Hľadanie: Anna Olšovská
zobraziť:
Nő, anya, szerető
A nõi szexualitás és a nõk saját testéhez való viszonyában kulcselem a bizonytalanság. Sosem tudhatom igazán, hogy éppen mi történik bennem. A bizonytalanságból pedig egyfajta szorongás fakad: ha nem hiszek magamban, nem hiszek a testemben, akkor máshol kell keresnem a biztonságérzetet. De nincs is abban semmi meglepõ, hogy nem tanulunk meg ?önállóan? viszonyulni a testünkhöz, hiszen a mindennapi élet szintjén születésünk pillanatától kezdve különbözõ társadalmi intézmények gyakorolják a kontrollt a testünk felett. Elõször el kell sajátítanunk, mi mindent kezdhetünk a testünkkel, ha megszûnnek az azt uraló autoritások. Azonban ez meglehetõsen bonyolult. Hiszen nem tudjuk magunkat egy csapásra függetleníteni a társadalomtól és annak intézményeitõl ? az orvoslástól, a pszichológiától, a pedagógiától, a médiától ? a világtól, amelyben élünk. Nem beszélve arról, hogy a szex testi vonatkozásai mellett jogos igényként merül fel bennünk az intimitás, a szerelem vagy épp az elfogadás vágya. A menstruáció, az orgazmus, a várandósság, a szülés, a gyermekágy, a szoptatás vagy a menopauza látszólag biológiai történései éppúgy hatással vannak az önértékelésünkre, párkapcsolatunkra, mint a családi életünkre. Ráadásul a fejünkben mítoszok élnek arról, hogy mi a normális. Ahelyett, hogy a saját vágyainkat, örömünket, intimitásunkat élnék meg, vélt vagy valós elvárásoknak próbálunk megfelelni. Pedig a szexben nincs jó vagy rossz. Ez a könyv is ebben a szellemben íródott, nõk ezerféle arcát szeretné megmutatni. Mester Dóra Djamila Nõ, anya, szeretõ, amatõr fotós, közgazdász, hobbikertész, társadalomkutató és szexedukátor. Egy ?szex-pozitív? misszió aktivistája. Középiskolákban, diákotthonokban kamaszokkal beszélget szexrõl, szerelemrõl, személyes konzultációkat tart, rádiómûsort vezet, ír és beszélget, ahol csak lehet. Ahogy magáról állítja, ?hangosan gondolkodik a szexrõl?, és minden lehetséges fórumon kísérletezik egy nyitott, elõítélet-mentes és alapvetõen pozitív szexbeszéd megteremtésével.
Na stiahnutie
6,17 €
Barack Obama inspiráló gondolatai
"A változás nem jön el, ha másokra vagy egy alkalmasabb időpontra várunk. Mi magunk vagyunk azok, akikre eddig vártunk. Mi magunk vagyunk a változás, amelyet keresünk."
Az elnökjelölti megmérettetés után elhangzott beszéd, Chicago, 2008. február 5.
Barack Obama a 21. század ikonikus alakja. Hawaiin született kenyai apa és angol származású anya gyermekeként. Karrierje egyetemi tanárként és közösségszervezőként indult, majd keresett jogász vált belőle. Egy különösen válságos időszakban választották az Amerikai Egyesült Államok első afro-amerikai elnökévé, elnöksége nyolc évét számos fontos ügyben kiemelkedő intézkedések fémjelezték. 172 motiváló, bölcs és megható gondolata életünk nagy pillanataiban és a mindennapokban is inspirációt jelenthet.
A sorozat további kötete:
Michelle Obama inspiráló gondolatai
Školní speciální pedagog
Publikace představuje novou subprofesi speciální pedagogiky. Jejím těžištěm je poskytování poradenských služeb přímo ve školách - žákům se speciálními vzdělávacími potřebami, žákům s rizikem jejich vzniku i žákům s přechodnými obtížemi. Témata publikace postupují od historického exkurzu, přes současné kotvení profese ve školské praxi a seznamují čtenáře s odbornými aktivitami i jejich východisky. Pozornost je věnována spolupráci s rodiči a učiteli, s pracovníky školního poradenského pracoviště i subjekty vně školy. Publikace se opírá o praktické zkušenosti ze školních poradenských pracovišť, které jsou prezentovány jako příklady pro jednotlivé tematické okruhy.
PhDr. PaedDr. Anna Kucharská, Ph.D., se mimo jiné věnuje pedagogicko-psychologickému poradenství, je metodikem pro vzdělávání školních psychologů a školních speciálních pedagogů.
Mgr. Jana Mrázková je speciální pedagožka s dlouhou profesní zkušeností školního speciálního pedagoga, metodik školních poradenských pracovišť.
PaedDr. Renata Wolfová pracuje jako speciální pedagog v pedagogicko-psychologické poradně.
PhDr. Václava Tomická, Ph.D., zabývá se například speciálně pedagogickým poradenstvím, poskytuje metodickou podporu školním speciálním pedagogům.
Vypredané
10,67 €
11,23 €
Ars Poetica
Jde o cyklus šesti přednášek v angličtině, které J. L. Borges přednesl na Harvardově univerzitě v letech 1967 – 1968. Nahrávky těchto přednášek byly teprve nedávno objeveny, přepsány a publikovány. Společným tématem je poezie – podstata poezie, metafora, epická poezie, otázka překladu poezie, problém významu v poezii a vlastní Borgesovo „básnické krédo“. Borges nevytváří ucelenou teorii, jeho přístup není vědecký, nýbrž osobní, vycházející z osobního zážitku básníka a čtenáře. Intimním tónem hovoří o svých oblíbených autorech a verších. Všemi přednáškami prostupuje obrovská Borgesova sečtělost a hluboká láska k poezii.
Vypredané
7,54 €
7,94 €
Őrangyalaink
Nem elég csak önmagunkban őrizni a fénylő szigetet, hanem azt fel kell fedeznünk a körülöttünk élőkben is. Ebben igazi spirituális bölcsesség rejlik és ha ezt felismerjük, akkor képessé válunk arra, hogy meghalljuk a védőangyalunk útmutatását, mely felfedi életünk igazi feladatát. " Hiszen benned rejlik a legmélyebb bölcsesség és a legtisztább igazság. Mindez te vagy! " Válj sugárzó fényforrássá mindenki számára, mutass utat, hogy mások is kapcsolódhassanak spirituális tanítójukhoz, védőangyalukhoz. Ismerd meg, hogy hogyan kapcsolódunk egymás életébe, és miként segítünk másoknak spirituális útjukon. Ez egy nagyon nehéz szellemi kaland, de annál örömtelibb és boldogabb út.
A lány, aki csillagász akart lenni
"Élt egyszer egy kislány, aki a csillagokról álmodott. Folyton az égboltot fürkészte, és kedvenc mitológiai szereplőinek csillagképekbe vetített alakját kereste.
A kislány, Balázs Júlia felnőve az első magyar női csillagász lett. Olyan munkát végzett és olyan felfedezést tett, amilyet korábban egy nőtől nem vártak el.
A Sváb-hegyen, távol a világ zajától, van egy csillagvizsgáló. Egykor itt állt az ország legnagyobb távcsöve, mellyel a hol elhalványuló, hol újra felvillanó csillagokat vizsgálták.
Ebben a csillagvizsgálóban élt egyszer egy tudós csillagász. Egy anya, aki nappal a földi feladatait látta el, de ahogy lement a nap, és feltűntek az éjszakai égen az első fények, visszatalált a gyerekkori álmaihoz."
Ženské lži
Spisovatelka Ljudmila Ulická poodhaluje čtenáři vnitřní svět ruských žen, svět na první pohled zbavený jakékoli vnější logiky. Leitmotivem a také hybatelem veškerého dění je lež – nezištná, vyslovená s touhou po lepším životě, který nezbývá než si vymyslet. Hlavní hrdinka Žeňa je konfrontována s nejrůznějšími fantaziemi svých přítelkyň, příbuzných a známých, nad nimiž jen tiše žasne. Irene lže o smrti svých dětí, Naďa si vymýšlí staršího bratra a třináctiletá Lála milostný poměr s dospělým mužem, Anna oklame naivní školačku Mášu, když se vydává za básnířku. Ljudmila Ulická se znovu představuje jako vynikající pozorovatelka všednodennosti, jíž nechybí jemný smysl pro detail a obšírné souvislosti. Ljudmila Ulická (1943) je podle ruské i světové kritiky nejvýznamnější ruskou spisovatelkou posledních dvaceti let. Napsala dvanáct próz, tři knihy pro děti a šest divadelních her. Její román Daniel Stein, překladatel (2006, č. Paseka 2012) byl oceněn prestižní literární cenu Bolšaja kniga a dočkal se překladů do šestnácti jazyků. Celosvětový ohlas zaznamenal i její zatím poslední román Zelený stan (2010).
Vypredané
10,40 €
10,95 €
Kemény vaj
Bódis Kriszta (1967) író, pszichológus, filmes. Létrehozta a Van Helyed Alapítványt, fölépítette és vezeti a Van Helyed Rendszert, amelyben intézményeket és komplex szolgáltatásokat működtetnek annak érdekében, hogy a mélyszegénység újratermelődését megakadályozzák. Társadalmi aktivitását alkotásközpontú szemlélet és módszertan jellemzi. Nemzetközi figyelmet keltő tevékenysége elismeréseképp háromszor ítélték neki a Tolerancia-, kétszer az Emberség-díjat, 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2013-ban pedig Wallenberg-díjjal tüntették ki.
Ez idáig egy verseskötet és három regény olvasható tőle. 2022-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában jelenik meg az első magyar filmrendezőnő, Tüdős Klára életéről írt regénytrilógiájának az első része.
A Kemény vaj - az első regénye, 2003-ból - a társadalom legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, leginkább kirekesztett rétegéből származó fiatal lány felnövés-története, ahogy azt ő maga megfogalmazza, mivel beszédképtelensége okán az írás az egyetlen menedéke, ahol a "saját hangját" hallathatja. És ennek a magával sodró hangnak a hatása több mint megrázó. Brutálisan kegyetlen, akár az élet, amiről beszámol: a testi-lelki megalázottság, a szexuális erőszak, a prostitúcióra kényszerítés - a szeretetlenség. Mindaz, amit szerencsés esetben csak hírből ismerünk, s amit a lehető legtávolabb akarunk tudni magunktól. Bódis Kriszta könyvét olvasva viszont ez már soha többé nem lehetséges.
A világegyetem szerelmi ölelése
Maren Gottschalk rendhagyó módon meséli el a világ egyik leghíresebb festője, Frida Kahlo élettörténetét. Nem törekszik linearitásra és az egész életút ismertetésére. Ehelyett 1938-1939-re, New Yorkra és Párizsra koncentrál - ezt az időszakot és ezt a két helyszínt tekinti fordulópontnak Frida Kahlo mint művész és mint magánember életében. A festőnő házassága romokban van, amikor első önálló kiállítását tartja New Yorkban. A város művészeti körei ünneplik őt, miközben egy magyar származású fényképésszel, Nickolas Murayval szövi mind szorosabbra kapcsolatát. A háború kitörésének évében, de még a háború előtt szintén meghódítja Párizst, ahová André Breton meghívására érkezik, és találkozik Pablo Picassóval és Vaszilij Kandinszkijjal is. Annak tudatában térhet vissza külföldi útjáról Mexikóba, hogy ebben a fél évben minden megváltozott körülötte. Maren Gottschalk hitelesen, erős atmoszférát teremtve meséli el Frida Kahlo életének egyik legfontosabb periódusát: a művészi áttörés, önmegvalósítás, kiteljesedés időszakát.
A művész mindig művész, akkor is, ha mind a két kezét levágod. Akkor másként fogja kifejezni magát, mint azelőtt, de művész marad. A testedet a baleset... hát igen... megrongálta, de emberként teljessé tett. Többet láttál, mint mi mindannyian együttvéve. Olyan szakadékokat ismersz, amilyeneket más a haláláig nem pillanthat meg. Úgyhogy arra kérlek: mutasd meg nekünk a világodat! nem pillanthat meg. Úgyhogy arra kérlek: mutasd meg nekünk a világodat!
Max Verstappen - Született bajnok (második, bővített kiadás)
„Hihetetlenül boldog vagyok. Egész életemben erről álmodtam, hogy Formula–1-es világbajnok legyek. Minden, ami ezután jön, már csak ráadás lesz!” – Max Verstappen
MAX EMILIAN VERSTAPPEN egyike a keveseknek, akik rögvest felforgatták a Formula–1 világát, amint betették oda a lábukat. Nyers tempóját Ayrton Sennáéhoz, precizitását Alain Prostéhoz, becsvágyát Nigel Manselléhez szokták hasonlítani. Emellett a közösségi médián keresztül bárki beleláthat, hogyan éli mindennapjait barátnőjével, Kelly Piquet-vel, a korábbi háromszoros F1-es világbajnok Nelson lányával – és kész is a XXI. század tökéletes gladiátora.
A holland versenyző hét szezonnal és több mint 130 GP-részvétellel a háta mögött 2021-ben megszerezte első világbajnoki címét, legyőzve a brit rekordert, Lewis Hamiltont. A vb-cím az utolsó futam utolsó körében dőlt el, amely méltó megkoronázása volt annak a felejthetetlen szezonnak, amelyben Max Verstappen magabiztos elszántsággal száguldott végig, és végül magasba emelhette a világbajnoki trófeát. Lehet szeretni vagy nem szeretni, egy biztos: Max egy született bajnok, akinek eddigi lenyűgöző pályafutását Magyarország egyik legfelkészültebb szakírójának, Simon Istvánnak könyvében kilométerről kilométerre nyomon követhetik az olvasók.
Két csönd között
Az emberiség bizonyos serény, de azért elenyésző része már évezredek óta ír naplót. Olyat azonban, amelynek szövege a megírás utáni pillanatban máris a köz elé tárul, csak az utóbbi másodpercekben. Ezt hívják blognak azok, akik lusták arra, hogy magyar szavakat használjanak, amikor ott vannak azok a jó kis egy szótagos angol szavak, amelyek kimondása még egy kis sármot, bennfentes modernséget is kölcsönöz annak, aki ismeri és jó helyen használja őket. És blogot írni divat. ......Nagyon sok részletét ismeri majd meg az olvasó annak a világnak, amely körülvesz, és annak, ami a fejemben forog. Külső és belső dolgokat. Kedves ismerősök leszünk. Barátok. Ígérem. Sokat fogunk együtt nevetni, töprengeni, néha talán vitatkozunk is majd, és örülünk, ha egyetértünk valamiben. Valahogy úgy, ahogy a minden este beszélgetni összejáró barátok szoktak. Milyen nagy luxussá is lett ez mostanság! Szinte senki nem engedheti meg magának, hogy hetente hétszer nyugodtan leüljön, tenyerét forró teáscsészével melegítse, és jókat "dumáljon" valakivel.Nem fogunk unatkozni. Elmesélem, mire jó egy könnycsepp, kell-e a nokedlinek biztonsági öv, mi a különbség a zongorázás és a mezőgazdasági munkálatok között. Kiderül majd, mikor haltam meg, ki az a híres olasz, akit úgy hívnak, Tiberio Tudatalatti és, hogy finom-e a káposzta vére. Együtt találgatjuk majd, mit érez egy sneci az Atlanti óceánban, mivel bízták meg az UFO-k a macskákat. Elárulom, hogy kell mákos gubára gondolni, mi van, ha az úszóversenyző egy laptopot visz magával, mikor eldördül a startpisztoly, és mi köze lehet az embernek egy üvegbohóchoz. Jól megleszünk.
Na stiahnutie
2,79 €
Lacná kniha Prírodná hormonálna liečba (-50%)
Hormonálna liečba? Áno, ale najradšej prírodná! Poznatky posledných rokov a výsledky štúdií zaoberajúcich sa hormónmi vyvolali pochybnosti voči používanou umelých hormónov – a to je dobre! Liečbu bioidentickými prírodnými hormónmi klasická medicína zatiaľ nevzala na vedomie, hoci je známa už niekoľko desaťročí. Táto kniha konkrétne a prakticky objasňuje, ako rozoznať a liečiť ženské i mužské hormonálne poruchy zdravými prírodnými hormónmi bez nežiaducich vedľajších účinkov.
Autorky – lekárka Annelie Scheuernstuhlová a liečiteľka Anne Hildová zrozumiteľne vysvetľujú všetko, čo potrebujete vedieť o užívaní prirodzených hormónov, aby ste tak mohli dosiahnuť a udržať si rovnováhu telesného aj duševného zdravia.
Vypredané
4,95 €
9,90 €
dostupné aj ako:
Kórház az osztályteremben
Kevesen tudják, hogy az iskola udvarán álló hatalmas, ősöreg platánfába rejtett titkos ajtó a múltba vezet. Lóri, Réka, Hanna és Sanyi tudatosan választja úticélul 1956. október 23-át, mert Lóri a dédapját szeretné megkeresni a tömegben. De ami azon a napon Budapest utcáin várja őket, arra nem lehet igazán felkészülni. Tankok, puskák, lőtt sebek, halottak - és a felkelők között velük egykorú gyerekek. Hogyan áll helyt négy mai kamasz a kőkemény helyzetek sűrűjében? Mit jelent a család, és mit a szabadság 1956-ban?
A Pagony új sorozatába, az Abszolút Töribe olyan olvasmányos és izgalmas könyveket válogatunk, amelyek abszolút lendületesen, abszolút színvonalasan, abszolút mai nyelven szólnak a magyar történelem fontos pillanatairól és korszakairól. A szereplők útra kelnek az
időben, és az olvasó egy fordulatos kalandregényt végigizgulva, szinte észrevétlenül kerül közelebb az adott kor szelleméhez, fontos alakjaihoz. Utazzunk bármilyen messze is a múltba, egy biztos: ezeket a könyveket abszolút jó olvasni!
Mindenki hazudik
Minden azon az éjszakán kezdődött. Vagy talán még annál is régebben.
Sarah Davis élete irigylésre méltó: jóképű férj, egy csodálatos kislány és egy gyönyörű ház. Ám ez az idillinek tűnő élet hamarosan darabjaira hullik.
Egy esős, nyári estén Sarah a barátaival ünnepli a harmincadik születésnapját. Másnap reggel a baráti társaság egyik tagját holtan találják egy sikátorban.
Vajon mi történhetett azon az éjszakán?
Sarah, aki gyógyszer-és alkoholproblémákkal küzd, alig emlékszik valamire az estéből. A félelem és a bűntudat szép lassan felemészti.
Mit tennél, ha rádöbbennél, hogy a férjed mégsem olyan tökéletes, mint hitted, és hogy a barátaidat is félreismerted?
És mihez kezdenél akkor, ha rádöbbennél, hogy már saját magadban sem bízhatsz?
Mindenkinek vannak titkai.
Vannak titkok, amelyek ártalmatlanok, míg mások halálosak.
Az isteni Lola
Egy titokzatos jellem, a 19. század közepén nagy feltűnést keltő Lola Montez, flamenco táncos izgalmas önéletrajza. Lola mindig spanyolnak adta ki magát, annak ellenére, hogy ír volt. Spanyol táncainak köszönhetően politikusokkal, művészekkel, és a korszak fontos figuráival barátkozott, még egy király is beleszeretett. Minden helyzetben feltalálta magát, és azzal harcolt, amit birtokolt: látványos fizikum, magával ragadó szépség és kiváló intelligencia. Táncosként sikerült elérnie a hírnév csúcsát, Európa legfontosabb színpadjain lépett fel, dacára annak, hogy nem tudott táncolni. Kora leghíresebb politikusaival, íróival, zenészeivel, arisztokratáival cimborált: például Alexandre Dumas-val, Liszttel (akkoriban a legnépszerűbb zeneszerző, akivel perzselő szenvedélyre lobbantak egymás iránt), George Sanddel, stb. I. Lajos bajor király szerelmes lett Lolába, grófi címet adományozott neki, végül pedig miatta mondott le a trónról. Európai kalandsorozata után, Lola az Amerikai Egyesült Államokba vitte az útja, tanúja volt az aranyláznak, majd Ausztráliában turnézott. A korszak és az azt következő időszak legendája volt. Ez a könyv az olvasót távoli, egzotikus helyekre repíti, Lola szülőhazájától, Írországtól, Indiáig (1845 körül Calcuttában és Dinaporéban élt), olyan városokon át, mint Párizs, London, München, ahol "spanyol táncaival" elbűvölte a közönséget, és betekintést nyerünk a messzi és veszélyes kaliforniai és ausztráliai tájakra is, ahol félelmet nem ismerő elszántsággal élt. A könyv írója maga is elutazott néhány olyan helyre, ahol az álspanyol megfordult élete során, ahol királyokat és hercegeket kápráztatott el, és arra az amerikai helyre is, ahol extravagáns élettörténete egy cirkuszi porondon ért véget. Lola Montez nyomorban tengődve, 52 évesen halt meg New Yorkban, bűntudattól gyötörve kicsapongó élete miatt. Spanyolország- Cristina Morató Cristina Morató (Barcelona, 1961) publicista, író. Tudósítóként már nagyon fiatalon körbejárta a világot, sok cikket írt Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában, Közel-Keleten (két könyvének helyszíne). Éveken át felváltva utazott és rendezett televíziós műsorokat, működött együtt a sajtóval és a rádióval. Könyvei nagy sikernek örvendenek a kritikusok és az olvasók körében is. Számos nyelvre lefordították a műveit. Cristina Morató
Valter és Vivien I.
„Mikor a szőke hercegemről ábrándoztam, nem pont egy problémás gyermekkorral megáldott bűnözőt képzeltem el.” Meglátni & megszeretni Osváth Valter egy tizenkilenc éves fiú, aki kegyetlen gyermekkort élt meg. Ki van éhezve a szeretetre, a figyelemre, hogy ő is fontos, ő is kellhet valakinek. Vivien váratlanul pottyan az életébe, és a lány szépsége azonnal megbabonázza. Minél több időt tölt a lánnyal annál jobban megszereti, és végül függővé válik tőle. Egressy Vivien egy tizenöt éves fiatal csitri, aki eddig nem ismert vonzódást kezd érezni Valter iránt. Fiatal, ártatlan lelke hamar megszereti a titokzatos sötét aurájú fiút. Sikerül egy olyan valakibe visszavonhatatlanul beleszeretnie, aki minden szülő rémálma. Hiszen Valter szörnyű dolgokat művelt a múltjában, és egyáltalán nem ismeri a helyes utat. Van ennek a két különböző személyiségű fiatalnak esélye egy boldog élethez, miközben barátaik és rokonaik mindent megtesznek azért, hogy szétválasszák őket? V&V trilógia első kötete.
Na stiahnutie
5,61 €
Illegális szerelem
Vivien élete majdnem tökéletes.Csak annyi kell a boldogságához, hogy rendezze húgával korábban megromlott kapcsolatát, és hogy akadjon egy jó téma a fotós diplomamunkájához.A véletlen összehozza Zalánnal, aki bokszedző. A téma izgalmas, a férfi inspiráló, Vivien mégsem tud felhőtlenül örülni a kínálkozó lehetőségnek. A férfi sincs elragadtatva az ötlettől, hogy a lányt istápolja.Vivien kényszerhelyzetbe kerül, így hiába nem akarja a közös munkát, végül rájön, hogy szüksége van a férfi segítségére. A lebilincselő edzések, a boksz, a ring kötelei viszont többet árulnak el a férfiről, mint azt valójában szeretné. A múltját övező rejtély gyanakvást kelt Vivienben. Minél több kérdés marad megválaszolatlanul, a lány annál kevésbé képes megfékezni a kíváncsiságát. A késztetés, hogy kiderítse,a férfi miért fordított hátat egykori karrierjének, egyre erősebb. Tudni akarja, mit titkol és miért, de túl későn jön rá mekkora árat kell fizetnie a kíváncsiságáért.Vajon még elmenekülhet?És egyáltalán akar?
Na stiahnutie
4,22 €
Fékezhetetlen vágy
Grace megpróbál elbújni a világ szeme elől. Csak azt szeretné, ha békén hagynák. Ő a furcsa lány a food truckból, aki nem sokakat érdekel. Mígnem West St. Claire be nem hajt motorján az álmos texasi városkába…
West szexi, ellenállhatatlan és titokzatos – a város imádott rosszfiúja. Minden nő meg akarja kapni, azonban egyikük sem lát a felszín alá, nem tudják, mi az, amire West igazából vágyik.
Grace és West különböző módon rejtegetik igazi énjüket, de megismerkedésük lavinát indít el, amely lerombolja világaikat. Súlyos sebek szakadnak fel bennük, és a múlt tragédiái újraélednek. Gyógyulást csak egymástól várhatnak, de ehhez a lángok közé kell vetniük magukat.
A bestsellerszerző L. J. Shen felejthetetlen és szexi regényében két ellenállhatatlan főhős történetén keresztül mutatja be a szerző, hogy a legfájdalmasabb múlt után is várhat boldog jövő, ha képesek vagyunk kitárni a szívünket annak, aki igazán szeret.
Na stiahnutie
11,26 €
dostupné aj ako:
Júlia 729.-730.
Lynn Raye Harris: Modern Casanova„Miss Black, ha ma elkísér a partira, egy teljes havi fizetést adok magának bónuszként. Természetesen a ruhát is megtarthatja, amelyet erre az alkalomra vásárol. Nos, mit szól hozzá?” Faith nem utasíthatja el Lorenzo D’Angeli ajánlatát, hiszen a férfi messzemenőkig megbízik benne mint asszisztensében, neki pedig szüksége van a pénzre, hogy saját lakást vehessen. A kérés üzleties jellege mégis nagyon zavarja. Este, koktélozás közben azonban rá kell döbbennie: amit Renzo iránt érez, annak semmi köze a főnök-beosztott viszonyhoz…
Fiona Harper: Mondj igent a szerelemre!Kincskereső játékot szervez a londoni City Radio, hogy ráirányítsa a figyelmet a város nevezetességeire. A négynapos versenyre Josh elhívja gyerekkori barátnőjét, Fernt. Együtt keresik fel a célul kitűzött helyszíneket, együtt oldják meg a feladatokat, és a közösen átélt izgalmak hatására alaposan felkavarodnak az érzelmeik. A lány végül merész vallomással lepi meg Josht…
Na stiahnutie
7,01 €