Hľadanie: Ham a mňam
zobraziť:
A hódító királyné
Flandriai Matilda a legkevésbé sem boldog, amikor az apja bemutatja neki a leendő vőlegényét. A fiatal lány szíve egy angolszász ifjúért, Brihtricért dobog, Balduin grófnak azonban egészen más tervei vannak; legidősebb lányát Vilmos normandiai hercegnek szánja. A férfi hírhedt durva modoráról, miután azonban Matilda egy kicsit jobban megismeri, rádöbben, több bennük a közös vonás, mint sejtette. Ambícióikban méltó társak, mindketten uralkodásra termettek. Ifjú párként először Edward angol király meghívásának tesznek eleget, akinek az ígérete - hogy Vilmost az örökösévé teszi - sajnos hamar feledésbe merül. Vilmost azonban nem olyan fából faragták, hogy a céljait ilyen könnyen veszni hagyja. A férje oldalán a trónért folytatott küzdelemben Matilda nemcsak újdonsült családja ellenfeleivel kerül szembe, de a hatalmi harcok viharában a legerősebb barátságok is megmérettetnek.
A Hódítók asszonyai-trilógia befejező kötete az egykori Normandia vidékeire kíséri az olvasót, az angol koronáért folytatott küzdelem pedig immár végjátékához érkezik. A kor talán legromantikusabb uralkodóházasságának mindennapjaiból bebizonyosodik, hogy nem a trón teszi a királyt, hanem a királynéja.
Na sklade 1Ks
11,31 €
11,90 €
Porcelánový sudový hrnček so sitkom a krytom W. Kilburn - White 430 ml
Sudový hrnček so sitkom a krytom, 430 ml, vyrobený z kvalitného bieleho New Bone China porcelánu. Elegantný a odolný, vhodný do umývačky riadu a mikrovlnky. Je zdobený kompozíciou jemných pastelových kvetov, éterických listov a spleti vetvičiek. Táto botanická kombinácia je typickým ornamentom charakteristickým pre W. Kilburna. Balený v ozdobnej krabičke s rovnakým motívom.
Lacná kniha Bouře mečů 2 - Píseň ledu a ohně - kniha třetí - část 2. - 2. vydanie (-50%)
Druhé vydání 3. dílu monumentální Martinovy fantasy ságy.
Na sklade 1Ks
7,75 €
15,50 €
dostupné aj ako:
Enola Holmes: A különös krinolin esete
Enola Holmes újabb halálos rejtélybe keveredik: a tét ezúttal szeretett házinénije, egyben pótanyja élete. Enola Holmesnak manapság nem túl sok jut családjából; anyja eltűnt, kedvenc bátyja, Sherlock elől pedig bujkálnia kell. Nem csoda, hogy a már majdnem teljesen süket, a konyhaművészet terén komoly kihívásokkal küzdő, ám aranyszívű házinénijét, Mrs. Tuppert tekinti egyfajta pótanyának. Ám egy nap legnagyobb rémületére arra ér haza, hogy Mrs. Tuppert elrabolták. Ki tehetett ilyet, és miért? És mi köze van ehhez a krími háború zavaros históriájának, illetve a legendás ápolónőnek, Florence Nightingale-nek?
Na sklade 1Ks
9,19 €
9,67 €
dostupné aj ako:
Česká kuchyně pro Váš typ - Krevní skupina A
Sešity zdravé výživy jsou kuchařky, které obsahují více než 100 receptů na přípravu chutných pokrmů podle moderních zásad zdravé výřivy. Podle našich receptů se vám bude vaření i pečení dařit - a co víc - chutě překvapí i náročné strávníky. Desetitisíce spokojených rodin nám dává dobré vysvědčení.
Kövesd a pillangót!
Lebilincselő pszichológiai thriller Gillian Flynn szellemében. A húszéves Ira sorozatgyilkos. Tetteinek gyökerei a múltjába nyúlnak vissza - a gyermekkorába, amelytől kegyetlenül megfosztották. Az sem véletlen, hogy a szülei az Ira nevet adták neki, ami latinul annyit tesz: gyűlölet. Clarissa középkorú pszichoterapeuta, a neve Finnországban a szakma csúcsát jelenti. A tévéből és a női magazinokból mindenki ismeri őt, a szerencsésebbek pedig elegáns rendelőjébe is bebocsátást nyernek. Amikor Ira Clarissa kliense lesz, kezdetét veszi a macska-egér játék, amelynek szabályai egyikőjük számára sem világosak. Egy ilyen játszma szinte sosem végződik jól.
A párizsi maszkkészítő
Valérie Párizsban szeretne művészetet tanulni, ezért elhagyja szülővárosát és nagy szerelmét, Gabrielt. Aztán kitör az első világháború, és Gabrielt eltűntnek nyilvánítják, ami súlyos teherként nehezedik Valérie-re. Találkozik Anna Coleman Ladd szobrászművésszel, aki rézből készít maszkokat háborús sérülteknek, így változtatva meg több száz veterán életét. Valérie beleveti magát a munkába, és közben beleszeret Louisba. Amikor véget ér a háború, Valérie-t utoléri múltja - megérti, hogy legfőbb ideje, hogy elárulja legnagyobb titkát.
Hľadaj medzi obrázkami - Farby a tvary
Poďme spolu objavovať zvieratá, dopravné prostriedky, stroje,ročné obdobia, farby a tvary! Skúmajte obrázky,porovnávajte ich, počítajte a hľadajte v nich odpovede na všetečné otázky! Riešenie úloh posilňuje koncentráciu a zmysel pre detail a zároveň ponúka témy na rozvíjanie komunikačných schopností.
A varázslatos virágbolt 4: Az ellopott barátnő
Minden virág mögött van egy varázslat… Üdvözlünk a varázslatos virágboltban! Abigél néni egy virágbolt tulajdonosa. Mindenki tudja, hogy a háza mögött varázsvirágok nőnek, mert Abigél néni egy virágvarázsló. A virágoskönyv egy ősrégi varázskönyv. Ha az olvasója varázslatos képességekkel rendelkezik, akkor megmutatkozik előtte az a varázsvirág, amelyre az adott helyzetben éppen szüksége van. Viola varázslatos képességekkel rendelkezik, de még nem használhatja a virágoskönyvet, mert túl kicsi hozzá. Madonna kisasszony Abigél néni törpepapagája. Tud beszélni, és be nem áll a szája. Nelson úr Abigél néni kandúrja. Sok varázslatos titkot ismer, és néha segít Violának. Viola és Lotti legjobb barátnők. Elvileg! Mostanában azonban Lotti egyre többet van Hannával, aki addig trükközik, míg Lotti csak vele játszik. Viola nagyon szomorú. Vajon segít a virágvarázslat?
Na sklade 1Ks
7,58 €
7,98 €
Stálo to za... a stejně byla sranda
Každá doba je nějaká, ale sranda musí být.
No, veselé to vždycky nebylo v těch dávných létech šedesátých, ale to neznamená, že nebyla žádná sranda. Byla, a né že ne. Byli jsme mladí, milovali jsme holky, život, taneční čaje a divadlo! Hráli Suchý a Šlitr, Dostavník, Šimek a Grossman…
Místopřísežné prohlášení: Autor tímto slavnostně prohlašuje, že všechny osoby, události, citované myšlenky, verše i texty písní zaznamenal tak, jak si je pamatuje on. Jak to bylo ve skutečnosti a jak přesně se z historického hlediska věci odehrávaly, jaká měly osoby občanská jména, jak se verše přesně rýmovaly a písně zněly, do toho netahejte. Tohle není dějepis ani umělecká kritika, to je to, co jsme zažili a jak si to já pamatuji. Dokud si to ještě pamatuji.
Soudruzi nás sice trápili, ale…
Se Sovětským svazem na věčné časy a nikdy jinak!
Americké agresoři utopíme v rudém moři!
Naše vítězství je jisté, vzhůru na imperialisté!
Dnes kyselé zelí! – Další rána západním štváčům!
Závěry XII. Sjezdu KSČ plníme! (i do přinesených nádob)
Obětavé práci našeho národního celku voláme čest a zdar!
Buduj vlast, posílíš mír!
Nakonec hesla se tak nějak moc nemění, že? Sranda bude!
Vysíláme signály…
Do roku 2030 jen elektroauta!
Proces ukončování provozu jaderných reaktorů je zdlouhavý, ale jejich počet roste!
Jezte méně masa, omezte fosilní paliva!
Do roku 2050 uděláme z Evropy „první klimaticky neutrální kontinent”.
Na zimu jsme připraveni!
A legrövidebb út a nők szívéhez
Az étel nem puszta táplálék, jóval több, mint az összetevői, a fűszerek, húsok, zöldségek, szószok, amelyeket egy fazékban összerotyogtatunk. Étellel gondoskodhatunk egy másik emberről, de érzelmileg zsarolhatjuk is vele. Étellel udvarolhatunk és étellel kapcsolódhatunk egymáshoz. Étellel jutalmazhatjuk magunkat és étellel büntethetünk. Ételek révén emlékezhetünk régvolt szerelmekre, elmúlt nyarakra, nagymamákra, akik már nincsenek közöttünk, és családi karácsonyokra, amelyeket pedig megpróbáltunk örökre elfelejteni.
Minden ételnek, amely fontos szerepet tölt be az életünkben, van története. Az adja a különleges ízét, a pluszzamatot, amelyet egyedül mi fogunk kiérezni belőle.
Ezért hát ez a könyv is ételek sora, amelyeknek mind van egy-egy története. Hogy mi áll az első, és mi a második helyen, a gasztroegyperces a fontosabb, vagy az örömfőzés? Azt döntse el mindenki maga. Ha elölről nézed: novelláskötet. Ha hátulról: recepteskönyv.
Én mégis azt javasolnám, ne válaszd szét őket, fedjék csak hézagmentesen le egymást az ételek és a mögöttük felsejlő életek.
Apollón próbái 2: A sötét prófécia
Apollón, az egykor ünnepelt isten különféle okokból szánalmas halandóvá silányult.
Most félvér barátai társaságában beutazza Észak-Amerikát, hogy teljesítse küldetését, és visszaférkőzzön Zeusz kegyeibe.
Zeusz azzal büntette fiát, hogy egy Lester nevű esetlen, pattanásos, halandó kamasz alakjában a földre taszította. Csak úgy kerülhet vissza olimposzi trónjára, ha feléleszti a sötétbe borult orákulumokat.
Apollón a Félvér Táborban kiállt sok veszélyes – és enyhén szólva is megalázó – próbatétel után most hajmeresztő küldetésre indul. Ő és társai azt a feladatot kapják, hogy keressék meg az ókor legveszélyesebb orákulumát, egy kísértetjárta barlangot, ahol Apollón megtudhatja, miként változhat vissza istenné – már amennyiben sikerül elkerülnie a halált vagy a tébolyt.
A csapatot a gonosz Triumvirátus második tagja, egy római császár hátráltatja küldetésében, akinek vérszomja és nagyzolása mellett még Nero is eltörpül.
Apollón csak úgy élheti túl a kalandot, ha egyesíti erejét a váratlanul felbukkanó szövetségesekkel, akik a félistenek világából sietnek a segítségére.
Tarts velünk ezen a viszontagságokban, vidámságban és haikukban bővelkedő utazáson!
Na sklade 1Ks
14,10 €
14,84 €
A Vadonjáró tanítványa 6: Macindaw ostroma
Ha el tudod képzelni, el is éred?
Vajon sikerül Willnek szövetségesre találnia a királyság legészakibb zugában, hogy legyőzze az áruló Sir Kerent és bűnbandáját? A határon túl vérszomjas skotti harcosok várják a jelet, hogy Macindaw vára Sir Keren kezére került, és minden adott, hogy támadást indítsanak.
Fogytán az idő. Csak Will ravaszsága és bátorsága – és egy régi barát érkezése – mentheti meg a helyzetet. Will eltökélte, hogy megmenti Alizt – még ha ezért ostrom alá kell is vennie egy ellenséges kastélyt!
12 éves kortól ajánljuk!
Na sklade 1Ks
12,26 €
12,90 €
Supervízia v kognitívno behaviorálnej terapii a poradenstve
Supervízia v kognitívno behaviorálnej terapii a poradenstve
Pěšky mezi budhisty a komunisty - audiokniha
Když mi byly tři, rozbil jsem si hlavu o bidet. Když mi bylo devět, rozbil jsem si hlavu o kolo, které jsem vedl do kopce. Myslím, že bych vůbec neměl cestovat, protože jsem hrozně nešikovnej. Ale stejně to dělám. Radši ale chodím pěšky, protože tak je to nejbezpečnější. Jednoduše vyrazím na cestu a čekám, co mě tam potká. Tentokrát jsem se vydal do Číny a Nepálu. V kraťasech ze supermarketu a brýlích z drogerie jsem prošel Himálaj i úplně neznámé vesnice v údolích řek. Mnohokrát jsem spal u úplně cizích lidí doma a poznával, jak se jim doopravdy žije a co jim přináší štěstí. Už na cestě jsem o nich začal psát tuto knihu. Času na psaní byl dostatek, protože ujít pěšky 1 500 kilometrů trvá docela dlouho. Jak si teď po sobě knihu čtu, myslím, že se mi povedlo vytvořit pěkné svědectví o jednoduchosti života a půvabu svobody. Jestli se chcete dozvědět něco o památkách a historii, radši si ale mou audioknihu nekupujte. Vyprávění je jen o Číňanech, Nepálcích a jejich životě. A taky trochu o mně. Tomu se člověk nevyhne, když jde sám. Čte Ladislav Zibura.
A kutyafuttató
Talán minden másként történt volna, ha egyből felismerem, és rájövök, hogy menekülnöm kell.
Nem mertem odanézni, nem mertem megbizonyosodni róla.
Hátralevő időmet napokban lehet majd számolni, talán csak órákban.
Oksanen ismét megrázó és egy thriller feszültségével vetekedő regényt írt női sorsokról, női test és hatalom kapcsolatáról, női perspektívákról egy olyan korban és helyen, amikor és ahol mindent áthat a korrupció. Kelet és nyugat határán, Ukrajna függetlenségének idején, a kétezres években fiatal lányok próbálnak boldogulni: a meddőségi iparban dolgoznak donorként, béranyaként, remélve, hogy egyszer talán szabadon dönthetnek az életükről...
Na sklade 1Ks
13,72 €
14,44 €