Hľadanie: Středověká hereze CZ
zobraziť:
Szendrey Júlia élete, naplója, levelei és halálos ágyán tett vallomása
Petőfi Sándor özvegye a rásütött hűtlenség billogával élte le rövid életét, megküzdve szerelme elvesztésén túl azzal a teherrel is, hogy bár nőként és családanyaként akart létezni, szembe kellett néznie a költőt istenítő magyar írótársadalom, a politikusok, és ugyanúgy a közemberek ítéletével. Nem is bírta sokáig, 39 évesen elhunyt.
A Szendrey Júliát valóságos és teljes valójában bemutató könyv majd száz éve várja, hogy fellapozzák. Részleteket már kaptunk belőle, de hosszú időnek kellett eltelnie egy olyan új társadalom létrejöttéig, amelyben a romantikus hős bálványozásánál fontosabb a történelem racionális megközelítése, az igazság lehető legteljesebb feltárása.
Szendrey Júlia naplóját önmagának írta. Felemelő érzés olvasni a sorait. De ez a könyv nemcsak az ő írásait, leveleit tárja elénk. Oldalain olyan eseménykrónikát, feljegyzéseket is olvashatunk, amelyekből Petőfi Sándor tragikus halálának körülményeit is megismerjük. Nem csoda, hogy ez a könyv nem került nyomdába ennyi éven át, hiszen a nagy költőt boldognak, élőnek akartuk tudni, akár a messzi Szibériában, nem pedig vérbe fagyva a csatamezőn.
Júlia kálváriája nem Petőfi elvesztésével kezdődik, hanem a költő iránt fellobbanó szerelmével, hiszen szülei ellenezték a házasságot, de hite elég erős volt, hogy legyőzze a kételkedőket. Tudta, érezte: ők ketten rokonlelkek. Alig háromévnyi házasságot kapott cserébe, igaz, hírnevet is, aminek élete során csak a hátrányát érezte. Szerelme a későbbi megpróbáltatásokkal sem hunyt ki, ahogy Bethlen Margit grófnő gyönyörűen megfogalmazta: "hogyha Petőfi visszatérne a síri világból az özvegyi fátyolért, melyet szerelmese hűtlenül eldobott, nem találná fejfájára akasztva, mert Júlia, bár levette azt fejéről, a lelkét burkolta belé, és az azóta is ott van, elsötétítve körülötte a világot."
Na sklade 3Ks
11,48 €
12,08 €
Bratislava - City Hall, Rathaus, Radnica
Radnica v Bratislave je harmonický komplex rozličných budov, aký inde v Európe nevidieť. Priamo v srdci
mesta sa rozkladá ako labyrint nie menej ako deviatich väčších a menších domov, palácov a nádvorí.
Vznikal postupne skoro 700 rokov a rástol spolu s mestom.
The City Hall of Bratislava is a harmonious complex of various buildings, hard to find the equivalent of
anywhere in Europe. It is situated right in the heart of the city and spreads like a labyrinth of no less than
nine larger and smaller houses, palaces and courtyards. It evolved gradually for almost 700 years and
was growing together with the city.
Das Rathaus von Bratislava ist ein harmonischer Komplex unterschiedlicher Gebäude, wie man ihn in
Europa sonst nicht findet. Direkt im Herzen der Stadt entfaltet es sich als Labyrinth von neun größeren
und kleineren Gebäuden, Palais und Innenhöfen. Es entwickelte sich kontinuierlich 700 Jahre lang und
wuchs zusammen mit der Stadt.
Význam ve výtvarném umění
Nově revidované vydání slavného souboru studií vlivného historika umění přináší nejen cenné vhledy do diskusí o dějinách umění ve středověku a v renesanci, ale je i cenným příspěvkem k dějinám idejí. Kniha obsahuje jak výbor z jeho slavných Studií k ikonologii a Života a umění Albrechta Dürera, tak i samostatně publikované statě, v nichž se autorovy detailní popisy a bohatá erudice snoubí s obecným vhledem zasazujícím dějiny umění do širšího proudu humanistické kultury.
Královská Horní Lužice
Kolektiv autorů této publikace podává komplexní obrázek o dějinách Horní Lužice od raného středověku až do poloviny 17. století, kdy přináležela k zemím Koruny české. Poskytuje tak čtenáři nejen přehled historického vývoje, ale i dějin správy, vztahů s okolním městy, zeměmi a panovníky, ale i dějiny uměni na tomto území s přihlédnutím právě k sounáležitosti s českými zeměmi. Kniha přibližuje podobu panovnické reprezentace v hlavních městech Horní Lužice, rituály příjezdů krále, způsob komunikace, kancelářský život atd. Publikace je vybavena bohatým obrazovým doprovodem, přehledovými mapami a grafickými přílohami.
Pole plné rozmanitých bylin
Sborník je věnován životnímu jubileu významné české filosofky a theoložky Lenky Karfíkové. Soubor studií žáků a kolegů jubilantky, které vznikly při této příležitosti, ve svém celku tvoří průřez dějinami evropského myšlení. Jednotlivé příspěvky jsou hloubkovými sondami do myšlení několika velkých postav antické filosofie, patristiky, středověké filosofie a mystiky, renesance, novověku i moderní doby. V šíři jejich témat se odráží bohatost evropské duchovní tradice a myšlenky myslitelů pocházejících z různých epoch se při tom často ukazují jako překvapivě aktuální – ať už se jedná o antické diskuse o Aristotelově pojetí času, úvahy Filóna Alexandrijského o „přesycenosti dobrem“, „feministickou theologii“ církevního otce Klémenta Alexandrijského, vizi pravého lidského štěstí „posledního Římana“ Boëthia, psychologické úvahy o utrpení a soucitu z pera středověkého mystika Bernarda z Clairvaux, paracelsovskou přírodní filosofii, Komenského strukturální ontologii nebo Herderovu epistemologii a teorii jazyka.
If I had a kangaroo
The newest board book instalment of the bestselling If I had a… series imagines what life would be like with a super-bouncy kangaroo for a pet.
With rollicking rhymes and bold illustrations, our creative protagonist imagines the hopping highs and lows of having a kangaroo for a pet.
Being an ace on the cricket pitch is a breeze, but hold on to your stomach during the school run – it’s pretty bumpy being bounced around in a pouch! The book winds down to little girl drifting off to sleep, perfect for bedtime reading.
Heresy
‘In the beginning was the Word,’ says the Gospel of John. This sentence – and the words of all four gospels – is central to the teachings of the Christian church and has shaped Western art, literature and language, and the Western mind.
Yet in the years after the death of Christ there was not merely one word, nor any consensus as to who Jesus was or why he had mattered. There were many different Jesuses, among them the aggressive Jesus who scorned his parents and crippled those who opposed him, the Jesus who sold his twin into slavery and the Jesus who had someone crucified in his stead.
Moreover, in the early years of the first millennium there were many other saviours, many sons of gods who healed the sick and cured the lame. But as Christianity spread, they were pronounced unacceptable – even heretical – and they faded from view. Now, in Heresy, Catherine Nixey tells their extraordinary story, one of contingency, chance and plurality. It is a story about what might have been.
Templars
A gripping account of the Knights Templar, challenging received wisdom to show how these devout medieval knights played a profound role in making modern Britain.
The Knights Templar have an enduring reputation?but not one they would recognize. Originally established in the twelfth century to protect pilgrims, the Order is remembered today for heresy, fanaticism, and even satanism.
In this bold new interpretation, Steve Tibble sets out to correct the record. The Templars, famous for their battles on Christendom’s eastern front, were in fact dedicated peace-mongers at home. They influenced royal strategy and policy, created financial structures, and brokered international peace treaties?primarily to ensure that men, money, and material could be transferred more readily to the east.
Charting the rise of the Order under Henry I through to its violent suppression following the fall of Acre, Tibble argues that these medieval knights were essential to the emergence of an early English state. Revealing the true legacy of the British Templars, he shows how a small group helped shape medieval Britain while simultaneously fighting in the name of the Christian Middle East.
Delhi - Top 10
Home to lively markets and mouthwatering food from all over the country, Delhi, India’s buzzing capital city, also offers stunning architecture and islands of calm amid the bustle – think verdant parks and gardens, ancient monuments and grand imperial avenues.
Make the most of your trip to this vibrant metropolis with DK Eyewitness Top 10 Dehli. Planning is a breeze with our simple lists of ten, covering the very best that Delhi has to offer and ensuring that you don’t miss a thing. Best of all, the pocket-friendly format is light and easily portable; the perfect companion while out and about.
Inside DK Eyewitness Top 10 Dehli you will find:
-Up-to-date information with insider tips and advice for staying safe.
-Top 10 lists of must-sees, including Humayun’s Tomb, Chandni Chowk, Lodhi Garden and the Qutub Minar complex.
-Delhi’s most interesting areas, with the best places for sightseeing, food and drink, and shopping.
-Themed lists, including the best places for sightseeing, food, drink and shopping.
-Easy-to-follow itineraries, perfect for a day trip, a weekend, or a week.
-A laminated pull-out map of Dehli, plus four full-color area maps.
Looking for more on Delhi’s culture, history and attractions? Try our DK Eyewitness Delhi, Jaipur & Agra or Eyewitness India.
Goa - Top 10
Goa’s golden beaches, sleepy fishing villages, white-washed churches, Indo-Portuguese mansions, mouthwatering coastal cuisine and lively nightlife make it an irresistible destination to visit.
Make the most of your trip to India’s sunshine state with DK Eyewitness Top 10. Planning is a breeze with our simple lists of ten, covering the very best that Goa has to offer and ensuring that you don’t miss a thing. Best of all, the pocket-friendly format is light and easily portable; the perfect companion while out and about. Our updated 2023 travel guide brings Goa to life. DK Eyewitness Top 10 Goa is your ticket to the trip of a lifetime.
Inside DK Eyewitness Top 10 Goa you will find:
-Up-to-date information with nsider tips and advice for staying safe.
-Top 10 lists of Goa’s must-sees, including Basilica de Bom Jesus, Braganza House, Panaji, Old Goa, Candolim, and Calangute.
-Goa’s most interesting areas, with the best places for sightseeing, food and drink, and shopping.
-Themed lists, including the best beaches, outdoor activities, shops and markets, culinary highlights and much more.
-Easy-to-follow itineraries, perfect for a day trip, a weekend, or a week.
-A laminated pull-out map of Goa, plus four full-color area maps.
Looking for more on Goa’s culture, history and attractions? Try our DK Eyewitness India.
Lacná kniha Krev na lopuchu - 3.vydání
Výběr povídek z tvorby Vlastimila Vondrušky. Obsahuje dva tucty příběhů s detektivními zápletkami, které se odehrávají v různých dobách od středověku až do 18. století. Zavedou čtenáře do zajímavě vykresleného prostředí hradů, měst i vesnic s dokonalou historickou atmosférou, živými dialogy a překvapivými zápletkami.
Výběr obsahuje nejlepší povídky publikované v letech 1986–2006 a řadu dosud nevydaných příběhů.
Vypredané
0,73 €
14,52 €
dostupné aj ako:
Jégszikra
Nos, kétezer szó, péntekhez egy hétre a sárkányok létezéséről, vagy nem létezéséről. David érezte, hogy kifut a vér az arcából. -Ugye viccel? Ez lehetetlen. Hogy a csudába? Bergstrom a papírokat rendezgetve felelte: -Talán a "hol" esetünkben találóbb, mint a "hogy". Amikor David Rain nekilát fogalmazást írni a sárkányokról, csak egyet tud biztosan: hogy meg akarja nyerni a fődíjat, egy expedíciót az Északi Sarkra. Ahogy egyre mélyebbre ás a múltban, egy olyan úton találja magát, ahonnan nincs visszatérés, a sárkányok legendájának, egy ősi titoknak a kellős közepén.
Kis kiruccanás
Simon egy vidéki esküvőre indul a feleségével, aki nem felhőtlenül boldog, hogy a férje testvérei is velük utaznak. A két lány, Garance és Lola, teljesen mások, mint ő, és mindent meg is tesznek azért, hogy érezze, sosem léphet be közös titkos világukba. Ám az ezt követő eseményt még álmában sem feltételezné... Amikor megérkeznek és megtudják, hogy a negyedik testvér, Vincent nem vesz részt az unalmasnak ígérkező szertartáson, köszönés nélkül faképnél hagyják a násznépet és Simon feleségét, hogy hármasban abba a kastélyba ruccanjanak, ahol Vincent dolgozik. Életük fordulópontja lesz ez a kaland. Mind a négy testvér érzi, hogy ez a lopott alkalom az utolsó nagy találkozás, mely lezárja a fiatalkorukat. A "Kis kiruccanás" Anna Gavalda elbűvölő stílusában mesél a gyermekkori kötelékekről, melyek egész életünket meghatározzák.
Východná Európa v stredoveku - Učebné texty
Prehľad dejín východnej Európy od etablovaného slovenského historika, zameraného na východoeurópsky stredovek. Kniha vyšla v edícii historických učebných textov vo Vydavateľstve Michala Vaška.
Vypredané
7,03 €
7,40 €
A megriadt hölgy esete
"Különös alakot vett észre az éjszaka homályában.. Hogy az ördögbe kerül ide lándzsás hindu harcos, ráadásul éjnek idején?... hirtelen vérfagyasztó halálordítás verte föl az éjszaka csöndjét. Briggs úgy érezte, hogy minden haja szála égnek mered." A kis faluban történt fojtogatások ügyében a Scotland Yard emberei - élükön Tanner fõfelügyelõvel - nyomoznak. A szálak hamarosan egy õsi nemes család kastélyába vezetnek, ahol rejtélyes dolgok történnek. A szellemesen megírt könyv végére azonban minden titokra fény derül. A szerzõrõl: Edgar Wallace (1875-1932) az angol krimi-, újság- és színmûíró számos népszerû kaland és detektívregény szerzõje volt. Már életében "a krimi királyaként" ünnepelték. Haditudósítóként dolgozott az orosz-japán háború során, hazatérését követõen írta meg elsõ könyvét, a Négy igaz embert. Korának hallatlanul termékeny és sikeres írója volt, mintegy 176 regényt és számos novellát írt 1932-ben bekövetkezett haláláig.
Na stiahnutie
1,94 €
Česká cesta DVD
Film dokumentuje slovenský úsek Českej cesty, ktorá niekoľko storočí spájala České a Uhorské kráľovstvo, v širšom meradle stredoveké nemecké mestá s Konštantinopolom.
Dĺžka filmu: 28 minút
Formát: DVD
Vypredané
7,13 €
7,50 €
Ki nevet a végén
"? Hé, fiatalember! Hová rohan? ? A vesztembe! Nem tudta meg, hogy ez a válasz kielégíti-e az érdeklõdõt. Rohant. Még annyi idõt se engedett magának, hogy hátranézzen, noha tudta, hogy a kedélyes arcú, kis, köpcös kíváncsiskodót máris lesodorhatta a járdáról a kérlelhetetlen üldözõk tömege. ? Siessen, Bobby ? morogta magában ?, szedje a lábát kérem! Olykor ugyanis szigorú mértéktartással, de azért sok szeretettel biztatta magát, és errõl még komoly életveszélyben sem feledkezett meg. Revolverlövések dörrentek mögötte. Sebtében megtapogatta a bal vállát, mert noha tudta, hogy nem sebesült meg, érezte, hogy egy golyó elszakította a kabátját. Fölényesen mosolygott. Ezen a kabáton már nem sokat ronthatott a revolvergolyó. Arra határozottan emlékezett, hogy zakója kihajtóját egy kétméter hosszú, csontsovány, félszemû fiatalember szakította le. De hol maradt a kabát ujja?? No mindegy. Kár, hogy valahol az egyik nadrágszárát is letépték..."
Na stiahnutie
1,38 €
Krev na lopuchu - 3.vydání
Výběr povídek z tvorby Vlastimila Vondrušky. Obsahuje dva tucty příběhů s detektivními zápletkami, které se odehrávají v různých dobách od středověku až do 18. století. Zavedou čtenáře do zajímavě vykresleného prostředí hradů, měst i vesnic s dokonalou historickou atmosférou, živými dialogy a překvapivými zápletkami.
Výběr obsahuje nejlepší povídky publikované v letech 1986–2006 a řadu dosud nevydaných příběhů.
Vypredané
13,79 €
14,52 €
Byzanc
Kniha seznamuje čtenáře se všemi zásadními momenty v dějinách byzantské říše, jež trvala 1100 let a představovala významnou evropskou velmoc pozdní antiky i středověku.
Po historickém úvodu následují kapitoly věnované různým aspektům byzantské společnosti, které přibližují, jak byla říše spravována, jaké byly její vztahy se Západem i Východem, jak bylo organizováno její vojsko či jaká byla role byzantských císařů a císařoven. Popsány jsou i charakteristické rysy byzantské církve, mnišství a architektury. Bohatý obrazový doprovod dokládá, proč je označení „zlatá Byzanc“ tak příhodné.
Vypredané
12,90 €
13,58 €