Hľadanie: Crushes EN
zobraziť:
Egy új világ építése
"A családi életről mint pszichoterapeuta kívánok írni, akinek az az egyoldalúsága, hogy a felmerülő problémák között mindig a megoldásokat, a pozitív lehetőségeket keresi. Lélekgyógyászati munkám során a családi életnek sok válsága, nyomorúsága mellett úgy tapasztaltam, hogy számos olyan értéke, pozitív lehetősége van, ami nem kap elég figyelmet. A családnak, mint a társadalom, a közösségi élet legkisebb egységének, alapmulekulájának is éppen úgy megvan a maga élettana, sőt patológiája is, mint az emberi testnek.
A családok új világai a világ megújulásának forrásai. Az új világ egyben az egyedi személyiségfejlődés, az individuáció általában legfontosabb területei is. A szülők az utódok személyiségének jelentős meghatározói, de az ő életüket is saját családjuk alakította, így a gyermekek egy-egy válaszformát képviselnek az ősökre is. Hogy hány gyerekemben élek tovább, hogy szellemiségem és a rá adott válaszok miként élnek tovább és vesznek részt a jövő világának alakításában, az az én felelősségem és méltóságom is." (a Szerző)
Vypredané
8,04 €
8,46 €
Here the Whole Time
Felipe doesn't believe someone like Caio could ever fall for someone like him. But over the next fifteen days, everything will change ... If you love Rainbow Rowell and Heartstopper, you'll fall for this body-positive love story about the assumptions we make about each other, and the bravery you need to be yourself.
Felipe is fat. And he doesn't need anyone to remind him, which is, of course, what everyone does. That's why he's been waiting for summer: a break from school and the classmates who tease him incessantly. His plans include catching up on TV, finishing his TBR pile, and watching YouTube tutorials on skills he'll never actually put into practice.
But things get a little out of hand when Felipe's mom informs him that Caio, the neighbour kid from apartment 57, will be spending the next fifteen days with them while his parents are on vacation. Felipe is distraught because A) he's had a crush on Caio since, well, for ever, and B) Felipe has a list of body image insecurities and absolutely NO idea how he's going to entertain his neighbor for two full weeks.
Suddenly, the days ahead of him that once promised rest and relaxation (not to mention some epic Netflix bingeing) end up bringing a whirlwind of feelings, forcing Felipe to dive head-first into every unresolved issue he has had with himself - but maybe, just maybe, he'll manage to win over Caio, too.
A queer love story for anyone who's ever got into a pool with their shirt on.
'It's a sweet, funny, warm-hearted gem of a story - exactly the sort of thing the world needs right now!' Simon James Green
Calm: unusual routes to peace of mind.
Few life skills are as neglected, yet as important, as the ability to remain calm. Our very worst decisions and interactions are almost invariably the result of a loss of calm - and a descent into anxiety and agitation. Surprisingly, but very fortunately, our power to remain calm can be rehearsed and improved.
We don't have to remain where we are now: our responses to everyday challenges can dramatically alter. We can educate ourselves in the art of remaining calm not through slow breathing or special teas but through thinking. This is a book that patiently unpacks the causes of our greatest stresses and gives us a succession of highly persuasive, beautiful and sometimes dryly comic arguments with which to defend ourselves against panic and fury.
Vypredané
20,85 €
21,95 €
Báró elvtárs
Nem sokkal Nicolae Ceauşescu 1989. december 25-én történt kivégzését követően Jaap Scholten holland író későbbi feleségével egy ütött-kopott cabrióval nekivágott Kelet-Európának, hogy a Kárpátokon átkelve meglátogassa Bukarestben nagykövetként tevékenykedő nagybátyját. Az írót teljesen lenyűgözte az erdélyi táj szépsége, és később rendszeresen visszatért Európának ebbe a gyönyörű, de nehéz sorsú részébe.
Magyarországi és romániai utazásai során találkozott az egykor oly tekintélyes erdélyi arisztokrácia számos tagjával. Felkereste velük azokat a lakásokat - többnyire pincéket és sufnikat -, ahol a szocializmus alatt lakni kényszerültek, és járt azokban a munkatáborokban is, ahol annak idején kényszermunkát végeztettek velük. Scholten az egykori gazdag múltról és az üldöztetés borzalmairól faggatta őket. De találkozott a legfiatalabb nemzedék tagjaival is, és megkérdezte tőlük, mit szándékoznak tenni a kárpótlás keretében visszaszolgáltatott családi kastélyokkal és birtokokkal. Az így született izgalmas, megrendítő és felkavaró riportokat foglalja magába Báró elvtárs, Scholten első dokumentarista munkája, amelyet 2011-ben a történelmi témájú könyveket díjazó Libris Geschiedenis Prijsszel tüntették ki Hollandiában.
Mind, átjavított , újabb, régiek
Egyetlen kötetben hat könyvet kap kézhez az olvasó, egy jelentős költői életmű méltó metszetét. Kukorelly Endre harminc év lírai terméséből válogatta ki, írta át, rendezte új szerkezetbe verseit az első kötettől (A valóság édessége, 1984) a legutóbbiig (Mennyit hibázok, te úristen, 2010). A gyűjteményben az olyan emblematikus darabok mellett, mint a Vojtina-redivivus című Arany-átirat, a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ciklus vagy a nagy sikerű Samunadrág gyerekversei, kötetben még nem publikált legújabb művei is helyet kaptak.
A Mind, átjavított, újabb, régiek a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal "hibázó", eltéveszthetetlenül egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, "javítja át" a költészetről alkotott konvencionális fogalmainkat.
"Van, aki próbálkozik [K. E.] írásaival, de azt gondolja, ez neki magas. Van, aki azt, ez neki alacsony. Van, akinek tetszik. Mindenki más. (Hogy legyen egy általános kijelentés is.) Én például azt gondolom, szövegeinek elég kis része rossz, a nagy része elég jó, és helyenként baromi jó. Vagyis erős." (Farkas Zsolt)
Vypredané
13,54 €
14,25 €
Rend a lelke mindennek
Marie Kondo ötéves kora óta bújja a háziasszonyoknak szóló magazinokat. Már ekkor rabul ejtette a jól szervezett terekben rejlő rend és szépség, majd tizenöt évesen úgy döntött: komolyabban is tanulmányozni fogja a rendrakás művészetét. A saját hálószobájával kezdte, majd ... Folytatás ›› a testvérei szobájával folytatta. Ma már rendkívül sikeres üzleti vállalkozása van Tokióban, amely abban segít az ügyfeleknek, hogy zsúfolt otthonaikból szemet gyönyörködtető, harmonikus, ihletet adó lakótereket varázsoljanak.
Fogj hozzá, és kezdj új életet!
"Képzelj el egy kacatokkal telezsúfolt szobát! Nem magától lett rendetlen: te, aki benne élsz, idézted elő a rendetlenséget. Úgy tartják, hogy ha "körülötted nincs rend, akkor a fejedben sincs". Én legalábbis így gondolom. Amikor egy szoba rendetlenné válik, annak nem csak fizikai oka van. A látható rendetlenség segít elterelni a figyelmedet a zűrzavar igazi forrásáról. A rendetlenség valójában ösztönös reflex, amelynek az a szerepe, hogy elvonja a figyelmedet a valódi kérdésekről." (a Szerző)
A(z) Rend a lelke mindennek (Könyv) szerzője Marie Kondo.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Mila 2.0
Jöhet bármi, én senkinek nem engedem, hogy változtasson rajtam. Nem hagyom, hogy bármilyen apróságtól is megfosszanak, ami emberi bennem.
FELTÉVE, HOGY EGYÁLTALÁN VAN BENNEM EMBERI, AMIT ELVESZÍTHETEK!
Mila egy minnesotai kisvárosban él az édesanyjával. Egy nap rájön arra, hogy az élete addig hazugságban telt. Nem lett volna szabad megtudnia az igazságot arról, hogy ki is ő valójában. Nem lett volna szabad ráébrednie a múltjára, hogy egy számítástechnikai laborban építették, és olyan dolgokra programozták be, amikre egy hús-vér ember sohasem lenne képes.
Most nincs választása, menekülnie kell a veszélyes ügynökök elől, akik meg akarják semmisíteni, mert túl sokat tud, és egy titokzatos csoport elől, akik élve akarják elfogni, hogy megfejtsék fejlett technológiája titkát.
De még ha az ellenségeit elkerülhetné is, a kegyetlen valóság elől, hogy mi is ő valójában, akkor sem tudna elmenekülni, mint ahogy azt sem bírná feledni, hogy mi mindent hagyott maga mögött.
Amivé válik útja során, az mindenki képzeletét felülmúlja, még a sajátját is, de talán éppen ez mentheti meg az életét.
Vypredané
11,19 €
11,78 €
We Need New Stories
'Nesrine Malik writes with urgent eloquence about the world we live in, applying her brilliant mind to some of the most important debates of our age. She's right: we do need new stories. Most of all though, we need this book' ELIZABETH DAY, author of HOW TO FAIL
'We live in confusing and chaotic times - an age where the values many took for granted are being questioned, where universal rights are being casually denied. WE NEED NEW STORIES is the first book I've read that makes sense of where we are, and of what we will lose if we don't wake up. An urgent, totally essential book' SATHNAM SANGHERA
'An acute and nuanced interrogator of contemporary prejudices, Nesrine Malik writes with immense moral courage and intellectual power' PANKAJ MISHRA
'Stares into the heart of our current seething political volcano and gives it a cool hosing down . . . powerful and persuasive' OBSERVER
***
It is becoming clear that the old frames of reference are not working, that the narratives used for decades to stave off progressive causes are being exposed as falsehoods. Six myths have taken hold, ones which are at odds with our lived experience and in urgent need of revision.
Has freedom of speech become a cover for promoting prejudice? Has the concept of political correctness been weaponised to avoid ceding space to those excluded from power? Does white identity politics pose an urgent danger? These are some of the questions at the centre of Nesrine Malik's radical and compelling analysis that challenges us to find new narrators whose stories can fill the void and unite us behind a shared vision.
Szerelem és más fura szavak
"- Már kiszámítottam az egészet - mondom.
- A szerelmet nem tudod kiszámítani - feleli, miközben hosszú, szőke haját elmélázva áthúzza fél oldalra.
- Én bármit ki tudok számítani - válaszolom.
- Mennyi patkányt ettél meg életedben? - kérdezi Stu a visszapillantó tükörből.
- Jól van, na. A legtöbb dolgot ki tudom számítani."
Mennyi mindent jelent az a szó, hogy klassz? És a pofa be? Josie, aki a legjobb indulattal is zseninek tűnik, úgy érzi, egész nap josie-ra fordít, hogy értelmezni tudja gimis osztálytársai, családtagjai vagy az egyetemi tananyag mondatait. Na meg kombinál és komplikál: vajon honnan tudjuk, ha készen állunk a szerelemre? És ki tudhatja jobban, hogy ki illik a nővérünkhöz - ő vagy mi? Miféle az a testvéri szeretet, ha a titkos naplóból lopott szerelmes levéllel tartják sakkban a másikat? És vajon ér ilyenkor egy WC-n ülős képet meghekkelni?
A Szerelem és más fura szavak okos, vicces és megható. Egy szívből szóló, merész lelki és nyelvi kalauz a mai kamaszokhoz.
Vypredané
10,15 €
10,68 €
Amerika elhallgatott történelme
Oliver Stone, a világhírű rendező számos alkotásában, köztük A szakasz, a Született július 4-én, a JFK - A nyitott dosszié, a Nixon és a W. című filmjeiben foglalkozott már az amerikai történelem sorsfordító eseményeivel, illetve az azokban szerepet játszó politikusok személyiségével. ... Folytatás ››
2012-ben készült tízrészes dokumentumfilmjében arra vállalkozott, hogy az Egyesült Államok "hivatalos", az iskolákban oktatott és a nagyvilágnak propagált történelmével szemben alternatív megközelítéssel mutassa be Amerika elmúlt évszázadának legfontosabb történelmi eseményeit és politikai folyamatait, valamint az azokat irányító elnökök és más vezetők szerepét.
A filmsorozattól függetlenül is élvezetes kötet bőséges háttéranyaggal szolgál az "Amerikai Birodalom" felemelkedése és hanyatlása iránt érdeklődő olvasó számára. A Peter Kuznick történészprofesszor közreműködésével, korabeli források százai alapján készült könyv provokatív módon, kíméletlen kritikával vizsgálja meg és rombolja porig az amerikai nemzeti ideológia modern kori mítoszait és a politika fennen hirdetett ideáljait, amelyek mögött a legnyersebb globális hatalmi törekvések húzódtak és húzódnak meg.
A(z) Amerika elhallgatott történelme (Könyv) szerzője Oliver Stone, Peter Kuznik.
Vypredané
16,93 €
17,82 €
dostupné aj ako:
A test könyve
Cameron Diaz a csodált és irigyelt nőideált testesíti meg. Könyvében bevallja, hogy korábban ő sem ügyelt az étkezésre, és a nem megfelelő táplálkozás rossz hatással volt a bőrére és a testére. "Ha igaz a mondás, hogy az vagy, amit megeszel, akkor én babos burrito voltam extra sajttal és extra szósszal, hagyma nélkül" - modja.
Amióta először olvasott arról, milyen szoros összefüggés van az étkezés és a test egészsége között, Cameron alapjaiban változtatta meg az életmódját. Könyvében megosztja az egészséges étkezésről és a mozgásról szerzett tudását, tapasztalatait, és megtanít minket arra, hogyan vigyázzunk jobban a testünkre.
A könyv táplálkozási tanácsokkal kezdődik, Cameron elmagyarázza,hogy nem kell félnünk az éhségtől, hagyatkozzunk nyugodtan testünk jelzéseire, és kényeztessük értékes tápanyagokban gazdag fogásokkal. A második részben a mozgásról ír. A legtöbb nő számára a mozgás elsősorban a testformálás miatt fontos. Azonban ha jobban belegondolunk, az izzasztó gyakorlatoktól leszünk jókedvűek, energikusak, és nagy szerepük van a betegségek megelőzésében is.
Vypredané
13,54 €
14,25 €
dostupné aj ako:
Unto Us a Son Is Given
The latest bestselling Venice crime novel from celebrated author Donna Leon
As a favour to his wealthy father-in-law, the Count Falier, Commissario Guido Brunetti agrees to investigate the seemingly innocent wish of the Count's best friend, the elderly and childless Gonzalo, to adopt a younger man as his son. Under Italian inheritance laws, this man would become the sole heir to Gonzalo's substantial fortune, something which Gonzalo's friends, including the Count, find appalling. For his part, Brunetti wonders why they're so intent on meddling in the old man's business.
Not long after Brunetti meets with Gonzalo, the elderly man unexpectedly passes away from natural causes. Old and frail, Gonzalo's death goes unquestioned, and a few of his oldest friends gather in Venice to plan the memorial service.
But when Berta, a striking woman and one of Gonzalo's closest confidantes, is strangled in her hotel room, Brunetti is drawn into long-buried secrets from Gonzalo's past. What did Berta know? And who would go to such lengths to ensure it would remain hidden?
Once again, Donna Leon brilliantly follows the twists and turns of the human condition, set against the ebb and flow of Venetian life.
Vypredané
9,98 €
10,50 €
Varázscsók
"A másolhatatlanul egyéni hangú, igézően érzelmes, de sosem érzelgő, remek humorú VavyanFable a legolvasottabb írók egyike, valamennyi írástudó korosztály körében egyaránt kedvelt._x000D_
Most igazi estimesélő könyvvel ajándékoz meg bennünket. Olyan kalandokra hívja az Olvasót, amelyekhez látszólag csupán a történet szereplőinek kell kardot rántaniuk és ezer veszélynek kitéve harcolniuk. Csakhogy, mint mindnyájan sejtjük: az igazi kaland odabenn, spirituális énünk mélyén is lejátszódhat - közelebb juttatva minket az örök igazságokhoz és a vágyva vágyott szellemi-testi összhanghoz._x000D_
A regény viszontagságos sorsú hősei éppen arra vágynak, mint bármelyikünk: boldogan élni mindhalálig. A főszereplő Xera azonban saját bőrén tapasztalhatja meg azt is: vajon élhet-e boldogan, aki sosem halhat meg...?
A Varázscsók, mint minden igazi Mese, benső szörnyeinkkel való küzdelmünket jeleníti meg, és mutat kiutat abból. Gyógyít és tanít. Csupáncsak az a kérdés, képesek vagyunk-e arra, hogy átadjuk magunkat bűvöletének.
Ha elég bátor a szívünk, keljünk útra a mesélőkönyv hőseivel, járjuk be velük az emberi lét tájait, birodalmait. Miközben ők zsarnok uralmárokkal, szörnyekkel, fajzatokkal harcolnak, mágusok és tündérek - furcsák és különösek - is nehezítik a dolgukat. A segíteni igyekvő varázslók pedig megrázó előző-élet-álmokkal okoznak nekik szívfájdalmat, gyönyört.
""Késve tudom, de száz életre megjegyzem: szeretni csak a szerelem minden fájdalmával együtt érdemes, vagy sehogy. Amikor visszaszületek, nem leszek abban a helyzetben, hogy keresselek, mert nem fogok emlékezni rád. De megismerlek majd. És ha tudván tudom is, hogy én fogyok el hamarabb, akkor sem ugrom el többé a szerelem elől. Halálugrottam és lezuhantam. Nem tudok megbocsátani magamnak: te bocsáss meg nekem."
Vypredané
9,80 €
10,32 €
A térkép és a táj
Ha Jed Martin, e regény főszereplője mesélné el önöknek ezt a történetet, talán egy cirkókazánnal kezdené, amely egy bizonyos december 15-én mondta be az unalmast. Vagy az apjáról beszélne, az ismert és megszállott építészről, akivel olyan sok szentestét töltöttek kettesben. És biztosan szóba kerülne Olga, a szép orosz nő is, akivel Jed a karrierje kezdetén találkozott, amikor a Michelin-térképekről készített fényképeiből rendezett kiállítást. Mindez még azelőtt történt, hogy a "mesterségek" elnevezésű festménysorozata világszerte ismerté tette a nevét. Jednek végül azt is el kellene mesélnie, hogyan segített a rendőrségnek megoldani egy borzalmas bűnügyet.
Művészet és pénz, apa-fiú kapcsolat, a turistaparadicsommá vált Franciaország - ezekről mind szó esik ebben a sokrétű, lenyűgöző regényben. "A könyv legnagyobb erénye kétségkívül az őszintesége. Amikor egy könyv ilyen mértékben őszinte, mintegy mellékesen igazi felfedezéseket hozhat az emberi természetről" - írja Michel Houellebecq egy kollégája könyve elé írt előszavában. Akár a saját regénye elé is írhatta volna.
Vypredané
12,75 €
13,42 €
Táncórák idősebbeknek és haladóknak
"A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom."
Akinek Pepin bácsi szövegeiből soha nem elég, az most megtalálja a számítását. A derék suszter csapongó monológja ugyan mindössze egyetlen mondat, de az kötetnyi hosszú, és a végén sincs pont, illetve nem egy pont van, hanem három, mintha csak levegőt venne a bácsi...
Egybemosódik itt néhány emberöltő "európai reneszánszának", azaz intimitásainak pajzán úri és póri története. Ugyanannyit nyom a latban egy Kača Rypová nevű táncosnő és "sörspecialista", mint mondjuk "a Ferenc Jóska". Mert akármilyen fennkölt volt az a császári família, ott is becsúszott egy-két malőr. Schratt Katalin. Vagy a császár fiacskája, a koronázó herceg, aki el kellett volna vegye Stefánia belga hercegnőt, de ő "inkább a Vecsera Mária testecskéjén legelészett, azon a nagy mellű és nagy szemű szépségen, no és mi lett a vége, kérném, tömeglövöldözés".
Színes, pikáns, derűs, ihletett szöveg. Hrabal ragyogó prózaírói tehetségének egyik legszebb foglalata.
Vypredané
8,45 €
8,89 €
Meditáció minden napra
"Az vagy, amit keresel." (Szent Ferenc)
A könyvben leírt felismerések gyűjtögetése olyan volt számomra, mint csillogó kövek keresgélése az ösvényen. Megálltam és elgondolkodtam rajtuk, tanultam tőlük, majd zsebre tettem őket, és továbbmentem. Két év
elteltével pedig meglepődve pakoltam ki a zsebemből a köveket, hogy megnézzem, mit találtam. Az út ragyogó darabkáiból állítottam össze ezt a könyvet.
Ez az útitársnak és lelki társnak is beillő kötet az én életemből, valamint másoknak a saját ember
ségükkel folytatott küzdelméből vett csodák szövete, amelyet a nagy bölcseleti tradíciókból vett igazságok tarkítanak. Az év minden egyes napjára jut egy-egy elmélkedés, így áll össze a könyv, amelyet a lélek útját segítő kalauznak szántam. Minden fe
jezet végén egy-egy gyakorlatot találsz, amely teljesen újszerű megközelítés segítségével ébreszti föl az elmét és az érzékeket.
Őszintén remélem, hogy könyvem lapjai meglepnek, felfrissítenek, kifényesítik a lelked, és hogy segítenek neked élni, sze
retni és megtalálni a boldogságot.
Vypredané
14,58 €
15,35 €
A gladiátor
Macro és Cato centuriók egy fárasztó hadjárat után Róma felé tartanak. Épp Kréta szigetének déli partjai mellett hajóznak, amikor útjukat váratlanul földrengés zavarja meg. Hajójuk súlyosan megsérül, ezért kénytelenek partra szállni Matala kikötőjébe
n.
Matala romokban hever, a provinciában pedig teljes a zűrzavar. Ami még rosszabb, hogy a rabszolgák a helyzetet kihasználva fellázadnak. A rosszul felszerelt lázadóknak egy erős legio ellen nem sok esélyük lenne, ám a helyőrségi csapatok meglehetős
en gyengék, és már régóta nincsenek tényleges szolgálatban. Ahogy a rómaiak egyre több embert és fegyvert veszítenek, az erőegyensúly kezd veszedelmesen felbillenni.
Macróra és Catóra vár a feladat, hogy véget vessenek annak a felkelésnek, ami az egé
sz birodalomban felszíthatja a lázadás tüzét. Ellenfelüket, Ajaxot, a gladiátort, aki nap mint nap vakmerően néz szembe a halállal, politikai és személyes bosszúvágy hevíti. Meglehet, a centurióknak olyan erővel kell szembenézni, ami túl nagy ahhoz,
hogy Róma legyűrhesse...
Vypredané
10,95 €
11,53 €
Thészeusz és a fekete özvegy
Yvette-em, fekete hajú, tüzes Ariadném, fölöttébb büszke volt rám. Egy délelőtt, megint csak a konyhában, odasúgta a fülembe, hogy jó lenne, ha... Úgy látszik, a konyhai munka és környezet van a legélénkebb hatással szerelmi vágyára, gondoltam. Hiáb
a, minden nő egyedi eset, külön egyéniség, más-más hangszer: az egyik oboa, a másik angolkürt, a harmadik lant, a negyedik csembaló. Már indultam volna a nappaliba, de Yvette keze megállított.
Most itt.
Ejha! szörnyűködtem.
Én ráhasalok az as
ztalra, te fölhajtod hátul a szoknyámat, és úgy.
A Thészeusz és a fekete özvegyben Grendel Lajos előző regénye, a Szakítások legszerelmesebb, legkicsapongóbb természethű alakjának, a történész Szemere Ákosnak a további sorsát kíséri figyelemmel. Ák
os akit a csehszlovákiai magyar értelmiségi sors megtestesítőjének is tarthatunk ebben a regényben sem tagadja meg korábbi önmagát, Thészeuszként bolyong a kompromisszumok és érzelmek labirintusában, mígnem végleg kiköt Ariadnéja, a fekete özvegy k
arjaiban...
Vypredané
9,52 €
10,02 €
Origin of Financial Crises
In a series of disarmingly simple arguments financial market analyst George Cooper challenges the core principles of today's economic orthodoxy and explains how we have created an economy that is inherently unstable and crisis prone. With great skill, he examines the very foundations of today's economic philosophy and adds a compelling analysis of the forces behind economic crisis. His goal is nothing less than preventing the seemingly endless procession of damaging boom-bust cycles, unsustainable economic bubbles, crippling credit crunches, and debilitating inflation. His direct, conscientious, and honest approach will captivate any reader and is an invaluable aid in understanding today's economy.
Vypredané
11,35 €
11,95 €