including SFMOMA, California, the Whitney Museum of American Art, New York, the Stedelijk Museum, Amsterdam, Centre Pompidou, Paris and the Museu Reina Sofia, Madrid. Born in Washington DC, Goldin grew up in Boston where she began taking photographs at the age of fifteen. She has since lived in New York, Bangkok, Berlin, Tokyo and Paris, amassing an extensive body of work that represents a fascinating photographic portrait of our time. Since the 1980s, Goldin has consistently created images that are intimate and compelling, they tell personal stories of relationships, friendships and identity, but simultaneously chronicle different eras and the passage of time. Her 'snapshot'-esque images of her friends - drag queens, drug addicts, lovers and family - are intense, searing portraits that, together, make a document of her life. Goldin herself has commented on her photographic style and philosophy, saying, 'My work originally came from the snapshot aesthetic ...Snapshots are taken out of love and to remember people, places, and shared times. They're about creating a history by recording a history'. Her work often breaks social taboos with its explicit exploration of relationships, sexuality and eroticism, and has also shown the devastating effect AIDS has had on her community of friends. Through its sequence of 55 images, Nan Goldin presents an overview of the photographer's entire career, and illustrates the development of the intimate and raw style for which Goldin has become internationally renowned.
Vypredané
10,40 €
10,95 €
Játssz a múltban! - Törökverők
Milyen csellel foglalták el a törökök Budát? Ki védte hősiesen Drégely várát? Kik voltak a janicsárok?
Járd végig e foglalkoztató füzet történelmi útvesztőjét! Ha megoldást találsz a rejtvényekre, megismerkedhetsz a török kor ételeivel és mindennapi tárgyaival; megcsodálhatod ... Folytatás ›› a török nagyváros, Isztambul legszebb épületét; Tinódi Lantos Sebestyénnek pedig hangszert adhatsz a kezébe, hogy megénekelje a végvárakban harcolók hőstetteit.
Keresd meg az Egri csillagok elveszett gyerekeit, Gázi Kászim pasa dzsámiját és a török hódításnak ideig-óráig ellenálló magyar várakat!
A(z) Játssz a múltban! - Törökverők (Könyv) szerzője Gyükér Zsófia.
Vypredané
3,25 €
3,42 €
Romania & Bulgaria 7
Lonely Planet: The world's leading travel guide publisher Lonely Planet Romania & Bulgaria is your passport to all the most relevant and up-to-date advice on what to see, what to skip, and what hidden discoveries await you. Absorb the vibrant landscape by hiking the Carpathians, relax on Bulgaria's Black Sea coast, or experience the kaleidoscope of colours in the Bucovina Monasteries; all with your trusted travel companion. Get to the heart of Romania and Bulgaria and begin your journey now! Inside Lonely Planet Romania & Bulgaria Travel Guide: Colour maps and images throughout Highlights and itineraries show you the simplest way to tailor your trip to your own personal needs and interests Insider tips save you time and money and help you get around like a local, avoiding crowds and trouble spots Essential info at your fingertips - including hours of operation, phone numbers, websites, transit tips, and prices Honest reviews for all budgets - including eating, sleeping, sight-seeing, going out, shopping, and hidden gems that most guidebooks miss Cultural insights give you a richer and more rewarding travel experience - including folk culture, myths, history, visual arts, crafts, music, politics, landscapes, wildlife, cuisine, and wine Over 70 local maps Useful features - including Top Experiences, Month-by-Month (annual festival calendar), and Outdoor Activities Coverage of Sofia, Bucharest, Wallachia, the Black Sea Coast, Moldavia, Transylvania, Maramures, Crisana, Banat, Plovdiv, Veliko Tarnovo, the Danube, Kazanlak, Sibiu, the Danube Delta, and more The Perfect Choice: Lonely Planet Romania & Bulgaria, our most comprehensive guide to Romania and Bulgaria, is perfect for those planning to both explore the top sights and take the road less travelled. About Lonely Planet: Started in 1973, Lonely Planet has become the world's leading travel guide publisher with guidebooks to every destination on the planet, as well as an award-winning website, a suite of mobile and digital travel products, and a dedicated traveller community. Lonely Planet's mission is to enable curious travellers to experience the world and to truly get to the heart of the places they find themselves in. 'Lonely Planet guides are, quite simply, like no other.' - New York Times 'Lonely Planet. It's on everyone's bookshelves; it's in every traveller's hands. It's on mobile phones. It's on the Internet. It's everywhere, and it's telling entire generations of people how to travel the world.' - Fairfax Media (Australia)
Állati Zenés ABC 2
"A gyerekek igényét minél magasabbra emelni, és úgy nevelni őket, hogy vágyaik megvalósításához képesek legyenek megteremteni a feltételeket, rendkívül fontos szülőnek és pedagógusnak egyaránt. A zene világának megismerése nem utolsó feladat, mert nagyon befolyásolja - többek között - a gyerekek érzelmi fejlődését. Ezek a dalok utazásra hívnak a színvonalas zene világába. Az ábécé mellett nagyszerű muzsikusok különös hangszereivel is megismerkedhetnek a gyerekek. Ráadásul Bíró Eszter szép hangján és barátságos, közvetlen előadásában. Szívesen ajánlom mindenkinek." (Halász Judit)
A lemezen közreműködik többek között: Gálvölgyi János, Lovasi András, Presser Gábor, Födő Sándor " Fodo", Hámori Máté, Borlai Gergő, Fekete Kovács Kornél, Nikola Parov, Hegedűs Máté "Kishega", Fekete Márton "Kispuma", Molnár Péter "Mojmoj", Csonka Gábor, Kertész Endre, id. Födő Sándor, Cserta Balázs, Hámori János, Hámori Zsófia és még sokan mások.
Altatok (CD-melléklettel)
"Én a kislányom babaszobáját dalokkal bélelem ki. Ajándéknak szánom ezt a könyv-lemezt, neki és nektek, 0 és 100 év közti "gyerekeknek".
Mert az Altatok - csakúgy, mint az "Álom-álom, kitalálom" - az egész családhoz szól, nem csak a picikhez.
A mindannyiunkban lévő közöshöz vezet: a gyengédséghez, a közelséghez, amely minden szerető kapcsolat lényege.
Altatja az anya a gyerekét, megénekli neki, hogyan várta, ám az apa és a nagymama is énekli a maga altatóját, és a gyerek is mesél, mit látott álmában.
Elképzelem, ahogy az ősi és a modern témákat felhozó, humorral átszőtt álombirodalmi utazáshoz összebújik a család, együtt hallgatja a dalokat, nézegeti Szottfried Zsófia festményeit.
Esti puhaság, kacagás, szuszogás, elmerülés az ölelő karok biztonságos melegébe."(Palya Bea)
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Szex és szocializmus
Délegyházi nudistastrand, NDK-s turistalányok a Balatonon, Postinor tabletta, botrányos szépségkirálynő-választás, prostitúció, nyitott házasság, szex a magyar filmekben, Veres doktor az Ifjúsági Magazinban - és mindezek hátterében a szocialista erkölcs. Egy mára már letűnt korszak, ... Folytatás ›› amelyben pornóújsághoz jutni csak csempészve lehetett.
E témákról szól a kötet, sok fényképpel. Célunk, hogy az olvasó megismerje, mit és hogyan lehetett a szexualitásról beszélni, milyen volt a szexuális felvilágosítás. Reméljük, aki átélte a kort, saját kellemes emlékeit is újraélheti az olvasás során, aki meg nem, az bepillantást nyerhet egy olyan világba, ahol a fiataloknak az ismerkedés is komoly gondot jelentett néha, olyannyira, hogy az Ifjúsági Magazin társkereső rovatot működtetett e célból.
A(z) Szex és szocializmus (Könyv) szerzője Tóth Eszter Zsófia, Murai András.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
Pocket Guide Madrid 4
Lonely Planet: The world's leading travel guide publisher Lonely Planet Pocket Madrid is your passport to the most relevant, up-to-date advice on what to see and skip, and what hidden discoveries await you. View the marvellous frescoes at Plaza Mayor, see Picasso's Guernica at the Reina Sofia, or have a picnic in Parque del Buen Retiro; all with your trusted travel companion. Get to the heart of the best of Madrid and begin your journey now! Inside Lonely Planet Pocket Madrid: *Full-colour maps and images throughout *Highlights and itineraries help you tailor your trip to your personal needs and interests *Insider tips to save time and money and get around like a local, avoiding crowds and trouble spots *Essential info at your fingertips - hours of operation, phone numbers, websites, transit tips, prices *Honest reviews for all budgets - eating, sleeping, sight-seeing, going out, shopping, hidden gems that most guidebooks miss *Free, convenient pull-out Madrid map (included in print version), plus over 19 colour neighbourhood maps *User-friendly layout with helpful icons, and organised by neighbourhood to help you pick the best spots to spend your time *Covers Salamanca, Plaza Mayor, Royal Madrid, El Retiro, La Latina, Lavapies, Malasana, Chueca, Sol, Santa Ana, Huertas, and more The Perfect Choice: Lonely Planet Pocket Madrid a colourful, easy-to-use, and handy guide that literally fits in your pocket, provides on-the-go assistance for those seeking only the can't-miss experiences to maximise a quick trip experience. * Looking for a comprehensive guide that recommends both popular and offbeat experiences, and extensively covers all of Madrid's neighbourhoods? Check out our Lonely Planet Madrid guide. * Looking for more extensive coverage? Check out our Lonely Planet Spain guide for a comprehensive look at all the country has to offer, or Lonely Planet Discover Spain, a photo-rich guide to the country's most popular attractions. Authors: Written and researched by Lonely Planet. About Lonely Planet: Since 1973, Lonely Planet has become the world's leading travel media company with guidebooks to every destination, an award-winning website, mobile and digital travel products, and a dedicated traveller community. Lonely Planet covers must-see spots but also enables curious travellers to get off beaten paths to understand more of the culture of the places in which they find themselves.
Vypredané
10,93 €
11,50 €
Erdélyi költők antológiája
A kötetben az alábbi költők verseit olvashatjuk:
Ady Endre, Áprily Lajos, Balla Zsófia, Bartalis János, Benedek Elek, Berde Mária, Bogdán László, Bodor Pál, Cs. Szabó László, Csávossy György, Csiki László, Dsida Jenő, Egyed Emese, Endre Károly, Farkas Árpád, Ferenczes István, Gellért Sándor, Hervay Gizella, Horváth Imre, Horváth István, Jékely Zoltán, Kacsó Sándor, Kányádi Sándor, Kenéz Ferenc, Király László, Kiss Jenő, Kovács András Ferenc, Király László, Kiss Jenő, Kovács András Ferenc, Lakatos Demeter, Lászlóffy Aladár, Lászlóffy Csaba, Létay Lajos, Magyari Lajos, Markó Béla, Méliusz József, Olosz Lajos, Orbán János Dénes, Palocsay Zsigmond, Páll Lajos, Páskándi Géza, Reményik Sándor, Salamon Ernő, Sipos Domokos, Szabédi László, Szilágyi Domokos, Szentimrei Jenő, Szemlér Ferenc, Székely János, Szőcs Géza, Szőcs Kálmán, Tompa László, Visky András, Wass Albert.
Vypredané
14,43 €
15,19 €
A Nők Lapja Konyha 100 villámgyors receptje
"Mindenki számára ismerős élethelyzet egy fárasztó munkanapon, délután ötkor azon gondolkodni, hogy mi lesz a vacsora/másnapi ebéd, amit a lehető leghamarabb össze lehet dobni, és utána elterülni a kanapén. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a Nők Lapja Konyha 100 legjobb süteménye, illetve húsétele után olyan fogásokat gyűjtünk egy csokorba, amelyek 30 perc alatt elkészíthetők. Lehet néhány perc eltérés a megadott idők, illetve az egyéni szintidőnk között, de a teszteléskor úgy tapasztaltuk, akinek van némi konyhai rutinja, tényleg villámgyorsan tálalni tudja a zsályás csirkét vagy a kolbászos tócsnit.
A receptek készítői között olyan gyakorlott, ismert és kedvelt szakácsokat, cukrászokat akár bloggereket találunk mint Vrábel Kriszta, Ugrai-Nagy Tünde a Hernyák-Ruprecht páros vagy Papp Emese. Elő tehát a hozzávalókkal, és meglepődve tapasztaljuk majd, mennyi finomságot lehet készíteni ilyen rövid idő alatt is!" (Kajári Zsófia)
Vypredané
14,25 €
15,00 €